Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2015. augusztus 26. 16:1654451.

    Valamikor en is tele voltam bolcs mondasokkal, szep gyujtemenyem volt "Aranykopessek"-bol, aztan mikor legnagyobb szuksegem lett volna rajuk, semmi sem hasznalt. Azota nem is olvasom oket. Nincs turelmem hozzajuk.

    előzmény:
    WestHill (54450)
    2015-08-26  15:07
  2. 2015. augusztus 26. 15:0754450.

    Az egyik topikban olvastam, elhoztam onnan, habar nem tartozik a legkedveltebb szinesznoim soraiba, de 100%-ig megosztom a velemenyet.


    Az egész világon futótűzként terjednek a neten Meryl Streep bölcs szavai, amelyek erőt adnak mindenkinek, pont ezért szeretik annyira az emberek.


     


    "Egyes dolgokhoz már nincsen türelmem. Ez nem azért van, mert arrogáns lettem, hanem azért, mert az életem ebben a pillanatban egy olyan ponthoz ért, amikor már nem akarom az időmet olyan dolgokra fecsérelni, amelyek elkeserítenek és egyszerűen fájdalmat okoznak.


     


    Nincsen türelmem a cinizmushoz, a durva kritikákhoz, és a hazugságokhoz.Már nem érdekel az, hogy azoknak is megfeleljek, akik nem kedvelnek engem, hogy azokat is szeressem, akik engem nem szeretnek, és azokra is rámosolyogjak, akik nem mosolyognak vissza rám. Az életemből egyetlen egy percet sem fogok elvesztegetni azokra, akik hazudnak, vagy manipulálni akarnak


     


    .Úgy döntöttem, hogy nem fogok mások elvárásainak megfelelni, nem fogom tűrni a képmutatást, ha valaki nem őszinte, vagy hízeleg. Nem fogom tolerálni az okoskodást, akadémiai tudálékoskodást, nem érdekelnek a pletykák, nem szeretem a konfliktusokat és a durva vitákat. Egy olyan világban hiszek, ahol helye van a különbözőségeknek, az ellentéteknek, ezért kerülni fogom azokat az embereket, akiknek merev és hajthatatlan a gondolkodásuk. Ha a barátságról van szó, utálom, ha valaki hűtlen, vagy áruló.Nem értem azokat az embereket, akik nem tudnak dicsérni, vagy bátorítani egy nehéz helyzetben. Unom a nagy túlzásokat, és nem értem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És ami a legfontosabb: nincsen türelmem azokhoz, akik nem érdemelnek türelmet.”


     


     


     


     

  3. 2015. augusztus 26. 15:0054449.

    A hozzaszolasod folytatast kivan


    "........Semmik vagyunk, s minden leszünk!


    Ez a harc lesz a végső,
    Csak összefogni hát,
    És nemzetközivé lesz
    Holnapra a világ."

    előzmény:
    Bagoly (54448)
    2015-08-26  13:54
  4. 2015. augusztus 26. 13:5454448.

    ... es mar olyan sok a menekult, hogy szegeny Europa nem birja majd el oket. Mintha valamikor mar megjosoltak volna: a fold fog sarkabol kidulni... 

    előzmény:
    WestHill (54446)
    2015-08-26  02:55
  5. 2015. augusztus 26. 03:5754447.

    Ez a magyar tozsdeguru jo nagy hulyeseget mondott, hiszen a gyerekek szorulnak felnottkorban is a szuloi tamogatasra, azt hiszem, ha a szulo arra varna hogy a gyereke tamogatja akkor hamar felkopna az alla.


    Nem kerdeztem tegnap a kolbaszrol, hogy valamilyen fuszer erosebben kierzodik belole, valamihez lehet hasonlitani az izet?


    Ma egesz delutan 2-ig tevhitben voltam azt hittem szerda van - es szinte csalodott voltam, amikor rajottem, hogy tevedtem - pedig reggel  kitettem a szemetet amit kedden szokott elvinni a szemetes, sot a szemeteskannakat vissza is vittem a garazsba, ilyen sem fordult meg elo velem soha.


    En ma tettem tul magam a fuvagason, reggel elmentunk, majd setaltunk es utana fuvetvagtam.


    Az ido mara, kulonosen delutanra nagyon lehult, meg most is az van kiirva, hogy 18 fok van, ami 20-nak erezheto, az ajtonal nem tudom mennyit mutathat a homero, de a T shirtre felvettem egy mellenyt es az ablakot is becsuktam ebben a szobaban, ahol a computer van, mert nincs melegem, igazabol hittem a jovendolesben, -ezert vagyunk itthon- mert lehulest es esoket igert nemcsak itthon, hanem a cottagenal is. Eddig meg jovo hetre nyari meleget iger.


    Nem tul draga az Amazonnal rendelni kerteszollot, jobb uzlet nincs - csak a diszkont uzletek - ahol esetleg jobbminosegut vehetnel. Nekem nem szokason online vasarolni, egyedul a nyomtatoba a tintat szoktam, eloszor azt is telefonon rendeltem meg, aztan lattam, hogy ket vagy harom dollarral tobbe kerult, azota rendelem online.


    Ezt a YT videot a sogornom kuldte, nekem nagyon kedves video.


    https://youtu.be/v4LAy3V90eI 


     


     

    előzmény:
    nidda (54444)
    2015-08-25  21:51
  6. 2015. augusztus 26. 02:5554446.

    Ebbol is latszik, hogy milyen "sötet" emberek, szegeny Europa, felelmes ami ott tortenik,  remenykedek, hogy a fele nem itt Eszak Amerikaban fog kikotni csupa joindulatbol es segitokeszsegbol.

    előzmény:
    Bagoly (54445)
    2015-08-26  00:11
  7. 2015. augusztus 26. 00:1154445.

    Most lattam: muzulman menekultek a macedoniai hatarnal visszautasitottak a Voroskereszt csomagjait, mert kereszteny szimbolum van rajt: voros kereszt. Szinte sajnalom az embereket, akik segitokeszen  vittek a dobozokat es nem tudjak, most mit csinaljanak. Hát elvakult vallasos embereknel ostobabb szemelyeket nem hordozhat a fold.

  8. 2015. augusztus 25. 21:5154444.

    Pazar temetése volt a maffiózónak. Hatlovas gyászhintó aranyborítással. A magasból egy helikopter temérdek rózsaszirmot szórt a gyászolókra. Egy nagy zenekar a "The Godfather" film zenéjét játszotta. Egy nagy plakáton az állt: Meghódítottad Rómát, most meghódítod a mennyet. A felháborodás általános és az emberek nem értik, hogy hogyan járulhatott hozzá mindehez a katolikus egyház.
    A hírekben foglalkoznak itt is a pénzpiac helyzetével. Meghallgatom én is, de nem érdekel különösebben, mert sohasem volt szándékomban részvényeket vásárolni. Különösen azután nem, miután láttam a TV-ben a magyar származású "tözsdeguru" André Kostolany (Kosztolányi Endre) tanácsát a magamfajta "hétköznapi ember" számára. A részvényekre szánt pénzt fektessük gyermekeink taníttatásába, mert abból biztosabb nyereségünk származik.
    Nagyon szép fényes Ebony szöre, szinte szikrázik a napsütésben.
    Délutánra javult itt is az idöjárás. Napsütés, de nagyon erös széllel. Kikerékpároztam a kertbe körülnézni és már meg is van a holnapi program,-fünyírás. Az a kevés esö megindította a fü növekedését, így most kurtítanom kell. Tegnap rendeltem az "Amazontól" egy tisztességesebb kertészollót, mert a "diszkontosok" elég gyatrák és nem is bírják sokáig. Holnap után érkezik ide,-állítólag már úton van.
    Itt a boltban csak a zöld zucchinit láttam, a jövöben majd úgy vásárolom, hogy ne a nagyság legyen a lényeg, hanem a "zsengeség" ....

    előzmény:
    WestHill (54441)
    2015-08-25  02:52
  9. 2015. augusztus 25. 19:4554443.

    Nekem is kellene fat hozatni, meg van nehany darab, de emlitesre sem melto. Egesz nyaron gyüjtottem az ujsagokat, meg van nehany mű-fa, egy-egy eleg 4 ora hosszat - ha megszorulok. Nem sokszor gyujtok be, az itteni kandalo joforman csak disznek van. Kulonben minden arammal mukodik nalam es nagyon felment a dija, mar elore rettegek a teltől.  Azt hiszem, mar kezdodik: 18C fok van delutan fel kettokor.


    En meg tejfolos, kukoricas pizzat nem ettem - azt hiszem, nem is akarok. Kukoricat kulonben is csak a megszokott modon szeretem! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54442)
    2015-08-25  19:14
  10. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 25. 19:1454442.

    Én is szeretem a pizzát, fokhagymás-tejfölös alapon, füstölt tarját, pepperónét, no meg kukoricát. Örülök, hogy lesznek látogatóid, kicsit "kilendülsz", s lesz idő is, hogy mindent megbeszéljetek. No igen, fával vagy gázzal tüzelsz? Nekem ma hoztak fát, de még kellene sok. Azt jósolják, nagyon kemény hideg telünk lesz.


    G.B.

    előzmény:
    Bagoly (54438)
    2015-08-23  15:25
  11. 2015. augusztus 25. 02:5254441.

    A tegnapi napod valoban nem tartozik a legfenyesebb napok koze, de szerencse, hogy a vege csak jo lett  hiszen a jatek tovabbra is jol mukodik.


    A zucchinit nem szeretem, igy nagyon ritkan fordul elo, hogy tokfozeleket fozok belole (az sem a kedvencem), ha tokfozeleknek keszitem le szoktam tisztitani a hejat, habar a fiam emlitette, hogy a rantott zucchini finom, igy esetleg egyet ki fogok probalni. Itt nagyon zsengek vannak az uzletbe, olyan en araszom nagysaguak. Itt van zold es sarga zucchini is en zoldet szoktam venni.


    Ma eleg meleg paras nap volt, delelott bekapcsoltam a hutest, aztan delutan lekapcsoltam es mivel kimentunk kint kicsit fujt a szel, igy lekapcsoltam es kinyitottam az uvegajtot, amit egy fel ora mulva megbantam, mert betodult a meleg, igy ujra becsuktam es ratettem a hutest ujra.


    Tegnap nagyon szep ido volt delutan kitettem Ebonynak a babafurdeto kadat, egybol beugrott neki, hogy valamikor hogy pancsolt alig varta, hogy kezdje kilocsolni a vizet belole, tobbszor is utana kellett tolteni, mert nem tudott betelni vele. A ket kep a tegnapi furdozerol keszult.


    A harmadik kepen a jegvihartol elpusztult fak latszanak, ehez csak az a megjegyzesem lenne, hogy tavaly vagy 3 honapig ezen a reszen voltak a varosi favagok es nem vettek eszre, hogy elhaltak, most be vannak jelolve gondolom kivagasra varnak, majd osszel talan rajuk is kerul a sor, biztos el fognak veluk jatszani egy par napot. Olyan rossz rajuk nezni, ha kinezek az udvarra a szemem allandoan ott kot ki.


    Nem lattam a maffia boss temeteset, tobb mint valoszinu hogy nem mutattak.


    Most a tozsde a hir, a napok ota tarto zuhanas, es persze a bunbak Kina, hogy lelassult. A tozsden en nem vagyok erdekelt sosem vonzott ilyenfajta, vagyis semijen befektetes minket, de egyreszt mindenki erdekelt, mert a penzunk is romlik es ha az olaj olyan alacsony aron is van, meg is mondtak, hogy ne szamitsunk ra, hogy a benzin is olyannyira olcso lesz ami ertheto is hiszen az allamnak szuksege van a bevetelre, ugyis sokat veszit az olaj alacsony ara miatt 

    előzmény:
    nidda (54440)
    2015-08-24  21:20
  12. 2015. augusztus 24. 21:2054440.

     


     


    A tegnapi nap valahogyan meglehetösen „lökött“ volt. A mosott ruha hajtogatása még sikerült is, de amikor az ebédhez „terítettem“ lelöktem a nappali aránylag alacsony asztaláról -szönyeg padlóra-a PS3 játékkonzol „kontrollerjét“, ami utánna már csak részben müködött. Addig próbálkoztam vele vezetékre kötve, rá nagyokat ütve-(kutyát szörével gyógyítva)-amig ismét elfogadhatóan müködött. Este meg már olyan volt mint korábban. Elöfordulnak idönként, hogy a dolgok maguktól megjavulnak. Emlékszem egyszer Magyarországról mentünk vissza szabadságról autóval az NDK-ba. Rosz idöt fogtunk, ki, kis szünetekkel végig esett az esö. A cseh autópályán egy elözés után vettem észre, hogy nem müködik a jobboldali irányjelzöm. Autópályán megvan az ember anélkül is, föleg a régi gyér forgalomban. Prága elött van (volt) egy nagy benzinkút és oda feltétlenül be kellett hajtanom, mert a határig onnan már nem volt autópálya és a benzinkutak nyitvatartása is kétséges volt. Persze már messziröl láttam a cseh sárga-fehér rendörségi autót. ami ott „portyázgatott“. Fesóhajtva, hogy-legfeljebb most majd többe kerül a benzinkútra a behajtás, mint maga a tankolás- „kiindexeltem“ jobbra és az irányjelzö vidám pislogással jelezte vissza, hogy minden rendben van. Széles vigyorral gurultam be a benzinkúthoz. Azok máig sem tudják, hogy minek örültem annyira,ha egyáltalán látták is, mert szerintem inkább a hosszú. szökehajú neveltlányomat „mustrálgatták“
    A délelötti napos idö, délutánra beborult és kicsit félve,hogy elkap az esö, csak kerékpározni mentem. Utánna meg azon bosszankodtam, hogy vihettem volna a görkorcsolyát is, mert megjött ugyan az esö, de este tízkor....akkor meg már régen idehaza voltam. A “korona“ persze az volt, hogy amikor el akartam menteni, amit írtam „copy“ helyett „insert“-re kattintottam-mert ott vannak egymás alatt- és már el is tünt a „müvem“. Most kitolok vele, mert külön írok egy „mappába“ és ott visszahozható, ha elügyetlenkedem.
    Lottónyeremény nem volt. Egyelöre maradunk annyiban, hogy szükségleteimet továbbra is a nyugdíjamból kell fedeznem. Egyébként egy szelvénnyel játszom, amin tizenkét tippen, negyvenkilencböl hat számot kell eltalálni. Nem kötelezö mind a tienkét tippet kitölteni, de én megteszem és a többi már igazán nem rajtam múlik.
    Ma foglalkozott a TV megint a zucchinivel. A boltból vásároltból már ki van „nemesítve“ az a bizonyos méreg anyag. A kiskertekben többek között azért fordulhat ilyesmi elö, mert pl. a méhek össze-vissza, keresztbe-kasul poroznak és a dísztökökökröl, meg más egyéb helyröl is viszik a virágport.
    Tegnapelött volt egy „gyorsvacsora“ ajánlat az Nlc-n. Zucchini pharmezán sajttal. Ami nekem feltünt, hogy nincsenek meghámozva azaz héjával együtt fözik. Ugyanezt láttam ma is a TV-ben egy kiskertésznél, ott meg ráadásul a zucchini olyan sárga volt. mint a fényes héjú sárgadinnye.
    Fözted már Te is héjastól?
    Zenét ritkán hallgatok, mert netezés közben inkább zavar, de tegnap elött görkorcsolyázás közben „beugrott“ egy dal egy osztrák énekestöl, amire feltétlenül rá kellett keresnem a YT-n, mert különben nem megy ki a fejböl. A témája hasonló mint Koós János „Kislány a zongoránál“-ja. Utánna meg egy osztrák együttest hallgattam. Vicces, de nagyon kritikus dalszövegeik vannak különbözö témákban, pl. az olasz maffiáról. Biztosan muttatták nálatok is egy maffiaboss „nagyon szép“ temetését pár napja Rómában.
    Ma délre kivettem a mélyhütöböl három kolbászt és olaj, két hagyma, két tojás, valamint héjában fött burgonyák hozzáadásával készítettem belöle valami ehetöt. Most megyek és megeszem a maradékot.
    A legízletesebb a savanyú uborka.....mellé.
     

    előzmény:
    WestHill (54435)
    2015-08-23  02:36
  13. 2015. augusztus 23. 22:5554439.

    Ma valahogyan nincs szerencsém. Elszállt a semmibe amit írtam, amikor el akartam küldeni. Le akartam menteni és melléütöttem. Így majd holnap leszek megint, mert mindjárt este tizenegy óra és még nem vacsoráztam.....

    előzmény:
    WestHill (54435)
    2015-08-23  02:36
  14. 2015. augusztus 23. 15:2554438.

    Emlekszem, sajnalkoztal, hogy meg nem termett, persze, akkor meg fiatal volt. Mar erik?


    Itt nagyon kellemes, napsutotte 19C fok van, de persze tobb is lesz, most utott 9-et az ora. Iszom a kavemat es szokastol elteroen egy szelet pizzat melegitettem hozza - tegnap az volt a vacsoram. Vegigneztem az ujsagban feltett pizzakat, nemelyik - ha nem is ijeszto - erdekes... En nagyon szeretem es gyakran csinalok. Elofordul, hogy rendelek, amit a Ferj koraban sohsem tettunk meg. En vszont mindent elkovetek, hogy az eletem kenyelmesebb legyen.  Most varom a leanykamat a fiacskajaval, mar regen lattam oket. Elokeszitettem a porszivot a kis fickonak - legkedvesebb elfoglaltsaga! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54437)
    2015-08-23  03:10
  15. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 23. 03:1054437.

    Nagyon sok mogyoró van a 2008-an megkapott mogyoró bokrunkon! Csodás, óriási. Eddig nem volt rajta termés, az idén viszont - számolatlanul adja "ajándékait" - a termését.

    előzmény:
    Bagoly (54431)
    2015-08-21  14:40
  16. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 23. 02:3954436.

    megköszönöm!


    G.B.

    előzmény:
    Bagoly (54431)
    2015-08-21  14:40
  17. 2015. augusztus 23. 02:3654435.

    Nagyon elegedett lennek, ha jo sokaig ilyen ido lenne, mint a mai napon volt, napsutes, ragyogo kek eg es csak egy keves paratartalom, nyitott ablakok es tiszta levego.


    Reggel elmentunk ahova meg el akartam, utana setaltunk egyet, kesobb a nagybatyamat felhivtam, mert mar megint elfelejtkezett a "jonevelesrol", hogy o a soros es o is megengedheti maganak, hogy telefonaljon, necsak ram varjon.l


    Utana megettuk a mai dinnyeadagunkat egy olasz  ropogosramelegitett bucival, majd nekilattam nem a fuvagasnak, mert valahogy nem volt kedvem hozza, pedig nagyon raferne, nalam szep zold es nagy is a fu. Azt hiszen nem kell a fu mostani minosegen idegeskedni, mert ha az iden nem is te tavaszra eszhez ter. Fuvagas helyett egy kicsit kb 2 orat rendezgettem az udvaron, de meg sem latszik hogy egyaltalan idot pazaroltam ra.


    Most amielott irtam neked, zenet hallgattam a computeren, van egy meglehetosen nagy gyujtemenyem a regi szep idokbol, ritkan teszem, mert szomoru leszk, de most szinte vonzott, hogy meghallgassak egy par szamot.


    Te szoktal zenet hallgatni a YT-n? Milyen zenet szeretsz, ha egyaltalan zenekedvelo vagy?


    Nem volt mostanaban szerencsed a lotton? Egy szelvennyel jatszol, itt hany szamot kell kitolteni?


    Nekem is van egy szelvenyem, meg este 10-ig nyertesjelolt vagyok. 


     


     

    előzmény:
    nidda (54434)
    2015-08-22  21:59
  18. 2015. augusztus 22. 21:5954434.

    A kertet nem láttam már legalább egy hete. Az elmult vasárnapra volt a grillezes tervezve, ami azután esö miatt elmaradt. Azóta meg délutánonként inkább a folyóparton "gurulok". Egyébként is ma faggattak a rádióban egy "füszakértöt" a szomszéd városból, hogy mit lehet tenni a kiégett pázsittal, mert mindenütt ki van száradva a gyep. Egyébként nálunk is a kertben, és esett ugyan esö, de csak annyi, hogy nehogy "szomjan haljanak".
    Hétfötöl ismét esö várható, ezért holnap délután még sport a program, de a jövö héten kinézek a kertbe, biztosan van mit rendezgetni.
    Sokan járnak le a folyócskához kutyust "úsztatni". A víz még meleg. Fennt a parton kerékpározva már hüvösebb van este nyolc óra tájban, de idönként felcsap a víztöl egy-egy meleg légáramlat.
    A délelött kimostam ami a mosógépben összegyült, na meg elmentem a lottózóba a következö négyheti fogadást feladni.
    A szárított ruha hajtogatását holnapra hagytam, mert amit ma megtehetsz, azt megteheted holnap is....

    előzmény:
    WestHill (54433)
    2015-08-22  03:23
  19. 2015. augusztus 22. 03:2354433.

    Igen az uborka mindket veget le kell vagni es meg kell kostolni, hogy biztos ne keruljon keseru iz az uborkasalataba vagy a kovaszos uborkaba.


    Mivel tegnap nem voltam vasarolni igy ma voltunk, Ebony is johetett nem volt tulmeleg, volt amikor borongos is lett, de vegul is napsutessel vegzodott a nap. Nem fontos, ha lesz kedvem meg egy helyre el akarnek menni,  majd meglatom lesz e hozza kedvem.


    Holnap le kene a fuvet is vagjam meg a keritesjavitas elott vagtam.


    Jot aludtunk a nyitott ablakok mellett es ma napkozben sem volt szukseg a hutesre, lehet par napig, ha szerencsem van egy kicsit sporolhatok a villanyon, epp ma fizettem be a villanyszamlat csak azt tudom mondani, hogy felelmetes.


    Tegnap hallottam a radioba, hogy valahol Torontoba 1 oran keresztul 11-tol 12-ig 10 centert arultak literjet a benzinnek a ma reggeli hirekbe emlitette, hogy valami galiba csuszott amikor szamlaztak a vasarloknak a  benzint,  1 centet mutatott a szamla literenkent. Ezt nevezem jo vasarlasnak.


    Ma verge megvettem a zoldbabot, amit mar napok ota keszulok fozni, igy elfogyott a fasirt, holnapra van meg paprikascsirke es tarhonya maradekunk, aztan megint torhetem a fejem a kovetkezo heti menun.

    előzmény:
    nidda (54432)
    2015-08-21  22:38
  20. 2015. augusztus 21. 22:3854432.

    Müjégpálya van kettö is a közelben. Egy Frankfurtban és egy Bad Nauheimban. Könnyen elérhetö mindkettö, de általában olyan sokan vannak, hogy nem érdemes ott "küszködni". Na meg jégkorcsolya gyerekkoromban volt utoljára a lábamon. Biztosan belejönnék ismét,-talán egyszer majd megpróbálkozom vele. A sorosgörit már régebben megvettem, mert azzal akartam a munkahelyre is bejárni, de miután rájöttem, hogy ez nem is olyan egyszerü, félretettem és tavaly a nyugdíjazás után használtam egy párszor, az ösz beálltáig.
    Már tegnap is feltünt útközben, hogy végre "talán" kiépítik az eddigi földutat. Több helyen is jelölések vannak "élénk pink" színnel a tajra sprayel fújva. Méretek méterben megadva és emelkedések százalékosan feltüntetve. Sokan használják munkába jövés-menés céljára. A múlt hétvégén az a pár napos esözés "betette neki a kiskaput". Nem irígylem azokat, akik elöször voltak kénytelenek végighajtani rajta. Csak sejtem, hogy a polgármesteri hivatalban volt mit hallgatniuk emiatt. Persze lehet, hogy csak a kedélyeket akarjak lecsillapítani ezze az akcióval, hogy igenis látható nyoma van annak, hogy tesznek is valamit.
    Közben nem csak a zucchinire hívják fel a figyelmet, hanem mindenre, ami a tökfélék családjába tartozik,-ilyen a dinnye is,-és keserünek bizonyul. Már régen megfeledkeztem róla, de most "beugrott" a kép, hogy anyám mindig ellenörízte, hogy keserü-e az uborka mielött megcsinálta salátának. Most egy darabig ez az "ügyeletes mumus"....
    A kolbászokat még nem kóstoltam, de én is gondoltam rá, -most hogy van krumpli, tojás, hagyma idehaza,- abból már többféle változatot lehet készíteni.


    előzmény:
    WestHill (54428)
    2015-08-21  01:43
  21. 2015. augusztus 21. 14:4054431.

    Tudod, hogy en mindig megnezem azt a bizonyos ujsagot, keresve a te irasodat. amit elolvasok. Ezt az utobbit is olvastam azon a napon, hogy megjelent. Mondanom sem kell, hogy nagyon tetszett, nem csodalom, ha tobben erdeklodnek iranta. Gratulalok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54423)
    2015-08-20  23:38
  22. 2015. augusztus 21. 10:3254430.

    Ezt nem értem?! Miért nem jelenik meg?!


    idézet:
    Georgina Bojana (54434)
    2015-08-20 23:43:10

    Megprobalom en is. Beutottem a keresobe a neved es KMH 


    ezt kaptam 


    Az életerőről
    2015 AUGUSZTUS 19 12:05 DE.2 COMMENTS
    Kedves Olvasóm,
    figyelmesen nézd meg az alábbi fotót, mielőtt mélyen magadba keserednél: Mit látsz?

    Egy fát, melynek a gyökerei: ÉLNEK! Ott a szirten, másnak reménytelen élettér, a fa mégis meg tud kapaszkodni.

    Miért?
    Van életereje. Sőt, kapaszkodik a kőbe, feljebb és feljebb a csúcsra törekszik. A Nap fényére.
    *
    Te, aki most úgy érzed, bármi okból – a padló réseiben botorkálsz! – Végy példát erről a fáról. Emelkedj fel, ne süppedj bele a semmibe, mert nincs rá okod. Még akkor sem, ha azt hiszed, vagy bárki azt mondja, a körülményeid azt sugallják, hogy nincs már tovább. Az életed nem ez, nem a passzivitás. Az életed az aktivitás!
    Vegyél erőt magadon a lehetőségeket ne csak keresd, de találd is meg. A keresés fáradságos, nem is tagadom. A rátalálás, a megoldásra, az életed útjának kiegyenesítése, az maga a csoda, és a győzelem mámora. Ezt a lehetőséget add meg magadnak.
    Jegyezd meg, mindig van egy újabb lehetőség! Akarnod kell, éljed meg a győzelem boldogságát!
    Jogod van ehhez, mint ahogyan nincs jogod belefásulni, a megváltoztathatatlanba – jelenlegi, vesztesnek ítélt életedbe........
    *



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54425)
    2015-08-20  23:43
  23. 2015. augusztus 21. 09:5154429.

    Rejtsd el a linket egy szo ala a hozzaszolasban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54425)
    2015-08-20  23:43
  24. 2015. augusztus 21. 01:4354428.

    Az emberek javara tevedett a meteorologia az talan meg jobban megbocsajthato, mintha forditva josolnak. Itt most mar egy joideje nagyon ritkan "lonek bakot". Most is az igerethez hiven mar eleg elfogadhato az ido es ha minden igaz ejjelre ki lehet kapcsolni a hutest es az ablakokat ki lehet nyitni. Pontosan be jott mara is az igert eso es most mar kellemes napos ido van.


    Nem emlekszem vagy nem emlitetted tavaly, hogy biciglizel es gorkorcsolyazol is, vagy egy ideig szuneteltetted es az iden kezdtel aktivan foglalkozni vele ujra. Telen talan korcsolyazni is szoktal, van ott helyben lehetoseg ra?


    Ez eleg rossz hir, hogy meg a sajat kertjebol szedett zoldsegfelebol fott etel is halalos kimenetelu lehet. Nem siettek el  esetleg mas is okozhatta a halalt hiszen eleg idos volt mar.


    Megkostoltad mar a kolbaszt, hogy izlett, esetleg, ha sutod egy kis fuszerezessel izletesebbe teheted, kis hagyma esetleg fokhagyma bors, belekarikazni a kolbaszt es osszesutni, mas esetben, hagymat es borsot es tojat hozzaadni, megis talan egy kicsit valtozatossabb. 


    Az az igazsag, hogy Ebony nagyon el van kenyeztetve, hozza van szokva a kenyelemhez ejjel meg a nagy ventilator is megy, hogy keverje a levegot, en mindent megadok neki, hogy a legjobb korulmenyeket biztositsam a szamara en akartam ot, tehat a kotelessegem, hogy gondoskodjak rola. Ami igaz az igaz nem egyoldalu volt a  valasztas, 3 es fel hetes volt amikor eloszor lattam es amikor meglatott odasietett hozzam, felvettem es elso latasra kivalasztottuk egymast.


    Ezek a hivatali szervek meg vannak haborodva? Ok kertek a forditast, komolyan erthetetlen, vajon mibol gondoltak, hogy csak ugy joszantadbol kuldted nekik?  

    előzmény:
    nidda (54422)
    2015-08-20  22:15
  25. 2015. augusztus 21. 01:0754427.

    Egy par izelito kep az Augusztus 20.-i tuzijatekbol

  26. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 23:4754426.

  27. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 23:4354425.

    Ezt nem értem?! Miért nem jelenik meg?!


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54424)
    2015-08-20  23:42
  28. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 23:4254424.

    A csudiba, a legújabb írásomnak a  linkje nem érkezett meg, pedig áthoztamIsmételten kijelölöm és áthozom.



    *


    Ez a legújabb írásom, melyet ajánlok Bagolynak és minden Lelkecskének elolvasásra, szeretettel. - G.B.

  29. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 23:3854423.

    Drága Bagolyom,


    írtam egy cikket (felkérésre) az egyik újságnak, megmutattam a KMH vezetőjének, nem is oda szántam, de annyira megtetszett nekik, hogy s másnap le is hozták, azaz tegnap. Elmeséltem ezt a helyi református lelkésznek, Ő is kérte, küldjem el. Ő is azt mondta, ha törik, ha szakad, mindenképpen megjelenteti az újságban. No így jártam. Most panaszkodom, vagy dicsekszem? Nem, egyiket sem teszem. Boldog vagyok , hogy ezzel az írásommal olyan sok embernek segítek felépítenie az életét. Miről is írok?! Itt küldöm a linket, kérlek, megtisztelnél, ha elolvasnád. A Lelkecskéknek pedig szeretettel üzenem, olvassák el, mert nekem az a boldogság, minél több embernek visszaadom az erőt, a mindennapi életünkhöz, élethez.



    G.B.

    előzmény:
    Bagoly (54421)
    2015-08-20  18:36
  30. 2015. augusztus 20. 22:1554422.

    Ma is voltam kerékpározni, meg görkorcsolyázni is. Tegnap is és ma is másfél -két órahosszát voltam kinnt. Azt hiszem jobban járok, ha szerzek egy zöld levelibékát és beteszem kislétrával egy közepes beföttesüvegbe és az után igazodok, amit az mutat az idöjárásról. Mára,- délelött elfogadható, -délután kifejezetten esös idöjárást jeleztek. Juszt is fordítva volt. Délután még a nap is kisütött és rövidnadrágban T-shirtben lehetett "gurulni". Voltam délelött bevásárolni, a borult ég ellenére is gondolván,-mi lesz itt délután, ha már most "lóg az esö lába". A salátához ma nem fogtam hozzá, talán majd a hétvégén,-addig is marad a várakozás öröme. A kolbászt lehet fözni is vagy sütni is és nincs füstölve.
    Sajnos történt egy mérgezéses eset zucchinivel. Egy hetvenkilenc éves férfi saját termesztésü zucchiniböl készült ételtöl kapott halálos mérgezést. A kevés csapadék miatt felhalmozódik bennük valamilyen "keserü anyag" és a fözés sem semlegesíti.
    Bemásolom a linket,-bár németül van, de a google le tudja jol-rosszul angolra fordítani.
    Zucchini 
    S
    zegény Ebonyt biztosan megviseli az a párás höség, ami nálatok van. Szenvednek ugyan az emberek is töle, de ök tudják legalább az okát és így csak könnyebben türik.
    Voltam a postán is és visszakaptam egy nagy borítékban az adóhivataltól, amit megküldtem nekik. A kísérölevél végén megkértek, hogy a gyorsabb ügyintézés érdekében, ne "zaklassam" öket sem levélben sem telefonon. Hát nem jó pofák? Ök "nem nyugszanak a börükben", amíg mindennek utánna nem jártak!
     

    előzmény:
    WestHill (54417)
    2015-08-20  04:13
  31. 2015. augusztus 20. 18:3654421.

    Megneztem a hireket es az ujsagot betettem a kedvencek koze. Halas koszonet erte.


    Borongos nap van, neha esik, de inkabb csoporog, viszont a meleg nem enyhult. Reggel koran atmentem elemozsiaert, vettem ket doboz fekete szolot, elsot az iden, meg is ettem nehany furtot, hát lehetne edesebb is! Az oszibarack nagyon szep, de olyan kemeny, hogy kenyer helyett nyugodtan dobalhatnam - ha veletlenul valaki kovet hajitana ram! Nezegettem az uborkakat, vegul nem vettem, eleg nagy kosar volt, tul soknak talaltam, azt hiszem, az iden tele ettem magam kovaszos uborkaval, mar az utolso uvegnel tartok, nagyon izlett, de a jobol is megart a sok. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54419)
    2015-08-20  10:26
  32. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 10:5054420.

    Ezek a műsorok, hírek engem is nagyon megszomorítanak. De tény, hogy az emberiséget nagyon sok természeti csapás éri, vulkánkitörések, viharok, cunami, mindenféle szerencsétlenségek. Ezeket a kivédhetetlen borzalmakat még megfejelik az értelmetlen háborúk, ellenségeskedések, gyűlölködések, a szerzés "Istene" -fürdik- a bőségben. Az emberek képtelenek felismerni azt, hogy a halottas ingen nincsen zseb. Hiába habzsolnak, egy szájuk és egy fenekük van. Egy agyuk, s annak is az információk befogadására - még - vannak korlátaink. Meg nem értem azt, hogy itt, meg ott is vásárolnak házakat, több autót tartanak, még jobbat, még díszesebbet. Az emberi kapcsolatok viszont elkorcsosulnak. Éltesebb, öregebb férfiak, lásd, A. Vajnát is, fiatal nőket keres. Hatvan-hetven évesen gyerekeket nemzenek, de azzal már nem törődnek, hogy IGAZI apjukként már nincs idejük velük lenni. Nincs idő a mesélésre, az élmények begyűjtésére, a közös sétára, horgászásra, az együtt főzőcskézésre. A gyerekek vannak, mert "létrehozták őket". Fürdenek a jólétben, de szív és szeretet nélkül. A gazdag családokban élő gyerekek többsége máshol és másban keresik az örömeiket. Itt lép be az ital, a drog, a folyamatos párcsere. Nem tudják, nem értékelik, mert senkitől nem látták, hogy VAN és LÉTEZIK az IGAZ SZERELEM. Amikor csendben, megfogom annak a kezét, Aki hozzám tartozik és nem máshoz. Velem tudja megbeszélni a fiatalságát, mert ha néhány évvel "meg is előzőtt", de még én is láttam ezt meg azt, nekem is voltak ebben meg abban élményeim. Egy öregember, attól még nem lesz fiatal, hogy gazdagsága, vagyona révén fiatalasszonyt vesz maga mellé. Nem tudnak beszélgetni, nincs miről? Hol van itt a BOLDOGSÁG?! Nem, nem irigylem őket, sőt szánom. * Mint ahogyan azokat az vallási és egyéb hatalmakat, akik még többet akarnak behabzsolni. Nem válnak attól gazdagabbakká, hogy egy hegyet megszereztek maguknak. Mondom, az egyetlen amit elviszünk magunkkal, azok az élményeink, melyek emlékekké szelidültek és az a sok szeretet, amivel sikerült magunkat körülvennünk. Ezek az értékek. Milyen örömeim vannak? "Gazdag vagyok". Miért? Miből áll a gazdagságom? Elsősorban abban, hogy minden reggel örömködni tudok azon, hogy van erőm a felkelésre és az újabb napomra. Ha fáj valamim, rendszerint igen, az kibírható, ha mégsem, van rá gyógyszer. De nem tömöm magam azzal, ha lehetséges, legyőzöm a fájdalmat. S, ehhez is van erőmKészítek valami egyszerű, finom ételt, esetleg sütök is - amit megosztok a szomszédaimmal, s ők viszont szeretnek, viszont sütnek - s ők is osztanak. Ezek az ajándékaim! Ha egészségesek azok, akiket végtelenül szeretek. Ha pedig nem, akkor imádkozom, teljes szívvel-lélekkel erősítem őket, hogy felgyógyuljanak, hogy nem engedem el a kezüket, tudják azt, hogy mellettük, velük vagyok. A tudat is ad ám erőt! Mint ahogy az elvesz, ha bárki egyedül bukdácsol a bajai között.


    No, meg mi okoz boldogságot? Tudok örömködni egy nyíló virágnak, az óriási diófáimnak, megköszönöm a terméseit a fáimnak, a mogyoró bokromnak. Iparkodom előbb megenni a szőlőmet, mint azt a méhecskék "ellopnák", mert rendesen szívogatják az édes nedüt. Örömködöm a végtelen egyszerű, 100 éves parasztházacskámnak, melynek belül gerendás a plafonja. Sőt! A valamikor építő mestereknek egy-egy helyen látom a keze nyomát. Ezek adnak erőt, boldogságot. No ezért vagyok "gazdag" ember. Még akkor is, ha szoros beosztással kell élnem, mint nagyon sok családnak nemcsak itt, Magyarországon, de széles e világon. Látok, hallok, korlátozottan mozgok is, de az eszem olyan éles, hogy "borotválkozni lehet(ne) vele". Ezek az én igazi "kincseim". No meg azok az étel- , sütemény receptek, melyeket nagyanyáimtól megtanultam. Akkor még nem is említettem a túlélési technikáimat, azt, ha baj, bánat ér, mindig megkeresem azt a törékeny szalmaszálat, amelybe belekapaszkodom, s elhitetem magammal, hogy sikerül ezt, vagy azt elintéznem, megoldanom. Úrrá lenni a kialakult, többször megélt - reménytelen helyzeteimen is. No ez az örömet, no meg boldogságot. A veszteségeimet úgy élem meg, hogy igen, sírok , dühösvagyok, de megrázom magam. Megfordítom a helyzeteimet, s a megélt eredményeket, élményeket, szeretetet KÖSZÖNÖM - Istennek, Sorsnak, szerencsémnek. No, ezért vagyok "gazdag", mert tudok élni - egy túlélési technikával. S, ezt/azt szeretném, ha ezt a "tudományt" Neked, Neki - s Mindazoknak át tudjam adni, akik erre nyitottak, vagy bármi okból rászorultak. No igen, az optimista béka életfilozófiáját. - G.B.

    előzmény:
    Bagoly (54411)
    2015-08-19  17:40
  33. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 10:2654419.

    Ha bárkit érdekel(ne), itt olvasható a jelenlegi európai "migránsok által megszállt" európai helyzet:


    http://www.origo.hu/nagyvilag/20150819-nem-csak-egy-egy- orszag-egesz-europa-problemaja-a-menekultkerdes.html

  34. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 10:2554418.

    Drága Bagolyom, nem szeretnék tiszteletlen lenni, pláne Veled! De most, "kényszerítettél" arra, hogy Neked ellent írjak . Igenis ITT vagyunk, DE nagyon SOKÁIG, az IDŐK VÉGEZETÉIG, sőt még annál is tovább.


    Tudnunk kell azt, hogy a barátainknak HIÁNYOZNÁNK, ELSZOMORDÁNAK ha nem lennénk. Ezért IGENIS VAGYUNK és LESZÜNK is - nagyon, de nagyon SOKÁIG!Tisztelettel, szeretettel - G.B.

    előzmény:
    Bagoly (54412)
    2015-08-19  17:43
  35. 2015. augusztus 20. 04:1354417.

    A kolbasz fustolt szarazkolbasz, vagy puha foznivalo? Hogy fogod fogyasztani?


    Nem emlekszem amikor a krumplisalatat irtam, hogy irtam e, hogy egy kis aproravagott hagyma is van benne, ha mar a krumplisalatarol irok, megemlitem, hogy a makaronisalata is jo es szinten gyorsan elkeszitheto. Sosvizben meg kell fozni a konyok makaronit, leobliteni es ha kihult, akkor majonez, tejfol kis pirospaprika aproravagott hagyma es aproravagott husos pirospaprikaval osszekeverni. Ugy a krumplisalatanal, mint a makaroninal a majonezes keverek egy kicsit tobb legyen, mert ugy a krumpli, mint a teszta beszivja. Egyebkent en sem szoktam a hejjaban fozott krumli vizebe sot tenni.


    Itt ma is pokoli hoseg volt, el akartam menni, de meggondoltam nem kivankoztam egy cseppet sem kint tartozkodni, kimentunk meg akartam merni, hogy a kocsiba be tudok e tenni egy 10 feetes csatornat (olyan resze a csatornanak ami a zart, amibe folyik lefele az esoviz) es Ebony is kijott velem, hogy micsoda kinba volt alig varta, hogy bejojjunk, ami igaz az igaz nemsok kutyasetaltatot lehet latni az utcan.


    Egesz ejjel nem hult le 30 fok volt, mar a 23 fokot lehetett annyinak erezni es reggelre sem valtozott, most 25 van es 33-nak erezheto es ezt fogja tartan egesz ejjel.


    Ebben a nagy hosegben az en felemen a hetedik haznal, mar a mult heten kitisztattak a tul nagyra nott bokrokat a haz elejen, most meg ujakat ultetettek a helyere, felszedettek a fuvet is es ma raktak le az uj fuvet, hogy mi lesz belole, ebben a hosegben meg ha 24 oran keresztul is locsoljak napokig nem tudom ki fogja e birni, hogy ilyen munkaval miert nem vartak oszig, az a legalkalmasabb ido ilyen munkara.


    Ma hany orat "sportoltal" biciglizes is es gorkorcsolyazas is ezt nevezem alaposan kihasznalod a megfelelo idot.


     


     


     

    előzmény:
    nidda (54413)
    2015-08-19  22:05
  36. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 01:2654416.

    Megköszönöm az érdeklődésedet, valóban csodaszépek a diófák. A mogyóró bokrot még nem is fotóztam le, óriási. Az idén van rajta először mogyoró, méghozzá SOK . Ha szebb, naposabb lesz az idő, a mogyoró bokrot mindenképpen lefotózom.


    *


    A diófákról csak annyit, hogy az öreget Királynak hívom, a kisebbet pedig a Fiának. Amikor ezt a házat megvásároltuk, ennek kész meséje van, ami igaz. Amikor elhatároztuk, hogy vidékre költözünk, akkor én lerajzoltam egy álmot. Ami nem álom volt, csak valamilyen tervrajz. Pontosan berajzoltam azt, milyen formájú házban szeretnék élni, milyen lenne a majdani kertem, sőt az udvarra (egy) diófát is berajzoltam. Fel is írtam, hogy diófa. Nagyon sok időbe telt, amíg erre a házra rátaláltam. Amikor beléptem a kapun, azonnal átöleltem az akkor már hatalmas diófát, a fia akkor még viszonylag kisebb volt. Ennek már elmúlt húsz éve is. A diófa gyógyít. Természetgyógyászok vallják, hogy a fának hatalmas gyökerei vannak. Ez tény. A földet behálózzák és úgy veszik magukhoz az energiát. Ha bajod/bánatod/betegséged van, akkor ölelj át egy diófát, maradj csendben egy ideig és az energiáid megsokszorozódnak. Miért és mitől? Fentebb leírtam. * Akkor még nem is szóltam arról a sok-sok madárfészekről, amelyekkel tele volt kertünkben lévő fáink. Az a sok fekete rigó, de az is tény, hogy én nyáron is etettem őket, friss vízről mindig gondoskodtam, naponta többször is. Meg is hálálták, koncertet rendeztek - olyan csodás volt hallgatni, semmi, de semmi fel nem ér ezzel az élő "madár-énekkel". No igen, még harkályunk is van, Aki rendszeresen kopogtatja az öreg diófát. * Már érik a szílva, két nappal ezelőtt már ehető volt, de még nem édes. Most esik az eső, félek, nem ér be rendesen. A szőlőnek is szüksége volna még napsütésre. Már elég a vízből! Budapest belső kerületében hatalmas üzletközpontok áztak be, akkora vihar volt. Örülök, hogy itt, ahol élek, nem lett baj.G.B.

    előzmény:
    Bagoly (54405)
    2015-08-18  00:07
  37. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 01:1554415.

    A durva viselkedés azt jelenti, hogy faragatlan. Nem választja meg a hangnemet, a hangsúlyt, de a szavakat sem. Nem érdekli, hogy azt a másikat megbántotta akár azzal, hogy a külsejére tett ocsmány (csúnya) megjegyzéseket, amelyek sértőek, bántóak. * Azután van a durva viselkedés, amikor válogatás nélkül üvöltöznek felénk/velünk, amikor hadonásznak, félelmet keltően. Amikor letaposnak, nem állnak rendre sorban, hanem lökdösődnek, s ha szóv tesszük, akkor ránk kiabálnak. Mintha az, aki ilyen csúnyán, neveletlenül, agresszív módon viselkedik - nem emberhez méltóan, -  önmagát a többiek fölé helyezi. Mintegy kivételes személyként.


    Mélységesen elítélem és megvetem a durva, neveletlen, agresszív embereket. Kerülöm, ahogyan lehet. Soha nem tudni az ilyennek a közelében, mikor ránt kést, vagy mikor üt meg?


    *


    Azért mert valaki nem képzett, nem tanult, attól még lehet, sőt van egy alapvető intelligenciája. A primitív törzseknél akik a dzsungelban élték le az életüket, nekik is van egy bizonyos intelligenciájuk, hitviláguk - amit tisztelnek. Vannak törvényeik, amelyeket betartanak és be is tartatnak. Ezért a primitív és a durva nem egyenlő.


    *


    Ennyit tudtam a témáról közzé tenni. - szeretettel és NEM AGRESSZÍV szeretettel, csak úgy, egyszerűen és szépen: szívből G.B.

    előzmény:
    Bagoly (54407)
    2015-08-18  16:00
  38. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. augusztus 20. 01:0854414.

    Nagyon szomorúak ezek a tragédiák. A nálunk "parkoló-pályára" állított migránsok, folytonosan mondogatják, hogy nem Magyarország a célállomásuk. Ők csak itt várnak (egy ideig), közben üldögélnek a vonatállomásokon. Külföldre menő vonatokra próbálnak felszállni. A Keleti pályaudvar mellett kialakítottak számukra egy helyet, ahol mindenféle segítséget kaphatnak. Nem tudom mi okból, de még mindig a Nyugati pályaudvar aluljárójában, a pályaudvar lépcsőjén üldögélnek. Szomorú látvány. Jómagam a gyermekeket sajnálom, de azokat szívből. Képzeljétek el, sok kisgyerek, tíz év alatti is érkezett, ki tudja hogyan, idegenekkel. Azokat befogadta a Fóti Gyermekmenhely. De létesítenek az országban egyéb helyeken is mindenféle befogadó helyeket, táborokat. Nem titkolom, akik annak közelében élnek, bizony, bizony nagyon fel vannak háborodva. Félnek, pedig vannak a migránsok között szelíd és jó emberek is. De vannak primitív, dühös, agresszívak. Természetes, hogy a rossz hírek kapnak szárnyra, emberekből vagyunk. A jót nem terjesztik, de azt, hogy mindenféle betegségtől szenvednek, meg ahogyan jöttek, leszedték a termést, összetaposták a veteményt. El tudom hinni, mert siettek, kapkodtak, ne maradjanak le a többiektől. Ugyanakkor éhesek voltak. Minden érthető, csak annak az embernek nem, akinek a kertjét dézsmálták, az ültetvényét letaposták. Nagyon megoszlanak a vélemények. Lázár János, azzal lepett meg a különféle híradásokban, hogy több évre bezáratná mindazokat, akik határsértőként érkeznek Magyarországra. Ekkora baromságot. Ők NEM ITT AKARNAK ÉLNI, ők TOVÁBB AKARNAK MENNI. Nekik "nem felel meg" az Orbán kormány által hangoztatott szólam, miszerint "épül/szépül Magyarország" stb. stb. stb. A börtönök már így is zsúfolva vannak, az elítéltek Brüsszelbe írtak jogorvoslatért. No, most, már az eddigi zsúfoltságot +megfejelnék azzal, hogy migránsokat is bezsuppoljanak. Ez igazságtalan! Azért nem mindegyik bünöző, csak menekül abból a pokolból, ahol nem tud(nak) élni. Ez az egész valami rettenet. De az is, hogy ellepik Európát, mintha itt sajtból lenne a Hold. Pedig nincs abból G.B.


    *


    Nagyon sok tűzvész történik csak azért, mert autóból, vonatból égő csikket dobálnak ki. Sokan nem gondolják ezt át, buták, lelketlenek és meggondolatlanok, közönyösek. Bezzeg, ha az ő fejükre gyújtanák a házat, akkor visítanának, mint a malacok az ólban. Pfuj! Nagyon és még jobban haragszom az ilyen némberekre.

    előzmény:
    Bagoly (54403)
    2015-08-17  14:13
  39. 2015. augusztus 19. 22:0554413.

    Tegnap este hozott a lányom "ajándékba" két és fél kiló marhahús kolbászt. Ök is ingyen kapták a szállítójuktól, mert ez a fajta kolbász föleg a moszlem fogyasztók részére készül és talán nem fogyott annyi, mint amire számítottak, így inkább szétosztogatják mielött lejár a szavatossági ideje.Köztünk szólva, azután tudja a csuda, hogy valóban színtiszta marhahúst tartalmaz-e, mert nagyon finomra van darálva. Mondjuk arra jó, hogy a moszlem vevö nyugodt lelkiismerettel egye. A török hódoltság idején Magyarországon a törökök lopótökböl itták a bort,-ráfogva, hogy "szörbet",-mert abban Allah nem látta, hogy mi is  az valójában.

    Szóval aktuális lett a krumplisaláta recepted. Azért körülnéztem a neten is, hogy más hogyan is csinálja, hát olvasom a bécsi burgonyasalátánál, hogy sós vízben fözik héjában a krumplit. Én mindíg csak "síma" vízben föztem, odahaza sem láttam ezt másképpen.
    Holnap egyébként is menni akartam bevásárolni és veszek krumplit is meg savanyú uborkát is. Na meg tojás sincs itthon. Húsz darab kolbászról van szó, -most a fagyasztóban pihen a hütöszekrényben. Holnap már az lesz vacsorára, mert délre még ott egy negyed dinnye.

    Amúgy nincs semmi problémám a dinnye esti fogyasztásával, mert mire ágyba kerülök "normalizálódnak " a dolgok.
    Borongós idönk volt ma, de kezd valamicskét melegedni. Délután voltam kerékpározni, meg görkorcsolyázni is, mert holnap délutánra megint esöt ígérnek, hát ki kell használni az alkalmat...

    előzmény:
    WestHill (54410)
    2015-08-19  04:15
  40. 2015. augusztus 19. 17:4354412.

    Helyesbites: itt vagyunk, de NEM sokaig. Ez a vegzetes tagadoszo kimaradt.

    előzmény:
    Bagoly (54411)
    2015-08-19  17:40
  41. 2015. augusztus 19. 17:4054411.

    Ha ejszaka felebredek es sehogy nem tudok ujra elaludni (bealudni???) harom lehetosegem van. Olvasok, TV-t nezek vagy porszivozok. Ezzel az utolsoval csak ijesztegetem magam - meg sohsem tettem. Mult ejszaka a TV-vel probalkoztam es szerencsem volt, egy erdekes musort talaltam azzal kapcsolatban, az emberiseg hogyan tudja elpusztitani magat a foldunkkel egyutt. Termeszetes emlegettek a haborukat, vegyi fegyvereket, atombombat, stb. - mikor vege volt, megkonnyebbulten fellegeztem, hogy csodak-csodaja, meg itt vagyunk. Jol lehet, nagy az eshetoseg, hogy sokaig! Aztan azon gondolkodtam, regen is voltak tudosok, ha nagyon akartak volna, felfedezik ugyazokat a rombolo csudakat, de ők mast kerestek: a bolcsek kovet, meg a hosszu elet titkat...

  42. 2015. augusztus 19. 04:1554410.

    Meg este is mersz dinnyet enni? Hanyszor kell akor a furdoszobat meglatogasd? Mi csak delbe szoktunk, akkor lefekvesig elmegy a hatasa. Most fogyozol, nem hiszem, hogy tul jolakottnak erzed magad egesz nap.


    A krumplisalatat szeretjuk halhoz, miert nem probalod ki, de nem azzal a hallal amit keszen vettel, hanem nyers hallal, hidd el nem nagy munka a paprikas lisztben sutott hal elkeszitesees nagyon finom. 


    Az elelmiszerek kidobasaval itt is legalabb egyszer egy evben foglalkoznak az biztos, hogy rengeteg ember ehezik amig a fold egyes reszein pazarlas folyik a megmaradt vagy megunt etelek gondolkodas nelkul a szemetbe kerulnek.


    Az elelmiszer vasarlasanal mindig figyelemmel kiserem ami termeszetes, hogy mikor jar le es igyekszem elhasznalni a lejarasi idejeig. A romlando dolgokat sosem halmozom fel, igy minden elfogy amielott megromlana, gondolom te is igy teszel, aki ugy nott fel hogy a szuloi hazban sem latta a pazarlast a sajat haztartasaban sem pazarol.


    Az ido szinte tavaszias akkor nalatok, itt is csak 23 fok van most, de a para a problema, mert 30-nak lehet erezni, a hutesbol a viz szinte folyik, mintha a csap ki lenne nyitva, persze csak kicsit egy vekony plasztik csovon keresztul.


    Ma delelott nem sutott a nap borongos volt, kora delutan aztan volt egy alapos eso, nagyon rafert a kertre, fure, eleg reg locsoltam vartam a beigert esot, valtozas nem tortenent a meleg paras ido egyenlore tovabb tart.


    Foznivalo kukoricat itt egesz evben lehet venni, szeretem es termeszetes Ebony is.


    Ahogy hallottam M.O-on nagy viharok voltak tobb helyen allt az utcakon a viz.


    Sajnos valoban a kiadas egy kicsit sok, de ha szukseg van megcsinaltatni akkor nincs mas valasztas.

    előzmény:
    nidda (54409)
    2015-08-18  21:32
  43. 2015. augusztus 18. 21:3254409.

    Kimásoltam a majonézes krumplisalátádat, mert ugye sohasem lehet tudni... és még szükségem lehet rá.

    Pillanatnyilag "dinnye diétát" tartok. Egy negyed dinnye ebédre vacsorára "crispbreaddel". Ma este vágom fel a második dinnyét, az kitart holnap után délig.
    Van egy cikk az élelmiszer "pazarlásról". Többek között azt írja:
    " A magyar háztartásokban pékáruk, főtt ételek, zöldség és gyümölcs, húsféleségek, valamint folyékony élelmiszerek kerülnek a leggyakrabban a kukába és a lefolyóba – derül ki a Tetra Pak országos felméréséből."
    Szóval minden, -vagy van még más is?
    A teljes cikk.
    Természetesen "honorálják" Zsuzsának a gazdik a kutyus gondozását. A "kutyapanzió" nagyon drága és így mindenki jól jár. A gazdiknak is megnyugtató, hogy egy megbetegedés esetén is rögtön segítenek a kutyuson.
    Itt az idö nagyon lehült. Tizenkilenc-húsz foknál nincs több, de csapadék nélkül, -délután már tehettem egy kerékpár túrát. Útközben láttam egy görkorcsolyázó hölgyet is, -be volt öltözve farmer dzsekibe-nadrágba magasnyakú pullóverrel és nem látszott rajta, hogy melege lenne.

    A mi környékünkön holnaptól ismét javul az idöjárás az ígéret szerint, de máshová még nagy esöket jósolnak.
    Szeretem a kukoricát, azért is próbálkoztam meg vele egyszer a kertben. Akkor nem sikerült, nem tudom miért. Érdekes módon a földmüveseknek "bejön". A temetö mellett is van egy nagy tábla, de nem "törésre", hanem zöldtakarmánynak, vagy biogáznak, mert az most jól fizet. Pár kilométerre tölünk van egy biogáz üzem. A csövek még kicsik, úgyhogy "lopni" sem érdemes. A boltokban sem láttam még,- talán majd késöbb lesz ott is.
    Elég nagy kiadásaid lesznek az idén, kerítés- tetö... Persze a másik oldala a dolognak, minél tovább húzza-halasztja az ember annál többe kerül. Bízom benne, hogy a cottage is hamarosan "tetö alá kerül" ....

    előzmény:
    WestHill (54406)
    2015-08-18  04:42
  44. 2015. augusztus 18. 16:3354408.

    Nem kell a segitseg, megfejtettem. Itteni kep vilagositott fel. Tomerdek galamb sorakozik. Fejcim: Stephen Harper szobranak leleplezesere nagy tomeg varakozik. Ahogy rapillantottam, eszembe otlott: ez durva.

    előzmény:
    Bagoly (54407)
    2015-08-18  16:00
  45. 2015. augusztus 18. 16:0054407.

    Ki tudna segiteni? Olvasom, olvasgatom, hogy "durva" kepek, durva ez-megaz. Na most, azt szeretnem tudni, pontosan mit jelent a szo? Goromba emberek durvaskodnak egymassal? Indulatosak? Lokdosodnek? Csunya szavakat vagnak egymas fejehez, esetleg kovekkel dobaloznak? Magyarazatot szeretnek! WestHill, te tudod?  

  46. 2015. augusztus 18. 04:4254406.

    A majonezes krumplisalataba en is szoktam uborkat tenni, de savanyu uborkat, nagyon picire osszevagva es egy kemenytojast a sargajat villaval osszetorom, a feherjet aprora osszevagom, torottbors es a majonez egy kis tejfol egy pici cukor es ebbe vagom bele a kihult hejjaban fott krumplit. Egyebkent meg mara is maradt, igaz 4 kozepesnagysagu krumplit foztem meg, ma fasirttal ettuk, a maradek fasithoz azt hiszem zoldbab fozeleket fogok csinalni.


    Ma mar kezdek lenyugodni, igazabol a varakozas keszit ki, az igert ido szerint pont ket honapra keszult el, Most jon a kovetkezo idegessegrevalo ok, a cottage teto, mert meg mindig csend van felole, ki tudja hany tetobe kapott bele mikor fog ram kerulni a sor.


    Ma elkeszultem a mara betervezettel, holnap majd a masodik felvonas kovetkezik a takaritas, egyenlore kint semmit nem lehet csinalni, mert kimenni is es semmit csinalni is sok, semmi porcikam nem kivanja a tuzo napon valo tartozkodast, talan elofordulhat egy kis zivatar, de lehulesrol egyenlore szo sincs.


    Ami kepet feltettel a Ferrarirol, gondolom aki benne ult ot is darabokban szedtek ossze, mint a kocsijat.


    Ha kulon gondoz egy kutyust Zsuzsa akkor jar neki egy kis extra penz?


    Nem is mondtam kukoricat is vettem a hetvegen, te szoktal venni, szereted?


    Ez a sorosuvegkupak viccesnek hangzik, de belegondolva jo nagy kar, de megerdemlik a sorgyartok, - persze ebben az esetben az uzlet kara- mert csak a haszonra gondolnak, hogy majd meg tobben bedolnek tobben vasaroljak az o altaluk gyartott sort es tobb mint valoszinu nyero kupak egy sem volt benne, hasonlo ehez a kaparos szerencsejatekok "probald" ujra. 

    előzmény:
    nidda (54404)
    2015-08-17  22:06
  47. 2015. augusztus 18. 00:0754405.

    A viragok csodalatosan szepek, a ket diofa pedig dalias. Az egesz kert mint egy erdo! Latszik,hogy szeretve vannak. Az iden van sok dio? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54400)
    2015-08-17  00:35
  48. 2015. augusztus 17. 22:0654404.

    Zavar engem is, ha a dolgok nem a maguk megszokott útját követik és valami miatt "kitéröt" kell tenni, de talán nem is árt idönként egy rövidke "változás". A hiányzó öt dollár ellenére is azért megnyugtató, hogy a szomszédok ennyire megbízhatóak. Biztosan gondolják néhányan, akik olvassák, hogy bár a mieinkröl mondhatnánk el ugyanezt. Az osztrák szomszédom horvát élettársa szokta mondani, hogy többet ér egy jó szomszéd a közelben, mint egy rokon a távolban.

    El is felejtettem írni, hogy a dinnye világoszöld alapon sárgásfehér csíkozású. Elképzelhetö még az is, hogy valóban Magyarországról jött, mert a termelö ország nem volt feltüntetve.
    A sülthúshoz tegnap este a lányom szintén majonézes krumplisalátát csinált. Ö tesz bele uborkát is, de ha én csinálnám, akkor az uborkát hagynám besózva állni egy kicsit és utánna keverném -a levétöl kinyomkodva- a krumplihoz. Éhes voltam, így a kis "szépséghiba" ellenére is kiürült a tál.

    Zsuzsa is mindíg leengedi kicsit a kocsi ablakát, ha Lunával bevásárolni vannak, még hüvösebb idöben is, most meg föleg. A hétvégétöl megint van egy "gondozottja", amíg a gazdik szabadságon vannak. Egy idösebb kutyus, sokat alszik, idönként felébredve hitetlenkedve körülnéz, majd visszatér az álmaihoz.
    Közlekedési baleset itt is van böven. Az éjszaka folyamán Berlinnél a Potzdami úton egy hatvannyolc éves férfi lett Ferrarijával a száguldás áldozata. A roncsdarabok háromszáz méter hosszan vannak az úttesten szétszóródva....
    Egy "vidámabb" hír, amikor egy "akció" visszaüt. Egy sörgyár nyeröszámokkal látta el a söröskupakok egy részét. Az éjszaka folyamán egy szupermarketben, betörök felbontottak több, mint ezer üveg sört. A sörhöz "hozzá sem nyúltak", de a bolt tele van az eldobott nyeröszám nélküli kupakokkal.
    Erröl eszemb ejutott a magyarországi Tomi mosópor esete. Annak idején meghirdették reklámcélból, hogy az egyik mosóporos dobozban egy Wartburg személygépkocsi kulcsát rejtették el és a szerencsés megtaláló megnyeri a hozzátartozó gépkocsit. Az autós boltokban nem is olyan sok pénzért komplett Wartburg zárakat lehetett vásárolni és a mosószergyár vicces gyári dolgozói "többesélyessé " tették a nagy lehetöséget....

    előzmény:
    WestHill (54402)
    2015-08-17  03:31
  49. 2015. augusztus 17. 14:1354403.
    Itt az otthoni nepvandorlasrol nem sokat beszelnek, de mutatjak a boldogtalan allapotokat, foleg a lelkvesztokon utazo menekulteket - marad meg valaki azokban az orszagokban, ahonnan jonnek? Megis, mit kepzelnek, hogyan, mibol elnek? Oh, ja elfelejtettem, segelybol. Azert mennek Angliaba es Nemetorszagba. 

    Orulok, hogy beneztel, mar azt gondoltam, elfelejtkeztel rolunk. Itt minden nap megemlitik, hogy eso varhato, az en novenyeim meg fonnyadoznak, mert termeszetesen hiszek az idojosoknak es nem ontozok...A nyugati reszen hatalmas tuzvesz van, eddig 30 haz egett le, csak hamu maradt, rengetek embernek menekulni kellett es mindez azert tortent, mert egy idetlen a cigarettacsikket kidobta az autoja ablakan. Amerikaban is tobb helyen eg az erdo, eg a varos, eg a haz is, nem is egy mar haromszaz is... Californiaban meg még viz sincs, hogy oltani lehessen! Na jol kinezunk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (54400)
    2015-08-17  00:35
  50. 2015. augusztus 17. 03:3154402.

    Igazabol az elso gondolatom az volt, hogy a felesegednek a temetobe vitted a viragot, aztan jutott eszembe, hogy emlitetted egyszer, hogy ilyentajt van Zsuzsa szuletesnapja, semmi ketseg a 100 Euro ertekesebb ajandek, mint egy csokor virag.


    Mivel penteken nem voltam vasarolni nehezemre esett, de rabeszeltem magam, hogy el kene menni. A legkozelebbi uzletbe Ebonyt is elvittem, igaz mar reggel 8-kor is eleg meleg volt, de lehet meg 10 percet sem voltam az uzletbe,- az ablakokat meg felig le szoktam engedni- igy megis kicsit "vilagot" latott az en bogaram, meg varnom is kellett itthon, mert a kinai ket uzletbe mentem -egyfele kell menni, csak talan 10 km van a ket uzlet kozt, mert ok uri emberek csak 9-kor nyitnak, talan jo is volt, mert eppen arra az egyik utkeresztezodesnel meg az ejjel halalos baleset tortent es reggel fel 9-kor nyitottak csak meg az utat.


    11 korul hallom am, hogy az udvaron a keriteses es a fia dolgoznak, gondoltam megkerdezem az olasz szomszedot hatha neki adta oda a penzt a kozvetlen szomszed, mit ad Isten valoban igy tortent, mert amikor elmentek nem talalt meg, az olasz at is hozta, de gondolta nem vagyok ittnon, mert meg Ebony sem reagalt a csongore, lehet eppen kint voltunk az udvaron, na mindegy az volt a lenyeg, hogy meg volt a penz, ha 5 dollar hijan is, aztan kozben elokerult a szomszed anyja azt mondtam neki, hogy ha van 5 dollarja akkor adja ide, mert a fia tartozasa kevesebb 5 dollarral, na igy a penz is meg lett. Negy korul a kerites is teljesen befejezodott, de en olyan faradt vagyok, most mar ugyan jobb egy kicsivel, minden szalad nem a megszokott napom volt, el vagyok maradva, es ezt szornyen utalom, amikor ki vagyok mozditva a megszokottbol, majd holnap delelott meg kedd delelott erem csak utol magam meg szerencse, hogy volt egy kis karfiolleves meg es ket darab hal, meg a krumplisalata, ezt osztottuk be vacsorara.


    Nagyon lehult az ido? Itt ugy emlegetik, hogy tropusi meleg van csak a palmafak hianyzanak.


    Szerintem a het kilometer is eleg nagy teljesitmeny, gyorsan le lehet "gurulni"


    Ott te nem tudsz magyar gorogdinnyet venni? Tegnap belehallgattam egy kicsit az itteni magyar radio musoraba, altalaban az elso fel oraban sorkerul a hirekre, addig szoktam hallgatni, a hirmondo emlitette, hogy rengeteg dinnyet exportaltak N.O-ba. Egyebkent vettem dinnyet most azt a zoldet amit emlitettem, ez is nagyon finom, meg vettem oszibarackot ami itt Ontarioba a Niagara videken terem. Itt Ontarioban az a legjobb resz gyumolcs termelesre. Olyan gyonyoru majd meg szolal, olyan kemeny plasztik dobozba van, egyet megettunk nagyon finom, de szuksege van egy keves eresre, van jocskan belole, a plasztik doboz 3 literes, megmertem az oszibarackot 1kg 70 deka.

    előzmény:
    nidda (54399)
    2015-08-16  22:52

Címlap

top