Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mit fözzek holnap?

Torolt_felhasznalo_282287
Torolt_felhasznalo_282287
Létrehozva: 2002. október 5. 12:33
Biztos vagyok abban, hogy sok nőtarsam felteszi ezt a kerdest,szinte naponta magában,vagy a családnak:mi legyen a holnapi ebed,vagy vacsora?!
Segitsünk könnyű és gyorsan elkeszithető ötletekkel egymásnak!
  1. 2015. február 12. 12:17181051.

    Sziasztok.


    Múlt héten írtam egy nagyon hosszút. Wordben. Aztán nem akarta még mindig ide bemásolni az irományomat, hát berágtam, és kitöröltem. Még egyszer írni nem volt már időm.


    Ma harcsapaprikás lesz nálunk valamilyen tésztával. Tegnap kínai csirke volt, előtte meg mindenféle.


    Múlt héten vendégeim voltak. Csrkekocsonyát kaptak előételnek. Főétel kólában sült csirke volt, húsgombóc sárgarépa mártásban, és Rozalinda torta desszertnek. nem volt nagy vásziszdász, de mindenki meg volt elégedve.


    Délután jövök visszaolvasni, ti miket főztetek.


     


     


     


     

  2. 2015. február 12. 10:16181050.

    Reggel megittam az este beáztatott csipkebogyómat (a felezett-kimagozott husijával együtt, saját udvaromban szüreteltem az ősszel a bodzabogyóval együtt, aminek a lekvárját eszem többnyire yoghurtba keverve egész télen), most pedig megyek goji bogyót vásárolni.


    És persze begyűjtök a piacon némi házisajtokat és zöldségeket is.


    Itt gyönyörű idő várható, így a hétvégén készítek pásztorpitét a családnak, a krumplipürés bundájába szerecsendiót és kurkumát is keverek rendesen.


    További sikeres náthátlanítást, napos és majmocska-mentes időt kívánok Neked, Ancsa!

    előzmény:
    ancsa21 (181049)
    2015-02-12  03:20
  3. 2015. február 12. 03:20181049.

    S már csak egy rövid óda a goji berry kurkuma reggeli italhoz. Amibe megint tettem egy banánt. Pont azon az alapon, hogy ha a sors megoszt citrommal, akkor tegyél hozzá gint ;-))


    Szóval, reggel megint bedugult orral és fejjel ébredtem. Napok óta zuhog az eső, és nyirkos minden. Az elébb megittam egy adag gojis turmixot, és most itt ülök teljesen kitisztult orral és tudattal. Sőt, kedvem szerint szélesen vigyorognék a gép előtt ;-))


    Na, pontban ezt az írtó jó érzést kívánom oda, mindannyiótoknak 

  4. 2015. február 12. 03:15181048.

    Érdekes, hogy mennyire megérzi az ember, ha elfelejtett valamit... Legfeljebb azzal akad baja, hogy mit is felejtett el ;-))


    Na szóval, zabpehely reggeli, gyorsan, meg lassan: A főzésidő különbség amiatt van, hogy az én gyomrom, sajnos, nem veszi be az előre preparált zabkását. Amiből tényleg másodpercek alatt lehet kaját készíteni. Erre a fajtára a szervezetem hevesebben reagál, mint pl a kenyérre.


    Helyette viszont beveszi az un. "steel cut" zabot. De abból is csak azt, amire még az is oda van biggyesztve, hogy "organic". És aminek ára meg vagy négyszer több, mint a gyorsfőzetűnek... Hát ez van. 


    Megint a kínaiaknak van igazuk, hogy időben meg kell előzni a bajokat, és akkor nem kell éveket kínlódni azok kikezelésével. 

    előzmény:
    Oliva_ (181030)
    2015-02-04  15:53
  5. 2015. február 11. 11:00181047.

    Hoppá! Van is lenmagom + tésztáim + "szecskának" valóm, a reggeliről már lekéstem, akkor inkább legyen valami ebédem...

    előzmény:
    ancsa21 (181042)
    2015-02-11  08:17
  6. 2015. február 11. 10:26181046.

    Najóvan! -- most viszont olyan éhes vagyok, hogy kiesik a gyomrom... Órák óta verem a gépet és csak most fogok lemenni reggelizni (de az minimum szalonna lesz ).


    Érdekes és biztosan nem véletlen, hogy ha az ember nagyon éhes vagy valami baja van, az első dolog, amit megkíván, az egy jó hús- vagy csontleves. Nálam legalábbis.


     

    előzmény:
    ancsa21 (181041)
    2015-02-11  08:11
  7. 2015. február 11. 09:17181045.

    S a végére a mai nap étkei. Eredetileg ugyan sütihez főztem meg a céklát tegnap este, de mikor készen lett, én annyira megkívántam, hogy azon melegében felszeltem egyet, majd megöntöttem kínai fekete (balzsam)ecettel, meg kevés szezámolajjal, és csipetnyi sóval, összeforgattam, majd befaltam.


    Ma reggel megint rámjött a cékla ehetnék, s lett belőle hercegnős turmix. 1 közepes banánt, 1 zellerszárral, 1/2 főtt céklával, meg 1 teáskanál szójaporral összeturmixoltam annyi vízzel, hogy két bögrére való adag kijött belőle. Férj szerint érdekes színe lett, de azért vitt magával az ebédje mellé.


    Ma délben meg hajszálvékonyra leszeltem egy egész céklát, tettem mellé fokhagymás sült tököt, vékonyra szelt retket és uborkát, majd befaltam az egészet kevés joghurttal főzött barnarizzsel. Minden második falat külön ízt adott. Igaz, a végére úgy nézett ki a maradék, mint ahol gyilkolászás volt :-DD Nem kell elhinni, de annál inkább megcsinálni, és akkor it is tudni fogjátok, hogy az ilyen kaja nagyon is finom tud lenni ;-))


    Hogy a maradék 1 fej céklából még mi lesz, nem tudom, de hogy süti már nem, az már biztos.


    -------------------


    Na, írás közben még elkergettem két majmot, akik valamiért épp az udvarban ugrottak egymásnak. Húúú, de ronda hangjuk is van, meg ahogy vicsorognak egymásra mikor egymásnak ugranak... Félelmetes. Még jó, hogy csak annyira mérges lettem rájuk, hogy csak utólag jutott eszembe félni. De most már megyek az emberért.


    Nektek pedig kívánok nagyon kellemes, és szép napot!! 

  8. 2015. február 11. 09:01181044.

    És ha már bab, akkor itt egy másik ötlet a mitfőzzünkre, rántás nélküli bableves. Igazából még soha nem főztem ebből a feketeszemű fehérbabból, ezért jól meglepett, hogy milyen hamar készen lett. 


    Aztán volt még vegán krumplifőzelék is, fokhagymás sült tökkel... Elég furán hangzik, de hogy ez milyen jó vóóót! Nekem. Mert férj még ennyi év után sem barátkozott meg a főzelékekkel. Bolond ember,  nem tudja mi a jó :-)) Hogy főzeléket lehet enni sült zöldségekkel is, az nem az én fejemből pattant ki (ki tudja miért nem), hanem a feriafőzelékes oldalon kaptam az ötletet. Bejött, férj rettenetére, még nagyon sokszor lesz még ilyen kombó ;-)).


    Sőt, mikor olyan kevés maradt, hogy egy állandóan éhesnek (ez én lennék mostanában...)* nem lett volna elég a maradék, kiönteni még véletlenül sem, ezért tettem a maradékra egy kis bableves sűrűjét. Na, ez is bejött :-DD


    --------------------


    Hogy valami pozitív változás történhet odabenn, az biztos, mert amióta főleg vegán kajákat eszem, én állandóan éhes vagyok. Alig fejezem be az egyik étket, már azon töröm a fejem, hogy mi legyen a másik... :-D S tetejébe, még jól is érzem magam.


    Kivéve... kivéve, mikor a csigolyám méltóztatik becsípni egy ideget, mert attól a falat is le tudtam volna kaparni. Évám, te nem hiszed el, hogy ezeken a napokon milyen sűrűséggel jártál az eszembe. Nekem ilyen borzalom még nem volt, de most már pontosan tudom min mehettél keresztül. Remélem azóta rendben vagy, mert ez valóban nem embernek való! Azt meg le sem írom, hogy mi váltotta ki, mert komplett röhej :-DD


     

  9. 2015. február 11. 08:46181043.

    Éva lelkem, én is köszönöm az infódat!!  S bár elsőre nagyon örültem, hogy nálunk akár vadon is terem, de egye bánat, ha csak oltóanyaggal lehet jobbítani, az sem baj. Remélem voltak olyan jólelkek, akik már megcsinálták, és árusítják is terméküket.


    Jópofa, ahogy a latin neve összecseng a debreceni Líceummal ;-)) S ha minden jól megy, akkor én ott láttam is. De biztos persze nem vagyok benne.


    -----------------


    Már előbb is akartam írni neked, de nevedre kattintva kétszer is kidobott a rendszer. Attól tartok, megint 'javítják' az nlc-t...

    előzmény:
    kaleva (181036)
    2015-02-07  20:07
  10. 2015. február 11. 08:17181042.

    Ide is benéztem minap (sőt, be is jelentkeztem, majd ismét közbejött valami, s mentem is itthonról :-), mikor is a te akkor még csak "szövegelt" színes rizsed is megihletett. Csak egész más kerekedett ki belőle, mert megtaláltam a múltkori krumpli szószának újabb adagját. Elbújt a piszok a hűtő hátuljába, én meg elfeledkeztem róla.


    Így viszont lett belőle színes rizstészta. Ami éppen volt itthon, és szecskázható is, abból került bele. Ez is annyira bejött, hogy lesz direkt folytatása ;-))


     

    előzmény:
    Liventa (181040)
    2015-02-10  11:41
  11. 2015. február 11. 08:11181041.

    Úgy bizony, Liventának ismét igaza van Olivka ;-)) Valóban jó, ha az ember teli gyomorral nyitja ki a mitfőzzünket, mert különben úgy jár, mint én veled ;-))


    A minap fészeltem (csak ráfanyalódtam a végén), és ott megláttam az ököruszály levesed. Vegán ide, meg oda, a nyál úgy összeszaladt a számban, hogy szépen kiballagtam a fagyasztóhoz, és ha már más nincs alapon, kikerestem a maradék csontokat, majd azonnal nekiláttam csontlevest főzni. Volt vagy este 8 után.


    Íme ;-))


    ----------------


    Ha közelebbről megnézitek, akkor láttok néhány üvegesen áttetsző fehér karikákat... Retek karikák ;-)) Kevés levesbe való zöldségféle volt itthon, viszont eszembe jutott a kínaiak véleménye, hogy a levesbe belefőzött fehér retek* erőteljesen tisztítja a szervezetet. Na, akkor ne csak finom legyen a leves, hanem hasznomra is, s beleszeltem egy otthoni jégcsap retek felét. Jó vóóót ;-))


    * Fehérretek leves - ancsa21: Szeld karikára a retket, majd  adj hozzá vizet, illetve kandis cukrot, és főzd meg levesnek. Se só, se semmi más nem kell bele, csak ez a fajta cukor. Nem tudom miért, de a kínaiak állítják, hogy csak ez a jó hozzá.


    Arra viszont vigyázzatok, hogy ez a leves olyan erőteljesen tiszítja a szervezetet (méregteleníti), hogy maximum hetente egyszer lehet fogyasztani. A több megárt.


     

    előzmény:
    Oliva_ (181039)
    2015-02-10  10:46
  12. 2015. február 10. 11:41181040.

    Hát nagy az én szerencsém, hogy teli gyomorral nyitottam rá erre a gusztusos asztalra, különben csoroghatna a nyálam!


    Én mára busa-darabokat sütöttem ki sörtésztában csak úgy magamnak, zöldséges rizzsel és tormás-tejfölös rukkolával + a sör maradékával már be is ebédeltem.


     

    előzmény:
    Liventa (181038)
    2015-02-08  04:41
  13. 2015. február 10. 10:46181039.

    Vasárnap két nagy fazékban is főtt az étel nálunk:


    az egyikben kocsonya készült, a  másikban pedig marhahúsleves. A főtt húshoz most osztrák recept alapján snidlingszószt, almás tormát és pirított hagymás tört krumplit készítettem.

  14. 2015. február 8. 04:41181038.

    Ez pedig alátámasztja az előbbieket! Tehát kísérletezés elvetve.

    előzmény:
    kaleva (181036)
    2015-02-07  20:07
  15. 2015. február 8. 04:29181037.

    Évám, már ezért a hasznos infóért érdemes volt ilyen hajnalban ideülnöm -- köszönöm szépen!


    Ezek szerint a vadontermő messze nem ugyanaz és az íze is pocsék. Na de hiába ültetek nemes szaporítóanyagot, ha nálam nem a Himalája talajösszetétele uralkodik, azaz nem bír fölszívni olyan gyógyizéket...


    Első nekifutásra beszerzek kész bogyókat, aztán majd meglátom. Minden esetre azért meg fogok kóstolni egy érett vad bogyócskát -- annyira szép kis korall függők!


    (Kb. ezt az előbb már megírtam, de visszaszólt a rencer, hogy nem tudja betenni.)

    előzmény:
    kaleva (181036)
    2015-02-07  20:07
  16. 2015. február 7. 20:07181036.

    Lizám, nagyon kreatív vagy, jókat találsz ki!


    Én is találtam valamit, okvetlenül olvasd végig - ír a vadon termőről is!  GOJI BERRY (FARKASBOGYÓ)


     

    előzmény:
    Liventa (181035)
    2015-02-06  17:09
  17. 2015. február 6. 17:09181035.

    A combokból ezek után tárkonyos-tejfölös leves lett, nagyon passzol ehhez a téli estéhez. Holnap pedig a főtt húst és az említett köretet földobom valamilyen szósszal, pl. torma vagy fokhagyma jöhet szóba.

    előzmény:
    Liventa (181034)
    2015-02-06  15:58
  18. 2015. február 6. 15:58181034.

    Nálam ma olyan köret készült, hogy olajon hagyma és fokhagyma dinsztelődött, átforgattam rajta 1-1 félmarék kölest-bulgurt-vöröslencsét, ment alá víz, sok petrezselyemzöld, kurkuma és friss gyömbér + kevés só. A csirkecombok csak most fognak elkészülni hozzá, de magában is komplett és szép színes ebéd volt.

    előzmény:
    kaleva (181033)
    2015-02-05  17:31
  19. 2015. február 5. 17:31181033.

    Szervusztok!


    Lícium szaporítóanyagot kertészetekben is lehet kapni!


    A zabpehely, még a nagyszemű is pillanatok alatt megfő nálam is. A zabkorpa is!

  20. 2015. február 5. 10:59181032.

    Már kimásoltam és meg is osztottam a halas pitét, de most az jutott eszembe, hogy a batátával is szívesen kipróbálnám a hétvégén.

    előzmény:
    Oliva_ (181020)
    2015-02-02  11:35
  21. 2015. február 5. 09:44181031.

    "Persze gondolhattam volna..." -- csak azért, mert több korábban ártalmas/mérgező kórónak vélt növényről sütötték már ki, hogy gyógynövények (minden aktív hatóanyag méreg nagy mennyiségben, ismeretek nélkül önhatalmúlag enni/inni tényleg veszélyes a legközönségesebb gyógynövény is).

    előzmény:
    Liventa (181028)
    2015-02-04  08:40
  22. 2015. február 4. 15:53181030.

    Liventa, ez az ebéd nekem is kedvemre lenne! Meg persze Ancsa ételeibe is belekóstólnék....


    Ancsa, én nem értem, amit a zabpehellyel kapcsolatban írsz, mert nálam 2 perc alatt elkészül (most a porridge-ra gondolsz, ugye?) Azért is szeretem, mert nagyon gyorsan megvan. Nálunk lehet kapni kifejezetten zabkásának való pelyhet, az finom szemű, lehet, hogy azért megy ilyen gyorsan.


     


    Nálunk a mai vacsora: csirkemellfilé Dubarry-módra. Már elő van készítve, este csak be kell dugni a sütőbe megsütni.

    előzmény:
    Liventa (181029)
    2015-02-04  13:59
  23. 2015. február 4. 13:59181029.

    Az élet apró örömei: hétfőn rendeltem egy somogyi termelőtől édesburgonyát (alias batáta), és ma reggel már meg is érkezett. Nem venezuelai, nem USA -- jó magyar termék! (á 599,- Ft szállítási ktsg nincs)


    Ez a gyors ebédem lett belőle a kertben szedett zöldfűszerekkel és kevés kéksajttal + rukkola salátával --->>>


    Plusz szomszéd kapott belőle plusz palántának is raktam üvegekbe gyökereztetni.

  24. 2015. február 4. 08:40181028.

    Ez nem ér! Súlyos határidőm van, én meg itt nézegetek/olvasgatok...


    Ancsa, az ördögcérna itthon mindenütt fellelhető elhanyagolt -- mert ugye egyébként gaz és keményen irtandó... -- kerítések mentén, amiből van elég a települések határában. Annyira aranyosak a lila-rózsaszín-drapp virágocskái, és annyira csillogóak a kis piros bogyócskái, hogy gyerekkorom óta kedvenceim. Mindig tudtam, merre nyílnak/teremnek ------ de hogy ennyire hasznosak is! Persze gondolhattam volna...

    előzmény:
    ancsa21 (181026)
    2015-02-04  04:41
  25. 2015. február 4. 08:35181027.

    Köszönöm, jól.  Valamiért megfordult a hozzászólások sorrendje (a régiek kerültek előre) és nem volt hajlandó sehogy máshogy visszafordulni, csak ilyen módon.


    Igen jól estek a szememnek a bangkoki fényképek, köszi! Az idei tél nálunk tényleg szokatlan szürke, párás-ködös-szmogos.

    előzmény:
    ancsa21 (181022)
    2015-02-04  03:09
  26. 2015. február 4. 04:41181026.

    Az előbb már láttam, hogy otthon csúnyácska az idő, hát hoztam egy kis nap-ragyogást a reggeletekbe ;-)) / Bangkok, Királyi palota


    Legyen a napotok bearanyozva :-)) 


     

  27. 2015. február 4. 04:27181025.

    De volt színesebb ételünk is. Pl ez:


    Gluténmentes, vegán tempeh "hús"golyók - ancsa21


    Ezt a receptet készítettem el. Csak annyit változtattam rajta, hogy magyarosra ízesítettem. No meg, jóval kevesebb élesztópelyhet tettem bele. Javallom is azonnal, vagy ne tegyetek a "hús"golyókba élesztőpelyhet, de a legkevésbé sem annyit, mint a recept ír. Egy kevés ok, de itt is az a szabály, hogy a kevesebb a több. A tempeh (erjesztett szójabab) miatt határozottan jó tartása lesz a gombócoknak, pontban ugyanúgy lehet elkészíteni, sütni, mint husos változatukat. 


    GM tésztával és paradicsom mártással ettük. Vagyis még mindig van belőle... annyit sikerült összehozni :-))


    ------------------------


    Ez meg a pénteki menűm volt,  éttermi kaja. De nagy kedvencem :-)) Japán tofú, hirtelen átsütve, majd mártással alatta tálalva. Nagyon yammi :-DD


    A fotók mostanában nem szépek, mert a változatosság kedvéért, pontban a thai kirándulás végén, a kamera fénycsöve égett ki... Addig amig lelek egy helyet, ahol valóban javítani is tudnak, addig maradnak a mobilommal készített képek.


     

  28. 2015. február 4. 04:11181024.

    Miután nem csak tartalmasabbat akartam, mint egy mezei vegán mayo a krumpli salátához, de még azt is, hogy fehérje is legyen benne, ezért újabb csicseriborsós változatot kotyvasztottam össze. De mivel állandóan improvizálok, így csak kb emlékszem, hogy mi volt benne. Amiben biztos vagyok, az:


    Vegán, krémes öntettel készült krumpli saláta - ancsa21


    1 konzerv csicseriborsó (határozottan bő csészényi mennyiség)


    Ennek 1/2 mennyiségben (kókusz)joghurt + kevés kókusztej 
    1/2 citrom leve és reszelt héja
    1 púpos teáskanál, fűszeres mustár
    3 gerezd fokhagyma
    Emberes mennyiségű őrölt kakukkfű
    1/4 - 1/2 teáskanál kurkuma
    Só, ízlés szerint


    Az egészet összeturmixoltam, majd összekevertem a krumplival. Nekünk nagyon bejött :-))


    -----------------


    Ebből a mennyiségből annyi lett, hogy maradt még arra is, hogy később tésztára is kerüljön belőle. 


    Gluténmentes, vegán penne sült cukkinivel - ancsa21


    Összetevőket lásd fent :-)) + Kicsit még utána ízesítettem fűszerekkel, majd még löttyintettem hozzá (kókusz)tejet, hogy a tészta tudjon mit magába szívni :-)) Karikára vágott cukkinit sütöttem hozzá, hogy valami zöldség is legyen benne. Jó vóóót :-))


     


    Thai földimogyoró leves - ancsa21


    Ha sikerül visszaemlékezni, hogy miket tettem bele, be fogom írni. Addig csak azt tudom mondani, hogy eszméletlen jó lett, annak ellenére, hogy elég bizarr hozzávalókat kellett összeszedni... ;-))


     


    Reggeli zabpehely sült almával, tökmaggal - ancsa21


    Nem biztos, hogy sokak kedvére lesz, amit javallok, de attól még teszem ;-)) Ugyanis, én is azok közé tartozom, akik ugyan szeretik reggelenként a főtt zabpelyhet, de annál kevésbé fölötte állni és kevergetni. (Ez utóbbit ugyan nagyon lecsökkentik a koreai edényeim, de hát akkor sem élmény). Pláne, ha valaki pont olyan használhatatlan reggelenként, mint én lennék.


    Ezért én előre megfőzök 2, de néha akár 3 napos adagot is, majd hűtőbe vele. Reggelenként meg előszedek annyit, amire aznap éhes vagyok. Ha kell, felöntöm növényi tejjel, vagy csak melegítem, és mehet rá (kókusz)joghurt, meg a szintén több napra előrekészített sült alma is. Oda-vissza császkálással együtt sincs több mint 2 perc :-))


     

  29. 2015. február 4. 03:35181023.

    Nahát, Évi, nem is tudtam, hogy otthon is megterem, sőt kapni is lehet! Na, ennek szívből örülök :-)) Javallom is mindenkinek, aki csak hozzá tud jutni, éljen vele, mert már nem csak a kínai tudáson keresztül, hanem személyesen is meggyőzödtem, valóban hasznunkra van. Ez a növény is ;-))


    Liventám, ha sikerült felkutatnod a lelő-, kapható helyét, légyszi oszd meg az infódat, mert nekem is jó jönne. Bár még nincs ideje, de már a hazatérés utáni időkben gondolkodom ;-)) Mindenesetre írtó jópofa név ez az ördögcérna. Szeretem a népi bölcsességet, ami még az elnevezésekben is fejen találja a szeget :-))


    Örülök, hogy jól sikerült az 'újításod'  Zajec. Bár mikor az első összetételt olvastam, jól elkerekedett a szemem, hogy ebből vajon mi fog kisülni, de láthatóan nem csak ehető lett, hanem még karácsonyi ízekre is hajazott ;-)) Engem is nagyon érdekel, hogy tudtál a mézes süti fűszerekkel ízesített brassóin nagyot fordítani? Mert nem egyszerű feladat, az biztos :-DD


    Istenem, lángos... Iringó... na lépek is túl, mert az is nagyon hiányzik.


    -------------------


    Zajec, és mindenki más, aki kipróbálta, vagy akarja az eredeti goji bogyós, kurkumás italt:


    Én sem tettem bele baobab örleményt, sem pollen granulátumot, mert itt nem csak egyiket sem lehet kapni, de még azt sem tudtam, hogy a fa melyik részéből készítik... Viszont az összes többiből ott megadott mennyiséget nyomtam magamba, ami valóban úgy húzott ki a fluból, mintha egy lovat kötöttek volna elé :-)) A baobab fát -legalábbis képről- már rég ismertem, mert a dél-afrikai barátnőm nagyon szerette őket, és sokat mesélt róluk. 


    A lecsökkentett mennyiségű gojibogyós teát viszont azóta is iszom, és egyre jobban kedvelem. Ma pl méz helyett banánnal turmixoltam össze. Felvéve a repertoárba :-))


     


     


     

    előzmény:
    kaleva (181015)
    2015-01-31  14:53
  30. 2015. február 4. 03:09181022.

    Éééés, hogy sikerült a próba?? ;-))

    előzmény:
    kávé23 (181019)
    2015-02-01  20:31
  31. 2015. február 4. 03:08181021.

    Nahát, maceszra szaladtunk, mindketten :-) Ez az első alkalom, hogy maceszt kaptam egy itteni boltban. A múlt héten. Rá is csaptam, s nálam is finom pipileveshez lesz készítve :-)) Csak még nem éheztem rá a hús ízére, így várnom kell néhány napot. 


     

    előzmény:
    Oliva_ (181020)
    2015-02-02  11:35
  32. 2015. február 2. 11:35181020.

    Zajec, kár, hogy nem fotóztad le ezt az ételt, egészen jól hangzik ez az "átdolgozás".


     


    Nálunk tegnap csirkeleves volt maceszgombóccal, utána pedig halas pitét csináltam lazacból, nagyon finom lett.

    előzmény:
    Zajec (181011)
    2015-01-30  15:38
  33. 2015. február 1. 20:31181019.

    próba


     

  34. 2015. február 1. 13:31181018.

    Jesszusom, ezek nagyon sokan vannak!!!


    Gnocchi-oldal

    előzmény:
    Liventa (181017)
    2015-02-01  13:28
  35. 2015. február 1. 13:28181017.

    Csak gnocchit készültem főzni ma (kéksajttal, zsályával, fokhagymával és házi zelleres-hagymás ketchuppal gondoltam volna), de sok lett a tészta -- nyelte a lisztet -- így egy részéből sajtos morzsába panírozott krokettet (tater tot) sütöttem, ugyancsak a fent említett ketchuppal. Húst nem is kértem hozzá.


    A gnocchik  kicsit száradnak, majd mennek a frigóba.

  36. 2015. január 31. 16:52181016.

    Igen, ezt a linket küldtem el a gyerekeimnek is. Bármelyik irányba hagyom el a falut, mindenütt megtalálható --- ezentúl nem fog kárba menni.


    Valahogy mindig is tetszettek a sokszínű kis virágai (fehér, rózsaszínű, sőt bézs csillagocskák sűrű fürtökben) és a csillogó kis bogyócskái, csak éppen fogalmunk sem volt, hogy valamire még jó is lehet...


    Köszönöm, Évám! 

    előzmény:
    kaleva (181015)
    2015-01-31  14:53
  37. 2015. január 31. 14:53181015.

    http://www.edenkert.hu/elet-mod/wellness/csodabogyo-goji- lycium-licium/1767/ 


    Egy maréknyit megettem belőle, semmi bajom nem lett!

    előzmény:
    Liventa (181014)
    2015-01-30  21:54
  38. 2015. január 30. 21:54181014.

    Tényleg?! Akkor hát azért nem verik nagydobra, hogy erről a nagyon elterjedt szép növénykéről van szó, mert attól kezdve ki venné meg drága pénzért az ügyesektől... 


    Mindjárt utána is bogarászok egy kicsit.

    előzmény:
    kaleva (181013)
    2015-01-30  20:51
  39. 2015. január 30. 20:51181013.

    Szervusztok!


    Lizám, nyugodtan szüretelheted a líciumot - egy vidéki rokonom a kertjében végig termeszti, lugasszerűen, nála ettem ilyet, tőle hallottam először, hogy ez a lícium a goji bogyó!

    előzmény:
    Liventa (181004)
    2015-01-29  09:23
  40. 2015. január 30. 18:58181012.

    Borítékoltam volna, hogy finom lesz!

    előzmény:
    Zajec (181011)
    2015-01-30  15:38
  41. 2015. január 30. 15:38181011.

    Nos.


    Az eredmény meglepő: finom lett.


    Én persze érzem rajta a leheletnyi karácsonyi hangulatot, de talán annak, aki nem beavatott, nem fog feltűnni.


    Kinézetre egyébként guszta.


    Zajec

  42. 2015. január 30. 14:47181010.

    Elindult egy folyamat a brassói felé, egész jól haladtam, míg egy váratlan fordulattal őrölt kömény helyett mézessüti-fűszerrel hintettem meg.Most még próbálom menteni a menthetőt, elsősorban sok fokhagymával.


    Kíváncsi leszek a végeredményre.


    Régen cifráztam úgy, mint kb 15 perccel ezelőtt...


    További beszámoló majd jön.


    Zajec

    előzmény:
    Zajec (181009)
    2015-01-30  13:43
  43. 2015. január 30. 13:43181009.

    Hm.


    Ez sem hangzik rosszul!
    Bár lehet, hogy egy sima brassói lesz belőle, tepsiben sütve.


    A leves egyébként minden várakozást felölmúlt.


     


    Zajec

    előzmény:
    Liventa (181008)
    2015-01-30  13:26
  44. 2015. január 30. 13:26181008.

    Én azt tenném, Zajci, hogy nem keverném össze hanem külön-külön fejezném be a két önmagában is komplett részt, és tálaláskor adnék hozzá egy paradicsom- vagy akármilyen mártást (fokhagyma, torma). Na?! 

    előzmény:
    Zajec (181007)
    2015-01-30  10:10
  45. 2015. január 30. 10:10181007.

    Sziasztok!


    Saját hatáskörben egészségesnek nyilvánítottam magam.


    Már elkészült a következő adag madártej (aktuális sláger), és fő a marhahúsleves, sok sok zöldséggel. Sajnos, csontot nem kaptam.


    Másodikként egy olyan tepsis-fantáziára gondoltam, hogy: felkockázott krumplit félig puhára főzök. leszűröm és átpirítom sülkrumplifűszeres, forró zsíron. 


    Ezután szétcincálnám a leveshúsnak mondjuk a felét, hagymás-fokhagymás alapon étforgatnám és sülthús-fűszerrel szórnám meg. Összekeverném a megkapatott krumplival és tepsiben összesütném.


    Mit tennétek hozzá, hogy icipicit szaftos legyen? Ti milyen fűszereket tennétek hozzá? (só, bors, szerecsendió, pici őrölt kömény nálam, talán egy leheletnyi pirospaprika?)


    Finnországban ettem valami hasonlót rénszarvasból, nagyon finom volt, de még nem sikerlt reprodukálni. Várok minden ötletet Tőletek, hogy lehetne ezt az ételt elkészíteni?


    Zajec.

  46. 2015. január 29. 16:33181006.

    Pénteken lángos lesz, szombaton zuzapörköltet fogok készíteni.

    előzmény:
    iringo45 (180992)
    2015-01-28  16:30
  47. 2015. január 29. 09:36181005.

    Lépcsőházi gondolatként: tegnap meghámoztam 2 marék csicsókát (kiirthatatlan a kertemből), rácsavartam fél citromot és összekevertem egy ek. akácmézzel -- ez is egy nagyon finom friss, lédús vitaminforrás (hámozva és nyersen a csicsóka nem termel gázokat, szendvicsre és salátába szeletelve is nagyon üde harsogós).


     

    előzmény:
    Liventa (181004)
    2015-01-29  09:23
  48. 2015. január 29. 09:23181004.

    Hanem azt tudtátok-e, hogy a goji bogyó az ördögcérna termése?!


    Azért én nem szüretelném le a közeli kerítések mentén bőven termő bokrokat...


     


     

    előzmény:
    ancsa21 (180996)
    2015-01-29  06:38
  49. 2015. január 29. 09:17181003.

    Ancsa, az Ég meghozott téged és veled egy megszívlelendő nagy igazságot:


    "...akit a sors másfajta dolgokra kényszerített, az hozza ki a legjobbat abból, aminek azelőtt nem nagyon örvendett volna."


    Azt hiszem, mindnyájan voltunk már olyan helyzetben, amikor kisebb-nagyobb kompromisszumra kényszerültünk --- nem is az a baj, hanem hogy hogyan állunk hozzá, hogyan lesz a savanyú citromból limonádé.

    előzmény:
    ancsa21 (180995)
    2015-01-29  06:24
  50. 2015. január 29. 08:30181002.

    Köszönöm!


    Z.

    előzmény:
    kávé23 (181000)
    2015-01-29  08:14

Címlap

top