Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Kertészkedők IDE!

Torolt_felhasznalo_411882
Torolt_felhasznalo_411882
Létrehozva: 2005. március 30. 12:09
Sziasztok!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de alig várom, hogy lehessen végre tevékenykedni a kertben.
Nagyon szeretek növényekkel foglalkozni, de ez eddig a szobanövényekre korlátozódott. Szeretném szépítgetni a kertünket is.
Milyen ötleteitek vannak egy amatőr számára ? Eddig annyit tettem, hogy kitaláltam, hol legyenek virágok a kertben, és vettem különböző virágmagokat.
Üdv.
N
  1. 2005. március 30. 14:1126.
    Idén vettem én is ilyen mixet. Szín szerint vannak csoportosítva különféle magok. Sőt azt hiszem vannak évelők és egynyáriak is benne.
    Szépen kikletek neked? És tényleg egyszínűek voltak?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_736639 (21)
     
  2. 2005. március 30. 14:1125.
    hetente, vagy másfél hetente locsolom, de most hogy mondod, a mellette levő növény, ilyen tölcséres, vagy hogy mondjam, és egyszer amikor állt benne a víz, ilyen fehér szúnyoglárva szerűségeket láttam, azt hittem, hogy szúnyoglárva! most el tettem mellőle, már kb 2 hete, és mikor átültettem, nem láttam a gyökerén semmilyen mozgolódást, sem a földjébe! azért ha hazamegyek, alaposabban megvizsgálom, és lehet, hogy megint kiszedem, és alaposan átnézem a gyökerét! és én ugyanazzal a földdel raktam nagyobb cserépbe, + földdel! lehet, hogy teljesen új földbe kellett volna tennem??!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (22)
     
  3. 2005. március 30. 14:0724.
    hát nem akar egykettőre rendbejönni, már vagy két hete szegény csak kókad, éspedig napos helyen van! otthon vidéken a mamámnak van rengeteg virág! kezdődik ilyenkor a tulipán, nárcisz, hóvirág, ibolya, aztán a további sorrendet nem tudom, de van bazsarózsája, akkor ilyen színes nemtommik, hasonlítanak a gerberára, csomó rózsa, és még rengeteg, vagy millió féle színes virág, aminek a nevét sem tudom! nagyon büszke vagyok a nagymamára, 76 éves, és egy nagy kertet, teljesen egyedül tart karba, úgy, hogy csípőprotézise van, és az egyik térde is nagyon rossz állapotba van! és le kell kopogjam, nagyon szép kertje van :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_736639 (21)
     
  4. Torolt_felhasznalo_736639
    Torolt_felhasznalo_736639
    2005. március 30. 14:0423.
    Bocs! kikusz= fikusz:-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_736639 (21)
     
  5. Torolt_felhasznalo_411882
    Torolt_felhasznalo_411882
    2005. március 30. 14:0322.
    Szia!
    Bár fikuszom nincs a repertoárban, de tippelni tudok hogy mi lehet a gond: nem locsoltad a kellőnél gyakrabban esetleg? Egyszer - egyszer ilyen nálam is volt némely növénnyel, de utána rendbejöttek.
    Ha nem ez, akkor nem lehet hogy egy másik növényről átmentek rá tetvek vagy vmi kártevők? Nézd át alaposan majd.
    előzmény:
    tigrisske (20)
     
  6. Torolt_felhasznalo_736639
    Torolt_felhasznalo_736639
    2005. március 30. 14:0221.
    Én is imádok kertészkedni! Az én kikuszom is csinált ilyet, de miután áttettem naposabb helyre, egykettőre rendbe jött!
    Idén én is inkább magokat fogok vetni, de én olyanokat vettem elsőre, amiket nem kell palántázni, hanem egyből mehetnek a földbe. Vettem olyan színösszeállításokat is, hogy egy zacsiban rengeteg fajta virág van, pl. mind piros vagy narancssárga.
    előzmény:
    tigrisske (20)
     
  7. 2005. március 30. 13:5220.
    Sziasztok kedves kertészkedők! én sajnos nem tudok kertészkedni, mert pesten élek (tavaly költöztünk fel vidékről, de már úúúúgy mennék vissza) :-(( ezért szoba növénnyel kapcsolatban lenne kérdésem, hátha tudtok segíteni! van egy csudaszép fikuszom, vagyis csak volt csudaszép, egyik napról a másikra, el kezdett kókadozni, a levelei el kezdtek sárgulni, és lepotyogtak. nem tudtam mit csináljak vele, úgyhogy annyit tettem, hogy átültettem nagyobb cserépbe. a megmaradt 3!!! levél még kókadt, de már nem potyog! jól tettem, hogy átültettem, vagy szegény beteg lett??? vagy mi a probléma??? esetleg holnap tudok fényképet is behozni róla, hogy milyen most :-(
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  8. 2005. március 30. 13:3919.
    nálunk is ez a helyzet :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (18)
     
  9. Torolt_felhasznalo_411882
    Torolt_felhasznalo_411882
    2005. március 30. 13:3418.
    Helyesbítek:46-os lába van:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (17)
     
  10. Torolt_felhasznalo_411882
    Torolt_felhasznalo_411882
    2005. március 30. 13:3117.
    Ez igen! Páromnak 46 lába van!:)))
    Köszi!
    előzmény:
    16111963 (11)
     
  11. 2005. március 30. 13:2516.
    Sziasztok,
    Én a lopótököt tudom javasolni. A magot be kell áztatni 1 napra és utána a helyére elvetni. Nagyon gyorsan nő és szépen be lehet futtatni vele bármit. Mi a tornácunkhoz szoktunk ilyet ültetni és a nyár végére szép árnyékot ad a nagy leveleivel és ajopofa ahogy a tökök lógnak rajta. Egészen a fagyokig zöldel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. 2005. március 30. 13:1315.
    Igen, hát sajnos van allergiásunk. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_286475 (14)
     
  13. Torolt_felhasznalo_286475
    Torolt_felhasznalo_286475
    2005. március 30. 13:1114.
    Kedves Babbus!

    Lehet, hogy kegyetlennek hangzik, de a méhek ellen Chemotox! A legjobb, főleg, ha valaki allergiás a csípésükre a családban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. március 30. 13:1013.
    :) ez nagyon komoly! :)
    előzmény:
    16111963 (11)
     
  15. Torolt_felhasznalo_286475
    Torolt_felhasznalo_286475
    2005. március 30. 13:0912.
    Sziasztok! Tapasztalatból tudom, nem érdemes magvetéssel próbálkozni csak azoknak, akiknek sokéves tapasztalatuk van, és emellett kifejezetten jó fekvésű kertjük van. A palántatermesztők kifejezetten erre specializálódnak, jó minőségű árut lehet tőlük venni és nem annyira vészes az áruk sem. Viszont a késő tavaszi fagyok előtt nem érdemes kiültetni őket, mert vehettek újat.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2005. március 30. 13:0911.
    www. oazis. hu
    A kedvedért megnéztem a honlapjukat és mit találtam? Az Oázisokban vásárolt növényekre április 1-jén annyi százalék kedvezményt adnak, ahányas a vevő lábmérete!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (8)
     
  17. 2005. március 30. 13:0510.
    szia, én is imádok a földben "kaparászni". . . . :)

    Szerintem azokat a virágokat, amiket nem kell rögtön a helyükre vetni, azokat palántaként nevelgetheted addig is, így májusra már gyakorlatilag kész növényeket tudsz kiültetni, és hamarabb virágdíszbe borul a kert. . . nálunk töméntelen műanyagpohár és tojástartó invázió van. . . . de megéri. . . . :))))

    _szóval nekönk így szinte minden kikelt, engem egyedül a levendula-mag úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúútál két éve, legnagyobb bánatomra :( de talán az őszi vetés még kikel.

    Nekem az árvácska is magról van (tavalyiak magját szedtem le), a petúnia, a körömvirág, a csodatölcsér, a margaréta, a bohócvirág, nefelejcs, tavaly a búzavirág, stb-stb. . . talán egyedül a borzaskatát vetettük ki rögtön. . . szerintem érdemes otthon elkezdeni a palántázást még a tél végén, mert nekünk pl wlég nagy a kertünk, és szeretjük a virágot. . . és ha minden palántát egyesével vennénk meg, annak nagyon húzós lenne az ára.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (1)
     
  18. 2005. március 30. 13:059.
    SZiasztok, krédezném, hogy mit lehet tenni szerintetek méhek ellen? Ugyanis a telken beköltöztek csapatostul a nádtetőbe. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (8)
     
  19. Torolt_felhasznalo_411882
    Torolt_felhasznalo_411882
    2005. március 30. 13:048.
    Hol van ez a kertészet? Vagy van honlapjuk?
    előzmény:
    16111963 (7)
     
  20. 2005. március 30. 13:017.
    Ha pesti vagy, akkor ajánlom az Oázis Kertészetet. Mindig van náluk akciós növény, nagyon jó áron.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (1)
     
  21. Torolt_felhasznalo_168680
    Torolt_felhasznalo_168680
    2005. március 30. 13:006.
    Nekem magról bevált még a hajnalka és a törpehajnalka (de mindegyik sok locsolást igényel) és az estike is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_411882
    Torolt_felhasznalo_411882
    2005. március 30. 13:005.
    Szia!
    Nálunk is úgy van, hogy külön napozó rész van kialakítva, külön a konyhakert, ami a nagyszülők reszortja inkább, én jobban szeretek a virágokkal és dísznövényekkel foglalkozni.
    Hűha, lehet hogy gondok lesznek a magokkal???
    Mozaik virág magot is vettem, hát 2-3 jött még csak ki, még cserépben van, gondolom később kell kiültetni, ha már megerősődtek.
    Ezen kívül margaréta és őszi rózsa (több féle) magok is vannak.
    Ezekkel mit kezdjek, mikor kell elvetni és kiültetni?
    Tulipánok és jácintok évek óta vannak, és gyönyörűek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_557216 (3)
     
  23. 2005. március 30. 12:494.
    Szija, a virágmagok nekünk sem jöttek be. Nem keltek ki, vagy ha mégis, akkor olyan kis tüdővészesek lettek a palánták. Télleg csak a büdöske műxik magról! A többit érdemes piacon, már palánta formájában beszerezni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. Torolt_felhasznalo_557216
    Torolt_felhasznalo_557216
    2005. március 30. 12:443.
    Szia !
    Én is alig vártam, hogy lehessen a kertben dolgozgatni !
    Mi vettünk egy házat 2 éve, ahol csak szőlő volt, amit most már kivágtunk, tehát ott tartottunk, hogy volt egy szinte üres kertünk.
    Szerintem is az az első, hogy az ember megtervezi, hogy a kert melyik részében mit szeretne csinálni. Nálunk van virágoskert, örökzöldes rész, konyhakert, gyümölcsös, kis füves hely napozásra. . . . stb.
    Szerintem jó ha ősszel ültetsz hagymás évelőket pl. : tulipám , nárcisz, krókusz, jácint, mert azok tavasszal szépek.
    Én most a hétvégén árvácskákat ültettem, amik kb. 2 évig megmaradnak és innentől kb. 1-1, 5 hónapig virágoznak idén.
    Aztán már elvetettem a akonyhakertben pár dolgot, mint pl. : saláta, retek, répa, dughagyma, . Aztán ha vannak gyümölcsfáid, ilyenkor lehet lemosó permetezést csinálni.
    A virágmagok nekem nem annyira jöttek be, csak a büdöske, mert az startapabíró. Miket vettél?
    Mi mindig egy csomót költünk a kertészetekben, mert imádunk ( meg muszáj is volt) mindenféle növényt vásárloni. Milyen ötleteket szeretnél ?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (1)
     
  25. Torolt_felhasznalo_168680
    Torolt_felhasznalo_168680
    2005. március 30. 12:432.
    Vegyél néhány fejlettebb (akár virágzó) virágpalántát, és ültesd el a kertedben. (Csak szép, egészséges, nem kókadó növényt vásárolj meg, és elültetés után tartsd nedvesen a földjét legalább 2 hétig. ) Amíg a magról kelő növények nem virágoznak, addig is sikerélményed lesz, és több kedvvel végzed a napi növénygondozást!
    Sok sikert! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_411882 (1)
     

Címlap

top