Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogamzásgátló tabletták

Torolt_felhasznalo_607213
Torolt_felhasznalo_607213
Létrehozva: 2002. október 20. 12:17
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni a Marvelon nevű fogamzásgátló tablettával kapcsolatban. Kinek milyen tapasztalata van róla?Én eddig Mercilont szedtem, de ennek van egy igen kellemetlen mellékhatása, a hüvelyi gombásodás. Az orvosom most a Marvelont írta fel, de én úgy hallottam, hogy külföldön már betiltották!Kérem, hogy akinnek hasonló problémája(gombásodás)volt fogamzásgátló miatt írja le, hogyan szabadult meg tőle, illetve aki Marvelont szed, szedett, hallott róla valamit írja meg a véleményét róla!Ha tudtok jelenleg Magyarországon kapható, a Mercilonnál kevesebb hormontartalmú tablettáról azt is írjátok meg!Segítségeteket előre is köszönöm!



-----------------------------------------------------

Fogamzásgátlók, gyógyszerek eladása, vagy cseréje a fórumon tilos!



(moderátorok)
  1. Torolt_felhasznalo_126263
    Torolt_felhasznalo_126263
    2008. január 16. 08:362901.
    decemberben elutaztam, és a havim pont beleesett volna a nyaralásomba...megkérdeztem a nődokit (mert persze először barátnőcsajszik javasolták ), hogy lehet-e baj belőle, ha elkezdem az újabb adag szedését. Azt mondta, persze, legfeljebb nem jön be Hát bejött , semmi gondom nem volt.

    Szóval HAJRÁ!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_453870 (2899)
    2008-01-11  16:25
  2. Torolt_felhasznalo_126263
    Torolt_felhasznalo_126263
    2008. január 16. 08:372902.
    mármint persze, hogy elkezdhetem a következő adagot baj nem lesz belőle....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2008. január 19. 09:042903.
    Figyusztok, én eddig lefekvés előtt szedtem a tabimat, de most szeretném majd inkább reggelente bevenni. szerintetek hogy váltsak? Az új levelet kezdjem majd reggel bevenni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_126263 (2902)
    2008-01-16  08:37
  4. Torolt_felhasznalo_651246
    Torolt_felhasznalo_651246
    2008. január 19. 09:422904.
    ugyan nem tudom, milyen gyógyszert szedsz, de sztem általában nem gond pár óra csúszás. én már régen szedtem, de mintha az elfelejtett tabit még 12 órán belül be lehetne venni, szóval ha este "elfelejted", reggel még simán belefér. (de lehet, hogy vannak olyan gyógyszerek, aminek annyira alacsony a hormontartalma, hogy fontos a pontos beszedés...).
    Szerintem ha a következőt levelet reggel kezded, az jó lesz. meg ha a 7 nap kihagyás után este kellene bevenned és helyette ugyanazon a napon reggel beveszed, akkor pláne oké, nem?

    nade majd mindjárt megmondják mások is a tutit
    előzmény:
    ptitefille (2903)
    2008-01-19  09:04
  5. 2008. január 19. 20:152905.
    Jobb, ha esténként szeded, legalábbis, ha a melasma is szempont,mert akkor nem napközben a legmagasabb az ösztrogénszinted, ez is segít az arcon jelentkező pigmentfoltok erősödése ellen.
    előzmény:
    ptitefille (2903)
    2008-01-19  09:04
  6. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. január 22. 21:042906.
    Sziasztok!
    Ne haragudjatok, hogy ezzel ide bepofátlankodok. Tudom, hogy nem ez a megfelelő hely, de az ilyen témájú topikok régiek, és nem akartam előszedni őket, a kutya nem néz rájuk Tényleg ne haragudjatok.

    Az lenne a kérdésem, hogy ki az aki használt közületek Canesten hüvelykúpot? Lenne egy kérdésem ezzel kapcsolatban.

    Mégegyszer elnézést
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_275984
    Torolt_felhasznalo_275984
    2008. január 23. 10:372907.
    Szia, én már sokszor használtam, de nekem a másdodik harmadik napon mindig rosszabb lett tőle. Viszkettem és el kezdtem vérezgetni. Szerintem allergiás voltam rá. Aztán az orvosok ezt mindig másként magyarázták.  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_891174 (2906)
    2008-01-22  21:04
  8. 2008. január 23. 20:382908.
    Én írtam!  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2008-01-21  16:40
  9. Torolt_felhasznalo_442601
    Torolt_felhasznalo_442601
    2008. január 24. 10:312909.

    Sziasztok!

    Azt szeretném kérdezni csupán, hogy a fogamzásgátló tablettk minden esetben hatásosak? Úgy értem, mindegy, hogy milyet ír fel az orvos, mindenképp meglesz a fogamzásgátló hatása, csak  esetleg lesz 1-2 mellékhatása is? Mert én legelső alkalommal hánytam tőle, és ha korán kelek, még most is érzem, hogy hányingerem van. ezek nem nagy dolgok, vagy jobb, ha íratok fel másikat? Előre is köszi a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. Torolt_felhasznalo_293408
    Torolt_felhasznalo_293408
    2008. január 24. 10:512910.

    Sziasztok!

    A párommal hamarosan (1-2) éven belül babát szeretnénk. Triregolt szedek már 4 éve folyamatosan. Szerintetek hány hónappal korábban kell abbahagyni a gyógyszer szedését hogy biztosan ne ártson a babának.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_109636
    Torolt_felhasznalo_109636
    2008. január 26. 18:552911.
    Sziasztok!

    Harmonet-tel kapcsolatosan mi a tapasztalatotok? talán nem olyan elterjedt? nem tudom, de olyan keveset hallani felőle..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2008. február 10. 21:472912.

    sziasztok, kérlek segítsetek nekem, ha tudtok. évek óta szedek gyógyszert (már elég sokfélén túlvagyok, minddel volt vmi probléma) a mostania Triodena, 3. hónapja szedem, vérzés nagyon jó tőle, még a libidómat is visszahozta (előtte lindynette 30 volt kb 3 évig) viszont: lassan 23 éves leszek, mégis bár a tabletta tök jó a bőrnek- én ezt vhogy nem tapasztalom!! sőt! mindig van pattanásom, utálom, elegem van belőle h úgy nézek ki mint egy serdülő tini, nem akarom állandóan alapozózni se.

    van olyan gyógyszer ami erre a gondomra megoldást kínál? kérlek írjatok.

    ja igen, a Diane 35-öt elvetném, úh más tanácsokat várok, türelmetlenül  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_569604
    Torolt_felhasznalo_569604
    2008. február 10. 23:032913.
    Szia én Yadine.t szedek és nekem letisztitotta a börömet és nekem nagy görcsim is voltak elötte de a gyogyszer után már nincsenek!Én ezt szedem nekem bevált!Már 3 éve szedem eddig nincs panaszom de a közel jövöben tervezem a leállást kiváncsi vagyok hogy akkor mi lesz!Ha gondolod majd beszámolok rola :
    előzmény:
    héroine (2912)
    2008-02-10  21:47
  14. 2008. február 10. 23:192914.

    szia, köszi! már túlvagyok a yadine-on, nekem nem vált be

    arra tök jó volt h le tudtam fogyni tőle azt a kb 3 kilot amit akartam, és azóta nem is szedtem vissza, de ezen kívül nincsenek róla túl jó emlékeim....de örülök ha neked bevált

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569604 (2913)
    2008-02-10  23:03
  15. Torolt_felhasznalo_569604
    Torolt_felhasznalo_569604
    2008. február 11. 00:492915.
    Miért?Neked mi bajod lettöle?
    előzmény:
    héroine (2914)
    2008-02-10  23:19
  16. 2008. február 11. 12:512916.
    sziasztok

    látom még nem lett megemlítve a NUVARING hüvelygyűrű. hát én csak ezt tudom ajánlani. sokkal egyszerűbb mint a tabletták nem gond ha elfelejted egyik nap, kevesebb a hormontartalma stb.
    igaz hogy drága de nekem megéri hogy ne kelljen izgulnom...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2008. február 11. 13:412917.

    Sziasztok!

    Ha vkinek lenne esetleg kimaradt Yasminelle fogigátlója, engem érdekelne! Írjon privit!

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. február 11. 15:002918.
    bőrre mit javasoltok a diane-n kívül?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2008. február 11. 20:322919.
    sziasztok!Valakinek van megmaradt milligest fog. gátlója?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. február 12. 19:342920.

    lányok, ne haragudjatok, de tényleg nem azért frissítettem fel ezt a topicot h itt mindenki gyógyszert keressen ill. adjon el!

    kismillió ilyen topic van, én itt nagyon szeretnék a problémám ügyében előrelépni, remélem emiatt nem tűnök önzőnek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2008. február 12. 19:512921.
    én sokáig szedtem marvelont, de egyrészt híztam tőle, másrészt a libidóm is sokat csökkent .Lassan már 4 éve szedem a mercilont, ezzel semmi gondom nincs, a hüvelyi gombásodás sem merült fel, illetve amikor igen, akkor nem a gyógyszer miatt és kikezelték. Sok ismerősöm szedi, nem nagyon találsz jobbat...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  22. 2008. február 12. 19:522922.
    mercilontól is véreztem azon is túl vagyok már, sőt az volt a legelső
    előzmény:
    volcano (2921)
    2008-02-12  19:51
  23. 2008. február 12. 19:552923.

    Menj el bőrgyógyászhoz! Én most kaptam 2féle kencét is, az egyik Acnemicin, a másik Dalacin T oldat. 2 hete kenem a fejem, egyelőre változást még nem látok.

    Nekem pattis bőrre semmi nem jött be, se Diane, se Yadine, se Milligest, se Yasminelle, se terhesség, se szoptatás, se semmi.

    Én 28 leszek és a fejem és a hátam is pattis ...

    előzmény:
    héroine (2912)
    2008-02-10  21:47
  24. 2008. február 12. 20:072924.
    En is mercilont szedtem, nekem elmaradt a verzesem tole mert peteeresem volt, de a pete nem repedt meg, hanem ciszta formajaban novogetett....
    előzmény:
    volcano (2921)
    2008-02-12  19:51
  25. 2008. február 12. 20:092925.
    Nem lehet, hogy hormonbajod van? Neztek mar meg neked valaha verbol?
    előzmény:
    héroine (2912)
    2008-02-10  21:47
  26. 2008. február 13. 16:262926.

    értem

    reménykedtem h megúszom a bőrdokit, h vmi majdcsak használ, de nem igazán

    na nem úgy kell elképzelni mintha akném lenne, csak mindig van egy jópár, ami fáj, és gyulladt, és piros, de úgy igazán "beérni" mint egy normál patti, több is van, ami nem szokott

    előzmény:
    Kacsamama (2923)
    2008-02-12  19:55
  27. 2008. február 13. 16:322927.

    szia, én is erre gondoltam h vszeg ez lehet, és utána is néztem a neten h hogy lehet olyan vérvétel-beutalót kérni, h megvizsgálják, de egyelőre elég sokfélét olvastam. 2 héten belül megyek dokihoz receptért, úgy gondoltam h akkor őt megkérdem h tud-e adni, ill. hogy kitől kell kérni. több helyen olvastam h csak eléggé indokolt esetben csinálnak ilyet, mert nagyon drága, és a pattik ált. nem tartoznak a komoly dolgok közé (szerencsére....)

    neked esetleg van ilyennel tapasztalatod?

    kb májustól októberig, amikor már van a napnak hatása, sokkal szebb a bőröm, tisztább

    és amúgy meggyőződésem h (belvárosban lakom) mivel nem utaztam már régen vidékre/hegyekbe/tengerhez, v bárhova ahol napokig tiszta levegőn lehettem volna, ez a mocskos bp-i levegő is hibás

    előzmény:
    silviHemel (2925)
    2008-02-12  20:09
  28. 2008. február 15. 18:472928.
    valaki?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_379561
    Torolt_felhasznalo_379561
    2008. március 28. 16:272929.

    Sziasztok!

    Szeretnék tanácsot kérni.

     Most tri-regolt szedek 2 hónapja, de nagyon fáj tőle a  lábam és a libidóról nem is beszélve.... szóval le kellene váltanom. Csak azt nem tudom mire, és ebben szeretnék tanácsot kérni.

    Amúgy előtte Cypromxet szedtem 6 hónapig, de az volt ráírva hogy "csak fogamzásgátlás céljából nem szedthető....."  bár azt mondta  a doki, h rá se rántsak, de én nem merem szedni. Ekkor felírattam a tri-regolt. Arról meg azt hallottam, h magas a hormontartalma és én még elég fiatal vagyok(21), szeretnék majd gyereket is később. Szóval ha lennétek olyan kedvesek javasolgatni gyógyszereket, azt megköszönném.Amúgy tudom, hogy mindenki máshogy reagál, de jó lenne egy-két tanács, hogy kész elhatározással menjek a dokimhoz.

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2008. március 30. 01:302930.

    nuvaring  - ez tartalmaz a legkevesebb hormont.  ha kérdésed van, csak nyugodtan.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379561 (2929)
    2008-03-28  16:27
  31. Torolt_felhasznalo_379561
    Torolt_felhasznalo_379561
    2008. március 30. 13:322931.
    Köszi szépen a segítséget!
    előzmény:
    suzo (2930)
    2008-03-30  01:30
  32. Torolt_felhasznalo_568768
    Torolt_felhasznalo_568768
    2008. május 6. 09:442932.

    Sziasztok!

     

    Cilestről tud valaki valamit?

    Én most ezt szedem,de nem biztos,hogy ez a legjobb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_888320
    Torolt_felhasznalo_888320
    2008. május 6. 09:452933.

    Szia norapleasure!

     

    Én Diane35öt szedek már egy ideje. eddig semmi mellékhatást nem érzek és olcsóbb is mint a többi, mert támogatott bogyó. Ja és a hormontartalma is alacsony. Kérdezd meg a dokid, hogy ő mit mond róla. De nekem bevállt.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379561 (2929)
    2008-03-28  16:27
  34. Torolt_felhasznalo_657226
    Torolt_felhasznalo_657226
    2008. május 6. 11:272934.

    Sziasztok lányok!

     

    Abban kérném a tanácsotokat, hogy mi a teendő akkor, ha még 2 szem van hátra az aktuális levél mercilonból, de szeretném, ha hamarabb megjöjjön a  mensesem. Arra gondoltam, h ma abbahagyom, a maradék 2 szemet elrakom vésztartaléknak... a tájékoztató szerint a 3. héten ha kimarad egy tabletta, akkor akár nem is szükséges befejezni az adott havi adagot, rögtön lehet szünetet hagyni, hiszen a védettség megvan. Nektek mi erről a véleményetek?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2008. június 5. 20:372935.

    Sziasztok!

     

    Norapleasurehoz hasonlóan és in arról érdeklődnék, hogy melyik fogigátlónak van most a legkisebb hormontartalma. Nyílván több olyan is van, aminek kevés a hormontartalma. Légyszi írjatok véleményt ezekről.

     

    Most Lyndinettét szedek, de azon gondolkozom, hogy váltanom kéne. Azt hallottam ugyanis, hogy akinek zsíros, pattanásos a bőre, azoknál még inkább kihozza a pattanásokat. Nekem pedig mostanában a nyakamon jönnek elő kis piros púpok és pattik. Hátha valamelyik más gyógyszer jobb hatással lenne rá.

     

    Ugyanis amikor nekem a nőgyógyász felírta a Lyndinettét, előtte Tri-regolt szedtem és azt mondta, hogy az már régi gyógyszer, próbáljunk ki egy modernebbet. Adott két fajta gyógyszerről szóró lapot, az egyik a Lyndinette volt, a másikra nem emlékszem. Azt mondta olvassam el és ha visszamegyek hozzá döntsem el melyiket szeretném. Szóval nálam ennyiben kimerült a tájékoztatása.

     

    Eddig nem is igazából foglalkoztam vele, mert hízni nem híztam, az arcom viszont mostanában kezd elég csúnya lenni, sajna pigmentfoltjaim is vannak, tudom ez a fogigátlók átka.

     

    Köszi mindenkinek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  36. Torolt_felhasznalo_574052
    Torolt_felhasznalo_574052
    2008. június 5. 22:332936.

    Sziasztok!

     

    A tanácsotokat szeretném kérni h nektek milyen fogigátló vált be igazán.

    Én most már a 3. fajtát szedem, a Belarát, ezt már asszem több mint egy 1 éve, de az utóbbi hónapokban többször is barnás-véres folyásom van tőle, plusz hát a libidóm az kb nulla, úgyhogy egyértelmű h váltanom kéne vm másra. Anno azért ezt kaptam a dokitól, mert az arcbőrre is jó hatással van, és nekem kicsit problémás a bőröm.

    Szóval ki szed hasonló gyógyszert, ami javít az arcbőrön, de nincsenek naon mellékhatásai?? Tudom, hogy persze mindenki másképp reagál a gyogyikra, de csak tippeket szeretnék.

    Jah és annyira ne legyen magas a hormontartalma, még csak 20 éves vaok, so a Diana35 szóba se jöhet szerintem.

    So ide a tanácsokkal, akár priviben is

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. Torolt_felhasznalo_646173
    Torolt_felhasznalo_646173
    2008. június 7. 09:322937.

    Sziasztok!

    most kezdtem el szedni a milligest fogigátlót, s azt szeretném tudni, hogy mennyi idő után van hatása?

    sürgős

    köcci 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2008. június 10. 11:312938.

    Szia!

     

    A Dianét illetően megoszlanak a vélemények, de a gyógyszertájékoztatón az volt eddig olvasható, hogy alacsony dózisúnak tekinthető. Most viszont ezt a sort nem látom ott. ???

    Most néztem, a drinfo.hu (http://www.drinfo.eszcsm.hu/drinfo/) szerint levették arról is a támogatást.   

    Itt találod a gyógyszerről a leírást: http://www.drinfo.eszcsm.hu/drinfo/pid/0/medicine

     

    P ersze az orvosod biztos tud ajánlani más gyógyszert is. :)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_574052 (2936)
    2008-06-05  22:33
  39. Torolt_felhasznalo_383357
    Torolt_felhasznalo_383357
    2008. június 28. 17:072939.

    Sziasztok!

     Az új, júliusi Wellnes újságban van egy cikk egy újabb fajta fogamzásgátló tablettáról, ami elvileg csak abban különbözik a többitől, hogy 84 db-ot kell szünet nélkül beszedni, s ezért 3 havonta van menstruáció! De a cikk szerint az összetevőiben, hatásában, mellékhatásaiban nem különbözik. A nevét sajnos nem írja, pedig akkor könnyebb lenne a helyzet. 

     Azt írja, már forgalomban van itthon is! Tudtok róla valamit? Legalább a nevét? Kipróbálnám a váltást, most belarát szedek, s pont most fogy el e doboz, úgyhogy van kevesebb, mint egy hetem, hogy találjak erről valamit. ...

     Ha tudtok valamit róla, lécci írjatok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_587132
    Torolt_felhasznalo_587132
    2008. június 30. 14:032940.

    sziasztok!

     

    tudom illetve látom hogy itt mindenki csak kérdez...szóval annyi lenne my kvescsön hogy hallottatok e már a minerva nevű fogamzásgátló tabiról...? nekem ezt irta fel az orvos kb olyan mint a diane35 csak fele annyiba kerül.. lécci ha vkinek van vmi tapasztalata róla irja meg köszii

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. Torolt_felhasznalo_383357
    Torolt_felhasznalo_383357
    2008. június 30. 14:152941.

    Minervát nem ismerem, de ha tényleg olyan, mint a diane35, kerüld! Mert az akkor azt jelenti, hogy nagyon magas a hormontartalma. az fontos, hogy alacsony legyen! Dianét is max egy évig szabad szedni, ezt már rengeteg orvostól hallottam! alacsony hormontartalmút keress...

     

      

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_587132 (2940)
    2008-06-30  14:03
  42. Torolt_felhasznalo_383357
    Torolt_felhasznalo_383357
    2008. június 30. 14:162942.
    vagy miben hasonlít a dianéra?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_587132
    Torolt_felhasznalo_587132
    2008. június 30. 14:172943.
    te milyet szedsz? és ezt azért mondod mert van vmi negatív tapasztalatod a diane35tel kapcsolatban?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383357 (2941)
    2008-06-30  14:15
  44. Torolt_felhasznalo_587132
    Torolt_felhasznalo_587132
    2008. június 30. 14:192944.
    abban hasonlit hogy ez is ilyan börproblémára van de valahol azt olvastam hogy alacsonyabbb a hormontartalma
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_587132 (2943)
    2008-06-30  14:17
  45. Torolt_felhasznalo_383357
    Torolt_felhasznalo_383357
    2008. június 30. 14:292945.

    Szedtem dianét én is korábban egy évig, de már váltottam, már régóta Belarát szedek. Ezzel teljesen elégedett vagyok, s érezhetően alacsony a hormontartalma, valóban. Mikor váltottam, jópár hónapig volt pecsételő vérzésem. Sokkal hamarabb megjön a vérzésem is, mikor abbahagyom a szedését, mint dianánál.

     Kérdezz meg bármilyen nőgyógyászt, mi a véleménye a dianéről, s hogy lehet-e hosszú távon szedni...nagy eséllyel nemet mond. Nekem eddig összes ezt mondta, hogy "korszerűtlen", nem jó. Káros hosszú távon.  De bőrre valóban nagyon jó hatása van, de pont a magas hormontartalma miatt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_587132 (2943)
    2008-06-30  14:17
  46. Torolt_felhasznalo_587132
    Torolt_felhasznalo_587132
    2008. június 30. 17:272946.
    nagyon köszönöm az infokat
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383357 (2945)
    2008-06-30  14:29
  47. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 14. 07:512947.

    Sziasztok!!

    Valaki tud nekem segiteni egy kicsit?

    Most Lindynette20 fogamzásgátló tablettát szedek csak elkezdtem hizni tőle.Egy ismerősöm ajánlotta a Yasminell-t.Erről a gyogyszerről nem tudok semmit.Nagyon örülnék aki ismeri és tapasztalata van létszike irjon milyen tapasztalata van!Előre is köszönöm!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_855383
    Torolt_felhasznalo_855383
    2008. július 17. 15:012948.

    Sziasztok!

    Segítséget szeretnék kérni.Ha valakinek van, vagy volt hasonló "gondja"kérem segítsen.

    Nyaralni megyünk nemsokára és az a problémám hogy pont akkorra esik a menzeszem.

    Hallottam hogy ha nem tartok szünetet két levél  közt, akkor nem jön meg.

    De nem igazán tudom hogy van-e ennek mellékhatása, vagy hogy ezt hányszor lehet "eljátszani", iletve hogy ez gyengíthet-e a gyógyszer hatásán.

    Előre is köszönöm ha valaki tud tanácsot adni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_652615
    Torolt_felhasznalo_652615
    2008. július 17. 20:362949.

    Sziasztok!

     

    Először is bocsi a bepofátlankodásért. Nem tudok még topicot nyitni. Lehet nem is kell ezért. Remélem tudtok segíteni!

     

    Tudjátok mennyi a felszívódási ideje a Novynette-nek? Olvastam már, hogy a fogamzásgátlók felszívódási ideje 2-4 óra, aztán olvastam 5-6 órát, sőt 10-et és 12-t is. Konkrét választ sehol sem találtam, pedig megnéztem a topic-okat és a google-ben is kerestem...

     

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_652615
    Torolt_felhasznalo_652615
    2008. július 17. 21:222950.
    Senki???
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652615 (2949)
    2008-07-17  20:36
  51. Torolt_felhasznalo_455923
    Torolt_felhasznalo_455923
    2008. július 17. 21:342951.
    Szia sziszka!Jól hallottad,ha szünet nélkül el kezded szedni a köv levéllel,akkor egyáltalán nem jön meg abban a hónapban.Vagy pl el tudod tolni 1 héttel:rászedsz még 7 szemet és akkor 7 nappal késöbb jön meg.Én sokszor csináltam már,nem volt semmi mellékhatása és terhes se lettem,szoval szerintem nem gyengit a hatásán.Jó nyaralást!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_855383 (2948)
    2008-07-17  15:01
  52. Torolt_felhasznalo_455923
    Torolt_felhasznalo_455923
    2008. július 17. 22:122952.
    szia bebikukorica!megnéztem neked,olyat találtam csak,hogy melyik összetevöje mennyi idö alatt.1-2 óra!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652615 (2949)
    2008-07-17  20:36
  53. Torolt_felhasznalo_652615
    Torolt_felhasznalo_652615
    2008. július 18. 09:112953.

    Szia asmi!

     

    Köszönöm a válaszodat! Írtam privit is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_455923 (2952)
    2008-07-17  22:12
  54. Torolt_felhasznalo_855383
    Torolt_felhasznalo_855383
    2008. július 18. 09:262954.

    Szia asmi!

    Köszönöm szépen a segítséged,megnyugtattál.

    Tehát ha jól értem akkor ha 7 szemet még beszedek és akkor tartok szünetet akkor 7 nappal elcsúszik. és utána ugyanúgy visszaállíthatom ahogy eddig volt?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
    2008-07-17  21:38
  55. Torolt_felhasznalo_248363
    Torolt_felhasznalo_248363
    2008. július 20. 00:402955.

    Sziasztok!

    Érdeklődnék,hogy nagyon régóta szedem a fogamzásgátló tablettát,telítődött a szervezetem.Közben szünetet nem tartottam,és hamarosan szeretnék vele leállni.Szeretnénk majd később babát.

    Gondolom hirtelen nem lehet a gyógyszerszedéssel leállni egyik napról a másikra,mert akkor abból baj lehet,(?)

     

    Milyen dolgok történhetnek ha hirtelen abbahagyom,v. ha beszedem még ezt a levelet, és a kövi levéllel már nem? Van esetleg valaki aki a tabletta abbahagyása után rosszul érezte magát?

    Köszönöm aki ír

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 20. 01:262956.

    Szia!

     

    Én április végén hagytam abba két és fél év szedése után..

    én igazán nem sok negatív tapasztalatról tudok beszélni. A menstruációm pontos,persze nem annyira mint tablettával, de 1-2 nap eltéréssel pontosan jött meg az elmúlt hónapokban, és a görcsök sem olyan elviselhetetlenek szerencsére!

    Semmilyen más negatív hatása nincs, úgy érzem, a libidóm növekedett, igazából a tablettával sem voltak nagy gondok a libidómmal de így érzem hogy még jobb!

    Én beszedtem a szemeket az utolsó levélből ahogy kell és utána nem vettem több fogamzásgátlót, ennyi. Hirtelen ne állj le, szóval a levél végéig szedd be természetesen, de ezen felül nem hiszem hogy baj lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248363 (2955)
    2008-07-20  00:40
  57. 2008. július 31. 08:342957.

    Sziasztok!

     

    Nincs már meg a Triodena.

     

    Szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. Torolt_felhasznalo_652615
    Torolt_felhasznalo_652615
    2008. augusztus 1. 08:402958.

    Múltkor választ kaptam a kérdésemre Tőletek, így újra a segítségeteket kérném.

     

    Tegnap vettem be életem első fogigátlóját.  Baj- e ha a Novynette fogigátló bevételét követő egy óra múlva Algopirint is bevettem? Espomisan puffadás elleni készítmény (alkalmanként) szedhető a fogigátló mellett?

     

    Köszönöm szépen előre is a kedves segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2008. augusztus 1. 10:392959.

    hát nekem a fejem szétdurran, meg hányingerem van, de csak ha megjön. pedig több évig semmi bajom nem volt Minulettel, ezért váltottam Yadine-ra, de a probláma nem múlt el. hasfájás nincs, csak rossz közérzet és a fejfájás, de már totál kivagyok tőle.. szóval a váltás nem jött be, abbahagyni nem merem..

    javaslat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. Torolt_felhasznalo_680784
    Torolt_felhasznalo_680784
    2008. augusztus 1. 11:392960.

    Végtag zsibbadás jelentkezett vkinél?

    Mert nekem a 2. hónapban szinte napi rendszereséggel zsibbad vagy a kezem vagy a lábam

    A dokim szerint érdekes mert a panaszok már az első hónapban jeéentkeznének

    Remélem elmúlik mert elég rossz érzés:-(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2008. augusztus 1. 12:032961.

    Szia!

    Szerintem az algopirintől meg a haspuffadásra való gyógyszer semmiben nem befolyásolja a fogi gátlódat. A használati útmutatón nincs rajta? Én yadine-t szedek és az van írva, hogy egyes antibiotikumok csökkenthetik a hatását. De algopirin meg ilyenek nem, csak ha valami vírusod van és antibiotikumot ír a doki(de szólni kell neki,hogy gyógyszert szedsz, mikor felírja), vagy ha hánysz/hasmenésed van.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_652615 (2958)
    2008-08-01  08:40
  62. 2008. augusztus 1. 12:102962.

    Szia!

     

    Nekem szinte mindtől hányingerem volt, meg rossz közérzet! Elég sokat próbáltam. Most tértem át a Nuvaring hüvelygyűrűre! Na ettől még nem volt hányingerem, remélem nem is lesz! Bár a felhelyezés első két napján kicsit ettől is furán éreztem magam! 

    előzmény:
    hiperter (2959)
    2008-08-01  10:39
  63. Torolt_felhasznalo_652615
    Torolt_felhasznalo_652615
    2008. augusztus 1. 12:132963.

    Gabócatündérke!

    Köszönöm a válaszodat! Novynette-t szedek és a tájékoztató csak az antibiotikumokra tér ki, hogy amelett a fogamzásgátló hatása csökkenhet. Közben utánanéztem a neten, egyes orvosok szerint nem zavarhat be az Algopyrin, máshol meg azt olvastam, hogy akár csökkenhet is a fogamzásgátló hatása... Én bízom benne, ahogy Te is mondtad, hogy nem zavar be.

    előzmény:
    Gabócatündérke (2961)
    2008-08-01  12:03
  64. Torolt_felhasznalo_248514
    Torolt_felhasznalo_248514
    2008. augusztus 1. 13:002964.

    helló!

     

    egy évig szedtem a  yadinet. elmentem egy rutin vizsgálatra, és kideült, hogy a koleszterinemet felvitte angyon.

    több mint egy hónapja enm szedem, és még nem jött meg. Fáj a mellem, alhasam 2-3 hete iszonyatosan, az arcom pattis.

    Nem tudjátok megmondani, hogy kb mikorra várjam a menszeszemet?

     

     

    köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2008. augusztus 11. 20:502965.

    Sziasztok!

     

    Szerintetek hogyan lehet eldönteni, hogy mi a megfelelő fogamzásgátló tabletta számodra? Ugyanis mindenhol azt hallani, hogy a dokik azt a gyógyszert ajánlják, amelyik céggel szerződésben állnak. Így 1-2 gyógyszer közül lehet választani (mármint az orvosodnál). Az interneten viszont annyiféle gyógyszer van, és a különböző fórumokon is mindenkinek más jön be, így végül nem lehet eligazodni. Tud nekem esetleg valaki ebben tanácsot adni?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  66. 2008. augusztus 11. 21:262966.

    Szia!

    Elméletileg alapos kivizsgálás(nőgyógyászati, vérvétel, hormonszint stb. ) után az orvos felírja neked a legmegfelelőbbet, ami a szervezetedhez legjobban illik. Persze félévenként, évenként újra alaposan megvizsgálnak(vérvétel, májfunkció, hormonszint) és eldöntik szedheted e továb, vagy új kell.

     

    Gyakorlatilag az orvos, szinte mindenféle vizsgálat nélkül felírja azt ami leghamarabb eszébe jut(lehet a szerződéses dologban valami), aztán beszeded, ha panaszaid vannak felír egy másikat ha nem akkor szedheted ameddig akarod, vagy ameddig nem lesz bajod vele.

    Szóval ha bajod van egy gyógyszertől akkor az nem jó.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (2965)
    2008-08-11  20:50
  67. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2008. augusztus 11. 22:592967.

     

     

    Igazad van, sajnos az a baj, hogy tényleg így működik a gyakorlatban. Viszont akkor honnan tudjuk meg, hogy melyik a legmegfelelőbb gyógyszer nekünk? Gondolom senki nem akar elmenni több nőgyógyászhoz, hogy össze tudja hasonlítani mit ajánl az egyik, illetve a másik.

    Sokat olvastam a fórumokat is, viszont ott is mindenkinek más jön be, és elvileg mi nem vagyunk orvosok.

    előzmény:
    Gabócatündérke (2966)
    2008-08-11  21:26
  68. 2008. augusztus 12. 12:022968.

    Sziasztok! Én 2 hete szedem a Lindynette 20-s fogamzásgátlót,de eddig semmi hátránya nem volt. Viszont lenne egy kérdésem: sok helyen azt olvastam,hogy a menstruáció első napjától kell szedni,és akkor rögtön véd,de az én nőgyógyászom azt mondta,hogy a második naptól szedjem..ez esetben is rögtön védelmet nyújt? És ha mondjuk véletlenül 10 perc késéssel veszem be,akkor az nem probléma,igaz?

    Segítségeteket előre is köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2008. augusztus 17. 19:342969.
    3006-os hozzászólásra esetleg még valaki tud tanácsot adni?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  70. Torolt_felhasznalo_835163
    Torolt_felhasznalo_835163
    2008. október 3. 11:492970.

    Sziasztok!

     

    Ismeri valaki közületek aki ismeri az AZALIA fogamzásgátlót? Ezt írta fel a dokim, mert eddig mindegyiktől fájt a fejem. Viszont nem merem beszedni mert 28 db-os és szünet nélkül kell szedni, és az orvosom szerint megszünteti a menstruációt. Ez igaz? Hogy tudhatom ilyen esetben hogy nem vagyok terhes? Van valakinek tapasztalata? Nagyon megköszönném!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  71. 2008. október 5. 09:322971.

    sziasztok!

    most szeretnék majd fogmazásgátlót váltani.kb 1 éve szedem a diane 35-öt,de nem akarom sokáig szedni,annyi rosszat hallottam róla...szeretnék áttérni vmi alacsonyabb hormontartalmúra,esetleg háromfázisú fogamzásgátlóra.szed vki ilyet?a Triodenáról elég jó tapasztalatokat olvastam...esetleg vmilyen másik háromfázisúval kapcsolatos tapasztalat?előre is köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. Torolt_felhasznalo_506252
    Torolt_felhasznalo_506252
    2008. október 7. 22:362972.

    sziasztok!

    az a problémám hogy magas lett a koleszterinem a gyógyszertől, genetika is van benne de akkor is. most yasminellet szedek de előtte szedtem lindynette20 at és attól is magas volt.Esetleg nem tudok mondani egy olyat amitől nem megy fel?Halottam hogy a gracialtól nem igazán emelkedik.a doki most hüvelygyűrűt mondott vagy parhmatex krémet de ami nem hormonos abba annyira nem bízok meg.....segítsetek..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2008. október 9. 22:402973.

    Azért van a sok mellékhatás mert a fogamzásgátló=MÉREG!!!

    Hisz megöli azt amit/Akit nem akarunk!!!

    Sosem szedném!!!Ezen kívül rengeteg védekezési módszer van

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2008. október 9. 22:542974.

    Szia!

    Kíváncsiságból rákerestem erre a gyógyszerre, de semmit nem találtam róla.

    Én gyógyszerben nem igazán szeretem az új dolgokat... de persze neked kell eldöntened. Csak mindenképpen azért nézz egy kicsit utána, mielőtt mellette voksolsz.

    Az egyik amerikában élő régebbi ismerősömnek olyan hormonspriálja van, amitől szintén nem jön meg neki. Nincs vele gondja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_835163 (2970)
    2008-10-03  11:49
  75. 2008. október 9. 22:562975.

    ui.

    Igen, ha nem kell szünetet tartani, nem fog megjönni. Ha valaki tablettát szed, akkor megvonásos vérzés jelentkezik menstruációként a 7 napos szünetben.

    A hormonspiráltól szintén azért nem jön meg, mert állandóan fent van.

     

    Sok sikert!

    előzmény:
    hokifli (2974)
    2008-10-09  22:54
  76. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2008. november 2. 20:532976.

    Sziasztok!

     

    Tudja valaki, hogy melyek a háromfázisú tabletták? Állítólag csak kétféle van a gesztodén háromfázisúak és a levonorgesztrel háromfázisúak. Csak azt nem tudom, hogy melyik márkák ezek.

    Egyébként ezek alacsony hormontartalmúnak számítanak?

    Ha valaki tudja ezeket, légyszíves írjátok meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  77. epa
    epa
    2008. november 17. 21:442977.
    A Triodena az biztos háromfázisú a Schering gyártja.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (2976)
    2008-11-02  20:53
  78. Torolt_felhasznalo_641707
    Torolt_felhasznalo_641707
    2008. november 19. 13:342978.

    Sziasztok!

     

    A segítségeteket szertném kérni. Már több éve szedek fogamzásgátlót megszakítás nélkül, de úgy gondolom hogy illene szünetet tartani. Ahhoz hogy szünetet tartsak muszály elmennem nőgyógyászhoz? Vagy csak egyszerűen abbahagyom egy hónapra és aztán folytatom. Kinek mi a éleménye? 

     

    Köszi a segítséget!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  79. Torolt_felhasznalo_765740
    Torolt_felhasznalo_765740
    2008. november 19. 13:362979.

    Igen. Kicsit felborulhat a hormonháztartásod, vagy nagyon...de az is lehet, hogy nem. Azt a dokid tudja megmondani, hogy milyen jellegű tabletta kb mit okozhat.

     

    Ennyit megér nem? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_641707 (2978)
    2008-11-19  13:34
  80. 2008. november 19. 13:452980.

    Szia.

    Nem kell elmenned.Én sem mentem el amikor abbahagytam.

    Szépen abbahagyod és kész.Visszaáll minden a régi kerékvágásba.

    Akkor kell elmenned majd ha megint akarsz feliratni.vagy éppen másikat feliratni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_641707 (2978)
    2008-11-19  13:34
  81. 2008. november 19. 13:472981.

    Ja 1 hónapért nem érdemes abbahagyni.Fél év  vagy1 év .

    1 hónapért ne hagyd abba .megbolondulna a szervezeted.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_641707 (2978)
    2008-11-19  13:34
  82. 2008. november 19. 14:092982.

    Hosszú-hosszú szedés utáni abbahagyásról van valakinek tapasztalata? Jó lenne, ha Yasminelle-ről, de bármi jöhet. Persze nem akarok általánosítani, de jól esne néhány biztató hír...eddig csak rémtörténeteket olvastam. Szeretném azt hinni, hogy olyan is van, akinek "simán" ment.

    Köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_765740
    Torolt_felhasznalo_765740
    2008. november 19. 15:462983.
    Ha csak "pihentetni" akarja és nem akar külön dokihoz menni ezért, akkor végülis megvárhatja az éves esedékes rákszűrése időpontját, nem? Oda úgy is jár az ember lánya évente
    előzmény:
    adelusz (2980)
    2008-11-19  13:45
  84. Torolt_felhasznalo_660407
    Torolt_felhasznalo_660407
    2009. január 13. 20:442984.

    Sziasztok!

    Én yasminelle-t kezdtem el szedni és igaz h ez még csak az első hónapom, de nem vagyok tőle túl jól. Szerintetek érdemes már most váltani? És akinek az alacsony hormontartalmú nem jött benne annak a magas hormontartalmú jó lehet? Csak mer a doki vérvizsgálat meg minden nélkül írta fel, ezért aggódok kicsit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2009. január 13. 20:542985.

    Szia.Képzeld el, nekem is azt írta fel a nőgyógyász, minden vizsgálat nélkül, és nagyon rosszul voltam tőle, főleg az elején, előtte diane-t szedtem, de könnyebbet  akartam és erre váltottam, hát az első hónap nehéz volt, gyenge voltam, hányingerem volt, meg megőrűltem egy kicsit, mint mensi előtt szoktam.Aztán megszokta a szervezetem és nem volt vele semmi baj utána, de most abbahagytam, mert inkább spirált szeretnék.Várj egy picit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_660407 (2984)
    2009-01-13  20:44
  86. 2009. január 13. 21:012986.
    Szia, én pont egy hónapja hagytam abba a yasminelle-t, és rettegek, én is sok rémstoryt olvastam.Remélem nem lesznek pattanásaim meg semmi komoly tünet, bár a patiktól félek a legjobban.Megelőzésképpen én sószappanal mosakszom,meg van skinorenem, állítólag az segít, ha megindulna a patisodás.Eddig semmi tünetem, bár ez még az eleje, de ma pontosan megjött a mensim, pedig riogattak, hogy lehet akár hónapokig nem fog.Csak pozitívan.Kíváncsi leszek, hogy ússzuk meg....
    előzmény:
    Angel_fire (2982)
    2008-11-19  14:09
  87. 2009. január 15. 21:362987.

    Én szedtem fogamzásgátlót,3 fajtát,összesen 1évig.De soha többet nem vennék be egy szemet se semelyikből.Mindegyik fajtától gombát kaptam,fejfájást, és még hadd ne soroljam mit.Olyan durva módszer ez a hormon:(.Örülök,hogy saját magamra hallgattam és abba hagytam őket. Mert több dokihoz is elmentem és egy sem mondta,hogy álljak le vele.

    De mondjuk a környezetemben csak én voltam ezzel így.A barátnőim már évek óta szedik és semmi bajuk.Szóval mindez egyén függő.Én így jártam,ezt dobta a gép

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. Torolt_felhasznalo_804487
    Torolt_felhasznalo_804487
    2009. február 24. 22:312988.

    Sziasztok !

     Én régebben a diane-t szedtem , de teljesen összezavarta a hormonrendszeremet. Összevissza jött meg a mensim és állandó jelleggel rossz volt a közérzetem. Úgy, hogy nagyon gyorsan abba hagytam. Mostanában találtam egy termeszetes fogamzasgatlót a vad jamsz ot most ezzel próbálkozom. Igaz hogy kicsit másként kell szedni, de úgy érzem megéri . A leírtak alapján biztonságosnak tartom. A web oldalon ha jól olvastam akkor ajánják nőgyógyászati problémákra is. Ha valakinek van már tapasztalata ezzel a vad jamsz al nagyon örülnék ha írna !

    A hüvely gombára is találtam természetes megoldást mégpedig az ezüst kolloidot. Azt viszont nem tudom, hogy amit a gyógyszer folyamatos szedése vált ki azt hogyan kezeli.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2009. március 15. 08:502989.

    Sziasztok!

     

    Olyan véleményekre, tapasztalatokra lennék kiváncsi, akinek bármilyen féle fogamzásgátló tabletta libidócsökkenést okozott. Mit csináltatok, próbálkoztatok a következővel? Úgy hallottam, hogy akinek egy fajta azt okozott, akkor bármelyik másik is azt fogja okozni. Milyen tapasztalaitok vannak e téren? Van esetleg valaki, aki emiatt abbahagyta a tabletta szedését? Utána helyreállt a libidós dolog?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_607213 (1)
    2002-10-20  12:17
  90. 2009. március 15. 20:162990.

    Szia!

     

    Négy év után abbahagytam. Addigra jóformán nem volt libidóm. Aztán néhány hét múlva én tepertem le a páromat, úgyhogy egyértelmű volt a változás.

     

    Egyébként én cseréltem is közben, de nem változott sokat, csak több lett a májfoltom...

    A májfolt az megmaradt.... Sajna!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_714307 (2989)
    2009-03-15  08:50
  91. Torolt_felhasznalo_714307
    Torolt_felhasznalo_714307
    2009. március 17. 21:472991.
    Most mit használtok, óvszert? Én egy kicsit tartok az óvszertől, nem érzem olyan biztonságosnak.
    előzmény:
    szveti (2990)
    2009-03-15  20:16
  92. 2009. március 28. 04:262992.

    sziasztok!

    egy kis segítségre lenne szükségem, talán nem a legmegfelelőbb fórumba írok, de ahogy néztem ezt olvassátok legtöbben.

    Nem tudom létezik-e egyáltalán valami természetes fogamzásgátló szer, gyógynövény vagy ilyesmi, ami az esemény utáni tabletta hatásával azonos. Nem vagyok biztos benne, hogy van okom aggodalomra, mert végülis időben megszakítottuk az együttlétet. Ami miatt mégis aggódom kicsit, hogy épp a ciklusom 15.napja körül történt az eset. Ha tudtok valamit az esemény utáni tablettán kívül, írjatok légyszi! Előre is köszönöm

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. Torolt_felhasznalo_513266
    Torolt_felhasznalo_513266
    2009. május 10. 16:152993.

    Sziasztok!

    Én azt szeretném kérdezni, hogy egy fejfájáscsillapító (algoflex) befolyásolja a fogamzásgátló (Novynette) hatását?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. Torolt_felhasznalo_171907
    Torolt_felhasznalo_171907
    2009. december 1. 11:182994.

    Szia!Lehet,hogy nem megszokott dolog az ha egy férfi ir a fogamzásgátlóról.

    A barátnőm  melianet szed kb 3 éve.Lehet,hogy egy darab fában több tűz van mint benne .Nem akarja abbahagyni a szedését.Azt mondja,hogy csak igy menstruál rendszeresen.Nagyon szép lett a bőre a haja is tőle.

    De istenem,mit ér vele ha kimúlik tőle a vágy.Még csak 25 éves!

    Kb 2 hetente szán meg.Van,hogy 6 hét is.Igy már nekem sem igazán van kedvem.Azt mondja,hogy szeret,de nem érdekli a szex.

    Néha beszél róla,hogy eszébe jut,hogy szexelni kellene,de ez el is múlik.

    Már szinte teljesen eltávolodtunk egymástól.

    Nem akarom,hogy teljesen tönkremenjen a kapcsolatunk.

    Fölajánlottam neki az óvszert,de csak veszekedés lett a vége.

    Úgy alakitja a dolgokat,hogy véletlenül se kerüljünk olyan helyzetbe.

    Több helyen olvastam,hogy akár éltreszóló vágycsökkenést okoznak a fogamzásgátló tabletták.

    Észrevételem szerint folyása is van amit sok fórumon a fogamzásgátlók mellékhatásaként is emlitenek.Sűrű fejfájás amit megint mellékhatásként emlegetnek.

    Bár az is megfordult a fejemben,hogy a sűrű fejfájás is a szex kikerülésének egyik módja.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_508210 (599)
    2004-04-11  14:42
  95. Torolt_felhasznalo_183620
    Torolt_felhasznalo_183620
    2009. december 12. 21:042995.

    Sziasztok!

    A problémám talán nem egyedi, de annál sürgősebb.

    A napokban vidéken voltam, és a tablettám otthon maradt... 4. napja nem szedem, de holnap újra hozzájutok.

    Mit kell ilyenkor tenni???

    Folytassam a tabletta szedését? Hagyjam azt a 4 tablettát ki? Vagy kezdjek teljesen újba.

    Ráadásul ma elkezdtem görcsölni is, de vérzésem két hete volt csak, így azt sem tudom, mire számítsak.

    Remélem, tudtok segíteni, egy szakember, tapasztalt ember tanácsa most jól jönne.

    Előre is köszönöm a segítséget!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. Torolt_felhasznalo_962764
    Torolt_felhasznalo_962764
    2009. december 13. 13:272996.

    Szia.

     

    Remélem nem haragszol, hogy egy férfi válaszol a kérdésedre.

    Ismerős a probléma, amit leírtál, ugyanis sok fórumot végigolvastam a fogamzásgátló tablettákról és azok mellékhatásairól (a probléma nálunk a testsúlynövekedés és a fáradékonyság-fejfájás volt).

     

    Mivel Te írtad, hogy óvszerről hallani sem akar, így nálatok a tabletta abbahgyása nem jöhet szóba. Azt tudom tanácsolni, hogy menjetek el nőgyógyászhoz és próbáljatok meg más tablettát felíratni, ugyanis egyénfüggő, hogy melyik tabletta kinél mit okoz. Lehet, hogy egy másik tablettának ( pl. Milligest ) nem lenne ilyen mellékhatása.

     

    Remélem tudtam segíteni.

     

    Gabesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_171907 (2994)
    2009-12-01  11:18
  97. Torolt_felhasznalo_962764
    Torolt_felhasznalo_962764
    2009. december 13. 13:302997.

    Szia.

     

    Szerintem ne kezdj bele új levél szedésébe, hanem folytasd ahonnan abbahagytad így 4 napot késni fog a menstruációd, de kiegészítő védekezést a vérzés jelentkezéséig iktassatok be (pl. óvszer).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_183620 (2995)
    2009-12-12  21:04
  98. Torolt_felhasznalo_959024
    Torolt_felhasznalo_959024
    2010. január 10. 10:082998.

    Sziasztok! Általában mielőtt hozzászólok egy témához, vissza szoktam olvasni, de itt meglehetősen sok a hozzászólás. Ahhoz nem kellett sokat visszaolvasnom, hogy lássam, másnak is volt már hasonló kérdése, problélmája. Tehát a következő dolgokkal kapcsolatban szeretnék információt kapni tapasztalt emberkéktől: olyan problémám van, hogy másfél éve nagyon gyakran gombás és bakteriális hüvelyfertőzésem van, plusz a szexiális vágyam nagyjából nulla már hónapok óta. Azt olvastam, a libidócsökkenés és a visszatérő gombásodás is lehet a fogamzásgátló mellékhatása. Már hónapok óta tervezem, hogy abbahagyom a bogyót, mert már totál kétségbe vagyok esve ettől az állapottól, de terhességtől egyelőre eléggé tartok. Tehát, mi a tapasztalatotok, segít a fogamzásgátló tabletta szedésének abbahagyása ezeknek a problémáknak a megszűntetésében? Ha igen, a szexuális vágy mennnyi idő után jött vissza? Olvastam, talán itt, hogy egy év múlva, de az naggggyon sok, ugye hamarabb is javulhat? Jól jönne néhány biztató sor!

     

    Köszi! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  99. 2010. január 19. 12:232999.

    Sziasztok!

     

    A segítségeteket szeretném kérni. Tegnap voltam a nőgyógyászomnál, és felírta nekem a Laurina nevű fogamzás gátlót. Nem tudja véletlenül valaki, hogy mennyibe kerül? Mert én a neten hiába keresgéltem szinte semmilyen információt nem találtam a gyógyszer áráról, lehetséges mellékhatásairól stb. és nagyon szeretnék minél többet megtudni róla, mivel ez az 5. fogamzás gátló tabletta amit szedek 5év alatt. Remélem ez már be fog válni...

     

    Előre is köszönöm a válaszokat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top