Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2007. március 29. 06:5347501.
    2007.03.29. csütörtök

    KOS 03.21. - 04.20.
    Figyeljen a részletekre, mert bennük rejlik a sikeres megoldás kulcsa. Partnere önzetlen segítségére számíthat, amiért hálát érdemel. Romantikus estére számíthat.

    BIKA 04.21. - 05.20.
    A bolygók aspektusai igen sokfélék, ezért nem egészen világos Ön előtt, mit is kell lépnie, ha több esélyes problémával áll szemben. A habozás veszteséghez vezet, ezért jobb, ha határozottan dönt.

    IKREK 05.21. - 06.21.
    A céljait ne adja alább, szálljon szembe a nehézségekkel, mert a Hold és a Nap kedvezően aspektálják egymást. A külső megjelenésén szeretne valamit változtatni. Tegye azt merészen, hiszen önbizalma megnő általa.

    RÁK 06.22. - 07.22.
    Egy álma egész nap gondolatba ejtően elnémítja. Nem tudja, hogyan értelmezze. Csak annyit tud biztosan, hogy nagy jelentősége van. Talán áprilisban választ kap rá.

    OROSZLÁN 07.23. - 08.23.
    Ma helyreállítja a kapcsolatot egyik rokonával. Hamar lecseng az a vita, ami az anyagiak miatt keletkezett. Szerencséjére meg tudják beszélni a dolgokat.

    SZŰZ 08.24. - 09.23.
    Hirtelen változások jöhetnek. Egy ismerősének a nézeteit elképesztőnek tartja, de lássa be, hogy mi mindenkinek lehet önálló véleménye.

    MÉRLEG 09.24. - 10.23.
    Az elvárásai azért nem valósulnak meg, mert személyes példamutatás nélkül erőlteti őket. A felszín alatt készülődő változások érdekében cselekednie is kell.

    SKORPIÓ 10.24. - 11.22.
    A Hold elfedi a Szaturnuszt. Nem kell mindjárt szétkürtölni, hogy bajban van, de különösebben eltitkolnia sem kell, hiszen a családjában mindenki saját magával van elfoglalva.

    NYILAS 11.23. - 12.21.
    Nagyon szép gesztus Öntől, hogy kikéri gyermekei véleményét. Ha az utolsó pillanatokra halasztja a nyári üdülés megszervezését, megint csak a kényszermegoldás marad.

    BAK 12.22. - 01.20.
    Változásra számíthat a mai napon. Kerülje az összeütközést egyik családtagjával, mivel a bolygók kedvezőtlen kimenetelt jósolnak a vitás helyzeteknek. Szerelmi problémák miatt nem érdemes aggódni, mert minden megoldódik.

    VÍZÖNTŐ 01.21. - 02.19.
    A munkáját unalmasnak találja, mert letargikus hangulatban van. Fizikailag is gyengének érzi magát. Ennek ellenére ne aggódjon, mert változás következik be, jó lehetőségei adódnak. Legyen optimista!

    HALAK 02.20. - 03.20.
    Igen kevés ráfordítással szép eredményt ér el. A presztízse ismét megnövekszik. Bátran érezheti magát sikeresnek, minthogy több bolygó is kedvezően hat a személyisége házára.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_896107
    Torolt_felhasznalo_896107
    2007. március 29. 06:5147500.

     Drága Nikike! Erikám!

    Ezeket a szerencse kabalákat szeretettel küldöm,hogy végre rendbe jöjjön a kislány egészsége. Biztosan így lesz!! Bízzatok benne! Kitartást és bátorságot,minden jót kívánok Nikike!

    Ölellek Benneteket:Bizsu

    előzmény:
    erry (47497)
    2007-03-29  06:39
  3. Torolt_felhasznalo_896107
    Torolt_felhasznalo_896107
    2007. március 29. 06:4647499.

    Jó reggelt Lányok!

    Betegeinknek gyors gyógyulást kívánok! Szeretném,ha mindenki egészséges lenne,a családjainkban is.Vigyázzatok Magatokra és egymásra!!! Sajnos tudom,hogy ez nem mindig így működik.Bárcsak felsóhajthatnánk,hogy nincsenek betegeink.
    A szerencse manót szeretettel küldöm,hozzon szerencsét!

    Vidám,békés napot kívánok.

    Bizsu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2007. március 29. 06:4247498.
    Jóreggelt! Katica azt hitte, hogy mi komolyan azt gondoltuk, hogy a férje egy "igazi" Gedeon de legalább megtudtuk, hogy Ferenc. Nekem marad továbbra is Gedeon- a "fregoli" férj, akit ha kifordítanak, fodrász, befordítanak "csak" férj Legyen szép napotok. Én füvet nyírok, körlet rendet csinálok mert a deszkieket várom szombatra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2007. március 29. 06:3947497.
    Szép jó reggelt Mindenkinek!

    Tegnap a bányász béka feneke alatt voltam........most megpróbálom leirni mi a baj.

    Niki az utolsó cső kivétele után, hétfőn este rosszul lett. Bejött a főorvos, gyors ultrahang vizsgálat után kiderült, hogy a cső nélkül nem ürit rendesen a vese és ezért megint öblösödik. Kedden egy újabb UH után hazaengedték, hogy a szülinapját mégsem a kórházban töltse. Tegnap újabb vizsgálatok és konzultáció után arra jutottak, hog be kell ültetni egy csövet a veséjébe. A főorvos hétfőre más kórházból is hivott orvosokat konzultációra. Most hazaengedték, de hétfőn vissza kell menni és megműtik, de csak endoszkóposan. Ha igy sem működik a vese, ki kell venni.

    Most hétfőig marad az idegeskedés és az aggódás.

    Köszönöm az aggódó leveleket és a sok biztató szót, remélem egyszer csak megszünik az a kétségbeejtő állapot.

    Tegnap már nem tudtam irni, mert a nlc nem engedett be, sem az iwiw.

    Szép derűs napot kivánok-
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. Torolt_felhasznalo_277327
    Torolt_felhasznalo_277327
    2007. március 29. 04:3247496.
    Annyit vacakolt az nlc velem , hogy kifutottam az idômbôl . Most már el kell tegyem magam holnapra , mert ha elalszom az asztalomnál holnap , akkor meggyűlik a bajom .
    Szép napot Mindnyájatoknak !
    Ha tudtok valamit Erikáról , írjatok !
    Puszi: Pimpi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (47492)
    2007-03-28  23:40
  7. Torolt_felhasznalo_277327
    Torolt_felhasznalo_277327
    2007. március 29. 04:1947495.
    Böbikém !
    Gedeon bácsi prózaian csak Ferenc . De azért köszönöm a jókívánságot , mert az sohasem árt .
    Puszi: Pimpi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (47455)
    2007-03-28  15:11
  8. Torolt_felhasznalo_277327
    Torolt_felhasznalo_277327
    2007. március 29. 04:0947494.
    Erikám !
    Ne ijesztgess már !! Hát minden olyan jónak indult ...
    Várom a híreket ! Szorítok Nektek !
    Puszillak: Katica
    előzmény:
    erry (47433)
    2007-03-28  11:38
  9. Torolt_felhasznalo_277327
    Torolt_felhasznalo_277327
    2007. március 29. 03:5647493.
    Szia [b]Picimaci[/b] !
    Köszönöm a jókívánságot , de [b]Gedeon bácsi[/b] becsületes neve civilben   [b]Ferenc[/b] .
    előzmény:
    picivirág (47397)
    2007-03-28  06:10
  10. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 28. 23:4047492.

    Sziasztok Mindenkinek!!

    Szia Ancsa!!
    Pontosan harmadszor indulok neki,hogy megköszönjem,meg elköszönjek.

    Először gondolt egyet,és huss elszállt.Másodszor mire megírtam és csak küldeni kellett volna lefagyott a gép(ma este kb.5x indítottam újra)

    De akkor is itt vagyok!!

    Köszönöm szépen az esti össze állítást,még majd belehallgatok újra,hogy a hangjával bújjak ágyba!!Olyan neveket találsz,hogy csak ámulok!!!Jéééé tényleg ő volt az eredeti!!!!

    Mindenkinek nyugodalmas jó éjt,holnapra szép napot!
    Nagyon aggódom Erikáék miatt!!!

    Nem tudtam elérni!!Mi jöhetett közbe???Hisz készültek kedden hazahozni???

    Puszillak benneteket  Marika

    előzmény:
    annaler (47491)
    2007-03-28  22:55
  11. 2007. március 28. 22:5547491.

    Ha rátudod szánni magad, a gportálon kattints rá Bizet: Gyöngyhalászok duettjére. A kedvemért hallgasd végig és utána szívesen hallgatnám az őszinte véleményed. Ne udvariaskodj, csak hallgasd végig és mond el milyennek hallottad.

    Mindenkinek jó éjszakát, mert már osztják a szgépnél ücsörgésért a ..... gyufát, oszt szégyenszemre lekapom!

    Ancsa

    előzmény:
    gabi1350 (47487)
    2007-03-28  22:09
  12. 2007. március 28. 22:4947490.
    Szia Pici,rájöttem,csak ugye amikor beléptem ,már rutinból az első a nlcafé,és akkor jön a nem található,pedig délelőtt még megvolt.Aztán később az a fehér alap.Mikor rájöttem ,hogy más működik már rájöttem ,hogy nem én döglöttem be.Én nagyon makacs vagyok tényleg nem adom fel.!!!Ja a srácaid tényleg gyönyörűek!!!!Most még visszanézem a képeket aztán megyek alukálni Jó éjszakát kívánok holnap találkozunk JUlcsi
    előzmény:
    picivirág (47464)
    2007-03-28  19:30
  13. 2007. március 28. 22:4347489.
    Nem bosszankodtam mikor rájöttem ,hogy nem az én készűlékemben van a hiba.csak az első gondolat mindig az ,hogy ajaj aztán mikor láttam ,hogy vagy két óra hossszat senki nem írt ami lehetetlen akkor megnyugodtam,hogy a nlcafé vacakol már megint.Csak fura volt,hogy se fejecskék se a rózsaszin csík csak a nagy fehérségen az írás az is eltolódva jobbra.Mostanra minden visszaállt a régi mederbe.Mennyit koccintottál egész nap -remélem nem ártott meg.,de az életben csak egyszer 65 éves az ember nem igaz?Az a baj ,hogy én is elhatároztam ,hogyha ingyen utazhatok akkor nosza ingyen bejárom az országot,de már nem tudom.Tudják miért 65 év a korhatár.Ilyenkor már kevesen tudnak nagy utazgatásokat csapni,Puszil és jó éjszakát kívánJulcsi
    előzmény:
    BORS (47481)
    2007-03-28  20:50
  14. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 28. 22:1947488.

    Tünemények!!!

    Ez a kis Virág!!!!! Zabálni való!!!!
    Puszillak

    előzmény:
    picivirág (47452)
    2007-03-28  14:43
  15. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 22:0947487.
    Marikához társulva rákapcsolódok én is az esti pihire! Utána megyek aludni, ami mostanában nem nagyon sikerül, az óraátállitást még nem hevertem ki!
    előzmény:
    annaler (47485)
    2007-03-28  21:44
  16. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 22:0647486.

    Ó te szegény! Ez minden? A lényeg, hoy mikor jut a flipperéhez! A lényeg a tolerancia! Mindkét oldalról!
    előzmény:
    BORS (47482)
    2007-03-28  21:00
  17. 2007. március 28. 21:4447485.

    Mamácska!

    Mivel a gportál kivágott mint macskát..... azért hozom ám Neked az esti pihi-műsort jó?

    Remélem sikerült a nagy feszültséget kialudnod és ma már jobban telt a napod:

    Ugye szereted az újabb hangokat is? én például szeretem Szekeres Adrienn hangját, itt pedig Gáspár Lacival énekel duettet. Szerintem szép nem?

    A gportált még mindig karbantartják !!!! :-((((

    AZZURO erre emlékszel? mekkora sláger volt???

    Ma már tudom, -hála Nonem-nek!- hogy ez a "Hulló falevél", csak most egy más hangtól! és a dal végén egy másik általunk igen kedvelt művész nevét is ott találod:o))

    Egy kis komolyabb, de az előadó személye a garancia, hogy a könnyűzenei feldolgozást érdemes meghallgatnotok; Richard Clayderman játszik.

    és a gportálon a "néhány perc" még mindig tart!!!!!

    Egy régi film híres dalát Sissel énekli: Az Óz a csodák csodájából a Rainbow. címűt. Én szeretem a hangját, már sokszor tettem fel ide is.

    A Memory örökzöld, hallga csak a Shadowstól nem is hallottam még, ami persze nem jelent semmit.

    Visszajött a gportál, megyek rakom a szülinapi zenét. Akit érdekel, a www.gportal.hu/komolyzenekedvelok portál bal oldalán, rögtön az első modulban megtalálja.

    További szép estét, jó éjszakát.
    Ancsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (47366)
    2007-03-27  21:21
  18. 2007. március 28. 21:0947484.


    Szia Ancsa!

    M e g l e p i ??? Megyek megkeresni. Ki jön még velem?

    Ancsika, előre is köszönöm/köszönjük a klassz zenei csemegét,

    biztos remekeltél, ahogy megszoktuk.


    Kellemes pihenést, szép estét: Bors Évi

    előzmény:
    annaler (47478)
    2007-03-28  20:35
  19. 2007. március 28. 21:0747483.

    Hát ezt nem hiszem el!!!

    Késő délután az nlc nem engedett, most pedig a 3. dal után a gportál írta ki, hogy "Rendszerkarbantartás miatt a szolgáltatás előreláthatólag néhány percig szünetel."

    Bocsi! Mindenkitől, de nem rajtam múlik. Próbálok figyelni, ha Tomi érkezése előtt felenged, akkor töltöm tovább. Sorry!
    Ancsa

    előzmény:
    BORS (47482)
    2007-03-28  21:00
  20. 2007. március 28. 21:0047482.


    Sziasztok, szép estét,

    Hello Gabika!!


    Most meglepően toleráns, ... mondta is: ..fiacskám, micsoda forgalmat bonyolítasz tegnap óta!! Meg mutattam egy-két gyönyörűséget, amit kaptam Tőletek, ..az alábbi hangokat hallatta: ...hmmm.,óóóóó..., khhhhm.... aztán: ...hűűűű, ez igen!! És megkérdezte, mikor játszhat a flipperével???

    Hát így volt Gyerekek. A férfiak nem tudnak igazán lelkesedni az ilyesmiért.

    Puszilok Mindenkit.Bors Évi
    előzmény:
    gabi1350 (47480)
    2007-03-28  20:49
  21. 2007. március 28. 20:5047481.
    Julcsika, ne bosszankodj, ha lehet. Biztos megvizsgálja valaki és megjavitják hamarosan a gépedet. Meg kellene nézned talán, hogy a színerősség megfelelőre van-e állítva? Egyszer volt hasonló jelenség nálam is és az Olivér azon igazított valamit,mert szemcsés,fehér-foltos ...stb. volt.
    Sajátgép-,Megjelenítés-,Beállítások, és ott a Szinminőséget a legjobbra (32 bit) állítottuk, a képernyőfelbontást pedig a legkisebbre. Hátha változik valami. Remélem jól emlékeztem.

    Szia, szép estét.Puszillak: Bors
    előzmény:
    ukacsita (47461)
    2007-03-28  19:13
  22. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 20:4947480.
    ...... Mert megérdemled! Örülök, hogy jól érezted magad! Papa tudja, hogy ma te voltál a főszereplő? Mit szólt hozzá?
    előzmény:
    BORS (47475)
    2007-03-28  20:13
  23. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 28. 20:3747479.

     Szervusztok. Ugy látszik a nlc kizárt egész nap. Képtelen voltamegész nap belépni.

    Erikám nagyon szoritók Nikinek, hogy semmi  komoly baj ne legyen.

    Julika, de aranyos ahogy  a mecset nézik.

    Évikém  mégegyszer gratulálok.

    További jó beszélgetést kivánok. Sziasztók. Anna

    előzmény:
    BORS (47477)
    2007-03-28  20:26
  24. 2007. március 28. 20:3547478.

    Szép estét Mindenkinek, de különösen a KOS-jegyében születetteknek :o)))

    Elkészültem a munkámmal, Eszterlánc segített, így mindjárt gyorsabb. Aki dolgozott papírral, írógéppel, az biztosan ismeri a "farkasvakság" fogalmát ebben a szakmában.
    De ha van egy "szűz"-szem, mint most Eszteré, akkor Ő azonnal kiszúrja azt is, amit én mivel 68-adszor olvasom előről, már nem veszek észre.

    Tehát erre a hónapra felszabadultam, most tobzódok a zenében!

    Éva és akik még a közelmúltban és jövőben ünneplik fennállásuk ....... mondjuk 38. évfordulóját, összerakok a gportálon egy kis szülinapi bulit.

    Elfogadjátok?
    Nem faggatnék senkit kinek, mikor volt/lesz, csak aki szívesen hallganá annak ott az én "tortám", hangjegyekből, dallamokból, hagszerekkel és hangokkal összerakva. jó?

    Megyek és válogatok, keresgélek, most már méginkább figyelve, hogy mindenki találjon az Ő gusztijának illő szeletet:o)))

    Isten éltesse a KOS-jegyűeket!
    Ancsa

    előzmény:
    BORS (47450)
    2007-03-28  14:21
  25. 2007. március 28. 20:2647477.


    Böbikém Drágám! Köszönöm a kedves köszöntés, nagyon jólesett!

    A gyönyörű csokrot és a fínomságokat is!!
    A finom üdvözletet meg átadom Őkelmének, biztos örül majd!! Szokta kérdezni ám, hogy ..és mi újság a Menedékházban? ..

    Az édességek mellé hoztam pezsgőt: ..kedves egészségedre!


    További szép estét: Bors Évi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698542 (47455)
    2007-03-28  15:11
  26. 2007. március 28. 20:1747476.
    Én is további kellemes estét kívánok.
    előzmény:
    BORS (47475)
    2007-03-28  20:13
  27. 2007. március 28. 20:1347475.
    Igazán...elkényeztettek! Köszönöm,...rászóóógáltam én erre?
    Zavarban vagyok ám rendesen!!!

    A virág csudaszép, a szöveget külön köszönöm.
    Megy a kincses fiókomba

    Legyen kellemes estéd: Bors Évi
    előzmény:
    gabi1350 (47458)
    2007-03-28  16:23
  28. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 20:0347474.
    Én is elolvastam Anikó! Köszönöm a meghívást, de engem innen ki sem lehet robbantani. Részben az uncsiügyeletem, részben egyéb bénaságaim miatt. Tudod, én nem Pesten lakom, a közlekedés pedig katasztrófális. Ilyenkor jó lenne még mindig Pesten élni, kötelezettségek nélkül..... De ezt is meg lehet szokni.
    előzmény:
    Ókina54 (47456)
    2007-03-28  15:58
  29. 2007. március 28. 20:0247473.


    Szia Pötyikém!!!


    Szívből köszönöm a jókívánságot!!



    Gyönyörű virágot küldtél. Kocintunk egy kis pezsgővel!

    Szép estét kívánok: Bors Évi



    előzmény:
    potymama (47470)
    2007-03-28  19:53
  30. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 19:5847472.
    Ez igy igaz.......
    előzmény:
    picivirág (47468)
    2007-03-28  19:42
  31. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 19:5647471.
    Köszönöm, de nekem még nincs! Sokára lesz, decemberben.
    előzmény:
    Ókina54 (47460)
    2007-03-28  19:12
  32. 2007. március 28. 19:5347470.


    Szia Évike!

    MÉG SOK-SOK BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK NEKED

    én is.

    Ezt a képet Katicától kaptam, most tovább küldöm neked, de sajnos a képráírással még hadilábon állok.

    puszi: PötyiZsuzsa
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. Torolt_felhasznalo_896107
    Torolt_felhasznalo_896107
    2007. március 28. 19:4447469.

    Jó éjszakát!

                    Elmegyek aludni.Ha ti is megtaláljátok az ágyikót,

    akkor szép álmokat!

    Puszik:Bizsu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. 2007. március 28. 19:4247468.
    Igen, a szem a lélek tükre...és én olyan jó lélek vagyok .....
    előzmény:
    gabi1350 (47465)
    2007-03-28  19:33
  35. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 19:3747467.
    Egy kissé én is berezeltem, amikor nem akart beengedni. Időtúllépést irt ki. Ráadásul én be voltam lépve, és teljesen meggabalyodott, alig tudtam kilépni le volt fagyva, hülyeségeket irt ki.
    Aztán elkezdtem gondolkozni: ha más oldal bejön, akkor a hiba nem nálam van, és ebben maradtam. Erről Bizsu is megerősitett emilben, igy már teljesen "nyugodt" voltam.....
    előzmény:
    picivirág (47464)
    2007-03-28  19:30
  36. 2007. március 28. 19:3547466.
    Szervusz! Természeretesen elolvastam...de sajnos el nem tudok menni. Kívánom viszont, hogy sok érdeklődő legyen és lelljék örömüket az előadásban.
    előzmény:
    Ókina54 (47456)
    2007-03-28  15:58
  37. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 19:3347465.
    Azért a képeken is látható, hogy nagyon szép! És ha igaz a mondás, hogy a szem a lélek tükre? Na ne ijedj meg, nem akarok tőled semmit! Csak a tényeket irom le, akivel szerintem mindenki egyetért! Szerintem ezt te is tudod!
    előzmény:
    picivirág (47463)
    2007-03-28  19:22
  38. 2007. március 28. 19:3047464.
    A hiba nem a Te készülékedben volt. Jó, hogy nem adod fel és azért jösssz. Én mindíg számítok Rád
    előzmény:
    ukacsita (47461)
    2007-03-28  19:13
  39. 2007. március 28. 19:2247463.
    Jújjj...de nehezen jutottam ide. Délután kint voltam a temetőben és bizony csak a gyönyörű tulipán elszárdt fejecskéit törhettem le, gyönyörködni nem tudtam benne,mert ugye aki mindíg utazik. Végülis nem miattam ültettem
    Bosszantó volt viszont, hogy nem akkor léptem be, amikor akartam, hanem amikor engedett.
    Azt hiszem a szemem színét még nem ecsezteltem Gabinak. Olyan világos, régen kék volt, most szürkés zöld, de ha kék a háttér, tud kék is lenni Ugye??? Aki nem jött el a talira????
    előzmény:
    gabi1350 (47459)
    2007-03-28  16:31
  40. 2007. március 28. 19:2047462.
    Úgy néz ki,tényleg valami gond van ,de nem nálam,mert 16.30-tól csak két hozzászólás jött át.Akkor elhúzok én is majd csak csinálnak valamit.talán sokan vannak fenn?Ilyet már régen tapasztaltam.Délelőtt at iwiwre nem tudtam felmenni.Ilyenkor jön a szokásos ...nem található....Jó éjszakát kívánok Julcsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2007. március 28. 19:1347461.
    Szia Évike!Sziasztok kislányok! Nem akart beengedni a nlcafé.Aztán mindent kikapcsoltam számoltam 10-ig aztán be ,és sikerült de valahogy nem az igazi.Olyan más a háttér ,nincsenek feliratok.A képeket nem tudom megnyitni.A Smiley-k fele hiányzik ,no nem nekem csak nincs rajta.Máshova be tudtam lépni nem tudom mi lehet.Olyan fehér az egész.Délelőtt megint elég hamar eltüntem de jött Tamás és elkérte a gépet.... Juj de fura. megpróbálom elküldeni de képet nem merek keresni  Pusssz Julcsi
    előzmény:
    BORS (47444)
    2007-03-28  12:30
  42. 2007. március 28. 19:1247460.
    Csak úgy! Mert a barátom vagy.
    előzmény:
    gabi1350 (47459)
    2007-03-28  16:31
  43. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 16:3147459.
    Tündériek! Most én is úgy festek mint az apuci a számitógéppel, ölemben Balázskával. Tündéri a kis Virág azzal a két coffal. Nekem is kell még egy ilyen kis coffos! Talán lesz.......
    előzmény:
    picivirág (47452)
    2007-03-28  14:43
  44. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 28. 16:2347458.
    Bár én már tegnap este köszöntöttelek, de ajándékot nem adtam. Most a kertben voltunk Balázskával és fényképeztem egy szép kis árvácska csokrot. Bizsu bogarat tett a fülembe a képfelirattal. Ezt sikerült alkotnom. Nem tökéletes, de szívből jött!
    előzmény:
    BORS (47450)
    2007-03-28  14:21
  45. 2007. március 28. 16:0647457.
    Milyen szép napon született Bors Évike!
    előzmény:
    franci47 (47453)
    2007-03-28  14:50
  46. 2007. március 28. 15:5847456.
    Ha megtisztelnétek hogy elolvassátok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_896107 (47454)
    2007-03-28  15:03
  47. Torolt_felhasznalo_698542
    Torolt_felhasznalo_698542
    2007. március 28. 15:1147455.
    Sziasztok Kedveseim!  

    Legyen kellemes szép napotok! 
    BorsÉvike nagyon sok boldog szülinapot kívánok neked!  
    A jó Isten éltessen még sokáig erőben egészségben!Kívánom,hogy még sokáig berzenkedjél a papával,és jó egészséget türelmet kívánok neki is!  
    Annuska
    remélem jól vagy?Erikám nagyon szorítok,hogy a dolgok
    minél hamarabb jobbra forduljanak Nikikénél!
    Picikém
    tündériek a kis unokák.Ahogy ott fekszel melletük,az az érzésem támadt,hogy álomba ringatták a nagyanyust. 
    Pimpikém Katicám sok szeretettel köszöntöm Gedeon bácsit nevenapja alkalmából!Mondd meg neki,hogy ne legyen mérges akkor, ha velünk levelezel,és addig nem őt kényezteted. 
    A mellékelt képeket az ünnepeltek és a betegek fogadják tőlem
    sok szeretettel!
    Puszilok mindenkit!Böbe
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. Torolt_felhasznalo_896107
    Torolt_felhasznalo_896107
    2007. március 28. 15:0347454.
           Nagyon aranyosak! 
    előzmény:
    picivirág (47452)
    2007-03-28  14:43
  49. 2007. március 28. 14:5047453.
    Szia Pici megjöttél.
    Én is most jöttem, alig akart beengedni a gép.
    Jártam cégemnél, kaptam ajándékot /névnapit/ eddig vártak rám.
    Édesek voltak. Nagyon örültem.
    Hoztam egy kis papirt is magamnak, már nagyon fogytán volt.

    Beszélgettünk, a szokásos dicséretek. "Ilyenek miatt emelik fel a nyugdijkorhatárt mint te."

    Most valami munka után nézek.
    Puszika mindnyájatoknak.
    Próbáltam visszaolvasni, de nem jöttem rá, mi van Erikáékkal.
    Valami probléma adódott Nikivel?
    Aki tudja irja meg.
    előzmény:
    picivirág (47452)
    2007-03-28  14:43
  50. 2007. március 28. 14:4347452.
    Életképek Deszkről:
    1. "Harangoztak délre..liba pecsenyére." Én úgy látom, hogy Boldi álmos, únszolm, feküdjön le. Áááááá....nem, Ő nem álmos.
    2. Mosogatás után már csak annyi dolgom volt Vele, hogy betakarjam
    3. Meccset néznek, Apa jól tűri a "kiképzést". Az a sok rongy az én munkám, azokat láttam el jelekkel. Virágnak féktelen jó kedve van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top