Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mit fözzek holnap?

Torolt_felhasznalo_282287
Torolt_felhasznalo_282287
Létrehozva: 2002. október 5. 12:33
Biztos vagyok abban, hogy sok nőtarsam felteszi ezt a kerdest,szinte naponta magában,vagy a családnak:mi legyen a holnapi ebed,vagy vacsora?!
Segitsünk könnyű és gyorsan elkeszithető ötletekkel egymásnak!
  1. 2014. november 21. 11:05180801.

    Sziasztok!


    Végül nem grilleztünk halat, viszont elkövettem a kolbászos-fűszeres krumplilevest és a füstölthusis lencsefőzeléket. Nagy sikere volt főleg egy egész délelőtti zuhogóesős kistérségi focikupa után. Jól átfagyva, megázva hazajött a sportoló (3 ból két gólt ő rúgott!), egy pillanat alatt eltűnt minden a tányérból.


    Az eheti hétvégi menün gondolkodom, azt hiszem, előkapok valamit a mélyhűtőből, mert még a muskátlikat, a leandereket is el kell télire raknom valahova. Hirtelen állt be a hideg, afene egye meg


    Vasárnap mindenképpen lesz egy kelkáposztafőzelék krumplival, sok majorannával, köménnyel. Ezt csak én eszem, de találtam egy pirinyó káposztát a zöldségesnél, elég lesz két napra a munkahelyen.


    Ti miket főztök?

    előzmény:
    Liventa (180783)
    2014-10-30  18:51
  2. 2014. november 20. 09:50180800.

    Már megint lenyúltam néhány darabot a macskáknak szánt csirke far-hátból és magamnak főztem egy sokzöldséges finom levest belőle -- mert megérdemeltem... Már reggel hétkor zsákoltam a lehullott faleveleket, hogy a zöldkuka nyolckor elvihesse (mára szárította át kicsit az erős szél). A hájat pedig -- naná -- kisütöttem és pirítóssal + sok nyers s.répával már reggelire bekebeleztem (állítólag a baromfizsír jó koleszterint tartalmaz).

    előzmény:
    kaleva (180799)
    2014-11-19  10:27
  3. 2014. november 19. 10:27180799.

    Ma rakott káposztát, vagy töltöttet fogok csinálni, még nem döntöttem, most olvad ki a húsom hozzá.

  4. 2014. november 19. 09:51180798.

    Lizám, biztos minden nagyon finom volt, mint eddig mindig!


    Igen, az unokám itt lakik velem, jól elvagyunk.


     


    Anya, én tegnap sütöttem palacsintát unokámnak, zabpehelylisztből, finom, könnyű!


    Az ázsiai ízeket imádom, néha még a lecsót is úgy fűszerezem...

    előzmény:
    Liventa (180796)
    2014-11-18  16:28
  5. 2014. november 18. 17:09180797.

    Szia!


    Szervusztok!


    Kaleva! Én vagyok.


    Vasárnap bableves füstölt csülökkel, utána palacsinta. Tegnap Tom yam leves és DK-ázsiai (ihletésű) pulykamell ragu rizzsel. Ma vadas nyúl a fagyasztóból, makaróni körettel. Holnap paprikás lisztben forgatott kárászt sütök, hozzá friss kenyér és kovászos uborka.


    Jó éjt mindenkinek !

    előzmény:
    kaleva (180788)
    2014-11-13  11:57
  6. 2014. november 18. 16:28180796.

    De Nagylány-unoka továbbra is veled lakik, ugye, Évám?


    Pipi nálunk is volt vasárnap; gyerekek 10 h körül ébredeztek, így már nem reggeliztünk, hanem összeütöttem egy szupergyors ebédet: gyros-szerű fűszerkeveréket készítettem, pipimell csíkokba belemasszíroztam, de csak addig pihentek, amíg a wokban a zöldségkeveréket átpirítottam-pároltam, utána ugyanabban a pipimellet is. Közben megpárolódott a rizs, és ennyi volt -- de nagyon finomra sikeredett.


    A péntek este érkezettek frankfurti levest és töpörtyűs pogit kaptak vacsorára, szombaton pedig népes családommal bevonultunk a veszprémi svédasztalos História étterembe (a vadiúj Hangvillában), ami egészen szuper volt -- hasonló a b.pesti Trófea-éttermekhez.


    Tegnap a ny.klub bulinkon csak a gombás és a tökös pizzámat sikerült megkóstolnom, de mondtam is a bandának: ha nem én sütöttem volna őket, most azt mondanám, hogy nagyon finomak... Morzsasütit most először sütöttem, de finomabb volt, mint amit eddig bárhol ettem. De tényleg!

    előzmény:
    kaleva (180795)
    2014-11-18  10:14
  7. 2014. november 18. 10:14180795.

    Liza, ez a morzsasüti nagyon jól néz ki! Na meg a pizzák is, nem semmi a 16 ember!


    Én mostanában megint nem alkotok semmi különöset, csak hétvégén főzök, ha van kosztosom, szombaton lecsó volt, vasárnap csirkéből húsleves, sült csirkecomb és mell, mellette sült krumplikkal, és párolt káposzta volt hozzá.


     

    előzmény:
    Liventa (180793)
    2014-11-17  14:19
  8. 2014. november 18. 08:35180794.

    Sziasztok! Egy egyetemi projekthez készítettük ezt a kérdőívet, 29-39 éves anyuka kitöltők véleményét várjuk a pudingporokról. Előre is köszönöm a kitöltéseket!https://docs.google.com/forms/d/1HblyBAdgQEX mDMuM1v7FkkkOQQe3hz9bN5MC0AKx4Rc/viewform

  9. 2014. november 17. 14:19180793.

    Eredetileg tiramisut terveztem, csak pont mascarponét felejtettem el venni -- így lett a morzsasüti (a gyümik fahéjjal, citromhéjjal, pici rummal keverednek).

  10. 2014. november 17. 14:15180792.

    Sziasztok!


    Ma kb. 16 embert kell jóllakatnom, így sütöttem 4-féle pizzát: 1) gombásat, 2) csilis-babosat, 3) sülttökösen és 4) sonkás-szalámisat. Persze különféle szószokkal-sajtokkal-zöldfűszerekkel.


    A nasi pedig almás-meggyes-bodzás morzsasüti lesz, amint a mellékelt ábrák mutatják.


    Nektek is hasonló finomságokat kívánok!

  11. 2014. november 15. 14:00180791.

    Mai ebéd sárgaborsó főzelék, bolti fasírttal 


    Holnapi menü: Csirkehúsleves, cérnácskával. Rántott csirkemell, rizzsel és retek tzazikivel :P És a desszert tiramisu, amit ma készítettem el.

  12. 2014. november 14. 16:49180790.

    Holnap én sem fogok főzni maradék evés lesz

    előzmény:
    kaleva (180789)
    2014-11-13  12:05
  13. 2014. november 13. 12:05180789.

    Marikám, az általad is ismert okból ma nem főzök...


    Tegnap sem főztem, maradékot ettünk.

    előzmény:
    bmari (180786)
    2014-11-13  10:14
  14. 2014. november 13. 11:57180788.

    Jól látok? Nem hiszek a szememnek!


    Anya, valóban te vagy az?????

    előzmény:
    anya77 (180787)
    2014-11-13  11:18
  15. 2014. november 13. 11:18180787.

    Szia!


    Nálam is éppen ez fő és töltött káposzta.


    Visszük hétvégén a gyerekekhez.

    előzmény:
    bmari (180786)
    2014-11-13  10:14
  16. 2014. november 13. 10:14180786.

    Sziasztok!


     


    Nem főz senki?


    Nálam fő a füstölt csülök, meg egy kis abált szalonnát is készítek. Jönnek hozzám kosztosok és ezeket szeretik. 


     


     

    előzmény:
    kaleva (180778)
    2014-10-26  18:48
  17. 2014. október 31. 16:07180785.

    Nem mondom.... Én sose alkottam ilyeneket , de a tévében látva már sokszor csorgott a nyálam.


    Vagy ezeket, amiket máshol baconba csomagolnak stb. (grilled stuffed fish recipe).

    előzmény:
    Zajec (180784)
    2014-10-31  13:43
  18. 2014. október 31. 13:43180784.

    Megszületett a döntés:


    grillezett hal lesz.


    csak tudnám, mibe lehet pácolni… és mivel töltsem meg a hasát. Minden egyéb van hozzá 


     


    Van valakinek valami ötlete?
    Zajec

    előzmény:
    Liventa (180783)
    2014-10-30  18:51
  19. 2014. október 30. 18:51180783.

    Hát még egy "kolbászos, fűszeres krumplileves" benne főtt savanyúkáposztával.... nyami-nyami. Az a lencsefőzelék pedig érik már nálam is.


    Ma egy rég őrizgetett óriási tököt trancsíroztam fel és egy részét nyersen legyalulva mélyhűtöttem, a többiből pedig rengeteg isteni kapros-tejfölös főzelék készült -- ebből is ment egy adag a fagyóba, a maradékot meg eszem még 2 napig különféle feltétekkel vagy "csak úgy".

    előzmény:
    Zajec (180782)
    2014-10-30  10:37
  20. 2014. október 30. 10:37180782.

    Ez a savanyúkáposzta most megfogott…. tegnap kicsit vidámabbra sikeredett az esti baráti találkozó, érzem a fejemen….


    Még nem tudom, a hétvégére mit főzzek. Tán egy kolbászos, fűszeres krumplilevest? Vagy tán lencsefőzeléket?


    Van valainek ötlete? Nekem most csak másnapos, leharcolt fejem van.


     


    Z.

    előzmény:
    Liventa (180781)
    2014-10-30  08:14
  21. 2014. október 30. 08:14180781.

    ... ehhez képest ünnepélyesen kiástam 1 tő édesburgonyát -- volt is alatta kemény 3 példány -- és felszeletelve pirosra sütöttem őket csirketöpörtyűs zsíron, majd sk. savanyúkáposztával (ami legutóbb különösen finomra sikerült, mert zsengébb volt és vékonyabbra/szálasabbra gyalultam, mint korábban) befaltam.


     Issssteni volt!

    előzmény:
    Liventa (180780)
    2014-10-28  13:16
  22. 2014. október 28. 13:16180780.

    Szia Zajec! Ezeket a pipikajákat most pont szívesen fogyasztgatnám, mert időhiány miatt napok óta igen egyszerű, gyors étkeket kotyvasztok magamnak. Ma pl. a tegnapi krumpli-mángold-hagymakrémlevesemet ettem pirítósra olvasztott kéksajttal. Nagyon finom volt, de jöhetne most már valami testesebb kaja is.


    A kenyeret a kukoricaliszt, a krumpli és az olaj magában is lehúzza, így "mindent bele" pedig még inkább. Nekem csak sima + kukoricaliszt mellett is felére jött fel a DN kenyerem, de sebaj, mert ez az ízének nem ártott.


    Neked is!

    előzmény:
    Zajec (180779)
    2014-10-28  11:44
  23. 2014. október 28. 11:44180779.

    Sziasztok Mind!


    A hosszú hétvégén ráértem én is, volt nagy főzés!


    Először csirkeszárnnyal együtt főzött zöldborsóleves volt, másodikként rántott husi, krumpli, majonézes káposzta.


    A második két napra az innen megkívánt csontleves volt (istenien sikerült, gyönyörű átlátszó lett, sok zöldséggel, nyam-nyam), a gyerekeknek rakottkrumpli, nekünk pedig paprikáscsirke tejfölös galuskával (... halk sóhaj …)


    Desszertnek almáspite.


    Sütöttem kenyeret is , finom lett, de nem emelkedett fel.


    Fele-fele teljes kiőrlésű búzaliszttel, sima finomliszttel ksézült, tettem bele kevés kukoricalisztet is, egy puhára főtt krumplit, olívaolajat, vízzel kevert joghurtot. Ilyen lett, de miért nem magas?

    Ma spenót lesz fokhagymás szószoshusival.


     


    Puszi mindenkinek


    Zajec

  24. 2014. október 26. 18:48180778.

    Szervusztok!


    Ma rántott gomba, padlizsán, pagodakarfiol volt az ebéd, sültkrumplival és párolt pagodakarfiollal, tartárral -  ez a karfiol nagyon mutatós, de annyira nem finom, mint a "közönséges" fehér... (szerintem).


     


     

  25. 2014. október 25. 09:17180777.

    Most azzal motiválom magam, hogy ha befejezem a délelőtti munkadarabomat, akkor süthetek magamnak egy balga-belga tócsnit Ancsa után szabadon. Talán valami könnyű krémleves is kellene eléje...

  26. 2014. október 23. 22:10180776.

    Szuper, hogy ilyen szépen meggyógyítottad már magad és szorgosan főzőcskézel, Évám!


    Lecsó! Akkor holnap az lesz a néhány paprikámból-parimból kevés kolozsvári szalonnán és sok tojással.


    Ma a maradék far-hát levesemet ettem sok zöldséggel és májgombóccal (a pipimájat Luci-cicámtól nyúltam le, aki a leukózisa miatt kapja nyersen, a far-hátat pedig a többi macsomtól.De nagyon kellett ebben az ocsmány időben!


    Tegnap hajnalban arra ébredtem, hogy kopog valami, hát csöpögött be az eső a padlásról. Olyan irányból ver újabban az eső, ahonnan korábban soha (ÉK-ről), így 1-2 órácskát katasztrófát hárítottam.


    Neked további sikeres gyógyulást és mindnyájunknak vidámabb napokat kívánok! 

    előzmény:
    kaleva (180775)
    2014-10-23  11:05
  27. 2014. október 23. 11:05180775.

    Ancsám, melegen tartom amit kell, a hasat is, hiszen az uréter magasról indul, természetes, hogy az egész környezetet melegen kell tartani, hogy táguljanak az erek, jobb legyen a keringés. Már nincsenek fájdalmaim, jövő héten kontroll, remélem a labor is gyógyultnak mutat majd.


    A kakukkfű nagyon jó, főleg megfázáskor, köhögésre is, szeretem!


    Olivka, szerintem minden csontos, porcogós rész jó, nem csak a csirkecsont, a marha és a disznó is.


     


    Liza, nálam is a botmixer a nyerő, nincs átöntögetés, egyből ott a fazékban pürésítem, amit kell!


    Tegnap főztem magamnak pár paprikából currys lecsót (most erre vagyok ráakadva), és még egy kis tejfölt is kevertem bele, isteni lett... Na szóval ne is nevezzük lecsónak, de hasonló. Más.


    Főztem mára egy fazék székelykáposztát, amiből majd a maradék dobozolva  megy a fagyasztóba, lustázós időkre...


     


     


     


     

    előzmény:
    ancsa21 (180773)
    2014-10-22  06:12
  28. 2014. október 22. 20:25180774.

    Ancsa, csak csirkecsontbol jo a husleves?

    előzmény:
    ancsa21 (180759)
    2014-10-18  05:09
  29. 2014. október 22. 06:12180773.

    Évike, de jó téged is látni :-)) Mondjuk annak borzasztóan nem örülök, hogy problémád akadt! Azt mondják, a vesemedence gyulladás írtó komoly fájdalmakkal jár. Nem írigyellek, az biztos. Viszont annál inkább, és szívből kívánom, hogy minél hamarabb helyrerázódj, és fájdalom nélkül, egészségesen írjad a majdani ötleteidet.


    Első hallásra valóban nem hallik jó ötletnek a sós leves... de ha esetleg só nagyobb része helyett fűszerekkel próbálkoznál? Az való igaz, hogy nekem mostanában kakukkfű mániám van (ki tudja miért, de állandóan ennek ízére vágyom :-)), ezért azt már ki tudtam figyelni, hogy ez só 'ízt" is ad. 


    Azt viszont tudom a kínaiaktól, hogy vese problémáknál ajánlják a napi többszöri melegvizes lábáztatást, meg hogy a lábfejek és a has tájéka állandóan melegben legyen. Hogy miért éppen a has tájéka, arról gőzöm sincs... Bár szerintem ezt te nálamnál jobban tudod ;-))


    Szóval, mihamarabb gyógyulj, és legyél egészséges .


     

    előzmény:
    kaleva (180768)
    2014-10-20  21:37
  30. 2014. október 22. 05:59180772.

    De jóóóó, te is, Éva is :-) Jó látni benneteket :-))


    Tegnap direkt nem néztem be, mert nem jó érzés, mikor az ember egy nem is oly régen még pezsgő élettel teli topikba benéz, és a saját beírásával találja magát szemben, mert senki... Erre tessék, itt voltatok :-))


    Almáspite rulez, az tuti biztos :-)) Érdekes módon itt is hosszú hétvége lesz, mert valami (fogalman sincs milyen) muzulmán ünnepet ülnek. És mivel az a hétvégei péntekre esik, ezért nagyon helyesen ;-)) kiadják másnap, szombaton. Véletlenül itt is szép 3 napos ünnep lesz. Amit mi azzal ünneplünk meg, hogy átmegyünk Malajziába, meglátogatjuk a rokonokat. Mert ezzel le is tudjuk őket a következő pár hónapra, mikor vagy én nem vagyok itthon, vagy az idelátogató barátainkkal kóricálunk mindenfelé. Jönnek, és ez olyan jó :-DD


    Jajj, jutott eszembe, a múltkor megfeledkeztem róla, de köszönöm szépen a kínai úthoz a jókívánságaidat! El fog kelleni, mert hogy fogorvoshoz megyek ;-)) Már ezen vigyorgok hetek óta, hogy gyerekkoromban még a fatornyosomban tapostam a port, hogy a falu másik végében lévő fogorvoshoz elgyalogoljak. Aztán már a közelben lévő város következett. Oda vonattal jártam. A végén, majdnem az ország másik fele, szintén vonattal. Most meg repülök 3 órát, rávonatozok még 7 órát, a végén még elvisznek kocsival a város közepibe, majd hipp, hopp, és máris a fogorvosnál leszek :-)) Ami az egyik ottani orvosi egyetem forgorvosi szakrendelője lesz... De mivel fogorvos, hát nagyon köszönöm a jókívánságod mégegyszer, mert nagyon beszari alak vagyok a kezelőszékben... Bezzeg, mikor anno asszisztense voltam egy maszek fogorvosnő havernak, de tudtam nyomni a tutit, főleg az ájuldozó férfiaknak :-DDD


    Azért én kívánok kellemes hosszú hétvégét neked, nektek is, meg mindenki másnak is!!


     

    előzmény:
    Liventa (180771)
    2014-10-21  10:30
  31. 2014. október 21. 10:30180771.

    Nagyon édes ez a kis rózsás-fényes sarok! Egy ilyen tányér lecsó pedig éppen megfelelne nekem mai ebédnek -- fogok is készíteni egy hagyományosat, mert csak ilyenek vannak itthon (paprika-pari-tojás). 


    A tegnapi klubnapunkra almás-diós-fahéjas tekercseket barkácsoltam egy régi újságkivágás alapján ---- hááát, 1x jó volt, de maradok a hagyományos almáspiténél.


    Neked is vidám, tevékeny napokat kívánok, Ancsa (itt 23-tól egyfolytában hétvége lesz, ami nem akkora öröm szerintem).

    előzmény:
    ancsa21 (180767)
    2014-10-20  09:22
  32. 2014. október 21. 10:22180770.

    Ancsa, osztom a véleményedet, bár még hiteles véleményem sincs a közösségi oldalakról, mert egyiket se volt még ingerem kipróbálni. Egy ilyen tematikus fórum bárki számára elérhető, és ha akarja, felfedi magát, ha nem akarja, akkor nem. Meggyőződésem, hogy sokkal többen merítettek már tőlünk hasznos ötleteket, "öreg topiktündérektől", mint gondolnánk.


    Az én kezdetleges célszerszámom: egy alsó rész a motorral, amiben fedővel kávé stb. darálható, és egy felső tartály, ami a fedő helyére csavarható és akkor pépesít. A botmixer azért praktikusabb nekem, mert egy krémlevest magában a lábasban szétcsapattam vele, nem kellett áttöltögetni és még egy edényt mosogatni. Be is szerzek egyet sürgősen, mert hiányzik.


    Aztán ennyiből áll az én elektromos konyhafelszerelésem, mert örököltem ugyan valaha a fiamtól egy microsütőt, de nagyon ritkán használom, a lányomtól pedig egy robotgépet, azt meg soha. De ez az én puritánságom és egyáltalán nem követendő. 

    előzmény:
    ancsa21 (180763)
    2014-10-20  08:34
  33. 2014. október 21. 09:26180769.

    Édes Évám, sürgős gyógyulást kívánok Neked sok szeretettel -- azért ne nagyon sózd meg azt a finom leveskét. Váljon egészségedre!

    előzmény:
    kaleva (180768)
    2014-10-20  21:37
  34. 2014. október 20. 21:37180768.

    Szervusztok! Itt vagyok, majd valamikor főzőcskézek is, de most "ágynyugalomra" ítéltek egy fránya vesemedence gyulladás miatt. Így most csak néha olvasok, de majd jövök!


    Sőt, egy jó kis levest főzök holnap, van egy csomó csirkecsontom-bőröm-aprólékom a fagyasztóban, jó, hogy eszembe juttattátok! Nem mintha a sós leves annyira vesebarát lenne, de na...


    Padlizsános lecsóba is jó a cukkini, olyat is csináltam!

    előzmény:
    ancsa21 (180767)
    2014-10-20  09:22
  35. 2014. október 20. 09:22180767.

    Vígaszul azoknak, akiket szintén gluténmentesre ítélt sorsuk. Nem csak van élet a gluténmentes élet után, hanem szavamra, messze jobb is, mint gluténnel :-DDD


    A minap sütögetésre voltunk hivatalosak, és csináltam gluténmentes almáspitét. Ha nem mondom meg, hogy ez nekem valónak készült (nekem is legyen már édességem), akkor soha nem veszik észre a különbséget! Meg is ették majd az összeset, mert biztos ami biztos alapon az egész tepsi sütit magammal vittem :-))


    A gluténeseknek meg csináltam csokimuffint. Amit elfelejtetem lefotózni, de kb ugyanígy nézett ki, mint ez, a régebben készült muffin adag.


    Ha Évi erre járna, mondhatnám neki,  hogy megcsináltam a padlizsános lecsóját. Cukkinivel... Ha már egyszer, had szóljon :-DD Az igazság az, hogy ritkítani kellett a hűtőben lévő zöldségeket... ;-DD


    A végére meg egy kis (naaaagy konyhasarok :) hangulat :-)) Amikor ilyen szép napsütéses, akkor viszont khhhmmm meleg :-DD


    ---------------------


    Mindenkinek legyen nagyon szép a hete 


     


     

  36. 2014. október 20. 09:09180766.

    Ez meg, szavamra, saját kútfej ötlet volt. De mikor megcsinálás után szétnéztem, hát nem kiderült, hogy sok mindenki másnak is eszébe jutott? :-))


    Tócsni, belga balga módra - ancsa21


    Mezei egyszerű tócsnit kell kikeverni, kicsit gazdagabban. Gazdagíthatod reszelt sajttal, száraz, illetve friss fűszernövényekkel, vagy bármi mással ami eszedbe jut.


    Én sima liszt helyett gluténmentes sütőporos lisztet használtam. Ajánlom nektek is, még ha liszttel is dolgoztok, akkor is tegyetek bele kevés sütőport, és fele fele arányban rizslisztet is! Ez utóbbi miatt lesz olyan ropogos a balga tócsni külseje, hogy nem csak a szemnek lesz élvezetes, hanem szemnek szájnak :-DD


    A végén ízesítheted bármivel, de önmagában is megállja helyét. Én kókuszjoghurttal, uborkasalátával (víz nélkül készítve) és citromban érlelt lilahagymával ettem. Sajnos a férjnek szánt adag felét is... ;))


    Ha van elektromos goffrisütőtök, akkor még figyelni sem kell a sütésre. Nekem a már emlegetett HappyCall sorozatból van lángon, illetve bármilyen más főzősönhasználható goffrikészítőm, és ez is nagyszerűen megfelel. Sőt, szerintem ez az igazi :-))


    ----------------


    Ezt is szívből tudom javallani!


     

  37. 2014. október 20. 08:57180765.

    Ma is hoztam magammal két ötletet. Az egyiket leloptam egy könyv borítójáról, a másik meg saját kútfej ötlet volt :-)) Tetejébe mindkettő eszméletlen guszta, olcsó, és írtó hamar meg lehet csinálni. Nekem találják ki, meg találom ki magamnak az ilyeneket, mert a macerás dolgokat a főzésben sem szeretem :-))


    Gránátalma magvakkal díszített padlizsán, joghurttal - ancsa21
    Végülis a címben minden benne van :-))


    A kép egy eszméletlen jónak kinéző kajáskönyv borítója. Már csak a könyvet kéne beszerezni... De ettől függetlenül a saját fejem után úgy csináltam meg,  hogy:


    A padlizsánokat félbevágtam, majd a belsejüket éles késsel felkockáztam. A végén meglocsoltam kevés olajjal, sóztam, majd megszórtam francia fűszerkeverékkel. De ti szórjatok rá amit csak akartok! A tepsin egymás mellé helyezve megsütöttem őket.


    Mikor kész lett, langymelegre hűlés után tettem rá joghurtot, megszórtam gránátalma magvakkal, és kevés, újabb szárított füszerkeverékkel. És hogy színben összepásszintsam őket a kölessel, ezért szórtam még rá reszelt citromhéjat. A jövőben viszont már citrommal is meglocsom őket, mert hogy a citromhéj annyira finommá tette, hogy kedvenc férjemmel csak úgy habzsoltuk a padlizsánokat :-))


    Kész, ennyi :-)) 


    Színes köles - ancsa21


    Főzz meg annyi kölest amennyire szüksége van a családnak. 1 adag köleshez 2 adag vizet számolj. Mikor már enyhén meghűlt, locsold meg kevés szűz oliva olajjal, és kézzel morzsold szét a kölesszemeket. Főzés után szeretnek tömény téglává összeállni...


    Majd vágj hozzá annyi színes zöldséget, amennyit csak találsz, vagy amihez kedved van. Ízesítheted citrommal, zöldcitrommal, bármilyen fűszerrel.


    Garnírungnak is, meg önállóan salátának is prímán megállja a helyét. 


    --------------------------


    Ezt a kombót is nagyon ajánlom, tényleg eszméletlen finom lett. S hozzá még milyen guszta is ;-))


     

  38. 2014. október 20. 08:39180764.

    Hááát, tudod, most hirtelen gondokodóba estem, hogy küldjem, vagy sem a könyvet, mert ez a füge (és pályinkája) határozottan szíven ütött ;-)) Nem hiszed el, hogy most mennyire lettem írigy, mirigy...


    Ha legközelebb megint csinálsz, még olvasásra is fantasztikusan hangzó kefír, füge, menta turmixot, szerintem próbálj ki néhány levendula virágocskát hozzádobni... Még nem próbáltam, de úgy érzem, össze kéne passzolniuk ;-))


    Nem tudom milyen az a tartályos turmix, de ha az darál is, meg turmixol is, rossz már nem lehet.


     

    előzmény:
    Liventa (180762)
    2014-10-18  09:11
  39. 2014. október 20. 08:34180763.

    Szívből örülök, hogy vannak olyanok, akik nem a trendit követik, hanem tudják mi a lényeg. Ízlelőbimbóiknak is, meg egészségüknek is. A csirkeláb pedig nem csak finom, nem csak a szépségünknek jó (nem is véletlen, hogy a kínai nőknek olyan sima az arcbőrük!), hanem az IBS-ben, stb-ben szenvedőknek egyik legjobb gyógyszerük is! Csak a mai emberek ezt nem tudják, ki tudja miért, és dobálják ki az egészségükre leghasznosabb dolgokat :o(


    Mindenesetre majd átküldöm neked ezt a könyvet, legyen öröme és élvezete benne a lányodnak is meg neked is  :-))


    ------------------


    Lizám, azt hiszem magunkra maradtunk... Őrületesen kár ezért a jó kis csapatért. Na mindegy, én még mindig azt vallom, hogy ezen a lekoszlott Nlc-n keresztül még mindig több háziasszonyt lehet megfertőzni azzal, hogy van élet a pörkölt nokedli kombón kívül is, mint egy blogon. Aminek elkészítéséhez még mindig nem fűl a fogam.


     

    előzmény:
    Liventa (180761)
    2014-10-18  08:59
  40. 2014. október 18. 09:11180762.

    Akkor én most leballagok és készítek magamnak aloé vera zseléjéből és egyéb zöldekből valami ilyesmit -- persze, hogy itt is érvényesül a mérsékletesség és egyensúly elve. Szvsz napi 1-2 pohárnál többre nincs szükség, viszont én azt is elbliccelem többnyire és olyankor érzem is az energia- és vitaminhiányt. 


    Azt hiszem, most kefírrel és mondjuk fügével és mentával fogom legyártani, mert ezek vannak kéznél. A százéves botmixeremet éppen kidobtam, mert szétesett, a maximális eszközöm ehhez egy kis tartályos turmixgép / daráló.


    (Azt el se árulom, hogy a szomszédasszonyom rengeteg fügéjéből kívánságára most éppen pálinkacefre érik a verandámon -- távollétében én szüretelem.)

    előzmény:
    ancsa21 (180760)
    2014-10-18  05:37
  41. 2014. október 18. 08:59180761.

    Utólagos engedelmeddel ezt a hsz-edet elküldtem Dórimnak, Ancsa, mert éppen a héten főzött ilyen leveskét ugyanezekkel a megfontolásokkal. Én időnként a sparban veszek csirkelábat -- mellesleg imádom is lerágcsálni.


    Ehhez képest tegnap paprikáskrumplit főztem magamnak, de a parasztkolbászon kívül egy csomó zöldséget is beleaplikáltam -- a frissen elkészült kovászolt káposztám szolgált mellé salátaként (az utolsó nyári napsütésben még szépen beérett).

    előzmény:
    ancsa21 (180759)
    2014-10-18  05:09
  42. 2014. október 18. 05:37180760.

    És a végén kedvcsináló a főleg zöldségekből, de néha gyümölcsből is készített turmixokhoz. Aztan jön a figyelmeztetés is ;-))


    Természetesen már ütésem sincs arról, hogy ezeket mikből csináltam. Csak arra, hogy finomak voltak, meg valóban sokkal jobban éreztem magam tőlük. És hogy mennyire energizáltak, az egy csuda. Főleg ez utóbbit hiányolom most nagyon, mivel épp le lettem állítva a nyers turmixokról, és nagyon hiányzik a belőlük kapott energiatöbblet...


    Azt már régen tudom, hogy a nyers zöldségek, főleg a zöld levelesek hűtik a szervezetet. Azt is tudom, hogy azoknak, akiknek nincs rendben a metabolikus rendszerük, azoknak, épp a hűtő hatás miatt akár problémát is okozhatnak. Vagy épp, segítséget azoknak, akik gyulladásoktól szenvednek. Mert én már saját tapasztalatból azt is tudom, ezek a turmixok valóban lehűtik a gyulladásokat... ;-))


    Csakhogy... csakhogy én olyan ipari mennyiségben ittam a zöldeket, főleg mióta megvettük a nutribulletet, hogy... Hogy alaposan kihűtöttem magam... és most leállított róluk a kínai doki. Még nem mertem megkérdezni tőle, hogy ha chilit meg gyömbért teszek hozzájuk, mint fűtőanyagokat, ahhoz mit szólna, mert nagyon csúnyán nézett rám, mikor mondtam mennyi volt a napi fogyasztásom :-))


    Mégis, mindennek ellenére, akinek nincs nyavalygása az anyagcseréjével, annak szívből ajánlom továbbra is a nyers zöldségturmixok fogyasztását, mert én már saját tapasztalat alapján mondhatom, ezeknek köszönhetően valóban sokkal jobban érzi magát az ember. Sőt, időnként annyira teli lesz energiával, hogy ugrálni támad kedve ;-)).


    Csak arra vigyázzatok, hogy ne hűtsétek túl magatokat! Főleg most, mikor amúgy is hideg van körülöttetek.


    ------------------


    Legyen nagyon szép a hétvégétek 


     

  43. 2014. október 18. 05:09180759.

    Csirkemellből- és hátból készült csontleves
    Ezt külön, mert mindenkit arra bíztatok, hogy szívből derüljön azokon, akik negatívan emlegetik a csirke-far-hát, és ha lehet kapni, akkor csirkeláb, csirkenyakból készült ételeket, főleg leveseket! De ne csak nevessen rajtuk, hanem hetente legalább egyszer készítsen is ezekből levest! És azt egye, igya, vagy használja fel más ételek alapjaként!


    Majd bemásolom később, hogy milyen sokféle dologra jó. Csak kiragadva néhány: Az influenzától kezdve, a porcok karbantartásán keresztül, a metabolikus, és azzal együtt az immunkrendszer helyrehozatala. Épp a régi, gyógyító csontlevesekről olvasok egy könyvet. És ha már végre az orvostársadalom egy része is hinni kezdett az ételünk a gyógyszerünkben, akkor mi már miért is ne tennénk? Én teszem ;-))


    Ja, és főzzetek bele sok, sok, sok és még több zöldséget. Az alacsony hőmérsékleten, sokáig főzőtt csontlevesek (nem húsleves!!) és a bennük főtt zöldségek valóban egyszerre hatnak, mint gyógyszer is, meg ásványok és vitaminok is. 


     

  44. 2014. október 18. 04:51180758.

    Ma ezeket hoztam magammal:


    Rizspalacsinta házi fűszeres szilvalekvárral
    Megint hittem abban, hogy a szilvát nyersen finom megenni... De legalább lett belőle lekvár. De még milyen finom :-)) Valóban könnyű kézzel és szívvel kell beleszórni ízesítőket. Pl én tettem hozzá jó sok gyömbérport, fahéjat, szegfűszeget, szegfűborsot, kakukkfűvet (ez megy mindenhez :-), fehér rumot, és kevés instant kávét. Hogy ebből milyen finom ízkavalkád lett :-))


    Viszont soha többet nem fogom elhinni,, hogy 1 kg szilvához 70 dkg cukor kell... Én ezt a mennyiséget baromian meghúztam, és csak 30 dekát tettem bele. De még ennyitúl is émelyítően édes lett. Igaz, én csak hütőben tartandó mennyiségben csinálom.


    Magvas, gyümölcsös quinoa reggeli
    Ez valóban nagyon finom reggeli. Tetejébe úgy van tele fehérjével, hogy nem kell húst enni hozzá :-)) Viszont javallom vagy este megfőzni, vagy éjszaka lassúfőzőben, mert éhes reggel túl sokáig tart a főzése ;-))


    Zöldborsós gomba-rizottó
    Csak javallani tudom, hogy minél több zöldséget tegyetek a rizottóhoz! Sőt, alá is lehet tenni ;-)) Pl. retket.


    Polenta, fűszerezett szárított paradicsomnal, fetával ízesítve
    Ez megint egy olyan étel, hogy ami épp itthon volt. Magyarul semmi nem volt itthon :-))) De polenta mindig akad, s épp volt szárított paradicsom is, meg férjnek feta is. 


    Tényleg nem kell frászt kapni ha 'idegen' dolgokat próbál ki az ember. Főleg, ha a sors arra kényszerítette, hogy más lehetőségek híján, új ételek, új ízek felé forduljon! Ha végképp nem jó, legfeljebb kidobja. De azért egy jól elkészített polentában, meg a szárított paradicsom ízében mindig lehet bízni ;-)) Sós az édessel, nagyon is összepásszol. Csak okosan, és saját ízlésünk szerint kell a paradicsomot fűszerezni, hogy az ne csak édes legyen ;-))


     

  45. 2014. október 18. 04:29180757.

    Nem hinném, hogy sokoldalú lennék, de valóban elképesztően gyorsan meg tudom tanítani az úszást. Mármint a többségnek. Ez a két kínai lehányzó határozottan rontja a statisztikámat :-DDD


    Valamiért elhiszik nekem mikor bizonygatom nekik, hogy meg tudják csinálni. És valóban, nagyon sokszor van az, hogy egy-két óra alatt az odáig térdig érő vízben is fuldokló vidáman uszkál körbe.


    A legnagyobb sikerem, mint utólag kiderült, két orvostanhallgató ifiember volt. Az egyik, indiai származású, még a vízbe sem merte a fejét beletenni. Mégis, egy óra múlva gyorsúszásban keresztbe úszta a medencét. A társa, aki kicsit bátrabb volt, meg végig, be a mélyvízbe. Mikor kijöttek a medencéből hitetlenkedve rázták a fejüket, hogy márpedig ilyen nincs... Pedig volt :-)) Kérdésükre mondtam is nekik, az egyetlen titok, hogy határozottan bízni kell az illetőebn, és akkor el fogja hinni, hogy meg tudja csinálni :-)) Remélem azóta orvosként továbbvitték magukkal a bizalmamat ;-))


    ----------------


    Bár néha az az érzésem, hogy több mint 24 órát cseszegettem el valami haszontalansággal, de az csak érzés. De könnyű nekem, én nem dolgozom, így valóban sok minden olyanra jut időmből, ami másoknak -épp időhiányuk miatt-, nem adatott meg.


    Ez a bevert tojás beidította a fantáziámat. De én sem öntenék rá gombás öntetet, mert már túl sok lenne a jóból.

    előzmény:
    Oliva_ (180755)
    2014-10-13  09:02
  46. 2014. október 18. 04:19180756.

    Sajna nem nekem jár a dicséret, hanem azoknak a nagyon tehetséges nőknek, akikről én lemásolom az ételeiket. Pontosabban, hűen lemásolom az elkészült ételekről készült fotókat :-))


    Már gondolkodtam is, hogy mi a fenének másolok ilyen hitelesen, de rájöttem, azért, mert pontban ugyanazt a rákívánást szeretném érezni a saját készítményemtől, amit akkor érzek, mikor elibém kerülnek ezek az étvágygerjesztő ételképek. Majd mikor másodjára, vagy sokadjára készítem el azokat, akkora már beindul a saját fantáziám is.


    Abban meg csak reménykedem, hogy ahogy engem is meggyőztek, úgy én is meg tudok győzni másokat, hogy attól még lehet valami meséses szép is, meg határozottan finom is, ha mégoly egészséges is az ;-))


    ------------------


    Nyáron ugayn rövid ideig voltam otthon, de még az is bőven elég volt ahhoz, hogy ismét elkeseredjek attól, miket eszik hazámfia többsége... Szívből kívánom, hogy bár milliónyian lennének, akik hozzád hasonlóan ebből is egy kicsikét, meg abból is egy kicsikét, de jóval egészségesebben dobnák össze ételeiket! 


     

    előzmény:
    Liventa (180754)
    2014-10-11  09:04
  47. 2014. október 13. 09:02180755.

    Ancsa, nagyon sokoldalú vagy, még úszást is oktatsz? Kezdek gyanakodni, hogy a világnak azon a végén egy nap több mint 24 órából áll?


     


    A bevert tojás Hadik módra nagy vonalakban: sütsz egy húspogácsát darált húsból, arra kerül egy buggyantott tojás, és ezt kell leönteni petrezselymes-tejszínes-gombás mártással. Én most csak petrezselymes tejszínes mártással öntöttem le, mert előző nap vargányás rizottó volt a vacsora, és nem akartam újból gombát tálalni. 

  48. 2014. október 11. 09:04180754.

    CSUPA GYÖNYÖRŰSÉG!!! -- Mint mindig!


    Nagyon jó kínai kirándulást Neked! Mert megérdemled.

    előzmény:
    ancsa21 (180753)
    2014-10-11  08:45
  49. 2014. október 11. 08:45180753.

    Naná, hogy a leves is színesre sikeredett :-)) Nem volt nehéz, mindössze répa meg cékla volt itthon, én meg lusta voltam a boltba elvezetni. Máskor már tudatosan fogom őket összehozni:


    Répás céklaleves - ancsa21
    Ha jól emlékszem, akkor:


    2 közepes méretű cékla, darabokra vágva
    2 db nagyobb répa, darabokra vágva
    1 fej hagyma, aprítva
    1 kanál vaj


    A vajon megdinszteltem a hagymát. A többit annyi vízzel, hogy éppen ellepje, meg különféle ízesítővel összefőztem: Hogy volt benne gyömbér az biztos. Meg kakukkfű is, mert manapság mindenbe teszek :-) Másra nem emlékszem. De ízesítsétek bármivel, ami kéznél van, és aznap kedvetek kerekedik rá!


    A végén össze kell turmixolni, majd valami ropogóssal tálalni. Nálunk fűszerekkel pirított magvak voltak.


    ---------------


    A végén desszertnek sült tök volt a menűn. Az is nagyon finomra sikerült, annak ellenére, hogy pontban egy órával töltött több időt a sütőben, mint gondoltam volna... Tökre elfeledkeztem róla, de így lett valami szenzációsan finom :-))


     

    előzmény:
    ancsa21 (180752)
    2014-10-11  08:31
  50. 2014. október 11. 08:31180752.

    De addig is, hoztam magammal néhány ötletet. Pl azt,  hogy az ebéd nem csak valóban színes, hanem  maximálisan tápláló is lehet. Sőt, kell is legyen :-)) Az ötletet megint az internetről szedtem. Nem tudom honnét, de ki fogom deríteni, mert baromi jó dolgokat láttam még ott!


    Tápértékkel telipakolt tál, szezámmag krémmel - ancsa21


    Az alap, puhára főtt barnarizs. Erre jött rá, a kevés fűszerrel megpárolt édeskrumpli és brokkoli. Fehérjének fűszeres tofút sütöttem. Az egészet megöntöztem szezámmag krémmel. A lilakáposzta is teli jósággal is, meg szép színt is ad :-))


    Arra emlékszem, hogy az eredeti helyen tahinit használt a leányzó a krémhez. Az nekem nem volt itthon, így én simán összeturmixoltam egy nagy marék szezámmagot kevés olaj és víz keverékével. 


    Az egészet ízesitettem 1/2 citrom levével + reszelt héjával, valamint kevés mézzel, ízlés szerinti mennyiségben gyömbér porral, no meg 1 kiskanál turmeric-el, mert az adja a gyönyörű sárga színét. + 1 bő evőkanál kókuszolaj, víz meg szükség szerint. Ha nincs otthon szezámmagotok, szerintem ugyanezt csicseriből is simán meg lehet csinálni. Max sötétebb lesz a színe.


    Valóban magas tápértékű, könnyen emészthető vegán ebéd lesz belőle, ami még szemre is határozottan guszta. Férjtől két 'jóvót'-ot kaptam  :-))


     


     

Címlap

top