Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. Április 29. 19:14234251.

    Annuska csak ámulok....mennyi mindent megtudsz csinálni.


    A Barbarának szóló üzenet . / nem minden célzatosság nélkül/


    Az álom olyan mint a fény, ami magához hív és elragad.


    Kövesd álmaidat oda, ahova igazán szeretnél eljutni.


    Jó lenne ....és talán elfeledett régi álmok is valóra válnak. Az esély megvan....a többi már nagyrészt rajta múlik.

    előzmény:
    Nusimama (234239)
    2015-04-29  14:52
  2. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. Április 29. 19:05234250.

    Örülök, hogy tetszett a torta....nagyon finom volt.Nem mondhatnám , hogy nagyon belaktam belőle ....volt még 2 másik ...de ez fogyott el elsőnek.


    Ma végre volt egy kis ideje Barbarának.Elmesélte a tegnapi "szerenádot". Az iskola minden ablakában  gyertyák égnek ...és az összes tanár az ablakoknál áll ...a gyerekek meg lent az udvaron , ugyancsak égő gyertyákkal ...énekelnek.Tegnap a rossz idő és a szél keményen próbára tette őket. Mikor vége van az éneklésnek a tanárok megvendégelik őket ....majd az egész évfolyam / tanárok nélkül / elmegy egy szórakozóhelyre.Jó sokáig voltak.


    Ma is bulis este lesz az ofőnél.Holnap meg készülődés , fodrász , körmös....stb.


    Kaptunk még belépőt .Majd holnap este megbeszéljük az indulást.


    Voltam egy kicsit rendbe tenni a lelkemet.Kivasaltam egy csomó inget, rendbe tettem a kiskertet...közben Judit is megjött.Kaptam holnapra egy csomó feladatot  , amit a városban el kell intéznem.

  3. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. Április 29. 18:51234249.

    Julikám ....erre emlékszem ....csak én reménykedtem, hogy sikerült valahogy megoldani ....és kaptok  a pályázati pénzből.


    A tortabevonóról: az Aldiban lehet kapni....40 dekás piros csomagolásban van Schokolade a felirata ...és elfogadható az ára.


    Nekem bevált.

    előzmény:
    Picivirág1 (234237)
    2015-04-29  14:07
  4. 2015. Április 29. 16:51234248.

    Azt a tortát én is egészben kérném......egy szeletnél (szerintem) nem lehet abbahagyni.....És most olyan édesség éhség jött rám....De hála égnek semmi édesség nincs itthon.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (234236)
    2015-04-29  13:27
  5. 2015. Április 29. 15:57234247.

    Persze, Annuska, mert sokkal bonyolultabb volt a rajz, mint a tényleges szerelés. Azonban most, hogy már kétszer szét-,  illetve összeraktam, a rajzot is jobban értem. Az italok pedig egész biztosan sokkal egészségesebbek így készítve, mint az üzletből vásároltak, bár én a bolti, 100%-os leveket, vagy esetleg 50 %-osakat is nagyon szívesen iszogattam, és ezután is veszek néha, azt hiszem, mert annak megint kicsit más íze van.

    előzmény:
    Nusimama (234238)
    2015-04-29  14:46
  6. 2015. Április 29. 15:50234246.

    Gyönyörű, köszönöm szépen, nem késtél le semmiről, még érvényes!


    Igen, én a paleo sütiket IS szeretem, mint ahogy más sütiket is, a fene a bendőmbe, hogy ilyen édes szájú vagyok. Mindemelett a sósakat éppen úgy szeretem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (234236)
    2015-04-29  13:27
  7. 2015. Április 29. 15:46234245.

    Szép napot mindenkinek.


    Ideértem nagy nehezen. Zeg.-i menetem volt délelőtt, piacoztam, bár nincs piac nap, de vettem savanyú káposztát a hétvégére. Hentesnél is jártam, virágosnál anyák napjára. Szóval ment a pénz.


    Annuska ügyes vagy a kisajtóval, sajnos az én derekam sem szereti már a hajlongós munkákat.


    Julika nálatok is így nől a fű, ma állapítottam meg hogy megint vágni kell. Nórit nagyon sajnálom, mert hasonlóképpen jártam én is, és valahogy mindig érzem hogy benn maradt a tüske a kezelőorvosomban, pedig nem is az én hibám volt, csak a háziorvosom jót akart.


    Magdikám, nagyon jó a torta, igaza van Pötyinek, ide nekem az egészet. Ronda falánk vagyok, pedig jól ebédeltem.


    Ballagósoknak szép esőmentes napot kívánok, az ünneplőknek örömteli ünneplést.

  8. 2015. Április 29. 15:16234244.

    Nem is egy szelet, az egész jöhet..


    Most szólt a lányom... holnapra süssek már egy kis sósat meg édeset..de sokat!


    A ballagás után otthon sütöget a vejem (nagyon szeret és van új szuper sütögetője).


    Remélem nem fagyunk meg..legfeljebb bent ülünk a konyhában a vejem meg behordja amit sütögetett...ez még jobb!!!

  9. 2015. Április 29. 15:10234243.

    Húúúú..nagyon jól néz ki az a torta és biztos finom is!!!


    Most jöhetne belőle egy nagy szelet!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (234236)
    2015-04-29  13:27
  10. 2015. Április 29. 15:09234242.

    na, ezt nem tudok..méricskélni, és valamit az alapján megcsinálni.Egyre inkább előjön a matematikai nagy nagy bajom...egyre inkább nem tudok számolni. Már a fizetésnél is bajban vagyok, nem szeretek étteremben fizetni, mert nem értem, nem tudom kiszámolni menyi borravalót kell adninagy bajom...de nem csak ez...egész életemet elkísérte ez a tudatlanságom. ha ebben a korban születek, talán ki tudnak gyógyítani belőle...fejleszteni tudtak volna ..most meg csak lapítok...

    előzmény:
    Nusimama (234239)
    2015-04-29  14:52
  11. 2015. Április 29. 14:55234241.

    Ez a paleo torta biztos finom volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (234236)
    2015-04-29  13:27
  12. 2015. Április 29. 14:54234240.

    Magdikám, van ilyen. Az idő és egy egy rossz éjszaka vagy mozdulat már is elvisszi az ember kedvét.


    Mit irtál a ballagási kártyára., Ha nem titok  ird meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (234235)
    2015-04-29  12:54
  13. 2015. Április 29. 14:52234239.

    Remélem már mindenki tul van az ebéden. Végre én is. Nagyon neki lendültem és csináltam egy hálós ajtót a fóliára. Persze méricskélni kellett, s ezzel el is vacakoltam az időt. A végére bizony elfáradtam a sok hajlongástól.  Hiába már elmultam 20 éves valamikor.


    Itt elvonultak a felhők és a nap is sütőget, bár a szél hideg.

    előzmény:
    Nusimama (234238)
    2015-04-29  14:46
  14. 2015. Április 29. 14:46234238.

    Ugyes vagy Veronika. Ugye sok mindent megtanul az ember ha egyedül van. Az ivólé biztos jót fog tenni, nagyon egészséges.

    előzmény:
    veracsek (234232)
    2015-04-29  11:05
  15. 2015. Április 29. 14:07234237.

    Magdikám!


    Már írtam, hogy a hivatásos pályázat írók nem jól adták be a költségvetést, és nem fogadták el. Pénzembe nem kerültek, de nagyon nagy csalódás volt. lehet, hogy ha bízom magamban, talán én meg is tudtam volna csinálni...bár a boltban azt mondják humbuk az egész...éjjelbe hajlón csinálták a költségvetést, és nem fogadták el..nem nekem, sokaknak...Már túl vagyok rajta. A megtakarított pénzemet a festésre fordítom, a lakáskassza fedezi a nyílászárókat.


    lenyírtam a füvet. Most egészen leengedtem a kereket. A múltkor csak megstuccoltam a pitypangok fejét...így nehéz volt, de hatékonyabb. Most átmegyek a boltba. nem vagyok megelégedve a csokimázzal. veszek jobbat és még egyszer átkenem. Jobb tortabevonóval..Timi nem tudta milyet kell venni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (234235)
    2015-04-29  12:54
  16. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. Április 29. 13:27234236.

    Verám ....küldök egy kis megkésett szülinapi tortát./ Igaz az évek száma nem számít/


    Tudom, hogy Te kedveled a paleó sütiket.Judit készítette.Nincs benne liszt, sem tejtermék. A kókusz a domináns. Nagyon finom volt ...hamar elfogyott.

  17. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. Április 29. 12:54234235.

    Annuskám ....nem tudnám megmondani mi bajom van....igazából semmi....ráfogom az időre ....de nem vagyok a helyzet magaslatán.


    Pötyikém ...ez a tegnapi idő "betett" a szerenádosoknak. Barbaráék ma mennek a városnéző kis vonattal végig a városon ....majd az ofőhöz ...ott lesz valami buli.


    Megírtam aballagási kártyát ....találtam egy szép idézetet, meg a levelemet is ....és persze a borítékot "kibélelni"sem felejtettem el.


    Julika ....ismeretlenül is drukkolok Nórinak.A jó szó az orvosoktól ...még pénzbe sem kerülne.Sajnos valahol elveszett az empátia ....és nem csak az eű-ben.


     


     


    Végül is elfogadták a pályázatot? Jók az ajtók....és a célnak tökéletesem megfelelnek.


    Misónak gyógyulást kívánok!

    előzmény:
    Nusimama (234231)
    2015-04-29  10:27
  18. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. Április 29. 11:53234234.

    Borsika sok szép vigasztaló gondolatot kaptál a ráncaidról. Nekem csak egy saját van: Azt mondják, hogy a szem a lélek tükre, és amíg a te szemed így ragyog, addig észre sem lehet venni a ráncaidat, azt bizonyítja, hogy nem halt ki belőled a lelkesedés!

  19. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. Április 29. 11:48234233.

    Elég szomorú, hogy már több orvosra van szükség... persze sértette a hiúságát, hogy felülbírálták. Nagyon szomorú, hogy afelé haladunk, hogy már csak a privát orvosban bízhatunk...

    előzmény:
    Picivirág1 (234229)
    2015-04-29  09:59
  20. 2015. Április 29. 11:05234232.

    Nagyon sajnálom Nóridat, és bízom abban, hogy sikeres és kevéssé fájdalmas lesz a műtétje!


    Ma ismét ittam saját gyártású levet: cékla-alma-citrom-uborka-s.répa keverék volt, és utána egyedül raktam össze a gépet. Így már nem túl nehéz, persze, még szokni kell, de már menni fog. Most volt meósom, de mindent én csináltam, csak felügyelte.


    Kimenni ma nem tudok, de nem is kívánok, csúnya idő van. Várok egy bioboltból házhoz szállítást. és bizonytalan, hogy mikor jönnek.

    előzmény:
    Picivirág1 (234223)
    2015-04-29  07:42
  21. 2015. Április 29. 10:27234231.

    Szervusztok


     Ugy látszik az egész országon végig száguldott az éjjel a vihar. Itt is tombolt és dörgött, egyx kicsit esett is.


    Pötyikém, ezek a képek és amit mutatnak...... Irigylésre méltő, hogy ilyen sok mindent látnak és tapasztalnak. Nagyon vidám párt alkotnak fiad és menyed. Sajnos neked jutott a rosszabb dolog most, hogy el kellett válnotók, de legalább a technika lehetővé teszi, hogy a kapcsolat rendszeres legyen.


    Borsikám, mi már a ráncokkal együtt vagyunk szépek.


    Julika, nagyon sajnálom  Nórit, hogy a baján kivül még az orvos is ilyen goromba volt. Remélem a mütét után minden rendben lesz. Magdika, miért szomorkás a hangulatod?


    Sacikám, Misó még mindig nincs rendben?


    Gyengélkedőinknek, betegeinknek jobbulást kivánok.


    A ballagásra készülöknek meg jó időt és szép élményeket.

    előzmény:
    Picivirág1 (234229)
    2015-04-29  09:59
  22. 2015. Április 29. 10:19234230.

    Sziasztok!


    Olvasom milyen rossz idő van vagy volt nálatok.


    Itt se eső, se szél..hűvös van és kicsit felhős az idő.


    Lesem a fiamék merre járnak...épp most szálltak fel Szingapurban és délután 5 kor érnek Au.-ba, Brisbenbe és onnan helyi járattal Cairnsba.


    Az már holnap lesz.


    Ma jön a Zsuzsi ebédre..pizzát rendeljünk..azt kérte.


    Tegnap voltak szerenádozni..az anyja vitt utána kabátot meg valami párnát a feneke alá, mert olyan platós teherautóval mentek háztól házig.

  23. 2015. Április 29. 09:59234229.

    Gabikám!


    Rosszul olvastál. Szó sincs arról, hogy nem műtik. Május 19.-én fogják. Csak az orvos, a szakrendelésen "borult ki" hogy felül merték bírálni az ő szakvéleményét, mondván Nórinak nincsen semmi baja, csináljon intim tornát. A másik orvos, privát, és a főorvos is a műtét szükségességét mondják.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (234225)
    2015-04-29  08:36
  24. 2015. Április 29. 09:48234228.

    Szép jó napot!


     


    Itt borongós az idő, de a szél csendesedett......


     


    Pötyike nagyon szép helyen jártak a fiadék (egyszer én is elmennék arra).


    Majd ha nyerek a lottón.....


     


    Borsikám mit számítanak a ráncok, azok a mienk, megdolgoztunk érte......így vagy szép és aranyos ahogy mosolyogsz.......csak így tovább....


     


    Sajnálom Nórit.......és sajnálom, hogy az egészségügy nincs a helyzet magaslatán.....Eljutunk oda, hogy magunk gyógyítjuk magunkat......


     


    Ilike köszi a finom reggelit.......a sok finomságból alig bírtam választani.....


     


    Mindenkinek szép napot!!!!!!

  25. 2015. Április 29. 09:07234227.

    Szép napot mindenkinek!


    Olyan viharos szél fújt az éjjel.... csoda, hogy meg van a tetőnk.Most már süt a nap, de hűvös van, mintha kicsit állapodott volna a szél...


    Pötyike....csodás helyeken jártak a fiadék...és még nektek is jutott belőlük egy rész....milyen fejlett már a technika, hogy végig követni tudjátok őket az úton.....


    Borsika.....nagyon aranyos vagy a képen és a frizud is jó....


    Ilike...akkor visszatér a régi rend és már kluboztok....győzelemre fel....


    Ildikó...neked jó barátnőzést...


    Julika....nagyon sajnálatos ami Nórival történik...szorítunk neki..Megnéztem az ajtódat.....bizony szép....Nem kis összeg amibe kerül...ez a pályázaton kívűli rész? A munkák miatt ne aggódjál ....előtte izgalom, aztán ha beindul minden jön szép sorba, csak türelmetlen ne légy....ekkora munkánál egy héttel hosszab vagy rövidebb idő nem igazán számít....


    Nekem ma is Miskám van...együtt elfekverészünk....


    Tartalmas szép napot mindenkinek.....

  26. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. Április 29. 09:00234226.

    Szikrázóan napfényes, de hideg reggelre ébredtem.


    Fogyasztottam a finom reggeliből. Köszönöm, Ilike.


    Kicsit szomorkás a hangulatom máma .....pedig semmi okom nincs rá.


    Évikém a ráncokra rá se ránts.


    Találtam két nagyon bölcs gondolatot ehhez kapcsolódóan:


    "Legyél büszke a ráncaidra. Különösen a szarkalábakra, mert azt jelentik , hogy sokat mosolyogtál.Ha eltünteted a ráncaidat, az életedet tünteted el az arcodról."


    "Az élet múlásával ráncos lesz az arcod, de ha kialszik benned a lelkesedés, akkor a lelked ráncosodik meg."/A. Schweitzer/


     


     


    Szép napot Mindenkinek!

    előzmény:
    BORS (234205)
    2015-04-28  18:35
  27. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. Április 29. 08:36234225.

    Jó reggelt kislányok!


    Könnyes szemmel írok, a FB-on Anikó feltett egy videót az óvodai anyák napjáról. Nem bírtam száraz szemmel, Nikikém is szerepelt rajta... Megosztottam... Sajnos ide nem tudom elhozni. Nem tudom a módját. Valahogy szerét ejtjük és hétvégén lemegyünk, nagyon hiányzanak, főleg a két kis bújós cicalány.


    Nagyon viharos volt az éjszaka, lengedezett a macskaajtó. Nem akartuk lezárni, mert többször is bemenekült szegény Szafi.


    Olvasom szegény Nóri esetét... nagyon sajnálom, nincs annál rosszabb, mint amilyen helyzetbe most került. Akkor még sem fogják műteni? Ezt most neki kell eldönteni. Ez a legnehezebb dolog.


    Valahogy túl esünk ezen a ronda napon is, remélem, holnaptól már lesz némi javulás, legalább is a viharos szél terén. A lakás is hűvös, kifúj minden meleget a szél.


    Megiszom a második kávémat, aztán indulok a konyhába, előkészítem a bolognainak valót.

  28. 2015. Április 29. 07:43234224.

    csak szólni kell, és már itt is vagy

    előzmény:
    franci47 (234222)
    2015-04-29  07:35
  29. 2015. Április 29. 07:42234223.

    Júúújjj...de finom reggelik.


    Örülök, hogy Árpádot egy kicsit már nyugton hagyja a fájdalom. Már biztosan kifelé megy belőle


    Mi lehet Ildivel?


    Ő olyan szófukar volt tegnap. Remélem lassan ő is rendbe jön.


    Szegény Nórit vissza hívták a rákszűrés után. Tudta, hogy gyulladása van, hiszem hónapok óta szenved. Amikor megtudta az orvos, hogy más orvoshoz is elment, és műteni fogják, nagyon kiakadt, kiabált Nórival. Hogy ő 38 éve orvos és soha senki nem kérdőjelezte meg a hozzáértését...azt mondta, hiába műtik meg, ez nem nőgyógyászati dolog, de hogy mi, azt ő sem tudta megmondani...kérdezte, mit kapott legutóbb, tőle. Nóri mondta, hogy semmit, pedig akkor már látható volt a baj. Kúpokat kapott, 10 nap múlva vissza kel menni. 19-re van kiírva, plasztikai műtét szerepel a kórlapján. Szegény, olyan sokat szenved, és még ez is. Pedig először ehhez az orvoshoz ment..ezt el is mondta neki..és nem segített rajta.

    előzmény:
    fili48 (234220)
    2015-04-29  07:32
  30. 2015. Április 29. 07:35234222.

    Jó reggelt.


    Megnéztem már tegnap a csodálatos képeket. Válaszolni már nem akartam Igazán nagyon szépek.


    Nagyon tetszenek az épületek, és a rajta lévő személyek is.  Pötyi én Lajosra hasonlítanám Zsoltit. Világutazó család vagytok.


    Borsikám, nagyon édes vagy a képen. Az ilyen közeli felvételen jobban látszanak  az "évgyűrűk" de kedves mosolyod eltünteti őket és nem is látjuk.


    Itt napfényes az idő, nem tudom a hőmérséklet milyen,mert nem voltam kint.


    Délután Éva unokatesómhoz megyek, már régóta vár, de mindig nehezen érek oda.


    Szép napot kívánok mindnyájunknak, jó utazást az utazóknak, gyógyulást a betegeknek.


     

  31. 2015. Április 29. 07:32234221.

    MÁJUS lesz esős..de gondolom már rájöttetek

    előzmény:
    Picivirág1 (234219)
    2015-04-29  07:31
  32. 2015. Április 29. 07:32234220.

    Jó reggelt kívánok kedve menedéklakó barátnőim,barátaim!


    Elég borongós,csöpörgős az idő nálunk,a szél is fúj,de nem ám idebent!


    Jól aludtunk,legalább is én,de kisebb nagyobb szünetekkel Árpi is,-tűrhető fájdalom kíséretében. Ez úttal csak nyugtatóval,fájdalomcsillapító nélkül. Reggel fél hatkor,mikor kidobott az ágy,alig értem a konyháig,szinte vezényszóra elment az áram. Csaknem 7 óráig kellett várni,hogy vissza jöjjön. Addig Árpi a telóján,én a táblagépen szó kirakóztunk!


    Pötyikém!


    Gondolom most kicsit megnyugodtál,de egyben hiányérzeted is van,és még lesz is egy darabig. Gyönyörű helyeket jártak be Zsoltiék,igazán szép nyaralást tudhatnak maguk mögött,amiből kicsi nektek is jutott! Nagyon jók a fotók,-csuda jól néznek ki ők is,-mit sem látszik,hogy már lassan középkorúak.


    Borsika!


    A hallókámat megjavították,és meg vagyok vele elégedve. Sokkal jobban hallok vele,és azon túl,hogy néha viszket tőle a fülem,észre sem veszem,hogy rajtam van. Egyetlen "bajom" vele,hogy 2-3 hétnél tovább nem bírja benne az elem,és csak meghatározott helyről tudom beszerezni a pótlást,bár nem túl drágán. 6 darab olyan 1200-1300 forintnak megfelelő összegbe kerül.


    Mindjárt jön a fodrásznőm,-ma általános nyiratkozás lesz nálunk,sőt nálam melírozás is.


    Megyek is főzök egy kávét a hölgynek.


    Legyen szép napotok,készüljetek a ballagásra,-holnapra már szép és jó idő lesz,-csak reggeliben lesz hideg.


     


      Ma  :  2015  április  29  szerda  van,  (este  Szulejmán)


    Péter,Antónia,Húgó,Kata,Robin,Szibilla,Tihamér  napja.

    előzmény:
    potymama (234217)
    2015-04-28  22:15
  33. 2015. Április 29. 07:31234219.

    Szervusztok!


    Itt az éjjel esett az eső. Mondjuk a földnek jót tett. megnéztem az előrejelzést, egész április esős lesz. csak kedden-szerdán ne essen..még ha sarat is fognak behozni...hát szép lesz. Igaz készülök, egy nagy nagyon régi szőnyeget vágtam csíkokra, azon lesz a járás a parkettán.


    Örülök, hogy tegnap zsákba raktam a levágott orgona gallyakat, méretre vágva, kályha készen várja telet.


    Timi mindig mondta, hogy most ennek, most annak kellett beadni pénzt, névnapra, szülő temetésére. Mondtam, hogy az ő névnapjára is vigye be valamit. Hogy gondolom én, őt senki nem fogja köszönteni. Erre tegnap azzal jön haza, hogy kérdezték, mit szeretne kapni? nagyon meglepődött, virágot kért, nem vágottat. Még nem volt olyan munkahelye ahol köszöntötték volna..óvodás korában köszöntötték intézményesen.


    Úgy hogy este még átment a boltba, összeállítottam egy sport szeletet, begyúrtam a sósat..azt, amit Erika annyira szeret. Lesz mit vinni holnap.


    Azt hiszem csinálok még egy adagot, ha jönnek a deszkiek vasárnap.

  34. 2015. Április 29. 07:11234218.

    Ez tényleg csodálatos dolog, Pötyike!


    Nekem a Skype soha nem ad igazán jó képet semmiről és senkiről, nyilván az olcsó webkamerám is közrejátszik ebben.

    előzmény:
    potymama (234217)
    2015-04-28  22:15
  35. 2015. Április 28. 22:15234217.

    Azért ez a technika csodálatos!


    Éppen most hívtak Dabaiból...skypen a kis tabletjükről..olyan éles képet adott..mintha ott lettem volna..láttam a Dubai repülőteret belülről..mintha ott sétáltam volna.


    Ja, és 2 órával előbb odaértek, mert vagy 200 km-es hátszelet kaptak és repítette a gépet.


    Éjfél körül indulnak tovább Szingapurba.


    Én meg az ágyikómba, ma nagyon kifárasztott a sok nyüzsgés meg kitakarítottam, visszarámoltam a szobám.


     

  36. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. Április 28. 19:19234216.

    Nagyon jók a képek! Pötyikém, egyik gyerekedet sem tagadhatod le, a fiad is nagyon hasonlít rád!

    előzmény:
    potymama (234202)
    2015-04-28  18:30
  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. Április 28. 19:13234215.

    Aranyos vagy Borsikám! Csak mindig mosolyogni!

    előzmény:
    BORS (234207)
    2015-04-28  18:37
  38. 2015. Április 28. 19:08234214.

    Borsika, aranyos vagy. Ezek a ráncok a mieink, így van jól.

    előzmény:
    BORS (234207)
    2015-04-28  18:37
  39. 2015. Április 28. 19:04234213.

    Pötyi, gyönyörű képeket hoztál, ez ám a kultúra és művészet. Azért azt a nem nyugdíjasnak való lépcsőt megkockáztatnám. Nagyon szép nyaralásuk volt a fiadéknak, szerencsés hazautat kívánok.

    előzmény:
    potymama (234206)
    2015-04-28  18:36
  40. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. Április 28. 18:57234212.

    Csodálatosan szép  képeket hoztál.


    A búcsú mindig a maradó félnek a nehezebb....elhiszem, hogy szomorú vagy.

    előzmény:
    potymama (234206)
    2015-04-28  18:36
  41. 2015. Április 28. 18:55234211.

    Nagyon aranyos vagy a képeiden, mit nekünk ráncok, azokért jól megdolgoztunk már!

    előzmény:
    BORS (234207)
    2015-04-28  18:37
  42. 2015. Április 28. 18:55234210.

    Borsika!!


    Aranyos vagy

    előzmény:
    BORS (234207)
    2015-04-28  18:37
  43. 2015. Április 28. 18:54234209.

    Álomszépek a fotók is, és amiket fényképeztek, azok is. Az a cserepekből összerakott épület az aprólékos voltában a keszthelyi csiga-Parlamentre emlékeztet engem.

    előzmény:
    potymama (234206)
    2015-04-28  18:36
  44. 2015. Április 28. 18:39234208.

    Eszméletlen gyönyörűűűségek! :  )

    előzmény:
    potymama (234206)
    2015-04-28  18:36
  45. 2015. Április 28. 18:37234207.

    Emitt vagyok, ....az előbb lehagytam magam. 

  46. 2015. Április 28. 18:36234206.

    már nincs sok...

  47. 2015. Április 28. 18:35234205.

    Látom, tömegesen kéritek a sztárfotómat, .. ; ) hát tessék, lekaptam magam, de jól meg is bántam, mert nem tudok retusízozni. Ennyi ránc öreganyám szoknyája korcán sincs! Szembesültem a fizimiskámmal. Elég lehangoló a látvány. Remélem túlélitek.


    Drága Pötyike, .sajnos elmentek, de ne szomorkodj, majd legközelebb Ti mentek hozzájuk Ausztráliába.  Most aztán pihend ám ki magad! Micsoda szenzációs találmány, hogy követheted az útjukat! El sem tudom képzelni, hogy működik az ilyesmi.


     

  48. 2015. Április 28. 18:34234204.

    továbbá...

  49. 2015. Április 28. 18:33234203.

    van még...

  50. 2015. Április 28. 18:30234202.

    folyt.következik...

Címlap

top