Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hasplasztika

@vuka
Létrehozva: 2005. március 28. 06:39
Segítsetek kedves Sorstársaim! Terhességtől megnyúlt hasamat szeretném plasztikáztatni. Kérlek adjatok tanácsot, hova forduljak! Hallottam arról is, hogy bizonyos százalékát téríti a tb. Minden jótanácsot szívesen fogadok!
  1. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. június 5. 15:215101.

    Szia,

    nagyon szép lett a hasad, gratulálok!! 

     

    Nekem is fájt a derekam nagyon a kórházban.. nem is tudtam hogy feküdjek, és  ugye a kórházi ágyak nem túl kényelmesek..

    Szerintem nyugodtan sétálhatsz a lakásban, én a kórházi folyosón is föl-alá sétáltam állandóan:-) Sőt, nekem mondták is hogy nem kell mindig feküdni.

    De azért pihenj sokat, és vigyázz, nehogy nehezet emelj.

     

    előzmény:
    dorana (5100)
    2008-06-05  11:20
  2. Torolt_felhasznalo_833099
    Torolt_felhasznalo_833099
    2008. június 5. 17:575102.

    Köszönöm, már meg is néztem. Holnap felhívom őket egy időpontért, ma már nem lehet sajna.

     

    Elvileg az emberem ott lesz segítségnek. Aztán majd kiderül, hogy bírja a gyerekeinkkel. Végülis hárommal már volt egyedül, amikor szülni voltam a negyedikkel és túl is élték, igaz két nap után hazakéredzkedtünk  a kórházból, biztos ami tuti.

     

    Mire majd haza érnek a gyerekek anyuéktól, elvileg én is itthon leszek. Enyém lesz a dirigálós szerepkör , övé meg a végrehajtói.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_207787 (5096)
    2008-06-04  21:01
  3. Torolt_felhasznalo_833099
    Torolt_felhasznalo_833099
    2008. június 5. 18:005103.

    Amindenit, micsoda változás!!! Nagyon szép lett! Nyáron már bikiniben feszíthetsz a strandon.

     

    előzmény:
    dorana (5100)
    2008-06-05  11:20
  4. 2008. június 5. 18:375104.

    Köszönöm Nektek! Én is elégedett vagyok a változással.

    Rengeteget tornáztam, a sok bőr alatt feszes hasizom volt.

     

    Mászkálok én itthon, csak egy nem túl nagy lakásban nincs sok dolog,  a hegyoldalban lakás pedig most nem előny.

    De gyorsan eltelik ez a pár hét.

     

    A bikininél jobban vágyom egy jó farmerre! Az lesz az első.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. 2008. június 5. 20:355105.

    SZIA VALÓBAN EKKORA A VÁGÁS.NEKEM 85CM.10CM ÉS KÖRBE VAGYOK VÁGVA.

    VÁRJ MÉG A MÜTÉTTEL.NEM KIS DOLOG EZ-

     

     

    SZÉŐ ESTÉT ,JÁCCINT 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_448018 (5099)
    2008-06-05  11:01
  6. 2008. június 5. 20:385106.

    SZIA.CSAK GRATULÁLNI TUDOK.NAGYON VÍGYÁZZ MAGADDRA.NE ERÖLTESD MEG.NAGYON SZÉP LETT

     

     

    SZÉP ESTÉT:JÁCCINT 

    előzmény:
    dorana (5100)
    2008-06-05  11:20
  7. 2008. június 6. 15:455107.

    Szia!

    Köszönöm válaszod, bocsi hogy ilyen későn válaszolok. Nem is gondoltam arra, hogy a kontrollra, kötözésre stb. is illik adni. 88-ba 92-be szültem, elszoktam ezektől a dolgoktól.

    Oké, elöször jelképes, és utána is ....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_207787 (5090)
    2008-06-03  10:45
  8. 2008. június 6. 15:515108.

    Szia!

    Igen, már eldöntöttem, belevágok.

    Felhívtam a dokit, 18.-án megyek konzultációra, és remélem gyorsan ad időpontot a műtétre. Már nagyon várom (igaz félve is) .

    Ez a nyaram úgy is nyaralás (napozás nélkül) telik. Szedem a roaccutant a pattanásaimra, amellett úgy sem lehet napozni.

    Na de majd jövőre, szép pofival (pattanás nélkülivel) és lapos hassal feszítek a strandon és sütettem a hasamat.

     

    előzmény:
    jaccint46 (5092)
    2008-06-03  21:45
  9. 2008. június 6. 17:045109.

    SZIA

    AKKOR TULL LESZEL RAJTA.LÁTOD MINDENKI TULLÉLTE, NEM KIS DOLOG DE VÉGÜLIS MEGÉRI.

     

    SOK SIKERT HOZZÁ.

    ÍRJ HA TUDSZ VALAMIT.

     

    JÁCCINT 

    előzmény:
    gyöngyi07 (5108)
    2008-06-06  15:51
  10. 2008. június 6. 17:085110.

    ÉN MONDJUK NEM ÉRTEM MI A JELKÉPES ÖSSZEG.MERT KINEK ENNYI,KINEK ANNYI AMI SOK VAGY JELKÉPES.

     

    FIZETETT MÜTÉTNÉL SZERINTEM NEM VÁRJA EL A DOKI A PÉNZT.

    DE HA MEGBESZÉLÉSNÉL NEM ADSZ,LEHET HOGY HA MLSZ NEM ISMER MEG,.

     

    TUDOM ETTÖL NEM LETTÉL OKOSSABB CSAK UGY ELTÖPRENGTEM EZEN, 

    előzmény:
    gyöngyi07 (5107)
    2008-06-06  15:45
  11. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. június 7. 14:235111.

    Szia Gyöngyi!

     

    Szerintem bőven elég ha varratszedéskor  ( ált a  műtét után két hétre) adsz pénzt a dokinak.

    Kötözésre nem kell menni  a Szent Imrébe, az első kontroll a hatodik héten van a második meg fél év múlva.  

    előzmény:
    gyöngyi07 (5107)
    2008-06-06  15:45
  12. 2008. június 7. 19:435112.

    Sziasztok!

    A jelképes összeget úgy értettem, hogy nincs több tíz ezer forintom, hogy adjak plusszba, de még is valamennyit ami nem ciki.

    Én is úgy gondoltam mint Ildikó írja, hogy a varratszedésnél adok, de ha az két hét múlva van, akkor mikor?

    Vagy akkor amikor haza megyek a kórházból? Vagy műtét elött?

    Kicsit bizonytalan vagyok, vagy mégsem?

    Na szóval mikor szerintetek?

    Jácint te a megbeszélésen adtál neki?

    Hová kell menni kötözésre, magamnak kell otthon? Akkor én tuti elájulok, nem bírom a horrort élőbe. Filmben még megnézem

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2008. június 7. 20:355113.

    SZIA

     

    ÉN MEGÉRTEM A JELKÉPES ÖSSZEGET CSAK AZT GONDOLOM.AMIT MONDJUK TE JELKÉPESNEK GONDOLSZ AZ NEKEM SOK.VAGY FÓRDITVA.

     

    ÉN MEGBESZÉLÉSNÉL NEM ADTAM.MERT ÉN GYÜRÜS VAGYOK.ÁLLITÁSON VOLTAM MIKOR MEGINT MONDTA SOKADSZÓRRA,CSINÁLJUK MEG A HASPLASZTIKÁT.MONDTAM OK.ADDJON IDÖPONTOT.

     

    A PLASZTIKÁÉRT NEM KELETT FIZETNEM.EZ JÁR A GYÜRÜSNEK.

    A DOKIT LEGGKÖZELEBB A MÜTÖBEN LÁTTAM.KISZEDTE A CSÖVEKET MIELÖTT HAZA MENTEM.FEL SEM ÜLTEM MÁR ELHÍVTÁK.

     

    2 HÉT MÚLVA MIKÓR MENTEM VARRATSZ.RE AKKOR ADTAM NEKI 30000FT,EZT A MÜTÉTÉRT MINDENÉRT.

     

     

    A COMB PLASZTIKÁT FIZETTEM.ÉN NEM AKARTAM NEKI ADNI,DE HOGY ILYEN NEHEZEN GYÓGYUL A SEB,FÉLÖ HOGY MÉG TALÁLKOZUNK.ADTAM 20000FT,

    EZT IS VARRAT SZEDÉSNÉL.

     

    ÉN NEM TUDOM PESTEN EZ HOGY MEGY.ENGEM PÉCSEN MÜTÖTT EGY ADJUNKTUS,

     

    SZERINTEM PRÍVIBEN KÉRDEZZ KONKRÉTTAN OLYANT MEG AKIT ITT MÜTÖTTEK PESTEN.

     

    IGEN.TE FOGOD MAGAD KÖTÖZNI VAGY A PÁROD.DE HIDD EL JÓBB EZ IGY MIND HOGY VÍSSZA JÁRJ.ARRA GYÖNGE LESZEL.VEGYÉL MÁR ELÖRE MÚLL LAPŐT ÉS RAGTAPASZT, FÁJDALOMCSILL. LEGYEN OTTHON. 

    előzmény:
    gyöngyi07 (5112)
    2008-06-07  19:43
  14. 2008. június 7. 21:475114.

    Csak úgy csendben hozzáfűzöm, hogy mullapnál praktikusabb a mullpólya. Én 15 cm széleset használok 4 rétegesre hajtva, és nem is kell leragasztani, tartja a haskötő.

    Ezt nem bántam volna, ha a kórházban javasolják, és nem nekem kell otthon kitalálni.

     

    Még egy ötlet, hátha valakinek jól jön: nem könnyű egyedül visszatenni a haskötőt, hogy sima legyen a tépőzárnál. Én úgy oldom meg, hogy műanyag iratsínt húzok a szélére, ez mereven tartja. Így is ügyeskedni kell, de működik. Aztán, ha összetapadt, lehúzom róla.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. június 8. 14:365115.
    AZ A BAJ HOGY A KÓRHÁZBAN NEM MONDANAK SEMMIT.TÉNYLEG MAGUNKNAK KELL KITAPASZTALNI.EZ BIZTOSSAN JÓBB AMIT MONDASZ,MERT A RAGTAPASZ LEVÉTELE NAGYON FÁJ.
    előzmény:
    dorana (5114)
    2008-06-07  21:47
  16. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. június 8. 17:445116.
    Gyöngyi!

     

    Az nem gond, hogy két hét múlva van a varratszedés, mindenki akkor ad általában. Előtte és utána nem kell. Persze, akkor sem lesz semmi gond, ha nem adsz, szerintem nagyon kedves az orvos, akkor is rendesen ellát majd.

    Kötözés:Igen, magadnak kell otthon:-)) Majd belejössz, nem olyan rémes!

    Esetleg az elsőt engedd át a férjednek:-)) 

    előzmény:
    gyöngyi07 (5112)
    2008-06-07  19:43
  17. 2008. június 10. 07:105117.

    Sziasztok!

    Jézusom, tényleg nekem kell akkor kötözni. Jó persze, nekem is jobb lesz ha nem kell állandóan dokihoz járkálni, csak ismerem magam.

    Amikor a gyerekek kicsik voltak, és sérülések miatt vitttem őket a sebészetre, hát nekem is le kellett ülnöm, amikor láttam, hogy tisztogatják a sebeket.

    Na mindegy úgy is fekve fogom majd csinálni, ha elájulok, nem esek nagyot :))

    És tényleg, nem ragad bele a géz. Jaj istenem.

    Persze most előre parázok, pedig már úgy várom.

    Felhívtam tegnap a dokit, hogy "bár még nem voltam nála, csak 18-án megyek, de nem-e tudna előre mondani egy időpontot a műtétre a szabadság miatt. Mondta, hogy megy szabira, úgy hogy csak aug. 11-e után.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. 2008. június 10. 21:295118.

    SZIA.

    NEM FOGSZ ÍRTÓZNI A KÖTÖZÉSTÖL.ELESZEL FOGLALVA MAGADDAL,.NEM RAGAD BELE A GÉZ.NEKEM VÉGIG SZÉP SZÁRAZ VOLT A SEB,

     

    MÁS AZ MIKOR VÉGIG NÉZED HOGY A GYEREKEDNEK TISZTÍTJÁK A SEBÉT,

     

    EZEN NE AGGÓDJ. ÜDV.JÁCCINT

    előzmény:
    gyöngyi07 (5117)
    2008-06-10  07:10
  19. Torolt_felhasznalo_283019
    Torolt_felhasznalo_283019
    2008. június 12. 14:435119.

    Sziasztok,

     

    Most találtam rátok. Szeretnék tőletek kérdezni néhány dolgot. Én 39 éves vagyok , 4 éve szültem ( ikreket),  A terhesség előtt sem volt kockahasam, de most katasztrófa. Gondolkodom a plasztikán, én most fogyókúrázom, és kb.3-4 hónap múlva szánnám rá magam. A nagy kérdés, ha terveznénk még gyermeket, akkor a plaszika után még szabad gyermeket vállalni, vagy sem? Esetelg valaki Budapesten tudna ajánlani dokit? Olvastam a Szent Imréről , az miben különbözik a magán klinikáktól? (ok, az ár az gondolom)

    műtéti technika más, vagy sem?

    Köszönöm előre is a segitséget

    Sziasztok:GABI

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. 2008. június 12. 16:025120.

    Szia itt!

     

    Terhesség ügyében én nem tudok tanácsot adni, de biztos lesz olyan, akinek ebben van tapasztalata.

    Orvossal kapcsolatban egy ötlet: az orvosok egy része magánklinikán is dolgozik. Ha ilyet keresel fel, szerintem megkérdezheted. Bennem is felmerült, de mert kiderült, hogy a nagy fogyás miatt kifizeti az OEP, én ezt a kérdést nem forszíroztam. 

    Engem a Szt Imrében a Kelemen Péter dr. műtött, innen néztem ki, és nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel (5110. hozzászólás).

    Ő is dolgozik magánklinikán is.

     

    Üdv. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_283019 (5119)
    2008-06-12  14:43
  21. 2008. június 16. 11:425121.

    Lányok!

    Napok óta filózom rajta, hogy leírjam-e ami velem történik, vagy nem. Szóval engem nemrég műtöttek másodszor(teljes hegkorrekció), viszont azóta állandóan rajtam van a ....., hú szóval hatalmasra nőtt a szexuális étvágyam. Vajon ez mitől lehet? Előtte sem volt annyira csúnya a hasam, hogy az tartott volna vissza. Egyszerűen tényleg nem értem. Járt valaki így köztetek?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. június 16. 17:215122.

    SAJNOS ÉN NEM JÁRTAM IGY.

     

    SZERENCSÉS EMBER VAGY

    előzmény:
    lydyke (5121)
    2008-06-16  11:42
  23. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. június 17. 13:585123.
    Sziasztok !

     

    Dorana!

    Ígértem friss képet a hasamról, most megpróbálok feltenni, remélem sikerül. Most múltam három hónapos.

     

     

    Nagygabi2!

     

    Nekem is ikreim ( fiúk) vannak, 4 évesek lesznek augusztusba.

    A tieid milyen neműek?

    Engem a Szent Imrében műtött Dr. Kelemen Péter.

    Szerintem a magánkilinikákon is hasonlóan zajlik egy hasplasztika, de ott mindenért neked kell fizetned, pl. altatás, műtét maga, kórházi bentlét stb., ezért magasabb ott az ár.

    Az orvosok ált. azt javasolják, hogy ha tartós, szép hasat szeretnél, akkor ne vállalj utána  terhességet. Inkább a műtét előtt még. 

    Én olvastam példát arra is hogy valaki hasplasztika után terhes lett, szép maradt a hasa, de az ellenkezője inkább a gyakori. Újból megnyúlik a hasbőr, esetleg az izmok is kinyúlhatnak. 

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2008. június 17. 14:555124.

    Sziasztok!

    A már műtőtt lányokhoz lenne egy pár kérdésem.

     

    Szóval:

    - a műtét után mikor lehet felkelni?

    - wc-re még aznap ki lehet menni, vagy ágytál?

    - olvasom, hogy valami csővet vezetnek ki, és kis üveg is van, ezzel, hogy kell bánni, meddig van benn? Nem fogom lelökni véletlen éjszaka?

    - csak háton lehet aludni?

    - a hasszorítót már előre valahol meg kell venni?

    - milyen jó tanácsok vannak, hogy mit szerezzen be előre az ember, és mit vigyen magával a kórházba?

     

    Igaz, hogy én még holnap csak megbeszélésre megyek, de szeretnék előre tudni mindent!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. június 17. 15:375125.
    Szia!

     

    Hol műtenek?

    A Szent Imrében a műtét napján nem lehet felkelni, tehát ágytál:-(

    Másnap reggel viszont szigorúan fel kell kelni.

    A műtét végén drain csövet tesznek a hasadba, azon keresztül távozik a vér, ill. savó. Ennek a végén van egy palack, abba folyik bele. Nem kényelmetlen, elég hosszú a cső, szépen az ágyad mellé tudod rakni a palackot.

    Kezdetben csak háton lehet aludni, bár én már az első éjszaka az oldalamra fordultam, mert borzasztóan fájt a hátam az ágy miatt.

     

    Üdv.

    lldikó 

    előzmény:
    gyöngyi07 (5124)
    2008-06-17  14:55
  26. 2008. június 17. 18:245126.

    Szia Ildikó!

     

    Nagyon szép a heged! Szép vékony, és szabályos.

     

    Az enyém hosszabb, és bár holnap 3 hetes leszek, sajnos jobb oldalon még nem az igazi. Úgy látszik, az a gyengébb felem.

    Kicsit ödémás is (ahogy itt visszaolvastam), ezért időnként leveszem a haskötőt, és éjszaka is inkább szorítós bugyit hordok. Ezt a doki javasolta, és én is jobbnak tartom.  

    Ha másnak is probléma lenne: a haskötő, amit adtak, kicsit szük volt,  nagyon elszorított,  ezért hátul elvágtam, és betoldottam egy darab vásznat. 

    Elkezdtem bioptron lámpával is kezelni. Ez naponta 2x1 óra, de talán használ.  

     

    gyöngyi07!

     

    Én is itt olvastam korábban a javaslatokat, hogy mit érdemes bevinni, ami nem a szokásos, és jó ötletek voltak:

    - ajándékszatyor az üvegeknek, így könnyebb cipelni. Nem kell nagy, 2 kis üveg férjen bele.

    - nedves törlőkendő. A cső miatt nem tudsz bugyit húzni, és így az ember WC használat után könnyen tisztántartja magát. A DM-ben van olyan, ami darabonként csomagolt, 15 db van egy dobozban. 

     

    sok sikert!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585750 (5123)
    2008-06-17  13:58
  27. 2008. június 18. 12:365127.

    Szia!

     

    Ma megyek a Szent Imrébe a Kelemen dokihoz, úgy izgulok. Majd írok holnap, hogy mit mondott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585750 (5125)
    2008-06-17  15:37
  28. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. június 19. 10:065128.
    Gyöngyi!

     

    Mi volt tegnap a dokinál? 

    előzmény:
    gyöngyi07 (5127)
    2008-06-18  12:36
  29. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. június 19. 10:105129.

    Szia Dorana!

     

    Köszi!

     

    Ne izgulj, 2 hónap múlva  a tiéd is ilyen lesz!

    Mivel kened?

    Én contractubexet használtam sokáig, meg körömvirágkrémet ( a Dr Teiss félét), ma már csak akkor kenem be este ha eszembe jut. De két hónapig szinte minden nap kenegettem:-)))

     

     A bioptron lámpáról én is sok jót hallottam, biztosan beválik majd!

     

    előzmény:
    dorana (5126)
    2008-06-17  18:24
  30. 2008. június 19. 15:135130.

    Szia!

     

    Én még csak körömvirággal kentem, de avval naponta 3x. Van különbség a gyártmányok között? És a contratubex jobb volt,

     

    Érdekesen alakul a sebem. A jobb oldali "gyenge" 5-6 cm-es heg hólyagos lett, az egyik reggelre ki is fakadt. Olyan, mint egy hosszúkás vízhólyag, és csak felületi, nem mély. 

    Csak attól tartok, hogy itt nem lesz túl szép a heg, de már annak is örülni fogok, ha rendben lesz. A többi szépen gyógyul - és változatlanul nagy öröm. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585750 (5129)
    2008-06-19  10:10
  31. 2008. június 19. 15:195131.
    Lemaradt egy kérdőjel: a contratubex jobb volt?? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585750 (5129)
    2008-06-19  10:10
  32. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. június 19. 15:575132.

    Szia,

    szerintem sok különbség van a körömvirág krémek között. A doki szerint olyat használjuk ami minél sárgább, mert akkor tényle sok körömvirág van benne.

    Nekem bevált a contractubex is,  talán a vastagabb, dudorosabb részek simábbak, és vékonyabbak lettek tőle. 

    előzmény:
    dorana (5130)
    2008-06-19  15:13
  33. 2008. június 20. 06:405133.

    Sziasztok!

    Voltam tegnap Kelemen dokinál, nagyon aranyos, szimpatikus ember. Amikor megnézte, le akart beszélni a műtétről, szerinte felesleges. Mondtam neki, hogy én borzalmasan gátlásos vagyok miatta. Álló helyzetben még nem olyan borzasztó, de előre hajolva, ülve, négykézláb nagyon lóg, és ráncos.

    Felfeküdtem, mondta hogy látja, hogy van felesleg, de jól gondoljam meg, bugyi felett lesz a vágás, magasabban mint kéne, mert nincs sok bőr, és lehet, hogy csúnya lesz a heg. Izmot is vágni kell, + köldök.

    Mondtam, hogy nem érdekel ha magasabban van, még az is jobb mint egy lógó, ráncos has.

    De tényleg, nagyon unom már, hogy állandóan takargatom magam, húzogatom a pólóm, mondogatom a páromnak, hogy ne fogja meg a hasam. Már strandra se akarok menni, hogy ilyen csúnya.

    Na szóval, aug.13-án fekszek be, és 14-én műt.

    Előre megszeretném venni a szükséges dolgokat (kötszer, krémek, fertőtlenítő, hasszorító, stb.) kérlek titeket adjatok tanácsot, hogy mit vegyek, és milyen!!

    Köszi, puszi: Gyöngyi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_283019
    Torolt_felhasznalo_283019
    2008. június 20. 14:335134.

    Szia Ildikó,

     

    Köszönöm a válaszod:-) Az ikreim (1 fiú+1 lány) februárban voltak 4 évesek.

    Neked kellett fizetni a műtétért vagy sem? Mennyi ideig nem tudtad a gyerekeket emelni, felvenni?

    Nagyon szép a hasad gratulálok:-)

    Sziasztok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585750 (5123)
    2008-06-17  13:58
  35. 2008. június 20. 20:105135.

     

     

    Szia gyöngyi07!

     

    Még bőven ráérsz, de az eddigieken kívül én a következőket használom:

     

    - fertőtlenítésre Betadine oldat, ezt mondják a kórházban is 

    - én kozmetikai korongokkal kentem, de lehet vattával, gézzel

    - mullpólya a sebre, a 15 cm széles a jobb. 3-4 rétegben hajtva 1 csomag kb. 2 alkalomra elég (v. 2 cs. 3-szorra) 

    - mull-lap a köldöködre, vagy az esetleges váladékozó helyekre, tisztításra

    - ragtapaszt én csak a mull-lapokhoz használok, nagyon enyhén tapadót, hogy ne irritálja a bőrt

    - krémet a sebre ma javasolt a háziorvosom, aki szereti a homeopátiás szereket: Traumeel krém, 1600,- Ft , nagyon dícsérték a patikában is, itt a többiek a Contratrubexet írták.

    - nekem kicsit kinyílt egy rövid szakasz, arra ragasztottam Sterigrap 5x sebösszehúzó tapaszt. Szerintem ez amúgy sem árt a háznál. 

    - ha már nem kell folyamatosan a haskötő, akkor szorítós bugyit kell hordani. Én Aranypókban vettem 3 900,- Ft-ért.

     

    A haskötőt a kórházban  meg tudod venni, érdemes 2 db-ot, 2 600,- Ft/db.

     

    Azt hiszem mindent leírtam.

     

    Jól meggondoltad a műtétet? Én nagyon örülök, hogy megcsináltattam, de nekem volt miből vágni (5110). Ha csak kicsi hasam lett volna, azért nem fekszem kés alá. 

    Aki szült, azoknak már ált. nem lesz olyan a hasuk, mint előtte, még a sportosaknak sem, de ez természetes állapot.

    Ne haragudj, Te tudod, csak ha visszaolvasol, akkor látod, hogy nem minden műtét problémamentes.  Nem tudsz javítani rajta hideg-meleg váltózuhannyal, krémekkel, szaunával,...?

     

    De ha végleg eldöntötted, akkor sok sikert!

    előzmény:
    gyöngyi07 (5133)
    2008-06-20  06:40
  36. 2008. június 23. 06:295136.

    Szia!

     

    Köszönöm a segítséget, jegyzeteltem szorgalmasan.

    Persze, nagyon átgondoltam és mindenképpen szeretném megcsináltatni.

    Tudom, hogy nem lesz olyan mint lánykorában az embernek, de basszus ne kelljen már állandó takargatásban leélni az életet. Lehet, hogy 60 évesen már nem érdekelne, de még most (igaz 44 vagyok, de nagyon szerelmes) felszabadultan szeretnék kimenni pl. a strandra, vagy akár csak az, hogy a pólót ne kelljen állandóan húzigálni.

    Szóval nagyon köszi, és még gyűjtögetem a kérdéseimet !

    előzmény:
    dorana (5135)
    2008-06-20  20:10
  37. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. június 24. 17:005137.

    Szia Ildi, sziasztok lányok!

     

    Ildi, nagyon szép lett a hasad, gratula hozzá:)

    Engem is akkor műtöttek, mint Ildit a Szent Imrében, október végén, annyi különbséggel, hogy nekem kellett még derékplasztika is, ami 2008 év áprilisban lett megcsinálva.

    Íme néhány kép.

    Annyi lenne a kérdésem a tapasztaltakhoz(Napsugár:)))), hogy valakinek van infója arról, hogy a lézer mennyire halványítja?

    Én voltam egy hete Jósvay doktornál, és azt mondta, hogy merő pénzkidobás.

    De egy barátom meg annyira dícséri...Szóval nem tudom.

    Töltök fel pár képet a hasamról, amúgy én most inkább aloe vera-val meg körömvirág krémmel kenegettem, de nem bánnám ha halványodna még:)

    Tudom, ez idő, de a lézer mégis nagyon elkezdett érdekelni.

    Szép napot mindenkinek!

    Tibi 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585750 (5125)
    2008-06-17  15:37
  38. 2008. június 24. 22:135138.

    Sziasztok! Nem nagyon tudok visszaolvasni, csak gondoltam írok ide hátha tud valaki segíteni.

    Én 7 hónapja szültem császárral,a hasam lement végülis nem azzal van a gond, hanem a hegem.13 cm hosszú és van fölötte olyan kemény dudor.Volt e valakinek ilyen és csináltak vele valamit pl:plasztika stb vagy egy idő után helyreáll magától is??

    Én bioptronnal kezelem napi 2 * ,3*-szor kb 5 perceket,de nem tudom hogy elég e ennyi vagy többet kellene.

    Plasztikai sebész mennyiért vállal el ilyet??Ha van valakinek tapasztalata kérem írjon.

    Esetleg kenegessem valamivel az segítene???

    Előre is köszönöm a válaszokat

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2008. június 24. 22:195139.
    Ja és egy ilyen hegkorrekciót és dudor eltüntető műtétet támogat a tb vagy nem ???Szombaton megyek egy magándokihoz vidéken,meg fogom kérdezni,hogy kb mennyibe kerül, de ha magánddoki,akkor a tb nem támogatja ugye?Vagy rosszul tudom?Segítsetek,mert egyszerűen nem tudok megbarátkozni azzal ahogy kinézek!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. 2008. június 25. 12:125140.

    Szia

    Feltétlen kérdezd meg a dokitol,de a tb nem támogatja.

     

    Ha megmüteted magad akkor is lesz heg.Elöfordul hogy csomos is lesz.Várj még korai ez még.

    Nekem ez a véleményem.

     

     

    Szia.Jáccint 

    előzmény:
    Kisskee (5139)
    2008-06-24  22:19
  41. 2008. június 25. 16:005141.
    A férjem beszélt erről a dokival mert neki egy szemölcsöt műtött le a könyökéről, és ő is mondta hogy az egy évet várjuk meg,de azért ránéz.,és azt mondta látatlanban is, hogy ezt nagyon szépen meg lehet csinálni,van rá valami spec. eljárásde biztos rengeteg pénzbe kerülhet.Az a baj hogy pénzu végülis lenne rá,csak a férjem sajnálná erre költeni
    előzmény:
    jaccint46 (5140)
    2008-06-25  12:12
  42. 2008. június 26. 18:285142.

    Szia!

     

    Az ún. helyreállító plasztikai műtéteket - hegkorrekció, elvesztett mell pótlása, baleset nyomának eltűntetése - támogatja a TB, ha állami kórházban végzik.

    előzmény:
    Kisskee (5138)
    2008-06-24  22:13
  43. 2008. június 26. 20:135143.
    ÉN AZT JAVASLOM OLVASS VISSZA VAN ITT OLYAN AKINEK ILYEN KORREKCIÓS MŰTÉTJE VOLT.TŐLE KÉRDEZD MEG PRIVIBEN HOGY FIZETETT VAGY TB-RE MENT??
    előzmény:
    Kisskee (5141)
    2008-06-25  16:00
  44. 2008. június 26. 22:175144.

    Nagyon csini vagy!

     

    Ha azt mondta Jósvay hogy nem sokat ér a lézer.. szerintem ő jobban ért hozzá...

     

    Nekem a mellemet és a hasamat is ő műtötte. A mellműtét után használtam Bioptron lámpát, és az nagyon szépen kifehéredett már egy jó ideje (októberben lesz 3 éves) A hasműtétnél már nem akartam kölsönkérni, és bizony az a hegem közel se lett annyira szép és nem is olyan fehér (május 29-én volt 2 éves)

    Szóval szerintem a Bioptron lámpázás  szépíti és fehéríti a heget.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5137)
    2008-06-24  17:00
  45. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. június 26. 23:055145.

    Köszi floryka:))

    szenvedtem érte leeget, elhiheted;)

    de megérte.

    persze, csak azért kérdeztem a lézerről,h.hátha próbálta itt valaki, és tud mondani rá valamit.

    Jósvayban én is nagyon bízom, csak tudod, az ember keresi a csodaszert, amitől eltűnik a heg, olyan ez, mint amikor próbálgatja az ember a csodadiétákat, amitől csodaszép teste lesz:)

    A bioptron lámpa viszont érdekelne!

    Nem tudod, hogy merre van lehetőség erre?És mennyiért?

    Esetleg egy képet nem tennél fel, hogy milyen lett utána?

    Bár szerintem most neki is ugrok a bipotron lámpa- keresésnek:)

    Köszi a választ, szép estét mindenkinek! 

    előzmény:
    floryka (5144)
    2008-06-26  22:17
  46. 2008. június 26. 23:175146.

    Mit mondjaK?  Így melletted csak ég a képes felem, én nem vagyok olyan csini mint te :)  De majd megkérem a férjemet ha hazajön hogy csináljon fotót.

     

    Tényleg nagyon csini vagy, csak vágyakozva néztem a fotódat hogy milyen negy hasznát venném én is itthon egy ilyen szép csinos férfitestnek Bocsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5145)
    2008-06-26  23:05
  47. 2008. június 26. 23:205147.

    Jellemző.. a lényegre nem válaszoltam.. már az eszem is elment

     

    A Bioptron lámpát  én úgy kértem kölcsön az egyik ismerősömtől akinek van.  Szerintem te is érdeklődj kinek van, mert venni nagyon drága lenne...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5145)
    2008-06-26  23:05
  48. 2008. június 27. 07:215148.

    Szia!

    Én most veszek egy használtat 70.000,-Ft-ért. Állítólag újonnan többszázezer. Így is szívom a fogam rendesen

    Most hogy a hegkorrekcióm elég szépen sikerült, a hosszú vörös csík idegesít baromira

    A kenőcsök közül pedig nekem is az aloest ajánlotta a doki, szerinte a többi sz...t sem ér. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5145)
    2008-06-26  23:05
  49. 2008. június 27. 11:005149.

    Sziasztok!

    Szeretném megkérdezni, hogy ki milyen krémet használt hasplasztika után, és mi az ami igazán bevált?

    Előre is köszi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. június 27. 12:115150.

    Tényleg nagyon aranyos vagy Floryka

    Azért a képet tedd majd be

    Este körbeírtam, mert tudtam, hogy egy barátomnak van, de azt mondja, hogy eladták

    Nekem meg nincs ennyi pénzem, 70000Ft jézus, most még a fele sem, anyagilag a műtétek nagyon a padlóra tettek

    Valakinek valami ötlet?

    Mert én még fizetnék is érte, mint mondjuk a szoláriumért, de venni tuti nem tudok

     

    előzmény:
    floryka (5146)
    2008-06-26  23:17
  51. 2008. június 30. 19:205151.

    Sziasztok!

     

    A belső varratokkal kapcsolatban van tapasztalatotok?

    Emlékszem, hogy korábban már olvastam, de most nem tudok visszanézni több évet. 

    Pár helyen látok sötét cérnát, van, ahol a bőr alatt, van, ahol kicsit kibújt. Csináltok vele valamit?

     

    Vettem farmert, jó feszülős, szuper!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. 2008. július 1. 08:355152.

    Szia!

    Nekem is most kezdett el dudorodni kifelé, rögtön rohantam a dokihoz pánikolva, azt mondta ha kicsit kibújt menjek vissza és ő kihúzza, de nehogy hozzá nyúljak. Arra viszont nyomatékosan felhívta a figyelmem, hogy ne napoztassam (márciusban műtöttek).

    Üdv MINDENKINEK!

    Ildi 

    előzmény:
    dorana (5151)
    2008-06-30  19:20
  53. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. július 1. 08:495153.

    Szia Dorana!

     

    Igen, sajnos előfordul, hogy marad az emberben varrat.

    Első műtétnél bennem is maradt, rendesen be is pánikoltam, de kiszedték, és nem csináltak belőle nagy ügyet:)

    De tényleg nem szabad piszkálni, mert csak az orvosod tudja, hogy merre milyen öltést tett.

     

    Lányok Bioptron lámpával kapcsolatban tapasztalat?

    Senki?

    előzmény:
    dorana (5151)
    2008-06-30  19:20
  54. 2008. július 1. 10:145154.

    Sziasztok!

    Én is szeretném megkérdezni, hogy milyenek a tapasztalatok a lámpával kapcsolatban? Sőt, még kérdeztem a krémeket és senki sem reagált

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  55. 2008. július 1. 15:385155.

    Sziasztok!

     

    Fölhívtam az orvosomat, és azt mondta menjek be, kiszedi. Így is történt, pár perc alatt megszabadított a varratoktól. Remélem, hogy mind kijött, mert  jövő héttől szabin lesz, és úgy vettem észre, hogy egymás betegeihez nem nyúlnak.

    Mindjárt laposabb lett a sebem, mert eddig ott domborodott alatta ezek szerint a varrat. Talán jobban is gyógyul.

     

    Én lámpázom naponta 2x, de nem tudok mit mondani róla, mert nincs összehasonlítási alapom. Sok idő, mert hosszú a seb. Eleinte 4 perceztem, úgy 1 óráig tartott, most már ált. csak 2 percig tartom egy helyre.

    Holnap leszek 5 hetes, ha gondoljátok lefotózom. De csak másokéval lehet összehasonlítani.  

     

    Gyöngyi! Én már írtam a krémeket, szerintem a többiek is ezeket használják: Én körömvirágot és Traumeelt, a legtöbben Contratrubexet.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. július 1. 16:335156.

    Szia!

     

    Na, örülök, hogy kiszedték:)

    Emlékszem, hogy olyan kellemetlen érzés, amíg benn van, főleg amikor nekem egy picit áttetszett a hegen...

    Annyira megijedtem, hogy meg kell majd vágni vagy valami...:S

    Meg féltem attól is, hogy milyen lesz, ha kiszedi, ugyanis nekem az első varratszedés rettentően fájt.

    Az egészben az fájt a legjobban.

     

    A fotó nagyon érdekelne, nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit tud egy ilyen kisl ámpa:)

    Megkérdezhetem, hogy Te vetted, vagy béreled? 

    előzmény:
    dorana (5155)
    2008-07-01  15:38
  57. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. július 1. 23:355157.

    Szia Tibi!

     

    Köszi szépen a dícséretet!:-))))

    Neked is szép lett a hasad, sőt, az egész felsőtested is egész jól néz ki, gratula neked is

     

    Lézer ügyben sajnos nem tudok tanácsot adni.

     

    A hasamra a contractubex krémet használom, nekem bevált, már vannak egész halvány részek is a hegemen. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5137)
    2008-06-24  17:00
  58. 2008. július 2. 09:375158.

    Szia Tibi! 

     

    Íme, a ma 5 hetes hasam. A tegnapi varratszedéstől lett pár lyukacska, és a jobb oldala nem olyan szép, de most már van ideje.

     

     A lámpa az Anyukámé, már jó néhány éve vette.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5156)
    2008-07-01  16:33
  59. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. július 2. 10:215159.

    Köszi Ildi:)

     

    Tudod, október végén volt az első műtétem, január elsejéig pihi, és legközelebb februárban műtöttek, szóval gyakorlatilag fél év kimaradt edzés terén, de igyekszem majd picit visszajönni, már tudok edzeni szerencsére

    Iwiwen nem írtál a lámpával kapcsolatban, vagy csak nem volt időd vele foglalkozni?

    Mert, tudod, én most nagyon rákattantam a dologra, szóval nagyon érdekelne:)

    A contratubex nekem is segített amúgy, meg a nővérem hoz mindig aloe vera krémeket. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585750 (5157)
    2008-07-01  23:35
  60. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. július 2. 10:225160.

    Gratula a hasadhoz, nagyon szép lett!

    Nekem sajnos a vágás relatíve picit magasra került, mondjuk erre figyelmeztetett a doki, dehát nem baj:) 

    előzmény:
    dorana (5158)
    2008-07-02  09:37
  61. 2008. július 2. 13:335161.

    Szia Dorana!

    Tényleg 5145-ösben leírtad, még vissza is írtam, hogy köszönöm szépen. Már teljesen meg vagyok zavarodva!

    Pusz

    előzmény:
    dorana (5155)
    2008-07-01  15:38
  62. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. július 3. 15:465162.

    Szia Tibi!

     

     

    Lámpával kapcsolatban: nekem nincs, még sosem próbáltam.

    iwiwen megkerestél? nem kaptam üzit. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5159)
    2008-07-02  10:21
  63. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. július 3. 15:485163.

    Szia Dorana!

     

    Én is gratulálok a hasadhoz! Büszke lehetsz rá!

     

    Előtte képed nincs véletlenül? 

    előzmény:
    dorana (5158)
    2008-07-02  09:37
  64. 2008. július 3. 16:385164.

    Szia Ildikó!

     

    Köszönöm! Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel. A köldököm különösen tetszik, nem vesztette el az eredeti mély jellegét. Ebben különösen ügyes a Kelemen doki.

     

    Előtte kép: 5110-es hozzászólás. 

     

    Láttam már szebben gyógyuló hegeket, de én nem számítottam tökéletesre, nem olyan a bőröm. Bár azt mondta az orvos, hogy ez nem keloidos terület, a függőleges vágásom sem volt gyönyörű.

    Azért is lámpázom, hátha javít rajta. 

     

    Neked mi van a belsőbb varrataiddal? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_585750 (5163)
    2008-07-03  15:48
  65. Torolt_felhasznalo_833099
    Torolt_felhasznalo_833099
    2008. július 4. 15:405165.

    Sziasztok!

     

    A héten voltam konzultáción a Kelemen doktornál és augusztus 19.-ére kaptam időpontot műtétre, azt mondta lesz egy sorstársam, akit szintén akkor műt. Említette, hogy aznap, v. előző nap, de nem emlékszem, olyan ideges voltam...  Esetleg közületek, vagy csak a még olvasgatók közül valaki??

     

    Kijegyzeteltem amiket írtatok, hogy érdemes magunkkal vinni a kórházba. Még régebben írta valaki, hogy a műtét előtti hetekben C-vitamin kúrát tartott. Szerintetek érdemes? Miért kell, miben segít, tudja valaki? 

     

    Bioptront én is barátnőmtől kérek kölcsön. Tibi esetleg nézz körül a Vaterán, vagy a TeszVesz-en, ott mindig van használt , és kicsíphetsz egy kedvező darabot (az imént láttam 30000-ért, igaz még nem járt le az aukció). De ha nem akarsz venni, akkor a környezetedben ügyködő kozmetikusokat keresd fel, mert nagyon soknak van és pontosan, ahogy írtad, mint a szoliért fizetsz és meglámpáz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. Torolt_felhasznalo_833099
    Torolt_felhasznalo_833099
    2008. július 4. 15:425166.
    ... és (magán) bőrgyógyászoknak is szokott lenni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833099 (5165)
    2008-07-04  15:40
  67. 2008. július 4. 17:225167.

    Szia! A c-vitamin jó a betegségek megelőzésében, az immunrendszert segíti. Azért lehet jó. Gratula a doktor választáshoz, a Kelemen doktor nagyon jó. Engem is ő műtött. Biztos elégedett leszel vele!

     

    Ja, és pussz a régieknek!! Sida vagyok. Jól vagy florykám???

     

    A Bioptron ér valamit mindenképpen, aki eléggé kitartó. Jó sok idő, míg az ember végig kezeli a sebet. Én is csináltam az elején, de a 6. hét után már nem nagyon. A hegem szépen meggyógyult, nem feltűnő egyáltalán. Nekem már 2 éve volt a műtétem.

     

    Sok sikert a műtéthez!!! Drukkolok!!! Üdv, Adri

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_833099 (5165)
    2008-07-04  15:40
  68. 2008. július 4. 17:255168.
    Szia! Nagyon jó lett a pocakod! Biztos használ a lámpázás, szerintem érdemes csinálni.
    előzmény:
    dorana (5164)
    2008-07-03  16:38
  69. 2008. július 4. 17:305169.

    Szió! Ha már benéztem, akkor Neked is gratulálok!! Nagyon jó lett a hasad, és persze Ildinek is!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5137)
    2008-06-24  17:00
  70. 2008. július 4. 20:415170.

    Szia, köszönöm! Emlékszem Rád, hiszen lassan 2 éve lesz, hogy olvastalak benneteket.

     

    Te, mint régi, mit tapasztaltál, mennyi idő után lehet megnyugodni, hogy most már rendben lesz? 

    És milyen a heged? Szépen kivilágosodott?

     

     

    előzmény:
    adri*** (5168)
    2008-07-04  17:25
  71. 2008. július 4. 21:335171.

    Azt hogy kinek mikor lehet megnyugodni, azt nem tudom. Nagyon egyénfüggő a gyógyulás. Itt a fórumon is szinte mindenkinek másképp zajlott a gyógyulása. Szerintem 5 hét után már nem lehet probléma. Napsugár volt akinek később jelentkezett a gond, és aztán korrekciót is kellett csinálni.

    A Te heged szép, és most, hogy kiszedték amit még ki kellett, biztos szépen meggyógyul. És ahogy mondtam, a lámpázás mindenképpen jót tesz neki.

    A hegem már szépen kifehéredett. Így néz most ki. A striák jobban feltűnnek, mint a vágás.....

    előzmény:
    dorana (5170)
    2008-07-04  20:41
  72. 2008. július 4. 22:085172.

    Tényleg alig látszik! Gratulálok, szép lett!

    Így csinálunk kedvet az új versenyzőknek.

    előzmény:
    adri*** (5171)
    2008-07-04  21:33
  73. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. július 4. 22:165173.

    Köszönöm szépen, a bioptron lámpa megoldódott:)))

     

    És sok sikert és kitartást minden műtétrekészülőnek!

     

    C vitamin:

    - hasznos, de nem kúraként!Rendszeresen kell szedni, mert sajnos a gyümölcsökben és zölségekben mire a tányérunkra kerülnek, nagyon elenyésző c vitamin marad.

    - javítja a szervezet védelmét és regenerálódási képességét, ellenállását a külvilág ártalmaival szemben, mint pl dohányzás, füst., javítja az erek és kötőszövetek rugalmasságát, a sejtképződést, tulajdonkéép olyan, mint a friss és tiszta víz, nem kúraszerűen van rá szükségünk, hanem folyamatosan:)

     

    Isten ments, hogy bárkit is kioktassak, csak sokat foglalkozom a témával, ezért gondoltam, hogy leírom, mert a "kúrákkal"álalában baj van.

    Fogyókúra:lefogysz, de ha újra zsíros és cukros dolgokat fogyasztas, újra visszajön a túlsúly, ha nem viszel a testedbe folyamatosan vitamint és ásványi anyagokat, akkor azok kiürülnek.

     

    Szép estét mindnekinek:)

    előzmény:
    dorana (5170)
    2008-07-04  20:41
  74. 2008. július 6. 00:265174.

    Sziasztok!

     

    Egy kérdésem lenne a régebbiekhez: mikortól szaunáztatok (vagy mikortól lehet)?

    Az orvosom mostantól szabadságon van, és ezt konkrétam most a héten elfelejtettem megkérdezni tőle. Az uszodára, futásra a 6 hetet mondta. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2008. július 6. 00:465175.

    Sziasztok!

     

    Tavaly télen volt császárom. 40 éves vagyok, nem igazán jól viselte a testem sem a tehességet, sem a műtétet. Nekem is meg kellene csinálni a hasam, de a császát helye is elég csúf. Vastag lila a heg. Félek, hogy a plasztika helye is olyan marad.

     

    Van erre valami tipp? Módszer? Vagy ez genetika?

     

    Még egy kérdés? A Szt. Imrében még mindig megcsinálják ingyen? Ezt olvastam az első tipikokban. Mert keretem az sajnos nincs. 

     

     

    Köszönöm mindenki hozzászólását!!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2008. július 6. 08:445176.
    Ebben a kérdésben én biztosat nem tudok mondani, de ha usziba már lehet menni, gondolom a szauna is oké. Végül is abban nincs olyan ami ártana a hegnek. De azért várj még egy-két hozzászólást a témában, mert tényleg én ezt nem tudom.
    előzmény:
    dorana (5174)
    2008-07-06  00:26
  77. 2008. július 6. 08:575177.

    Szia! A heg gyógyulása az főként genetika. Mindenképpen egyedi, és nem lehet sablont húzni rá, hogy na neked ilyen vagy olyan lesz a gyógyulés folyamata. Ennek a műtétnek is megvannak a kockázatai, és ezt nem lehet megmondani kinél fog előjönni. Volt a fórumon olyan lány, akinek nem volt korábban problémája a heg gyógyulással, és a hasplasztika után szövődménye lett, és nagyon sokat szenvedett miatta, és csúnyán gyógyult neki.

    A császárod hege még nem régi, és az sokat világosodik még. És attól, hogy vastagabb a heg, nem biztos, hogy a plasztika hege is az lenne. Másképp is varják szerintem a bőrt kívül, mert a plasztika hege jóval vékonyabb. Legalább is nálunk biztos másképpen varrták a császárt. Én is úgy szültem, és a császár után szövődményem lett, tályogom....na azt sem kívánom ám senkinek. Rémes. Ráadásul későn hagyták a tályogot összeforrni és a csaszi vágás bal oldalán, még egy lyuk is díszelgett a hasamon. Nehezen épültem fel. A családom persze kissebb szívrohamot kapott, mikor bejelentettem, hogy megycsináltatom a hasamat. Nagyon féltek, hogy megint belázasodok, és lesz valami baj......de nem lett. Minden úgy zajlott, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Tehát azt akarom kihozni az egészből, hogy előre nem lehet megmondani hogy milyen lesz.

    A Szent Imrében már nem csinálják meg tb-re én úgy tudom, ez megszűnt. De akinek mostanában volt a műtét majd pontosan megmondja neked. Üdv, Adri

    előzmény:
    SzoKati (5175)
    2008-07-06  00:46
  78. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 6. 11:315178.

    Szia!

     

    Én hétfőn leszek 6 hetes, pénteken voltam kontrollon az orvosomnál. Én megkérdeztem a fürdőt és a szaunát tőle. Azt mondta, hogy fürdőbe nyugodtan mehetek már, szaunázni is, de csak úgy, ha a sebem elé teszek valamit, pl. egy törülközőt.

    Hál' Istennek a sebem nagyon szépen gyógyul, pedig a műtét után csak egy hétig tudtam feküdni, onnantól kezdve reggeltől estig megyek, dolgozom. Éppen egy hónapja nyitottunk egy élelmiszerbolto, van meló bőven....

     

    előzmény:
    dorana (5174)
    2008-07-06  00:26
  79. 2008. július 6. 15:035179.

    Szia!

     

    Köszönöm a választ. 

    És a törölközőt hogy beszéltétek az orvossal? Bikini esetén?  Én egyberészes fürdőruhát hordok, vajon akkor is kell?

     

    Nem tennél föl képet a hasadról? 

    Jól megdícsérjük! 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_207787 (5178)
    2008-07-06  11:31
  80. 2008. július 6. 16:065180.

    Köszönöm adri az infókat! Igazad van a császár nem ugyazaz. Eszemeb jutott, hogy jóval kisebbet vágtak mint kellett volna, és tágították a nyílást, hogy ki tudják húzni a picit. Sorstársaim mesélték, hogy mindenkinek így ment. S utánna nem is varrták, hanem kapcsolzták, tizen valamennyi kapcsom volt, plusz csövem 2 napig.

     

    Egyre jobban foglalkoztat ez a téma! Lehet hogy én is visszanyerhetném normális emberi formámat?

     

    Kicsit jobban belegondoltam az egészbe, s van jónéhány kérdésem:

     

    - mostanság mennyibe kerül egy ilyen műtét? számomra ez elég fontos kérdés

     

    - hogy végzik a műtétet? altalásban? vagy csak érzéstelenítésben?

     

    - kb. menyi idő maga a műtét? 1 óra? több?

     

    - mennyi időt kell kórházban lenni műtét után?

     

    Hirtelen ennyi, akinek van türelme és kedve kérem válaszoljon! Köszönöm! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 6. 22:265181.

    Konkrétan arról nem beszéltünk, hogy milyen fürdőruhát viselek szaunázáskor, a lényeg, hogy a seb előtt legyen valami, gondolom az egyrészes fürdőruha is megfelel a törülköző helyett, hiszen akkor is van egy réteg a seb felett. Napozáskor is kell rakni elé valamit, mert kiszélesedhet a seb.

     

    Sajnos időhiány miatt még nem készítettünk fotókat, de ami késik, nem múlik és akkor természetesen megmutatom nektek, hogy "jól megdicsérjétek"!!!!

    előzmény:
    dorana (5179)
    2008-07-06  15:03
  82. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2008. július 6. 22:345182.

    Szia SzoKati! Sorban válaszolok a kérdéseidre:

     

    Az én műtétem 240.000 Ft-ba került, engem Dunaújvárosban műtöttek, a Szent Imrében 270.000 Ft a tarifa.

     

    A műtétet altatásban végzik

     

    Valamivel több, mint 1 óra, az enyém speciel 3 és fél óra hosszás volt (de pillanatok alatt elmegy ám az idő!! )

     

    Engem hétfőn műtöttek, vasárnap kellett befeküdnöm, pénteken vették ki a csöveket és akkor jöhettem haza. A bent tartózkodás minden esetben attól függ, hogy mennyi ideig szívja a trutyit belőled a drain cső/csövek (nekem 2 volt)

     

    Bátran tedd csak fel a kérdéseidet, még egy sem maradt megválaszolatlanul ezen a fórumon....

     

    Én mindenképpen ajánlom a műtétet, ha elhatároztad magad, nekem nagyon sok önbizalmat adott, nem bántam meg.

     

    előzmény:
    SzoKati (5180)
    2008-07-06  16:06
  83. 2008. július 7. 06:335183.

    Szia kincsobaba!

     

    Huh! az komoly volt, 3,5 óra. Tudodnekem még a császáron kívül nem volt semmilyen műtétem. Ezért nincs tapasztgaltom e téren. Nekem a rutin szerű 20 perces érzéstelenítéses  műtétem altatással zárult és 1 órás lett.  Szintén kaptam csövet 2 napra, azt már tudom milyen. (Hasznos, okos dolog, volt olyan sortársam akit újra fel kellett nyitni, mert 40 fokos láza lett egykis vér ahsüregbe szorult, nem volt csöve, nem tudott távozni.)

     

    De jó lenne nekem is megcsináltatni, a kinyúlt bőr feltöltödött egy kis zsírral, szóval van egy fél úszógumim. Ha fogyózok még rosszabb, mert még jobban lóg. Egy ilyen műtét rajtam is skokat segítene.

     

    Téged mikor műtöttek? Hoppá, én is megyei vagyok, csak az északi részéből.

     

    Ha van kedved beszélgetni picit szívesen fogadom... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_207787 (5182)
    2008-07-06  22:34
  84. 2008. július 8. 17:225184.
    Szia! Ez a műtét hosszabb mint a csaszi. Nekem kb 2 óra hossza volt, de kincsobabának nagyon igaza van, hamar elrepül az idő .  Nekem csak egy csövem volt. Csütörtökön feküdtem be, pénteken műtöttek, és hétfőn mehettem haza. Nekem mondjuk nem kellett túl sokat kivágni. És akkoriban túl sok háj nem volt rajtam, csak a kinyúlt bőr. Az biztos, hogy az ember sokkal magabiztosabb lesz a műtét után. Nekem is nagyon sokat számított, és nagyon örülök, hogy belevágtam. Én még a szerencsésebbek közé tartozom abból a szempontból, hogy nekem még fizette a tb. A műtét után pedig nagyon kell vigyázni, nem szabad emelgetni, megeröltetni magadat. Hosszú a gyógyulás folyamata. Nagyon sokat panaszkodtam én itt a műtét után, de aztán lassan minden javult. És örülök, hogy megcsináltattam.
    előzmény:
    SzoKati (5183)
    2008-07-07  06:33
  85. 2008. július 11. 05:205185.

    Sziasztok!

    Lassan 2 éve fóumozok itt kisebb-nagyobb szünetekkel. Most szeretném elmesélni a történetem. Az első hasplasztikám 2006 szeptemberében volt. Nem sikerült túl jól, szétnyílt a hegem középen kb. 5 cm szélességben, és 3 hónapig folyt belőle a genny. 2006 decemberre végre begyógyult, de nagyon csúnya lett a heg. Most 2008 márciusában rátaláltam Rodrígó doktorra, aki teljes hegkorrekciót csinált, és a köldököm is újra "szegte". Gyönyörú lett a pocim, most már 4 hónapos, boldog voltam vele. Erre a héten beütött a mennykő. Kedden begörcsölt a hasam, kiderült, hogy 6 cm-es petefészekcisztám van. Jővö szerdán operálnak, ha addig nem görcsölök be jobban. A nőgyógyász megigérte, hogy a heget vágja ki középen és onnan operál. Kicsit megnyugtat a tény, hogy a Rodrígó doki ajánlotta, és nagyon ügyes(utána érdeklődtem), de ugyebár ő nem plasztikai sebész.

    Lányok a tanulság: Mielőtt belevágtok ebbe a műtétbe, tetőtől talpig vizsgáltassátok ki magatokat, nehogy így járjatok. Azt még hozzá kell tennem, hogy az előző petefészek ciszta műtétem 2005 novemberében volt,tehát 3 éven belül most vágják a pocim negyedszer. Kissé kivagyok. Mondom ráadásul most nagyon szép lett a pocóm. Megpróbálok még a műtét előtt képet feltenni róla.

    Ennyi a történetem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2008. július 11. 13:345186.

    Szia lydyke!

     

    Nagyon együttérzek, ez rémes. Egy műtét semmiképp nem hiányzik, de így!

    Amikor engem műtöttek, az utolsó reggel egy olyan fiatal lány jött, akinek a mellében találtak daganatot, és a Kelemen doki műtötte, pont a heg miatt.

    Ez Neked nem működött volna?

     

    Sok sikert, szorítok!

    Üdv. 

    előzmény:
    lydyke (5185)
    2008-07-11  05:20
  87. Torolt_felhasznalo_585750
    Torolt_felhasznalo_585750
    2008. július 13. 15:435187.

    Szia Lydyke!

     

    Nagyon együttérzek veled!!

    Drukkolok hogy minden rendben legyen!

    Jelentkezz majd a műtét után, gondolok rád szerdán majd!

    előzmény:
    lydyke (5185)
    2008-07-11  05:20
  88. 2008. július 14. 14:225188.

    Szi lydyke! Nagyon sajnálom, hogy ez történt veled! Emlékszem, mikor a műtéted után volt az a szétnyílásod. Nagyon drukkolok, hogy jól sikerüljön ez a ciszta műtét, és ha ajánlották is, biztos rendesen, és jól megcsinálja.

     

    előzmény:
    lydyke (5185)
    2008-07-11  05:20
  89. 2008. július 15. 11:105189.
    Köszi az együttérzésetek. Már bent fekszem, csak átjöttem az irodámba kicsit netezni. Puszi mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. július 16. 18:325190.

    Sziasztok!

     

    3 hónappal a műtétem után(derékplasztkám volt hasplasztika után), még mindig fáj a varrat helye:(

    Ez főleg a sportban zavar, mert futni nem tudok vele, a legkisebb rázkódás is fáj, olyan mintha még benne lenne a varrat:(

     

    Történt már valakivel ilyen?

    Ősszel megyek az orvosomhoz, csak jó lenne tudni, hogy mennyire normális ez-bár szerencsére a derékplasztika nem érint sok embert.

     

    Köszi Tibi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  91. 2008. július 16. 22:315191.

    SZIA TIBI

     

    NEKEM A JANUÁRI HASPLASZTIKÁM IS ÍGY SZÚR.BIZONYOS MOZDULATOKRA,.

    MÁJUSI COMBPLASZTIKÁMBÓL.3X HÚZTAM KI KB 10-15CM ES VARRATOT.

    MEGINT ÉRZEM EGYNEK A VÉGÉT.MIKOR ANNYIRA KIJÖN HOGY MEGBÍROM FOGNI,AKKOR KIHÚZOM.(KÉSZ HORROR)

     

     

    ÜDVÖZÖLLEK JÁCCINT

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5190)
    2008-07-16  18:32
  92. Torolt_felhasznalo_797609
    Torolt_felhasznalo_797609
    2008. július 19. 11:075192.

    ÁÁÁÁÁÁÁÁ, ezt tényleg horror:)))

    Még jó, hogy meg tudod csinálni, szerintem sok embert úgy kéne felmosni egy ilyen kaland után(köztük talán engem is:)))) 

    előzmény:
    jaccint46 (5191)
    2008-07-16  22:31
  93. Torolt_felhasznalo_117335
    Torolt_felhasznalo_117335
    2008. július 19. 18:435193.

    Sziasztok!

     

    Elmondanátok, hogy a műtét után mennyire fájdalmas?

     

    Most tervezek egy hasplasztikát.

     

    Köszike

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2008. július 19. 22:345194.

    SZIA

    EZ TELJESEN ATTÓL FÜGG HOGY MENNYIRE BÍROD A FÁJDALMAT.ÉN AZT HITTEM BÍROM.TÉVEDTEM.

     

    VAN ITT OLYAN TOPIKOS TÁRS AKI KÉT HÉT UTÁN JÓL VOLT .ÉN 1 HÓNAPOT FEKÜDTEM.KÉT HÓNAPIG NEM TUDTAM KIEGYENESEDNI.EHHEZ HOZZÁ KELL TENNI NEKEM KÖTÉNY HASAM VOLT. SOKAT VETTEK KI.MINDENRE VISSZAGONDOLVA ÖRÜLÖK HOGY MEG CSINÁLTATTAM.

     

    BIZTI ÍR OLYAN IS AKI TÖBB JÓT ÍR.NEM AKAROK HAZUDNI.GONDOLTAM HOGY FÁJNI FOG,DE HOGY ENNYIRE EZT NEM.

     

    DE UJBOL BELEVÁGNÉK.

    UTÁNNA MEGCSINÁLTATTAM A COMBOM.AZ SOKKAL ROSSZABB VOLT.

     

     

    SOK SIKERT,JÁCCINT.ÍRJ HOGY SIKERÜLT

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_117335 (5193)
    2008-07-19  18:43
  95. 2008. július 19. 22:365195.

    HÁT TIBI NAGY VÁLASZTÁSOM NEM VOLT.VAGY UTAZOK ÖSSZ. 500KM-ET VAGY KIHÚZOM.

     

     

    SZIA JÁCCINT 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797609 (5192)
    2008-07-19  11:07
  96. Torolt_felhasznalo_233237
    Torolt_felhasznalo_233237
    2008. július 20. 14:535196.

    Sziasztok!

    Énis szeretnék hasplasztikát csináltatni, mert 2008.02.14.-én megszületett a kisfiam (császármetszéssel) és a bőrőm nagyon kinyult és szétrepedt! Nagyon csúnya lett és a régi énemmel az önbizalmam is elszállt! Sajnos!

    A terhességet 48kg-mal kezdtem és 75kg voltam mikor utoljára mérlegre álltam. Gondolhatjátok.

     Igaz félek ettől a műtéttől, de belevágok.

    Tudna nekem vki ajánlani egy jo dokit?  Én a Szent Imre kórházba szeretném megcsináltatni. Azt mondták, hogy Kelemen Péter Bertalan nagyon jo doki. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. Torolt_felhasznalo_117335
    Torolt_felhasznalo_117335
    2008. július 20. 15:485197.

    Kedves Jáccint!

     

    Köszi a tájékoztatást, majd csak kihúzom én is azt a pár hónapot

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2008. július 20. 21:545198.

    Üdv itt!

     

    Tényleg nagyon jó, engem is ő műtött, és csak ajánlani tudom.

    Nézd meg az 5110-es hozzászólást.

     

    *** 

     

    Voltam uszodában, szaunáztam is, és minden rendben volt. Isteni érzés volt fürdőruhát húzni a szép lapos hasammal!

    Szaunánál tettem törölközőt a sebre, ahogy itt valaki írta, és semmi különöset nem éreztem. Most már csak a futást kell újrakezdeni.

     

    lydyke, mi van veled? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_233237 (5196)
    2008-07-20  14:53
  99. 2008. július 21. 12:135199.

    Sziasztok!

    Bocs, hogy bepofátlankodok, de remélem ti tudtok segíteni.

    Ma voltam a sebészeten, hasfali sérvem és izom-diastasis-em van.Szét van nyílva a hasizmom, 3 harántujjnyira.

    A gondom: Megműtik, de az eddig is lógó hasam még jobban fog lógni, mivel a hasfalam végre feszes lesz. Amikor ezt felvetettem, az orvos azt mondta, hogy a bőr helyrehozatala már plasztikai műtétnek számít, nem támogatja a tb. (a bőröm a három terhesség következtében nyúlt szét).Ajánlott egy plasztikai sebészt. Mire számíthatok ? Árban ez mennyi lesz? Egyébként mindenképpen "közkórházban" műtenek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     

Címlap

top