Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogamzásgátló tabletták

Torolt_felhasznalo_607213
Torolt_felhasznalo_607213
Létrehozva: 2002. október 20. 12:17
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni a Marvelon nevű fogamzásgátló tablettával kapcsolatban. Kinek milyen tapasztalata van róla?Én eddig Mercilont szedtem, de ennek van egy igen kellemetlen mellékhatása, a hüvelyi gombásodás. Az orvosom most a Marvelont írta fel, de én úgy hallottam, hogy külföldön már betiltották!Kérem, hogy akinnek hasonló problémája(gombásodás)volt fogamzásgátló miatt írja le, hogyan szabadult meg tőle, illetve aki Marvelont szed, szedett, hallott róla valamit írja meg a véleményét róla!Ha tudtok jelenleg Magyarországon kapható, a Mercilonnál kevesebb hormontartalmú tablettáról azt is írjátok meg!Segítségeteket előre is köszönöm!



-----------------------------------------------------

Fogamzásgátlók, gyógyszerek eladása, vagy cseréje a fórumon tilos!



(moderátorok)
  1. Torolt_felhasznalo_126263
    Torolt_felhasznalo_126263
    2008. január 16. 08:362901.
    decemberben elutaztam, és a havim pont beleesett volna a nyaralásomba...megkérdeztem a nődokit (mert persze először barátnőcsajszik javasolták ), hogy lehet-e baj belőle, ha elkezdem az újabb adag szedését. Azt mondta, persze, legfeljebb nem jön be Hát bejött , semmi gondom nem volt.

    Szóval HAJRÁ!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_453870 (2899)
    2008-01-11  16:25
  2. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 11. 17:312900.
    Folytasd még egy csomaggal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_453870 (2899)
    2008-01-11  16:25
  3. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 16:252899.

    Sziasztok!

    Szerintetek mi a jobb, ha el akarom csúsztatni a havim időpontját? Hagyjam abba hamarabb a tabi szedését v. rögtön folytassam egy újabb csomaggal? Nődoki erre mit mondana? (tudom, ne variáljak &nbsp

    Köszi a választ!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 11. 16:222898.

    Szia!

     

    Én Yadine-t szedek, de nekem is hétfőre esik mindig az utolsó tabi és csak péntek este, v. szombat reggel jön meg, persze ez gondolom, egyéntől is függ.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_437001 (2897)
    2008-01-11  14:01
  5. Torolt_felhasznalo_437001
    Torolt_felhasznalo_437001
    2008. január 11. 14:012897.
    sziasztok!
    most kezdtem el szedni a meliane-t, hétfőn vettem be az első adagból az utolsót, és még mindig nem jelentkezett semmilyen vérzés... (régebben is szedtem, akkor semmi ilyesmi nem volt) szerintetek ez miért van? lehet, hogy teljesen normális, vagy kezdjek el félni...?
    előre is köszi a választ
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2008. január 10. 20:132896.
    Sziasztok!

    Én is csak ajánlani tudom az én fogigátlóm: LINDYNETTE20
    Tudtommal a legalacsonyabb hormontartalmú tabletta. Nekem soha semmi bajom nem volt tőle. Se súlygyarapodás, se libidócsökkenés.
    Meg is lepődtem, hogy van olyan ami ilyen durva változásokat eredményez.

    Bár igaz, az enyém se valami olcsó (legutóbb 5760 volt!! Azt hittem nem hallok jól ) De az utolsó forintig megéri. (még jó...)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. január 10. 19:072895.

    Sziasztok!

    Nekem hála az égnek, nincs semmilyen problémám a fogamzásgátlómmal.Én a NOVYNETTE-et szedem, már közel 5 éve. Se hizás, se hangulat, libidó változás..Semmilyen negativ mellékhatása nem volt, a menstruácio is csak pár nap,a mi számomra igazán jo. Igy én csak ajánlani tudom, bár állitolag az egyik legdrágább fogamzásgátlok közé tartozik.

    Nekem bejött, pesze ez nyilván egyénfüggő..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_310084
    Torolt_felhasznalo_310084
    2008. január 10. 18:512894.

    Sziasztok!

    Én Mercilont szedtem 5 évig!2007 aug.-ban hagytam abba!Hála égnek....

    Ezalatt az 5 éva alatt azt hittem hogy szexuálisan alul motiváltnak születtem...és ahogy abba hagytam láss csodát a libidóm az egekbe  szökött !!!

    Gombásodás: nagyon sűrűn volt gombásodásom is!!!Most hogy abba hagytam 1 ideje elmúlt (eddig csak 1x fordult elő,de enyhe formája).

    A mensesem helyreállása is csak a múlt hónapban történt meg.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2008. január 10. 18:322893.
    Loette tuti, h nincs kivonva, én azt szedem, már kb 3éve  Egyszer volt belőle hiány, akkor 1-2 hónapig nem lehetett kapni, de azóta újra van 
    előzmény:
    almart (2891)
    2008-01-10  17:01
  10. Torolt_felhasznalo_900089
    Torolt_felhasznalo_900089
    2008. január 10. 18:212892.
    Sziasztok! Most láttam meg, hogy van olyan topik, amelyben a fogamzásgátlók hatásairól beszélgetnek...
    Ezért gondoltam megosztom veletek a saját "élményeimet".
    Kb: 3 éve szedek fogamzásgátlót én a Mercilonnal kezdtem. Tudni kell rólam, hogy nagyon hízékony alkat vagyok, így hát direkt kihangsúlyoztam az akkori nőgyógyászomnak, hogy lehetőleg olyan tablettát írjon fel, amitől nem fogok hízni, vagy legalábbis elenyésző mennyiséget. Hát persze... Amikor elkezdtem szedni a gyógyit akkor voltam 59 kiló és nagyon boldog, hogy végre letehettük az óvszert... Teltek a hetek, a hónapok és éreztem hogy valami nincs rendben. Rohamosan kezdtem hízni, olyannyira, hogy 5 hónap leforgása alatt felszedtem 35 kilót, úgy hogy sportoltam mellette. És ugye, a baj nem jár egyedül... Állandóan begyulladtam, gombásodásom volt , nem kívántam a páromat, mert tudtam milyen fájdalommal jár majd nekem az a "dolog" amit addig nagyon élveztem. És ha hiszitek ha nem, arra nem is gondoltam, hogy a gyógyszer lehet ezeknek az oka. 2 évig így elszenvedtem, mire a párom és az anyukám is tanácsolta, most már keressek fel egy másik nőgyógyászt aki mondd valami értelmeset, mi is történik most velem. Így is lett, felkerestem egy másik dokit, aki azonnal leállított a Mercilon szedéséről, miután meglátta a kórlapokat, és miután kiderült, hogy valamilyen oknál fogva nekem nem is lehetett volna a Mercilont felírni. Mostmár 1 éve szedek egy másik gyógyszert, amitől semmi bajom nincs... És mikor a nőgyógyászom minden alakalommal kérdezi, vannak-e panaszaim... Borzasztó jó érzés a szemébe nézni, és azt mondani neki, hogy soha nem tudom majd elégszer megköszönni neki azt, amiért ezektől a borzasztó fájdalmaktól megszabadított. Aki ezt olvassa és vannak ilyen problémái ne restelljen elmenni másik szakemberhez...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2008. január 10. 17:012891.
    Sziasztok! En 4-5 eve szedek fogamzasgatlot,a LOETTEl kezdtem,de azt 2 eve kivontak a forgalomtol,azota a MERCILONt szedem,de semmi gondom egyikkel sem. Gyerekem mar van,nem szeretnek tobbet,szeretem a tablettaban,hogy pontosan tudom,mikorra varhatom a dolgot,tudok tervezni,nyaralast,barmit. Pattanasaim nincsenek,itt-ott esetleg 1-1 megjelenik,de szerintem az a megfazastol van inkabb,hizni nem hiztam,bar alapjaraton nem vagyok hajlamos a hizasra.Szova en elegedett vagyok a tablettaval,de lehet,hogy szerencsem van/volt idaig.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. január 10. 16:572890.
    Ha van vkinek feleslegessé vált Femodenje,átvenném..Köszönöm!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. január 10. 16:202889.
    Köszi szépen!!   remélem, a fertőzést meg már lassan sikerül elkerülnöm 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275984 (2885)
    2008-01-08  13:22
  14. Torolt_felhasznalo_615005
    Torolt_felhasznalo_615005
    2008. január 10. 16:142888.

    Hello agics! Diane, Femoden. Jó sokáig szedtem. Nem nagyon jön meg már fél éve, meg tele vagyok pattikkal... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275984 (2878)
    2008-01-07  11:53
  15. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 9. 08:272887.

    Szia Inaara,

    ugye, hogy tele van mindennel? És nem is ürül ki a szervezetből.

    Szerintem mindenkinek megbolygatja a szervezetét, csak a szerencsésebbek ebből nem vesznek észre semmit.  

    Pedig ott van bent minden. 

    előzmény:
    Inaara (2886)
    2008-01-08  19:33
  16. 2008. január 8. 19:332886.

    Miracle,

    13 évig szedtem folyamatosan fogigátlót.Kezdtem Anteovin-nal, majd váltottam Marvelon-ra, végül Mercilon-nal zártam a sort...

    Szerencsém volt, engem nem tett tönkre semmilyen szempontból, de utólag beleborzongok, ha arra gondolok, mit nyeltem éveken át naponta...A legfőbb baj az, hogy a fogigátlókban MÉREG van, ezt szebben úgy hívják, hogy "etinyl ösztradiol"!Ez egy szintetikus ösztrogén, minden tablettában ez van!Hogy miért nem természetes, humán ösztrogént használnak? Hát mert az nem bolt...A természetes anyagokat nem lehet levédeni, nincs rá szabadalom!!!Ez a méreg okozza mindazt a sok - köztük nem egy életveszélyes - mellékhatást, amiről a rémtörténetek szólnak...Bátor német ismerősöm, aki ragaszkodott ahhoz, hogy valamilyen fogigátlót szedjen, hallgatott rám, és természetazonos ösztrogént szed, plusz hozzá egy gesztagént...Összerakta a saját tablettáját, persze a szuperrendes nőgyógyászával megbeszélve...Azóta is áldja a nevemet... 

    előzmény:
    miracle (2874)
    2008-01-04  14:42
  17. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 8. 13:222885.
    Boldog Szülinapot a Kicsinek!!
    előzmény:
    78-as (2881)
    2008-01-07  12:47
  18. 2008. január 7. 18:332884.

    Még most jutott eszembe. De ha gondolod biztos megkérdezheted a dokid(akar telefonon), vagy itt a szakértőhölgyet.

    u.i.: Bocs hogy nincs ékezetes a betűm. Rossz a billzetem. 

    előzmény:
    miracle (2874)
    2008-01-04  14:42
  19. 2008. január 7. 18:292883.

    Szia!

    Én azt hallottam, olvastam több helyen, hogy ha meg vagy elégedve a tabiddal, akkor nem kell szüneteltetni, valtani. A mai fogamzasgatlókban olyan kevés hormon van, hogy nem bolondítjak meg a szervezetet(persze ha nincsenek ellenkező tünetek) ezért nem kell szüneteltetni. Mar arról is olvastam, hogy sokszor karosabb, ha szüneteltesz, mert aztan megint vissza kell szokjon ra a szervezeted. A valtast sem javasoljak nagyon. Ha meg vagy elégedve a mostanival. Lehet azzal nem lennél amire valtanal.

     

     

    előzmény:
    miracle (2874)
    2008-01-04  14:42
  20. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 7. 17:402882.
    akkor ezek szerint visszatérő ez a fertőzés, ha ilyen sokszor megtalál, nem?
    előzmény:
    78-as (2881)
    2008-01-07  12:47
  21. 2008. január 7. 12:472881.
    Meg Babucinak se lett semmi baja,  egyébként tegnap volt két éves!!!    
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275984 (2877)
    2008-01-07  11:44
  22. 2008. január 7. 12:452880.
    Na meg terhesen is volt, hál'Istennek, nem lett tőle semmi bajom,  a Monural por jól segített- most is, szerencsére!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275984 (2877)
    2008-01-07  11:44
  23. 2008. január 7. 12:422879.
    nem derült ki. valsz fertőzés...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275984 (2877)
    2008-01-07  11:44
  24. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 7. 11:532878.
    Szia Redi, te mit szedtél és mennyi ideig? Milyen tüneteid vannak?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_615005 (2872)
    2008-01-04  14:09
  25. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 7. 11:442877.
    Mitől volt a hólyaghurut?
    előzmény:
    78-as (2873)
    2008-01-04  14:31
  26. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 7. 11:432876.

    szia, én is utánanéztem, és tényleg igaz, amit írsz. Szerintem, ha ilyen problémád van, akkor tényleg abba kellene hagyni.

    De te tudod, hogy ha szeded, akkor a migrén erősödött-e, vagy milyen a közérzeted. próbáld meg, és ha jobban vagy, akkor ne térj vissza rá.  Van más módja is a védekezésnek.  Amik kikerülik a hormonrendszert.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_305545 (2875)
    2008-01-06  21:17
  27. Torolt_felhasznalo_305545
    Torolt_felhasznalo_305545
    2008. január 6. 21:172875.
    sziasztok
    sok helyen olvastam, hogy migrénes fejfájásnál nem javasolt a fogamzásgátló szedése, mert stroke-ot okozhat, és hasonlók. tudtok erről valami hasznosat, mert én sajnos migrénes vagyok, és nem tudom, hogy aba kéne e hagynom a tabi szedését emiatt.
    előre is köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2008. január 4. 14:422874.
    Sziasztok én azt kérdezném milyen időközönként kell szüneteltetni a tabletta szedését vagy váltani kell én 5éve melianét szedek semmi bajom tőle egy kiicsit max híztam de semmi extra szeretem muszáj váltani? egszer 2éve tartottam egy szünetet...kéne megint szünet vagy váltsak?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2008. január 4. 14:312873.
    szia. nekem szerencsére nem volt ilyen bajom a mercilontól, hólyaghurutom volt, persze, nem attól 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. Torolt_felhasznalo_615005
    Torolt_felhasznalo_615005
    2008. január 4. 14:092872.

    Szia! Ha tudod a megoldást légyszi oszd meg velünk, én is küzdök már egy jó ideje, hogy rendbejöjjön a hormonháztartásom... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_275984 (2870)
    2008-01-02  16:43
  31. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 2. 16:452871.

    Szia Liv,

    és milyen tablettát szedtél?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544890 (2864)
    2007-12-16  14:22
  32. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 2. 16:432870.
    Pedig van rá megoldás, hogy a bőröd is nagyon szép legyen, meg a hormonjaid is rendbejöjjenek.
    előzmény:
    renibaba85 (2865)
    2007-12-16  19:18
  33. Torolt_felhasznalo_780900
    Torolt_felhasznalo_780900
    2007. december 28. 17:482869.
    sziasztok, eladó jutányosan 3 levél lindynette 20-as! 2009. februárjáig jó még. Budapesten ill. környékén, és ha minden igaz jan. 2-án Kaposváron leszek, szóval akár ott is. Ha valakinek kell, írjon a funny_girl@freemail.hu-ra! köszi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2007. december 27. 17:072868.
    Átadnék jutányos áron 2 levél Diane-t.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_271544
    Torolt_felhasznalo_271544
    2007. december 27. 16:482867.
    Sziasztok! Van 2 levél Novynette-m, váltanom kellett, mert már 5 éve szedtem.. Pécsen vok, eladnám 2000 huf-ért a kettőt együtt, a posta rájuk 300 huf lenne, ha esetleg nem pécsi vagy...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. 2007. december 17. 00:192866.
    sziasztok!Ha valakinek van megmaradt lindynette 20 as fogamzásgátlója szívesen átvenném.köszönöm,.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2007. december 16. 19:182865.
    Szia!

    Én a Diane-t hagytam abba úgy 4 hónapja, eddig nem voltak vészesek a ragyáim, a tabi szépen rendberakott mindent, de most,...4 hónapo után jön megint a nagy patti, zsíros bőr.Tegnap már ezen zokogtam,... Nagyon rossz, hogy ennyire látszanak a pattik.Szeretném a tabis állapotot visszacsinálni, de nem akarom még jobban bebolondítani a hormonjaimat, ezért is hagytam abba.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544890 (2864)
    2007-12-16  14:22
  38. Torolt_felhasznalo_544890
    Torolt_felhasznalo_544890
    2007. december 16. 14:222864.
    sziasztok!van itt olyan valaki aki abbahagyta a tabit és totál pattis lett?nekem ekkorák sosem voltak ezelőtt
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2007. december 7. 14:302863.
    Sziasztok!

    Én Diane-t szedtem másfél évig most leraktam 3 hónapja.A bőröm miat kezdetem el szedni és akkor még nem volt meg a párom szóval a védekezés nem játszott szerepet.Nem tagadom, szerettem a tabit, mert szép lett a bőröm tőle, csak hát,...ha a bőröm rendbe is jött,...jött vmi más pluszba.Gomba, fehér folyás.Szinte havonta és a szex utáni felfázásos-hólyaghurutos izék.Nem bírtam kilépni a körből, aztán elmentem dokihoz.A doki esküdött, hogy ááááá,...nem lehet a tabitól.Francokat nem.Abbahagytam, megszűnt a folyás, a gomba és szex után nem jött elő felfázásos tünet.Nem vagyunk egyformák, minden női szervezet más és más.Lehet hogy csak ez a tabi nem vált be és másikkal nem lenne semmi gondom, de most egy életre elegem van a bogyókból.ismerek olyat, aki problémák nélkül 15 évig is szedte és lett 2 szép gyermeke, de látok olyanokat is, akik 23 évesen képtelenek gyermeket szülni, mert a tinikortól kezdve esznek gyógyit.Tényleg annyira el tudja vékonyítani a tabi a méhnyálkahártyát, hogy az minimális vérzéssel távozik gyógyszer mellett.Nekem ebből is elegem volt, hogy nagyon kevés volt a mensim.Fájt a fejem a menzeszes napokon.Most mikor harmadjára megjött tabi nélkül úgy érztem megpusztulok annyira fájt mindenem, görcsöltem,(pedig azelőtt soha) és hát ennyi mennyiség régen volt, de nem bántam,mert most úgy érzem hogy kellett és most már nem fáj a fejem és nem érzem úgy mintha magas lenne a vérnyomásom.EGYSZÓVAL MEGKÖNNYEBBÜLTEM.

    Aki meg babát szeretne, hát igen, ahhoz egy jó masszív kis nyálkahártya kell amibe be tud ágyazódni, vagyis lehet , hogy beágyazóDna, de mivel az fejletlen a gyógyi után,...nagyobb a Vetélés esélye.Mai napig azt tartom, hogy a tabi a legbiztonságosabb és a legnépszerűbb, de most 22 évesen úgy gondolom, szerintem az én szervezetem ezt sokáig nem bírtaM volna, vagy lett volna vmi szövődmény.Mindenkinek a saját döntése, hogy mit tesz a szervezetével, nekem speciel ez jó lecke volt.

    Pusz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2007. december 7. 14:002862.
    Szia, én is sokáig szedtem fogamzásgátlót, és egyáltalán nem tett jót a szervezetemnek. Szerintem is keresd fel a dokidat, de szerintem a sok gyógyszer nem ürül ki sokáig, nem is tudom meddig a szervezetből, pedig ezt mondják. Mindenesetre azt tapasztaltam, hogy nekem totál felborította az egyensúlyt, és egyáltalán nem rendeződik, pedig azt mondják. Nem tud magához térni a szervó. De ezt nem mondják az orvosok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_937191 (2861)
    2007-12-07  13:39
  41. Torolt_felhasznalo_937191
    Torolt_felhasznalo_937191
    2007. december 7. 13:392861.
    Sziasztok!

    Érdekes volt olvasni, hogy mennyi mellékhatása van a fogamzásgátlóknak. Azt hittem, sokkal kevesebb embert érint. Én is nagyon "boldog" vagyok az enyémmel, 1 hónapja szedem, Mercilon, és azon kívül, hogy semmit nem ér, még a mellékhatások is kijöttek rajtam. Gyakorlatilag hisztérika lettem már az első héten, zsibbad a baloldalam néha (bár ez nem biztos hogy emiatt van) és nem jött meg eddig, pedig lassan el kéne kezdeni a második hónapot. Most valószínűleg látogatást teszek a dokinál, hogy mitévő legyek, elmondom a panaszokat, és lehet, hogy elgondolkozom azon, érdemes-e egyáltalán szedni, ha már ilyen alacsony hormontartalmú ilyen hatással van rám.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2007. december 4. 10:552860.

    Személyes véleményem:

    Óvatosan a fogamzásgátlókkal!

    - Ha nem jön meg sokáig, vagy csak kevés vérzéssel jár a havi "ünnep", évek alatt erre rááll a szervezet, és nem biztos, hogy ismét be tudja úgy hálózni a méhet újra a sok kicsi vérér, hogy rendesen megtapadjon a petesejt, ha megtermékenyül.

    Több barátnőm járt így, hogy a fogamzásgátlás hosszú évei alatt úgy rászoktak a gyógyszerre, hogy gyógyszer nélkül meg sem jön. (Pl. 16 éves kortól szedték 24 éves korig, a kis hormontartalmú tabikat.)

    Aztán 24 évesen férjhezmenés, majd babaprojekt, és a meglepetés, hogy a gyógyszer elhagyásával nem jön meg a menstruációjuk.

    Vagy ha meg is jön, csak nagyon kevés. Aztán vetélések...

    Persze az orvosok meleg szívvel ajánlják a kis hormontartalmú gyógyszereket, pl. a túl sok vérzés és PMS megszűntetésére is. De szerintem ők sem Istenek, hogy egyszerre mindent lássanak előre.

    De természetesen, ha meg nem jön meg X év múlva, azt is folyamatos hormongyógyszer-adagolással meg tudják oldani.

    Szerintem több a kockázat, mint a haszon.

    Nem hiába vannak a görcsök szerintem, és a sok vérzés. Ez a természetes útja annak, hogy a nő szervezete felkészül a terhességre, szülésre.

    Szerintem, persze. Meg amiket láttam, a barátnőimmel kapcsolatban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_442533
    Torolt_felhasznalo_442533
    2007. november 11. 15:342859.
    Én abbahagytam a fogamzásgátló szedését
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2007. november 8. 15:572858.

    Szia!

    Nem mondta a nőgyógyászod, hogy hogyan kell váltani?

    Én felhívnám, megkérdezném, hogy mit tegyek ebben az esetben.

    Amúgy nem  nagyon értem, mert a 7 napos szünetben meg kellett volna jönnie! Vagy megjött csak azt nem írtad?

     

    előzmény:
    Linwe (2857)
    2007-11-08  12:43
  45. 2007. november 8. 12:432857.
    Sziasztok!

    Remélem tudtok segíteni
    Most tartok a 3. fajta fogamzásgátlónál. Eddig Cilestet és Yadine-t próbáltam, de egyik sem volt az igazi, most a Milligestet szedem (három fázis&uacute. Miután beszedtem a 3 havi Yadine-t 7 napos szünetet tartottam, aztán csak később olvastam el részletesen a tájékoztatót hogy a vérzés első napján kezdjem szedni, ehelyett én a szünet letelte után kezdtem. Nem lesz ebből gondom, egyelőre még nem szeretnék gyereket...?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2007. november 6. 01:472856.
    Szia
    Én is jópár évig szedtem a dianet.. nagyon nekem sem vlt bajom a vérvétel eredményen semmivel... de a bokám mindíg fel volt dagadva.. nincs túl jó keringésem.. nekem is a yasminellét írta fel a doki helyette, és nekem bevált, a bogám sem dagad.Lehet azért van nálad ez mert azért a diane mégis hormonbomba , meg kell szoknod az átállást.
    De ha mégse szednéd tovább a yasminellet én átvenném a maradék 3. levelet.
    Üdv lufka
    előzmény:
    nyuszimadzag (2855)
    2007-11-05  17:20
  47. 2007. november 5. 17:202855.
    Sziasztok!
    Nekem elég összetett a gondom: régebben szedtem a Dianet. Ez nagyon jó volt, de az akkori doki nem mondta, hogy meddig lehet, és mivel bevállt, szedtem évekig.
    Pár hónapja elmentem nőgyógyászhoz, azt mondta azonnal hagyjam abba, felírta nekem a Lindynette-t, kapásból 3 havit, mert az nagyon jó.
    Hát nem volt jó, össze-vissza vérezgettem, fájt a hasam, migrénem volt.
    Elmentem, felírta a Yasminelle-t, mert az mégjobb! Ebből is 3 havit persze...
    Most a második havi adagnál tartok, 4 tabletta van még, de megjött! Folyton barnás folyásom volt, pecsételő vérzésem. És hogy teljes legyen a kép, olyan ragyás vagyok, mint még soha!
    Nem voltam egy pattanásos alkat, volt néha mutatóba egy-egy, hát most mint egy varangy...

    Ki vagyok ettől akadva, nem akarok mást szedni, csak a Diane-t!!! Szerintetek lehet ismét?
    Az már mellékes, hogy feleannyiba kerül, de problémám sem volt vele!

    Mellesleg közben voltam vérvételen, a májparamétereim teljesen rendben vannak, az nem lehet kifogás!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2007. október 6. 17:142854.

    Miféle gyanú?

    Én is ezt szedtem kétszer két évig, 8 hónapos kihagyással, de a szedése alatt semmiféle probléma nem jelentkezett.

    A szedése után sajnos elborította a sok pattanás az arcomat, de aztán rendeződött. Én nem is értem magamat, hogy hogyan kezdhettem el újra ezek után, na de mindegy. Most újra abbahagytam, és nyugtatgatom magam, hogy most nem lesz újra ugyanaz, tehát nem virágzik ki az arcom  

    De amúgy a szedés alatt tényleg minden rendben volt, soha egy mellékhatás, semmi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_490010 (2851)
    2007-10-06  11:35
  49. Torolt_felhasznalo_900709
    Torolt_felhasznalo_900709
    2007. október 6. 16:492853.

    Sziasztok!

    Én is az elöző héten hétfőn kezdtem el szedni a Lindynette 20-at,3 év kihagyás után.Viszont most hétfőn a gyógyszer 8 napjának szedésén,arra keltem fel,hogy iszonyatossan szédülök.Na ez azóta sem múlt el,se dolgozni se semmit nem tudok csinálni,olyan erös ez a szédülés.A gyógyszert abba hagytam,most meg is jött/de ezt gondoltam,hogy így lesz,ha abba hagyom/viszont a szédülés nem tudom mikor múlik már el.Valaki volt már ilyen helyzetbe?Mert én is csak az utolsó hozzászólásokat olvastam el.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_454735 (2844)
    2007-09-17  16:12
  50. Torolt_felhasznalo_751426
    Torolt_felhasznalo_751426
    2007. október 6. 14:322852.
    Én Gracial tablettát szedek immár 2 éve, és teljesen jó róla a véleményem.
    Alacsony hormontartalmú a tabletta, így "nem sokat piszkál bele a szervezetbe", a másik pedig az orvosom szerint nem szükséges szüneteltetni a szedést, épp az alacsony hormontartalom miatt.
    Mindenkinek ajánlom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. Torolt_felhasznalo_490010
    Torolt_felhasznalo_490010
    2007. október 6. 11:352851.

    Sziasztok !

    Én is Triodena-t szedek immár 6 éve, problémám eddig nem volt. Most viszont gyanú merült fel vele kapcsolatban. Van-e valakinek rossz tapasztalata e gyógyszerrel szemben?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_107973 (2847)
    2007-09-18  17:27
  52. Torolt_felhasznalo_107973
    Torolt_felhasznalo_107973
    2007. szeptember 19. 11:082850.

    nem aggasztanak a hosszú távú következményei, gyermekvállalás szempontjából. Sajnos az élet nem úgy alakul ahogy ideális, kedvező (vagy nevezzük bárminek lenne) hogy gyermekem legyen.

    Ezt is el kell tudni dönteni, be kell látni stb...azt gonolom egy emberi élet túl nagy felelősség ahhoz mintsem a majd csak lesz valahogyra tervezzek...persze ez az én választásom.

    Ez nem jelenti azt hogy nem vágyom rá. Azt jelenti hogy nagyon  jól tudom mit jelent nélkülözni, nehezen élni , hosszútávú hiteltartozásokkal bírni. Ebbe a bizonytalanságba a saját vágyaim miatt nem vihetek bele új életet..Abban bízom még összejöhet, de ha nem azt is tudomásul veszem.

    előzmény:
    Levendula78 (2849)
    2007-09-19  08:58
  53. 2007. szeptember 19. 08:582849.

    Szia!

    Ezt nagyon jól mondod, nekem is ez a tapasztalatom, hogy az ember maga tudja eldönteni, hogy neki mi a jó. Ez csak azért rossz, mert nyilván kellenek rossz tapasztalatok is, mire megtalálod a megfelelőt! Nekem az óvszer teljesen bejött, nem mondom, hogy imádjuk, de ez a legkevésbé rossz megoldás.

    Árvácska! Tényleg mindenki egyéni ebből a szempontból is, van, akinek érzékenyebb a hormonrendszere, ráadásul Te érzed tényleg, hogy mi jó Neked. Viszont megjegyzem, a hosszú távú következményekről még az orvosok sem tudnak sokat.

    Mindenkinek szép napot!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_454735 (2846)
    2007-09-18  17:05
  54. Torolt_felhasznalo_404401
    Torolt_felhasznalo_404401
    2007. szeptember 18. 17:452848.
    Sziasztok!
    Létezik még a Triquilar?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. Torolt_felhasznalo_107973
    Torolt_felhasznalo_107973
    2007. szeptember 18. 17:272847.

    Sziasztok! 

    Részemről 22 éves korom óta szedek tablettát(most 38 vagyok).Valószínű alkati kérdés de nem volt gondom vele. Elég régi Anteovin nevűt szedtem úgy 32 éves koromig. nem volt semmi kapcsolatom jó ideig és a tabletta sem volt korszerűnek mondható -bár roppant olcsó az újakhoz képest- így abbahagytam. Világon semmi nem történt, kicsit görcsölt a hasam...34 évesen betalált egy nemkívánt terhesség-pedig jó sokáig szedtem gyógyszert- nem is tartottam meg. azóta Triodenat szedek, mit mondjak nem olcsó 5800ft 3 havi adag. korszerű minimális hormontartalmú készítmény, dizájnos kiszereléssel. Ettől sem híztam, és más egyéb kellemetlenségem sem volt tőle. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_454735
    Torolt_felhasznalo_454735
    2007. szeptember 18. 17:052846.
    Még van 1heti adagom kb aztán szerencsére vége csak ez olyan rosz h magamnak kell kikísérletezni h mi a jó nekem,az orvosok semmi konkrétat nem tudnak mondani. Ha minden okés lesz,még a minispirálon gondolkodom,kizárólag olyat ami nem hormonos. Erről van valakinek tapasztalata? Ezt elvileg olyan nőknek fejlesztették ki akik még nem szültek, 19 éves vagyok a fogamzásgátló sajnos nem jött be és állandóan óvszert meg krémeket használni nem valami takarékos megoldás
    előzmény:
    Levendula78 (2845)
    2007-09-18  09:53
  57. 2007. szeptember 18. 09:532845.

    Szia!

    Szerintem a lehető legjobb döntés, ha abbahagyod a gyógyszert! Mi rossz lehet benne? Inkább az a durva, hogy az ember teljesen fölborítja a hormonháztartását és akkor csodálkozik, hogy utána nem esik teherbe, meg minden baja van! Én szerencsére abbahagytam már, és az égvilágon semmi bajom nem lett! Sokkal jobban vagyok! Egy kicsit lett pattanásosabb a bőröm, de ez abszolút átmenetei dolog!

    Ha abbahagyod, és kellemetlen tüneteid lesznek, kitartónak kell lenni, mert van, hogy 1-1,5 év mire rendbejön a hormonrendszer! Ilyenkor szoktak az orvosok fölírni egy újabb hormonkészítményt....

    Tisztelelet a kivételnek, vannak olyan esetek, amikor tényleg muszály gyógyszert szedni, de ha teheted, hagyd abba! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_454735 (2844)
    2007-09-17  16:12
  58. Torolt_felhasznalo_454735
    Torolt_felhasznalo_454735
    2007. szeptember 17. 16:122844.
    Sziasztok! Még nem sikerült végig olvasni a topicot,nagyon sok hozzászólás van Én Lindynette 20at szedtem de egy maszek nőgyógyász felírt lindynette 30ast mert gombás fertőzéseim voltak szinte minden hónapban. Most nem javult a helyzet,eddig a 20assal úgy volt h a gógyszerszedés 3.hetében voltak panaszaim viszont most egész hónapban Abba fogom hagyni a gyógyszer szedést mert nagyon kellemetlen érzés, az orvosok is találomra írnak fel valamit...viszont nagyon sok roszat hallottam ha abbahagyod a gyógyszert
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. Torolt_felhasznalo_165148
    Torolt_felhasznalo_165148
    2007. június 10. 20:522843.
    sziasztok!

    keresek eladó femodent! akinek esetleg van fölös, irjon

    köszönöm
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. 2007. május 31. 15:432842.
    Kedves Temeseva!

    1 év Femoden szedés után vagyok... Libido csökkenés mellékhatásként kijött nálam. NEM JÓ ÉRZÉS. Én is most keresek újat.

    Üdv: Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2007. május 31. 15:422841.
    Sziasztok!

    Fogamzásgátlót szeretnék váltani...a Femoden nem jött be. :-(

    Kérdésem, hogy mi a tapasztalatotok a Jasminel-el illetve a Miligeszttel? Melyik a jobb??? Szedi valaki közületek?

    Előre is köszönöm a válaszotok!!

    Üdv: Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. Torolt_felhasznalo_643486
    Torolt_felhasznalo_643486
    2007. május 30. 17:262840.
    Sziasztok!

    Eddig még soha nem szedtem fogamzásgátló tablettát. A különböző oldalakról olvasott vélemények alapján számomra a Triodena, a Yadine, a Triquilar, a Minulet=Femoden és a Gracial (talán a Harmonet) tűnik szimpatikusnak. Mit tudtok ezekről a fogamzásgátlóról? Milyen jó és rossz tulajdonságaik vannak? Nekem ezek közül is leginkább a Yadine és a Femoden=Minulet szimpatikus. Milyen tapasztalataitok vannak ezekkel kapcsolatban? Körülbelül milyen árban vannak? Szerintetek melyik a legjobb? Mennyi idő alatt lesz 100%-os a védelem? Melyik tablettának a legalacsonyabb a hormontartalma és tér vissza a leghamarabb a gyógyszerszedés után a normális állapot?
    Válaszaitokat előre is köszönöm szépen!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. 2007. május 23. 20:342839.

    Szia!

    Meg van még a tableta (meliane)? Mert ha igen nekem kellene!

    Mikor hol tudnánk találkozni?

    Üdv: Rita

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_426196 (2832)
    2007-05-12  21:01
  64. Torolt_felhasznalo_221018
    Torolt_felhasznalo_221018
    2007. május 16. 17:182838.
    jajj, a 3000.-/hó után miért kacsintanék??
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. Torolt_felhasznalo_221018
    Torolt_felhasznalo_221018
    2007. május 16. 17:172837.
    Ezúton szeretném elmondani csodás tapasztalatomat a NuvaRing nevezetű hüvelygyűrűvel kapcsolatban: Szupi, nem kell minden nap gyógyszert bevenni ugyan abban az időpontban, 3 hétig hawaii, tökéletesen pontosan jön meg, szép bőr, nincsenek plusz kilók, és a libidód sem csökken, sőt Egyedül az ára húzós (3000.-/h&oacute, de aki megengedheti magának, annak csak ajánlani tudom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. Torolt_felhasznalo_221018
    Torolt_felhasznalo_221018
    2007. május 15. 13:422836.
    ELADÓ YADINE!!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. 2007. május 14. 19:102835.
    Szia! Engem érdekel! Írok is privát üzenetet...  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_221018 (2830)
    2007-05-02  14:55
  68. 2007. május 14. 18:482834.
    Még mindig keresek eladó Femodent..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. Torolt_felhasznalo_274964
    Torolt_felhasznalo_274964
    2007. május 14. 10:342833.

    Sziasztok!

    Most kezdtem el szedni Loette nevű fogamzásgátlót. Van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban? Mellékhatások? Hízás, fejfájás, libidócsökkenés? A tájékoztató szerint ezek max. 2-3 hónapig jelentkeznek.

    Köszönöm! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  70. Torolt_felhasznalo_426196
    Torolt_felhasznalo_426196
    2007. május 12. 21:012832.
    sziasztok
    eladó két havi meliane 3200Ft-ért
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. 2007. május 6. 16:302831.
    véleményem szerint az egész fogamzásgátló dolog alkati kérdés.van akinek semmi baja a tablettától, van akinek meg igen.De mindenképp érdemes megpróbálni, mert ha beválik sok kellemetlenségtől és aggodalomtól menthet meg!mindenkinek azt ajánlom egy próbát megér
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_221018
    Torolt_felhasznalo_221018
    2007. május 2. 14:552830.
    Sziasztok!
    Még mindig aktuális az eladó Yadine!!!
    Várom a jelentkezőket..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. Torolt_felhasznalo_430426
    Torolt_felhasznalo_430426
    2007. május 2. 14:002829.
    Sziasztok!Ha valakinek van eladó Lindinette 20-as fogamzásgátlója irjon vevő vagyok rá!Sürgős!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  74. 2007. május 2. 13:442828.
     Üdvözlet mindenkinek. Évi  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. Torolt_felhasznalo_221018
    Torolt_felhasznalo_221018
    2007. Április 25. 19:382827.
    Sziasztok!
    Lenne 2 havi, 2009. szavatossággal Yadine, + 1 amiből hiányzik 4 szem (gondoltam az ajándék lenne a másik 2 mellé ) Akit érdekel írjon, nehogy már rajtam maradjon..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. Torolt_felhasznalo_942351
    Torolt_felhasznalo_942351
    2007. Április 16. 17:222826.
    Szia.
    Nekem Lindynette30-as van az nem jó?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_165148 (2819)
    2007-04-04  11:39
  77. Torolt_felhasznalo_942351
    Torolt_felhasznalo_942351
    2007. Április 16. 17:212825.
    Szia. Mennyit kérsz a Tri-regolért?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_388261 (2821)
    2007-04-05  19:15
  78. Torolt_felhasznalo_942351
    Torolt_felhasznalo_942351
    2007. Április 16. 17:202824.
    Sziasztok.

    Van 6 levél Lindynette30-as fogamzásgátlóm 2009. 11 havi szavatossággal.
    Ha valakit érdekel írjon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. Torolt_felhasznalo_504693
    Torolt_felhasznalo_504693
    2007. Április 16. 12:542823.

    szia mennyit kérnél a tablettákért.

    Marcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_545344 (2820)
    2007-04-04  13:29
  80. 2007. Április 5. 19:322822.

    Sziasztok! Én már egy éve Yadine fogamzásgátlót szedek, alacsony hormontartalmú és én megvagyok vele elégedve  

    Az ára egy kicsit húzós (3 havi adag 6-7 ezer körül van-pontosan nem tudom &nbsp, de a biztonságért megéri. Ja és nekem a gyógyszertől mindig napra pontosan megjön.   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. Torolt_felhasznalo_388261
    Torolt_felhasznalo_388261
    2007. Április 5. 19:152821.

    Sziasztok,

    nalam is van 2 havi Tri-regol es 2 csomag Patentex Oval huvelykup is! Az egyik bontatlan 6dbos kiszerelesu, a masikban 5 darab van, egyet hasznaltunk fel, de nem valt be... 2008 juniusig felhasznalhato!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. Torolt_felhasznalo_545344
    Torolt_felhasznalo_545344
    2007. Április 4. 13:292820.

    Sziasztok!

    Van 3 havi eladó Tri-Regol tablettám, csak jelképes árat kérek érte, ha valakit érdekel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_165148
    Torolt_felhasznalo_165148
    2007. Április 4. 11:392819.
    sziasztok!

    ha van valakinek fölös lindynette20a akkor megvenném!

    irj privit
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  84. Torolt_felhasznalo_335122
    Torolt_felhasznalo_335122
    2007. Április 2. 14:542818.

    Sziasztok!

    Eladó 3 havi bontatlan csomagolású MILLIGEST fogamzásgátló tabletta.

    Az árban megegyezünk!

    Ha valakit érdekel, akkor keressen.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2007. március 13. 08:422817.
    Szia!

    A honlapot megtaláltam, de milyen terméket kell keresni????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_482274 (2844)
    2007-03-13  00:25
  86. 2007. március 9. 20:342816.

    Szia csmoni01!

    En kb. 7 eve szedtem Diane 35-ot.Tapasztalatom annyi rola, hogy az elso ket honapban oriasi dudaim lettek tole (ennek csak a parom orult)majd ami sokkal kellemetlenebb volt, hogy allandosult tole a folyas.Amiota valtottam, hala Istennek nincsenek ilyen gondjaim!   

    Ui:A dudak meg renben is lennenek, csak ne fajt volna annyira, hogy alig birtam elviselni barmilyen ruhadarabot magamon!Minden irritalt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950729 (2808)
    2006-11-21  11:49
  87. Torolt_felhasznalo_681571
    Torolt_felhasznalo_681571
    2007. március 9. 13:202815.

    Szió Mindenki!

    Eladó 1 havi Milligest 1500 Ft-ért.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. Torolt_felhasznalo_426148
    Torolt_felhasznalo_426148
    2007. március 8. 19:552814.
    én szedtem diane 35-öt, de mindenkit csak lebeszélni tudok róla, mert tüdőemboliát kaptam tőle, fél évig kellett vérhigitó gyószert szednem, és még utána egy hónapig injekcióizni .szerettem én is főleg mert szép lett tőle a bőröm, de más pozitiv hatás nem tudok felsorakoztatni... sőt nem régiben hallottam hogy egy lány meg is halt az embólia miatt amit szintén ez a bogyó válthatott ki...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_950729 (2808)
    2006-11-21  11:49
  89. 2007. március 7. 20:202813.
    Sziasztok! Azt szeretném kérdezni azoktól akik esetleg voltak már gyógyszert felíratni a vizitdíj óta. Mivel a törvény azt mondja ki, hogy nem kell vizitdíjat fizetni annak, aki olyan gyógyszert szed amit 3 havonta vagy sűrűbben írnak föl neki. Szóval csak arra vagyok kíváncsi, hogy aki volt azóta annak kellett fizetni? (jó nem az a 300 Ft-ben mennék tönkre csak egy 6000 Ft-os gyógyszernél még ez is...)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2007. március 6. 23:312812.
    Sziasztok!

    Nekem 4 level 2008.02-ig jo Femodenem van. Nem feltetlen penzert adnam oket (persze ha valakinek igy jo, errol is lehet szo), hanem inkabb valami masert. Nem tudom pontosan, miert, de ha valakit erdekel, priviben keressen, es kitalaljuk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2007. március 1. 19:222811.
    Sziasztok!

    Van három levél eladó meliane fogamzásgátlóm...az egyikből hiányzik egy szem, de ha az nem kell a másik kettőt attól még szívesen eladom, természetesen olcsóbban mint a gyógyszertári ár.

    Esetleg Cilestre érdekelne csere lehetősége...

    Ha érdekel kérlek írj privibe!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  92. Torolt_felhasznalo_430426
    Torolt_felhasznalo_430426
    2007. március 1. 14:062810.

    Sziasztok!

    Van két levél Meliáném eladó!Ha valakit érdekel írhat privit biztos megeggyezünk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  93. Torolt_felhasznalo_426196
    Torolt_felhasznalo_426196
    2007. február 28. 13:032809.

    Sziasztok!

    Van eladó melianem 2 hónapra - akit érdekel írjon privit! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_950729
    Torolt_felhasznalo_950729
    2006. november 21. 11:492808.
    Sziasztok?Nem szedett véletlen valaki közületek Diane35-öt?Nekem át kellett írni,mert nagyon károsítja a májat, de én nagyon szerettem.Nektek mi a vélaményetek erről.Most yasminellét szedek, jó gyógyszer, csak kurva drága.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2006. október 28. 19:432807.
    szerintem igen. Elvileg akkor kell elkezdeni szedni amikor megjön, vagyis az első nap. Szerintem várd meg a következő ciklust.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_522598 (2806)
    2006-10-27  17:50
  96. Torolt_felhasznalo_522598
    Torolt_felhasznalo_522598
    2006. október 27. 17:502806.

    Most kezdek el fogamzásgátlót szedni és hogy ha a 6. napon vezsem be az 1.t az baj?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. Torolt_felhasznalo_279807
    Torolt_felhasznalo_279807
    2006. július 17. 08:132805.

    Sziasztok, szed valaki MILLIGEST nevezetű fogigátlót?

    Ezt írta fel a nőgyógyász, de még nem hallottam róla, ha van valakinek tapasztalata ennek szedésével kapcsolatban, annak megköszönném a véleményét, üdv:

                                                            Yvonne

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2006. Április 4. 15:022804.

    Sziasztok!

    Minden tapasztalatot, szívesen olvasok, a Gracialról!!!

    Előre is köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2006. február 24. 00:062803.
    Szepike írtam neked privit kérlek mihamarabb vélaszolj mert nagyon sürgős!!
    előzmény:
    Szepike (2819)
    2006-02-18  18:00
  100. 2006. február 23. 21:152802.

    Hát igen.. Tudom, hogy minden tabletta mindenkire más hatással van, úgyhogy ez csak ilyen sötétben tapogatózás...

    De ha belegondolok, ez már az 5. tabletta, amit szedek 3 és fél alatt, mert egyik sem vált be.  A Milligest-re azt mondta a nődokim, hogy ha ez sem jön be, akkor nincs több ötlete. (Amúgy megfordultam már 3 nőgyógyásznál.) Legszívesebban abbagyanám a tablettaszedést úgy, ahogy van, de mindegyik nődoki azt mondta, hogy mindenképpen szednem kéne "valamit", mert valami rendellenesség van a petefészkemen, és a tabletta tartja rendben a ciklusomat. Szóval, nem tudom...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_281912 (2800)
    2006-02-23  12:40

Címlap

top