Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2014. október 24. 20:2752051.

    regi regi kedvencemet talaltam meg!!!!


     


    imadom!

  2. 2014. október 24. 20:0152050.

    Igen - most épp melegítik egymást


    Az az érdekes, hogy nagykutyusunk sokkal odafigyelőbb, szófogadóbb, mióta a kicsi nálunk van, és nem unatkozik egy cseppet sem.

    előzmény:
    Bagoly (52049)
    2014-10-24  19:06
  3. 2014. október 24. 19:0652049.

    Mar nehanyszor emlitettem, hogy keveset jarok a FB-ban, kb. annyit, mint te ide, de most megkerestem az emlitett kepeket. Ugy nez ki, jol megfernek egymassal! 

    előzmény:
    P.F.Dia (52046)
    2014-10-24  17:57
  4. 2014. október 24. 19:0252048.

    igy mar mindjart mas a leanyzo fekvese!!!


    akkor megsem volt teljesen zsiradekmentes. ennyi eleg is a teljes erteku fozeshez. en se teszek ettol tobb olajat vagy zsiradekot az etelekbe.


    en is hasonloan keszitem a kaposztat. a daralthusba kevesebb fuszert teszek. nalam is vegyesen keszul savanyu es fejeskaposztaval.


    a heten is csinaltam, jo nagy labossal. nalam sajnos elfogy 2 nap alatt, pedig csak 3-an esszuk..es meg tudnank enni belole..de addigra mar nincs is.

    előzmény:
    P.F.Dia (52047)
    2014-10-24  18:07
  5. 2014. október 24. 18:0752047.

    Tulajdonképpen az olaj-mentesség stimmel, évek óta nem főzök olajjal, nem szeretem a szagát sem (ezért szeretek inkább sütőbe tenni dolgokat vagy grillezni) Olajból ha lehet, csak a hidegen sajtolt, szűz olajból van itthon, olíva, vagy tökmag-, vagy mákolaj, de az egyrészt főzni drága mulatság (csak salátákra teszek belőle pl. sárgarépára, mert - ahogy írod, a vitaminjai olajban v zsiradékban oldódnak), másrészt a legtöbb ilyen olaj károsodik magas hőfokon. Viszont van saját kacsazsír (úgy saját, hogy anyósom sütötte ki kacsa aprólékból, és egy kis dobozban ad belőle) - ezzel kikentem vékonyan a fazék alját, ebbe rakosgattam a hozzávalókat. A húsban persze van zsír, nem sok - legalábbis ebben a darált sertés combban nem láttam túl sokat, ami van, az éppen elegendő. Találtam füstölt szalonnát, annak csak a bőrét vágtam le, azt is az aljára raktam - legyen valami íze. Más zsiradék nem volt, pedig hatalmas edénybe raktam. Savanyú káposztán kívül egy óriási fejes káposzta is bele került. Lisztet nem használtam, teljesen feleslegesnek tartottam, viszont egy kis marék rizst szórtam bele. A darálthúshoz ( són, hagymán, fokhagymán, babérlevélen, kakukkfüvön, borsikafüvön, őrölt köményen kívül)  zabpelyhet adtam - ez kicsit dúsítja, és főzéskor a keményítőtől sűrűbb lesz a szaftja.

    előzmény:
    liat (52037)
    2014-10-24  15:09
  6. 2014. október 24. 17:5752046.

    A kutyuskislány neve Willow, de azt hittem, már tudod. Kisleánykánk fb-os fényképei között naprakészen látható fejlődése, eseményei, nagykutyussal napozás, játék, stb.

    előzmény:
    Bagoly (52041)
    2014-10-24  15:19
  7. 2014. október 24. 16:0852045.

    25-nek saccoltam. A jo termeszetu, kiegyensulyozott lelkuletu emberek mindig fiatalosak maradnak!

    előzmény:
    liat (52044)
    2014-10-24  15:35
  8. 2014. október 24. 15:3552044.

    nem is az a lenyeg, hogy szep-e. nem kimondottan az. kedves es bajos.  nagyon kedves mosolya van es vegtelenul jo termeszete. nem mellekesen pedig imadja a fiamat, ami nem egy konnyu dolog. velem is nagyon jo a kapcsolata. azt nem mondhatom, hogy olyan, mintha a lanyom lenne, mert nem vagyok eleg idos ehhez. de olyan, mintha a hugom lenne. nagyon szeretjuk egymast.


     


    amikor majdnem szetmentek /tobbszor/, nagyon izgultam, hogy ne tortenjen meg, mert nekem nagyon hianyozna.


    nekem nincs sehany testverem.


    kinezned belole, hogy 41 eves?

    előzmény:
    Bagoly (52043)
    2014-10-24  15:31
  9. 2014. október 24. 15:3152043.

    Rakattintottam a nevere es elojott a lapja. Nagyon szep lany!

    előzmény:
    liat (52040)
    2014-10-24  15:18
  10. 2014. október 24. 15:2252042.

    Nem halogathatod a zarast sokaig, jobb, ha elintezel mindent, mert leesik a ho! Remelem ez a szep ido eltart... karacsonyig... 


     

    előzmény:
    WestHill (52033)
    2014-10-24  01:45
  11. 2014. október 24. 15:1952041.

    Udv, Diana, mar azt gondoltam tuningolod magad! 


    Csak viccelek, latom a FB-i kepekbol, mindig el vagy foglalva. Itt mostanaban jo ido van, nagyon szep az Indian Nyar, csak azt sajnalom, mar nem lehet kiulni napozni. Udvozlok mindenkit, aki beteg gyogyuljon meg! Ja, meg mindig nem arultad el, mi a neve a kiskutyanak - vagy mar nincs nalatok?

    előzmény:
    P.F.Dia (52035)
    2014-10-24  14:50
  12. 2014. október 24. 15:1852040.

    a videot Adam ugy osztotta meg, hogy csak az ismeroseinek. mar irtam neki, hogy valtozatassa meg, mert igy nem tudom osztani.


     


    hol lattad Yaronat?

    előzmény:
    Bagoly (52038)
    2014-10-24  15:14
  13. 2014. október 24. 15:1652039.

    azert volt bennunk egy kis felsz, mert anyam nem egy tulzottan baratsagos ember. sose lehet nala tudni, mi lesz a reakcioja. utalja a meglepeteseket altalaban. de ez most jol sikerult.


     


    egyszer o csinalta ezt ezzel a fiammal.


    a gyereknek a 25. szuletesnapjara kiutazott hozzank. mar a kocsiban ultunk hazafele a repterrol, amikor Adam tombolva telefonalt, hogy reggel ota hivja a nagyanyjat es az nem veszi fel. azonnal hivjam fel a szomszedokat, a baratnoit. mondtam neki, majd otthon megkeresem a telefonszamokat.


     


    delutan jott a felesegevel hozzank haza a szulinapra. nem latta a mamat, mert az egy magas kanapeban ult. bejott es izgatottan kerdezte, hogy sikerult-e valamit kideritenem.


     


    ekkor felallt anyam...Adam csak nezte, aztan ordibalt: tudtam, tudtam, tudtam! utaaalllaaaak!


    aztan persze volt nagy oromkodes.


     


    na ezt fizette most vissza a mamanak 7 ev mulva. most kiegyeztek dontetlenben.

    előzmény:
    P.F.Dia (52036)
    2014-10-24  14:53
  14. 2014. október 24. 15:1452038.

    Yaronat lattam, nagyon csinos, sajnalom, hogy a videot nem tudtam megnezni, majd ma megint probalkozom vele. Mennek helyekre, vagy a nagymamaval toltik a legtobb idot? El tudom kepzelni, milyen nagy oromet szereztek!


     

    előzmény:
    liat (52032)
    2014-10-23  21:44
  15. 2014. október 24. 15:0952037.

    miert keszitetted olaj vagy zsir nelkul?


    a rantast megertem, bar az a kanalnyi liszt sem oszt nem szoroz.


    az olaj vagy zsir nelkul a vitaminok egy resze nem tud felszivodni a szervezetben. ezek a zsirban oldodo vitaminok. ezek a D E K A vitamin. nagyon fontosak a szervezet szamara.


    vizben oldodok: az ossze B. a C es egyeb vitaminok.


    bocs, nem oktatasnak szantam, csak ez a teves olaj-es zsir kerules mindig kihozza belolem.


    a salatakra pl nem kell ontetet tenni, mert az hizlal. de egy keves olajat azt igen. mert kulonben csak a fel salatat hasznalod fel es kozben azt hitted, huuu de egeszsegesen etkeztel.


     


     

    előzmény:
    P.F.Dia (52035)
    2014-10-24  14:50
  16. 2014. október 24. 14:5352036.

    Remek ötlet egy ilyen meglepetés "a Nagymamának"   - elképzelni sem lehet jobbat! Elhiszem, hogy sírt az örömtől!

    előzmény:
    liat (52032)
    2014-10-23  21:44
  17. 2014. október 24. 14:5052035.

    Üdvözlet Minden kedves (és kedvetlen) Vándorléleknek!


    Itt pocsék idő van, hideg és esik az eső. Néhány napja vihar tombolt (Lányaim mondták telefonon, hogy ítéletidő van, órákig áram nélkül ültek - mi bent maradtunk, későn fejeztünk be egy munkát, másnap folytattuk, nem lett volna értelme kilométereket autózni, így a pesti lakásban aludtunk.) Fárasztó 4 napunk volt.


    Jó érzés újra itthon lenni. Beraktam mosnivalókat, kicsit főzőcskéztem (töltött káposztát, olaj, zsír, rántás nélkül - de így is nagyon finom lett), és betöltöttem a fotókat, melyek a lakásátalakításon készültek (aki kíváncsi, Facebook-on meg tudja nézni, néhányat felraktam   https://www.facebook.com/media/set/?set=a.883366498341982.1073741868.251856031493035&type=1    )


    Sokan betegek ebben a hideg, nyirkos időszakban. Ifjabbik Leányzóm után most Nagylányom kapta el a náthát. Nemrég hívott, hogy jön hazafelé, pedig úgy volt, hogy vidékre utaznak a lovagjával.


    Sütni kellene valamit, ami gyorsan megvan, nem pepecselős - egy délutáni kávé mellé jól jönne.

    előzmény:
    Bagoly (52031)
    2014-10-23  17:38
  18. 2014. október 24. 01:4752034.

    Ez volt aztan a nagy meglepetes anyudnak jo hogy sikerult mindenki titokban tudta tartani igy volt igazi az orome.

    előzmény:
    liat (52032)
    2014-10-23  21:44
  19. 2014. október 24. 01:4552033.

    Meg nem zartam le, majd hetfon keszulok, hogy felmegyunk, remelem ez a csodalatos joido meg kitart egy darabig, a sok napfeny es a kek eg.


    Gondolom fent mar nem lesznek szepek a fak, amikor elozoleg fent voltunk akkor nagyon szep szinekben pompaztak, most itthon van a sor rajtuk.

    előzmény:
    Bagoly (52031)
    2014-10-23  17:38
  20. 2014. október 23. 21:4452032.

    a nagyfiam es a baratnoje hazamentek 5 napra. elment a nagyanyjat meglatogatni. anyunak nem szoltunk egy szot se, teljes meglepetes volt. masfel eve nem latta Adamot, ami nem egy nagy ido, de igy is nagyon orult neki. anyam nem egy olya helyde orulos tipus. fent van a face olddalamon egy kis videocska.


     


    nagyon jol sikerult. Adamekat a szomszed neni engedte be a kapun. elore meg volt vele beszelve, en hivtam fel, hogy vegyen reszt a NAGY OSSZEESKUVESBEN. az volt a feladata, hogy engedje be oket a hazba es  hivja fel anyut telefonon, hogy a postas kulfoldi csomagot hozott. neha anyu nem hallja a csengot, ha bent van a zart szobaban.


    anyu ki is rohant es ott talalta Adamot egy cserep piros pistike viraggal. eloszor azt se tudta, mi van??? /ezt tole tudom, mert persze delutan felhivtam./


     


     


     


    aztan eszrevette Yaronat is. az egesz le van videozva, ott van az oldalamon a facen.


     


    anyu meselte, na meg persze Adam is, hogy anyu raborult a kebelere es ott bogott. aztan Yaronan. kozben egyfolytaban azt mondogatta, minek bogok? minek bogok? sose szoktam sirni!!


     


     


     


    ez igy igaz, anyu sose sir. aztan jo nagyot dumaltak. hihetetlenul boldog a meglepetestol.


     


     


     


    aztan felhivtam a szomszed nenit megkoszonni a segitseget. ezzel az uruggyel aztan majdnem 1 orat dumaltunk. a fia az en gyerekkori pajtasom volt.


     



     


    ja meg hat persze megkaptam tole, marmint anyutol, hogy en egy utolso gazleany vagyok, meg a szomszed neni is, hogy kepesek voltunk ezt titokban tartani 2 hetig... hehehehe.

    előzmény:
    Bagoly (52031)
    2014-10-23  17:38
  21. 2014. október 23. 17:3852031.

    El voltam foglalva magammal.


    Mi ujsag arrafele? Lezartad a cottageot? Gondolom csodaszep az ottani taj a szazfele szinu fakkal es a friss fenyoillattal!

    előzmény:
    WestHill (52030)
    2014-10-23  16:30
  22. 2014. október 23. 16:3052030.

    Mivel olyan nagy a topiktagok letszama, el is hiszem, hogy nem vetted eszre, ha valaki elmarad 

    előzmény:
    Bagoly (52029)
    2014-10-23  15:57
  23. 2014. október 23. 15:5752029.

    Latom, vissztert ket tekozlo lelek, hat legyenek udvozolve, nem is vettem eszre, hogy nem voltak itt, haha!!!


    A mai napi evfordulora azt hiszem nem kell senkit emlekeztetni, de itt van egy kivegzes, Donath Gyorgy, 1947 oktober 23. Ellensege volt az allamnak es felakasztottak. Azokben az evekben sok ellenseg akadt, tehat sok akasztas volt - nyugodjanak bekeben. Vagy ugy is mondhatnam, Isten adjon nekik MEGERDEMELT nyugodalmat, mert csak Ő itelkezhet felettuk!


    Meg mindig tart az Indian Nyar! Nem tudom, miert neveztek el igy, de jobban tetszik, mint a Venasszonyok Nyara!


     

  24. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. október 23. 03:4252028.

    Sűrűn teszem! Nemcsak a testemre, de a lelkemre is gyúrok, ha ez vagy az fáj, vagy rossz a kedvem. Fel"tuningozom" magam lelkileg, aztán neki a vakvilágnak- felerősítve magam és megerősítve a napi boldogságaimmal. Unásig sorolom: látok, hallok, eszem is megvan, a mozgásom reggel nehéz (berozsdásodom), van, hogy bottal, van, hogy anélkül jövök-megyek. Nyáron is előfordult, hogy egyik kezemben a slag, amivel locsoltam a kertet, a másik kezemen a görbe botom, arra támaszkodtam.


    De még MINDIG így is, örültem, hogy meg tudtam tenni. No igen, nem mindig van így, ki tudja mitől függ? Időtől, napi állapotomtól? Az is előfordul, hogy bot nélkül, vidoran lépkedem. No meg az eszem is a helyén van! Tudok örülni a legkisebb dolognak is, értékelem az emberséget, a szeretet, a barátságot. A fényt, de még az árnyékot is. Ha árnyék nincs, akkor fény sem, ha a rosszat nem tapasztalnánk meg, akkor örömeink sem lennének, ha a rosszat/betegséget legyőzzük, meggyógyulunk. Mindennek örülnünk kell, mert ha séta-galopp lenne az életünk, mennyire unalmas lenne?! - Nálam ez a lélek tunning- szeretettelBojana*

    előzmény:
    Bagoly (51967)
    2014-10-19  21:57
  25. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. október 23. 03:3452027.

    no ezen jót nevettem! Szerencsére van humorod, megköszönöm az ilyen beírásaidat - Ami azt illeti, már én is megjártam, hogy a Tescoban vásároltam. A telefonomban össze is adtam, hogy mennyi pénz kiadására számíthatok majd a pénztárnál. Aztán a blokk átvételekor szembesültem azzal, hogy nem egészen az van, amivel számoltam. Szóvá is tettem. Akkor mondták, sőt szabadkoztak, hogy bocsánat' ez meg az akciós volt, de a "gép nem úgy számolta", mivel olyan "lehúzós" pulton húzzák át az árut, s az azon lévő számok szerint számol a pénztárgép. 


    Hidd el, drága Bagolyom, elképzelhető, hogy ott is, abban is ismerik ezt a módszert. Így azután ott helyben, a főpénztárost oda is hívták és módosították a gép által kiadott számlát. 


    *


    Sőt! Pontosan a vécé-illatosítóval jártam (volna) meg, mert a polcon úgy volt feltüntetve, ha 2-tőt vásárolok, akkor csak 1,5-et kell fizetnem. Vásároltam is, no a pénztárnál a gép/no meg a pénztáros a 2-nek az árát kérte. Mondtam, akciós, ott a pulton legalábbis az olvasható. Utána is néztek, valóban az volt. Így a VALÓDI akciós árat fizettem.


    Vannak ilyen dolgok, csak az az érdekes, hogy általában a vásárló kárára számol a gép, no meg a pénztáros is. Tehát figyelni kell nagyon. Ha pedig fáj valamink, vagy gondjaink vannak, mert vannak, nem is tagadom, ha nem figyelek, könnyen többet fizettetnek velem, mint amennyi a valóságos számla lenne.

    előzmény:
    Bagoly (51950)
    2014-10-12  18:05
  26. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. október 23. 03:2652026.

    A puszikat viszonozzuk és hidd el, nemcsak Bagoly, de mi többiek is figyelemmel, szeretettel kísérjük életedet. Veled együtt örülünk a sikereidnek, s drukkolunk, hogy egyre szebb és sikeresebb legyen körülötted minden. Legyen egészséged, sikered, boldogságod és türelmed, no meg erőd a mindennapi nehézségekhez. Amit mindnyájunknak le kell - mert kell! - győznünk!


    Bojana*

    előzmény:
    Tűzlány (51965)
    2014-10-19  17:18
  27. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. október 23. 03:2352025.

    Régen tudom, hogy az Vagy, amit megeszelNo meg azt is jól tudom, hogy cukrot NE, édességet NE, zsírosat NE, de sok zöldséget IGEN.


    Azt is jól tudom, ami finom az rendszerint hizlal. De olyan jó egy-egy finom túrós rétesbe beleharapni! De lehet az almás pite, lekváros- vagy akár káposztás palacsinta, lángos, sült húsos-pecsenyezsíros kenyér ecetes csalamádéval, vagy nyáron piros paradicsommal, zöld paprikával, kovászos uborkával. A nokellliről nem is szólva. 


    Igen, ha sokáig élni akarunk, akkor válogatnunk kell(ene), átgondolom, s olyankor jól leszidom magam. Pár napig "jó vagyok", egészségesen "táplálkozom" és nem lakmározom. De azután ismét "belemártózom" az evés örömeibe


    Sajna, sajnálom...


    *


    No igen, most már jön a hűs/hideg idő. Milyen jó is a jófajta sült kolbász és májas hurka, hagymás krumplival?!   Jól megválogatom hol vásárolom, mert hatalmas különbségek vannak az ízek között! Van a baráti körömben egy család, akikre szinte rábeszéltem, hogy a májas és a véres hurkát is füstöljék fel! Először kinevettek, nem is hallották még a hírét sem ennek. Anyai Nagyapusom mindig így készítette, majd úgy sütötte készre. No, egyszer megpróbálták, mert mindig nevelnek és vágnak is saját disznót. No azóta úgy csinálják. Olyankor én is vásárolok májat, húst, egyebet és akkor egy "füst" alatt nekünk is készítenek. De nem sokat, csak annyit, amennyit bele tudok tuszkolni a mélyhűtőbe.

    előzmény:
    Bagoly (51958)
    2014-10-16  15:53
  28. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. október 23. 03:1352024.

    Köszönöm! Egyszerű, ezért tetszik, mindenképpen kipróbálom! Bojana*


    *


    No, még nem is írtam meg, mennyire ügyes voltam! Lejárt a parkolási engedélyem (a rokkantsági), a mind összes orvosi papíromat a jó vastag dossziéban elvittem az okmányirodába, no meg a november 30-án lejáró parkolási engedélyemet. Ügyintéző a sok orvosi papírom közül többet is kimásolt, nem is értettem miért? Hiszen leadtam a (még nem is lejártat is), sőt ugyan ott, ugyan annál az okmányirodánál - a budapesti VII. kerületinél - ahol az előzőt is kiállították.


    Mondta, jól tettem, hogy "felszerelkezve" érkeztem, mert megszigorították. Ennek ellenére még mindig nem értem, az egészségi állapotom nem jobb lett, de rosszabb. Nehezebben mocorgok, a szívem is rendetlenkedik, az évek is többek lettek, akkor miért ez a fene nagy szigorúság. Ott tudtam meg, hogy vannak, akik családtagjaiknak átadják az okmányt. Ami hatalmas büntetést von(na) maga után, ha erre rájönnek - parkolási társaság, rendőrség stb. - Eléggé értetlenkedtem, mert ez olyan irat, mint a személyi igazolvány. Eszembe sem jutna átadni, hiszen arra való, ha akár én vezetnék (de már nem vezetek, csak elektromos motort, ahhoz már nem kell), de családtagjaimmal, barátaimmal autóval utazunk, akkor ott is megállhatunk, ahol egészséges vezetőnek nem szabad, nem illik. No meg parkolási díjat sem kell fizetni. Az is igaz, több helyen fel vannak festve olyan parkoló helyek, ahol ezzel az igazolvánnyal díjmentesen parkolhatunk. 


    No meg az is igaz, ez okmánnyal való visszaélésnek számít. De azzal is riogattak, hogy volt olyan is, hogy "rossz környéken" akár az autó szélvédőjét is betörték emiatt az igazolvány miatt. A parkolás Budapest egyes részein nagyon drága, de mindenütt egyre drágább. Ezért is a saját igazolványomat lemásoltatom, az előbbit is lemásoltattam, azt tettük ki a szélvédőre. Ha a parkoló őr felemelte a hangját emiatt, azonnal elővettem az eredetit. S, azt is elmondtam, no meg mondom is majd legközelebb is, hogy ez az okmány pótolhatatlan, védekezésképpen tettük ki a szélvédőre a másolatot. Mellette van egy kis cédula, hogy EZ MÁSOLAT, az eredetit megérkezéskor BEMUTATOM, NE BÜNTESS!!!! - no meg alá is firkantottam a nevem


    *


    No ilyen dolgok vannak, itthon széles egy Magyarországon. No meg tegnap hallottam, olvastam, hogy internet adó lesz! Szép, mi? Vonulunk szép lassan vissza a középkorba. Ameddig más országokban egyre olcsóbb... no de nem politizálok. Csak úgy szomorúan leírtam. Remélem visszavonják, mert nagy a felháborodás. A vállalatoknak irgalmatlan összegeket kellene kifizetnie, a családoknak "csak" 1000 forintot (?) - de ki tudja, még mit találnak ki?!

    előzmény:
    Bagoly (51961)
    2014-10-18  22:35
  29. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. október 23. 02:5852023.

    (Folytatás)


    Elképzelhető, hogy egészségtelen, de nem tudunk erről leszokni. Itt a gyerekeimről írok, hiszen Férjem, mint tudjátok sokadik éve a felhők fölött kávézikés cigarettázik, s onnan figyeli neje (azaz az én lükeségeimet). Hiányzik, nem tagadom, de nemcsak azért, mert közeleg a Halottak Napja. Nemcsak azért, a szívemből, az életemből. Természetes, hogy vigasztalom magam a szép emlékekkel. Sőt azért vagyok hálás, hogy megadatott, hogy ilyen jó Párt kaptam az Élettől. Milyen sokan, ezt nem mondhatják el magukról. Boldog voltam, akkor miért szomorkodom. Ha úgy teljes szívből elkeseredem, azonnal jól össze is szidom magam, hiszen szerencsés voltam, legyek hálás ezért.


     


    S, olyankor átérzem, hogy van okom arra, hogy igenis megköszönjem azt a sok szép évet, ami megadatott. Mert voltak és vannak csodás élményeim, emlékeim, s ezek az igazi kincsek. No meg az, hogy meg tudok magam körül tenni ezt is, azt is , fáj itt, meg amott - de MÉG mindig magam "ura" vagyok. El tudok intézni azt is, amire mások legyintenek. Szembe tudok szállni bürokráciával, rosszindulattal és értetlenséggel. Fel tudok állni és másokat is arra buzdítok, hogy érdemes megkeresni és meg is találni a szépet a mindennapjainkban. Legyen az egy lombokon átsütő napsugár, egy csodás alkony, a madarak csivitelése, egy forró, meleget sugárzó kályha, a kimosott és száradó ruha illata, akár egy finom ízes palacsinta, egy mosoly és egy ölelés, amit igaz szeretetből kaptam, s adok és a barátság  biztonsága.Bojana*


     


    *


     


    No, ami a süteményeket illeti, vannak munkások, melyeket többször kell hajtogatni, keleszteni, sokat kell "velük" dolgozni. Aztán felvágom, feltálalom és térülök-fordulok - s már volt/nincs- ez az igazi dicséret, ez a siker! Legyen egészséged, türelmed hozzá. Természetesen pénz is kell, mert minden drága, de a legegyszerűbb sütemény, vagy rágcsa - legyen az tejfölös pogácsa (nálunk ez nagyon megy!) megfizethetőés örömet adok és kapok. A siker és a szeretet örömét, amit ajándéknak érzek, mert az. El tudom készíteni, van hozzá erőm, még akkor is, ha "akció előtt" fájdalom csillapítót kell bevennem, hogy bírjam a sütés-főzés fáradalmait. Ezt az ünnepi, családi, baráti összeröffenésekre értem. Különben magamnak több napra főzök és rájárok rakott kelkáposztára, zöldbabfőzelékre, fasírtra és krumplisalátára...

    előzmény:
    liat (51964)
    2014-10-19  15:20
  30. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. október 23. 02:5652022.

    Szeretettel üdvözöllek!Valamelyik nap hallottam a rádióból, hogy Aki éjszakára akár egy kis teljesítményű lámpát is bekapcsolva hagy, akkor már nem termelődik a szervezetébe az a hormon, ami ahhoz szükséges, hogy a szervezete valóban kipihenje magát.


     


    Én megvallom, gyerekkoromtól fogva mindig bekapcsolva hagytam egy pici lámpát. Varrógép égőjével (lámpájával) működik, gyerekkorom óta megvan. Azt cipeltem még külföldre is magammal. Olyan csíptetője (is) van, amit rácsavarhatok egy könnyed mozdulattal, akkor a könyvespolcra is felrakhatom. Ha lecsavarom, akkor "talpacskái" vannak. Zománcozott és valóban kicsi. De ahhoz éppen elég, hogy jól érezzem magam. Soha nem tudtam a teljes sötétségben aludni, úgy éreztem, a sötét, szinte rám ragad... Most megtudtam, hogy ez káros a szervezetre. A rákövetkező éjszaka a lámpácskámat kikapcsolva, de kézközelbe tettem. Forgolódtam és képtelen voltam elaludni. No, gondoltam, nem érdekel, mit "kuruttyolnak" abba a rádióban, ha csak napi 3 órát alszom, és annyit alszom - évtizedek óta! - akkor nem érdekel, felkapcsoltam a lámpámat és rövid idő múltán már el is aludtam. Ezt az éjszakai (lámpás) rossz szokásomat "beleneveltem" a Férjembe, sőt a két gyerekembe  is (akaratlanul). A Férjem anno' sokat morgott ezért velem, de később Ő is beleszokott. A gyerekeim pedig egyáltalán nem ismerték azt, hogy teljes sötétségben aludni. Ők is úgy tudtak, mai nap is úgy tudnak - jó mélyen és egészségesen aludni , ha mellettük is világított, világít egy-egy kis teljesítményű aprócska lámpa. * A rádióból hallottakat viszont leírom, ha igazat mondtak, tudj róla.


    (Folytatás ez írás felett ) - Bojana


     

    előzmény:
    liat (51964)
    2014-10-19  15:20
  31. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. október 23. 02:2052021.

    Bizony mondom, sokan ok és indok nélkül panaszkodnak: párkapcsolatukra, gyerekeikre, lakhatásukra, megélhetésükre, egészségükre, barátaikra, szüleikre, égre és földre... mindenre és mindenkire.


    Jó volna, ha kicsit magukba mélyednének, s átgondolnák, hogy milyen és mennyire szerencsések! Egy-egy ilyen történelmi sorsot megismerve, könyvekből, netán a sok idővel rendelkezők beülhet(né)nek könyvtárakba, levéltárakba, vagy jobban oda figyelnének a korhű irodalomra, filmekre, színházi előadásokra vagy egyéb olvasatokra.


    S, ilyenkor emeljék égnek a kezüket. Sokan nyavalyognak, mert fáj itt, meg ott, de nem gondolnak abba bele, hogy a világon tömegek küzdenek halálos kórral...Sokan, egyre többen egyedül élnek. Valaha együtt voltak felmenők (akár a dédszülők is) és a legkisebbek. Nem voltak emeletes házak és külön szobáik a gyerekeknek, mégis remek, okos, becsületes emberekké váltak az ilyen családba születtek. Ma már minden megváltozott, a gyerekeink bizonyos értelemben "leszakadtak" rólunk, élik a saját, kimondom "hajszolt" életüket. Panaszkodunk, pedig nem kellene, mert vannak, igenis vannak barátaink, akik időnként (nálam sűrűn) megfordulnak, sőt itt is alszanak (pontosítok: hajnalig beszélgetünk múltról, jelenről, jövőről, egészségről, politikáról, könyvekről és az életünkről). Köszönöm jól vagyok, jól vagyunk és ha közülünk bárki panasz-áradatba kezd, azonnal felemelem az ujjam. S, olyankor tudják, tudja a , hogy nincs különösebb oka az elkeseredésre. Épek, egészségesek a gyerekei, ő is bármi egészségi okból "nyekereg", mert fáj itt és ott, de különben fut, mint a nyúl, akár járókerettel is! Főzés befőz, süt és mosogat, ellátja magát és a hozzá betérőt, sőt olvasott, tájékozott, ezért szeretjük. Igen, igen, hozzá is megyünk "nyanya-bulira". Most is voltam, négyen mentünk, vittem Röffentyű kutyust is, készítettem töltött káposztát és almás pitét. Volt aki túrós rétest hozott, de volt aki rizses húst. Ittunk hideg és forró teát, sőt aki (vérnyomása miatt megengedhette) azok - pontosítok: ketten - még forralt bort is pár bögrével leengedtek a torkukon. Kártyáztunk filléres alapon és jókat nevettünk a régvolt hülyeségeinken. Nagyon, de nagyon jól éreztük magunkat és hálásak voltunk tegnap délben, amikor ebéd után haza szedelődzködtünk.


    Bizony mondom, történelem ide- vagy oda, nézzünk jobban körül, akár a könyvespolcunkon is, de időnként gondoljunk arra, mennyire "gazdagok" vagyunk. Nem, nem pénzben, de szeretetben, IDŐBEN, rokoni- és baráti kapcsolatainkban. Köszönjük sorsunknak a mindennapjainkat. Én megköszöntem és köszönöm a Ti barátságotokat is! Mindenképpen. Hiába a sok százezer kilométer, hiába folyók, tengerek, hegyek, víz és időjárás választana el Tőletek, de NEM! Itt vagytok velem, az életemben, a mindennapjaimban és ez olyan jó! Megköszönömúgy és így legyen. Megköszönöm a barátságot, azt, hogy leülök a gépem elé és biztos lehetek abban, hogy választ kapok beírásomra. szeretettel: Bojana*


     

    előzmény:
    Bagoly (51957)
    2014-10-16  15:51
  32. 2014. október 23. 01:3052020.

    Bagoly,  tudod te kivel allsz szembe, szora sem erdemes foglalkozni egy ilyennel, aki lehet, hogy nem is itt el  ezen a felen az Operencias tengernek, hanem a masik felen.


    O amikor, felteteles modba irom kivandorolt, akkor hozta a kenesei cseledlanyt, meg a Zsuzsineni szakacsnot, sot a jezsuita atyat is, es a nagypapa 100 borkotesbe kotott Jokai osszes muvet. Nem neztem meg sosem utana egyaltalan volt szaz?

    előzmény:
    Bagoly (52018)
    2014-10-22  21:46
  33. 2014. október 22. 22:0852019.

    Szora sem erdemes - a gugli mindent megmond. Mivel en muveletlen vagyok, most azonnal utananezek, ki volt ez az erdemes ferfiu, aki ilyen szep verset hagyott az utokorra.

    előzmény:
    liat (52017)
    2014-10-22  21:36
  34. 2014. október 22. 21:4652018.

    En azon csodalkozom, hogy te csodalkozol! A legtobb bevandorlo nem tudja a nyelvet, szokasokat, tehat tanulnia kell. Bizony, meg az '56-osoknak is kellett! Es megtettek. Tehat a tobbieknek is ugyanannyi eselye van. S ahogy latom, a legtobbjenek Isten felvitte a dolgat es most en csodalkozom rajtad, hogy csurhenek mered nevezni oket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (52011)
    2014-10-22  21:14
  35. 2014. október 22. 21:3652017.

    ohhh jajjj de muvelt lettel hirtelen...


    most oszinten, ismernem kellene egy tobb, mint 900 eve elt valakit?


    akar ismerhetnem, de nem ismerem a koltemenyeit.


    az elete tortenetet igen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (52014)
    2014-10-22  21:26
  36. 2014. október 22. 21:3152016.

    kepzeld el, tudom, hogy nem magyar szavak. nem is ezzel van a baj, hanem a TE magyar tudasoddal, hogy nem tudod a szavak jelenteset magyarul.


     


    mire vartal erveket? a te merhetetlen gonoszsagod ellen? minek? tudod van egy szint, ami ala nem megyek vitatkozasban. ez a szint pl. te vagy.


    semmi mast nem kivanok neked, mint amit te kivansz nekunk. nagyon remelem, hogy beteljesul.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (52013)
    2014-10-22  21:20
  37. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. október 22. 21:2752015.

    Gondolom,  ismered  Abraham  Ibn  Ezra   koltemenyeit..........   ???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (52014)
    2014-10-22  21:26
  38. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. október 22. 21:2652014.
    IN GOD’S HANDS

     


    God, exalted in grandeur; praised be His glorious name.


     


    He fashioned every form,


    Both hidden and revealed;


    Even reason’s rule


    By himself He established! Who is privy to His council?


     


    They who see His bounty


    In the course He takes,


    How can they deny him?


    All are His creatures, they are His witness, vouching for Him.


     


    Whoever considers His wonders


    With his heart and his eyes,


    And with the guidance of His prophets,


    He will be grateful throughout life that his breath is in God’s hands.


     


    Translated by Leon J. Weinberger


    from Leon J. Weinberger,


    Twilight of a Golden Age: Selected Poems of Abraham Ibn Ezra


    (Tuscaloosa and London: The University of Alabama Press, 1997).


    Copyright Š 1997 The University of Alabama Press.


     

    előzmény:
    liat (52012)
    2014-10-22  21:15
  39. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. október 22. 21:2052013.

    a  "CHAT"   es  a  "Topik"   N e e e e M   Magyar  szavak!


    Miert  pont  egy  Magyart  kerdezzek  meg arrol,  hogy  mit  jelent  az  a  ke't  szo?


     


    Jo  zsido  szokas  szerint,  Liat,  TE  rogton   tamadasba lepsz,  amint  nincsenek  E'RVEID!!!


     


    na,  en   most  elvonulok,


    amelynek,  gondolom,   MIND A KETTEN   (ebben  az  oriasi  forumban)  orulni  fogtok.


     


     

    előzmény:
    liat (52009)
    2014-10-22  20:55
  40. 2014. október 22. 21:1552012.

    biztosan helyesnek talalod, hogy embereket, a sajat orszagukban  igy gazoljanak el.


    most mar meg sem emlitem, hogy a 3 honapos kislany belehalt a seruleseibe. minek is mondanam. csak egy zsido volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (52006)
    2014-10-22  20:23
  41. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. október 22. 21:1452011.

    Nahat,  Bagoly,   -bevallom,  csodalkozom  Rajtad!!!


    Hogyan   tudod  osszehasonlitani  az 56-os  Magyar kozep-osztalybol  jott  menekulteket,  azokkal  mai-napi,    irni-olvasni  nem  tudo  es  tanulatlan,  kozepkeleti  csurhekkel?????


    Az  idoben  visszamenoleg  pedig,    az  1915-tol 1920-ig  emigralt  magyar  emigransok,  habar  foldmuvesek voltak,  de  IRNI  ES  OLVASNI   azok  is  tudtak!!! Nehezen  megdolgoztak  a  banyakban es a gyarakban azert, hogy  tanitathassak a  gyerekeiket.


    Es   azutan,  1938-ban  szazaval jottek  azok a  Magyar  zsidok  ide,  akik  elorelatoak  es  okosak  voltak.


     

    előzmény:
    Bagoly (52008)
    2014-10-22  20:40
  42. 2014. október 22. 21:1052010.

    erdekes, hogy elkerulte a figyelmedet az, hogy a kanadai hirben is megemlitettek a muszlim elkovetot....


    azon miert nem haborodsz fel?


    sajnos a kozeljovoben sulyos problemaitok lesznek ez ugyben...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (52006)
    2014-10-22  20:23
  43. 2014. október 22. 20:5552009.

    a te nem tudasod olyan feneketlen, hogy ha beleesnel, szornyethalnal. ne tevessz minket ossze a muszlimokkal. NALUNK  sose oromunnep, ha zsido tesz ilyet. ha nem hal bele, akkor nagyon sulyos buntetes var ra. nem mi osztogatunk cukorkat az utcan es lovoldozunk a levegobe egy ilyen sulyos hir hallatan.


    csak annyit kivanok neked, hogy egyszer te eljel at ilyet. rogton tudni fogod mit gondolj rola.


    amugy pedig szivesen vennem, ha belinkelnel olyan hireket, amiket a zsidok kovettek el hasonlo modon.


     


     


    ja es TE vagy az aki nem tudja, mi a kulonbseg a chat es a topik kozott. nezz utana vagy kerdezz meg egy magyarul jol tudot! ne olyat mint te, hanem aki TUD magyarul.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (52004)
    2014-10-22  20:13
  44. 2014. október 22. 20:4052008.

    A sok tanulatlan es toprongyos emigrans majd tanul es feloltozik. Legjobb pelda az '56-ban menekultek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (52007)
    2014-10-22  20:28
  45. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. október 22. 20:2852007.

    Igen,  Bagoly,  ti  azok  vagytok-----egyenlore  me'g.....


    De,  attol  fugg  minden,  hogy  hany  ezer  es  ezer  tanulatlan  es  toprongyos emigrans  fog  beozonleni  hozzatok  a  NEM-VE'DETT  (!!!)  hataraitokon  keresztul.


     


    GOD  help US  ALL!!!!!!!!!!!


     


     


     


     

    előzmény:
    Bagoly (52003)
    2014-10-22  20:08
  46. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. október 22. 20:2352006.

    ilyenkor te jozan vagy?????


     


    hol volt ebben a politika? mert szerinted epelmeju, rendes dolog, hogy valaki belehajtson a villamosmegalloban varakozok koze??? mindegy ki all ott, az a lenyeg hogy elpusztuljon?


     


    amugy pedig, mivel szandekos tamadas volt, valoban nem mindegy, hogy ki kovette el kik ellen.

    idézet:
    liat (52009)
    2014-10-22 20:01:45

    ne   csurjel-csavarjal,  Liat! 


    A  HANGSULY  a  beirasodban  az  volt,  hogy  egy mozlem  megolt  zsidokat.


    Tapsoltatok  volna  ha ezt  egy  zsido  tette  volna  mozlemokkal  szemben.


    Na,  es?


    HABORU  VAN  koztetek,   ezt  mindenki  tudja.


    Es,  mi,   (azaz  Amerika)   fizetunk  nektek  ezert.


      Izrael  a  mi  katonasagung  Keleten.


     

    előzmény:
    liat (52000)
    2014-10-22  20:01
  47. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. október 22. 20:1852005.

    de  volt  "hozzaszolnivalom"  Liat---csak  eppen  neked  az  nem  tetszett.........


     


    velemenyed  szerint  mi  egy 
    "chat"?


     


    Bocsanat,  elfelejtettem,  hogy  nem  tudsz  angolol-------------


     

    előzmény:
    liat (52002)
    2014-10-22  20:05
  48. Torolt_felhasznalo_983311
    Torolt_felhasznalo_983311
    2014. október 22. 20:1352004.

    Idefigyulj----ha  a  hir  az  let  volna,  hogy  egy  izraelinek  sikerult  megolnie  20  arabot,  akkor  ti  mind  oromtancot  jartatok  volna! 


     

    előzmény:
    liat (52000)
    2014-10-22  20:01
  49. 2014. október 22. 20:0852003.

    De igen. Mi egy halado es rendkivul intelligens orszag vagyunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (51999)
    2014-10-22  19:57
  50. 2014. október 22. 20:0552002.

    amugy pedig ez nem chat, hanem egy topik.


    arrol beszelgetunk, ami eppen erint, erdekel minket.


    egy biztos, ha nincs hozzaszolnivalod, nem muszaj..nem ragaszkodunk hozza.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_983311 (51998)
    2014-10-22  19:52

Címlap

top