Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. január 26. 19:47230051.

    Enni való!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (230039)
    2015-01-26  15:14
  2. 2015. január 26. 19:41230050.

    Bocsi..biztos elütöttem a címet.


    Én is megtaláltam a filmet és feliratot..holnap letöltöm.


    A 40 részesre gondolsz, ugye?..Jó sok szereplője van!

    előzmény:
    franci47 (230047)
    2015-01-26  18:43
  3. 2015. január 26. 19:35230049.

    Beléptem, hahh..nem igaz. 


    Akkor írok is:


    Elsőnek a kis Benikét láttam meg, 


     


    háááát, tiszta nagyapja! Gabink Lacijára gondoltam. Nagyon helyes kisbaba. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (230039)
    2015-01-26  15:14
  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 26. 19:23230048.

    Hahó! Én itt vagyok! Csak benéztem! 

  5. 2015. január 26. 18:43230047.

    Én vagyok az utolsó?


    Csak azért kérdezem, mert Anikó sem tud írni, olvasni igen.


    Mi lehet a baj.


    Pötyikém, nézd csak a filmet szorgalmasan, ha majd azt mondod, hogy nagyon jó, akkor letöltöm.


    Bár jól kiszúrtál velem,mert a feltett címet másolgattam és sehol sem adta ki a filmet. Plusz betűt tartalmazott a cím.


    Már jó régóta keresem és most jöttem rá.


    Amit én, illetve Anikó nézünk ezt már most töltheted.

  6. 2015. január 26. 17:02230046.

    Pötyi: The Woman Who Married three Times /egy nő, aki háromszor ment férjhez/


    Valami érdekes felállás: az elején alig igazodtam ki rajta.


    Két gazdag család, egy szegényebb család, és a szinglik.


    Ha Gabi szerint írnám, akkor egy nagy katyvasz az eleje. Legalább az 5. részig nagyon kellett figyelni ki hova tartozik. 


    Érdekes szokások, a meny szerepe a családban, intrika,  válás, szerető, házasság, unoka, titkok takargatása.


    Kíváncsi leszek,ki lesz harmadik, és kihez fog férjhez menni.


    Olyan hosszú, de nagyon érdekes.


     

    előzmény:
    potymama (230042)
    2015-01-26  16:08
  7. 2015. január 26. 16:56230045.

    Julika, én azt hittem, hogy Kriszti a saját betegsége miatt iratta ki magát 3 napra. Azért írtam, hogy nem gyógyul meg.


    Szegény Boldi, még biztos lesz egy hét, vagy több mire teljesen felgyógyul.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (230041)
    2015-01-26  15:59
  8. 2015. január 26. 16:14230044.

    Annuskát én is hiányolom, de lehet tényleg a gépe rossz..a múltkor panaszkodott rá és mondta a fia talán összerak neki egy újat.

  9. 2015. január 26. 16:10230043.

    Azta!!!


    Benike már kész fiatalember!


    Lehet jár is már?


    Így látja az ember hogy szalad az idő.

  10. 2015. január 26. 16:08230042.

    Szia Erika!!


    Tényleg bírd ki és ne tevékenykedjél állandóan.


    Gondolom azért kell csípőre tett kézzel lenned, hogy nyúljon a bőr és az izmok nehogy letapadjanak.


    Ildikó


    itt a film címe: Glorionus Day


    és amit te nézel?


    Mi a címe?

  11. 2015. január 26. 15:59230041.

    Ildike!


    Kriszti ,ár a múlt hét csütörtökétől táppénzen van. Most azért szeretné kiíratni még magát, hogy Boldival legyen. Így ő már elment volna dolgozni. Boldi 12 éves és egy hónapos. Táppénz rá csak 12 éves koráig jár.

    előzmény:
    franci47 (230033)
    2015-01-26  13:15
  12. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 26. 15:18230040.

    Szia Erika! Örülök, hogy már otthon vagy! Pihengess, tartsd be az utasításokat. A munkálatok megvárnak! Napról napra jobb lesz meglátod! 

    előzmény:
    erry (230030)
    2015-01-26  12:40
  13. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 26. 15:14230039.

    A kép meg lemaradt! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (230038)
    2015-01-26  15:13
  14. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 26. 15:13230038.

    Benike a játszóházban! Tegnap volt 9 hónapos! 

  15. 2015. január 26. 15:02230037.

    Pihenj le Ilike, az esszétől eltekintek. Hacsak  neked nem fontos?


    Betegség, a sok mászkálás, izgalom.....  aludj egyet.


    Kinézek, jön Bence az iskolából.

    előzmény:
    fili48 (230036)
    2015-01-26  13:59
  16. 2015. január 26. 13:59230036.

    Na!


    A Heti hetessel én is pont úgy jártam az este,mint ti! Úgy örültem,hogy ismét láthatom,és bizony keserű szájízzel tértem nyugovóra. A résztvevők már eleve nem mind az ízlésem szerint valók voltak,de ez még nem lett volna gond.Lapos is volt,-de a vége?...az utolsó téma!!...csak néztem ki a fejemből,hogy került ebbe a műsorba ilyen formában? Egyszerűen közönséges volt. Steve sose volt a szívem csücske,de eddig még ilyen közönségesnek nem láttam,és nem is akarom. Kulkával sem voltam elégedett...,-no az elemzésből ennyi! Még bizalmat szavazok nekik a jövő vasárnapig,és akkor eldöntöm maradok-e a műsornál. A frappánsan poénos estéket sajnálom! Hiányzik az a hangulat is,amit Bajor,Hernádi,Kern,Verebes,Gálvölgyi,no és nem utolsó sorban annó Havas és Farkasházi hozott az estébe.Váncsát is kedveltem,és több alkalmi vendéget. Még reménykedek,hogy nem kell leírnom ezt a műsort is,de ha ismétlődik az esti,akkor az lesz a vége.


    Ildikó!


    Jó a szőkéd!  Ügyi vagy!  A nap gondolatára,ha még marad valami energiám,akkor visszatérek. Kidöglöttem. Dórika gyógyul,-Tibi nem igazán,már 3. hete,megkaptam a gyógyszerem,-van tartalék elemem jó fél évre,-szóval minden elintézve!


    Látom itt járt BORSIKA is,-csak Nusimamát nem láttam !-remélem a gépe miatt.


    Julika! Boldikának gyors és teljes felgyógyulást,persze Krisztinek is.


    Örülök,hogy van aki figyelmesen olvas,és kijavítja azokat,akik nem!


    ...de úgy láttam az előbb,hogy jelentkezett Erika!


    Robok elolvasni,és vissza  üdvözölni!!


    DRÁGA ERIKA!!


    Üdvözöllek itthon hugicám!...és gyorsan leveszek egy kis adag fájást rólad! Megsimogatlak,-nem csak jobb felől,de a bal fájós oldaladat is végig a tekintetemmel! Remélem ez is segít,bármilyen parányit is. Bízz benne,hogy napról-napra egyre kevésbé fog fájni,és nemsokára már csak emlék lesz ez a fájdalmas időszak, és gyönyörű egészséges bőrfelületekkel leszel gazdagabb!

    előzmény:
    potymama (230025)
    2015-01-26  11:39
  17. 2015. január 26. 13:26230035.

    Magdikám ez nem tehetség, tanultuk. Kifizettünk rá egy csomó pénzt.  Beruháztunk az eszközökre ami nem mondható teljesnek. De még sokat kellene tanulni valakitől,de nincs hozzá ember.


    Most megint elindult egy tanfolyam, de ez is alapfokú. Nekünk kell kitalálni hogyan csináljuk meg, és még mindent nem látunk meg. A hasonlóság abból adódik, hogy látjuk, amit kell, ha nem akkor csak "olyan" . /avatárkép/


    Vigyázz magadra légy szíves, epeköved nincs, lehet, hogy homok van,vagy összesűrűsödött epefolyadék.Szédelgésed is lehet tőle. 


    Nagyon nehéz bejutni mindenféle vizsgálatra. Holnap én is megkérdezem  a szövettant.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (230022)
    2015-01-26  10:42
  18. 2015. január 26. 13:21230034.

    Szerintem is ez a legjobb Pötyikém. Meg kell hagyni, nagy kedvem volt lerajzolni, ez is számít.


    Ezt most tök ugyannak látom. Láttatok már biztos régi festett esküvői képeket.  Voltak köztük egész jók, és voltak amikről nem lehetett megállapítani kik is azok. Ja és az én egyik esküvői fotómról sem lehet megállapítani, hogy én vagyok. Annyira felhúzott a fényképész, hogy az arcom.... nem is tudom kié, de a férjemé is ilyen.


    Ma megpróbáltam lerajzolni az avatáromat, de nem lett olyan jó,mint a "szőke".


    Ennyit a képekről.


     


    Mi is a címe a filmednek? Már egyszer leírtad, de elfelejtődött. Most én is nagyon jót nézek.  22 részt néztem meg a 40-ből. Tegnap majdnem 1 óra volt mire ágyba mentem, de végtelenítettem volna, ha bírtam volna.

    előzmény:
    potymama (230026)
    2015-01-26  11:44
  19. 2015. január 26. 13:15230033.

    Üdvözöllek, köszöntelek Erika, Jó, hogy haza értél. Csipőre tételt értem, biztos így jobban gyógyul a seb, mert nem szoritja le a kezed a sebet. Ugye? Nehéz lesz, de meg kell csinálni. Minden nappal jobb lesz majd, bár biztos húzni fognak a cérnák.


    Julik, szegény Boldit és Krisztit is jól elérte a baj. Krisztinek 3 nap nem lesz elég. Ne legyen visszaeső.


    Bence szokott hűtőfürdőzni.  Meleg vizbe szokott ülni, és  időszakonként engedünk hozzá hideg vizet.  Ha már fázik, vagy kellemetlen akkor kijön belőle, régebben kivettük.  Szokott használni, ha már a lázcsillapítók nem hatnak. Csuklóra bokára tenni csak Koreában érdemes vizesruhát tenni.


     

  20. 2015. január 26. 12:53230032.

    Reméljük, megússza. Dr. Huszár Erika szerint nagyon jó gyószert adott...ettől rendbe kell jönni. majd szerdán lesz váladék eredmény.

    előzmény:
    potymama (230029)
    2015-01-26  12:10
  21. 2015. január 26. 12:52230031.

    Üdvözöllek Erika!


    Végre az édes otthonban pihenhetsz. És tényleg pihenjél...és ne csak egyenlőre tarts be az orvos utasítását, hanem a teljes gyógyulásig. Nincs ugri bugri...nem fáj, bírom...pihi van.

    előzmény:
    erry (230030)
    2015-01-26  12:40
  22. 2015. január 26. 12:40230030.

    Szervusztok!


     


    Már itthonról írok, illetve pötyögök, mert a bal kezemet tilos használni.....és a bal lábamat is kímélni kell. Egyenlőre nagyon betartom az orvos utasításait, azért is mert nem tudok semmit csinálni. A bal kezemet állandóan a csípőmön kell tartani, fájdalmas......szóval olyan nyögős vagyok, de mégis jobb itthon......Majd csütörtökön megyek kötözésre vissza, de még utána sem lehet használni a kezemet, kb 10-14 napig.....és akkor lesz zárójelentés is.Több nyafogás nincs, majd ha erőm engedi visszaolvasok és írok is...de csak a tabletről.


    Mindenkinek küldök egy nagy ölelést és köszönöm a segítséget amit a macik elhoztak.....


     

  23. 2015. január 26. 12:10230029.

    Szegény Boldi.


    Ez egyenként is elég...nekem gyerekkoromban többször..sőt felnőtt koromban is felszúrták az arcüregemet.


    Reméljük ő megússza.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (230027)
    2015-01-26  11:55
  24. 2015. január 26. 11:58230028.

    Ugye szoktátok látni a filmjeinkben..egy kis borogatás a homlokra, csuklóra..esetleg egy kis zabkása..és sitty-sutty mindenki meggyógyul!


    Most, amit nézek a 44 részes..nahát abba is mik vannak!


    Nagyon jók a szereplők..a történet se rossz..csak nekünk ez felfoghatatlan.


    Ildiék még nem látták..nem akarom lelőni a poént, de annyi minden történik benne ha ezt elmondom az nem a tartalom.


    Van egy anya..együtt él 3 lányával. A legidősebb 30 éves és beleszeret egy paliba aki elvált és van egy gyereke. Na és ez akkora szégyen, hogy nem engedi a mama összeházasodni őket..egyébként is esküvő előtt a pali egy ujjal se érintheti meg a lányt...a 30 éveset!


    Nem tudom milyen film lesz..egy nagyon sikeres színdarabot filmesítettek meg..ráadásul 22 részesre tervezték..de olyan nagy volt a nézettsége..átdolgozták, így lett 44 részes.


     

  25. 2015. január 26. 11:55230027.

    Kriszti telefonált. Boldinak mellhártya gyulladása és arcüreg gyulladása van. Délután megy  házi orvoshoz és 3 napra kiíratja magát. Ha nem lesz lázas, nem kell menni. Virág kirúgta magát. Kis ügyes.

  26. 2015. január 26. 11:44230026.

    Ildike..nagyon jó a "szőke" arckép!


    Nekem eddig ez tetszett a legjobban (persze Leonán kívül)

  27. 2015. január 26. 11:39230025.

    Osztom a véleményedet a Heti Hetessel kapcsolatban Magdi!


    A tegnapi adás vérlázító volt..


    Remélem hamar hatnak a gyógyszerek.


    Nekem is rossz éjszakám volt..bekajáltam az arany galuskából tegnap. Élesztős, cukros kelt tészta!!


    Nekem méreg!


    De nem bírok ellenállni a csábításnak!(maradt mára egy kicsi..azért még megeszem)


    ..................................


    Itt volt a lányom, hozott egy csomó sült tököt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (230023)
    2015-01-26  10:56
  28. 2015. január 26. 11:28230024.

    Sacika, szia, ..annyira sajnálom, ami veled történt. Fogadd őszinte együttérzésemet. Nekünk nyugdíjasoknak kész csapás egy ilyen anyagi veszteség is. Sok-sok évvel ezelőtt történt velem: kiváltottam a zálogba adott gyűrűmet, ..utána bementem a piacra, és vásárlás közben levágták a táskám fülét, oda lett mindenem, ami benne volt. Nagyon rosszul esett.


    Julika kívánom, a betegeid valami csoda folytán gyógyuljanak meg, akkor nem kell utaznod, hiszen Te magad is beteg vagy.


    Minden reggelit köszönök, nagyon figyelmesek vagytok, csak teát kérek, mert már ettem sajtot.  Nem írigylem az orvoshoz látogatókat, ..most nem biztonságos csak az otthon levegője. 


    Annuskát én sem látom, gondolkodom, tán csak nem lett beteg szegény? 


    A mai nap eseménydús lesz Ilikéék és Erikáék számára. Hazamehetnek? Reméljük. Majd kapunk biztos hírt róluk estig. Addig türelmesen várunk. 


    A rajzok nekem is nagyon tetszettek. Ezek az arcok szinte beszélnek. Gratulálok, bár nem vagyok hozzáértő. 


    Jaj, de selejtes  napom van, ..teszek, veszek, de nem sok haszna. Pedig főzhetnék föntre, mert Ildim nincs jól. Nem kéri, nem éhesek,  csak gyümölcsöt esznek. Olyan szivesen kiszolgálnám őket, ahogy ők szoktak engem. Megyek meglátogatom őket.

    előzmény:
    silinga (230002)
    2015-01-25  21:40
  29. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. január 26. 10:56230023.

    Még visszajöttem ....olyan hézagosan olvastam ....pedig általában figyelek.


    Dórika ....akkor már otthon " regenerálódik". A pótolni való ....majd elkészül ....most félév után talán ott is ismételnek.


    Julika ....javulást kívánok Boldinak...nagyon le tudja gyűrni a gyerekeket ez a nyavalya.


    Nálunk ritkán jár lázzal betegség.Ha mégis volt/ igaz sose magas/ én J. csuklójára és a bokájára tettem vizes törölközőt.Ez nálunk ilyen családi hagyomány .....mert láttam folytatódik.


    Látom emlegettétek a Heti Hetest. Lehet, hogy bennem van a hiba ....de úgy érzem egyre silányabb lesz.Nem vagyok prűd ....de a tegnapi befejezése kicsit" sokk" volt. A Hajdú Steve meg  az értetlenségével .....de valószínű úgy van megírva.A tegnapi egyébként nem az én napom volt.

  30. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. január 26. 10:42230022.

    Szép napot Mindenkinek!


    Nálunk napsütés van ....a hónak már nyoma sincs.


    Megtettem az első kört.....epekövem nincs.Van viszont epehólyag gyulladás, de az, hogy  fájdalmam nincs ....az rejtély.Kímélő étrend, gyógyszer a  javaslat.A szédülés miatt a fülészeten akartam időpontot kérni .....nem úgy van az, hogy bármikor telefonálhatsz, vagy  ott állsz az ajtóban....csal fél kettő és fél három között és csak telefonon..Nekem pedig akkor pont más dolgom van.


    Ildike, Anikó .nagyon jók a rajzok.Csodálom azt akinek tehetsége és hozzá szorgalma, kitartása van.


    Sacikám ....neked megnyugvást ....bármi történt.


    Annuskának remélhetőleg a gépe rossz .


    Erikám ....már biztosan készülődsz haza.Most az egyszer maradj nyugton.....majd elkészül később minden.Nehogy húzódjon a sebed. Ugye megteszed?Vigyázz Magadra.


     

  31. 2015. január 26. 09:31230021.

    Szervusztok.


    Itt olyan napsütés van, hogy feledteti az elmúlt napokat, csak elviselni volt nehéz.


    Saci, nagyon együtt érzek Veled a veszteség miatt, sajnos volt benne részem nekem is.Gyógyulj meg hamar, ez már megtörtént, nincs mit tenni.


    Julika Neked is köszönöm a reggelit, a fogyókúra kizárt ezek után. Várom a híreket Boldiról.


    Gabi, én úgy emlékszem Ilike tegnap azt írta, hogy Dórika már otthon van.


    Ildi nagyon jó lett a szőke srácod. gratulálok.


    Lányok, Köszönöm mindenkinek az elismerő szavakat, jólesett, tényleg van benne egy csomó munka, no meg hiba is, de igyekszem.


    Erika bejelentkezését  várom, már biztos haptákban várja az elbocsájtást.


    Annuska, remélem nem gyűrt le a betegség!!!!!!


    Legyen szép hetetek.

  32. 2015. január 26. 09:02230020.

    Szép napot mindenkinek!


    Hideg van, de hétágra süt a nap..


    Új hét indul...új reményekkel....Reméljük mindenki gyógyul....


    Egy kis teával járulnék a reggelihez....

  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 26. 08:30230019.

    Erika már biztosan tűkön ül, várja a vizitet, aztán a zárójelentést. Lehet, hogy dél lesz, mire elindulnak. Azért remélem délután jelentkezik a bázisról. Dórika is ma tér haza a családjához. Remélem új betegek nem lesznek. 


    Gondolok Boldira is, illetve Picire, ő is ugrásra készen várja, hogy kell-e indulnia. 

  34. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 26. 08:24230018.

    Jó reggelt ezen a havas, igazi téli reggelen! 


    Már jártam itt, de féltem egyedül, inkább később visszajöttem.


    Hozok kávét, csak ezzel tudok szolgálni. 


    Csak a második kávétól kezdek magamhoz térni. 


    Saci válaszától nem lettünk okosabbak... tanulság nincs. Egy ilyen esetbe mi is belebetegednénk. Ő sem lett okosabb, mivel nem tudja, hol hibázott, amit legközelebb el kell kerülni.  Ezek a legrosszabb esetek. 


    Annuska mi van veled? Remélem ma már jössz és választ adsz, miért nem voltál tegnap! 


    Remélem mindenki jól van, én várom a telefont ugrásra készen, hogy bent van-e már az orvosom. Kezd komolyra fordulni a helyzet, mert ki kell írnia a februári inzulinomat. Ha nem jön, remélem más is meg tudja tenni. Csak van aki helyettesíti.  

  35. 2015. január 26. 08:14230017.

    Ilike az onkológushoz ment ma reggel, de tegnap este itt hagyott nekünk bőséges reggelit.


    Azért ebből is csipegettem, köszönöm!

    előzmény:
    Picivirág1 (230016)
    2015-01-26  08:07
  36. 2015. január 26. 08:07230016.

    Hozok reggelit!


    Nem látom Iluskát a skypon sem.


    Eszegessetek..csipegessetek..falatozzatok...kinek milyen az étvágya. Én az ilyet falni szoktam


  37. 2015. január 26. 08:02230015.

    Szervusztok!


    A hűtőfürdőről nekem egészen már a tapasztalatom. Melindának csak az vitte le a lázát. Amikor bevittem lázasan a rendelőbe az orvos letámadott, ugye csak a kis csuklóját, a bokáját borogatta? Ellensége a saját gyerekének??Azonnal a kórházba kellett vinni, ahol fürdő lepedőbe csavarták. Délután láztalanul haza engedték. Nagyon gyakran kellett aztán még így csillapítani a lázát. Ő olyan nagyon lázas fajta volt. Semmi más nem használt. Kellemes vízben kezdtük és fokozatosan hűtöttük. De ahány ház, annyi szokás, annyi vélemény.....


    Latyakos az utca, reggel esett még valami vizes hó, már jön föl a nap. Sokáig aludtam, pihenten ébredtem.


    Mézes teát iszogatok. A torkom olyan hurutos. Timi megy Csabára, hozatok gyömbért. Az nagyon jó citrommal, mézzel keverve.

  38. 2015. január 25. 23:47230014.

    Lányok....az esetnek nincs tanulsága........nem tudom...és nem is akarom megtudni hogyan történt........

  39. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 25. 23:24230013.

    Ilikém! A hűtőfürdővel kapcsolatban osztom a véleményedet! Én is csak nedves lepedőt tettem Gáborra, amikor magas láza volt. Ez is elég rosszul esett szegénynek. No de hát Bálintnak nem én vagyok az anyja, nem szólhatok bele. Úgy tűnik hatásos volt, bár még mindig nagyon sápadt... 

    előzmény:
    fili48 (229996)
    2015-01-25  20:37
  40. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 25. 23:21230012.

    Én is osztom a véleményét Ilikének, valóban több mint másolás, élnek az arcok. Szerintem ez már művészet! Éppen ez különbözteti meg a másolástól! 

    előzmény:
    franci47 (230010)
    2015-01-25  23:13
  41. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 25. 23:18230011.

    Mondhatnám Pötyi, hogy a számból vetted ki a szót, én is az okulás végett kérdeztem. 

    előzmény:
    potymama (230009)
    2015-01-25  22:36
  42. 2015. január 25. 23:13230010.

    Jó estét


     


    Annyira belefeledkeztem a   filmezésbe, hogy nem jöttem.


    Anikó nagyon jók a rajzok, bár én már láttam őket. Azért az élőt nem adják ám vissza. Sokkal-sokkal jobbak ha mindjárt papíron látjuk. Kérted, hogy küldjem a szőkét,... itt van.


    Köszönöm én is a dicséreteket, ezért mégis elhoztam a szőke fiatalembert a Tomorrowból.  /a f.gép változatlanul rossz./


    Annuska panaszkodott a gépére, lehet, hogy elromlott.


    Ilike nem írtad meg a nap gondolatáról az esszédet.


    Emesének jó felkészülést kívánok a következő időre.


    Mi történt Sacikám a pénzeddel. Ne csinálj ilyet, tudod, hogy kíváncsiak vagyunk.


    Magdikám gyógyuljál már meg. Nekem használ az ajánlott kencefice.


    Julika, szegény Boldika visszaesett, a tüdőgyuszkó nem semmi.


    Várom a betegeket haza a kórházból.  Örülök, hogy Balázskát nem érte el a vakbélgyulladás.


    Mindenkinek szép éjszakát.

  43. 2015. január 25. 22:36230009.

    Tényleg Saci, hogy történt, hogy elvesztetted a pénzedet?


    Már csak tanulságul, hogy mi is vigyázzunk rá.


    Először viccnek vettem, gondoltam elkártyáztad az unokákkal..aztán még egyszer elolvastam és komolyabbnak tűnt a dolog.

  44. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 25. 22:35230008.

    Én sem emlékszem, hogy láttam volna Annuskát, rákerestem és döbbenettel láttam, hogy ma még nem volt! 


    Annuska hol vagy, mi van veled? Ugye semmi baj? 

    előzmény:
    silinga (230002)
    2015-01-25  21:40
  45. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 25. 22:31230007.

    "lázas volt 3 napig..de semmi más jele nem volt az influenzának."


    Így volt Bálint is! Reméljük, hogy ezzel le is zárult a dolog mindkettőnél. 

    előzmény:
    potymama (230000)
    2015-01-25  20:57
  46. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. január 25. 22:28230006.

    Sacikám, hogy történt, hogy elveszítetted a havi nyugdíjad felét? A pénztárcáddal együtt veszítetted el,  vagy ellopták? 

    előzmény:
    silinga (230002)
    2015-01-25  21:40
  47. 2015. január 25. 22:00230005.

    " elveszítettem a havi nyugdíjam felét....és talán ez is hozzájárult, hogy beteg is lettem,"


    Sárikám!


    Hát ez meg hogy történt??

    előzmény:
    silinga (230002)
    2015-01-25  21:40
  48. 2015. január 25. 21:55230004.

    Nagyon jók a rajzok Ancsa drága!!


    Azonnal vissza kacsintottak rám az ismerős arcok! Szabályos tehetség vagy,mert ez nem csak "másolás"...de élnek az arcok.


    PÖTYIKE!


     


    Köszi az infót,már kapcsolok is vissza és nézem.Szóltam Árpinak is.


    Igen,-Dórinak innen szerintem már sima gyógyulás lesz az útja.


    Borsikám!


    Otthon náluk fog gyógyulni Dórikám! Rengeteg a behozni valója,hisz most utolsó éves az általánosban,és jól lemaradt. Na meg nagy lányok,-nem kell már felügyelet nekik.

    előzmény:
    ancsa46 (229999)
    2015-01-25  20:48
  49. 2015. január 25. 21:42230003.

    Nagyon jók a rajzaitok, Ildié is, amiket láttam tőle!


    Én teljesen béna vagyok ebben, ezért igazán csodálok mindenkit, aki tehetségesen rajzol.

    előzmény:
    ancsa46 (229997)
    2015-01-25  20:40
  50. 2015. január 25. 21:40230002.

    Anikó....nagyon ügyes vagy te is....hogy lehet ilyen jó rajzokat csinálni.....csak csodálni tudlak benneteket!


    Borsika....kösz a hírt Erikáról, otthon biztos könnyebb lesz nki, vagy legalább is jobb a saját megszokott helyén...ahogy ismerem nehéz lesz tartani a munkanélküliséget....kíváncsivá tettél a titkos híreddel.....biztos valami jó....


    Julika...jobbulást a betegednek...sőt betegeidnek...


    Ilike....örülök, hogy Dórika hazamehetett....jobbulást neki is...és persze neked is....szerencsésebb lenne, ha nem kellene holnap útra kelned....nagyon gondos vagy, hogy még a reggelinkről is gondoskodtál.....a Heti Hetest én is most fogom majd nézni...


    Annuskát nem láttam, vagy nem figyeltem...


    Elég szétszórt vagyok.....nagy kár ért /lehet, hogy csak az én fogalmaim szerit nagy/, elveszítettem a havi nyugdíjam felét....és talán ez is hozzájárult, hogy beteg is lettem, az utóbbi elmúlik kúrálom magam....

    előzmény:
    ancsa46 (229994)
    2015-01-25  20:36

Címlap

top