Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 13. 07:3046151.
    Jaj de aranyos vagy Marikám! Tudod, tegnap döbbentem rá, hogy mennyire függ a jóllétem a gyógyszerektől és annak köszönhetem, hogy viszonylag elfogadhatóan érzem magam. Ez egy drámai felismerés volt és megdöbbentett. Tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, szinte mindannyiunk szed gyógyszert, csak most ez a drasztikus "elvonási tünet" megdöbbentett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46137)
    2007-03-12  22:00
  2. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 23:3546150.

    Majd olvasgasd el te is.Nem tudom ott a nyaralónál milyenek a körülmények,de arra gondoltam egy évig lehet felhasználni,majd ha már döntöttetek,írok még dolgokat amit próbáltam gyüjtögetni.Puszillak jó éjszakát.

    Ha ilyen kellemetlenség ér,nem sírok,de uralkodni sem tudok az érzelmeimen.Ismerőseim szokták mondani,minden szó meglátszik az arcomon.Biztos van benne valami,mert ma is láttam,ahogy a doki egyre mérgesebb lett.
    Mivel semmi más gyógyszert meg sem említett,azt viszont nem hiszem,hogy a csontritkulásra ezen a 2 gyógyszeren kívűl nincs más.Arra gondoltam,valószínű ezekkel van szerződésben,mert mindenkinek ezt a 2 gyógyszert adja.Halomszám vannak a prospektusok.
    Na mindegy ,igyekszem lezárni magamban,aztán majd kitalálok valamit.Oda nem kívánok menni az biztos.

    Puszillak Jó éjt

    előzmény:
    ukacsita (46148)
    2007-03-12  23:07
  3. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 23:2346149.

    Szia!!
    A Próféta beszéljen belőled!!!!
    Nagyon megviselnek az ilyen dolgok!!Éreztem előre pedig,mert már egy hónapja húztam a dolgot.
    Már az egy öröm,hogy túl vagyok rajta.

    Jó pihenést  ,holnapra szép napot Marika

    előzmény:
    Ókina54 (46147)
    2007-03-12  23:07
  4. 2007. március 12. 23:0746148.
    Köszi Marika az infót ,megbeszélem Ildivel.ha valamit meg lehet szerezni miért ne próbáljuk meg.Jó ,hogy nem Újpesti az a doktor,mert nekem is kell majd mennem de megvárom a fejleményeket,mi merre hová.Akkor ha lenyugszanak a kedélyek talán jobb lesz.reménykedni mindig lehet sőt kell.Velem ha goromba a doktor,bőgni kezdek.Ott azonnal és nagyon.Volt részem benne .ugye 25 évesen lettem beteg.És háromszor írtak ki a betegállományból dolgozni,persze mindig visszaestem és kezdtem előről.Aztán 29 évesen leszázalékoltak.Pénzt nem tudtam adni mert akkor építettük ezt  házat,teljesen saját erőből ,egyikünk családja sem tudott segíteni.Sajnos a saját bőrömön tapasztaltam a dolgokat.aztán találtam egy profeszort az ORFI-ba aki felkarolt és meg is gyógyított teljesen ingyen,csak apróbb ajándékokat tudtunk adni.örökre hálás vagyok neki.Igazi orvos volt!!! Sajnos már nem él.Jó éjszakát kívánok Puszi Julcsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46127)
    2007-03-12  20:42
  5. 2007. március 12. 23:0746147.
     Hogy te milyen huncut vagy Marika!

    Ilyet?! VIszont! ha így kezdődik a heted, a folytatás szuper lesz. Erre a nagy eskümet le merem tenni. Úgyhogy, várd csak a jót!
    Mert megérdemled.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46091)
    2007-03-12  12:58
  6. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 22:5946146.

    Köszönöm szépen!!megfogom próbálni!

    Majd én is fehéret veszek.

    Puszillak.

    előzmény:
    annaler (46143)
    2007-03-12  22:31
  7. 2007. március 12. 22:5546145.
    Szia Ancsa! Megérkezett,szép és meg is hallgattam.sajnos nem tudom elmenteni,ez valószinűleg a gép hibája.Most ,talán a sebesség emelés óta mindent meg tudok nézni és hallgatni Azért ha jön az unokám megpróbálom.Hogy micsoda növények vannak.Én még soha nem hallottam a mángoldról.Spenótom sóskám volt kivéve az utóbbi évekig amikor lerobbantam,Most már örülök,ha úgy ahogy rendbe tudom tartani a kertet.A kedves férjemet nem lehet beleengedni mert semmi érzéke nincs a kertészkedéshez.Hányszor kikapálta nekem az ültetett növényt és meghagyta a gazt ,mert olyan szép levele volt.Most már lemondtem a konyhakertről.Egy kis rózsa egy kis tupipán meg egy kis évelő amiket kaptam.Jópár ribizlibokor ,Néha 4-5 paradicsom palánta ,csak hogy legyen friss a vacsorához..Azzal ha már megeredt nincs további gond ,csak kikötöm egy karóhoz.A talaj sem a legjobb egy kis vékony temő réteg alatt homok.Jó éjszakát kívánok Pusssz Julcsi
    előzmény:
    annaler (46123)
    2007-03-12  20:30
  8. 2007. március 12. 22:5346144.
        Évi!!!
    Te örök bohém. Nem csak én vagyok a Bohém Asztaltársaság tagja, kislányok, Évi is az.  
    előzmény:
    BORS (46087)
    2007-03-12  12:28
  9. 2007. március 12. 22:3146143.

    Marika!

    Én még a szárát is felhasználom frissen. Hétvégi nagy reggelikhez feldarabolom kb. centisre sült szalonna maradék szaftján hirtelen átpárolom, fokhagymával vagy újhagymával dúsítva leöntöm rántotta, vagy tükör tojásnak valóval, a tetejére reszelt sajt.... aztán legalább néhány óráig csendben vannak.
    A vércsék kapnak hozzá virslit, paprikát-paradicsomot, szerintem igazán tartalmas reggeli.

    Gazdaboltokban, vagy Plusban, Profiban ahol árulnak magokat is lehet kapni.

    Figyelj!!! nekem a piros szárú nem vált be, az keményebb levelű, azt leszavazta a család. Olyat keres, aminek -a képen ilyet tettem fel- fehér a levélszára. Egy csomag magból kb. 40-45 palánta lesz, tehát bőven elég ha jó helye van, ellátja a családot.

    Ancsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46142)
    2007-03-12  22:24
  10. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 22:2446142.

    Köszi!!Hogy még képeket is küldtél!!Nem ismertem,majd megpróbálok magot szerezni és kipróbálom.Mi is szeretjük a spenótot,de azt csak fagyasztottat szoktam időnként venni.

    Tehát levágom tőből a nagy szárat,(óvatosan)de csak a levelét használom fel.Na ha sikerül majd kérek receptet.

    Mi már a 27-es körzetben vagyunk.Volt egy olyan csomagunk,amikor ingyen tudtam a körzetben hívni ismerősöket akik az ivitelnél voltak.De a net miatt valami másik csomagra váltottak,nem sokáig engedték,hogy ingyen csevegjek.
    Puszillak Jó pihenést Marika

    előzmény:
    annaler (46140)
    2007-03-12  22:13
  11. 2007. március 12. 22:1646141.

    Szia!

    Még nem kerülte el semmi a figyelmedet, mert még nem egyeztettünk, hogy melyik vasárnap jó mindenkinek, aki csatlakozna. Okvetlenül írom priviben a dátumokat, a Te válaszod is fontos, számítok rá jó?
    De senkit nem akarok traktálni ezzel, ezért maradjunk inkább a privinél.

    Ancsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194906 (46135)
    2007-03-12  21:45
  12. 2007. március 12. 22:1346140.

    Szervusz Mamácska!

    A mángold egy nagyon-nagyon hálás és hasznos növény. Tulajdonképpen spenót, spenótként lehet használni, feldolgozni. (http://www.edenkert.hu/index.php?cikkid=616&menu=cikk)

    Nálunk sokféleképpen kedvelt ennivaló. Ugyanis a spenótot szeretjük, de a mángold kevésbé vasas. Sorba kell vetni, aztán mikor kikelt, mint a salátát szét kell palántázni, kb. 30-40 cm-es sortávolságba. Locsolást igényel, viszont ha jó helyen van, hetente lehet szedni.
    Teszek fel képeket Neked, mindig a külső, legfejlettebb leveleit kell leszedned, egy éles kés segít, vigyázz, hogy a töve, gyökere ne sérüljön, akkor kitart az első fagyokig.
    Amiért én még szeretem, mert azokat a növényeket amik nem szeretik egymást, el lehet választani egy sor mángolddal, tehát gyakorlatilag nem kell külön ágyás neki. Figyelj csak! Te nem 28-as körzetben laksz telefon szempontjából?

    Visszatérve, pld. a paradicsom és a sárgarépa nem csipik egymást. Vagy a káposzta és a hagyma ugyanez. Tehát ültetéskor ha ezek közé teszel egy sor mángoldot, nem kell variálni külön.

    Étel szempontjából is sokrétű, nálunk hagyományos spenótnak, levesnek, párolt mángoldot t.borssal-fokhagymával reggelinél pirítósra hmmmmmm..... aztán töltöttnek is készítheted és  nem utolsó sorban akár hagyományos spenótnak, akár párolva fokhagymásnak, a mélyhűtőbe is bedobozolhatod.

    Mindent leírtam? kérdezze ha valamire nem válaszoltam:
    Ancsa

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46134)
    2007-03-12  21:28
  13. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 22:0746139.

    Szia Etus!!
    Szerencsére nekem sem a házi orvosomról van szó!!Neki "csak"ideje nincs a betegeire.Akivel így jártam az rheuma doki.

    Puszillk Jó pihenést

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_194906 (46136)
    2007-03-12  21:52
  14. 2007. március 12. 22:0546138.





    Ez gyönyörű! Köszönöm.


    Jó éjt! Bors Évi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_466787 (46121)
    2007-03-12  20:25
  15. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 22:0046137.

    Nekem nehogy búskomorságba essél!!!

    egy biztos,amit folyamatosan kell szedni,arra tessék nagyon odafigyelni.Nem lettél volna megdicsérve a doki által a 18 mérésért.
    Nem vagy te szivem gyógyszerfüggő!!!Akkor nem felejtetted volna el!!Csak mint annyiunknak,neked is kell már segítség.
    Miért ne jutnál hozzá a bogyókhoz??Ne idegeld magad olyanon,hogy mi lenne ha??
    Azt tapasztaltam eddig mindig,minden megoldódott így-vagy úgy!!!

    Jajj,de sok okoskodást írtam,bocsi már abba hagyom.
    De ha valami gyógyszer beszerzési gondod van,csak szóljál!!!!

    Puszillak

    előzmény:
    gabi1350 (46132)
    2007-03-12  21:14
  16. Torolt_felhasznalo_194906
    Torolt_felhasznalo_194906
    2007. március 12. 21:5246136.

    Nagyon sajnálom azokat, akiknek ilyen háziorvosuk van. A mienk nagyon rendes és még soha nem fogadott el hálapénzt. Csak Karácsonyra szoktam Neki vinni valami márkás italt és kész. Soha nem volt semmi problémánk vele. Eddig is igyekezett a legolcsóbb gyógyszert felírni, ettől olcsóbbat most sem talált. Lehet, hogy Ő a nagy kivétel?

    Most már megyek aludni.  Nagyon álmos vagyok.

                  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_194906
    Torolt_felhasznalo_194906
    2007. március 12. 21:4546135.

    Ancsám!

    A vasárnap délutáni koncert nekem jó! Most már csak azt nem tudom hányadikán lesz.  Elkerülte a figyelmemet.
     

    előzmény:
    annaler (46047)
    2007-03-11  22:58
  18. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 21:2846134.

    Szia Ancsa!!
    Ezt a kertészkedős leveledet,már elolvastam vagy háromszor,de még nem volt időm válaszolni.

    Ha megint olyan szépen lesz sóskám,majd megoldjuk,hogy legyen neked is belőle.Én is teszek a vejem szüleinek,amit tudok,ők emeleten laknak,meg a keresztfiamnak.
    Viszont ,van egy kérdésem!! Mi a mángold??Bevallom nem ismerem!Eszik,vagy isszák?Mit csinálsz belőle.Hol veszed a magot?Nem emlékszem,hogy találkoztam volna vele!!!

    A többi megy a munkahelyre szomszédoknak,végül már a szomszéd kacsáknak,mert nem kellett senkinek.

    A kerti munkával én is úgy vagyok,mikor szépen rendbe sikerül tenni,kiülök a kertfelé levezető lépcsőre és gyönyörködök,aztán kimegyek közelebbről is megnézem.Imádom a frissen felforgatott,és locsolt föld szagát,a fűnyírásról nem is beszélve!!

    Megkaptam a Van gogh küldeményt,meg is tudtam hallgatni!!Köszönöm szépen,tényleg jó volt.

    Jó pihenést,sok puszi Marika

    előzmény:
    annaler (45972)
    2007-03-11  09:31
  19. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 21:1546133.

    Szia drága Katicám!!
    Még csak most jutottam,oda,hogy figyelmesebben olvassak.

    Örülök,hogy azt olvastam,nagyjából jók a vizsgálati eredményeid.Igaz ettől még jó volna tudni mi okozza a panaszokat.
    Remélem az MRI vizsgálat eredménye is jó lesz.

    Megkaptam az ABBA számot is .Köszönöm szépen!!Meg is tudtam hallgatni.
    Milyen hamar előre vitték nálatok az órát???Ezt nem egyszerre szokták,?vagy csak itt Európában.?
    Gondolom nálunk is nemsokára,pedig nem szeretem!

    Puszillak szeretettel  Marika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_277327 (45725)
    2007-03-10  05:31
  20. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 12. 21:1446132.
    Köszönöm, javulgatunk, de nem az igazi. Képzeld el, én hülye szombat reggel, este és vasárnap reggel egyszerüen elfelejtettem bevenni a marék gyógyszeremet. Ennek a következménye, hogy a megemelkedett cukorszint miatt (18) fájtak az izmaim. Pedig, tudom, mivel jár, ha kihagyok néhány alkalmat, nem is volt tudatos. Azért nagyon lehangol, hogy csak úgy élhetek viszonylag normálisan, ha beszedem a bogyóimat, tehát gyógyszerfüggővé kellett válnom. És ha valami miatt nem jutok hozzá, akkor mi lesz? Még belegondolni is rossz! Teljesen lehangol ez a gondolat. Ide jutottam, én, aki 50 éves koromig nem szedtem semmiféle gyógyszert, azt sem tudtam mi a betegség! Bocsánat, hogy ez most kijött belőlem, nem akarok panaszkodni, mert "szerencsés" vagyok, rajtam legalább segitenek ideig-óráig a gyógyszerek... és remélem még sokáig be is tudjuk szerezni. Csak ez a kiszolgáltatottság szörnyü érzés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46130)
    2007-03-12  20:48
  21. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 21:0046131.

    Anna!!

    Igen azelőtt én is találkoztam ilyennel.

    Sajnos úgy látszik a pénz ma már a legtöbbjét megbolondítja.Azt hiszik itt a soha vissza nem térő alkalom.és szerintem,már gátlás nélkül csinálja némely.
    Akiket én ismerek orvosokat,azok közül egy se nyomorog.
    Van olyan ismerősöm aki,pár éve jött át Erdélyből.Sokat dolgozik az tény!!!De már kacsalábon forgó villája van,minden luxussal felszerelve,és már be van rendezve a magán rendelő is.Vajon a nyomorgó fizetéséből??Vagy miből??
    Nem irigylem,de ne sírjon!!

    Puszillak
    Egyébként,nálunk is futóhomok van!!Előfordult,hogy elfelejtettem a locsolót elzárni,és ment egész éjjel.Reggel ijedten ugrottam az ablakhoz,na mondanom se kell nem állt a víz sehol,és csak aznap nem kellett locsolni,másnap már igen.

    Ültetés után,ha fúj a szél,rohanok locsolni,mert lefújja a homokot a magról.

    Jó pihenést,holnapra szép napot   Marika

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_466787 (46128)
    2007-03-12  20:46
  22. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 20:4846130.
    Gabikám!

    Nem vitatkozom,de én meg orvos ismerőstől hallottam,hogy nem véletlenül kell számlát adni.
    Ő ugyan levezette nekem szóban,hogy alakul ez az egész dolog,de sajnos az én kis agyam,bár akkor értettem,de rögzíteni nem tudtam.De kiderül majd előbb utóbb.

    Jobban vagytok már????
    Puszillak
    előzmény:
    gabi1350 (46125)
    2007-03-12  20:38
  23. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 20:4846129.

     Most már én is elköszönök. Borka itt téblábol körülöttem. Megyünk tv-t nézni, persze Ő ezt kihasználva az ölembe és simi amig ki nem megyünk.

    Pihenjetek jól, álmodjatok szépeket.

                                                                       Sziasztók  Anna

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_466787 (46128)
    2007-03-12  20:46
  24. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 20:4646128.
      Marikám a lényeg, hogy megnyugodtál. Amin nem lehet változtatni, mi sem tudjuk megváltoztatni. Nekem nagyon rossz a véleményem. Sirnak, de a valóság azért más.  Tudod régen kb. 4o éve volt egy körzeti orvosunk, aki a szó szoros értelmében orvos volt. Amikor besárgultam és korházba kerültem még oda is bejött érdeklödni, hogy mi van a betegével, pedig soha egy fillért sem adtunk neki. Mindenki szinte istenitette, mert nemcsak orvos, de ember is volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46122)
    2007-03-12  20:27
  25. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 20:4246127.

    Szia Julcsikám!!

    Dunakeszin rendel a doktor úr!!Sajnos ő a csontritkulás vezető nemtudomkije!!!!
    Állítólag jó orvos!!nekem nem sikerült kihozni belőle.Biztos én vagyok a hibás.

    Julcsika.!Még úgy nagyon az év elején beszéltünk az üdülési csekkről.

    Már bő információ van róla,szerintem nézzétek át a lánykáddal,bizonyos helyzetekben az étkezésre is fel lehet használni a nyaraló helyen.

    www.udulesicsekk.hu

    Puszillak  minden jót neked Marika

    előzmény:
    ukacsita (46114)
    2007-03-12  19:23
  26. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 20:4046126.

     Pötyikém aranyos vagy. Gondoltam, hogy az uncsik lefoglaltak.

    Alexa lába meggyogyult? Sok boldogságot a szüli napjára. Aztán a nagyi finomat készitsen.

    Azt még nem találták fel, hogy egyszere kös és gépez., mivel csak 2 kezed van,. s gondolom, most a kötés a fontosabb. Igy igazolt a távolmaradás. Utána várunk.  

    előzmény:
    potymama (46124)
    2007-03-12  20:34
  27. Torolt_felhasznalo_333423
    Torolt_felhasznalo_333423
    2007. március 12. 20:3846125.
    "Sajnos az "ismeretségi háziorvos"kénytelen lessz szedni a vizitdíjat,mert megfogják büntetni.Be van kalkulálva a költségvetésbe,ami azt jelenti,tuti,hogy be is szedik!!!"

    Marika engedd meg, hogy vitába szálljak fenti soraiddal. Ha jól tudom, a vizitdijból befolyt összeg a háziorvosoknál marad. Ezért nem számit bele a költségvetésbe. Szegény doki legfeljebb saját zsebből fogja finanszirozni a fejlesztéseit, mert azért gondolom vannak kiadásai. Persze nevetséges, hogy 300 Ft kiváltaná a borravalót! Ha egy ezrest adunk, pirulva adjuk. Lehet, hogy csak a vizitdijról mondott le, a borravalóról nem! Fél, ha elfogadja a vizitdijat, senkitől nem kap borravalót! Persze, lehet, hogy tévedek, vannak még rendes orvosok, csak ritkák, mint a fehér holló!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46122)
    2007-03-12  20:27
  28. 2007. március 12. 20:3446124.
    Szia mindenkinek!

    Olyan aranyosak vagytok, hogy kerestetek (Annuska, Évike) jöttem, de először olvasnom kellett a két nap termését.

    Én hétvégén nem nagyon jutok a géphez, részben ha több unokám is itt van
    az enyémre is rátelepednek, részben a konyha foglya vagyok.

    Ma pedig a férjem vett új szőnyegpadlót az emeleti szobába (amit ő használ, olyan iroda féle..) és ki kellett pakolni mindent, aztán vissza.

    Gabikám! tudom, nagyon rossz eze a nyakmerevség...azt mondta nekem egyszer az orvos, hogy vírus okozza.
    És bizony erős gyógyszert adnak rá, hogy mit már elfelejtettem.
    A kis menyed is korán kezdi szegény.


    Marika! Te szegény! nagyon rosszul tud esni az ilyesmi az orvosoktól az embernek. Sajnos nem egyszer kerültem én is hasonló szituba, az a baj én se tudok reagálni rögtön, csak itthon rágom magam, hogy mit kellett volna a pofájába vágni.

    Mindenkiről tudok ám mindent, csak nem akarok hosszan írogatni.
    Erika veled izgulok, Böbikém, én gyakorlott vagyok a benntmarad varrat szedésében...azért ha gennyes, ott valami nem jó!!!

    Puszillak benneteket.

    Ja!
    Alexa unokám szülinapja lesz és az volt a kívánsága kössek neki egy pulcsit....úgy, hogy még ez is!!!

    Kötni meg gépezni egyszerre lehet??? Varrni azt szoktam a gép mellett.
    Kipróbálom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2007. március 12. 20:3046123.

    Julcsi!

    Megérkezett Hozzád Van Gogh a gyönyörű képekkel és zenével?

    előzmény:
    ukacsita (46115)
    2007-03-12  19:30
  30. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 20:2746122.

    Szia Évikém!!
    Itt vagyok már,és nyitott szemmel próbálom,ütögetni a betűket,bár veszély nemigen fenyeget,hacsak az nem,hogy elalszom.
    Ennek az orvosnak eddig sem voltam a kedvenc betege,mert 3 éve oda járok,és egy fillér hála pénzt sem kapott.Nem volt miért hálásnak lennem.Éreztette is velem ahol lehetett.Nagyon ritkán jókedvében adott valami kezelésre beutalót.
    Na mindegy már túltettem magam rajta valamennyire.

    Sajnos az "ismeretségi háziorvos"kénytelen lessz szedni a vizitdíjat,mert megfogják büntetni.Be van kalkulálva a költségvetésbe,ami azt jelenti,tuti,hogy be is szedik!!!
    Már nem emlékszem kinek,valakinek ajánlottad az egynyári virág magokat,meg a dísztököt.Légyszi gondolj rám is!!!

    Puszillak,remélem kis uncsid már jobban van,nehogy beteg legyen!!
     Jó pihenést  Marika

    előzmény:
    BORS (46102)
    2007-03-12  16:35
  31. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 20:2546121.
      Évike ez a válaszom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_466787 (46120)
    2007-03-12  20:22
  32. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 20:2246120.
     Évikém feltétel nélkül leszek a barátod. akinek ennyi önkritikája van, az már eleve  borusabban látja a saját helyzetét, mint ami valójában van. Nem lehet az olyan borzalmas reggeli hurrikán. Szerintem, ha a férjed megkérdeznénk, neki biztos más lenne a véleménye. 
    előzmény:
    BORS (46117)
    2007-03-12  20:02
  33. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 20:1846119.

    Én viszont nagyon gondolkodom, hogy váltok, mert sokalom 86oo Ft/hó dijat. Ahogy nézem a tv-reklámban, van ennél olcsobb is.

    Nem beszélve arról, hogy elég sokszor nincs kapcsolat.

    Persze ilyenkor eszem a kefét. 

    előzmény:
    ukacsita (46116)
    2007-03-12  19:39
  34. Torolt_felhasznalo_690724
    Torolt_felhasznalo_690724
    2007. március 12. 20:1546118.

    Drága Erikám!!
    Ez bizony nem jó hír!!!
    Szegény kislány,meg szegény ti!!!!
    De ha valami nem jó,nem sikerült,mégis talán szerencsésebb,ha minél korábban kiderül.

    Ha lesz erőd,írd ,már meg mi történt.
    Szerdán szorítok a pici lányért!!!

    Puszillak benneteket Marika

    előzmény:
    erry (46101)
    2007-03-12  16:28
  35. 2007. március 12. 20:0246117.
    Igen,Annuska szeretném, ha az általad rólam elképzelt jó tuljdonságoknak csak a fele is az enyém lenne. A gyerekek biztosan elégedettek velem,mert nem együtt lakunk, de a férjemnek bizony volna panaszkodni valója, mert reggelente együtt ébredünk. Az én reggeli ébredésem utáni időszak, az egy katasztrófa! Méghogy jókedv? meg béke? Rosszkedvű vagyok, kötözködöm szegény emberrel, ha kell, ha nem! A hurrikán és a tájfun az sehol nincs ahhoz képest, amekkora természeti csapást okozok magam körül, amerre csak elviharzok. Nyáron, már korán reggel elmenekül a pékhez, addig talán lezajlik címszóval, de télen rosszabb a helyzet. 1-2 óra alatt elül az agyi viharom, aztán megnyugszom, és megint kisüt a nap.

    Pár évvel ezelőtt - mert fáradékony és ideges voltam, aztán meg olyan érzésem is volt hogy el vagyok nyomva - elmentem egy homeopátiát alkalmazó gyógyítóhoz. Ő kiumbuldálta a bajom, adott rá bogyót, és azóta ilyenek a reggeleim, illetve olykor még az én Skorpió páromnak is beszólok ha nem tetszik valami. Igaz, aztán felírt valami más bogyót, de mit sem ért. Minden nap újra és újra megfogadom, hogy holnaptól,...de 10 fogadalomból esetleg 3 sikerül!

    Elmondtam, így nem alakul ki rólam hamis kép.

    Ezek után is leszel a barátom ??




    Ölel: Bors Évi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_466787 (46105)
    2007-03-12  18:16
  36. 2007. március 12. 19:3946116.
    Jaj Pici ugy nem szeretem ezeket a hívatalos kitöltéseket.Nekem most megint a Upc irt.Egy hónapja áttettek a chello light-ről a a chello minimal-ra ,most meg áttettek a chello médiumra.Állitólag azonos összegért.Persze ki kellett tölteni egy új megbízást,és aláírni 2009-ig.a Papa morgott mert az ő nevén van,neki kellett aláírni.Remélem nem emelik fel a díjat.a szolgáltatással meg vagyok elégedve.Mindenesetre kitöltve elküldtem.Majd kiderűl mi lesz belőle.Remélem te is sikerrel jársz Szép estét kívánok és puszil Julcsi
    előzmény:
    picivirág (46104)
    2007-03-12  18:14
  37. 2007. március 12. 19:3046115.

    Szia Bizsu! Hiányoztál.! Mindenki hiányzik a kis társaságunkból aki nem jelentkezik.Én sem voltam ma sokat,de délelőtt bejelentkezett a barátnőm és végre jól kibeszélgettük magunkat.Aztán itt volt a két srác,ugy ,hogy volt élet.hangosan szólt a zene persze a viva meg a mtv jó sok rap ami nekem nem igazán jön be,de örülök,hogy látom őket,kibírom.Most azért jól esik a csönd.Jó estét kívánok és puszil Julcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_896107 (46112)
    2007-03-12  18:45
  38. 2007. március 12. 19:2346114.

    Kislányok!ugy látom nem olyan jól kezdődött ez a hét.

    Marika látod azért halogatom én az orvoshoz menést.A háziorvosom az rendes,de voltak már rossz tapasztalataim.Hol rendel ez a goromba orvos,?El akarom kerűlni.Én biztos sírva fakadnék ott a nyílt szinen.

    Annuska milyen kis dolgos vagy. szép lehet a kerted.nekem ma csak az a jó hír.,hogy ma már megjelenek a méhecskék a barackfán,talán

    lesz termés?

    Gabi ,Évi! Neketek a gyerekoldalak az érdeskesek .az ilyen pici unokás nagyiknak napra kész információ kell az aktuális rajzfilmfigurákról.

    Erika nem tudom mit mondjak .nagyon izgulok nektek.Nincs annál rosszabb ha egy gyerek beteg.Puszi Julcsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2007. március 12. 18:5146113.


    Drága Erika!!


    Minden együttérzésem a Tiéd, teljes erőből fogok szorítani Nikike műtétje sikeréért!! Biztosan eredményes lesz. Szeretünk: Bors Évi
    előzmény:
    erry (46101)
    2007-03-12  16:28
  40. Torolt_felhasznalo_896107
    Torolt_felhasznalo_896107
    2007. március 12. 18:4546112.

    Jaj Annuska!

    Visszanéztem és a pityergést látom! Ne sírjál máááá! Kicsit összehúztam magam,de a szeretetem nem múlt el. Dehogynem beszélgetek Veled!!! Mindenkivel beszélgetek,csak csendesebben egy kicsit. Holnap jövök valamikor,de menős napom lesz.

    További szép estét! Pihenjél jól!

    Puszi:Bizsu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_466787 (46111)
    2007-03-12  18:40
  41. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 18:4046111.

     

    Ejnye Bizsukám ma alig voltál, s már mész is?

     Velem nem is beszélgetsz. Sirni fogok!!!!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_896107 (46110)
    2007-03-12  18:36
  42. Torolt_felhasznalo_896107
    Torolt_felhasznalo_896107
    2007. március 12. 18:3646110.

    Lányok!

    Pihenjétek ki az egésznapos munkát.További szép estét!

    Aludjatok jól,szép álmokat!

    Bizsu

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2007. március 12. 18:3646109.
    Igen, tudom az lesz a fénymásoló program. A házassági levelet is küldeni kell.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_466787 (46107)
    2007-03-12  18:23
  44. Torolt_felhasznalo_896107
    Torolt_felhasznalo_896107
    2007. március 12. 18:2746108.

    Szia Erika!

    Nagyon erősen gondolok Rátok szerdán,és minden segítő gondolatom küldöm Nikikédnek.
    Bízom benne,hogy mostmár teljesen meggyógyul majd.

    Puszi:Bizsu

    előzmény:
    erry (46101)
    2007-03-12  16:28
  45. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 18:2346107.

     

     

       Julikám ügyi vagy. Azért a halotti bizonyitványt, meg a többit is

        el kell küldeni. Tudod. 

    előzmény:
    picivirág (46104)
    2007-03-12  18:14
  46. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 18:2046106.
     Erikám nem is akarlak zavarni. Ez egyszerüen borzalmas. Szegény kislány. Nagyon együttérzek veled és a kislány szüleivel.
    előzmény:
    erry (46101)
    2007-03-12  16:28
  47. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 18:1646105.

     

     Évikém tudod ahhoz, hogy ne legyen gaz a kertben bizony sok derékfájásba kerül.

     Nekem nagyon tetszik a stilusod. Gondolom, Te vagy a család lelke,  aki  a jókedvet és a békét biztositja, ugye? 

    előzmény:
    BORS (46100)
    2007-03-12  16:09
  48. 2007. március 12. 18:1446104.
    Szervusztok! Nagyon léptem az özvegyi nyugdíjat illetően. Az óvodatitkár letöltötte a nyomtatványt, és egész délután azt silabizáltam. Most már túl vagyok a kitöltésen. Mivel letöltött a nyomtatvány, minden oldalt alá kell írni, dátumozva. Remélem jól töltöttem ki. Amikor azt hittem kész vagyok, eltettem. Egyszer csak mondom magamnak, hogy átnézem...hát egy csomó rublikát nem töltöttem ki Az is gondot okozott, hogy honnan tudom én a Taj számát??? Minden iratot bevontak. Aztán jutott eszembe, hogy a zárójelentésen biztos meg van. Pedig már gondoltam, nincs szükségem rá, nem is szeretem, ha a kezembe jut. De milyen jó, hogy megvolt. Holnap még egy fénymásolás és husss...repül a hivatalba
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_466787
    Torolt_felhasznalo_466787
    2007. március 12. 18:1046103.

     

     Julikám ugy képzeld el, hogy olyan futóhomok szerü a földünk. Nyáron amikor nagy meleg van, akkor szinte pereg a homok. Ezért nyeli a vizet mint kacsa a nokedlit.

    előzmény:
    picivirág (46096)
    2007-03-12  14:09
  50. 2007. március 12. 16:3546102.
    Olyan édes - mérges képeket küldtél, sikerült bemutatnod, mennyire mééérrrges vagy! Drága Marikám, még egy robbanás előtti bombát is nyugodtan odatehetsz ezek mellé, akkor talán sikerül az idegességed levezetni. Jobbat is tudok: ..legközelebb vigyél egyet magaddal az orvoshoz, és egyszerűen felejtsd ott!!
    Tényleg úgy van, némelyik dr. úgy viselkedik, mintha mi - a betegek - tehetnénk ezért a kusza és embertelen állapotért.!! Persze, vannak kívételek is!
    (Csak úgy zárjelben említeném meg, hogy a család "ismeretségi körében" van olyan házi orvos, aki a törvényekre is fittyethányva - egyelőre a saját felelősségére - nem szedi a vizitdíjat). Tiltakozás? vagy Szolidaritás? bármi is, rendes dolog nem? ki tudja, meddig bírjav. mi lesz a vége?

    Marika, még valami: ha kérhetném, nyisd ki a szemed, ha gépelsz, nehogy valamelyik ujjacskád lássa kárát, és akkor megint csak orvoshoz kell menni!!
    Keresek Neked egy cicát valahol, jóóó? Bors Évi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_690724 (46091)
    2007-03-12  12:58

Címlap

top