Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kanadai vandorlelkek

Bagoly
Létrehozva: 2002. november 13. 15:31
Remelem, senkit nem tart vissza a baratsag fenntartasatol ez az uj forum-stilus. Minden csoda harom napig tart, majd ebbe is beleszokunk, csak talaljuk meg egymast!
  1. 2014. július 10. 16:0851201.
    Mára nem tudok semmi erdekes kivegzest, de kiralygyilkossag akadt, meghozza a magyar tortenelemben. Szegeny IV Laszlo, vagy ahogy szeretik emlegetni, Kun Laszlo, halalat lelte ezen a napon 1290-ben. A magyar fourak szokas szerint askalodtak ellene, baratokat a kunok tarsasagaban lelte, kun szeretoje volt es kunok gyilkoltak meg. 28 eves volt. 
  2. 2014. július 9. 21:1851200.
    7:1
    előzmény:
    nidda (51111)
    2014-06-27  23:25
  3. 2014. július 9. 20:3951199.
    Ah, majdnem elfelejtkeztem a fozocskezesrol, pedig egyesek olyan szivesen emlegetik, hogy itt masrol nem lehet olvasni! Tehat: csirke szarny, comb, mell. Izles szerint zuzott fokhagyma, barna cukor es oliva olaj felmelegitve. Csirke bosozva, sozva, szinten izles szerint. Tepsibe rakva es leontve a masszaval, majd 450F fokon (230C) addig sutni, mig meg nem sul - kb. 20-30 percig, a husok nagysagatol fugg.  Ez erosen emlekeztet a magyar szakacskonyvek receptjeire: nincs mérték adva. 
  4. 2014. július 9. 19:5351198.
    Ma megmentelek benneteket veres kivegzesektol. Na, nem mintha nem lennenek, peladul 1572-ben egy csomo joemebert akasztottak fel vallasuk miatt - ezuttal protestansok a katholikusokat, gondolom csupa joszandekbol, mert feltettek a lelkuk udvet! De mindez eltorpul a 146 ember martiromsaga mellett! Ennyi volt ugyanis az Ur Esztendejenek 1552. eveben Dregely vara vedoinek szama a 12.000 torokkel szemben. Azok vezere Szondi Gyorgy - ezeke Ali pasa. Jellemes hos mindketto. A pasa tobbszor felszolitotta a varkapitanyt, mondvan, nem szegyen, ha megadja magat, de ez a magyar rettento konok ember volt, csak arra kerte ellenfelet, tisztessegesen temettesse el. Megtortent.
  5. 2014. július 9. 15:4351197.
    Itt nem volt olyan veszelyes, csodalkoztam, mikor a TV-ben lattam, hogy mar ne feljek, vege a viharjelzesnek. Jelen pillanatban gyonyoruen sut a nap, olyan friss minden, csak en nem. 9-ig aludtam! Nem szeretem, ha kizokkenek, nalam minden menjen rendben, ahogy illik! En majd karacsonykor evfordulozok, emlekezve a 49 oras aramszunetre!


    A kaimanokat nem kell felteni. kulonben is csak 2 meter a leghosszabb meretuk! Egyszer olvastam, Afrikaban egy pasas krokodilt nevelt a hazaban, miota a tojasbol kibujt dedelgette, az agya alatt aludt, s mar szepen megnott. Szerette a rohadt csirkeket, az oreg direkt tenyesztette neki. Betorok persze messze elkerultek. A szomszedok is. Neha lattak, amint egyutt uldogeltek a verandan. Aztan egy szep napon arra eszmeltek, a bacsi eltunt. Nagy ovatosan besomfordaltak a hazba, a vicsorgato krokodilust lelottek, s a haloszobaban ott talaltak a gazdajat verbefagyva. Mindket laba hianyzott es elverzett.










     
    előzmény:
    WestHill (51196)
    2014-07-09  02:11
  6. 2014. július 9. 02:1151196.

    Milyen felelotlen emberek vannak elkezd noni az a kis szerencsetlen akkor mar nem kell es csak ugy eleresztik, a High Park nagyon felkapott hely nyar leven biztos sok gyerek is tolti ott az idejet, jo hogy gyorsan felfedeztek es nem probalt megharapni senkit, habar o biztos jobban felt inkabb bujkalt azert is tudtak olyan soka megfogni.


    Nalad is olyan szeszelyes ido volt ma egesz nap? Reggel milyen szepnek indult, jo nagy setat tettunk Ebonyval, aztan az orakon keresztul eso eso, majd napsutes, most par perce meg megint lecsoppent egy alapos zuhatag, most meg megint sut a nap.


    Ma van az 1 eves evforduloja a felhoszakadasnak ami Toronto egyes reszeit elontotte, ezt mondjak a legnagyobb karnak ami Torontot erte eddig eso altal 126 mm eso esett nagyon rovid ido alatt.


    A rekord meleg ezen a napon 1988-ban volt 37.6 C, a leghuvosebb rekord pedig 1984-ben volt 7.1C. 

    előzmény:
    Bagoly (51191)
    2014-07-08  14:04
  7. 2014. július 8. 20:4351195.
    Klingon nyelven.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_998541 (51194)
    2014-07-08  20:28
  8. Torolt_felhasznalo_998541
    Torolt_felhasznalo_998541
    2014. július 8. 20:2851194.
     vicceket fogok meselni magamnak, talan lesz, amit meg nem hallottam.
    Milyen nyelven ?
    Egyszer egy  a Forumban  az egyik nick mondott egy viccet , amit en nem ertettem es megkerdeztem mit jelent.
    előzmény:
    Bagoly (51193)
    2014-07-08  18:47
  9. 2014. július 8. 18:4751193.
    Aranyos vagy, koszonom szepen. Mar lattam, de nem baj, nagyon szeretem az ilyen musorokat. A piramissal kapcsolatban: jo, jo, nagyon logikus magyarazat, hogy vizzel ontozgetik a vontato koteleket, de a sivatagban honnan a csudabol szerzik a rengeteg vizet, amit csak ugy nagylelkuen elpocskolhatnak? 


    Most egesz delelott a Youtubeon keresztul zenet hallgattam, fantasztikus hangja van ennek a norveg enekesnonek (Sissel); aztan kedvenc operambol (Rigoletto) Pavarotti enekelt es vegul Kovacs Erzsin pityeregtem, hogy aszongya "Ahonnan meg senki nem jott vissza"... S ezzel mara befejeztem, hogy felviduljak, vicceket fogok meselni magamnak, talan lesz, amit meg nem hallottam.
    előzmény:
    terdszelikatica (51192)
    2014-07-08  17:51
  10. 2014. július 8. 17:5151192.
    azert ez szep am 


    http://www.cbc.ca/news/canada/toronto/caiman-captur ed-near-toronto-s-high-park-1.2698981


    ezeket meg Neked hoztam bar lehet hogy lattad mar



    Mystery Of How The Egyptians Moved Pyramid Stones Solved

    May 5, 2014 | by Janet Fang



    Read more at


    http://www.iflscience.com/physics/mystery-how-egyptians -moved-pyramid-stones-solved

    Genes From An Extinct Human Species Help Tibetans Thrive At High Altitudes

    July 2, 2014 | by Lisa Winter



    Read more at
    http://www.iflscience.com/health-and-medicine/genes-extin ct-human-species-help-tibetans-thrive-high-altitudes



    előzmény:
    Bagoly (51191)
    2014-07-08  14:04
  11. 2014. július 8. 14:0451191.
    Most mar bizonyos a globalis felmelegedes: feltunt az elso caiman Toronto egyik parkjanak a tavaban. Persze, nagy feltunest keltett, habar alig 80 cm, furge kis joszag, majdnem egy oraig hajkurasztak, mire sikerult elkapni. Valoszinu valaki haziallatkent akarta nevelni, aztan raunt es szep csendben megszabadult tole. Majd az allatkertbe kerul.

  12. 2014. július 7. 15:0851190.
    Mit erdemel az a ferjes asszony, aki legalabb 21 ferfiuval paraznalkodik? Hát, ha az Ur 1584. eveben vagyunk, akkor elitelik es levagjak a fejet. Pedig a ferje konyorgott erte.
    1896-ban Oscar Wilde dutyiba kerult, olyan dolgok miatt, amiert manapsag parades kivonulasban vehetne reszt, szivarvany szinu zaszlot lengetve. De akkor meg nem voltak elnezok es amig ott toltotte az idot, megismerkedett egy feleseg-gyilkossal, akit ezen a napon felakasztottak tette miatt. Az ismerkedesnek az irodalom egyik legszebb koltemeny lett: A readingi fegyhaz balladaja. 
  13. 2014. július 6. 22:4751189.
    Jo utat es kellemes idotoltest kivanok, aztan amikor hazatertetek, akkor kepes beszamolot a M.O-on toltott idorol!
    előzmény:
    liat (51188)
    2014-07-06  21:25
  14. 2014. július 6. 21:2551188.
    mar becsomagoltunk...holnap ilyenkor feluton leszunk!
  15. 2014. július 6. 18:3151187.
    Ma ket erdekes kivegzest hoztam a verszomjasoknak (a gyengedek ne olvassak). Mindketto ismeretes, tanultuk tortenelem oran - legalabbis en. Az egyik Huss Janos, a husszitak atyja, maglyan lelte halalat az uj vallas miatt, 1415-ben, nyugodjon bekeben. A masik (szent) Thomas More. 1535 esztendoben,  szembe mert szallni a kirallyal, mert, mint mondta az uralkodo huseges szolgaja, de Istenhez husegesebb. A kiraly kegyelmes volt hozza, nagylelkuen megengedte, hogy --- pallos vagja le a fejet, ne kelljen neki vegigszenvedni az akasztast es felnegyelest. Csak ugy erdekessegkent: a bosszuallo Anne Boleyn, aki miatt vegeredmenyben halalat lelte, alig egy even belul kovette a verpadon. Erdemes megnezni a filmet: A Man for all Seasons.
  16. 2014. július 6. 00:4651186.

    Lehet en is megnezem habar az ilyen tulvilagi lenyek nem nagyon erdekelnek, ha nem, majd te elmeseled, ha igen akkor majd kiertekeljuk.


     


    Nem tudom, de nekem is egy kicsit nagyon konnyunek es sima ugynek nezem Reni ervenyesuleset, lehet valami santit, hosszabb tavon majd kiderul, ha Bojana elmeseli.

    előzmény:
    Bagoly (51172)
    2014-07-05  15:51
  17. 2014. július 6. 00:4051185.

    Valoban nagyon jokepu fiatalember, ahogy olvastam a szineszkedes elott modellkedett es valamelyik evben ugyremlik vilagviszonylatban elso dijat nyert, ferfira nem illik azt mondani, hogy szep, de ez a fiatalember az. Biztos, hogy a rokonlannyal osszeszurik a levet, mert nagyon ugy nez ki, hogy mindketten tetszenek egymasnak.


    Na most raterek a targyra, hogy milyen hires lettel, az itteni "fuggetlen" magyar radio, aki olyan fuggetlen, mintha a Viktator fizetne, megemlitette a cikkeidet, mondani sem kell nem dicserettel, hanem kritikaval, ha erdekel megadom az oldalt, ahol le vannak toltve az eddigi adasok, ez meg pillanatnyilag nincs, mert ma volt.


    Gyogyulgassal szepen, azert remelem nem vagy olyan beteg, hogy a kis pirossal ne tudnal furikazni kicsit, ki kell hasznalni, mert egy-ketto es maris itt kopogtat majd az osz, mar el kezdtek rovidulni a napok, hihetetlen hogy rohan az ido, mar ennek az evnek is a masodik felet "tapossuk". 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51174)
    2014-07-05  18:23
  18. 2014. július 5. 21:1851184.
    Ah, egy regi, elokelo - de nagyon szerencsetlen - csalad. 
    előzmény:
    liat (51183)
    2014-07-05  21:11
  19. 2014. július 5. 21:1151183.
    es nem kitalalt szemely!
    Malkocoglu bali bey
    előzmény:
    Bagoly (51181)
    2014-07-05  20:09
  20. 2014. július 5. 21:0751182.
    dehat Bojana hivta annak! nem is en voltam...en csak kijavitottam ot...

    tipikusan az a ferfi, akire azt mondom: kar, hogy nem vagyok 25 evvel fiatalabb...
    előzmény:
    Bagoly (51181)
    2014-07-05  20:09
  21. 2014. július 5. 20:0951181.
    Ne nevess, te haszontalan! Egyaltalan nem markocs orru! Ahogy Bojana mondta, szep ember,  - meg akkor is, ha kitalalt szemely. Latod, a szultan is szemrevalo, pedig egyaltalan nem az volt, sovany es birkaszemu a kepei utan itelve. Ki tudja, a haremholgyek miert veszekedtek rajt - nyilvan volt rejtett talentuma.
    előzmény:
    liat (51178)
    2014-07-05  18:31
  22. 2014. július 5. 20:0451180.
    Csak vicceltem. S akik gyogyszereket szednek, azoknak alkohol ugyis tiltott. Sajnalom, hogy beteg vagy, egy-egy ilyen nyari nyavalya nagyon kellemetlen tud lenni. Pihenj sokat es tartsd be az orvos utasitasait. Jo, hogy a szegeny kutya jobb allapotban van mar, tudom, sokat aggodalmaskodtal miatta. Mi tortent a tengerimalaccal, mikor lanyod elkoltozott magaval vitte?



    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51173)
    2014-07-05  18:17
  23. 2014. július 5. 19:2451179.
    de hulye vagyok...Malkocsolu  nem Markocsolu..
    előzmény:
    liat (51178)
    2014-07-05  18:31
  24. 2014. július 5. 18:3151178.
    Markocsorrú
     Markocsolu Bali beg...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51174)
    2014-07-05  18:23
  25. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 5. 18:3051177.
    De kell, munkavállalási engedély, az már elő volt készítve! Nem hiteget, sőt annyira nem, hogy láttam a szállodát, beszélünk, írunk. Boldog, kiegyensúlyozott. Sokat dolgozik, majd fél évenként meg kell újítania a vizumot. Kb. 3 évig nem jöhet haza, mert az is lehet, hogy nem mehet(ne) vissza. Inkább nem kockáztat. 
    Mindent u.úgy meg kellett szereznie, nem kivétel. De mint mondtam, hibátlan az angol tudása és rendkívül elegáns megjelenésü, szép és nagyon okos. Ráadásul tud dolgozni, bármivel megbízzák!Lelkiismeretes.
    előzmény:
    Bagoly (51172)
    2014-07-05  15:51
  26. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 5. 18:2651176.
    DédAnyám megérte a 95. évét, de amikor csak tehette, reggel egy kupica Unikummal kezdte a napot. Majd több órára a reggelit stb. stb. Az is igaz, hogy szikár asszony volt. Sokat mozgott.
    előzmény:
    Bagoly (51168)
    2014-07-04  01:26
  27. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 5. 18:2551175.
    Rettenet, ez egy vírus. A lányom is benne volt, az unokahúgom is, én is beleestem. Nagyon kellemetlen, lassan gyógyulunk és veszélyes. Könnyen átfordulhat tüdőgyulladásba. Nagyon kell vigyáznunk. Erős gyógyszert adtak, antibiotikum. Mással képtelenség - ezt a mandulagyulladást, torokfájást, köhögést - letörni!
    előzmény:
    WestHill (51169)
    2014-07-04  01:34
  28. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 5. 18:2351174.
    A jókívánságot, az egészségemre vonatkozóan, köszönöm! Bezsebeltem!A Szulejmánt nézem, most nagyon izgalmas volt ez a rész. Az a Markocsorrú(?) hogyan lehet egy ilyen csodálatosan SZÉP férfinek ilyen idétlen nevet adni?! No, szóval, ez a színész a legdaliásabb az egész sorozatban. 
    Büszke lehet az Édesanyja arra, hogy ilyen szép fia van! Érdekes módon, mindig az édesanyák jutnak az eszembe. Remélem szerencsés is az életben? Kívánnám neki. Itt a sorozatban, nagyon feladta a saját életét Szulejmán szolgálata miatt. A szerelme meghalt, remélem ez a nőszemély Aki Szulejmán rokona, majd elcsavarja a fejét?! Ez a nő éppen nekivaló lenne, u.olyan tomboló, lovagoló, tele van energiával. No szóval, én már összeadtam őketPusz. - Bubsinak jól eltaláltuk az gyógyszer adagolását! Békés, nincs roham. Boldog vagyok, csak nagyon aluszékony. Röffentyű? Hozza a formáját, mint mindig: most ippeg sürgős hortyoghatnivalója van! 
    előzmény:
    WestHill (51170)
    2014-07-04  01:40
  29. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 5. 18:1751173.
    A tanács jó, de nekem tilos. Egy-egy pohár vörösbor időnként szabad, de pálinka? Ugrál a vérnyomásom, nem tanácsos vele "viccelődnöm", még pálinkával sem- A legjobbakat kívánom, pusz!
    előzmény:
    Bagoly (51166)
    2014-07-03  15:42
  30. 2014. július 5. 15:5151172.
    Koszonom, lehet, hogy megnezem. Vegeredmenyben erdekes lehet, hogy 13 honara elmegy ürutazni telejesen egyedeultarsak nelkul es visszater terhesen!


    Hallod, az a Reni nagyon szerencses, meg ott sincs Amerikaban es maris allas varja! Neki nem kell igazolvany, belepesi engedely, munkavllalasi engedely, stb.?
    Remelem, a Bojanat nemcsak hitegeti!
    előzmény:
    WestHill (51171)
    2014-07-05  02:08
  31. 2014. július 5. 02:0851171.
    Halle Berry-vel szerdan 9.-en  9-kor lesz a film a Globalon.
    előzmény:
    Bagoly (1)
    2002-11-13  15:31
  32. 2014. július 4. 01:4051170.

    Hogy most a Renit a lehetoseg talalta meg, vagy a Reni talalta meg a lehetoseget mindegy, de remelem van annyira tapasztalt, hogy tudja, hogy nem mind arany ami fenylik.


    Nezed meg a Szulejmant? Epp tegnap este ertem utol magam, el voltam marad, egy joideje nem neztem, valahogy ugy ellaposodott, most megint jo, ezek ket reszesek, mert altalaban 79 perc egy resz, persze hirdetesek nelkul.


    Az elobb nem irtam, gyogyulj meg minel hamarabb, jobbulast kivanok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51164)
    2014-07-03  15:10
  33. 2014. július 4. 01:3451169.
    Mivel a gyogyszerek nem hasznalnak es dragak is, jobban jarsz, ha egy kis mezzel es harsfateaval probalod magad kikuralni a kohogesbol, ezek a bevalt dolgok, amik generaciorol genaraciora szallnak.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51165)
    2014-07-03  15:12
  34. 2014. július 4. 01:2651168.
    Na persze en a jofele magyar palyikara gondoltam, nem az amerikai lôttyökre.
    előzmény:
    terdszelikatica (51167)
    2014-07-03  20:33
  35. 2014. július 3. 20:3351167.
    Bagoly draga nagyon eros palinkat kellene innia bacilusolo szernek azt hiszem  96 fokos alkoholtartalmut 
    előzmény:
    Bagoly (51166)
    2014-07-03  15:42
  36. 2014. július 3. 15:4251166.
    Igyal palinkat. Negoli a bacikat es jo kedved kerekedik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51165)
    2014-07-03  15:12
  37. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 3. 15:1251165.
    Pocsékul érzem magam! Tegnap óta olyan száraz köhögés gyötör, pedig már orvosságot is szedek rá. Mintha ezek a gyógyszerek egyre drágábbak lennének és egyre kevesebbet érnek. 
    Magyarul, nem gyógyítanak, hiába veszem be.
    előzmény:
    WestHill (51162)
    2014-07-03  02:36
  38. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 3. 15:1051164.
    A lehetőség találta meg Renit! Ennek ma már örülök! Annyira ott akart élni, tegye! Reménykedem, a legjobbakban! Minden adottsága megvan ehhez.
    előzmény:
    WestHill (51163)
    2014-07-03  02:44
  39. 2014. július 3. 02:4451163.

    Latod Bojana Reni csak ki tudta harcolni, hogy odamenjen es ott eljen amit kialmodott maganak. Mindenki a sajat elete kovacsa, errol nem erdemes es nem is szabad senkit lebeszelni.


    Vegeredmenyben szerencses volt, miert nem mindjart eloszor probalkozott igy, akkor mar tul lenne a kezdesen es kialakuloban lenne az elete, mindegy az a lenyeg, hogy sikerult neki, ami azt illeti nagyon hirtelen jott hogy felult arra az "egi madarra" es atroppent az ocean masik oldalara. Akkor meg szo sem volt rola, amikor nalad volt latogatoba, hogy ilyen nagy ut elott all ilyen rovid idon belul?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51158)
    2014-07-02  14:24
  40. 2014. július 3. 02:3651162.

    Remelem te is a javulas utjan vagy akar Bubsi, es mindketten jo egeszsegben tolthetitek napjaitokat.


    Vajon mi lett a rozsdafarku madarkaiddal, hiszen "hazajarok" voltak irtad tobbszor ott koltottek az utodokat, tobbszor is a nyari idoszak folyaman.


    Allitolag itt ez a hatalmas paras hoseg egy par napra normalissa valik, mar alig varom, hogy lekapcsoljam a leghutest es nyitott ablaknal aludjunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51156)
    2014-07-02  14:06
  41. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 2. 15:0651161.
    Áprilisban volt itthon, akkor tudtam megölelgetni. * Az osztálytársa már több éve annál a csodálatos szállodánál dolgozik, s mivel már jól bedolgozta magát, így Renit be tudta ajánlani a főnökségnél. Mivel több nyelven beszél, rendkívül szép, okos, praktikus, jól tud dolgozni és rendkívül becsületes. 
    Így az ajánlásával nem tud felsülni. Ezért is ajánlotta be Renit. Ők folyamatosan, már nagyon régen tartották a kapcsolatot, pontosan tudta, mennyire vágyik Reni az amerikai életre.
    Reni pedig nagyon takarékos, amióta visszament Írországba, a tavalyi nyár óta, azóta is minden fillérét félre tette. Így nem okozott különösebb gondot a repülőjegy megvásárlására.
    A lányomat nem csábítja, mert tudja, milyen erős szeretet-kötelék van kettőnk között. Azonkívül a lányom sem, de én sem bírnám ki, hogy több évig ne lássuk egymást.
    Reni pontosan tudja, ismeri a lányommal való szeretetteli kapcsolatomat. Ezért szóba sem jött ez a dolog.
    *
    Én pedig már annyit, de annyit papoltam az amerikai utazása, munkavállalása, távolság miatt, hogy én is beleuntam.
    Fel kellett ismernem, ha nem tudom Őt ebben megsegíteni, ne vijjogjak örökké ellene. Hiszen valamiért olyan nagy erő húzta, húzta Őt oda, megmagyarázhatatlanul.
    *
    De hiszen valamikor Ti is biztosan úgy indultatok neki a világnak. Bennetek is voltak ellenérzések, meg bizonytalanság? Szerencsére Nektek sikerült megvetni a lábatokat.
    Bízom, hogy Reninek is. Nagy bátorságára vall, hogy társ nélkül elindult. Küldött fotót a szállodáról, hatalmas, szép, jó dolga lesz ott. Pláne, hogy több nyelven is beszél. 
    Mára megnyugodtam. 
    De hétfőn éjszaka - kedd virradóra alig aludtam, folyton felriadtam. Kedden hajnalban indult Írországból. Amikor írt, hogy a csatlakozásra vár, megnyugodtam, tudok majd róla, értesít. 
    Mára már boldog vagyok, láttam a szobáját, fotókat készített, küldött. Révbe ért! 
    Legalábbis munkája van/lesz, most már csak majd a társ kell. Egy becsületes, rendes, őt szerető férfi személyében. - Bojana*
    előzmény:
    Bagoly (51159)
    2014-07-02  14:35
  42. 2014. július 2. 14:3851160.
    Nagy nap van ma: a Nemzetkozi UFO Vilagnapja. Erosen figyeljetek, nem villan fel valahol a magasban egy-egy repulo cseszealj? 
  43. 2014. július 2. 14:3551159.
    Szoval, a leanyzo nem bir magaval! Nagy szerencseje volt, hogy csak ugy gondolt egyet, ugrott es egybol allast is kapott! Meg jo, hogy par hettel ezelott lattatok egymast igy legalabb elbucsuzhattatok, ha nem is gondoltad, hogy ezuttal Floridaba megy. Na, jarjon szerencsesen! A lanyodat nem csabitgatja?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51158)
    2014-07-02  14:24
  44. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 2. 14:2451158.
    Csodálatos, vadregényes táj ez! A neten megnéztem.
    *
    Drága Bagolyom és WestHillem! Biztosan emlékeztek Renire, a leányzóm szépséges barátosnőjére. Ő az, Aki a (volt) barátjával tavaly Amerikába utazott, én pedig a mindösszes körmeimet lerágtam izgalmamban, hogy nem hallottam róla.
    Ő visszatért Írországba, ahol már sokadik éve él és dolgozik. Minden rendben volt, csak ez az amerikai álom nem ment ki a fejecskéjéből. 
    Most egy régi osztálytársa hívta, Ő pedig azonnal ugrott. Floridába egy álomszép luxus szállodába recepciósnak. 
    Kedden utazott, már küldött fotókat is, bánt, irgalmatlanul bánt, hogy sok évig nem láthatom. Vízum és anyagi okok miatt. Próbáltam lebeszélni, hogy maradjon itt, mégiscsak könnyebb Írországból hazajönni, mint Amerikából. Hiszen megtapasztaltam ezt, az öcsém is nagyon ritkán tud hazajönni.
    Ő váltig oda vágyott.
    Végül, rádöbbentem, ha nem akarom elveszteni, ne sápítozzak, hanem mosollyal, szeretettel "engedjem" választott útjára.
    Így is tettem. Folyamatosan visszajelez, küldött fényképeket, megnyugodtam.
    Jó állása lesz/van, biztos (csínos) lábain meg tud majd állni. Ezt kívánom neki, de tejes szívemből.
    Ha ennyire azt érzi, hogy ott a helye, mit is kívánhatnék? Egészséget, erőt, biztonságot, boldogságot, örömet és sok-sok olyan embert, akik segítik őt - önzetlenül, barátságból - elkövetkezendő életében.
    *
    Kirepült, elrepült "fogadott" szépséges kismadaram. Reménykedem, bízom, talán párjára lel. Olyan, de olyan szépséges, okos, fel nem fogom ésszel, miért nem látja ezt egy hozzávaló, értelmes, sikeres üzletember? Túl okos? Túl szép? Lehet, hogy ez a baja? 
    *
    No, de reménykedem, s ha reménykedem, akkor jó is lesz! - Neki!

    előzmény:
    Bagoly (51145)
    2014-07-01  16:31
  45. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 2. 14:1251157.
    Igen, Bubsi betegségének ez volt az első jele, az egész éjszakai császkálása, majd ezt követte a folyamatos ivászat-evészet (kényszeres cselekedet). Ezt követte a többi. Nem ismételem. 
    Mivel nem volt a körömben sehol ilyen, nem értettem a dolgokat. 
    Amikor felismertem, no gondolod, hogy nem zártam ki, ott dédelgettem, csittigattam, mellé kuporodva!
    *
    Rozsdafarkúim nem voltak, nem jöttek. De helyette több sárgarigó és másfajta ismeretlen madár. Fütyülnek, csattognak, kész koncertet rendeznek nap, mint nap.
    *
    A balkon-paradicsom nagyon szépen kifejlődött! Szét kell ültetnem.
    *
    A napon nagyon meleg van, sőt forróság, az árnyékban kellemes. Kissé szellő enyhíti a forróságot. 
    Most becsuktam mindkét kutyát, olyan "ütődöttek", mindketten szeretnek a napon ücsörögni/heverészni. Rájuk is vonatkozik a veszedelmes UV sugárzás. 
    Csak azt nem tudom, hogy a Hortobágyon a hatalmas szürke marhákra, a ménesekre hogyan vigyáznak? Az állatokra u.olyan veszélyes, mint az emberekre.
    No, csak itt és így elgondolkoztam. Néha szoktam G.B.
    előzmény:
    WestHill (51138)
    2014-07-01  01:48
  46. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2014. július 2. 14:0651156.
    Bubsi rendben, a torokfájást és a száraz köhögést a lányomtól kaptam el. Ő volt itthon betegen, én váltottam ki számára a gyógyszert azelmúlt héten szerdán. "Régen" (nekem egy hét is sok) találkoztunk, jól átölelgettem, meg is kaptam vagy Tőle, vagy másoktól, amíg sorban ücsörögtem a gyógyszerért - az ovosnál. 
    Ez már mindegy. A tény, az tény. De igazad van, drága WestHill-em, tavaly volt egy irgalmatlanul súlyos torok/mandula gyulladásom. No nem olyan súlyos, csak nem érzem jól magam. A tavalyi?! Hát az mindent überelt! Megéltem jó pár évet, de olyan rosszul nem éreztem még magam, mint tavaly nyáron.
    *
    Bubsi mindig jól sasszézik előttem, de Röffentyű? Ő viszont mindig keresztben, hosszában megáll, mint akit lebetonoztak. Külön felkérésre moccan
    *
    De olyan sok jót, kedveset, szeretetet kapok ettől a két "zsiványtól", akik az utolsó karika kolbászt is kinézik a kezemből. Természetesen akkor azt is megfelezve oda adom nekik, én pedig gyönyörködöm, hogyan tűnik el az ÉN kolbászkarikám - de addig jó, amíg vannak! S, legyenek is mellettem, no meg Melletted is, mert hozzánk nőttek, tartoznak. Ezt csak egy kutyás tudja megérteni ezt a mérhetetlen ragaszkodást.
    A legjobbakat kívánom! Bojana*
    előzmény:
    WestHill (51152)
    2014-07-02  02:57
  47. 2014. július 2. 03:3951155.
    Tegnap nálunk nagy viharok voltak, nagy ágakat tört le, sok fát tövestől tépett ki, még mindíg vannak sok helyen áram nélkűl.
    előzmény:
    WestHill (51154)
    2014-07-02  03:17
  48. 2014. július 2. 03:1751154.

    Vajon vihar volt azert nem volt nalad aram? Nalam volt, orulok, hogy az igert viharok nem jottek be, igaz ami kesik az nem mulik, meg ejjel kivehetjuk a reszunket benne, csak a tuzijatekok miatt izgultak mar aki, mert en nem, hogy nehogy elmaradjanak, ha rossz lesz az ido.


    Te jo eg a csopp lanykak abba a hideg vizbe pancsoltak, uszkaltak, en Ebonyt nem engedtem meg be, belenyultam a toba es olyan ivasra alkalmasnak talaltam a homersekletet, mondtam neki meg hideg, majd legkozelebb ha jovunk akkor, nem eroszakoskodott, elhiszi, hogy csak a jot akarom neki, mert meg sosem csaptam be.

    előzmény:
    Bagoly (51145)
    2014-07-01  16:31
  49. 2014. július 2. 03:0551153.

    Szia Dia,


    akkor egy gonddal kevesebb van, ha az idosebbik lanyod mar nem koptatja az iskolapadot. Amibol diplomazott van lehetoseg valami jo allashoz jutni?


    A fiatalabb meg most kezdi el, remelhetoleg a pontok elegek lesznek arra foiskolara, amit a legjobban szeretne elvegezni.


    Balatonra mikor szandekoztok menni nyaralni, igaz ha van munka akkor az a fontosabb, igy a nyaralas rovasara megy, de biztos belefer egy par nap, hiszen a kikapcsolodasra is szukseg van. 

    előzmény:
    P.F.Dia (51144)
    2014-07-01  14:01
  50. 2014. július 2. 02:5751152.

    Nagyon sajnalom szegeny kuttyot es teged is, szornyu tehetetlenul nezni, hogy mi tortenik a szeretett kedvenccel.


    Az a lenyeg, hogy az orvos jo gyogyszer adott es remelhetoleg, igaz nem fiatal de meg van egy jo par eve, hogy a szeretetevel, ragaszkodasaval ott legyen allandoan lab alatt, mert gondolom o is mindig "utban" van.


    Nalad ez meg mar hagyomanyos dolog, hogy nyaron faj a torkod, hideg folyadekot fogyasztottal, vagy talan torkoskodtal es a fagyitol faj?


    Jobbulast kivanok, gyogyulj meg minel hamarabb!


    Elhiszem, hogy a baratnod elvesztese is megviselt, hiszen nem mindegy, ha valaki akit szerettel, eltavozik az eletedbol.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114605 (51143)
    2014-07-01  12:20

Címlap

top