Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mit fözzek holnap?

Torolt_felhasznalo_282287
Torolt_felhasznalo_282287
Létrehozva: 2002. október 5. 12:33
Biztos vagyok abban, hogy sok nőtarsam felteszi ezt a kerdest,szinte naponta magában,vagy a családnak:mi legyen a holnapi ebed,vagy vacsora?!
Segitsünk könnyű és gyorsan elkeszithető ötletekkel egymásnak!
  1. 2014. december 13. 10:29180901.

    Nagyon ritkán eszünk malacot, általában madarat, de most valahogy nagyon megkívántam. Azért is pácoltam, mert malaccal tényleg semmi tapasztalatom, a recept azonban jónak hangzott és a fényképen is szépet mutatott. Sajnos nem tudom, hol találtam.


    Azt hiszem, a sok zsíros variációra gondoltam én is - ha ez a konfitálás, akkor legyen az, én arra gondoltam. Amit aztán az ember napokig eszik zsíroskenyérrel, hagymával. Ó jaj.


    Z.

    előzmény:
    Liventa (180900)
    2014-12-13  10:19
  2. 2014. december 13. 10:19180900.

    Ez így csak finom lehet, én is szeretem a rómait. Bevallom az "őszintét", én nagyon ritkán pácolok, mert ritkán tudom előre, hogy mit kezdek az adott húsommal --- legyen neki annyi elég, amit a sütés alatt magába szívhat... Pedig evidens, hogy a hidegben pihenve sokkal jobban átjárják az ízek.


    Jó étvágyat Nektek!


    (Az utólag jutott eszembe, hogy a kérdésed talán arra vonatkozik, hogy sok zsírba merítve szeretted volna sütni, azaz konfitálni --- ebben viszont nincs tapasztalatom.)

    előzmény:
    Zajec (180899)
    2014-12-13  09:47
  3. 2014. december 13. 09:47180899.

    Köszönöm, Liventa.


    A madarakat én is nagyjából így készítem, de soha nem merem othagyni.


    A malacról közben döntöttem: mivel két öklömnyi darabom volt, bepácoltam: napraforgó-olíva olaj keverékbe tettem sertéssült-sót (Kotányi , khm, ennyi csalás belefér), két gerezd összenyomott fokhagymát, pici kakukkfüvet, pici szójaszószt, pár csepp balzsamecetet és 5-6 db felaprított szárított paradicsomot. Most ebben a pácban csücsülnek a húsdarabok, amiket akkora darabokra vágtam, mint egy fél pulyka-medalion. Kinn vannak a teraszon, jó hidegben.


    Holnap készítem el, római tálban, krumplival. Remélem belefér - sajnos elég kicsi a rómaim, a hús meg megvan vagy 60 dekányi.


    Az alap-recept a netről van, reggel keresgéltem. Igaz, az sütőzacskót ír de az nincs itthon. Illetve ír hozzá egy feldarabolt édesköményt is- vettem egyet, de még hezitálok, a gyerekek miatt. Én mondjuk szeretem.


    Este ha megérkezik, készítek egy céklát is, szeretjük. Ehhez a sülthöz kimondottan kellemes lesz a fantáziám szerint.


    A ragulevest már feltettem, kellemesen illatozik.


    Zajec.

    előzmény:
    Liventa (180898)
    2014-12-13  08:57
  4. 2014. december 13. 08:57180898.

    Zajec, én csak azt tudom elmondani, hogy hogyan készítettem ki tegnap egy ártatlan kacsamadarat hasonló módon.


    Semmi elősütés -- pláne főzés --, csak szépen befűszereztem kb. grillfűszerekkel, a gáztepsi aljára leheletnyi vizet öntöttem (ne tapadjon le, mielőtt zsírt ereszt), ráhelyeztem a madarat, mellé tettem felszabdalt vöröshagymát, héjában hagyott fokhagyma gerezdeket, a hasába pedig almát.


    Alufóliával gondosan befedtem és bétoltam a nagyon forró sütőbe, majd kb. 15 perc után levettem a hőt olyan 160 fokra és 2 órán át felé se néztem. Ezután megkóstoltam (már ehető volt, de még nem vált le a csontjáról), hogy nem kell-e utánfűszerezni, majd kikapcsoltam és a sütőben hagytam, mert el kellett loholnom. A fólia maradt rajta és marad is, amikor ma készre sütöm (attól függően, hogy mennyit puhult még a maradék hőben), mert így is kapott színt és Isten ments, hogy kiszáradjon. Legfeljebb a végén kapom le róla és ismét felcsavarom pár percre a sütőt, hogy azért ropogósabb legyen a bőre.


    Hát ennyi!


    Loholnom pedig a faluházba kellett, ahol a szépkorúak karácsonyán egy tökéltes marhapörköltet kaptunk nokedlival és káposztasalátával, borokkal és tortákkal -- és persze műsorral-zenével.


    Holnap este pedig disznótoros nyögdíjas klub lesz ----- azután a tél folyamán falusi betlehemes, borfőző verseny, nyitott pincék, farsang és hipp-hopp, már jöhet is a tavasz és kezdhetünk fogyókúrázni!

    előzmény:
    Zajec (180896)
    2014-12-13  07:56
  5. 2014. december 13. 08:00180897.

    Hm...


    szalonnát, paradicsomot, cukkinit és kruplit tudtam azonosítani. Meg egy doboz gyöngyöző Krusovicét... 

    előzmény:
    bmari (180890)
    2014-12-12  10:14
  6. 2014. december 13. 07:56180896.

    Tündérek!

    SOS segítség kellene: egyben sült combot szeretnék sütni, zsírban. Borzasztóan kívánom, de még sosem készítettem.


    Annyit tudok, hogy fűszerezés után át kell pirítani, aztán sütótálban sütni rogyásig.


    Van valami tipp, hogy lehetne elérni, hogy puha maradjon, ne cipőtalp? Lefedve süssem vagy sem? Kb menniy ideig? Vagy pároljam át előbb kuktában?


    A tűzhelyemről annyit, hoyg egy teljesen hagyományos gáz, nem légkeveréses. Vannak rajta fokozatok 1-8 ig, gőzöm sincs, melyik hány fok. Nálam csak 1-es, 2-es, 3-as, 4-es stb fokozatok vannak.


     


    Zajec


     

  7. 2014. december 12. 16:31180895.

    Marika, ez a disznósajt, ahogy mondani szokás, nyolc nyelven beszél! Jó volt az ízesítés is? 


    Mi van ott a muffinsütőben? Látok paradicsomot, szalonnát, talán cukkínit (vagy uborkát?), és még? Nincs fénykép a késztermékről?


    Látok ám nagyon finom pitét is a muffinsütő mögött. Dőzs!

    előzmény:
    bmari (180890)
    2014-12-12  10:14
  8. 2014. december 12. 15:34180894.

    Én krumplis tésztát, fogok csinálni . Hmmm...... imádom ecetes uborkával 

    előzmény:
    Liventa (180892)
    2014-12-12  10:27
  9. 2014. december 12. 12:05180893.

    Köszönöm (jük!) a történelmi kutatást, így mindjárt másképp fogom főzni is, enni is! Na jó, főzni ugyanúgy fogom, mint eddig, de közben erre fogok gondolni.


    Egyébként most csak "egy adagosat" készítettem: fél kg husihoz egy nagy konzervdoboz káposztával, lábasban. Ha "dupla" adag készül, ahhoz már cserépfazekat használok, és nem főzöm, hanem a sütőben sütöm. Ilyenkor rejtek bele kevés füstölthúst is, apró darabokban - most csak kolbásszal készítettem.


    Ma nem főzök, maradt még spagettiszósz. Holnap estére pisztrángot gondoltam zöldbabsalátával nekem (zöldbab puhára párolva kihűtve, egészen finomra vágott lilahagyma, pici citromlé, olívaolaj, majoranna, kakukkfű) és krumplipürével a gyerekeknek, holnaputánra valami jó ragulevest és még majd valamit, most még nem tudom, mi lesz az. Jöhetnek ötletek!


    Vasárnap vacsorára majonézes-virslikarikás párolt brokkoli lesz, friss puha kenyérrel.


     


    Zajec

    előzmény:
    Oliva_ (180888)
    2014-12-12  10:10
  10. 2014. december 12. 10:27180892.

    Ezek is remekül hangzanak, köszönöm szépen!

    előzmény:
    litita (180886)
    2014-12-12  09:41
  11. 2014. december 12. 10:17180891.

    Bmarika, nagyon guszta ez a disznósajt!


    Hű, mi finom készül a muffinsütődben?

    előzmény:
    bmari (180890)
    2014-12-12  10:14
  12. 2014. december 12. 10:14180890.

    Itt az ideje készíteni megint egy kis házi disznósajtot.


    A maffinsütő is kell majd, de most más célra. 


     


  13. 2014. december 12. 10:11180889.

    Tehát szembeszökő különbség, hogy a székelykáposztában nincs káposztalevélbe töltött hús, a kolozsváriban viszont igen.

    előzmény:
    Oliva_ (180888)
    2014-12-12  10:10
  14. 2014. december 12. 10:10180888.

    Most már érdekelt, mi a különbség a két káposztás étel között, idemásolom, amit találtam:


    Székelykáposzta:  Az étel receptje Székely József vármegyei főlevéltáros (1825–1895) nevéhez fűződik, aki Petőfi Sándor kortársa és barátja volt. 1846-ban mindketten a Gránátos utcai Komló-kertben ebédeltek, de mire beértek, már kifogyóban voltak az ételek. A kocsmáros Székely kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és sertéspörköltet összekeverve szolgálta fel. Petőfi legközelebb ugyanezt rendelte, és „Székely-káposzta” néven hivatkozott az ételre


    Kolozsvári káposzta:A kolozsvári káposztát a XVII. század közepén megjelent Zrínyi-udvar szakácskönyvében említik először – a recept pontos címe: „Az káposztás húson kezdem el, úgy mint Magyar és Horvátország címerén” – de itt még nem szerepel a kolozsvári jelző. Tótfalusi Kis Miklós a század végén (1695) már kolozsvárinak nevezi ételét (Káposzta kolozsvári módon), készítéséhez kövér tyúkot vagy fél ludat használ. Töltött káposzta néven nem találunk receptet Zrínyi szakácskönyvében, de szakácsa ennek elle- nére készített hasonlót, igaz, hús nélkül (Káposztát köleskásával főzni). A kölest miután tiszta vízben megforrasztotta, sózta, borsozta és káposztalevelekbe töltötte, vízben vajjal, pirított vöröshagymával megfőzte. Tótfalusinál előkerül a hús és az étel neve is már: Töltött káposzta, ellenben gabonaféle (rizs, köles…) nincs a töltelékben. Az összevagdalt tehénhúst és szalonnát sóval, borssal, gyömbérrel ízesíti, káposztalevelekbe tölti és apróra vágott, sós káposztával együtt megfőzi. Mikor elkészült az étel, bort tölt hozzá, és megszórja borssal. A kolozsvári töltött káposzta egyik legkülönlegesebb receptje Déryné Széppataki Rózától, a vándorszínészet korának híres szubrettjétől származik, a XIX. század közepéről. A színésznőnek nemcsak kedvenc étele volt ez a fogás, de maga is sokszor főzte, és azt vallotta, csak disznóölés idején lehet igazán finoman készíteni. Az ő változatában a lábas vagy bogrács aljára teljes egészében szalonnabőrke kerül, amire töltött káposztát ra-kunk (olyasmit, mint ahogyan ma készítjük). Erre hurka, szalonna és hússzeletek jönnek, majd ismét töltött káposzta. Rétegezés közben belerejtünk egy megtűzdelt sült kappant vagy libát is. Végül vizet öntünk rá, szalonnával befedjük, s már főhet is

    előzmény:
    Zajec (180882)
    2014-12-11  14:23
  15. 2014. december 12. 10:05180887.

    Resi, igen, nyugodtan készítsd azzal a pörköltet, én is azzal csinálom. Tegnap pl. sonkás borsóleves volt, ezt a fajtát mindig berántom, a rántáshoz is kókuszzsírt használok.  


    Ha nem mondod a családnak, hogy más zsiradékot használsz, észre sem fogják venni.


    És még egy fontos dolog, amit Kaleva említett: ha kókuszzsírban sütök, nincs zsírszag a lakásban! A múltkor készítettem a buffalo csirkeszárnyakat, azokat olajban kell kisütni, semmi szag nem volt sem közben, sem utána.


     


    Lili, most a második variációt, a majonézes heringsalátát csináltam, mert cékla nem volt itthon. Én a nyers hagyma helyett újhagymát használtam, amit előtte kicsit megpirítottam, mert nyersen nem tudom megenni.

    előzmény:
    resinifera (180884)
    2014-12-11  19:20
  16. 2014. december 12. 09:41180886.

    Sziasztok.


    Nem tudom, Olivka most melyiket készítette el. Az a zelleres is nagyon finom, van egy céklás, amit szintén szeretjük.


    Jaj, miért nem tudok még mindig semmit bemásolni ide???


    Na, beírom:


    Céklás heringsaláta


    Rétegezés: héjában főtt krumpli szeletelve vagy nagy lyukú reszelőn reszelve, hering darabkák, hagyma szeletelve (én újhagymát teszek), főtt sárgarépa szeletelve vagy reszelve, egy kis olivaolaj, egy kis majonéz, és megint ugyanez a rétegezés, aztán reszelt főtt cékla, rá majonéz és a tetejére kemény tojásokat reszelünk apró lyukú reszelőn.


    De most én a hagyományos heringsalátámat fogom készíteni (talán Olivka is erről beszélt)


    Majonézes heringsaláta


    Mennyiségek tetszés szerint.


    Mondjuk 2 db. hering (itt nem a pácoltra gondolok, ez annál nagyobb, de azért egy pontynál kisebb), 2-3 közepes főtt sárgarépa, 3-4 savanyú uborka, egy nagyobb fej hagyma, 1 üveg zöldborsó konzerv, 3-4  héjában főtt krumpli, 3-4 főtt tojás, 2 dl. tejföl, 2 dl. majonéz, bors. Só csak ha nem elég sós.


    A zöldségeket kockára vágjuk, a heringet kifilézzük, felszeleteljük. A hagymát felkockázás után besózzuk egy kicsit.


    Egy tálba összekeverjük a hozzávalókat (a hagymát kinyomkodjuk), mehet bele a tejfől, majonéz, jól átkeverjük, és még megkóstoljuk, nem kell e sózni, borsozni.


     


     

    előzmény:
    Liventa (180883)
    2014-12-11  15:29
  17. 2014. december 11. 20:36180885.

    Szervusztok!


    A kókuszzsírnak nincs kókuszíze, nagyon finom, a tojásos nokedlit is azzal csináltam, (sőt, a székelykáposztához a hagymát is azon dinszteltem meg!) , nagyon szeretem, legutóbb a zabpehelylisztből kevert palacsintát is kókuszzsírral sütöttem - késhegynyi kellett hozzá, - és nem lett "olajszag" a lakásban!


    Kenyérre kenve vaj helyett isteni, nagyon jó íze van!


    Zajec, a tejfölt én sem keverem a káposztához, aki kér, tesz rá evés előtt!


     


    Resike, a rakott savanyúkáposztára én is rásütöm a tejfölt, az úgy finom!

    előzmény:
    resinifera (180884)
    2014-12-11  19:20
  18. 2014. december 11. 19:20180884.

    Szervusztok,


    kiváncsi vagyok én is a kókuszzsirra, milyen. A héten vettem egy kis dobozzal, kipróbálásra.


    Oliva, pörköltöt is készithetek azzal?


    Székelykáposzta v. kolozsvári nálam is jöhet bármikor. De én még nagyon szeretem a rakott káposztát savanyú káposztából, ahogy én csinálom sok-sok káposzta, kevés rizs és abba kevert pörkölt, tetején sok sült tejföllel és sült szalonnával. Nem éppen diétás, de jó!


    Nálunk ma krumplifőzelék volt, egybesütött tarjával.


    Szombatra rizseshúst kért a férjem. Vasárnap még kérdéses.Olyan legyen, amit a fiam is megeszik (valami csirkemell).

  19. 2014. december 11. 15:29180883.

    Ugye a zelleres heringsalátádról beszéltek? Nekem végül műanyagvödröcskés ecetes-hagymás heringet sikerült kerítenem hozzá legutóbb, és nagyon ízlett. Szerintem egy karácsonyi menüsorba is remekül beleillik.


    Szerencsém, hogy nem vagyok éhes, mert Zajec tejszínes-fokhagymás apróhusijától összefut a nyál a számban. Apró galuskákat v. pirított tarhonyát tudok elképzelni hozzá.


    Az ebédem párolt tőkehal volt brokkolival, vacsi spenót lesz tükörtojással v. bundáskenyérrel. Holnapra viszont vettem jó húsos kacsa far-hátat, leves lesz belőle.

    előzmény:
    litita (180881)
    2014-12-11  14:19
  20. 2014. december 11. 14:23180882.

    Nohát Kaleva nem értem, hogy gabalyodtak össze az erők, a káposzta előtt nálunk is tojásosgaluska volt, igaz, csak savanyúuborkával.


    Szerintem a székely/kolozsvári egy és ugyanaz, nálunk csak a tányéron kerül bele tejföl. Sok. Van, aki eleve belekeveri de nekem ez furcsa.


    Ma bolognai spagetti lesz.


    A szószoshusi egyszerű: pulyka apróhúst olajon megpirítok, rá pici víz, majoranna, só. Puhára párolom, majd felöntöm főtőtejszínnel és mehet bele gy pici fokhagyma. Ezzel párolom puhára, addig össze is sűrűsödik a tejszín, ez a szósza neki.


     


    Zajec

  21. 2014. december 11. 14:19180881.

    Sziasztok.


    Milyen lett a heringsaláta? Örülök, hogy ízlett annó.


    Én a szilveszteri bulira tervezek heringsalátát (is), akkor viszont nagy adaggal csinálok, mert elsején is jön egy baráti házaspár morzsapartira, nekik feltétlenül kell. Meg még külföldről is lesz itt egy másik barátnőm, ő mindig csak ezt kéri. Na, meg én is szeretem. Pedig messze nem mindenért vagyok annyira oda, amiket készitek, csak a vendégek kérik, hát megcsinálom.


    Szóval, ha január első napjaiban erre jártok, gyertek, ti is kaptok.


    Nagyon tudom ajánlani ehhez az orosz boltban vásárolt hordós heringet (így kell kérni, mert nincs kitéve).


    Nálunk ma kínai sült rízs volt ebédre. Az mindig jöhet, sosincs elutasítva. 


    Holnap, a férjemet szülinapjára elviszem valahova ebédelni, szombaton meg a családdal itt tartjuk nálunk.


    A kókuszzsíron már én is sokszor gondolkoztam. Főleg az tetszett, hogy sokszor lehet felhasználni. Csak még nem jutottam el odáig, hogy vegyek is.  Általában napraforgó olajon sütök (vagy vajjal keverve), olivaolajat csak a salátákhoz használom.

    előzmény:
    Oliva_ (180879)
    2014-12-11  11:38
  22. 2014. december 11. 14:00180880.

    Köszönöm szépen, Oliva! Akkor be is ruházok némi kókuszzsírt, láttam a Sp-ban.

    előzmény:
    Oliva_ (180877)
    2014-12-11  11:36
  23. 2014. december 11. 11:38180879.

    Lili, tegnap nálunk heringsaláta volt a vacsora, ezt az ételt te kedveltetted meg velünk! 

  24. 2014. december 11. 11:37180878.

    A kókusztejnek viszont van kókuszos íze, de nagyon jó tud lenni az ázsiai ételekben.


    Többször főztem már levest vagy raguféléket kókusztejjel, és nem lett "bounty-s" ízű a végeredmény. 

    előzmény:
    Oliva_ (180877)
    2014-12-11  11:36
  25. 2014. december 11. 11:36180877.

    Én rendszeresen főzök kókuszzsírral, egyáltalán nem lesz kókuszíze semminek. Amikor először használtam, fura illata volt, amikor elkezdett forrósodni az edényben, de gyorsan megszoktam (nem rossz illat, csak furcsa, mert nem a szokásos olivaolaj illat).


    Manapság már csak az olasz ételekhez használok olivaolajat, vagy amihez kell az oliva aromája is. Egyébként mindenhez kókuszzsír. Könnyen beszerezhető, ma már szinte minden szupermarketben árulják.

    előzmény:
    Liventa (180876)
    2014-12-11  09:45
  26. 2014. december 11. 09:45180876.

    Ancsám, ha kókusztejet/-zsírt használok az ételekhez, akkor mindennek kókuszíze lesz? Mert engem pl. ez nagyon zavarna. Bocsánat, azért kérdezek ilyen -- mások számára talán evidens -- marhaságot, mert még sose használtam, de a minap is töprengve álldogáltam a kókusz-izék előtt, de nem spendáltam bele egy próba kedvéért.


    A reszeléket édes sütiben szeretem.

    előzmény:
    ancsa21 (180870)
    2014-12-11  06:05
  27. 2014. december 11. 07:32180875.

    Micsoda rendező a sors :-)) Mielőtt ezt, az utolsó beírást el tudtam volna küldeni, megérkezett a TNT-s hapsi. Így minden jó, ha vége jó :-))


    Sziasztok!! 


     

  28. 2014. december 11. 07:29180874.

    S a végére egy ital, ami szintén finom :-))


    Ízlés szerinti mennyiségben keverj össze vörösáfonyalevet ginnel, kevés (zöld)citrommal, és annyi tonikkal, szódával, amennyivel nem rontod el az ízeket :-)) 


    A végén öntsd a pohárba helyezett jégkockákra, majd diszítsd szelet citrommal, és ha van akkor néhány áfonyával is. 


    Egészségetekre legyen Karácsonykor, vagy bármikor máskor is :-)) 


    Adjon az Isten
        szerencsét,
        szerelmet, forró
        kemencét,
        üres vékámba
        gabonát,


        árva kezembe
        parolát,
       lámpámba lángot,
        ne kelljen
        korán az ágyra
        hevernem,


    kérdésre választ
        ő küldjön,
        hogy hitem széjjel
        ne düljön,


     


        adjon az Isten
        fényeket,
        temetők helyett
        életet --
        nekem a kérés
        nagy szégyen,
        adjon ugyis, ha
        nem kérem.


    Nagy László csodás soraival kívánok Áldott Karácsonyi Ünnepeket, és egyben Boldog, de főleg Egészségben gazdag Új Évet is Mindannyiótoknak, no meg mindenki másnak is, aki közel áll szívetekhez :-))


  29. 2014. december 11. 06:46180873.

    Jajjajjj, majdnem kifelejtettem az egyik legfontosabb hozzávalót, a balzsamecetet!!


    Okvetlen öntsetek hozzá belőle, mert attól jönnek össze pikánsra az ízek!! 


     

    előzmény:
    ancsa21 (180868)
    2014-12-11  05:37
  30. 2014. december 11. 06:41180872.

    Gluténmentes almás süti-, meg alma bundában - ancsa21
    Hogy almaszezon van felénk, az biztos látszik :-))


    A lényeg, hogy mindkettő gluténmentes liszttel készült. Igazából még nincs kialakult, mindenre jó gm lisztem, ezért valahányszor sütni támad kevem, felcsapom az internetet, és a legjobbnak kinéző lisztkeverékkel próbálkozom. Eddig még nem volt egyikkel sem baj.


    Természetesen soha nem lesz olyan, mintha búzalisztet használna az ember, de hogy nem csak ehető, hanem finom is lesz a végén a süti, arra tanú vagyok én is, meg vendégeink is :-)) Szóval, nem kell betojni, ha leoszt a sors glutén mentességet, semmivel sem lesz rosszabb az étkezésünk. Sőt!! Messze egészségesebb lesz :-))


    Ezekhez jól ment volna a házikészítésű magtejem, de ezt csak nemrégiben hoztam össze, így majd csak legközelebb élvezkedhetek, süti tejjel, ami még finom is, meg egészséges is, szóval, hurrrrráááá :-))


    Barnarizs és mandulatej kókuszreszelékkel - ancsa21


    Az alapötletet egy mókás kedvű ausztrál főzöstől kaptam. A kókuszreszelék ötletet a Magtej.hu-ról szedtem, és örökre hálás leszek mindkettőjüknek! Most lett igazán tejszerű is, meg finom is, meg hát jóval olcsóbb is, ez a tej. Nem lesz kókusz íze! De hogy milyen finom... Két, vagy három slukkra úgy nyalakodtam el 1 litert belőle, hogy észre sem vettem...;-))


    Őrölj finomra 5 dkg barnarizst + 4 dkg mandulát + kb 1 -1,5 dkg kókuszreszeléket. Kávéörlőben is simán megy, de persze a legkönnyebb egy jobb géppel turmixoltatni. Az se baj, ha liszt helyett krémet kapsz a végén, mert úgyis megfőzöd majd.


    Adjál hozzá 1-1,3 liter vizet, 2 csipetnyi sót, 1 evőkanál (kókusz)olajat, 1 evőkanál mézet, ízlés szerinti mennyiségben vanilía kivonatot, majd kb 70-80C (vagy esetleg mint én a géppel 90) fokon főzzed, kb 8-10 percig. (Hamar ki fogod tapasztalni, hogy melyik hő jó neked, és mennyi ideig! Nekem a 90 fok jött be, 10 percig.)


    A végén, akár adagokban is, turmixold le az egészet. A turmixolt, kihűlt tejet szűrd le (a legjobb a magtej zacsi!), majd egészségedre! Ne hidd el nekem, hogy mennyire finom, próbáld ki magad is, majd döntsd te el ;-))


     

  31. 2014. december 11. 06:14180871.

    Mogyorókrémes, thai ízesítésű leves - ancsa21
    Innét az ötlet.


    Ennek a levesnek a lényege a mogyorókrém, kókusztej és zöldcitrom. Namármost, nekem csak ezek nem voltak itthon :-)) De annyira rákívántam, hogy muszáj volt helyettesítőket kitalálni.


    A mogyorókrém helyett összeturmixoltam pirított mogyorót kevés olaj és víz keverékével. Uez pepitában, mikor a reszelt kókuszt turmixoltam össze vízzel, majd felengedtem még többel, hogy "tej" legyen belőle. Zöldcitrom helyett meg rendes citrom azért csak akadt itthon. 


    És még így is szuper lett a leves, még ha messze nem is olyan szép, mint az eredeti, de merem figyelmetekbe ajánlani, mert írtó jóóó :-)) 


    Mi ettük rizsmetélttel is, meg csak úgy, hozzákevert fehérbabbal is (konzerv), hogy azért fehérje is legyen benne.


     

  32. 2014. december 11. 06:05180870.

    Aztán volt még:


    Magyaros tofu, párolt káposztával és zöld levelekkel, s mindemellé krumplipüré - ancsa21


    Ez is teljesen vegán, mégis nagyszerű, akár vendégvárásra is megfelelő étek.


    A tofut felszeltem, majd óvatosan megforgattam a "magyaros" öntetben. Az öntethez kevés vízzel és 1/2 evőkanál olajjal összeturmixoltam 1 fej hagymát, legalább 5 gerezd fokhagymával, kevés sóval, meg az otthonról hozott őrölt pirospaprikával, és ízesítettem "magyaros" fűszerekkel, úgymint őrölt kömény és koriander :-)) A végén nagyon kevés olajon kisütöttem a szeleteket.


    Ez idő alatt szépen megpárolódott a lilakáposzta is, amit nagyobb adag balzsamecettel ízesítettem. A zöld leveleket néhány perc alatt wokban kevergetve átsütöttem, kevés sóval megszórva. A krumplipüré meg annyiban volt más a szokottnál, hogy én azt mindig kókusztejjel keverem ki. Ettől lesz másnap is pontban olyan friss, mintha akkor készült volna.


    A képen nem látni, de ott van alatta a krumplipüré is :-))


     


     

  33. 2014. december 11. 05:53180869.

    Polenta répás goffrival, és fűszeres kelbimbóval - ancsa21


    Nemrégiben valami gyorsan elkészíthetőre volt szükségem, de ami tele van zöldségekkel. Nagyon rácuppantam a zöldségekre. Hát még a színeikre ;-))


    Kókusztej és víz fele fele mennyiségében megfőztem a polentát. Ez polenta függő, de kb 1 adag polentához 4 adag folyadékot lehet számolni. 


    A répás goffrihoz a répát a géppel összeszecskáltattam, majd tettem hozzá kevés barnarizs lisztet, 1 tojást, 2 csipetnyi sütőport, és aznapi kedvem szerinti szárított fűszereket. Kisütni meg semmi, csak időnként kell ránézni.


    A fagyasztott kelbimbókat csak kettévágtam, megszórtam sóval és arab fűszerekkel, majd magas hőn kevergetve átsütöttem őket. (Ez vitte el a legtöbb készítési időt, ami alig néhány perc volt :-))


    A végén nem volt kedvem egy egész gofrit megenni, ezért ollóval darabokra nyírbáltam, és úgy szórtam a polentára. Hogy valami "rágható" is legyen benne, ropogósra pirított hagymával szórtam meg az egészet. Hála az égnek, ezt itt készen kapni. Ha nincs, akkor ajánlom ropogós földimogyorót. Vagy bármi mást, csak ropogjon :-))


    Macerásnak hangzik, de egyáltalán nem az! Igaz, hogy én a koreai edényem használtam a polenta főzéséhez, így nem kellett mellette állnom, és kevergetni, magában fővögetett. 


    -----------------


    A valóságban a polenta nem volt ennyire zőőőd... 

  34. 2014. december 11. 05:37180868.

    Vörösáfonyával + pirított mandulával ízesített zöldbab - ancsa21


    Ha Hálaadás, vagy Karácsony, akkor a vörösáfonya (cranberry) kihagyhatatlan. Mivel itt csak szárítottat kapni, és azt használtam.


    A zöldbabot előre, nagyon kevés sós vízben, kb félpuhára pároltam. 1 félmaroknyi szárított áfonyát és ugyanannyi mandulát megcsapkodtam kicsit, majd megpirítottam őket szűken mért 2 evőkanálnyi forró kókuszolajban. (Ez bírja a magas hőmérsékletet.) Ízesítettem sóval és kakukkfűvel (meg nem emlékszem még mivel, ha). Mikor a mandula ropogott, beledobtam a félig puhult zöldbabot, és két perc múlva kész is volt. Semmi idő alatt megvan, finom és látványos is :-))


    1 adag csirke mellehúsát megcsináltam levesnek, majd a húst kiszedtem és kevés olajon, jó sok törött borssal átsütöttem. Hogy legyen fehérje is :-)) Férj citromos zöldbablevest kapott, amibe fehérbabot főztem (konzervből öntöttem hozzá), hogy neki is legyen elég fehérjéje :-)) Mi Gesellével a "hús"levest rizs cérnametélttel ettük.


     

  35. 2014. december 11. 05:26180867.

    Fűszerekkel sült tök, áfonyával és pirított mandulával ízesített zöldbabbal:


    Itt, a karácsonyi szünet (helyieknek, csak decemberi szünet) keretében mindenki keresztbe kasul invitál mindenkit, mielőtt eltűnnek egy hosszabb nyaralásra. Vagy hidegelésre.  Egy ideig élvezi az ember, de aztán elege lesz az éttermi közös kajákból, és nyála csordul valami finom zöldségesre. Így született ez az étel. Egyszerű, finom is, és szemnek is tetszetős. Még férj szerint is ;))


    Az alapja kókusztej és víz keverékében főtt barnarizs. Sütöttem mellé szeletre vágott tököt, amit olyan fűszerekkel ízesítettem, ami elsőre a kezembe került. (Tegyetek ti is így, össze fog jönni ;)) Aztán volt mellé maradék áfonyás zöldbab (recept külön). Végre, a rendesen megsavanyadott kókuszjoghurttal locsoltam meg, majd szeltem rá piros retket. Talán még fekete szezámmal is megszórtam. Szavamra, érdemes vegán ételeket csinálni, mert szenzációsan finomak tudnak lenni :-))


    -------------


    A tök sárga volt, csak erről nem akar a fotómasinám tudni...


     

  36. 2014. december 11. 05:18180866.

    Visszaolvasás helyett, visszamenetben jönnek a kajaötletek. Ezt a sütit tegnap csináltam. Még magam is megleptem vele, annyira jó lett. Meg szerintem szép is. Naná, épp ezért láttam neki, mert megláttam egy fotón, beleszerettem, majd nekiláttam improvizálni  :-))


    Nálam a torta alapja gluténmentes volt, de szerintem valamiféle piskóta alap is meg fog felelni. (Csak sejtem, mert én még soha nem sütöttem piskótát...) Ha majd előkeveredek, és még emlékezni is fogok, beírom az sk kitalált gm lisztet is.


    Azt már kitaláltam, hogy legközelebb a (befőtt) barackok alá kenek egy kis málnalekvárt is. Annak legalább rendes íze lesz, mert a befőttek leginkább csak szépek... Meg remélem, hogy fel fog nyomi kevés színt magából a barackok közé, hogy úgy még szebb legyen ;-)). S bár itt aranyárban mérik a kékfányonát, azért erre rászántam egy minidoboz felét, mert attól lett igazán gusztusos. Számomra, biztosan :-)) / Ha otthon hozzá tudtok jutni, sütés előtt szórjatok cukrot a tetejére, mert legalábbis ennek, amit itt kaptam, nem sok íze volt. Sőt, szinte alig valami.


     

  37. 2014. december 11. 05:08180865.

    Drága Lányok :-))


    Ha arra van szükség, hogy én Kínába menjek ahhoz, hogy ti előbújjatok, akkor jövőre megbeszélhetjük ezt a témát ;-)) Írtóra örülök, hogy előkeveredtetek, és ilyen szép számban!


    Az eltűnt időben velem sok minden történt, szépek, jók, és kevésbé jók is. De egy biztos, holnap megint eltűnök vagy másfél hónapra, úgyhogy most gondoltok majd rólam amit akartok, de én a nyakatokba zúdítom a kihagyott időt. Úgy, hogy közben senkinek nem fogok tudni válaszolni, mert visszaolvasni már nem futja időmből. Nem tudom miért hozza minden egyes esetben azt a sors a nyakunkba, hogy egy csomó, összesszalasztott nyavalyával az elutazás előtt kell szembenéznünk, majd le is rohangálnunk. Most is ez történt. S mivel hosszú kihagyásra tűnünk, naná, hogy sokat kaptunk a tányérunkra. Hogy topik azonos legyek :-)) Most is csak azért van időm, mert itthon kell legelésszek egy darabig, amíg a TNT hapsi megérkezik, és felszedi az iratokat.


    Legyetek erősek, mert most indul a zúdítás. Egy része ;-)) Mert hogy melyik másik diszken tárolom a többi kajafotót, azt én is szeretném tudni.  Mindenesetre, akit nem érdekelnek ételeim, vagy rövid kínai beszámolóm (amit már amúgy is megírtam a családnak), az erőteljesen használja a gördítőt. 


     

  38. 2014. december 10. 19:33180864.

    Szervusztok!


    Én is már két napja székelykáposztát eszem, (vagy kolozsvárit?) Sose tudom, mi a különbség, különben is, saját fejem után megyek a főzéssel, most csak a káposztaszeretetem kedvéért főztem, kicsontozott csülökből, sok kolbászkaríkával, sajnos elfogyott, minden nap meg tudnám enni!


    Előtte volt tojásos nokedli, fejessalátával, erről képem is van, mutatom.


    Zajec, milyen az a szószoshusi?

    előzmény:
    Zajec (180862)
    2014-12-10  08:23
  39. 2014. december 10. 08:48180863.

    Útifű-zsálya tea;


    vöröshagyma közepe helyére kristálycukor, áll egy kicsit, majd kikanalazva;


    mézes hagymatea;


     


    édesgyökér elcsócsálva;


    ecetes cseresznyepaprika leve -- hogy könnyebb legyen a gyógyulás.

    előzmény:
    Zajec (180862)
    2014-12-10  08:23
  40. 2014. december 10. 08:23180862.

    Köszönöm, Kaleva, sziasztok Konyhatündérek!


    Légcsőgyulladásom volt, nagyon kikészített. Már sokkal jobb, bár még köhögök sokat.


    Tegnap nagy főzést csaptam:


    kolozsvári káposztát (sok tejföllel, friss, ropogós kenyérrel)


    gyerekeknek "szószoshusit" rizzsel


    Rizskoch


    Ezzel egy darabig elleszünk, azt hiszem. Legalább a hét végéig, akkor ismét el kell követnem egy csirkeszárnyas zöldborsólevest. Teljesen re vannak indulva a gyerekek - mondjuk, tényleg nagyon finom. Ez most a sláger - hát rajtam nem múlik, az biztos....


     


    Zajec

    előzmény:
    kaleva (180842)
    2014-12-05  22:33
  41. 2014. december 10. 08:20180861.

    Ó, Anya!
    Gyere vissza, ne tedd, hogy nem nézel felénk - lásd, én is visszatértem (olvasó módban voltam sokáig, nem íróban),


     


    nagyon szeretünk, várunk vissza!

    Zajec

    előzmény:
    anya77 (180840)
    2014-12-05  20:13
  42. 2014. december 9. 08:47180860.

    Sajnos a 2 lugasom nagy részét és a "másik kert" néhány sorát nem sikerült ráolvasással megmenteni az idén, Resi, de hogy, hogy nem, a veranda alatt átnézve látható tekervényes tőke termése mindig megússza.


    A fotók tavaly novemberben készültek -- idén hanyagoltam a fotózást.

    előzmény:
    resinifera (180859)
    2014-12-08  21:40
  43. 2014. december 8. 21:40180859.

    Biztos van valami ráolvasó titkos bűbáj varázsigéd, hogy ilyen soká megmarad nálad a szőlő, még össze sem zsugorodtak!


    Gondolom ennek is használt, mint a kökénynek, hogy kapott egy kis hideget.

    előzmény:
    Liventa (180858)
    2014-12-08  16:24
  44. 2014. december 8. 16:24180858.

    Itt mindenkinek van szőlője, sokaknak komoly borgazdasága, mégis mindig megcsodálják az én megkésett fürtjeimet. Novemberben azt mondja a vízszerelő: nem tartozom semmivel, csak hadd szedjen egy fürt szőlőt (akkor még sok volt). 

    előzmény:
    litita (180857)
    2014-12-08  15:56
  45. 2014. december 8. 15:56180857.

    Hát, irigyellek is rendesen, hogy még decemberben szőlőt tudtál szüretelni.

    előzmény:
    Liventa (180854)
    2014-12-06  22:30
  46. 2014. december 8. 11:54180856.

    Isteni édes és roppanós. Sajnos ez a 4 fürt volt az utolsó...

    előzmény:
    Oliva_ (180855)
    2014-12-08  10:44
  47. 2014. december 8. 10:44180855.

    Óóó, még van szőlő a kertedben? Milyen íze van ilyenkor?

    előzmény:
    Liventa (180854)
    2014-12-06  22:30
  48. 2014. december 6. 22:30180854.

    Nekem nagyon meggyőző így, ahogy van. Én ma rakottkrumplit ebédeltem és paradicsomlevet ittam hozzá leves gyanánt.


    Nálam is van még 1-2 rózsabimbó, kíváncsi vagyok, lesz-e még kedvük kinyílni. Ha ezt a gyönyörű szálat fejjel lefelé felakasztod valahová, szépen megszárad és évekig megőrizheted.


    Én ma leszüreteltem a lugasról az utolsó 4 fürt szőlőt és egyet meg is ettem. Tegnap már egy szemtelen mátyásmadár legelészte őket, ezt nem tűrhettem.

    előzmény:
    litita (180853)
    2014-12-06  14:53
  49. 2014. december 6. 14:53180853.

    Nálunk sem volt hosszú a mai ebédkészítés. Héjában megfőztem a krumplit, azt felkockáztam, és átsütöttem. Csirkecombfilét csak sózva-borsozva natur sütöttem meg. És egy külön láboskába ment egy kevés vaj, méz, rá gyümölcs (most éppen szilvát, barackot és szedret találtam a fagyasztóban), keverés-kavarás, pár csepp balzsamecet, sima ecet, és kész. Nagyon finom lett.


    Mi, sajnos, ehetünk cukrot is, meg lisztet is. Nem az a sajnos, hogy ehetünk, hanem az a sajnos, hogy eszünk is. Süteményt ritkán sütök (csak amikor vendégek jönnek), de most a férjem  túrós táskát kért, megyek is, bedagasztom a tésztát.


    Ezt a utolsó idei rózsát a párom tegnap hozta be a kertből. Tudom, hogy aprócska, meg satnyácska, na, de, emberek, december van!


    A megfelelő színeket most próbáljátok hozzáképzelni, mert még mindig ez jön ki a gépemből. Állítólag kapok hamarosan vagy egy fényképezőgépet, vagy egy nálam okosabb telefont (húúú, de borzalmas, hogy egy tárgy okosabb nálam), amivel jobb képeket lehet csinálni.

  50. 2014. december 6. 14:27180852.

    Szia, 1szaki, remélem a még meg nem térteknek Te vagy most a követendő példa -- mert egy kis kihagyás után mindig akkora öröm újra látni Benneteket!


    A 2-3. bekezdésedet oda-vissza többször elolvastam, hogy milyen halakat?, melyik serpenyőben?, van is kukoricadarám -- stb.


    Az a nagy dilemmám, amikor ilyen szépen összejövünk, hogy megvénülve kicsit kívánós lettem és amit csak feltálaltok itt, mindent szeretek. Az előbb még rakottkrumplit készíteni akartam lebaktatni, ahhoz van is minden itthon ----- viszont az a halászlé is nagyon csábító, még jó, hogy olyan halacskáim épp nincsenek...


     

    előzmény:
    1szaki (180851)
    2014-12-06  14:08

Címlap

top