Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mit fözzek holnap?

Torolt_felhasznalo_282287
Torolt_felhasznalo_282287
Létrehozva: 2002. október 5. 12:33
Biztos vagyok abban, hogy sok nőtarsam felteszi ezt a kerdest,szinte naponta magában,vagy a családnak:mi legyen a holnapi ebed,vagy vacsora?!
Segitsünk könnyű és gyorsan elkeszithető ötletekkel egymásnak!
  1. 2015. Április 8. 08:44181101.

    Upsz... az 1-2 óra masszírozás az csak 1/2 óra! Bár én nagyon szívesen venném a két órai mennyiséget :-))


    ---------------------


    És akkor most rátok zuhintok egy csomó ötletet. Így is lehet mondani, de az igazság az, hogy én bizony nagyon szeretnélek  befolyásolni benneteket, és főleg azért mutogatom készítményeimet. Hátha valóban összejön, és lesznek olyanok, akik szintén, és közel, vagy még nagyobb örömmel látnak neki a ...


    A nem is annyira vegán életnek, semmint a növényalapú étkezésnek ;-))


     

    előzmény:
    ancsa21 (181099)
    2015-04-08  08:30
  2. 2015. Április 8. 08:39181100.

    Jó látni új 'arcokat' :-)) Legalábbis remélem, hogy nem csak elfelejtettem volna egy régi arcot... Mindenesetre szia free88 :-)).


    Épp kapóra jött a mikrós ételed, mert arról rögvest eszembe jutott a minap hallott kínai, de Amerikában élő fizikus, aki figyelmeztetett, hogy ne nagyon használjunk mikrót. Egyrészt mert annak kb 3 méteres körzetében olyan erős, a szervezetre rosszul ható hullámok vannak, amik megzavarják a test harmonikus üzemelését. Ha mégis használni akarja valaki, akkor főzés közben tartson 3 méter távolságot. 


    A másik probléma, hogy ha hosszabb időre használod, pl szó szerint főzésre a mikrót, az megöli az enzimeket. Azok kimúltával csak eszel valamit, akár jóízűt is, de hogy hasznodra nem fog az étel válni, az biztos. Érdemes hinni szavának, mert mégiscsak a fizikai tudományok nagydoktora, és éppen az olyan hullámokkal foglalkozik, mint ahová a mikró keltette hullámok és tartoznak.


    Ne vedd magadra negatívan amit mondtam, csak gondolkodj el a dolgokon :-))


     

    előzmény:
    feeee87 (181098)
    2015-04-07  20:55
  3. 2015. Április 8. 08:30181099.

    Sziasztok!!! :-))


    Zajec lelkem, kérdésedre rögvest válaszolok, én pl igazoltan voltam távol. Bár ne lettem volna... Szívesen kihagytam volna az életemből az utóbbi jónéhány hetet. De még mennyire.  Akinek volt már olyan örömben része, hogy a saját gerince szorongatta a saját gerincvelőjét, miközben rendesen ráült az egyik kilépő idegre, ami fájdalmában összerántotta az összes arralévő izmot a következő két héteb jeresztül minden pillanatban görcshullámot indított, aminek következtében az épp arra kószáló összes ideg- és véredény is elszorult, na az tudja miről beszélek. Aki meg nem, az most csukja be a szemét egy pillanatra, és szívből adjon hálát Istenének, sorsának, vagy bárkijének, de köszönje meg, hogy az ilyen örömök elkerülték!!


    Ha nincs egy 25 éves ifiember kínai doktor a TCM tudományával, akkor vszeg én mára már megöltem volna bárkit, vagy éppen magamat. A nyugati orvoslás ugyan elküldött MRI-re -őrült fájdalmak mellett is 6 hetes várakozási idő egy olajsejkségben...-, meg ellátott ugyan méregerős fájdalomcsillapítokkal, meg azok mellékhatásait kivédendő egyéb gyógyszerekkel, de a végére még az ilyen erős csillapítók sem hatottak. Már amikor fent voltam, mert napi 16-18 órát aludtam tőlük. Akkor volt jó, mert a végén azok sem használtak már.


    A kínai ifidoki meg az első alkalomnál teliszurkált tűkkel (akupunktúra), masszírozott 1-2 órát, majd a saját magamtól le tudtam mászni a kezelőágyról. Előtte létezni se nagyon tudtam, nemhogy ágyra fel-, vagy lemászni... 5 kezeléssel kiszedett az összes fájdalmamból!!! Le tudott szedni a méregerős nyugati gyógyszerekről, majd helyrerakott a minduntalan görcsöktől minden elmászott ideget, véredényt és izmot. Az Mri eredménye holnap derül ki. Azt nem mondom, hogy nem izgulok...


    Mindenesetre egy biztos, a jelenlegi pillanatban a nyugati kontra kínai gyógyászat eredményeit tekintve, a meccs állása 100:0 a kínaiak javára!! Hogy ezen mit fog szépíteni az MRI utáni nyugati orvoslás, azt majd meglátom.


    -------------------


    Igazából csak azért meséltem el a történetem, hogy biztatást adjak azoknak, akik csak gondolkodnak azon, hogy a két világ orvos- (és persze egyéb) tudományát saját érdekükben összefésülik, azok nyugodtan tegyék azt! Biztos, hogy hasznukra lesz. Ezt eddig is tudtam, de most milliószorosra felnagyítva is megtapasztaltam. 


     

  4. 2015. Április 7. 20:55181098.

    vagy ez is egyszerű: Pikáns csirkemell mikróban


    Hozzávalók 2 adaghoz:

    - 300 g csirkemell


    - 70 g reszelt sajt


    - 80 g joghurt


    - 4-5 szál újhagyma


    - fűszerek (só, bors, fokhagymapor, chili por)


    A csirkemellet megmossuk, kockázzuk, sózzuk, majd vízben legmagasabb fokozaton 5 percre betesszük a mikróba.


    Közben a reszelt sajtot, a joghurtot és a fűszereket elkeverjük.


    A húst kivesszük a mikróból, leöntjük róla a vizet és hozzákeverjük a joghurtos sajtot, 5 percig 600 watton sütjük, majd keverés után visszatesszük még 3-4 percre.


    Zöld salátával tálaljuk.


     


    Bár leírhatnád, mid van otthon, úgy könnyebb lenne segíteni:)



     


    előzmény:
    Zajec (181096)
    2015-04-07  12:56
  5. 2015. Április 7. 20:49181097.

    Nekem ez egy nagy kedvencem:


    http://evyfogyas.com/index.php/egyeb-receptek/foetelek/gr illsajt


     


    Grill sajttál zöldségekkel. Gyorsan megvan és nagyon finom!

    előzmény:
    Zajec (181096)
    2015-04-07  12:56
  6. 2015. Április 7. 12:56181096.

    Köszönöm az ötleteket!


     


    Tényleg mi történhetett... azt azért nem hiszem, hogy ennyire nem főz senki sem....


     


    Zajec

  7. 2015. Április 4. 16:19181095.

    Sziasztok.


    Zaju, nekem, sajnos, nincs ötletem.


    Ha valaki mégis idetévedne, Kellemes Húsvétot kívánok, csajok!

  8. 2015. Április 3. 11:25181094.

    Szia! Bizonyára szeretitek, ha készletezte a párod.


    Épp aktuális a húsvéti kaszinótojás, a sárgáját ezzel kikeverve vaj helyett alkalmazhatod.


    Kifőtt spagettit, vagy makarónit is lehet milánói szósz helyett tejszínes tonhallal tálalni.


    Leveles tésztából kis kosárkákat, párnácskákat ezzel tölteni...


    Hirtelen ezek jutottak eszembe. 


     


    Kellemes Ünnepeket!

    előzmény:
    Zajec (181093)
    2015-04-03  07:28
  9. 2015. Április 3. 07:28181093.

    Jó reggelt!
    Nem értem, mi történt a topiccal! Hol vagytok, Konyhatündérek???


     


    Tanácsért jöttem: A férjem bevásárolt a rózsaszín csomagolású, tubusos tonhalkrémből egy komolyabb mennyiséget (r m márkájú).


    Mielőtt tönkremenne az egész, jó volna valamire felhasználni. Sajnos annál több, hogy kenyérre kenve együk (kb 5-6 tubusnyi van). Valami jó kis receptötlet kellene, mihez használhatnánk fel?
    Köszönöm:
    Zajec

  10. 2015. március 22. 20:58181092.

    Köszönöm. Igen, értékelték.


    Ma is volt egy családi összejövetel, sütöttem megint egy tortát. Egy négyrétegű Mississipi tortát az Édesem blogról.


    Főztem is mindenfélét, csak azokról nem készült kép.

    előzmény:
    Zsumi45 (181091)
    2015-03-21  19:49
  11. 2015. március 21. 19:49181091.

    Szia! Nagyon aranyosak a műveid! Volt vele mit ügyeskedni, de értékelték biztos a kis vendégek! Nagyon jó ötlet!

    előzmény:
    litita (181090)
    2015-03-20  00:20
  12. 2015. március 20. 00:20181090.

    Sziasztok.


     


    Köszi szépen a tanácsokat, csak azóta nem tudtam jönni. Az ünnepelt 7 éves, végül egy vajjal kikevert tejbegríz volt a krém, meg egy réteg ribizlilekvár. A tészta meg sárga és barna piskóta felváltva. A gyereknél most a Lego Star Wars a sláger, valami olyasmi tortát kellett kitalálni, ez lett belőle. 

    előzmény:
    Zsumi45 (181087)
    2015-03-11  10:47
  13. 2015. március 19. 16:42181089.

    Hmmmm jól néz ki és biztos finom is.


     

    előzmény:
    kaleva (181088)
    2015-03-14  20:28
  14. 2015. március 14. 20:28181088.

    Szervusztok!


    Nagyon régen írtam, bár zugolvasó módban jártam néha erre, nem nagyon főzőcskézek, de ma egy nagyon egyszerűt és nagyon finomat készítettem, megmutatom,  - nincs benne semmi liszt vagy egyéb gabonatermék, csak a túró és a tojás, pillekönnyű és finom! 


    MEGGYES TÚRÓFELFÚJT

  15. 2015. március 11. 10:47181087.

    Mekkorák a gyerekek? Ha kicsik, akkor talán nem a hagyományos dús krémmel töltött tortákat sütném. Ha csokisat szeretnél, akkor a Sacher tortát javasolom. Könnyen kezelhetők, vidámak és nem annyira tömények a németek "kuchenjei". Pl azt a túró tortát, aminek  a tésztájába van keverve a túró, s mazsolát, darabos diót, vagy mandulát is lehet bele keverni. Akár a püspökkenyér receptjét is sütheted kerek formában. Bevonhatod olvasztott csokival, cukormázzal, vagy citromos mázzal is , s apró marcipán virágokkal, gyümölcsökkel díszítheted. Ha szülinap, akkor a gyertya is rajta lehet.


     


     

    előzmény:
    litita (181086)
    2015-03-10  22:21
  16. 2015. március 10. 22:21181086.

    Ez tényleg nagyon jól hangzik.


     


    Sziasztok.


     


    Nálunk ma spagetti carbonara volt ebédre, tegnap paprikás krumpli, vasárnap meg kínai sült rízs.


    Holnap még nem tudom.


    Ja, meg sütöttem valamelyik nap amerikai almatortát (az alján szeletelt alma, rá a tészta, és a végén megfordítani) tepsiben, mert sok kellett.


    Hétvégére egy gyerekzsurra kell tortát sütnöm, már most fázok tőle.

    előzmény:
    Zsumi45 (181084)
    2015-03-10  17:17
  17. 2015. március 10. 20:25181085.

    köszönöm, jól hangzik! 

    előzmény:
    Zsumi45 (181084)
    2015-03-10  17:17
  18. 2015. március 10. 17:17181084.

    Szia "Kávé"!


    Valójában a sült krumpli kímélő, de nagyon finom változata. Először a közepes méretű, vagy annál apróbb krumplit jól megmosva, héjában majdnem puhára főzzük( hirtelen hideg vízbe mártva könnyebben lehet meghámozni! ) Hasábba, vagy kockára vágjuk. Serpenyőben kevés olajat forrósítunk, s beleterítjük a darabolt, félig főtt krumplit. Amikor pirulni kezd az alja, lapáttal megfordítjuk, s türelmesen minden oldalról kicsit megpirítjuk. Papírtörlővel bélelt tálba szedjük, s enyhén sózzuk.


    Lehet a sütőben, olajjal kikent tepsiben is sütni, akkor még kevesebb olaj kell hozzá, forgatni sem muszáj, csak megspriccelni olajszóróval a tetejét.


    Sokkal egészségesebb a sült krumplinál, mert alig szívja fel az olajat.


    Jó étvágyat hozzá!

    előzmény:
    kávé23 (181083)
    2015-03-10  07:37
  19. 2015. március 10. 07:37181083.

    Szia Zsumi, milyen az a forgatott krumpli?

    előzmény:
    Zsumi45 (181080)
    2015-03-09  19:45
  20. 2015. március 10. 07:14181082.

    jó reggelt!
    Gyors leszek, de először is: végre, mintha megindulna a vérkeringés a Topicban? Kezdtem megijedni...


    Nálunk marhahúsleves volt a hv-én, krumpliüré és rántott dolgok a gyerekek konzervativizmusa miatt, franciasaláta.


    Ma valószínűleg melegszendvics lesz a vacsora, a közeljövőben már a fagyasztóból szeretnék "főzni": itt a tavasz.


    Puszilok mindenkit:
    Zajec

  21. 2015. március 9. 21:58181081.

    Nálunk is készült 1-2 finomság a napokban:


    gyümölcsleves (saját fagyasztású meggy, szeder, szilva, körte volt benne), tökfőzelék sült oldalassal, erdei gombával készült bakonyi szelet filézett csirkecombokból) rizzsel, tex-mex fűszerrel pácolt csirkemell csikok nyers krumplival lerakva, tejszinnel nyakonöntve és lassan átsütve olyan gratine szerű lett), spenót fasirttal, csúsztatott palacsinta.

  22. 2015. március 9. 19:45181080.

    Szervusztok:


    Felsorolás szerűen, a közelmúlt étkei:


    brokkolikrém leves, tejfeles paprikás sertés szelet tarhonyával,


    Almaleves, baconba tekert, rakott csikemell, burg. pürével


    szezámmagos, pikáns csirke falatok, rizibizivel


    gomba töltelékes palacsinta és sonkával töltött palacsinta


    Székelykáposzta


    kacsacomb zacskóban sütve, " forgatott" burgonyával, tormás cékla


     


     Sütik és desszertek:


    sajtos és köménymagos stangli


    ischler 


    diós-almás linzer


    túrógombóc sósan és édesen


    aranygaluska sodóval


    Muffin fügével és pörkölt dióval


    hamis somlói galuska


    Kívánságra a fentiek családi receptjeit is megírhatom!. 

  23. 2015. március 3. 19:01181079.

     


    Sziasztok!


     


    Az utóbbi hetekben, napokban volt göngyölt hús, Eszterházy szelet, tojásos nokedli, disznótoros, reszeltke leves, bableves, Vargabéles.


    Olyan nehéz kitalálni, hogy naponta mi legyen az asztalon.


     

  24. 2015. március 3. 13:00181078.

    Sziasztok.


    Én itt vagyok.


    Ma sült csirkecomb volt nálunk ebédre krumplipürével és csalamádéval, tegnap zöldségleves és túrófánk.


    Múlt héten egy családi összejövetelre én készítettem az előételt (rák avokádóval és hagymalekvárral) és a desszertet (meggyes-mandulás pite).


    Még nem tudom, mit főzök holnap, csak azt tudom, hogy családi megrendelésre sütni fogok valamikor flódnit, kakaós kalácsot, és talán túrós-lekváros batyut.

    előzmény:
    Zajec (181077)
    2015-03-03  07:13
  25. 2015. március 3. 07:13181077.

    Sziasztok Lányok!
    eltelta  hétvége, és sehol, senki? Nem főztetek?
    Nálunk krumplileves volt, az innen csent savanyúkáposztás-krumplis sült tarjaszelet és rizskoch.


     


    Mi történt a tpoiccal?

    Zajec

  26. 2015. március 1. 17:07181076.

    Szervusztok.


    Azt hiszem, ebbe a topikba nem nagyon írtam, de szorgalmas olvasótok voltam- mindaddig, amíg 4 hónappal ezelött költözni nem kezdtem. Sok ötletet merítettem Tőletek, de úgy éreztem, én magam újdonságokkal nem tudnék előállni. Most valamelyest leülepedtem, újra van már saját gépem, netem. 


    Kérlek írjátok csak tovább is a jobbnál jobb recepteket, valamit minden olvasó magáévá tesz belőle!


    Hajrá! üdv. Zsumi

  27. 2015. február 24. 11:45181075.

    Sziasztok Lányok!
    Most is gyors leszek, várnak a hulladékok és a bevallásuk :-)


    Szóval, a kedves szavakra még visszatérek - köszönet érte!
    Kipróbáltam a goji turmixot, de forró zöldteával, és turmixoltam bele egy kivit is.


    Fincsi volt, bár nekem furcsa, hogy meleg. A hideg, tejes turmixokhoz vagyok szokva (banán, barack). Talán nem kellett volna bele a kivi?


    Azt hiszem, veszek egy smoothie-készítőt, akkor elvihetem magammal a gojiturmixomat az útjaimra.


     


    Zajec

  28. 2015. február 23. 22:40181074.

    Sziasztok. 


    Kb. egy hete írtam, hogy délután visszajövök, aztán mégis másképp alakult, bocs.


    De most nincs menekvés, végigolvasom, amiről lemaradtam.


    Ajaj, Oliva káposztás oldalassal kezdtem a visszaolvasást, meg Liventa káposztás tarjával, hát, nem semmik azok a képek. Megyek is holnap savanyú káposztát venni.


    A kovászolt káposzta receptjét én is lementettem, hátha egyszer…


    Ancsa képei fantasztikusak! Az a habzó gojibogyós tea, céklaturmix,  meg a többi kép olyan Ancsás, szép, színes. És azok a saláták!  A bangkogi képekről nem is beszélve.


    Érdekes ez a retek a levesben. Mi a húsleveshez fekete retket eszünk, de még soha nem tettem bele a levesbe.


    Kösz a tippet, most is Wordben írom, megpróbálom először  lementeni, utána hátha sikerül bemásolni. Ha nem, átírom ide. Sikerült!!! Még egyszer köszönöm. Régebben soha nem kellett lementeni, símán bemásolhattam, most meg...


    Itt a sárgarépamártás


    A mártáshoz felhevített olajon üvegesre pároljuk a karikákra vágott hagymát. Hozzáadjuk a felkockázott sárgarépát. Pár percig együtt pároljuk. Felöntjük a levessel és puhára főzzük. Darabosra turmixszoljuk, végül belekeverjük a tejszínt és a mézet. Sóval, borssal ízesítjük.


    A rozalinda torta nem túl komplikált, csak sütni kell külön-külön 4-5 kört főleg tojásfehérjéből, ami kicsit nehezen jön le a papírról. De a hibákat/lyukakat aztán krémmel szépen el lehet takarni. Írjam be a receptet?


    Ja, és itt van a csirkekocsonya:


    Csirkekocsonya



    Hozzávalók: 1 közepes nagyságú csirke, 1/2 kg csirkeláb, 1 nagy fej vöröshagyma, 25 dkg vegyes leveszöldség, 2 gerezd fokhagyma, 8 fürjtojás, 1 cseresznyepaprika, 1 hegyes, csípős paprika, néhány apró csemege uborka, ízlés szerint só, 10 szem egész bors.
    Elkészítése: A csirkelábakat megmosom, a karmokat letisztítom, majd fazékba teszem. Hozzáadom a megmosott, héjas vöröshagymát, a megtisztított, egészben hagyott fokhagymagerezdeket, a sót, a csípős paprikát, majd térfogatához képest háromszoros mennyiségű vízzel felöntöm. Ha felforrt, 3 órán keresztül kis lángon főzöm. (Ha dupla lángelosztó szita van a fazék alatt, nem kell mellette állni. Épp csak forrdogáljon a lé.) Ezután beleteszem a közben feldarabolt, megtisztított csirkét és a megtisztított, egészben hagyott zöldséget. Ha a csirke olyan puhára főtt, hogy a csontjai kicsúsznak belőle, akkor leszűröm, teljesen kicsontozom, és a húsdarabokat metéltre vágom. Formába teszem, melléhelyezem a karalábévájóval formázott zöldséggolyókat, a közben keményre főtt és meghámozott fürjtojásokat, a karikára vágott uborkát és a cseresznyepaprikát. A csirkelevet finom szűrőn keresztül átengedem, majd ráöntöm a húsra. Megvárom, míg a lé teljesen kihűl, akkor letakarva hűtőszekrénybe teszem. Egy napig dermesztem, azután leszedem a tetején összegyűlt és megfagyott zsírt, majd tálalás előtt a kocsonyát a formából kiborítom. (Késsel fellazítom a szélét, és egy pillanatra forró vízbe mártom a forma alját.) Tetszés szerint felszeletelem, köré rakok zöldséget és feldíszítem. Tartármártás illik hozzá.
    Elkészítési ideje: 240 perc


     


    Zaju, olyan jókat főzöl, csak lesem, és ötleteket lopok.


     


    Anya, sajnálom, hogy így érzel. Mi ezt egész másképp éltük meg anno. És nagyon sajnáltuk, hogy kiszálltál. De ez már a tavalyi hó.


     


     

  29. 2015. február 23. 11:35181073.

    Ez meg lemaradt. De nem is baj, mert ez legalább nagyon egészséges süti úgy, hogy attól még sütemény a lelkem :-))


    Kölessüti, aminek receptjét már régebben feltettem. Zanzásítva:


    - 1 csésze köleshez 2 csésze növényi tej (vagy bocitej, ha bírjátok), abba beleütni, majd alaposan elkeverni 2 tojást, nálam 2 evőnál mézet (lehet több is, de figyeljetek magatokra...), meg különféle illatos fűszer, pl fahéj, szerecsendió, szegfűszeg. No meg vágott gyümölcsök. Lehet fagyasztott is.


    - A kölest terítsd el a tepsiben, és szórd meg a fűszerekkel, majd keverd el az egészet. Szórd rá a vágott gyümölcsöket, és újból keverd össze. A végén öntsd rá a tojással elkevert édes tejet, és ha már annyira belejöttél, akkor ismét keverd össze az egészt :-DD 175 C fokon süsd kb 1 órán keresztül. Az első 1/2 órában érdemes letakarni, hogy a köles jobban átfőjjön, mint nekem tette...


     

  30. 2015. február 23. 11:24181072.

    Ma nem lesznek receptek, csak mutogatósok ;-)) Itt kitört a kínai újév ünneplése. Ami gyakorlatilag egy végtelenített evés sorozatot jelent. Mikor már mindenki hullára ette magát a családon belüli ünnepléssel, akkor autóba vágják magukat, és napokon keresztül látogatják egymást. Sőt, egészen tavalyig még az itteni Buddhista szervezet tagjaival mi is együtt róttuk az egész napos látogatást, ahol minimum 20 család várt minket, s látott néhány falatra vendégül. A végén ők is csatlakoztak a kocsisorhoz, és jöhetett a következő evés-megálló :-)) Az idén ez valamiért elmaradt.


    S mivel az un "tárva-nyitva ajtók" (open house) újévi fogadásai és kajálásai most kezdődtek el, ezért a kedvenc férjemmel mi eddig finom japán, meg indiai, és ma éppen thai kajákat ettünk. Holnaptól meg jönnek a kínai fogások. Amikre én már vágyom is :-DD


    -----------------


    Japán ebéd:


    Aki ismer, az tudja, hogy engem úgy kell bevonszolni egy japán étterembe... Mert amíg mindenki él-hal érte, addig én hányingert kapok a japán kaják szagától... De most, most önként és dalolva mentem -férjem döbbenetére-, mert eszembe jutott a ramen leves. Ami ugyan nem vega, de attól én még nagyon szeretem. És útközben valami nagyon rákívántam. Hát mentünk. 


    A férjem valami nagyon "japikaját" választott, salmon volt, olvasztott sajttal a tetején... Azért néha el kéne gondolkodni, hogy meddig szabad elmenni a fogyasztók kedve irányában... Én meg ramen-levest ettem. Azt a rózsaszín csigavonalas "halsüteményt" (fish cake) gyorsan áttuszkoltam a férjem tányérjára, de a többi rendben volt :-) A rámenről majd később, mert az valami csoda, ha valaki tudja a titkát. Én sajnos nem... Pedig volt Ausztráliában olyan étterem, ahol majdnem térdreborultam a tulaj előtt, csak mondja már el a titkot, hogy otthon megcsinálhassam magamnak. Nem mondta el a piszokja :-))


    Indiai ebéd: Ez már legalább vegán volt számomra.


    Férjem halas biriyanit kért, amihez tojást is kapott. Én a kedvencemet, a vegán "hosszan ülős" (set lunch) ebédet kértem, amit banánlevélem szolgálnak fel. Háromféle zöldség volt, amihez járt ötféle dhal, meg joghurt, meg ilyenek. S hogy szép színes is legyen, rendeltünk még mandzsuri karfiolt is. (Ezek zömét itthon is szoktam csinálni, kivéve a karfiolt. Amint megcsinálom, felteszem a receptjét.)


    Thai ebéd: Nagyon kevés darált hússal... mert elfelejtettük kérni, hogy ne tegyenek bele.


    Megosztottuk a két fogást egymás között. Az egyik a nagy kedvencem, a sistergő, forróra hevített vastálon felszolgált, még valóban bőven sistergő tofu volt. A másik is nagy kedvenc, zöldséges tomyam leves.


    Ez utóbbit simán meg lehet otthon is csinálni! Mindössze tom yam, thai fűszeres sűrítmény kell hozzá (otthoni Tescókban is kapni) meg kókusztej. Aztán azt főztök bele amit akartok. Legtöbbször csirkemell falatokat...hát igen :-)), illetve a garnéla rákot tesznek bele. Én leginkább gombát, szelt répát, karfiolt, meg lilahagymát szoktam beletenni.


    -------------------


    Ezeket az ételeket csak azért mutogatom, hogy ha van hozzá lehetőségetek, meg telik is rá, akkor próbáljátok ki otthon is, mert nagyon finomak!


     

  31. 2015. február 23. 10:48181071.

    Ez nagyon aranyos volt tőled Zajubaju, köszönet érte :-DD


    ------------------


    Már csak azért sem adom fel, mert én valóban az itteni társaságnak köszönhetek több dolgot is. Ebből az egyik, és a legfontosabb, a helyreálló egészségemet!!


    Mert ha nincs pl Domika itt, majd az életemben, ha ő nem írta volna egymás után a receptjeit, ha nem mondta volna határozott véleményeit, tanácsait, akár az én sorsom is másként fordulhatott volna.


    De mivel az ő tanácsára kezdtem másként látni a dolgokat, s próbáltam a zöld löttyöket, olvasgattam meg értelmeztem a macrobiotika nem is olyan bonyolultságát, ezért mikor komoly bajba kerültem, onnét jóval könnyebb volt kimásznom, mint a többieknek, akiknek nem volt szerencséjük az akkori mitfőzzünket olvasni.


    Ezt szó szerint kell érteni. Mikor a rákos műtétem után még jött a sugarazás is, abban minden sorstársam úgy kidőlt, hogy az utolsó adag után már létezni is alig volt ereje. Láttam, tapasztaltam, szó szerint lehet venni. Én meg közben meglátogattam Anyát, majd a legvégén, -ugyan erősen kihívás volt a dolog-, de az utolsó sugáradag után négy nappal már az egyik barátnőm autójában ültünk, és indultunk Erdélyország legvégibe. Majd jártuk be a környékét, naponta több száz kilométert autózva, fel és alá.


    Hát ennyit jelent az, ha valakinek az orra alá dugják azt, hogy másként is lehet ;-)) Szóval, nem adom fel, hiszek benne, hogy lesz valaki, aki ugyanúgy azért fog meggyógyulni, vagy éppen jobban érezni magát, mert nem csak mondtam a magamét, de meg is mutogattam a magamét ;-))


    Mindezzel együtt,  valóban köszönet Neked is, meg Anyának is 


     


     


     

    előzmény:
    Zajec (181069)
    2015-02-23  07:21
  32. 2015. február 23. 10:33181070.

    Szia Anya Drága :)


    A legfontosabb, hogy jó látni téged !


    A többi meg?? Magam sem tudom. Sem azt, hogy mit érezzek, sem azt, hogy mit gondoljak. Leginkább semmit. Csak elfogadom a dolgokat, ahogy vannak. Lehet, hogy teljesen elkeletiesedtem?


    De tényleg az van, hogy még meg is értem az elmenteket, mert sajnos jó okuk volt rá. Az nlc kiszolgáltatta őket, és -épp te tudhatod a legjobban-, meg sem védte őket a hol nemtelen, hol meg a határozottan embertelen támadásokkal szemben. Mikor már végre lépni méltóztattak, addigra olyan késő volt, hogy értelmetlenné vált a "védelmük". Néha, míg az nlc hátterében írogattak, be is néztem hozzájuk, de ha az ember kihagyott náluk hónapokat, mint pl én, az nem lehet a csapat tagja. Maximum belekotyoghat. Gondolhatod, hogy azért néha belekotyogtam ;-DD


    Így én értően el tudom fogadni távoztukat, de valójában nagyon sajnálom a távollétüket. Ebbe bizony te is beletartozol. 


    És nem csak azért hiányollak benneteket, mert az ember igazán társaságban tudja csak jól érezni magát, hanem elsősorban annak a sokaságnak, annak a sokféle látásmódnak, íznek a hiányát sajnálom nagyon, amit magukkal vittek. Igazából nem is tudom ki hogy érzett az ételek sokféleségéről, de én mindig szerettem azt a sokféleséget, amit az itteni csapat összehozott. Még akkor is, ha valami nem is az én világomba tartozott, de jó volt látni, hogy milyen örömmel készítették, s adták át szeretteiknek. S hogy mennyi jó ötletet lehetett innét felszedni, édes Istenem!


    Azzal,  hogy itt sokszor egyedül "bohóckodom", az nem csak azt jelenti, hogy valamiféle exhibicionizmus mégis csak kell legyen bennem..., hanem sokkal inkább azt, hogy szabályosan dühít, hogy otthon milyen sokan, milyen sok nyavalyával küszködve élnek, mikor lehetne másként is... Legalább meg kéne próbálni a máskéntet!! Hát mondom, meg mutogatom a magamét. Mert rajtam is az segített, hogy másoktól eltanultam, majd kipróbáltam magam is.


    Például azt, hogy lehet másként élni. Amihez meg másként kell étkezni. Meg hogy nem kell félni az új ízektől, nem harapnak. S bár nem fogom feladni -ilyen a természetem-, de egyedül nem csak a kis Vuk tud fázni,  hanem az emberlánya is ;-)) Ezért örülök minden egyes, mégha ritkán felbukkanónak is, de különösen Liventának, majd Zajecnek, Olivkának, Lilinek, és igen, most neked is Anya :)


    Szerintem nem kell dolgokat túl komolyan venni. Nem kell azt hinni, hogy az a legjobb, ahogy én csinálom, meg ahogy én gondolom. Egyszerűen csak oda kell tenni, meg kell mutatni, hogy én így, próbáld ki te is. Biztos lesz, vagy épp lesznek sokan azok, akiknek valami kapóra fog jönni. 


    Anya lelkem, én nem hiszek a "majd kiszelektálódik a nem oda való!"-ban. Abban annál inkább, hogy én úgy döntök úgy, hogy... Hogy arra már nincs időm, hogy itt is,meg ott is tartsam a kapcsolatot, vagy még inkább abban, hogy bevallom magamnak, márpedig nekem az a legfontosabb, hogy másokat igyekezzek megfertőzni, s ezért maradok a nyílvánosban ;-)) Igaz, azt viszont soha nem tudtam megérteni, hogy egyesek miért tudnak azon felháborodni, ha mások tőle másként látják a dolgokat... Szavamra, egyszerűen képtelen vagyok megérteni. Ufó vagyok, tudom :-DD


    -----------------------


    Egy bizots, én téged is nagy örömmel látnálak itt, akár minden  nap is ;-)) Már csak azért is, mert még látni is rossz azt, hogy mennyire megfeneklett az általános 'ízlés' a csirkemellnél, meg a dsznókarajnál. Aztán annyi. Még akkor is borzasztónak látom ezt az 'ízetlenséget', ha én magam soha nem lennék fogyasztója, pl a vadhusoknak. Te meg fenséges ötletekkel tudnál előállni.


    De nem nyaggatlak Anya :-)) A kezedbe is adom a döntést. Én aszondom, gyere. Azonnal. Aztán majd te döntesz. Életünkben többször is döntünk. Így is meg úgy is. Semmi baj nem ér, ha meggondolod magad, és ismét az asztalra teszed a jó falatjaidat. Mert hogy azok mennyire jók, arról nekem már személyes élményeim vannak. És remélem, lesznek is még ;-))


     

    előzmény:
    anya77 (181068)
    2015-02-22  15:00
  33. 2015. február 23. 07:21181069.

    Jó reggelt mindenkinek!

    Ancsa! Ne csüggedj, vannak ilyen időszakok!
    Lásd: az emberek jönnek-mennek, dolgoznak, néha betegek vagy éppen más ügyeikkel foglalkoznak. A topic egy hobbi - vissza fog térni hamarosan a pörgés és az élet ide is.
    A magam példáját tudom említeni: évek óta vissza-visszatérek, néha hosszú ideig be sem jelentkezem csak olvasok (azt redszeresen!!), néha meg többet írok. Ez mindig attól függ, mit és mennit enged meg a munkahely és az ottani viszonyok. Otthonról csak akkor lépek be, ha épp több időm van.


     


    Anya!
    Örülök, hogy visszakanyarodtál de nagyon bánkódom, hogy ennyire kiábrándultál a topicból, jó kis csapat voltunk!


    Ha meggondolod magad, én mindenképpen boldogan várlak vissza!
    Szeretettel:
    Zajec/Zajubaju, ki hogy ismert.


    De hogy a témánál maradjunk: szombaton bableves volt (fagyasztóból)  és mákosguba, vasárnap finom, tejfölös zöldbabfőzelék bundáskenyérrel.


    Mára sonkástésztát terveztem.


     


    Puszi mindenkinek: Zajec

  34. 2015. február 22. 15:00181068.

    Szia Ancsa!


     


    Csak tömören:


    Írtam privit, ám elszállt.


    Megértelek.


    Én is éveken keresztül próbáltam fenntartani ezt a topicot, de nem igen akadt partner. Az egyetlen szinte a kepi volt.


    Az ősök ,anno, nagy bátran, egy éjszaka alatt huss, kiszálltak.


    Másnap hívtak engem is, de a gerincem ezt nem viseli el.


    Aztán mégis újra indult az egész, és jó volt.


    Jöttek a támadások, s jöttek személyek, akikről ma sem tudom kik is valójában, felhígult a társaság.


    Okos ember mondta, majd kiszelektálódik a nem oda való. Így történt. Én sem vagyok idevaló, szelektálódtam (csak téged kerestelek a neten).


    Jött viszont sok nagyon kedves és értékes fiatal is, akiket a mai napig igen tisztelek.


    Ha van erőd és kedved, folytasd, hátha fordul a kocka. Sajnálom, hogy így alakult,nem rajtad, s nem rajtam múlt, múlik.


     


     

    előzmény:
    ancsa21 (181065)
    2015-02-18  11:07
  35. 2015. február 20. 15:15181067.

    Ancsa!
    én is vagyok, csak olvasok!
    Nem nagyon van időm írni


    Z.

    előzmény:
    ancsa21 (181065)
    2015-02-18  11:07
  36. 2015. február 18. 11:58181066.

    Szia Ancsa, én csak olvasó üzemmódban voltam, de már vagyok. Tegnap a maradék finom husilevesemnek már csak némi leve volt meg, ezért leforráztam vele egy csokor rizstésztát és vígan befaltam. Igaz, hogy ezután már kora délután éhes voltam, de sebaj, mert egy kis császárhusi parasztkenyérrel, paprikával és paradicsomlével hamar megvigasztalt.


    A hétvégi pásztorpite nekem nem ízlett annyira a batátával, de a család a maradékot is elvitte. Az egyben sült bárányborda viszont valami issssteni volt a köles-bulgúr-vöröslencse körettel, padlizsánsalátával. Na abból nem volt maradék...


    Viszont most leosonok és -- mivel tisztességes krumplim még mindig nincs -- ugyancsak batátából készítem el az indiait. Görögszéna magom nincs ugyan, de van feketehagyma magom. És ahogy mondod, amíg ezek pironkodnak, addig a krumpli félig előfő.


    Majd beszámolok, addig is köszönöm!


     

    előzmény:
    ancsa21 (181065)
    2015-02-18  11:07
  37. 2015. február 18. 11:07181065.

    Kezd nagyon hülyén kinézni, hogy csak én irogatok... Liventa, hooool jársz?? Legalább te kerülj elő ;-))


    De addig is, míg előkerülsz, teszem fel a főleg vegán ételeimet. Saját magamon kitapasztaltam, hogy ha nincs az embernek elegendő fantáziája hozzá, akkor másoktól kell beszerezni az ötleteket. Így, hátha segítségére tudok azoknak lenni, akiknek ugyanúgy nem durran el az agyuk, mint nekem, mikor akár örömmel, akár muszájból a vegán konyhán kötnek ki. Bevallom, az intolarenciáim miatt először én muszájból kerültem oda, de hogy azóta lelkes hívévé váltam, az biztos :-))


    Akkor itt van a mai vegán fogásunk. Először csak a krumplit csináltam meg, de aztán rájöttem, hogy az bizony saláta nélkül nem fog menni. De semmi zöldsali nem volt itthon. Majd eszembejutott a cékla maradéka. Aztán az is, hogy narancs is van:


    Indiai krumpli - ancsa21


    Ahogy az indiaiaktól eltanultam:


    - Forrósíts fel a wokban 1 evőkanál olajat, amibe szórjál mindenféle olyan fűszermagot, amit indiainak vélsz. Pl én ma a következőket használtam: apró köménymag, görögszéna, mustár-, és koriander mag. Pirítsd őket addig, míg a magvak táncolni kezdenek.


    Vedd vissza a hőmérsékletet, majd a magvakat szórd meg kevés őrölt paprikával, meg őrölt kurkumával. Te is tehetsz bele garam massalát is, mint én, de attól neked is sötét színű lesz a krumplid. Alacsony tűzön ízesítsd tovább az olajad.


    Majd mehet bele a kockára vágott krumpli. Sózzad, majd alaposan keverd át az egészet. A végén tegyél alá kevés vizet, és lefedve főzzed kb 20-25 percig, vagy amíg a krumpli megpuhul. Időként ellenőrízd, hogy van-é még alatta víz, vagy sem. Ha nincs, löttyints alá, de mindig csak keveset.


    Mikor készre főtt a krumpli, önts alá újabb 1 evőkanál olajat, majd az előre odakészített 1 evőkanál rizsliszttel szórd meg a krumplit. Gyorsan keverd össze, és magasabb, de nem égető hőmérsékleten, időnként átkeverve addig süsd, amíg a krumplik a rizsliszttől kívül ropogós külsőt kapnak.


    Ancsa megjegyzése:


    Érdemes kipróbálni, mert finom lesz. Meg különben is, kell időnként a krumpli-változatosság :-)).


    Bár annak hangzik, de egyáltalán nem macerás. Viszont már kitaláltam, legközelebb még egyszerűbben fogom csinálni. A krumplit külön megpárolom, vagy megfőzőm majdnem puhára, majd a végén a wokban addigra összesütött olajon átsütöm. Lustaság rulez ;-))


     


     


    Narancsos céklasaláta - ancsa21


    Szeld fel az előzőleg megfőzött, kihűtött céklát, a narancsot, meg bármi mást, ami kézre esik, és leveses. Majd szórd meg ízes zöldfűszerrel. Színezéknek te is tehetsz rá citrommal savanyított lilahagymát.


    Ha a narancs egy kicsit savanykás (mint most az enyimek voltak), akkor nem kell semmi öntet rá, a cékla édessége és a narancs savanyúsága pontban elég ahhoz, hogy finomágos salátád legyen. Ha megöntöznéd, akkor valami savanykás öntetet csinálj.


     

  38. 2015. február 16. 06:56181064.

    Pontosítok: Ha ráadjátok a fejetek valami hasonló leves készítésére, akkor ne szálaskáposztából csináljátok, hanem a fejeskáposzta egy-két leveléből. 

    előzmény:
    ancsa21 (181062)
    2015-02-16  06:32
  39. 2015. február 16. 06:49181063.

    S a végére egy rövid óda, most a pressure cooker-höz. Vagy -hez...


    A lényeg, hogy valóban szívből tudom azoknak ajánlani, akiknek kevés az idejük. Vagy azoknak, mint pl én is, úgy szeretnek jó kajákat csinálni, hogy közben csak rövid időt sertepertélnek a konyhában.


    Tegnap csöves kukoricát főztem benne úgy, hogy a zöld borítólevelek egy részét a bajusszal együtt rajtahagytam, hogy jobb íze legyen. Az lett. A kukorica pedig úgy lett pihe puha, hogy mára is megőrízte a szemek formáját és nedvességét.


    A mai párolt lilakáposztát viszont meg kell ismételni. Egyrészt, mert eszméletlen finom lett ;-)) egyetlen keverés nélkül is, másrészt, mert ki kell tapasztalni, hogy mennyivel kevesebb ideig kell főzni. Mert a 12 perc túl sok volt.


    Szóval, egy csoda ez az időt spóroló ketyere is. Pedig nekem most csak egy mezei elektromos Philipsem van, amin csak azt kell beállítani, hogy leves, vagy rizs, stb. De még ez is egy csuda ;-)) Csak beleteszek mindent, majd huss, mehetek a dolgomra. Éééés, nincs több tűzhelyen felejtett étel... ;-))


    Holnap meg azt fogom kipróbálni, hogy ha a csirkepörkölthöz előre leturmixolom a hagymát, úgy milyen lesz. Ha jó, megkapják a kínai barátomék. Ha nem, megy a kukába. (Kókuszjoghurttal és almaecettel fogom savanyítani, mert azt már kitapasztaltam, hogy ez a kombó van legközelebb a tejföl ízéhez. Nagyon kíváncsi vagyok az eredményre ;-))


    Nektek, mindannyiótoknak meg kívánok nagyon, de nagyon kellemes hetet 


     

  40. 2015. február 16. 06:32181062.

    Senki? Sehol? Egész hétvégén? Lányok bújjatok elő! Nem akarok blogolni...


    Mindenesetre én főztem ma is. Meg holnap is fogok, meg azután is, mert eszméletlen jó vegán oldalakat találtam, és alig várom, hogy a meglévőnek a végére járjunk, s csinálhassam a következő kaját  ;-))


    Mára volt még káposztaleves, meg maradék köles is. Így mindössze annyi dolgom volt, hogy gyorsan lesütöttem néhány szelet tofut, amit előtte bekentem a sriracha szósz koreai változatával. Mert ezt legalább lehet kapni az egyik itteni koreai étteremben ;-)) Összetételre meg kb olyasmi lehet, mint az a sriracha, emiért megőrülni látszik a nemzetközi főzös blogtársadalom.


    S hogy még finomabb legyen, csináltam hozzá (konzerv) sárgabarackból salsát.


    A barack maradékát már nem akartam a hűtőben tartani, ezért gyorsan kerestem hozzá ötletet. Ezt az eszméletlen finom morzsás sütit csináltam meg belőle. Biztos jobb lett volna kékáfonyával, de azt itt csak nagyon ritkán lehet beszerezni, és akkor is aranyárban.


    Tudom ajánlani a receptet, ami még olyan komoly változtatásokkal is jó lesz, mint amiket én csináltam. Pl. mélyen lecsökkentettem a cukor adagját. Vaj helyett meg (szőlőmag)olajat használtam.


    És még így is olyan jó lett, hogy azon melegében megettem belőle 2 szeletet... Majd gyorsan lenyomtam utána egy fél pohár (kókusz)joghurtot, mert nekem még ilyen csökkentett mennyiségbű cukorral is nagyon édes lett. Igaz, ezzel le is tudtam az ebédem :-)) Férjnek viszont bekészítettem a holnapi adagját.


    ----------------------


    Ötletadónak még megmutatom a vasárnapi (éttermi) ebédemet. Nagyon egyszerű, de nagy kedvencem. Sóval savanyított kínai káposztából és mustárfűből (???- mustard) készült leves, sok, hajszálvékonyra szelt friss gyömbérrel, tofuval és meehoon-al. Ez utóbbi a cérnametélt ázsiai tesója, rizsből.


    Simán el tudom képzelni ugyanezt, szintén szóval erjesztett savanyúkáposztából.

  41. 2015. február 14. 14:13181061.

    Felszedte, akkor itt a mai ebéd folytatása:


    1) Tökéletes köles főzése - ancsa21


    Az ötletet a youtube-n találtam. Az ég áldja az illetőt, akit elfelejtettem  bejelőlni. De hogy hálám meg fogja találni, az biztos :-)


    1 csésze köles
    2,5 - 3 csésze lobogó forró víz
    Só, ízlés szerint


    A kölest közepes hőmérsékleten píritsd míg enyhén színét váltja. Elsőre óvatos duhaj voltam, eltartott jó pár percig. Kicsit sötétebb lesz a színe, miközben nagyon finom illatot ereget.


    Mikor kész, öntsd rá a nagyon forró vizet. Vigyázz, mert a hirtelen felcsapó forró gőz éget. Sk tapasztalat... Gyorsan sózzad, keverd el, majd azonnal fedd le, és vedd vissza a hőmérsékletet a legkisebb hőre. Így főzzed, vagyis inkább már csak pároljad, kb 25-30 percig. Kész.


    Nagyon picit a köles szemek így is össze fognak tapadni a főzés végére, de akár kézzel, akár villával gyönyörű pergősre lehet lazítani. Hipp, hipp hurrrrrrá :-DDD Az íze is messze jobb lesz, ha előtte megpirítod!


    Tetejébe van pontban olyan élettani haszna, mint a quinoának, csak épp összehasonlíthatatlanul olcsóbb :-)) Aztán használhatod ahogy akarod.


    Én ma zöldségeket aprítottam bele.


    2) Zöldséges köles - ancsa21


    Bármit beleapríthatsz, ami kéznél van, és szerinted jó lesz  bele. Csak arra ügyelj, hogy a kölest valamivel "nedvesíteni" kell, mert különben száraz marad. Ma kókuszjoghurttal "nedvesítettem". De helyette lehet szűz olivaolaj is, vagy akár kókuszolaj is, mondjuk kevés balzsamecettel, vagy akár zöldcitromlével megloccsintva ;-))


    Aztán, hogy teszel-é rá sült húst, vagy bármi mást, az már a te dolgod. Mi így, minden rátét nélkül ettük, és így is nagyon ízlett.


    ---------------------


    Legyen nagyon szép a hétvégétek :-)) 

    előzmény:
    ancsa21 (181060)
    2015-02-14  13:52
  42. 2015. február 14. 13:52181060.

    A végére meg néhány ötlet, hátha jól jön valakinek. 


    1) Zöldbabos egészség tál - ancsa21 (saját kútfő)


    Tegnapi ebéd. Borzasztó egyszerű volt, de ez is nagyon finom. Ne higgyetek nekem, próbáljátok ki! Barnarizs, a múltkori fokhagymás sült tökkel, meg simán megpárolt zöldbabbal. Az egész joghurttal megöntve, amire szórtam néhány gránátalma magot, és reszeltem rá citromhéját. Ez utóbbiért vállon veregettem magam, óriásit alakított az ízeken :-))


    Mai ebéd:


    2) Lilakáposztás, és lila krumplis leves almával és szilvalekvárral - ancsa21


    Hát elég egzotikusan hangzik, de kalapot le, még úgy is nagyon finom lett,  hogy csak kínomban tettem lilakrumplit bele, mert csak 1/4 fej káposztám volt. S mivel aszalt szilva sem volt itthon, ment bele 2 kanál szilvalekvár ;-)) Az ötletet innét vettem. 
    A szivek meg a Bálintokért dobognak ;-))


    ---------------


    És moooost... most kíváncsian várom, hogy az nlc felszedi-é a képeket...

  43. 2015. február 14. 13:39181059.

    Jaj,, Zajec! Majd elfelejtettem, sok sikert a munkás hétköznapjaidhoz!!


    Amihez egy ajánlattal hozzájárulnék ;-)) Mikor minap a felrobbantott presser cooker (kukta) után kutakodtam a neten, hogy ha már így jártam, akkor melyiket és miért érdemes megvenni, futottam bele egy nagyon jó kis gépbe. Szerintem az nem csak neked, hanem minden dolgozó nőnek, meg egyébként is, minden családnak jól jöhet. Mert azt már saját tapasztalatból tudom, hogy rengeteg időt, sőt melót is meg lehet velük spórolni. Főleg, ha jó sok babot főz az ember.


    Mindenesetre én ezt néztem ki magamnak. S bár egészen hasonlót itt is lehet kapni, azért én vettem egy egészen másmilyet... Elnapoltam, de mikor költözünk haza, akkor azonnal rendelek egyet. Remélem addigra kisebb méretben is adják, mert itt a hasonlót csak 6 literes méretben árusítják. Az meg marha sok kettőnknek.


    Szóval, ez a jószág nagyon jól jöhet mindenkinek, akinek kevés az ideje, vagy nem a tűzhely mellett akarja tölteni szabadidejét, de még inkább azoknak, akiknek kicsire szabták a konyháját, mint ahogy az otthoni miénket is. 


    Ez a multifunkcionális kukta-lassúfőző jószág rengeteg mindent tud. Pl, egyetlen edényben egyszerre: gyors-, lassú, és rizsfőző. Lehet vele hagymát-, de kár zöldségeket is párolni, joghurtot készíteni. Nem csak főzni, párolni, de sütni is lehet  benne. Húst is, meg süteményt is. 


    Időt, hőmérsékletet manuálisan lehet állítani. Bármi művelet után utomatikusan tartja a meleget. Sőt, 24 órás késleltető programmal be lehet állítani, hogy pontban a hazaérésre (reggeli ébredésre) készítse el a bennelévőt. Tetejébe mindezt úgy csinálja, hogy nem lehet tűzhelyen felejteni, s mindent szénné égetni, mert ez egy elektromos a ketyere, s magától kikapcsol :-))


    -----------------


    Sem ismerősőm, sem rokonom a cégnél, sőt, még rosszabb, semmi hasznom az infó átadásából :-)) Csak megosztottam veletek, hátha ti sem tudtatok róla eddig. Mint ahogy én sem. De már tudok róla. Sőt, férj is... ;-))

    előzmény:
    Zajec (181052)
    2015-02-13  13:17
  44. 2015. február 14. 13:09181058.

    Lilike, én is mindig Wordbe írom, ha hosszabb lélegzetűnek ugrok neki. Viszont el is mentem, mert úgy csinálhat amit akar az nlc, később akkor is be fogom tudni másolni néhány. Mentsd el te is az irományodat, mielőtt nekilódulsz ide bemásolni. Aztán ha sikerült, meg látható is, később bármikor kitörölheted a word dokumentumot.


    A listád, már megint nem semmi :-)) Hogy honnét van neked ekkora lelked, meg erőd, hogy határozott sűrűséggel csinálod a jobbnál jobb étkeket a vendégeknek, nem tudom. De kéne nekem is belőle :-))


    Az a rozalinda torta nagyon bonyolult volt? Meg kéne a répamártásod receptje is. És a csirkekocsonyádé is!!!


     

    előzmény:
    litita (181051)
    2015-02-12  12:17
  45. 2015. február 14. 13:03181057.

    Jézusom Liventa! Még a felsoroltaknál is többet fogsz készíteni? Hát nem semmi vagy :-))


    A számok? Az Nlc legújabb javítási sikertörténete lehet. Engem a minap állandóan kidobált. Ma már nem, viszont nem vette fel a csatolt képet... Próbáltam valamiféle logikát találni a számok változásában, de nekem nem jött össze :-DD. Te próbálkoztál vele? 


    Sikerült goji bogyót kapnod? Jó lenne ;-)) Ha igen, beírnád, hogy otthon mennyiért mérik? Most még csak kíváncsiságból kérdem, de egy idő után már akár élesben is ;-)) A múltkori szecskásod mégiscsak jobban megérinthetett, mert ma egészen hasonló volt az ebéd. Mindjárt megmutizom ;-))


    Köszi a majomtalanítást, azóta sem jöttek elő. Valahol azért megértem őket, mert ez mégis csak az ő területük volt évmilliókon keresztül... De ettől még nagyon félelmetesek tudnak lenni, mikor éppen helyreteszik egymást.


     

    előzmény:
    Liventa (181053)
    2015-02-13  16:32
  46. 2015. február 14. 12:50181056.

    Szia Zajec :) Itt van az eredeti mennyiség:


    Gojibogyós kurkumás tea 


    1/3 csésze goji bogyó
    1 1/2 csésze forró víz
    1 citrom - leve
    1 teáskanál méz (lehetőleg nyers)
    1-2 teáskanál (sic!) kurkuma
    1 teáskanál Baobab por - nem kötelező
    1/2 teáskanál virágpor - nem kötelező (Ancsa: de én tudom ajánlani)


    A gojibogyókat öntsd le lobogó forró vízzel, s hagyd őket pár percig duzzadni. Majd öntsd hozzá az összes hozzávalót, és selymesre turmixold össze.


    Te be tudsz olyanokat szerezni, mint baobab por? De jó neked :-) Mindenesetre én holnap reggel forró mandulatejjel fogom csinálni, amibe teszek még egy kis banánt is. Hogy aztán teszek-é még hozzá egy kevés kis kakaót, vagy sem... azon még erősen gondolkodom :-DD


    ----------------


    Úgy néz ki, valóban segít. Nekem biztosan. Éppen ma sült el az agyam, hogy még az is lehet, ennek az italnak is köszönhetem, hogy mostanában állandóan éhes vagyok ;-)) Nálam, ez nagyon jó jel! Mert akár azt is jelentheti, hogy rendesebben kezdett üzemelni az emésztésem.


    Kb az uccsi 25-30 évben (ez is sic! ;-) általában nem voltam éhes, sőt, leginkább fullra teltnek éreztem magam. Pedig alig ettem. Ennek ellenére, mégis repültek rám a kilók. Most meg alig várom, hogy reggeli után jöjjön már az ebéd... és eddig még semmi többlet. Na, ezt most gyorsan le is kopogtam ;-)


     

    előzmény:
    Zajec (181052)
    2015-02-13  13:17
  47. 2015. február 14. 12:42181055.

    Jónapot Lányok!
    Liventám, a pásztorpitéd titkát elárulod nekem?

    Nálunk ma húsleves lesz sok csontos anyagból (láb, szárny, nyakak).


    Vacsorára nagy valószínűséggel melegszendvics.


    Holnap meglátjuk, nagyon sok kedvem nincs főzni, de lehet, hogy valami gyorsat összedobok. Túróssüti mindenképp lesz, a fiúk viszik buliba.


    Láttam Lidl ben wok-kit-et. Vettem csirke maszalát és tandoorit, egyik nap kipróbáljuk... van valakinek tapasztalata ezzel?


    Zajec


     

    előzmény:
    Liventa (181054)
    2015-02-13  16:34
  48. 2015. február 13. 16:34181054.

    Ez a sok szám meg mi a jófene???!!!

    előzmény:
    Liventa (181053)
    2015-02-13  16:32
  49. 2015. február 13. 16:32181053.

    Népes család fogadására juhtúrós pogácsa kisült.


    Ma vacsorára (jesszusom! -- majdnem azt írtam, hogy "vacsira") a pásztorpite raguja kész, csak megcsinálom a krumplipürét rá és mehet a sütőbe (édesburgonyából lesz, mert csak igen randa krumpli van a kisboltban).


    Holnap ebédre a rozmaringos-fokhagymás-stb-s bárányborda a römertopfban párolódott kb. 2 órán át, majd holnap befejezem. Lesz hozzá valami bulgúr-köret + saláták.


    A többi meg majd alakul...


    3640


    3940


    4040


    4440


    4540


    4740


    5140


    5440


    5640


    15340


    15540


    14440


    14340


    13140


    7040


    4240


    Vidám hétvégét Nektek is!

  50. 2015. február 13. 13:17181052.

    Sziasztok Lányok!


    Ancsa, megtennéd kérlek, hogy bemásolod vagy elküldöd privátban a goji bogyós tea / turmix eredeti receptjét?
    Emlékszem, egy link volt de nem találom és sok időm nincs keresgélni sajnos.


     


    Azt hiszem, megpróbálkozom a termesztésével, veszek valami ketészetben


    Még jövök majd, nem vesztem el csak munkába álltam!


    Zajec

Címlap

top