Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2015. március 7. 21:0053001.

    Óóó, az nagyon bosszantó, ha amit az ember megfogalmazott és leírt egy "klikkel" semmivé válik.

    Rászoktattam, magam, hogy mielött elküldöm lementem a "tározóba", azért mégis elöfordul, hogy megfeledkezem róla. A második kép a régi fehér szaloncukorra-talán citromos-emlékeztet. Annak volt ilyen csillámló csillogása. Már multkor, -amikor írtál a jégrétegröl a havon- akartam "szólni", ne hagyd Ebonyt túl sokat "csatangolni" benne nehogy megsérüljön a lába.
    Persze nem ez az elsö teletek együtt.

    Azt egyébként sejtettem, hogy mire kellett Ausztriában az ébresztö óra.

    Ezzel kapcsolatban, csak annyit, hogy tavaly nyáron, amikor nyugdíjaztak, letettem a a nappali asztalára a hajszálpontosan járó innen Frankfurtból rádióvezérelt karórámat és azóta ott van. Nincs többé rá szükségem, mert ráérek-mindenre.

    Érdekes, az autómosók ára megegyezik az ittenivel. A városban van egy hely, ahol magam moshatom, de ott is érméket kell bedobálni, viszont jóval olcsóbb. Olyan, mint a videón, de én csak kívül mosom.

    https://www.youtube.com/watch?v=bwIlpNBKaOg

    A bevásárlásnál nem Te viszel a bünbe, hanem mondjuk a leárazások, pl a kiwi darabja tizenkilenc eurocent helyett, csak tizenhétbe került, így tíz darab helyett huszat vettem. Az idöjárás valóban javul. Mára plusz tizenhárom fokot ígértek és a kerti hömérö-láss csodát-tizenkettöt mutatott délután.
    Árnyékban!
     

    előzmény:
    WestHill (52996)
    2015-03-07  03:49
  2. 2015. március 7. 20:4553000.

    Koszonom a szives felhivast, mar minden ujsagban lattam, eppen ugy felhaborodtam, mint amikor a talibanok leromboltak a Buddha szobrokat. Sohsem birom megerteni az emberek vegtelen ostobasagat. Remelem, a pokolban egy kulonleges  buntetesben lesz reszuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_262086 (52999)
    2015-03-07  20:27
  3. Torolt_felhasznalo_262086
    Torolt_felhasznalo_262086
    2015. március 7. 20:2752999.

     
     
    EZT  tessek  elolvasni  (beirni  a  googliba..)
    Outrage: Extremists take ancient statues, damage Iraqi site



    By VIVIAN SALAMA and CARA ANNA 22 hours ago

    előzmény:
    Bagoly (1)
    2002-11-13  15:31
  4. 2015. március 7. 12:5252998.

    Puff neki jol meg kaptam! Oszt csodalkozol hogy nem hivlak 


    Kulomben tegnap rad csorogtem, gondolom akkor voltal vasarolni, tudtam hogy long shot de azert megproaltam. 


    Jovo heten plussz fokokat igernek napkozben. Mar alig varom hogy olvadjon el a ho es vegre a tavaszi viragaim elobujanak. B.C.-ben elobujtak az eper levelek... Jancsi meg is kerdezte hogy biztos vagyok benne hogy jo helyen lakunk?! 


    Viszont a madarak elkezdtek csirripelni. Szegenykeim biztos tobbet tudnak mint mink! Megjott a blue jay is de nem tudok adni neki enni mert akkora a ho es en meg nem akarom lapatolni (a szel vissza fujja a havat)

    előzmény:
    WestHill (52994)
    2015-03-07  02:21
  5. 2015. március 7. 08:0852997.

    Milyen gyonyoru a 2. kep!

    előzmény:
    WestHill (52996)
    2015-03-07  03:49
  6. 2015. március 7. 03:4952996.

    Most aztan mergelodok, mert a valaszom valahol kering az NLC jovoltabol, remelem nem jarok ugyanigy, ha ujra irom, vagy lehet az is elokerul, akkor jol kinezel, mert kettore kell valaszolj.


    Ami a ketyegos orat illeti a tortenete 71-re nyulik vissza. Eleg dragan vettuk, de szukseg volt ra, mert fel kellett ebredjunk, hogy a ferjem el tudjon menni dolgozni. Elhoztuk es egy joideig itt is jatszotta az ebresztoora szerepet, egyebkent is tul szep, hogy kidobjam.


    Mi is voltunk vasarolni, persz ez meg nem azt jelenti, hogy a jovoheten nem megyunk ujra, mar most eszembe jutottak dolgok, nem a vasarlasi listarol maradt le, az lehetetlen, mert fel van irva, hanem csak ugy.


    Te miket vasaroltal meg, csak nem en viszlek a bunbe?


    Vettem marokoi clementinest, ha van ott is es szereted erdemes venni, mert nagyon finom. Felteszem a kepet, hogy itt hogy aruljak, hatha ott is igy. Csodalkoztam is, mert marciusban meg nem lattam, altalaban a teli honapokban van. 


    Ami az automosast illeti, itt is ha nem is minden benzinkuton de van automoso, 12-15 dollarert mar lemossa az automata en ennyi penzt azert, hogy esetleg ket napig tiszta a kocsi nem adok.


    Majd ird meg es meg is mutathatod a Western szenvicset, ha elkeszitetted.


    A masodik kepen a jeg csillogasa a havon az udvarba.


      

    előzmény:
    nidda (52988)
    2015-03-06  20:26
  7. 2015. március 7. 02:2352995.

    Nagyon szep kepeket tettel fel, remek felvetelek.

    előzmény:
    liat (52979)
    2015-03-06  13:36
  8. 2015. március 7. 02:2152994.

    Na, ami az idoablakot jelenti, azert mert nem dolgozok mar az nem azt jelenti, hogy nem kell beosszam az idom, hogy jusson is meg maradjon is es az ej raerunk arra meg helyett ugy gondolkodom, hogy amit ma megtehetsz ne halaszd holnapra. Most aztan alaposan megkaptadde ismersz mar jo par eve, tudod, hogy milyen vagyok nem kell bemutassam magam neked.


    Az termeszetes, hogy kertek I.D.-t, valahogy azonositani kellett.

    előzmény:
    kirandulas (52977)
    2015-03-06  11:04
  9. 2015. március 7. 00:1552993.

    Haha, nalunk meg nincs sotet - a ho vilagit!


     

    előzmény:
    liat (52992)
    2015-03-06  21:13
  10. 2015. március 6. 21:1352992.

    Hahahaha...igazad van. Mar nalunk is sotet van. A kulonbseg csak az, hogy nalunk most 20 fok van pluszban...

    előzmény:
    nidda (52990)
    2015-03-06  20:42
  11. Torolt_felhasznalo_262086
    Torolt_felhasznalo_262086
    2015. március 6. 20:4752991.

    gyonyoru  ROMANTIKUS  helynek  nez  ki  az  a  rakpart!!


       biztosan  erdemes  kimenni  oda  minden  hetvegen.....


     


     


    izlesek  es  pofonok..............   es  Kodok.............

    előzmény:
    liat (52986)
    2015-03-06  16:49
  12. 2015. március 6. 20:4252990.

    Nagyon szép. (irígykedö szmájli)
    De most nálatok is éppen olyan sötét van, mint nálunk.
     

    előzmény:
    liat (52979)
    2015-03-06  13:36
  13. 2015. március 6. 20:3152989.

    A jégvirágot azért szivesen megnézném.
    Ezeken a fránya "thermo" ablakokon már az sem "terem meg".


     

    előzmény:
    kirandulas (52978)
    2015-03-06  11:08
  14. 2015. március 6. 20:2652988.

    Most istenbizony nem tudnám megmondani mikor volt itt áramszünet. Ezért nem tudom, hogy pontosan hol is vannak a gyertyák. Viszont van a polcon egy díszgyertya-piros alma, pár zöld levélkével és a szára a "kanóc". Idönként letörlöm róla a port.
    Vészhelyzetben, mire az elfogyna biztosan megtalálnám a többit is.

    Délelött megejtettem a bevásárlást. Vettem piros paprikát is a tojásos szenvicshez, mert most az kerül sorra. Úgy indultam el hogy -ááá tulajdonképpen van idehaza minden, nem is lenne muszáj elmenni...-a végén meg még többet is vásároltam, mint egyébkent-mert, ha már egyszer itt vagyok...
    Azért kíváncsi leszek arra a plusz tizenöt fokra, mert mára is már tíz fokot ígértek, a kertben a hömérö meg csak hetet mutatott. Kocsit lehetne már annál is mosni. Most nem is tudom, hogy szabad-e itt a háznál autót mosni....? Magyarországon az "átkosban", meg az NDK-ban kénytelenek voltunk "sajátkezüleg" megoldani, mert nem volt minden üzemanyagtöltö állomáson egy kocsimosó, mint most.
    Most elmosolyodtam azon a ketyegös órán. Az már van negyven éves is, vagy több.
    Te sem dobsz ki mindent olyan könnyedén.
     

    előzmény:
    WestHill (52975)
    2015-03-06  04:58
  15. 2015. március 6. 17:3152987.

    Hat meg kell bolomdulni: megy le a homerseklet, -17C ahhelyett, hogy enyhulne. Nem tudom, meddig birom!!!


    En is szeretem nezni a vizet, persze, a cottagenal a to egeszen mas, mint nalatok a tenger. Nyari reggeleken a felszin olyan volt, mint a tukor, egy arva buborekot nem lehetett eszlelni, ha nem lettem volna olyan lusta, hat mentem volna uszni, de mindig azzal amitottam magam, majd delfele, mikor jo meleg lesz. Delfele azonban mar hullamos volt. A jeg - altalaban - aprilis masodik heteben olvad el teljesen.

    előzmény:
    liat (52986)
    2015-03-06  16:49
  16. 2015. március 6. 16:4952986.

    Nincs messze tolunk a tenger. Ott vasarolunk a kozeleben, nem mondhatom, hogy kiterot kell tennunk miatta. Max. 5 percest, 2 kulonbozo helyen levo bolt kozott.


    Mar nem ebben a varosban lakunk, hanem rogton mellette egy kozsegben. Onnan kb 5 kilometerre.


    De minden alkalommal, minden penteken lemegyunk a tengerhez vagy legalabb a mellette levo uton autozunk, hogy lassam. Nem tudom megunni, meg 20 ev utan se. Nem szeretek bemenni nyaron se, felek tole. De nezni... imadom.


    Komolyan mondom, erzem, ahogy a latvany feltolt es megnyugtat. Nem tudnam megmagyarazni, miert. Talan a szinek, a levego, a szel.


    Azt is nagyon szeretem, amikor telen viharos, haragos. Akkor felelmetes. Hatalmas hullamok tudnak lenni.


    Ezeken a kepeken nem igazan viharos, hanem a tombolo szeltol ilyen csunya, felkeveredett a tenger.

    előzmény:
    Bagoly (52985)
    2015-03-06  14:55
  17. 2015. március 6. 14:5552985.

    ez szep onzetlensegre vall! Nem tudom, naluk milyen az ido, itt ragyogo napsutes van, abban nincs hiany, de madarcsicserges nincs, nem is hianyzik, itt nagyon neveletlenek, nyaron hajnali fel-haromkor razenditenek es edes alombol felriasztanak. 


    Kozel van hozzatok a tengerpart?


     


     

    előzmény:
    liat (52984)
    2015-03-06  14:22
  18. 2015. március 6. 14:2252984.

    Koszonom a dicseretet.


     


    Ashdodon, a tenger parton.


    Igazabol Andrea miatt jutott eszembe lemenni es fotozkodni. Mert reggel a facen konyorgott egy kis napsutesert, szinekert es madar csicsergesert.Hat legyen neki, ne mondja, hogy nem vagyok gondoskodo...

    előzmény:
    Bagoly (52983)
    2015-03-06  14:05
  19. 2015. március 6. 14:0552983.

    Elfelejtettelek megdicserni - nagyon jol nezel ki. Hol keszultek a kepek?

    előzmény:
    liat (52979)
    2015-03-06  13:36
  20. 2015. március 6. 14:0352982.

    Na, itt van ni, most megjelentek a kepek, sovarogva nezem oket, mert meg remelnem sem lehet, hogy valaha az eletben lathatnék valamit kozuluk. 

    előzmény:
    liat (52979)
    2015-03-06  13:36
  21. 2015. március 6. 13:5952981.

    Haha, nem jelentek meg a kepek! Biztosan kerkedni akartal az idojarassal es istenke megbuntetett! Nalunk ebben a pillanatban reggel 8 orakor -11C van, sut a nap, csillognak az eresz alatt a jegcsapok. 

    előzmény:
    liat (52979)
    2015-03-06  13:36
  22. 2015. március 6. 13:5652980.

    Koszonom szepen. Ki ez a Tyson? Mibol gondolja, hogy "minden" embert erdekelnek azok a konyvek, amiket a listara tett? A Gulliver meg csak hagyjan, habar nem tartozik a kedvenceim koze, de keremalassan, en szorakozasbol olvasok. Valamikor valogatas nelkul "faltam" a konyveket, de ma mar megengedhetem magamnak azt a fenyuzest, hogy ha valami nem tetszik, istenkem, hat a sutba vagom! 

    előzmény:
    terdszelikatica (52976)
    2015-03-06  09:17
  23. 2015. március 6. 13:3652979.

    Nalunk ez az idojaras volt ma reggel....

  24. 2015. március 6. 11:0852978.

    Most nagyon irigykedek a te jo idojarasodra. A tegnap lattam egy kepet magyarorszagon keszult es hoviragok voltak az erdoben mindnehol. Szep volt! Szeretem a tavaszi viragokat nagyon. Nekem is sok van (lesz) beloluk ha majd egyszer ez a rengeteg ho elolvad. Most esetleg jegviragot vagy esetleg borviragot tudnek eloallitani :)

    előzmény:
    nidda (52972)
    2015-03-05  20:36
  25. 2015. március 6. 11:0452977.

    A szombatot mar reg kipihentem, de tudod nekem igen crazy tudd lenni az eletem. Meg aztan teged is orahoz kotve lehet hivni mint anyamekat, oszt vagy bele ferek abba az ido ablakba vagy sem :))


    Jeget nagyon keveset kaptunk utana eso mosta a hatart. De abbol is csak par perc jutott. 


    En is vissza kaptam a kartyam csak nem eleg hogy leellenoriztek a bankban hogy tenyleg en vagyok az akinek allitom magam hanem a telefonon keresztul is interview -t adtam es ok vettek le a block-ot a kartyamrol.

    előzmény:
    WestHill (52974)
    2015-03-06  04:37
  26. 2015. március 6. 09:1752976.

    Megeleztem bizony, koszonom szepen a tippet. Elnezest, hogy nem jeleztem vissza azonnal, nagyon el vagyok foglalva a konyvemmel. Ez az 5. kotet es meg 2 hatra van.


    Szepen sut a nap, a jegcsapok szikraznak a fenyben - nem olvadnak, hogy is olvadhatnanak, mikor -16C van? De holnap valamivel jobb lesz, a jovo heten mar +t jeleznek, ha igaz! Na, majd meglatjuk!

    idézet:
    Bagoly (52998)
    2015-03-05 15:38:51

    Mit szolsz a listahoz ?


    The 8 Books Neil deGrasse Tyson Thinks Every Person Should Read

    March 5, 2015 | by Kristy Hamilton


    http://www.iflscience.com/editors-blog/book-recommendatio ns-renowned-scientists

    előzmény:
    Bagoly (52971)
    2015-03-05  15:38
  27. 2015. március 6. 04:5852975.

    Nekem is gyertyak vannak, meg van az elemlampa is ami toltheto es van olyan LED egos vilagitas is benne, mutattam tavaly a kepet rola amikor vettem. A ketyegos orat is elokerestem, felhuztam, hogy megis tudjam hany ora, persze mar a foszforos vilagitas nem vilagit, de szukseg eseten megteszi, meg Ausztriaba vettuk.


    Amikor a jegvihar volt, akkor a fireplaceba melegitettem egyszer mar nem emlekszem hogy mit, de nem volt kellemes, mert nagy forrosag volt a fireplace kozeleben, azert gondoltam, hogy inkabb a torchal kinlodok, de hal Istennek hogy nem kerult ra sor.


    Hogy melyik jobb az okosmero vagy latod a szamokat es leirod a fogyasztast, nem tudom mert igy is ugy is becsaphatnak, de en meg ellenorizni sem tudom a szamok alapjan a fogyasztast, mert a villanyora felem semilyen szamot nem mutat.


    15 fok az mar igazan kellemes nalunk is plusszok lesznek mar vasarnaptol es meg lesz +6 is a jovo heten, ha igaz lesz akkor lemosom a kocsit.


    Nalunk vasarnap mer allitjak az orat, jaj de nem szeretem amikor elore van tolva.

    előzmény:
    nidda (52972)
    2015-03-05  20:36
  28. 2015. március 6. 04:3752974.

    Szia, de reg nem voltal itt. Nem hallottam rolad a heten, csak nem a szombatot pihented?


    Jeget sem kaptatok? Akkor most nalatok volt tobb ho nem nalam, na nem karorvendoskodok, de ti joval szerencsebbek voltatok az egesz teli szezonban mint en.


    Az en kartyam csak a debit kartya volt, azert volt olyan egyszeru a kicserelese.

    előzmény:
    kirandulas (52970)
    2015-03-05  11:09
  29. 2015. március 5. 22:5252973.

    En azt olvastam es ki is probaltam, hogy ha van egy bogred, aminek az aljan a karima nincs lefestve, tehet pucer, azon is lehet kest elezni. Es tenyleg lehetett!


    De ezt az ollo elezest en is ki fogom probalni.


     

    előzmény:
    Bagoly (52971)
    2015-03-05  15:38
  30. 2015. március 5. 20:3652972.

    Amikor áramszünet van, világításra mit használsz? Nekem van egy rakás gyertya valahol. Idönként látom öket, ha valamit keresek és a kezembe akadnak...
    Az áramszolgáltató ma nálunk is jelentkezett. Levélben kérik, hogy olvassuk le a villanyórát és küldjük el nekik a számláló állását. Ilyenkor lenne jó a Ti "okos villanyórátok".
    Ma megúsztuk esö nélkül. Nem voltam bevásárolni, ahelyett inkáb elintéztem a mosást. Délután megint "kerteztem". Jön a tavasz-mondják és vasárnapra már plusz tizenöt fokot ígérnek. Az éjszakák viszont még nagyon hidegek, az utak a magasabb helyeken felfagynak. Emiatt, ma hajnalban is történt egy frontális ütközés, ami egy harminchat éves hölgy életébe került.
    A közlekedés egyébként is egyre problémásabb. A hírek minden órában nem olyan hosszúak, mint az azt követö útinfó; -torlódások, terelöutak, útjavítás stb.
    Rákerestem a gas torch-ra. Nem irígyellek, ha azzal kellett volna megmelegíteni a vacsorát, mert egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy gázrezsó (amire én tippeltem)

    előzmény:
    WestHill (52968)
    2015-03-05  04:00
  31. 2015. március 5. 15:3852971.

    Megeleztem bizony, koszonom szepen a tippet. Elnezest, hogy nem jeleztem vissza azonnal, nagyon el vagyok foglalva a konyvemmel. Ez az 5. kotet es meg 2 hatra van.


    Szepen sut a nap, a jegcsapok szikraznak a fenyben - nem olvadnak, hogy is olvadhatnanak, mikor -16C van? De holnap valamivel jobb lesz, a jovo heten mar +t jeleznek, ha igaz! Na, majd meglatjuk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (52966)
    2015-03-04  22:45
  32. 2015. március 5. 11:0952970.

    Szia. Nekem is ette mar meg a gep a kartyamat. Uj credit card volt es pin codot akartam rajta cserelni. Ugy lenyelte :)))


    Mentem be a bankba ott nagy nehezen kiszedtek a gepbol es utana fel kellet hivjam a Visa-t hogy ujra aktivaljak a kartyamat . Vagy 30 percet elvet az eletembol ez a kis kellemetlenseg.....


    Mink vagy 10 cm havat kaptunk. Ugyan ugy Burlington es Hamilton is. De visoznt nem volt aram kimaradasunk :)

    előzmény:
    WestHill (52969)
    2015-03-05  04:14
  33. 2015. március 5. 04:1452969.

    Itt nem szukseges figyelemmel tartsd, hogy meddig ervenyes a kartyad, mert egy honappal a lejarta elott mar megkapod az ujat nemcsak a bankkartyat, hanem a credit kartyakat is. Meg sosem fizettem azert, hogy kivettem penzt a bankbol, mert oda szoktam menni, ahol a bankszamlaim vannak, ha mas banket hasznalnam akkor azert kellene fizetni.


    A banki alkalmazott szerint pillanatnyi hiba lepett fel ami ritkan fordul elo, most en voltam a soros. Nem tudom pontosan de minimum 15 eve lehet tobb hasznalom a bankautomatat es ez volt az elso eset. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (52967)
    2015-03-04  22:59
  34. 2015. március 5. 04:0052968.

    Szimpatizalt az ottani ido az ittenivel mar a jegeso teren.


    Kepzeld el tegnap este 3/4 11-kor elment az aram es csak ma delelott 1/4 12-kor lett ujra, szerencse, hogy nem volt hideg ejjel sem. Reggel meghallgattam a villanyosok hogy milyen uzenet van felrakva a telefonjukra, hogy mikor lehet szamitani, hogy visszajon az aram azt mondta, hogy lehet, egyes helyekre csak holnap delutan. Reggel is nagyon szep ido volt, napsutessel igy reggeli utan a havat lapatoltam el, amikor bejottem meg akkor sem ereztem, hogy huvos van, hiszen futott a nap ereje, a konyhaba 18 fok volt, de ahol a thermostat van ott csak 14, igy lementem a pincebe faert, barcsak vartam volna egy fel orat akkor nem kene majd kiszedjem a hamut fireplacebol. Eppen ujra a pincebe mentem fel akartam hozni a gaz torch-ot, hogy majd annak a segitsegevel fogom megmelegiteni a vacsorat, amikor hallottam, hogy a melyhuto elindult. Lehet verebet tudtam volna fogniugy megorultem, mert ez az ejszaka meg a holnapi is nem lesz mar olyan kegyes a - 17 fokjaval.


    Most nem a jegeso okozta az aramszunetet kb. 87.000 ezer haznal, hanem transformatorok egtek le allitolag a nedvesseg es az utak sozasabol szarmazo por okozta a problemat­.


    Egyebkent nem sok ho esett talan 3 centi es rajta a jeg, az elcsuszastol nem kellett feljek mert folul volt a jeg es toltam a lapattal a havat en a szaraz aszfaaltos kocsifelhajton jarkaltam. Van biztonsagos csizmam, ami nagyon  konnyu es remek talpa van, direct kutyusetaltatasra vettem, ebben a teli idoszakban fogtam csak be hotakaritasra is, eddig snowmobile csizmaban lapatoltam.


    Nem foglalkoznak vele, hogy itt influenza jarvany lenne, lehet, hogy a szokasosnal nem beteg tobb ember. Aki bedolt es beoltatta magat emlitettek meg januar elejen, hogy ez a megelozo oltas nem sok vizet zavar nem ved meg az influenzatol, de azert oltassak be magukat, mert esetleg konnyebb lefolyasu lesz a betegseg. 


    Kanyaro jarvany itt is van, de mar par napja azt a hirt is elejtettek addig hallottam amig 10-et mondtak egesz Ontarioba.


    A vedooltasok termeszetesek voltak a mi gyerekkorunkba senki nem akadt fenn rajta, itt elegge rahajtanak, most a kanyarojarvany kitorese arra kesztette az iskolakat, ha valamelyik gyerek nem volt beoltva ellene, addig nem mehetett az iskolaba amig nem kapta meg az oltast.

    előzmény:
    nidda (52965)
    2015-03-04  20:49
  35. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. március 4. 22:5952967.

    Akkor szokta a kártyát "megenni" az automata, ha lejárt a ráírt határidő, tehát az érvényessége. Arra mindig figyelnünk kell. Aztán, nem velem, de ismerősömmel előfordult, hogy háromszor rosszul írta be a PIN kódját. A kártyáját benyelte, ráadásul a pénzt sem kapta meg. Nagyon rosszul járt, mert az a bank, ahol az ő pénze van, az nem volt abban a városban, ahol Ő él.


    Nálunk itthon előre kellett nyilatkozni és csak 2x vehetünk fel ingyen pénzt a bank-automatákból. Különben a saját pénzemért, csak azért, hogy felveszem, keményen kell fizetni. Ez azért bosszantó. Ha fizetek vele, akkor jól járok, mert nem számolnak rá +összegeket.


    *


    Mielőtt bedugom a kártyát, felveszem a szemüvegem és megnézem, hogy a résen nincs-e valami változtatás? Sajnos a bűnözők olyat találtak ki, hogy a lyukba tesznek egy másik szerkentyűt, amit azért szerelnek oda, ha bedugjuk a kártyánkat, az a szerkentyű leolvassa a mi adatainkat. A pénzt, amit akkor kérünk, kiadja, de a továbbiakban, ha nem leszünk figyelmesek, simán lelopják a pénzünket a számlánkról. Tehát óvatosnak kell ám lenni.


    Hallottam olyat, hogy Spanyolországban történt, egy ismerősöm fel akarta venni a pénzét, amikor az automata kiadta, egy erős fiatalember oda ugrott, fellökte és kimarkolta a pénzt, sőt a kártyáját is. Szegény, idősebb ember majdnem sírva fakadt.


    Bizony, bizony mindenre fel kell ám készülnünk. Régen, valaha, még a kapukat sem zárták be. Ma már, a házam ajtaját is bezárom, nemcsak a kaput, ha bent a számítógép előtt ülök. Pedig vannak/laknak körülöttem, jók a szomszédok, figyelnek egymásra, sőt én is figyelek, megegyeztünk egymással. Ez viszont megnyugtató dolog.


    Szép napot kívánok! Örülök, hogy kártya, bevásárlás elintézve.


    G.B.

    előzmény:
    WestHill (52961)
    2015-03-03  05:14
  36. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. március 4. 22:4552966.

    Drága Bagoly, nem jeleztél vissza. Ollóidat sikerült "megélezned"?  Nekem mindig sikerül, mert többször hajtogatom össze, kissé vastagabbra az alufóliát. S, nagyon fontos, hogy ne a fényes, de a matt felülete legyen kívül. A többi kirándulós filmecskére sem reagáltál, pedig olyan nagy szeretettel küldtem. - G.B.

    előzmény:
    Bagoly (52962)
    2015-03-03  19:18
  37. 2015. március 4. 20:4952965.

    A sorozat cime :The Big Bang Theory. Mostanában akkor megy, amikor éppen ebédelek, de már ismétlések és tulajdonképpen, csak megszokásból nézem.
    Jégesöben ma nekem is volt részem. A garázsba menet kezdett el szemerkélni az esö. Kiérve a kertbe már esett elég szépen, de az ég alja kezdett világosodni. A kerti szerszámok egy lemezbódéban vannak. Akkor kezdte el verni a tetöt, amikor éppen odabent voltam, de három percnél nem tartott tovább. Minden csupa nedves volt úgyhogy másfél óra után elegem is lett a kertböl. Vigyázz nagyon, ha kimész akár sózni is. A jégen talán csak szeges bakancsban lehet annyira-amennyire biztonsággal járni. Vannak ugyan, akik esküsznek a cipöre húzott vastag zoknira.

    Az idei influenza járvány sokba fog kerülni az országnak- mondta be ma a rádió. Minden velejáróját figyelembe véve; orvosi ellátás, kiesés a munkából stb. két milliárd eurót emészt fel.
    Ehez még jön a kanyaró járvány is. Berlinben már hetek óta, de olyan mértékben, hogy a kormány a kötelezö védöoltás bevezetését fontolgatta. Úgylátszik sikerült ide is eljutnia, mert ma a harmadik megbetegedést regisztrálták és javasolták mindenkinek nézzen utánna, van- e védöoltása.
    Én azt hiszem bennünket a mi gyermekkorunkban beoltottak minden ellen, úgyhogy holnap, vagy holnapután nyugodtan mehetek az emberek közé, azaz bevásárolni.

     

    előzmény:
    WestHill (52964)
    2015-03-04  02:55
  38. 2015. március 4. 02:5552964.

    Melyik amerikai sorozatot nezed, igaz nekem lehet nem tul sokat mond, mert nemigen figyelem a TV musorat, de nem is ez volt a mondanivaloja amit irtal, hanem a mu kakao.


    Menetrendszerint mint a 6.20-as delben megerkezett a ho, nem tulsok esett, delutan kopogott az ablakon a valami, amirol kiderult amikor Ebony kiment olyan 3mm-es jeg van a ho tetejen most -2 C van, meg nem takaritottam el nehogy meg essen aztan meg csuszkalhatok a kocsifelhajton, van so felsozni, de nagyon ritkan hasznalom, azt hiszem akkor hasznaltam utoljara, amikor a jegvihar volt.


    Nem is mondtam tegnap nyilvanossagra hoztak, hogy a bunkert ket huszoneves fiatalember epitette, szorakozasbol es hogy neha ott osszejojjenek, tovabbi nyomozas befejezve.


    A telefonokkal kapcsolatban lehet igaza van a plakatnak, azt tudom, hogy itt hadjarat van inditva a vezeteskozbeni telefonalas, texteles ellen, kimeletlenul buntetnek es pontvesztes is jar vele, talan ket hete meg halottaskocsi is volt a rendorok mellett akik probaltak rajtakapni a szabalytalankodokat. 100 %-ig egyetertek, biztos te is jartal mar ugy, hogy el sem tudtad kepzelni, hogy mi a feneert kovalyog az elotted levo kocsi es miert nem tartja be a sebesseget, amikor a masik savban elhagytad akkor lattad, hogy bajcseveg a telefonon.


    A bevandorlashoz a pontrendszer ugy gondolom bevalt, de N.O-ba sokan mennek dolgozni nem a letelepedes a fontos, hanem hogy dolgozni tudjanak, a szocialis juttatasok biztos nalatok is jarnak a "cask" ott dolgozoknak is, ugyanugy, mint Angliaban.

    előzmény:
    nidda (52963)
    2015-03-03  21:07
  39. 2015. március 3. 21:0752963.

    Való igaz, meg nem tudnám mondani, hogy mikor vettem citromot utóljára, de én is arra a citromlére esküszöm, amit magam "facsarok" ki. Az egyik amerikai sorozatban, amit nézek valaki felajánlja a másik szereplönek, hogy föz neki kakaót. Az megkérdezi:-Valódi kakaóból? Az áll a csomagoláson! -jön a válasz. A közönség reagálása,- óriási nevetés. A papír türelmes,-mondják,- a csomagolás is.

    Az idöjárás olyan volt, mint tegnap, délelött napsütés, csak szeles és délutánra beígérték az esöt. Ezért azután a kertben úgy tevékenykedtem, mint a tyúkok a baromfi udvaron,-egyik szemmel mindíg az eget kémleltem. Szerencsém volt, mert bealkonyodott úgy, hogy addig az esö elmaradt.
    Az éjszakai szélviharnál, amit említettem szerencsére személyi sérülés nem történt, de ma a környék összes tetöfedöje ott szorgoskodott, -a rádió bemondása alapján.
    Az eset a kártyával valóban bosszantó. Meg is tudom érteni, mert velem is megtörtént már, de én csak másnap tudtam értemenni mivel amúgy már zárva voltak. Na meg nem is a pénzautomata, hanem a folyószámlakivonat nyomtató nyelte el. Mégis nagyon kellemetlen, mert nekem kellett magyarázkodnom....
    Ismét egy Kanadával kapcsolatos hír, valamelyik szociáldemokrata képviselö javasolta, hogy vezessék be a bevándorlók elbírálásához a Kanadában használatos pontrendszert.
    Egy helyi hír, Frankfurtban plakátok jelentek meg mától: Beszéljen(beszélgessen) inkább a gyermekével. Az ok, igen sok szülönek fontosabb az "okostelefon" és a gyemek csak másodrangú helyre szorul, amit az természetesen észre is vesz.  

    előzmény:
    WestHill (52961)
    2015-03-03  05:14
  40. 2015. március 3. 19:1852962.

    Na, keremalassan, megjott a tel, itt van ujra, kezdhetunk mindent elolrol. Nincs tul hideg, -5C es egesz heten ennyi lesz - tobbe-kevesbe - de esik a ho. S ezzel a mai mondanivalom kimerult... Szerencsere van jo konyvem, itt all elottem egy csesze menta tea, kellemes meleg van, nincs is szuksegem semmire, megyek olvasni, majd ha lesz valami valtozas visszaterek.

  41. 2015. március 3. 05:1452961.

    Majd nezz korul az uzletbe ha mesz,- gondolom a citrom azert nem jutott eszedbe mert nemigen szoktal citromot venni- itt lehet kapni citromlevet az van rairva, hogy igazi hatha ott is van. En meg nem vettem, mert en nagyon sok citromot fogyasztok, de az igazi citromra eskuszok. Orulok, hogy izlett az avocado, csak vigyazz a kessel, mert komoly serulest is okozhat, nekem egyszer husdarabolasnal megcsuszott a kes es 3 oltes es tetanusoltas lett a kovetkezmenye.


    Az eleg komoly tornado lehetett, ha 15 percig tartott, hiszen 1-2 perc is hatalmas karokat szokott okozni, emberek nem serultek meg?


    Ma ert egy kis bosszusag, gondoltam ha mar elmegyek kiveszem a kovetkezo ket hetre a kajapenzt a bankbol, rafizettem a kenyelemkeresesemre. Gondoltam, hogy nem megyek be a bankba, hanem csak a bank falanal a kinti penzmasinat veszem igenybe nem azt ami bent van az epuletbe, szepen odaalltam a kocsival jol kozel, hogy ne kelljen mar annyira nyujtozkodjak, a penzt ki is adta a gep, de a kartyamat megette, mogottem mar ket kocsi is allt, nem akartam elallni a kocsival, igy atmasztam  a masik ajtohoz, amin Ebony nagyon elcsodalkozott. Amikor kimasztam a kocsibol mondtam a mogottem allonak, hogy be kell menjek a bankba mert a kartyamat megette a masina. Mondtak, hogy varjak kapok masikat. Igy kimentem, visszamasztam a kocsiba a helyemre, bealltam a parkoloba es bementem a bankba, ahol az elveszett kartyamat ervenytelenitettek es kaptam egy uj kartyat. Igy jartam, hogy az 5 perces bankintezesbol 15 perc lett. 


    Na hallod ez az "artatlan" csusztatas nekem is tetszik milyen szepen egyaltalan nem sertoen is ki lehet magyarul fejezni a hazugsagot. 

    előzmény:
    nidda (52955)
    2015-03-02  20:25
  42. 2015. március 3. 04:4552960.

    Azert mar eleg surun fejentalaljak a szoget es bejon amit josolnak, de a holnapi ha igaz amit mondanak nem bannam ha nem jonne be.


    Toltottpaprikat es vadast foztem, mindkettobol egy adagot nem lehet meg nem is erdemes fozni, vasarnap meg dinsztelt csirket ettunk, krumplipurevel es kukoricaval.  

    előzmény:
    Bagoly (52949)
    2015-03-02  14:36
  43. 2015. március 3. 03:1352959.

    Zsuzsa, ha mar a konyhaba vagyok majd ugyanazzal az erovel tobb felet is meg tudok fozni es mivel olyat fozok, amit szeretunk, igy nem problema, ha masodszor is sorrakerul ugyanaz az etel, persze ez nem minden etelre vonatkozik, mert sok minden csak frissen elkeszitve jo azt persze meg frissibe fogyasztjuk el. 


    Megszerezted a jogositvanyt, mert nem emlekszem, hogy egyszer is emlitetted volna, hogy te is vezetsz, minden esetre, ugyes  voltal, ha most szerezted meg a jogositvanyt igaz az evek folyaman a ferjed mellett megtanultad az alapot most csak kivitelezni kell.

    előzmény:
    őszirózsa (52947)
    2015-03-02  13:41
  44. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. március 3. 00:4052958.

    Ráadásként - Óbuda, pár percben.


    Nagyon szeretek arra járni, valaha sokat vásároltam a piacon, jártam a régi utcákat, volt idő, amikor okkal, munkám miatt jártam arra.


    http://youtu.be/37l3l5miJjs  


    G.B.

  45. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. március 3. 00:2852957.

    Bagolykám, ezt Neked és a többi Lelkecskéknek is küldöm


    :


    http://youtu.be/2NL4KHjiVGY


    http://youtu.be/qYFXMRGJ4uo


    http://youtu.be/SFcOzxwC7QM


    http://youtu.be/WwzJUCDJn_0


    http://youtu.be/RXNMKHOAUaI



    Remélem jól éreztétek magatokat a "kiránduláson"?Nagyon szeretek a YouTube-on "bolyongani". Szép álmokat , szép és boldog holnapot kívánok, no meg jó egészséget! - G.B.

  46. 2015. március 2. 22:2752956.

    Természetesen külön mákos, és külön gesztenyés kifli.....de még az éjjel megálmodhatok mást is, majd kiderül szerdán!Az előbb pillantottalak meg az Fb-n éppen Diával diskuráltam, Ő telefonról netezett.Fáj a torka, alig van hangja és köhög...Holnap elmegy a dokihoz, erre már muszáj valami bogyó.Majd holnap este rákeresek, hogyan van...Azért jó ez a technika!!! Megyek az ágyikómba, kicsit olvasok, reggel időben kelek-jön a tejes-aztán irány a piac.Nagyon régen nem voltam...Mikor a belvárosban dolgoztam-naponta mentem reggel -munka előtt, meg ebédidőben is -friss vacsorának való dolgokért...

    előzmény:
    Bagoly (52948)
    2015-03-02  14:32
  47. 2015. március 2. 20:2552955.

    A citromot elfelejtettem.

    Na nem baj, majd legközelebb, - nekem így is ízlik. Viszont a kockára vágást még gyakorolnom kell. Nagyon éles a kés, amit használok és egyszer hagymaszeletelés közben már megvágtam magam vele. Azóta csak óvatosan kezelem.
    Hessen tartomány keleti részen - itt a közepe van, - az éjszaka tizenöt perces tornádó volt. Fákat csavart ki, tetöket rongált meg. Itt viszont már régen volt olyan szép mélykék egünk, mint ma délelött. Délután, a kertbe menés már borult ég alatt történt, de  nem fordultam vissza. Másfél óráig nem is volt semmi baj, de akkor azután elkezdett esni rendesen. Mire hazaértem vizes lett rajtam minden, - most ott száradnak a fürdöszobában. Talán tíz percet voltam idehaza, megint kivilagosodott (napsütés azért már nem volt). Persze mindegy, mert esett annyi esö, hogy a kertben már úgysem lehetett semmit sem csinálni.
    A sárgadinnyét én is "szag után" veszem, csak azt gondoltam, ha még éretlen, akkor nincs semmi illata és van valami más módszer annak megállapítására, hogy érdemes -e megvenni.
    Tegnap valaki a MagyarOnline .net-en panaszkodott, hogy nem úgy alakultak a dolgok Kanadában, mint amire számított és nem tudja, hogy mitévö legyen. Csak kíváncsiságból megnéztem a magyar külképviselet oldalát. Ott volt egy "jótanács", amit érdemes megszívlelni:
     
    "Fontos tudni, hogy a valótlan tények, adatok közlése (tények „ártatlan” csúsztatása is) önmagában megalapozza azt, hogy az érintett személyt ne engedjék Kanada területére belépni."

    Tetszik ez az "ártatlan csúsztatás" kifejezés

    előzmény:
    WestHill (52946)
    2015-03-02  04:59
  48. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. március 2. 20:0852954.

    Drága Bagolyom, így legyen szerencséd!Olló élesítésére legjobb az összehajtogatott alufólia. De úgy hajtogasd össze, hogy a matt fele legyen kívül, a fényes oldala belül. Több rétegre hajtsd össze, majd az ollóval vágjad hosszú csíkokra. Meglátod, az ollód "magától" éles lesz.


    Az ajándékozási ötletem, nem a sajátom, drága Nagyanyustól tanultam. Van egy szekrényem, melynek csak 1 kulcsa van. Még Nagyanyusé volt. No, most ha év közben bárhol szembe jön velem olyasmi akár akciós, akár nem, de akár a lányomnak, akár a fiamnak (régvolt) Férjemnek az örömére vált, akkor megvettem év közben. A szekrénybe tettem a márkás bort - mindig lefektetve, annak okán, ha normál módban talpára állítjuk, azért nem jó, mert a parafadugó kiszárad. Hiába fóliázzák le, a bor zamata-illata mégis elillan. Tehát lefektetve, akkor a bor megnedvesíti a dugót és nem illan el a bor, vagy más márkás italnak a zamata.


    Így abban a szekrényben mindig van olló, csomagolópapír karácsonyra, egyéb ünnepekre, születésnapra, szalag meg mindenféle csicsa-ricsa, amivel +örömet tudok okozni. Így megvásárolom egész évben az ajándékokat és folyamatosan. Nem okoz gondot sem a születésnap, sem egyéb. Sőt volt olyan, hogy orvoshoz kellett mennem, pontosan annyi pénzem volt, hogy éppen kijöttem a hónap végéig +boríték az orvosnak, de volt egy jó minőségű whisky - no azt kikaptam, becsomagoltam és mindent lerendeztem.


    Ezért a szekrénynek a neve mindig is az volt: Szezám tárulj!


    Már húsvétra megvettem a lányomnak szemspirált, lábára frissítő gyógykrémet (gesztenyekrém), egy szép pulóvert. A fiamnak jó minőségű férfikölnit +egy üveg jó minőségű vörösbort. De mindig vannak benne csodák: könyvek, meg egyéb jó dolgok. Így elosztva, de mindig és folyamatosan azt veszem meg, amiről tudom, hogy majd örömet okozok szeretteimnek.


    No, ez a "titkom". Bojana*


    *


    No igen, az olló élesítéssel kapcsolatosan visszajelzést várok! Pusz.G.B.

    előzmény:
    Bagoly (52951)
    2015-03-02  19:55
  49. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2015. március 2. 19:5852953.

    Drága Bagolyom, köszönöm, hogy továbbítottad a receptet. De én változatlanul nem tennék rá csokit, talán vaníliás fagylalttal varázslatos, abban biztos vagyok. De ebben az esetben a palacsinta tésztájába belereszelném az előzőleg meleg folyóvíz alatt megsikált citromnak a héját is. No azzal aztán mennyei!


    Cukrot soha nem teszek a tésztába, mert nem szükséges. Hiszen a töltelék többnyire úgyis édes. Aztán a tésztáját úgy készítem el, hogy szóda/vagy buborékos ásványvízzel+tejjel. A lisztet amikor beleteszem, akkor átszitálom. A tojásnak a fehérjét mindig felverem, a sárgájával először jól kikeverem a masszát, majd beleteszem a felvert habot, s azzal is jól átkeverem, de olyan keverőkanállal, nem ám géppel. Addig, míg olyan "egynemű" lesz. Különben a habok megjelennek a készre sűlt palacsintán, s az nem tetszik.


    Késhegynyi sütőport teszek bele, majd újból átkeverem. A tésztába öntök olajat és csak az első palacsinta kisütése előtt kenem le a serpenyőt olajjal. A többi megy magától, és gyorsan. Pláne, hogy 2 sütővel dolgozom, a két nagyobb lapon, folyamatosan.


    Fontos! Összekeverés után fél órára (lefedve) beteszem pihenni a hűtőbe.


    Utána sütök és "építem" a tornyot, azután tekerek, a kristálycukorba belecsepegtetett citromlevet jól átkeverem, s azzal kenem meg a palacsintákat. Külön a külsejére már nem hintek porcukrot, semmilyen cukrot. Így szeretem, ha kissé pikáns.


    Egyszer, igen jól emlékezem, volt itthon tojáslikőröm. A kész palacsintákra a leányoméra és az enyémre a tetejére ráöntöttem egy-egy adag (behűtött) csudi finom TOJÁSLIKŐRT!


    *


    Akkor mindketten megállapítottuk, hogy "szép az ÉLET" és ezt megismételjük. Azóta is nem kerítettünk rá sort. Igaz, tojáslikőröm sincs, marad a citromos és a sárgabarack lekváros palacsinta (hja igen, azt még a Férjemnek úgy készítettem), hogy a sárgabarackos lekváros palacsintára egy KEVÉS barackpálinkát öntöttem! Arra sem, soha nem tettem porcukrot, a lekvár édes, a pálinka pedig "megkergítette", a palacsintát, de nem a Férjemet. Ő is égre-földre dicsért, hogy milyen finomakat tudok kiagyalni.


    *


    De!Télen nagyon finom a meghámozott almát lereszelem, a palacsintának a tésztájába keverem, úgy sütöm ki, majd kristálycukrot összekeverek - őrölt fahéjjal. Azzal töltöm.


    Aztán, a diós-csokoládés?! A diót cukorral minden esetben megdinsztelem, mintha a beiglibe tenném. Azzal töltöm meg a palacsintákat és akkor öntök a tetejére forró csokoládét.


    *


    Férjem nagyon szerette a mákos palacsintát. Akkor is a mákot szintén megdinszteltem, mintha a beiglibe tenném. S, amikor már olyan krémes lett, akkor kevertem össze vaníliás pudinggal, betettem a hűtőbe. No és azzal kentem meg a készre sült palacsintákat.


    De! Volt, hogy a ledinsztelt cukros mákba kimagozott meggybefőttet tettem. A befőttnek a levével nem volt gondom, poharakba szétosztottam. Mindnyájan szerettük .


    *


    Vannak ám csodák, s nem is kerülnek olyan hatalmas összegekbe, csak figyelem, idő és szeretet kell hozzá, no meg olyan emberek, akiktől elfogadjuk az ilyen tanácsokat. Akik szeretik a hasukat G.B.

    előzmény:
    Bagoly (52919)
    2015-02-26  20:27
  50. 2015. március 2. 19:5652952.

    Jajj, mi a franc tortent, hogy igy pazarlom a lapot?

Címlap

top