Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2017. október 24. 10:22274401.

    Szervusztok!


    Jó volt Borsikával indítani.Vidáman kezdődik a nap.Süssél valami különlegest, hagy csodálkozzon Teca milyen ügyes a barátnője.


    Julika jó szórakozást a mozihoz. Kíváncsi leszek mi a véleményed a filmről.


    Magdi is szép élményekkel tért haza.A süti sztori sem kedvetlenítette el a társaságot.Jó, hogy volt alapanyag és meg lehetett ismételni.


    Macsi szigeti és privát képeit nézegettem.Szépek az ősz színei.Csinik voltatok és vagytok ma is.


    Pötyi tegnapja is mozgalmas volt.Jó család vagytok.Szeretem ezeket a spontán látogatásokat.


    Annuska, hogy vagy?Térded?Biztos örült az uncsid, hogy ilyen ügyes nagymamája van még függönyt varrni is tud.


    Saci vasárnapi ebédje is csivitelősre sikeredett.Kicsit fárasztó akkor, de jó visszaemlékezni rá.


    Ildikó hamar elszalad a hétvége amikor együtt lehetsz Bencével, de olyan gyorsan telnek a napok és újra otthon lesz.


    Anikó vigyázz ebben a szélben nehogy megfázz.Milyen a frizurád?


    Erika nagyon keveset írsz mostanában.Nem vagyok megelégedve.


    Mindenkinek szép napot.

  2. 2017. október 24. 09:33274400.

    Borsika "kinyilatkozott"Jól indul a reggel. A hajnal nem volt ilyen úgy mond kellemes. kettőkor felébredtem, akkor láttam, hogy Incike üldögél az előszobában a padon. lefeküdtem, de hallom, kopp kopp...nyáááúúúBeengedtem és 4 ig dagonyázott, masszírozott. Akkor kelt fel Timi is és hoztam be Vincét, szórakozzon vele. csináltak is akkora bulit az előszobában, szánkóztak a papucsokban, bújtak a szőnyeg alá. Most Vincének sincs kedve kimenni. 


    Megyek cékla levest főzni. Még soha nem főztem de sokat hallottam róla, Timi is enne..azzal várom haza. Mostanság ő a főző, nekem csak be kell szerezni a alapanyagokat. 


    hatalmas szél fúj..fúúúj


    Délután moziba megyek, Mészáros Márta új filmjére, Töröcsik a főszereplő.


    Az Aurora Borealis – Északi fény két idősíkon futó, fordulatokban gazdag családtörténet, amely anya és lánya kapcsolatának mélységeit boncolgatja. A Bécsben élő sikeres ügyvéd, Olga (Tóth Ildikó) idős anyja, Mária (Törőcsik Mari) váratlanul kómába esik. Amíg Mária élet és halál közt lebeg, Olga egy mélyen elhallgatott titokra bukkan. Az egyre szenvedélyesebb kutatás  az ’50-es évek háború utáni Európájába vezeti vissza, ahol útja végén ő maga áll: egy olyan ember, akit korábban nem ismert.A film szokatlan helyzetekben, női érzékenységgel beszél az identitásválságból adódó drámai helyzetekről, a széttöredezett Európa háborúi okozta, soha nem gyógyuló sebekről, az elmúlásról, valamint a hazugságok és elhallgatások leleplezésének felszabadító erejéről.


    Az alkotás színészgárdája tudatosan multikulturális. A főszereplők Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska. A mellékszerepekben olyan, hazájukban rendkívül népszerű színészek lesznek láthatók, mint a lengyel Lesław Żurek és Ewa Telega, a spanyol Antonio de la Torre, vagy az osztrák Hary Prinz, de többek között Wunderlich József, Cserhalmi György, Fekete Ernő, Bereczki Zoltán, valamint Mészáros Márta állandó szereplői, Monori Lili és Czinkóczi Zsuzsa is feltűnnek.


     

  3. 2017. október 24. 09:31274399.

    Szervusztok.


    Eltűnt a szürkeség, helyette van nagy fényesség, és hideg szél, ezért  mindjárt teregetem is a mosásom, ma egykettőre megszárad.


    Borsika,de jó hogy mindjárt a Te hsz-el találkoztam, öröm volt olvasni. Remélem Teca kellemes beszámolóval érkezik. Nem sütöttem a hétvégén semmit, hozzám nem olyan könnyű csak úgy betoppanni, mindenki messze él, kivéve a lányom, de Ő meg mint a hurrikán érkezik és már távozik is. Mindig fut valahonnan valahova. Uncsikkal sokáig beszéltünk telón, most áldom a feltalálóját.


     

  4. 2017. október 24. 08:54274398.

    Jó reggelt!


     


    Borsika te egy angyal vagy....jó volt úgy ébrednem, hogy a te írásodat olvastam.....Vigyázz magadra!!!!!!


     


    A sok eső után már kezd sütni a nap..........


    Macsi csuda klassz csaj voltál (vagy is)...jó volt időutazni veled!


     


    Legyen szép napotok!

  5. 2017. október 24. 06:47274397.

    előzmény:
    BORS (274396)
    2017-10-24  06:10
  6. 2017. október 24. 06:10274396.

    Jóreggelt kívánok, ..


    sziasztok Hugocskák, mit álmodtatok? 


    Macsika, ébren vagy? Úgye, hogy változnak az ember alvási igényei az évek során?!  Szerintem már nyomod a gázt az autódban, és irány az újabb felfedező út. Hello WZS! ..Van beceneve is a kocsidnak? ..hálásan gondolok rá is, mióta hazagurított, amikor ramatyul  voltam! hű  ..de oda voltam! ..


    Kéne kitalálni valami pogi félét, 


    jön a Barátnőm, ..beszámol a tegnap programról, hogy sikerült a találkozó a baráttal. Pötyike sós rúdjait tervezem ..meglátom.Lehet, h. csak mirelit tésztát veszek. Nagy nyüzsgés lehetett nálatok Pöttye, ..még a kutyák is, ..nahát!Hozzám is átjöttek tegnap este, P. meg R. Mi most komoly dolgokról témáztunk - munkahely, iskola,...stb.,


    aztán még utána otthonról írtak, jókat vicceltek velem írásban, sőt előkerültek nyaralási képek is. Hát, végre  feltenném, ..de most sajnos   ez nem működik. : _ ((


    Hogy milyen eső volt itt tegnap!!..Erika, nálatok is ugye?  ..na, ilyenkor "kényszerül" az ember valami  kuckós programot csinálni. Az jó. Én filmeztem,   egyet néztem FrncikaIldim-től, ..legközelebb valami vidámabbat választok.Nagyon jó, hogy feliratosak. Köszönöm!


    Anikó, sütöttél végül valami izgalmasat? Emlékszem, nem vártál senkit, de végül is nem árt ha van biztonsági mama-csemege. Sosem lehet tudni ki jön! Hogy vagy ? milyen most a hajad? Milyennek képzeljem?  Fehér szőke, aranyszőke, v. csíkos? 


    A Macsink milllen bombázó volt, ugye?  Egyszer réges régen, én is voltam ám például szőke, is meg vörös is, bizony!


    lehet hogy már meséltem!!!..


    kaptam papától egy fekete műsző bundát. Jaj irtó drága volt ám!...ehhez képest kellett a szőke haj! Befestettem. Féltem magamtól, olyan más lettem!! ..visszamentem, hogy alakítson vissza!Ennek az lett az ára, hogy vörös lett, majd 


    amikor végre barnás lett, ...addigra gumi-szerűen rugóztak a hajszálaim. Félelmetes volt az állaga. Soha többet sem festék, sem dauer nem került rá.   ..elmeséltem. Hamarosan megint le kell vágatnom. 


    Julika, hogy vagytok?  Timike étvágya rendbe jött-e már? Ti olvasom, h. igen korszerűen étkeztek, ..változatos, és sok sok növény van az asztalon. Bizony nagyon okos! Én is kezdem bevezetni!Tegnap abszolut hús-nélküli zöldséges - lecsószerű - ételt dinszteltem. Jah..jó volt. Este meg R.-ék rántott gombát és karfiolt hoztak. Imádom a majonézt, ha más megcsinálja.P. elkészítette gyorsan.


    Sacikáék szoktak hallowent tartani, ugye? illetve az unokák. Erről jut eszembe a mieink is fognak biztos tököt fúrni, faragni. Egy hasznos oldalt találtunk, ahol a pozsgás növények a kifúrt tökbe vannak beültetve. Ja, és szerintem az a tök még a szárán van a kertben. Nincs hol megmutatni!


    Kelnem kell. Kell kelnem.  Szóval kikelnem az ágyból.


    Magdika szia, jó volt a beszámolód, nagyon élveztem. Nahát, mozgalmas lehetett ez a sokfős összejövetel is!!! Meg a süti sztoryd! Ó szegény ...mit összeizgulhattál miatta! Jó lett a végső süti,  de a romost is  elkapkodták!


    Valahol olvastam (talán Szabó Magda megállapítása) hogy nincs két egyforma nap. Az édesanyját idézte, azt mondta, ..pl.: ..ma hétfő van, holnap meg kedd lesz. Ki mondja azt, hogy minden nap ugyanolyan? Minden nap mást, újat hoz. Ebben bízom én is. Ma biztos nem fog fájni a derekam, a visszereim sem, .....tegnap zuhogott, ma kisüt a nap. Ugye így legyen? A szél is meg szokott fordulni, amikor vihar van a tengeren! Óóó atyám, ..teljesen elkábultam a saját bölcseleteimtől. Na,  húúúzok is, mert sok lett, ráadásul tele hibával. Kérem szives elnézésteket. Most egy reklám film megy a tv-ben, "táncolnak" benne a fiatalok. Ez inkább amolyan erobic féle, mint tánc. Marika, figyelj, mit szólsz? ..ugye igazam van? bár senkit sem szeretnék befolyásolni, ..de "bezzeg az én időmben  mások voltak ....stb.." ,,Juhuj, megyek. pirulok, nagyon elszaladt velem a ló!!!

    előzmény:
    macska54 (274395)
    2017-10-24  04:01
  7. 2017. október 24. 04:01274395.

    Jó reggelt mindenkinek. 


    Fél 11-kor oltottam el a kislámpámat és már 3-kor fent voltam. Nem vagyok álmos. Majd bizti 11-kor leszédülök a székről. Mostanában nagyon későn fekszem. Nem tudom mi történt. 

  8. 2017. október 23. 22:00274394.

    Benéztem még lefekvés előtt..nehogy lemaradjak valamiről!!!


    Most jöttünk haza, átmentünk a lányomékhoz..vett a vejem egy új tv-t meg kellett csodálni!


    Akkora mint egy kétajtós szekrény..a tv. Közbe befutottak a Dalmáék is a Dióval..a három kutya jó műsort adott, elszórakoztunk rajtuk.


    Itt esik az eső..napközben nem esett.

  9. 2017. október 23. 20:38274393.

    Neked is és mindenkinek további szép estét, jó éjszakát.

    előzmény:
    Picivirág1 (274392)
    2017-10-23  20:31
  10. 2017. október 23. 20:31274392.

    Csak jó éjszakát jöttem köszönni. Jól eltelt a nap, semmit tevéssel..illetve itt volt Nóri beszélgettünk, filmet nézek, a doktorosat...most megyek az ágyba olvasni, rejtvényezni. 

  11. 2017. október 23. 16:01274391.

    De bizony ám hogy nem tévedsz. 

    előzmény:
    harangvirag08 (274390)
    2017-10-23  14:42
  12. 2017. október 23. 14:42274390.

    Szép napot Mindenkinek!


    Most újra megnéztem a kedvenc képemet.Nincs benne semmi különös .....és mégis benne van minden.Macsi kockás blúzban ,gyönggyel a nyakában ,Maci kigombolt fehér ingben kicsi hosszabb hajjal....ülnek valahol ...és ábrándosan néznek a jövőbe.Szerintem valamikor a kezdetekkor  készült ez a kép. Tévednék???Nekem akkor is  ez a nyerő.


    Itt változatlanul esik és majdnem sötét van.Most végeztem a birsalmasajttal.Rá kellett jönnöm, hogy szinte semmi erőm ....alig tudtam szétvágni őket....ráadásul biztos a szárazságtól, olyan kövesek voltak.Külsőre pedig olyan jól néztek ki ...jó. hogy nem hoztam többet.Azt hiszem utoljára csináltam sajtot.Barbara nem szereti...Dávid nagyon...ezen legalább nem vesztek össze gyerekkorukban.Jó fogyasztóm még D. barátnője.Ő minden olyan dolognak amit ők nem csinálnak/ pl. lekvár/ nagyon tud örülni.


    Sacikám ...hangulatos lehetett az ebéd tegnap...kell néha a hangzavar.A tortás kép még vasárnap készült...mikor kivételesen otthon volt mindenki.


    Ildikém ...köszönöm a filmet....talán el is kezdem.Semmi komoly dologhoz nincs most kedvem...az idő az oka .

  13. 2017. október 23. 12:59274389.

    Szervusztok


     Itt tegnap este óta kisebb megszakitásokkal csak esik és esik.


    Ildike, direkt jó, hogy feltetted a kedvenc számom, ez kicsit felvidit, köszi.


     Macsi ugye nincs harag, hogy a régi éned megkritizáltuk,  Különben már tegnap is irni akartam, hogy a kutyusotók olyan- németjuhász- mint az én Bambim volt. El is érzékenyültem.  14 évig a legjobb barátok voltunk. Olyan egy arany szuka volt, hogy amikor Viki kicsi volt és elesett a kertben- sirt- Bambi mint az örült rohant hozzánk és cibált minket a kislányhoz- Vagy amikor csontot kapott elvitte Vikinek. Na ne nosztalgiázak.


     Fütők, mert hüs van. Közben elkészült az ebédem is- rakott kel-. Megvarrtam Vikinek a szobai függönyöket amit tegnap hozott. Ma már csak mozizni fogok. Holnap reggel -ha minden összejön- egy gyors vásárlás lesz és temetőjárat, hogy a tömeget kikerüljem.


    Kellemes és pihentető napot kivánok.

    előzmény:
    macska54 (274388)
    2017-10-23  12:02
  14. 2017. október 23. 12:02274388.

    Lányok akkor bizti tetszett. Ma már nekem se tetszik. De nem vagyok szomorú egyik képen sem. Nekem ha fotóznak nem megy a mosolygás. Sose szerettem ha fotóznak, de Macim meg mindig akart képet. Sőt... imádok nevetni... mit nevetni?.. hangosan röhögni. De alapjaiban nem vagyok egy mosolygós fajta. Nekem ilyen az arc berendezésem. De ettől még nincs rossz kedvem. Pláne nem nyaralásnál. De csak azért mert fotóznak nem tudok mosolyogni. Pl. Éva tesóm tud. Én nem... És nagyon sokan tudnak. Judynak is mindig mondom ha rólam akar képet azt úgy csinálja, hogy én ne is tudjak róla. Az nincs beállítva és akkor azok úgy ahogy jók lesznek. 

  15. 2017. október 23. 11:47274387.

    Én is azon a véleményen vagyok mint ti.


    De ő akkor szőke akart lenni. 


    Tényleg szomorú volt. 


     


     

    előzmény:
    potymama (274384)
    2017-10-23  11:16
  16. 2017. október 23. 11:44274386.

    Ének az esőben.


    Igazán ez tetszik, nem tudom miért a másikat raktam fel. 


    Ezt bármikor szívesen hallgatom, még napfényben is. 

  17. 2017. október 23. 11:38274385.

    Sziasztok Lányok!


     


    Ideért,mint tudjátok az email. Tehát az én címem jó. 


    Julika, nem tudom hol lehetett a listád, hogy elveszett. 


    Sacikám pihend ki magad ma.  Nálunk is esik az eső, tegnap óta szünet nélkül. 


     


    Ma korábban keltem, sütöttem Bencének, és magunknak is. Ma kell visszamennie.  Remélem szerencsés út lesz. A télen már nem nagyon lehet kocsival menni. 


     


    Nézek egy filmet. Happy Marriage. KÉRI VALAKI?  12  részes 36 perces részekkel. Aranyos, nem fog földhöz vágni a téma, de érdekes. Olyan nyugis, és mégis történik valami. JAPÁN SOROZAT!


    Kellemes pihenést.


    őszi eső


     


     

  18. 2017. október 23. 11:16274384.

    Sziasztok!


    Mindig mondom..gyertek Szegedre..éppen süt a nap!!!


    Az éjjel esett jócskán, lehet még fog is.


    Hú..nagyon rosszul aludtam..bekajáltam, éreztem én, de nem bírtam ellenállni!


    Már semmi bajom! Lecsúszott a kajamennyiség a gyomromból, már nem bántja.


    Tegnap beszaladt Zsuzsi a ruhájáért amit felhajtottam, a lányom kivitte az állomásra aztán visszafelé bejött..közbe hívott Alexa skypen..jól eldumáltuk az estét.


    Jókat nevettünk neki..elmesélte az egyetemi dolgait..vagy 6 csoportra vannak osztva..az övé az utolsó...a maradék. Egy kínai, egy indiai, egy macedon és ő. És ez a vegyes társaság sok vidám percet okoz egymásnak..viszont mind a négyen a sötétségben botorkálnak..egyikőjük se konyít semmit az informatikához..nem tudnak egymásnak segíteni.


    Nekem se tetszett Macsi a rövid szőke hajjal, biztos életben egész más volt mint képen. Meg akkor mindig olyan szomorú volt a fényképeken.

  19. 2017. október 23. 09:08274383.

    Szép napot Mindenkinek!


    Szebbet,  mint ami itt van.....csak esik, csak esik....és hűvös van....Az éjjel először aludtunk csukott abalknál...ja és a hálónam nem fűtünk,nem fáztam, csak a friss levegő azért hiányzott..


    Az este olvastalak benneteket, de írni már késő volt....láttam,hogy mindeki elég jól haladt a téliesítéssel...


    Kirándultam Magdival, jó volt olvasni a vidám együttlétről, a szerinte nem igazán sikeres süti sikeréről...és jó, hogy szerencsésen visszaérzett...szép a szülinapi tortájával, kár , hogy itt még mindig nem lehet felrakni


    Macsival jó volt kószálni a Margit szigeten....valami gyönyörűség a virágaival, állatkáival, szökőkutakkal és nem utolsó sorban az őszi szineivel......A múltbéli album is nagyon érdekes...tartalmas, szép élettel  a háttérben...Nekem legjobban  feltűzött hajjal és színesben tetszett..


    Ildikó...kösz a filmnézési lehetőség közlését....A Mélygyökerűt láttam/akkor is a te javaslatodra/....


    Vegyétek úgy , hogy mindenki mellé odaültem egy kicsit beszélgetni.......kihullott ugyanis, hogy még mit akartam


    A tegnapi nap elég zajos volt....Mindenki itt volt ebéden.....még az ex vőm is /pont délbe hozta a lányokat/Nagy nevetések, hangzavar....szinte szót kellett kérni, ha valami fontosat akartál mondani.....már azon gondolkodtam megkeresem a  sípomat, amivel régen a gyerekek közt is mindig rendet tudtam csinálni.........Ma viszont nagy csend van, főzni sem kell, ....most tényleg szabadságon vagyok...

  20. 2017. október 23. 08:32274382.

    Igen, azok email címek voltak. telefon számok nem voltak meg Pötyinek. 

    előzmény:
    macska54 (274381)
    2017-10-23  08:11
  21. 2017. október 23. 08:11274381.

    Julika most akkor azok a címek mind jó amiket nekem küldtél? 

    előzmény:
    Picivirág1 (274380)
    2017-10-23  07:54
  22. 2017. október 23. 07:54274380.

    Szervusztok!


    Tegnap késő délután átcuccoltam a hálóba és döbbentem vettem tudomást , hogy a kis gép semmilyen formában nem enged belépni. Olvasni tudok, de írni nem..ki vagyok tiltva, olyan email címen nincs regisztrálva..hiába írtam meg a emailt, hogy új jelszót csináljak. remélem ha rendben lesz a ránc felvarrás ott is be tudok lépni.


    Pötyinek szerettem volna megköszönni, hogy a segítségemre sietett és elküldte az ő címlistáját. próbáltuk közösen kijavítani a hibás adatokat. Jó lenne megint egy pontosítás...Baracskán ezt ellógtuk. 


    Itt esik az eső, milyen jó, hogy tegnap begyömöszöltem a zöldet a kukába, és milyen jó, hogy nem jelentkeztünk a kirándulásra. A fenének van kedve ilyen esőben nézelődni. marad a benti szórakozás, mozizás, varrás, cicázás. 

  23. 2017. október 23. 06:19274379.

    Jó reggelt mindenkinek.


    Itt nagyon esik tegnap óta. Na ez az az idő amit nem szeretek. :(

  24. 2017. október 22. 21:17274378.

    Most vissza nézve nekem sem, de akkor igen. 


    Mindenkinek szép estét, jó éjszakát.

    előzmény:
    Nusimama (274376)
    2017-10-22  20:47
  25. 2017. október 22. 20:51274377.

    Annuskám, a kávé jó volt. 


    Az ágy nem,mert nem feküdtem bele.


    Törtem egy kis diót Bencének, azt is kell majd ennie. 


     Befejeztem közben a filmet. 


    Most  eszem egy kis tiramisut, bizony.... ilyen későn. 


     

    előzmény:
    Nusimama (274375)
    2017-10-22  20:44

Címlap

top