Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fogyás-ALMAECET !

makkalak
Létrehozva: 2005. május 5. 08:30
Sziasztok!

Anyám már 20 éve mondogatta, hogy az almaecet csodaszer. Gondoltam ennek most a végére járok. Szóval azt írják tele van vitaminnal és csökkenti az étvágyat és elveszi az édesség utáni vágyat. Egyszerűen annyit kell tenni, hogy minden étkezés előtt meg kell inni 1 pohár vizet 1 evőkanál almaecettel. Ezt meg lehet tenni akkor is, ha ránktör az éhezés.

Hát én elég szkeptikus voltam. Sosem voltam sovány, de a terhesség után a súlyom 70 kiló körül maradt (165 cm). Önbizalom a padlón. És a terhesség alatt és azóta 1,5 éve 2 óránkénti éhség. Folyamatos édesség és szénhidrát falás.
Tehát elkezdtem vedelni az almaecetet. Meg vettem egy gyümölcsprést és zöldség-, gyümölcs leveket iszom napjában többször. Nagyjából napi 1 étkezést megtartok rendes ételeknek. Ennek 1,5 hete és már 5 kilóval könnyebb vagyok. Szenvedés nélkül. Ti próbáltátok már?
  1. 2009. május 25. 18:10226.
    Köszönöm szépen a tanácsot , a családomban sajnos van aki pajzsmirigy problémákkal küzd.Azt hiszem felkeresem a háziorvosomat és elmondom neki , hát ha egy vérvétel segít és megállapítja , hogy ez-e a lassú fogyás oka .Nagyon köszönöm a bíztatást remélem ha lassan is , de lesz eredmény és ki fogok tartani!
    előzmény:
    Fenimore (225)
    2009-05-25  09:22
  2. 2009. május 25. 09:22225.

    Szia!

     

    Ha ennyire lassan fogysz a rengeteg változtatás ellenére, akkor szervi vagy lelki probléma áll a háttérben, ami akadályozza a fogyást. Semmi súlyos, esetleg pajzsmirigy alulműködés, valamilyen pszichológiai gát... Azt javaslom, olvass utána, mert egyébként mindent szuperül csinálsz, ahogy írtad. Ha ez a sok jó dolog nem segített, az almaecet nem fog csodát tenni.

     

    Egy hajszálnyira vagy a sikertől, kitartás!

    előzmény:
    gytina (224)
    2009-05-25  09:09
  3. 2009. május 25. 09:09224.
    Sziasztok! Főleg azért írok nektek , mert végig olvastam a hozzászólásaitokat és úgy gondolom  talán tudtok segíteni.Minden ember tesz újévi fogadalmat.Az enyém a szokásos volt :-30kg!Január elseje óta próbálkozom a leadásával.Minden nap futok vagy biciklizek eleinte  csak arra figyeltem , hogy visszafogtam a kalória bevitelt és este nem vagy igen keveset ettem.Így április végéig összesen 2,5kg fogytam csak ami nagyon elkeserített.Ezek után drasztikus étel és életmódváltásba kezdtem.Csak barna kenyér (én sütöm) , rozsliszt , sok zöldség, gyümölcs , párolt húsok no krumpli , rizs , egyéb szénhidrát és három hét elteltével még mindig csak 1,5kg fogyás!Természetesen azóta is minden nap futom vagy biciklizem minimum 40 percet.Kicsit elkeserít , hogy 5hónap elteltével még csak 4 kg fogytam úgy , hogy megítélésem szerint minden tőlem telhetőt megtettem.Tudtok-e segíteni mit csinálok rosszul ?Miért ennyire lassú a fogyás?Mivel tudok segíteni még rajta ?Az almaecet hatékony ?Van más ötletetek ? Köszönöm előre is
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_258442
    Torolt_felhasznalo_258442
    2009. május 22. 16:03223.

    Szia!

    Ahogy már egy másik fórumba is írtam,én tegnap kezdtem az allit szedni,úgyh konkrét hatásokról még nem tudok beszámolni,viszont az árát nagyon szívesen elmondom:

    Tehát van 42 és 84 db-os kiszerelésben. Az előbbi (napi 3-szor szedve) két hétig elegendő, az utóbbi 4 hétig értelem szerűen. Az ára változó a patikák árképzésétől függően,de ahol én vettem ott a 84-es 10-11 000 ft körül mozog, míg a 42-es 6-7000 körül.

    Remélem segítettem!

    előzmény:
    vikike100 (221)
    2009-04-23  10:00
  5. Torolt_felhasznalo_614567
    Torolt_felhasznalo_614567
    2009. Április 29. 12:01222.

    Szia!

     

    Én ebben nem tudok segíteni, de most nézem hogy napok óta rajtad kívül nem írt be ide senki, pedig jó lenne tapasztalatot cserélni és együtt csinálni ezt a kúrát másokkal. Én már a második hétnél járok.

    előzmény:
    vikike100 (221)
    2009-04-23  10:00
  6. 2009. Április 23. 10:00221.
    Hali! Érdekelne ez az alli tabletta vagy mi. Ez télleg hatásos? ÉS olcsó?:) Meg mikor lesz elérhető?
    előzmény:
    nagycsilla44 (220)
    2009-04-21  15:00
  7. 2009. Április 21. 15:00220.
    én az Alli tablettáról, még itthon nem lehet kapni de szerintem mindenféleképpen nézd meg a honlapját ott írnak egy csomó érdekes dolgot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614567 (219)
    2009-04-21  14:58
  8. Torolt_felhasznalo_614567
    Torolt_felhasznalo_614567
    2009. Április 21. 14:58219.

    Nem nem Debrecenben lakom Hajdúböszörményben. A sporpálya messze van sajnos tőlünk, majd meglátom melyik sporthoz lesz több kedvem.

    Te az Alli tablettáról beszélsz vagy az almaecetről?

    Én az almaecetet eszem,remélem használ.

    előzmény:
    nagycsilla44 (217)
    2009-04-21  14:44
  9. 2009. Április 21. 14:58218.
    Ha kenyeres vagy az sem olyan nagy baj, csak időzítsd egy kicsit hamarabbra a fogyasztását. Meg vannak különféle fogyi kenyerek, teljes kiőrlésűek, meg minden féle cucc, roskadoznak tőlük a polcok, érdemes utánanézni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614567 (216)
    2009-04-21  14:23
  10. 2009. Április 21. 14:44217.
    ennél a tablettánál az a lényeg, hogy zsírszegény ételeket egyél, szóval nem kell koplalnod csak egy picit odafigyelned...akkor debrecenben a vekeri tó és környéke gondolom az ilyen szabad parkos futós rész nem?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614567 (216)
    2009-04-21  14:23
  11. Torolt_felhasznalo_614567
    Torolt_felhasznalo_614567
    2009. Április 21. 14:23216.

    Hát nem tudom milyen ez az Alli nevű tabletta. Abban igazatok van hogy az unió előírásnak megfelelt, talán nem olyan vészes, de valahogy én tartok ezektől.

    Szerintem ha az ember 3x tornázna hetente, este 6 után nem enne és vigyázna a kenyérre édességre bogyó nélkül is érne el eredményt.

    Tesóm Norbizott este csak azt evett amit szabad egy héten kétszer tornázott 10 kg-ot fogyott és ezt tartja egy másfél éve.

    Az a baj hogy én kenyeres vagyok. Nekem hiába mondja bárki hogy virslit ehetek nem birom megenni, legyen az bármilyen minőség kenyér nélkül meg pláne :-)

    Parizelt meg nem enném :-)

    Viszont éhezni nem birok nem tudom meddig tart ez a nagy abiciózus.

    Minden esetre a mozgásra figyelek meg az édességre szerintem az is félsiker.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_575000 (198)
    2009-04-21  11:04
  12. Torolt_felhasznalo_614567
    Torolt_felhasznalo_614567
    2009. Április 21. 14:16215.

    Szia!

     

    Köszi a választ! A Margitszigetig nem futnék el, bár szó se róla jó kis edzés lennem, de Debrecen mellett lakom asszem így érthető :-)))

     

    Hát igen a futáshoz kellene magam szokatni az este el is kezdtem de elég rövid táv ment úgy egyhuzamban, bár tudom úgyis folyamatosan kellene magam hozzászokatni. Nem tudom mennyi futásnak van eredménye.

    Egyik nap ezt kellene, másik nap azt hogy ne unjam meg egyiket sem.

    Reggel felkeléskor almaecet kapszula, este fél evőkanállal megiszom 2,5 dl vízben. Kicsit próbálok tornikázni és este leveseket enni. Majd meglátom mennyire járok sikerrel bár nagyon szeretnék, most nagyon elhatároztam magam, csak nincs kitartásom :-)

    előzmény:
    nagycsilla44 (199)
    2009-04-21  11:12
  13. 2009. Április 21. 13:52214.
    De ha egyszer ez eu-is elfogadta, akkor nem lehet annyira ártalmas sem...minden gyógyszernek megvannak a mellékhatásai, gondolom ennek is...de mivel ez a pirula be lett vizsgálva, ezért szerintem nem lehet ártalmas...
    előzmény:
    noémika (213)
    2009-04-21  13:23
  14. 2009. Április 21. 13:23213.

    Elképzelhető, hogy olyan is lehet "hatásos" azaz leadsz x kilót, de egy biztos: nagyon nem egészséges, hiszen nem egy természetes folyamat eredménye, valamint visszahízod nagyon hamar.

     

    (jaaa ez már két biztos dolog)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194954 (211)
    2009-04-21  12:40
  15. 2009. Április 21. 12:44212.
    igen sajnos, és utána csodálkoznak, hogy kijönnek rajtuk a mellékhatások...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194954 (211)
    2009-04-21  12:40
  16. Torolt_felhasznalo_194954
    Torolt_felhasznalo_194954
    2009. Április 21. 12:40211.

    hát igen, de sajnos még mindig sokan beveszik a "nem_kell_semmit_tennem_érte" tablettát és kiadják a sok pénzt a semmiért

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515417 (210)
    2009-04-21  12:26
  17. Torolt_felhasznalo_515417
    Torolt_felhasznalo_515417
    2009. Április 21. 12:26210.
    Lentebb már írtam, hogy ezért is szimpatikus mert a legtöbb helyen mindig azt ígérik, hogy no munka szuper fogyás aztán meg rohangálnak a bikinis csajok fel alá a tengerparton. De itt kell, hogy dolgozz, hogy izzadj, hogy a saját erőd legyen a kulcsa a fogyáshoz. Ez az amikor a tudomány és az emberi tenni akarás találkozik.
    előzmény:
    nagycsilla44 (209)
    2009-04-21  12:13
  18. 2009. Április 21. 12:13209.
    Én is javarészt ezért tartom megbízhatónak mert az eu-is engedélyezte...meg ugye ez nem egy olyan tabletta amit beszedsz és nem kell mellette semmitse csinálnod, hanem emellett tartanod kell a diétát, és mozognod is...tehát ez inkább egy ilyen rásegítő pirula vagy mi...
    előzmény:
    barraildi (208)
    2009-04-21  12:08
  19. 2009. Április 21. 12:08208.

    Én is eléggé megbízok az EU-s rendszerben. Általában a legapróbb dolgokba is belekötnek, így szerintem nyugodtan ki lehet próbálni ezt a terméket is miután lehet majd kapni hazánkban!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194954 (207)
    2009-04-21  12:03
  20. Torolt_felhasznalo_194954
    Torolt_felhasznalo_194954
    2009. Április 21. 12:03207.

    Ha az EU-ba beengedték, akkor 100%, hogy semmi bajod sem lesz tőle!

    Mostanában csak pislogok, hogy mennyi mindent visszautasítanak a hatóanyagok miatt. Biotech cég hatalmas bukást könyvelhet el, mert nem engedték be hozzánk sem a brutal nutrition termékeket. Szóval én bízok abban, hogy ha az EU elfogadja, akkor rossz nem lehet. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614567 (197)
    2009-04-21  10:57
  21. Torolt_felhasznalo_515417
    Torolt_felhasznalo_515417
    2009. Április 21. 11:48206.
    Ebben  lehet igazad van de tudni kell róla, hogy e mellé meghatározott diéta is szükségeltetik ebben az esetben viszont nem kell tartanod hasmenéstől vagy ilyesmitől.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_614567 (197)
    2009-04-21  10:57
  22. 2009. Április 21. 11:48205.

    Nekem egy orvostanhallgató barátom mondta ezt, aki nagyon benne van a témában. Én is feltettem neki ezt a kérdést, de kötötte az ebet a karóhoz. Azzal magyarázta, hogy az izomzatod formálódik, és ettől tűnik olyannak, mintha több zsír menne le az adott területekről.

     

    A zsírlerakódást is azért írtam, mert valahova több megy (pl. popsi), és onnan távozó zsír arányaiban látványosabb, mint amikor egy kisebb testfeületről távozik.

     

    Igazából mélyebb vitába nem mentem bele, elfogadtam, mert úgy gondolom kompetensebb nálam a témában, de ha találok valamit erről a neten blinkelem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_683478 (203)
    2009-04-21  11:38
  23. 2009. Április 21. 11:39204.
    márminthogy 26 és 16 kilós hízással
    előzmény:
    igorka (201)
    2009-04-21  11:32
  24. Torolt_felhasznalo_683478
    Torolt_felhasznalo_683478
    2009. Április 21. 11:38203.

    nos azért annyira nem érzem az igazságot a szavadiban (noémika)

    előszöris a testzsír égetése nem feltétlen egyenletes! egyenletes akkor, ha valaki nem mozog, csak fogyókúrázik, különben 100%, hogy nem.

    a futás és a hozzá hasonló teljes testet megdolgoztató intenzív és hosszú gyakorlatok azért tűnnek egyenletes zsírégetésnek, mert tényleg mindent megdolgoztatnak.

    de gondolkodj már, aki fut, annak először a feneke és a hasa megy lejjebb, és csak utána a többi.

     

    javíts ki ha nincs igazam, én a tapasztalataimat írtam le

    előzmény:
    noémika (200)
    2009-04-21  11:23
  25. 2009. Április 21. 11:38202.
    Én sem vagyok egy nagy fogyibocsi párti, de azért szerintem elég bíztató, hogy az Alli az első olyan fogyást segítő vény nélkül kapható bogyó amire az európai gyógyszerügynökség pozitív ajánlást adott ki!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_575000 (198)
    2009-04-21  11:04

Címlap

top