Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2015. május 5. 14:2553551.

    Szia Zsuzsa,


    itt vagy 30 eve probalkoztak csereppel, egy-ket hazat igy epitettek reklamnak a cserepre, de itt nem valt be, igy tovabbra is a shingle van, mint tetoborito, felteszek rola kepet, hogy hogy nez ki, persze a szinvalasztek, hogy ki milyen szinut akar az orias, es izles dolga. 


    Egyebkent ugy hallottam, hogy M.O-on is van erre a fajta tetoboritora lehetoseg.

    előzmény:
    őszirózsa (53550)
    2015-05-05  09:52
  2. 2015. május 5. 09:5253550.

    Sziasztok! A lottóhoz...Nálunk a sima forintos 5-s lottón már 3 milliárd forint nyeremény halmozódik, régen nem volt ötös, ugyhogy az összes környékbeli országból átjárnak lottózni.


    Nekem 3 szelvényem van nagyon régóta á, állandó számokkal , nem merem abbahagyni, nem egy tétel,5 hetit veszek, aztán nincs rá gond addig.


    Unokahug mesélte, hogy van Eu lottó is, forintért lehet  megjátszani, nem drága, egy volt kollégája nyert 2 hete 1 millió Eurót, ami 300 millió ft-adómentesen már-.Azért ez már összeg!!!


    Nekem nem sok szerencsém volt eddig,maximum 3 találatom volt, de kevés összeggel, meg semmiféle nyereményjátékon, tombolán nem nyertünk.Maximum jótékonysági bálokon egy-egy üveg italt, desszertet, kozmetikumot....


    Igazuk lett, máris kánikula van, 31 fok várható....vasárnap meg fűtöttünk, mert ugy kifujta a szél a meleget.A mentők csak ugy hujjognak távolról, még a fiatalokat is megviseli ez az őrült hőmérséklet különbség órák alatt.


    Évi! Nem értem angol miatt, hogy a nyaraló tetején mit akarsz cserélni, milyen borítás van?  Itt változatlanul a különböző mázas cserepek, meg ugy melegitenek rá színes bitumenes kockákat, alatta meg teljesen bedeszkázva, meg plusz szigetelés...

    előzmény:
    WestHill (53549)
    2015-05-05  02:25
  3. 2015. május 5. 02:2553549.

    Ez a lotto amit jatszol az csak nemet lotto, vagy talan mar az is  kozos az osszes Europa Unios orszagokkal?


    Ma reggel kenytelen voltam fozni, mivel tegnap kifutottam az idobol amit meg el akartam kesziteni, a hus meg ott volt a hutobe kiolvadva, rizseshust es fasirtot csinaltam, a fasirtbol mindig ketszeri evesre csinalok  az egybefasirtot nem szeretem, altalaban 8 fasirtot szokotam kesziteni, egyszer valami fozelekkel, masodszorra meg valamilyen formaban krumplival.


    Delelott napos felhos ido volt, delutanra aztan csak felhosse valtozott, eleg reg volt eso igy  kulonosen a fu orulhetett neki. Olyan szep zold es lehet mar csutortokre vagasra alkalmas lesz. Meg mindig borongos, lehet, hogy meg nincs vege az esonek. Amikor kint  voltunk Ebonyval kint melegebb van mint itt bent a hazban, meg idoben kizartam a parat, 18 fok van, de a paraval 21-nek lehet erezni.


    Holnap, ha minden igaz akkor befejezem a masik ket ablakot is aztan a rendtevesre fogok osszpontositani, mert legszivesebben becsuknam az ajtot hogy ne is lassam.


    Szoktal a YT-n filmet nezni? Nem surun en szoktam.


     

    előzmény:
    nidda (53547)
    2015-05-04  21:15
  4. 2015. május 4. 22:1053548.

    A laktanya nem volt tul messze tolunk, korhazra nem emlekszem, csak a szombathelyire. A bábakepezdore is. Az utcank nagyon rovid volt, kifordultal egy masik utcara, ami belement a Huszar utba - abban az idoben Voroshadsereg ut volt a neve. Azon balra fordultunk es gyalogoltunk be Szombathelyre. Ma sem ertem, 4-5-6-7 eves koromban milyen jol tudtam menni! Ha jobbra fordultunk elertunk a regi (akkor meg nem volt olyan regi) temetobe, apam szulei ott vannak. Ha egyenesen mentel es meg egy utcan keresztul, ott volt az elemi iskola. A tanitoneni fiatal es nagyon szep volt, mindig csodaltam es en is az akartam lenni - Vass Gizellanak hivtak. Na igen, meg jol mukodik az agyam, emlekszem az osszes  tanitomra. Szombathelyen a harmadik oszytalyt jartam - tanito: Nagy Gizella. Akkoriban azt gondoltam, a tanitoknak Gizella a nevuk es gondot okozott, majd en hogyan valtoztassam meg az enyemet. Aztan elkoltoztunk Veszprembe.

    előzmény:
    őszirózsa (53546)
    2015-05-04  21:03
  5. 2015. május 4. 21:1553547.

    Mielött nyugdíjaztak elhatároztam én is, hogy abbahagyom a lottózást. Azután láttam, hogy a havi kiadások mellett még mindíg megengedhetem magamnak ezt a lehetöséget, így most játszom továbbra is. Állandó számokat tippelek én is, bár nincs jelentösege, mert a nyerésre nincs recept. Egyébként éppen most olvastam, hogy ketten osztoztak a harmincmillión. Gyanítom, hogy nem gondolnak szépeket egymásról, de a szerencse már csak ilyen.

    Kedvelem én is Sandra Bullockot, van benne valami, ami megragadja az embert. Valószínüleg láttam a Speed c. filmjét is, mert elolvastam a cselekményt a "Wikin" és rémlik valami. Egyébként annak is van egy második része szintén Sandra Bullockal.

    Nem kérdeztem rá, de gondolom Lunának a lányoméknál étkezés közben leesik az asztalról egy-egy falat, különben hidegen hagyta volna, ahogyan ebédelek.

    Viszont, amilyen szerencsém van éppen most, nálam "csapja el" a gyomrát, az meg nekem nem hiányzik.
    Amit a mostani tetöfedöröl írsz szerintem is pozitív. Kár, hogy várnod kell, így voltunk mi is a kerékcserével. Most van a szezonja, hát nincs könnyü dolga....
    Holnapra itt már vihar is várható, ezért ma délután kitoltam a fünyírót a kertbe, pedig már erösen felhösödött. Mire készen lettem ki is melegedtem benne, mert a levegö igen párás volt és a hömérö huszonegy fokot mutatott. De nem probléma, azért van idehaza a tusoló, hogy használjuk is.


    előzmény:
    WestHill (53543)
    2015-05-04  05:05
  6. 2015. május 4. 21:0353546.

    Valikám! A kámoni temetőt tudom, de körülötte mind uj házak, akkoriban biztos a városrész szélén volt..Arra nem emlékszel, hogy a temetőhöz képest a város felé milyen távolságra lehetettek?Például a kámoni kórház, meg előtte a laktanyák  a 11-es huszár uton, az a fő utvonal.

    előzmény:
    Bagoly (53545)
    2015-05-04  18:00
  7. 2015. május 4. 18:0053545.

    Nem szamit, Zsuzsannam, csak ugy hirtelen eszembe jutott a cim. A kertunk mogott egy nagy, nagy ures ret volt. Mar bizonyosan beepult. 


    Kezd beborulni, meg utobb eso lesz. Mar kellene, kulonben is aranyat er, igaz? 

    előzmény:
    őszirózsa (53544)
    2015-05-04  13:47
  8. 2015. május 4. 13:4753544.

    Valikám!


    Utánanéztem a Vas utcának, de amit találtam az nem Kámonban, hanem  az Éhen Gyula telepen van, Szombathelyről kifele menet  a régi temető mellett elhajtva, un.Ipartelep .


    Ez Kámontól nagyon messze van..


    Van még egy Vas Gereben utca, de az meg Gyönyöshermánban, szintén a város másik végén, ez is már Szombathelyhez tartozik régóta.


    A térkép szerint mindkét utca rövid kis összekötő csak, kevés házzal...


    Gondolkodjál még, hátha eszedbejut a kámoni cím is.Pedig úgy megörültem, mert elmentem volna arra körülnézni, lefotózni....


    Vissza a multba, az uttörővasuton ültem, mikor voltam 2 hétig a Csillebérci Szorgalom altáborban rajvezetőképző táborban 14 éves koromban, akkor volt Budapesten éppen a második szovjet űrhajós, levittek bennünket a fogadására .

    előzmény:
    Bagoly (53539)
    2015-05-03  23:51
  9. 2015. május 4. 05:0553543.

    Sajnalom, hogy nem te lettel a nyero, en mar legalabb egy eve egyaltalan nem veszek semmi szerencse jatekot, neha eszembe jut igazabol ez lenne az egyeduli lehetoseg, de ........elhesegetem a gondolatot. Sosem voltam sok szelvennyel jatszo, kitartoan egy szelvennyel jatszottam es mindig egyforma szamokkal, aztan alaposan felemeltek az arat vissza meg meg a szelveny ara sem jott, igy ez lett a vege jol kiszurtam veluk, de te csak jatszal, hatha bejon  a meglepetes.


    Nem lehetett kellemes, ha terdig vizesen jottek haza a lanyodek, remelhetoleg nem faztak meg.


    Hogy tudtad megallni, hogy egy falatot sem adtal Lunanak, vagy nem szabad neki emberi kajat enni?


    A filmet amit lattal Itt Miss Congeniality cimen ment valamikor, egyebkent Sandra Bullock egyik kedvenc szinesznonk volt azt nem is tudtam, hogy csinaltak masodik filmet is, mi csak egyet lattunk, volt egy jo film vele Speed volt a cime, akkor tetszett amikor lattuk, te esetleg lattad? 


    Ami a tetofedo vallalkozot illeti, amikor computeren kikuldte az arajanlatot irta, ha van kerdesem kerdezzek en meg kerdeztem, persze rakerestem a shinglere amire adta az arajanlatot es nemigen tetszett a velemeny rola, meg meg tobb kerdesem is volt, amikor valaszolt akkor azt irta, hogy extra biztositast is kothetek a shinglere, hat bolond vagyok en egy vagyont kell kifizetni a cserere es meg kossek ra biztositast. Ennel a tetofedo vallalkozonal "lifetime" biztositas van a shiglere es a munkara pedig 5 ev, vagyis ha a munkajaval kapcsolatban hiba felmerul 5 even belul akkor fizetes nelkul kijavitja. Jaj de szeretnek tullenni rajta minel hamarabb. Lehet ha majd felmegyek tobbet fogok tudni, de az igaz nagyon elfoglalt sokan varnak ra es mivel ez szezon munka latastol vakulasig dolgozik,.


    A mai ido...... allitolag ma is 20 fok volt, most 18 van, de napkozben sem volt melegem, igaz az ablak abban a furdoszobaban nyitva  van, ami a mi haloszobankbol nyilik, de gondolkodok rajta, hogy mar becsukom.

    előzmény:
    nidda (53534)
    2015-05-03  21:08
  10. 2015. május 4. 00:3553542.

    Aszongya: éhezz es sokaig fogsz elni!  Miii? Tenyleg, milyen sokaig elnek Bangladeshben meg egyeb nyomorult helyeken az emberek? Uram, irgalmazz!!!





     

  11. 2015. május 4. 00:3553541.

    Aszongya: éhezz es sokaig fogsz elni!  Miii? Tenyleg, milyen sokaig elnek Bangladeshben meg egyeb nyomorult helyeken az emberek? Uram, irgalmazz!!!


     

  12. 2015. május 3. 23:5653540.

    Bizonyosan elnyeri, mert minden, amit irsz jo es szep! Mondtam mar, hogy csak te miattad olvasom az ujsagot? Meg nem neztem meg, de alig, hogy befejezem az itteni szereplesemet (meg atmegyek a FB-ra) bele olvasok. Beleolvasok... Bele olvasok... Ajaj, santit a helyesiras... Azt hiszem, beleolvasok... SOS!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (53538)
    2015-05-03  22:29
  13. 2015. május 3. 23:5153539.

    Most erre mit mondjak? Te is, Westhill is, (Diarol nem is beszelve), Nidda is, de meg Bojana is taknyos gyerekek vagytok,  nem emlekezhettek a "regi jo idokre". Peldaul: 1953 Anno Domini, marcius. Kossuth Zsuzsa gimnazium, a Marko utcaban. Osszehivtak bennunket az "Aulaban". Megjelent az igazgatono (Ottlik Gyulane) es zokogva bejelentette szeretett atyank, Sztalin, akiknek eletunket, jelenunket, joletunket, stb.esatobbi koszonhetjuk, meghalt. Nekunk in sirni kellett volna. 1956-ban Ozdon laktunk. A pesti radiot nem tudtuk fogni, de a miskolcit igen: Nabuccobol a rabszolgak zenejet kozvetitettek - azota sem tudom hallgatni, csak sirva-zokogva. 


    Eszembe jutott, Kamonban melyik utcaban laktunk: Vas utca 5. Nagyon sokat tortem rajt a fejem. A szomszedunk egyik oldalrol Szemeredi, masik oldalrol Kiraly... (nem emlekszem a nevere, ozvegyasszony volt. Szemben Vagoek laktak... Na, kepzeld el, ennyi ido utan eszembe jutott az utcank neve. Erdekes, hogy barmi mas varosban (sok helyen laktunk) minden utcara emlekeszem, ezt egesz eddig elfelejtettem.


     

    előzmény:
    őszirózsa (53533)
    2015-05-03  20:26
  14. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. május 3. 22:2953538.

    Drága Bagoly,


    remélem és bízom, hogy az Anyák napi köszöntőm elnyeri a tetszésedet. A mai Kanadai Magyar Hirlapban megjelent. A linkje a következő:  http://kanadaihirlap.com/2015/05/03/anyak-napjara/



    Szeretettel küldöm Neked és minden topic Társunknak, akik Édesanyák, Nagyanyák, Keresztanyák.G.B.

    előzmény:
    Bagoly (53484)
    2015-04-27  18:17
  15. 2015. május 3. 21:4253537.

    "Még a csernobili katasztrófakor is meneteltünk, pedig nem szabadott volna..."

    Az igen nagy szemétség volt!
    Éppen pár napja volt a TV-ben, hogy a vaddisznók húsában még most huszonkilenc év után is kimutatják a cézium-137 izotópot. Azok a táplálékukat úgyszólván a talajból túrják ki és ott még megvan- és sokáig megis marad- lerakódva.

    előzmény:
    őszirózsa (53533)
    2015-05-03  20:26
  16. 2015. május 3. 21:2853536.

    Köszönöm, erre már valóban nem emlékeztem.
    Én nem fogok visszajönni, jöjjön rá mindenki magától. Az most olyan lenne, mint amikor megmondod valakinek a könyvröl, amit olvas, hogy az hogyan végzödik.

    előzmény:
    Bagoly (53531)
    2015-05-03  14:26
  17. 2015. május 3. 21:2153535.

    Az Úttörövasutat még ismertem és többször is elvittem a családot, ha odahaza és Pesten voltunk. Elöször a lányomnak volt élmény, késöbb meg az ö lányának...Sztahanovról meg a mozgalomról az idösebb szakik meséltek, -egyáltalán nem lelkendezve. Rajk Lászlóról már csak a TV-ben hallottam. Bajor Gizinek csak a neve ismerös valahonnan. Anyám Gábor Zsazsát említette egy párszor. Na, öróla még nem késtem le.

    előzmény:
    Bagoly (53530)
    2015-05-03  14:18
  18. 2015. május 3. 21:0853534.

    Még nem egyeztettem a nyeröszámokat, csak egyszer hívtam le öket kíváncsiságból. Talán vannak egyezö számok, de a harmincmillió nem hiszem, hogy összejött. Kár, pedig komolyan terveztem egy meglepetés dinnert a CN Tower Horizons Caféjaban.

    Luna ma megint nálam vendégeskedett. A lányomék oda voltak a lovászattal valamilyen versenyen. Egyáltalán nem volt jó idö rájuk, térdig vizesen jöttek haza délután hatkor. Nekem szerencsém volt a sétáltatással, mert esö nem esett, csak az út, na meg a fü volt nedves. Menni akartam délután is, miután a Miss Undercover 2 filmnek vége lett, de akkor már javában esett ismét.
    Megetettem miután megjöttünk, csak azért is, hogy ne lesse éhesen, ahogyan a maradékot tegnapról elfogyasztom. Az ám. Ennek ellenére kezdettöl fogva végig, követte a szemével a kanalam útját.

    Kívánom én is, hogy legyen szerencséd a vállalkozóval a tetöhöz. Pedig tulajdonképpen az magátólértetendö lenne, ha valaki vállalkozó az megbízható legyen és minöségi munkát végezzen reális árért.
    Tudom, miröl írsz a film felvitelénél. Az NDK-ban egy nyugatnémet vállalkozásnál a mi magyar cégünk volt alvállalkozó. Amikor már minden a helyén volt,-tartályok, csövezetékek-feliratokat kellett "ragasztani" mindenre. Kisujnyi nagyságtól a konyha-asztal nagyságáig. Bizony, minél nagyobb, annál körülményesebb "buborék" nélkül a felragasztás....
    Itt az elöjelzés az idöjárásra valahogyan bizonytalan. Afrikából várnak valami meleg légáramlatot és abból még akármi is lehet. A fünyírást holnap délutánra terveztem, de lehet, hogy majd csak kedden lesz rá lehetöség....

    előzmény:
    WestHill (53528)
    2015-05-03  04:38
  19. 2015. május 3. 20:2653533.

    Valériám!


     


    Nidda nem olyan ifjú már, nálam 1.5 évvel fiatalabb, mi is bőven emlékszünk sok mindenre, meg itt nálunk "kötelező volt a május 1-i felvonulás, igazolni kellett, ki miért nem volt ott...Még a csernobili katasztrófakor is meneteltünk, pedig nem szabadott volna...Emlékszem, hogy még a boltokban is 3 fénykép volt kirakva Lenin, Sztálin, Rákosi...Meg, dereng, mikor meghalt Sztálin olyan felfordulás, pánik volt kis városunkban....


    Még Brezsnyev temetését is közösen néztük a munkahelyen a Tv-n....1956-ot már 9 évesen átéltem , a rádiót hallgattuk, hogy Pesten mi van, nálunk csak átvonultak  kert végében lévő főuton az orosz tankok 1 éjjel és egy nap....Olyan dübörgés volt...Az uttest olyan lett, mint a szántóföld...A Rajk perről csak utána hallottam, nem beszéltek a gyerekek előtt szüleink a politikáról, meg nagyon nem is tudott senki semmit.....

    előzmény:
    Bagoly (53530)
    2015-05-03  14:18
  20. 2015. május 3. 20:0853532.

    "Nem  fozunk,   de  apa  azt  mondta,  hogy neha  azt  is  "illik"  "

    Igen, a fözés nem tartozik az egyszerü dolgok közé, különösen, ha a recept úgy kezdödik: Végy egy tiszta lábast és abban...
    Igen sok helyen ilyenkor telefonálnak pizzaért.



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_327954 (53527)
    2015-05-03  02:18
  21. 2015. május 3. 14:2653531.

    Mikszath Kalman: Kulonos hazassag. 


    Eppen tegnap emlekeztetett a lanyom, hogy ne felejtsek el "visszaterni", ha majd a helyzet ugy adodik.

    előzmény:
    nidda (53526)
    2015-05-02  23:47
  22. 2015. május 3. 14:1853530.

    Na latod, kesve szulettel, tehat hogyan is emlekezhetnel kenyszedult felvonulasokra meg ingyen virslire, sorre - gyerekeknek malna szorpre! Valoszinu '49-ben volt! Akkor nem emlekezhetsz Bajor Gizi halalara sem, meg a Rajk perre (a radio kozvetitett epizodokat) nem emlekezhetsz a Sztahanovista mozgalomra, talan meg az Uttorovasutra sem! Ahh, sok mindenrol lemaradtatok ti fiatal emberek!

    előzmény:
    nidda (53523)
    2015-05-02  21:42
  23. 2015. május 3. 12:4453529.

    Ha nem is eroltetted meg magad, de sok mindent csinaltal, ide mentel oda mentel, sot meg a motort is bevetetted, hogy le nem maradj a lottonyeremeny lehetosegerol. Kivanom neked, hogy jarj sikerrel.


    Orulok, hogy megnyaltad az ujjad a vacsora utan.


    Vegre ma halottam egy kis jo hirt is, mar tavaly is meg akartam a cottageba a tetot csinaltatni, vagyis uj shinglet akartam ratetetni, de keso oszre huzodott volna es irtam egy E mailt a vallalkozonak, hogy majd iden tavasszal ertesitem ha raszantam  magam. Meg aprilis elejen irtam neki azota sem valaszolt, oszinten egyaltalan nem volt szimpatikus es orult draga is volt, most akadt egy masik es az ar is elfogadhatobb, meg a pontos idopontot nem tudom, hogy mikor fogja megcsinalni. Egyebkent remek ido volt fent az elmult heten, igy az utak sarossaga mar nem akadaly a felmenetelhez igy rovidesen vegre felmehetunk.


    Megtalaltam a modjat a film meretre vagasanak es ket ablakra mar fel is tettem a filmet, ami a legtobb idot elveszi a film szetvalasztasa a vedo nem is tudom minek nevezzem, de gondolom tudod mirol beszelek.


    Egyebkent remek ido volt ma is, igaz a kintletet nem sokat elveztuk, mivel itt bent voltam elfoglalva. 

    idézet:
    WestHill (53555)
    2015-05-03 04:38:27

    Orulok hogy vegre raszantad magad es teszed fel a filmet. Majd ird meg a velemenyed rola, Nekem nagyon bevalt .

    előzmény:
    WestHill (53528)
    2015-05-03  04:38
  24. 2015. május 3. 04:3853528.

    Ha nem is eroltetted meg magad, de sok mindent csinaltal, ide mentel oda mentel, sot meg a motort is bevetetted, hogy le nem maradj a lottonyeremeny lehetosegerol. Kivanom neked, hogy jarj sikerrel.


    Orulok, hogy megnyaltad az ujjad a vacsora utan.


    Vegre ma halottam egy kis jo hirt is, mar tavaly is meg akartam a cottageba a tetot csinaltatni, vagyis uj shinglet akartam ratetetni, de keso oszre huzodott volna es irtam egy E mailt a vallalkozonak, hogy majd iden tavasszal ertesitem ha raszantam  magam. Meg aprilis elejen irtam neki azota sem valaszolt, oszinten egyaltalan nem volt szimpatikus es orult draga is volt, most akadt egy masik es az ar is elfogadhatobb, meg a pontos idopontot nem tudom, hogy mikor fogja megcsinalni. Egyebkent remek ido volt fent az elmult heten, igy az utak sarossaga mar nem akadaly a felmenetelhez igy rovidesen vegre felmehetunk.


    Megtalaltam a modjat a film meretre vagasanak es ket ablakra mar fel is tettem a filmet, ami a legtobb idot elveszi a film szetvalasztasa a vedo nem is tudom minek nevezzem, de gondolom tudod mirol beszelek.


    Egyebkent remek ido volt ma is, igaz a kintletet nem sokat elveztuk, mivel itt bent voltam elfoglalva. 

    előzmény:
    nidda (53524)
    2015-05-02  23:11
  25. Torolt_felhasznalo_327954
    Torolt_felhasznalo_327954
    2015. május 3. 02:1853527.

    Elnezest  kerunk  a  ke'so"i  kommentarert.  De,  csak  Kb. 1x  egy  heten  nezunk  be  ide.


    Nem  fozunk,   de  apa  azt  mondta,  hogy neha  azt  is  "illik"


    olvasni  amit  az  idosek  irnak.


     


    szoval,  igen,----tudjuk,  hogy


    MO-n  mar  rengeteg  a  muszlica,  mert  a   hulye  bennszulottek  nem  tudnak  ellenallni  a  magas  ingatlan  a'raknak.  Szokas  szerint,  par  forintert  a'rulgatjak  haza'jukat.


     


    No,  de  ezuttal  nem  lesz  ott  a  "hulye"  Aaaaa'merika,  hogy  kihuzza  o"ket  a  slamasztikabol.


    Isten Veled  Magyarorszag-----------


     


     

    előzmény:
    nidda (53525)
    2015-05-02  23:19
  26. 2015. május 2. 23:4753526.

    "Az a remes, hogy nem kepesek egyik vallasban sem elfogadni, hogy nem csak nekik van hituk. Ha vegre ezt elfogadnak, nem lenne semmi gond."

    Pontosan így látom én is. Mereven ragaszkodnak hozzá - pedighát....
    Próbáltam rákeresni arra az anekdotára,-eredménytelenül,talán Jókaitól van,- amiben két barát állandóan vitatkozik a túlvilágról. Végül megegyeznek, amelyikük elöbb átkerül hírt hoz a másknak.
    Ami egyszer természetesen be is következik, mert a dolgok rendje már csak ilyen, és éjfélkor megkocogtatják a hátramaradott barát ablakát.
    -Itt vagyok, mert megígértem - mondja a hang kintröl - és be kell  
     vallanom, hogy nem olyan, mint amilyennek én hittem.
     Kis szünet, majd:
    -De olyan sem, mint amilyennek te gondolod!

    előzmény:
    liat (53522)
    2015-05-02  17:38
  27. 2015. május 2. 23:1953525.

    "Akinek  van  esze,  az  elmegy  onnan------Rapido!" 

    Egyem a sziveteket, csak most tudtok szólni. Akiket "hazatanácsoltak" Kanadából, még máig is ott lennének, ha ezt tudják. Csak arra kellett volna nekik hívatkozni, hogy az iszlám hódítás elöl menekülnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_327954 (53516)
    2015-05-02  03:57
  28. 2015. május 2. 23:1153524.

    Én sem eröltettem meg magam ma. Elmentem a postára a postafiókot kiüríteni, arra számítva, hogy úgyis üres lesz, mert a küldeményelosztó-központok sztrájkolnak csütörtök óta. De nem, a "lányoknak" volt levelük, viszont a játék, amit megrendeltem, mert végre-szerintem-reális az ára, már egy hete úton van. Jó, az a "kiscsomag" kategóriába tartozik, na de akkor is...
    Utánna felballagtam a "nagyboltba" megvenni a húst meg a szalonnát (a tejfölt elfelejtettem). Egy kör sopánkodás után, hogy milyen drága lett a hús (10€ kilója én meg 7€-ra emlékeztem) megvettem egy nyolcvan dekás darabot. Biztosan van máshol olcsóbban is, na de olyan is az.

    Meghámoztam, meg karikára vágtam a krumplit, -mert nekem azzal telik el a legtöbb idö. Feldaraboltam a szalonna "nagyobbik felét", mert az egész az sok lett volna. Már éppen kezdtem volna kiolvasztani, amikor mondja a rádió, hogy ma harmincmillió euró van a lotto jackpottban és csak az nyerhet, aki játszik is. Több hétre tippelek ezért gyorsan megnéztem, hogy mára érvényes-e még. Hát már miért is lenne. Múlt hét szombaton volt az utolsó eséllyem a nyerésre. Sebaj, itt van a lottozó az utca végén, csak, ha ezt tudom, akkor elintézem a postával együtt. Elmentem, mert ezzel az úttal tartoztam az ördögnek. Redöny lehúzva, rajta a "cédula", hogy csütörtöktöl hétföig szabadságon vagyunk. Ismét haza, fel a motorra és el a város másik végébe egy másik "nagyboltba" ahol van lottózó is. Ott sikerült ismét négy hétre megadni az esélyt a szerencsének. Itthon elkészíthettem végre az ételt is, most már semmitöl sem zavartatva. Sikerült, csodák-csodájára még a só mennyiséget is eltaláltam. Ízlett is, még az ujjamat is megnyaltam utánna (amivel a tányért kitöröltem-itthon nem látja senki)...
    A fele megmaradt holnapra és most inkább szomjas vagyok, mint éhes.



    Május elsejei felvonulás nem volt, csak egy nagy-gyüllés a szekszervezet rendezésében, de nem hallottam, hogy utánna virsli meg sör is lett volna...

    Tegnap délután a sportpálya mellett elsétálva láttam a "beachvolleyballosok" ünnepelték az új homokot amolyan majális félével,-hozott étellel, itallal meg felállított nagyernyökkel esö esetére. A teniszpályák is kaptak új salakot, de ök nem ünnepeltek, csak ütögettek egykedvüen...


    előzmény:
    WestHill (53515)
    2015-05-02  03:13
  29. 2015. május 2. 21:4253523.

    1949 január 24-én -egy hétföi napon-reggell kilenckor születtem.
    Hát az a hét is jól kezdödött!   
    (Amikor elsös voltam még Rákosi pajtás volt a vezér, amikor befejeztem a második osztályt, akkor már nem)
     

    előzmény:
    Bagoly (53514)
    2015-05-02  00:02
  30. 2015. május 2. 17:3853522.

    Nekem ugyan egyik sem kell. Jo nekem igy, ahogy vagyok.


    Az a remes, hogy nem kepesek egyik vallasban sem elfogadni, hogy nem csak nekik van hituk. Ha vegre ezt elfogadnak, nem lenne semmi gond.


    De erre, kulonosen mostanaban semmi remeny sincs.

    előzmény:
    Bagoly (53521)
    2015-05-02  16:12
  31. 2015. május 2. 16:1253521.

    Alapitani kell egy teljesen uj vallast, uj profetakkal, uj papokkal, uj papnokkel, uj istenekkel.

    előzmény:
    liat (53520)
    2015-05-02  15:35
  32. 2015. május 2. 15:3553520.

    Sajnos nagyon is nem mindegy, minek nevezed. Mint a pelda is mutatja. Meg sajat vallasukon belul se birnak egymassal, nemhogy mas vallasokkal.

    előzmény:
    Bagoly (53519)
    2015-05-02  15:10
  33. 2015. május 2. 15:1053519.

    Latjatok feleim szemtükkel mik vagymunk... vagyis leszunk. Ha abban az idoben megadtuk volna magunkat a dicsoseges padishanak es atterunk a muzulman hitre, nemcsak sok magyar elet maradt volna meg, s raadasul ma mar elonyben lennenk a tobbi europai nemzettel szemben! Nem mindegy, minek nevezed a Mindenhatot? Egy az Isten.

    előzmény:
    liat (53517)
    2015-05-02  06:46
  34. 2015. május 2. 14:4653518.

    Ez igencsak felelmes.

    előzmény:
    liat (53517)
    2015-05-02  06:46
  35. 2015. május 2. 06:4653517.

    A valasz benne van ebben a kis videoban. Ha ez igy igaz, akkor nagyon nagy a baj.

    előzmény:
    nidda (53512)
    2015-05-01  20:55
  36. Torolt_felhasznalo_327954
    Torolt_felhasznalo_327954
    2015. május 2. 03:5753516.

    re: " mi a bajuk a  muzlimonak  Europaban......"


    S E M M I !!!


    a  tervuk az,  hogy


     


    5  even  belul  mar  teljesen  ellepik   Europat.


     


    akkor  aztan  az  USA  es  Canada  Amerikat  fogjak  vedeni, ---Neeeeem pedig   titeket.


    Akinek  van  esze,  az  elmegy  onnan------Rapido!   Gyorsan! amig  csak  lehet.


     


    2  even  belul  emlekezni  fogtok  me'g  erre  amit  most  beirtunk.


     


    A  Mucak

    előzmény:
    nidda (53512)
    2015-05-01  20:55
  37. 2015. május 2. 03:1353515.

    A humoreszk reszlet nagyon talalo


    A mai nap is elmult a semmittevessel, vagyis reggel elmentunk vasarolni, aztan setalni, elol a fuvon eszrevettem mar tavaly, hogy valami kartevo ragja egy nem tul nagy reszen a fu gyokeret, mar multkor elokerestem, a vegyszert, mert ilyet mar nem arulnak az uzletbe es belocsoltam a "fergeknek" remelem egyszeri kezeles eleg aztan teszek foldet meg fumagot, hogy minel hamarabb rendbe jojjon, meg egy kis telefonbeszelgetes is belefert a mai napba, vacsora mosogatas egy kis hirnezes utana meg johetett a computer. 


    Az ido nem volt ma sem, rossz kicsit borongos, de delutanra kitisztult, talan nem volt olyan meleg, mint az utobbi par napba, habar most is 16 fok van kiirva, de mintha huvosebbnek lehetne erezni hat nem ki van irva, hogy 15-nek lehet erezni, na azert ennyire erzekeny nem lehetek, akkor meg a vegen a higannyal vetekszek.


    Tudod olyan erthetetlen, hogy ezeket a muszlimokat befogadjak magasabb eletszinvonalon allo orszagok es igy halaljak meg a jotetet a jobb elet lehetoseget, meg szerencse, hogy idoben eszre vettek, lehetett volna egy hasonlo eset, mint par eve a bostoni maratonon volt.


    Volt vegul is felvonulas, vagy a te varoskadba  nem lelkesednek erte, ott szokott lenni majalis, vagy ez csak egy par eve felkapott m.o-i szokas, mert ez sem volt amig mi ott eltunk.


    Meg mindig nem dontottem el, hogy hol probalom levagni a filmet, igazabol amikor tapetaztam nem volt a terdem alatt semmi, de lehet most mar par ev elmultaval illene ilyesmire is gondolni.

    előzmény:
    nidda (53512)
    2015-05-01  20:55
  38. 2015. május 2. 00:0253514.

    Te nyilvan fiatalabb vagy, mint en - "bezzeg az en idomben" kotelezo volt! S fogadni mernek, hogy van, aki erre emlekszik - csak nem akarja beismerni, mert akkor elarulja a korat!


    Haha, itt meg jelen pillanatban is ragyogoan sut a nap, lattam egy cardinal hazaspart, repdestek egyik farol a masikra, bokrok kezdenek levelet hajtani es rugyeznek a fak! Remelem, igy marad novemberig!


    Koszonom a nevnapi jokivansagot!

    előzmény:
    nidda (53512)
    2015-05-01  20:55
  39. 2015. május 1. 21:0253513.

    Kösz!
    Nosztalgiázva végig hallgattam.
    Ennyi idö után, "csak a szépre emlékezem".
     

    előzmény:
    liat (53509)
    2015-05-01  06:43
  40. 2015. május 1. 20:5553512.

    Az igazság az, hogy valóban nem volt kötelezö a május elsejei felvonulás, de valahogyan mindíg sikerült bennünket "rábeszélni" Na meg azért volt különbség a vidéki és a budapesti hozzáállás, vagy szemlélet között. Egy fövárosit úgyszólván nehezebben lehetett "palira venni". Emlékszem egyszer Karácsony elött vonattal utaztam ki az NDK-ba egy fülkében egy vidéki kislánnyal, aki egy varrodában dolgozott, meg egy pesti sráccal. A kislány szegénykém panaszkodott az évvégi hajrára, -ha jól emlékszem farmernadrágokat varrtak valamelyik nyugati cégnek. Mesélte, hogy a müvezetö állandóan köztük járkál, azt hajtogatva, hogy igyekezzenek, mert nem lesz prémium. Erre a srác: Na és, akkor nem lesz!-de neki sem, és ö többet veszít, mint a ti pár száz forintotok.....
    Az ajtóval pontosan arra gondoltam, ahogyan Te leírtad. Nekem erröl mindjárt ez a humoreszk jutott eszembe:
    https://www.youtube.com/watch?v=jf2Nlu3mKKw
    Ha az elöszobapadlón fogsz dolgozni, akkor tegyél valamit a térdeid alá,-mondjuk törölközöket többszörösen összehajtva,-bár ezt gondolom nem kell mondanom.

    Mi itt a napot ma nem láttuk. Azért délután elmentem egyet "járni", mert esö az nem volt.
    Elmaradt egy mára kitüzött frankfurti kerékpáros verseny, amire az érintettek-a versenyzök, a város-már hetek óta készültek. Bombariadó miatt. Egy "hardware store"-ben tünt fel egy alkalmazottnak, hogy miket vásárol az a moszlem házaspár akiket tegnap le is tartóztattak. A házban löszert, egy kész "csöbombát" és több liter vegyianyagot foglaltak le. Attól tartva, hogy társaik is vannak nem engedélyezték a sporteseményt. Csak azt tudnám, hogy mi a fene bajuk van az ilyeneknek itt Európában?

    előzmény:
    WestHill (53507)
    2015-05-01  04:19
  41. 2015. május 1. 18:3653511.

    Azt a filmet nagyon konyu felvinni. Nekem mar evek ota van az ablakaimon amik deli fekvesuek. Vissza veri a napsugarat igy nem forrosodik fel a lakas. Illetve mivel olyan mint egy tukor csak egy iranyban lehet latni rajtuk keresztul. En ki lattok de kint az ablak elot mar nem lehet benezni mert csak a sajat tukorkepet latja az illeto.


    Az a spray semmi mas mint viz. Vizet kell az ablakra spiccelni ra teszed ezt a filmet es a levegot egy spaknival kinyomod, a felesleges vizet pedig egy papiral letorlod.

    előzmény:
    őszirózsa (53505)
    2015-04-30  10:55
  42. 2015. május 1. 14:5653510.

    Mit hoztal, Liat? Majd megnezem. En emlekeszem egy majus elsejere, regen volt, de igaz volt. Az utakat lezartak, hogy senki ne tudjon haza szökni. Szepen, rendben tortent a felvonulas, elvonultunk Rakosi pajtas elott, (nekunk, uttoroknek pajtas volt, bizony)! megeljeneztuk, ahogy illett, aztan a Hosok teren, vagy a Ligetben? kaptunk virslit, meg malnaszorpot. A felnottek is, sört! Na ja, akkor volt ám a jo vilag! S a nep enekelt, hogy Hegyek kozott, volgyek kozott zakatol a vonat...  Majus elsejen lattalak meg en... es kesobb mindenki elegedetten hazament.

    előzmény:
    liat (53509)
    2015-05-01  06:43
  43. 2015. május 1. 06:4353509.
    előzmény:
    WestHill (53507)
    2015-05-01  04:19
  44. 2015. május 1. 04:3353508.

    Zsuzsa, van a feltevesnek egy hosszabb videoja is, de nem akartalak untatni vele benneteket, de ha erdekel ez az link https://youtu.be/rwPWxfaGMfU


    Hogy sikerult a ballagasi unneples, vegul is jo idolett?

    előzmény:
    őszirózsa (53505)
    2015-04-30  10:55
  45. 2015. május 1. 04:1953507.

    Itt a Munka unnepe a szeptember elejei hosszu het vegen van. Emlited a regi idokben a kotelezo felvonulast, igaz nem sokat dolgoztam M.O-on de engem soha senki nem kotelezett hogy menjek felvonulni az ment aki menni akart.


    Mi elmentunk, igaz nagyon rovid idore csak egy uzletbe mentem, igazabol kettobe akartam, de ahova vegul is elmentem, ha megmutatod a kozeli uzletek kedvezmenyeit es ok aruljak, akkor ugyan annyiert megveheted naluk, igy most eltem az alkalommal, igy lett a ket uzletbol egy.


    Amiutan hazajottunk megebedeltunk, majd elmentunk setalni, delutan meg hatul az udvarban is elszortam a fure a tapot, hetfore es keddre is igernek egy kis esot hatha besegit egy kicsit, habar meg ha nem is jovo heten, de utana biztos le kell vagni a fuvet.


    Az ido remek volt ma is, igaz delelott napos felhos volt, de delutanra csak napsutes volt.


    Koszonom nem kerek az elkepzelesbol, hogy az ajtot vegyem le, mert meg a leveves talan menne, habar sosem tettem, na de a felrakas.......lehet fuggonyt tennek az ajto helyere. Amikor a cottaget epitettuk akkor belul mi fejeztuk be, csak kivulrol volt befejezve es amikor az ajtok kerultek feltetelre mindig ugy oldottuk meg, hogy a ferjem a felso zsanerra  en meg az alsora passzitottam ra az ajtot igy hamarabb zoldagra vergodtunk.


    Holnap majd korulnezek a pincebe az "arany tartalekok " kozt remelem talalok egy nagyobb valamit amit hasznalhatok majd a film meretre vagasanal. Amikor a masik hazban tapetaztam az eloszobat hasznaltam a tapeta meretre vagasanal, ugyszinten itt is.


    Ha a porszivozas  utan elmenterl a postara, akkor csak volt egy kis seta meg ha kozel is van, ha jo ido less majd holnap bepotolod.


    Kivancsi leszek, ha elkeszited neked is fog e izleni a recept eredmenye.      


     


     

    előzmény:
    nidda (53506)
    2015-04-30  20:52
  46. 2015. Április 30. 20:5253506.

    Köszönöm a receptet. Majd szombaton beszerzem a hozzávalókat. Holnap van Május elseje, az itt munkaszünetinap és a többség részére hosszúhétvége. Ma a boltok biztosan tömve voltak, mindenki igyekezett a három napra letudni a bevásárlás gondját. Szombaton remélem csak az ilyen ráérös nyugdíjasok,- mint én is,- látogatnak el az üzletbe.
    Délelött én is porszívóztam, de csak a lépcsöházat. Akkor még jóidö volt, söt még délben is, amikor elmentem a postára, de délutánra beborult az ég és megjött az esö. A mai séta ezért elmaradt. Biztosan lesz holnap több helyen felvonulás is, viszont nem kötelezö, mint odahaza régen. Egyébként is, rosszidöben menjen a csuda vonulni.
     
    A film méretrevágásához nekem lenne, -illetve van is- egy összehajtható tapétázó asztalom. Nálad esetleg egy könnyebb ajtót levéve és valamire ráfektetve lehetne egy megoldás. Azzal meg igen jól el lehet szórakozni, hogy az ember megpróbálja az ajtót ismét "visszaakasztani". Vagy a felsö, vagy az alsó zsanér csúszik mellé.

    A legközelebbi idöjárásjavulást a jövöhétre ígérik, akkora esedékes lesz a fünyírás is...

    előzmény:
    WestHill (53504)
    2015-04-30  03:35
  47. 2015. Április 30. 10:5553505.

    Évi! Én láttam a rövid a nővel készült videót, meg volt utána egy fiuval is az 9 perces, de sokszor levette, feltette, nem akart neki sikerülni, csak állandóan fujta rá a sprayt , amit utána lehuzott, nem értettem....Ez valami spéci spray biztos!!


    Meg azt sem értem, ott is volt sokablakszem, akkor mindegyiknél ezt végig kell csinálni?


    Te amilyen ügyes vagy, biztos sikerül, Te is próbáld meg utána ezt a hosszabb változatot is megnézni.....


    Már lakkban , frakkban vagyok , mindjárt indulok a ballagásra, este 10-re végeztem a sütésekkel...Erősen fuj a szél, nem lehet kánikula, lehet blézert is kell felevenni, de talán eső nem lesz...

    előzmény:
    WestHill (53504)
    2015-04-30  03:35
  48. 2015. Április 30. 03:3553504.

    Itt is ritkan elofordul, hogy egy mas orszagbol felrakott videot nem tudok megnezni, ugyanazzal az indokkal, mint amit irtal.


    Meg mindig nem jutottam el a film felrakasahoz, az ablakokat keszitettem fel, vagyis ha mar az ablakokat megtisztitottam, a kereteket is lemostam s mivel a butorokat huzigaltam hogy hozzaferjek igy megragadtam az alkalmat, hogy egy kis porszivozas is legyen. Hogy holnap lesz e ra idom nem tudom, de tobb mint valoszinu egy kis vasarlasra elmegyunk, lehet, hogy csak szombaton probalkozok a film felrakasaval. Amit ki kell talaljak, hogy hol tudom majd elvagni, mert a haloszobaban nagy asztal nincs.


    Jaj de szornyu ez amit a peksegrol irtal. Itt lehet mar vagy 10-15 eve nagyon szigoru ellenorzes van az elelmiszer uzletekben ettermekben es mindenhol ahol elelmiszerrel foglalkoznak, ha rendellenesseget talalnak rogton lezarjak az uzletet es csak ujabb ellenorzes utan, ha rendbetalaljak adjak meg az engedelyt a nyitasra. Minden uzletben amikor bemesz az uzletben ott van a bejatnal az uvegre felragasztva, hogy az ellenorzes mikor volt es rendbe volt e minden. Itt is elofordult, hogy a valamikori zsido piacon es a kornyeken levo sok kinai etteremben szaladgaltak az egerek, patkanyok, de mar reg nem hallottam ilyen szornyusegrol.


    Ma is szep ido volt, nemreg csuktam be az ablakokat, habar meg mindig 16 fok van.


    Az etel neve Temesvari sertesborda, en nem karajbol csinaltam, mert szerintem erre a receptre tul szaraz lett volna, hanem porkolthusbol. Ha veszel 40 dkg lapockat az ketszerre boven eleg. Szalonnat kockara kell vagni pirosra kisutni, akkor ra kell tenni a felkockazott hust es a szalonnazsiron allando kevergetessel kicsit pirosra sutni, so bors, kistuzre mersekelni majd egy nagyobb fej hagymat aprora vagni es ratenni a husra, uvegesre dinsztelni, majd beletenni egy nagy vagy ket kisebb gerezd aproravagott, preselt foghagymat, 1 kg krumplit, ha aprobb karikara vagni, megszorni keves pirospaprikaval es felonteni annyi vizzel, hogy eppen ellepje, ha kell utana sozni es keszre fozni, egy kicsit foljon el a leve. A hust nezd meg hogy biztos puha legyen. Tejfol kell bele, en 14%-os tejfolt szoktam venni abbol 2 evokanal eleg bele.   

    előzmény:
    nidda (53503)
    2015-04-29  21:33
  49. 2015. Április 29. 21:3353503.

    Az nem baj, ha nem teszel meg annyit, mint egyébként, csak emiatt ne legyen "büntudatod", mert egy kis "lazításra" szüksége van a szervezetnek, föleg így tavasszal.
    Meg tudtam nézni mind a két videót. Idönként elöfordul, hogy megjelenik egy olyan tájékoztató: Ahol maga lakik ott nincs jogosultsága a megtekintésre. Az idöjárás egyre bolondabb lesz itt is.. Tegnapelött Drezdára "járt rá a rúd"....kidölt fák, összetört jármüvek...
    A film felvitele a videó után ítélve nem tünik komplikáltnak, mégis sok sikert hozzá!

    Most gondolj bele, ma bejelentették, hogy Frankfurtban bezárták a "Mayer pékség" tizenöt üzemét, annyira el voltak "patkányosodva",- na meg a nyers tésztán is penészt találtak. Már többször is figyelmeztették öket az elöírások betartására,-csak nagyon kevés eredménnyel. A legnagyobb pimaszság, hogy mindent tagadnak.
    Szaladtam én is a konyhába megnézni, hogy az én pékárúm honnan van. Igaz, nem tölük, de az ember már csak abban bízhat, amit saját maga készít el.
    Kérem a húsos étel receptjét!
     

    előzmény:
    WestHill (53498)
    2015-04-29  02:41
  50. 2015. Április 29. 21:0153502.

    Utólag ugyan, de boldog névnapot kívánok én is!

    előzmény:
    Bagoly (53499)
    2015-04-29  15:22

Címlap

top