Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Flavin 7

Torolt_felhasznalo_287580
Torolt_felhasznalo_287580
Létrehozva: 2005. március 15. 07:07
Sziasztok!
A Flavin 7 étrendkiegészitőről szeretnék véleményt,tapasztalatokat olvasni.Hatásos,érdemes megvenni?
  1. 2005. március 18. 22:5251.
    A sarlatánok rendítik meg a bizalmat az igazi "varázslók" iránt.
    Már csak azt hiszem el, amit az orvosom mond. Régóta járok hozzá, tapasztalt szakember. Már csak abban bízom, hogy ő nem megy el innen. Bár csak nem tesz ilyet, -remélem- már nem a fiatal generációhoz tartozik.
    előzmény:
    bereske (50)
     
  2. 2005. március 18. 22:1550.
    Szerintem sem lehetett felesleges, szerintem ez sem átverős, ahogy a Flavin, meg az Avemar sem. Csak az a baj, hogy elég sok szemét "csodaszer" van, amikkel csak a beteg emberek utolsó reményét veszik el. . . meg a pénzét!
    előzmény:
    szekine (47)
     
  3. 2005. március 18. 22:1249.
    (44) én "csak" szép kis Magyarországunkon élek, de kicsit kell a kikapcsolódás, és mivel a saját főnökeink vagyunk a párommal ezért nem mindig kell korán kelnünk. lyenkor meg már a csajok is alszanak. A kicsit elég későn lehet lelőni, van, hogy csak éjfélkor. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (44)
     
  4. 2005. március 18. 22:0648.
    Nem szó szerint gondolhatták, de amiket kiold a víz, meg felszívnak a növények, azok ugye lehetnek rosszak is. Sok helyen a talajban van mindenféle nem odaillő dolog, ezeket ugye nem jó, ha megesszük. Jó lenne, ha nem kéne ilyen dolgokkal foglalkozni, csak nyugodtan ehetnénk mindenfélét. De, ha az ember végiggondolja, hogy mennyi betegség van mostanában. . . persze régen is volt, csak nem ilyen számban!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (45)
     
  5. 2005. március 18. 10:1847.
    Akkor ezek szerint nam volt fölösleges, hogy a Béres cseppet már kb. 1 éve szedem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (45)
     
  6. 2005. március 18. 10:1646.
    Köszi, ha találkozom a Papával, átadom neki az üzenetedet a jókívánságaiddal. Gyönyörű idő van. Lehet, hogy most is a kertben van, csak 150 km-re tőlem.
    előzmény:
    bereske (40)
     
  7. 2005. március 18. 04:0445.
    Nem banom, a legyen a krumpli ZOLDseg, a paradicsom meg akar gyumolcsnek is nevezheto. A kukorica es a szoja. . . novenyek. Magok. Ahogy a buza sem zoldseg. . . meg a mandula sem az. . .
    de legyen zoldseg. Akkor is a gyumolcsok es zoldsegek donto tobbseget meg nem genetikai manipulaljak.

    Ami fontosabb, hogy ne a nagy szupermarket kinjaban felerett aszott zoldseg-gyulocset egyuk, hanem frisset a piacrol, a termelotol.

    A viz, ahogy atjon a kulonbozo kozeteken mindenfele nyomelemeket, asvanyokat old ki (asvanyviz!), amelyik kozott sok hasznos anyag van, kis mennyisegben letfontossaguak, es beepulnek a sejtekbe. A Beres csepp, is ilyen anyagok kevereke. Nyomelemeknek is nevezzuk oket.

    Arra gondolok, hogy kepletes beszed lehetett az az "uzenet" nem szo szerint ertendo.
    előzmény:
    bereske (42)
     
  8. 2005. március 18. 03:5844.
    Hello,
    az USA-ban, a kozepnyugaton (Midwest) elek, most este kilencre jar.
    Es Te?
    előzmény:
    bereske (43)
     
  9. 2005. március 18. 02:4943.
    Te hol élsz, és ott mennyi az idő? Nem túl gyakori, hogy én élesben tudok valakivel dumálni. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (41)
     
  10. 2005. március 18. 02:4742.
    Eszembe jutott, hogy egy rádió műsorban egy doki beszélt erről. A vízzel kapcsolatban mondta, hogy ahonnan "jön" a víz, különböző kőzetréteg, meg mindenféle, amiken keresztül eljut hozzánk, azokból felvesz dolgokat. Ezek hordozzák az "üzeneteket". Ezek épülnek bele a sejtekbe. Nem hiszem, hogy "kitalálás" lenne, kell benne lenni igazságnak.
    Mellesleg a kukorica, krumpli, meg amiket felsoroltál, azok zöldségek. .
    Állítólag a paradicsom az gyümölcs, de erről vitatkoznak még az "okosok".
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (41)
     
  11. 2005. március 18. 02:3941.
    En meg csak genetikailag modositott kukoricarol, szojarol, burgonyarol? es paradicsomrol olvastam.
    Zoldsegrol, gyumolcsrol egyrol sem.
    Nem, nem befolyasolja. A genetikai modositas pont olyan hatasu, mint amikor gazda kivalogatja a szebb, jobb, erdekesebb novenyt vagy allatot es azt szaporitja tovabb.

    Az uzenetekhez nem tudok hozzaszolni, kivul esnek a kiserletes tudomany teruleten. (ki kuldene az uzenetet, es mit uzenne?)

    Az artalmas (sok mesterseges vagy termeszetes az mindegy, de haszontalan, vagy karos) anyaggal teletomott kajak rosssz hatasahoz nem kell uzenetet feltetezni, a kemiai osszeteteluk is megmagyarazza a hatasukat.

    A hianyos, vagy nem eleg valtozatos taplalkozas hatas is magyarazhato kemiai, biokemiai, biologiai alapon, nem kell hozza uzeneteket kitalalni.
    előzmény:
    bereske (40)
     
  12. 2005. március 18. 01:5640.
    Nem tudom mennyire fontos, de a mai zöldségek, gyümölcsök jó része génkezelt. Ezek nem befolyásolják a "jó" hatásukat?
    Valahol nemrég azt olvastam, hogy a bevitt táplálék nem csak "úgy" fontos, hanem valamiféle üzenetet hordoz a sejtjeink számára. Például a víz is, meg minden, amit megeszünk. És ha az üzenet rossz, akkor a sejtjeink is rosszul tudnak belőle építkezni. Ezek miatt van annyi betegség, mert rengeteg "mű" kaját eszünk, amiknek már a fele sem igaz. . . , tehát rengeteg rossz üzenetet kapunk!
    Irigylem Szekine nagypapáját!!! Még sok évet neki!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_521572 (37)
     
  13. Torolt_felhasznalo_521572
    Torolt_felhasznalo_521572
    2005. március 17. 20:1139.
    Akit érdekel :))
    Csak az oldalamra nem tehetem át. De levélben akár Buddha is megkaphatja
    előzmény:
    szekine (38)
     
  14. 2005. március 17. 20:0738.
    Kedves Kálmán?
    Kinek szeretnéd elküldeni az általad említett anyagot?:-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_521572 (37)
     
  15. Torolt_felhasznalo_521572
    Torolt_felhasznalo_521572
    2005. március 17. 19:5737.
    MOst nemrég találtam egy komoly anyagot, hogy mennyire fontos a flavonoid. A zöldtea flavonoidtartalmának a vizsgálatát elemzi, és az eredmény brutális. Az anyag közzétételét nem engedélyezte a cikk tulajdonosa, ezért nem tehetem fel az oldalamra, de ha érdekel, akkor dobj egy emilt és elküldöm.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. 2005. március 17. 19:5636.
    Nekem a nagypapám 92 éves. Mai napig rengeteget olvas, kertészkedik, gyógynövényeket termeszt. Mióta csak emlékszem, mindig ugyanabban az időben étkezik, mértéktartóan táplálkozik, pedig már régóta egyedül van sajnos. Nagyon sokat gyalogol, kerékpárral közlekedik. Mindig képes arra, hogy a gyomra által megszokott adag ha elég, a fölösleget ott hagyja a tányéron. (bár egész életében érzékeny volt a gyomra) Nagyon egészségesen él. A saját maga által termesztett zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztja.
    Soha nem láttam őt haragosnak, mindig kiegyensúlyozott életet élt. Sajnos, mi már nem ezt az életmódot követtük, mert ez a példa nem "öröklődött" a génjeinkben. Mindenből eszik, de a mértéktartása fantasztikus. A saját szőlőjéből készít bort, de a hozzá betérő vendégek fogyasztják általában, mert ő nem szereti.
    Emlékszem, hogy gyerekkoromban a nagymamám sokszor készített csíráztatott búzából csíramálét. A háborús és utána az 50-es években ezzel próbáltak fontos tápanyagokhoz jutni - a szüleim elmondása szerint-.
    A búzacsírából előállított AVEMAR-t (Szentgyörgyi Albert hagyatéka alapján elkészített)terméket most szintén vagyonokért lehet megvásárolni, csakúgy mint a Flavin 7-et.
    Ha mi is mindent megtennénk, hogy legalább megpróbálnánk így élni, biztosan nem lenne ennyi bajunk. Talán nem kellene ennyi "csodaszert" fogyasztanunk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (34)
     
  17. Torolt_felhasznalo_521572
    Torolt_felhasznalo_521572
    2005. március 17. 19:5435.
    Kedves Deepdiver!
    Én pedig a te táblázatodat köszönöm. Az ember mindig tanul újat.
    Tavaly voltam egy előadáson, ahol prof Dr. Horváth István MTA tanár tartott előadást a flavonoidokról. Ő is említette, hogy közel 4000 flavonoid vegyületet azonosítottak idéig, de csak alig néhányat ismerünk. Az előadás anyaga megvan CD-n is ha érdekel valakit.
    Üdv Kálmán
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (32)
     
  18. 2005. március 17. 19:1834.
    A tablazat sok flavin alcsoportot tobbfele molekulat listaz (ott van a kepletuk is).
    Az egyik elelmiszerben az egyikbol van tobb, a masikban a masikbol, tehat erdemes valtozatosan, tobbfele etelbol kevesebbet fogyasztani szerintem.

    A zold teaban a Flavan-3-ol csoprt vegyuletei dominalnak, a kapribogyoban Flavonolok vannak, a cseresznyeben Anthocyanidinok, a grepefruitban Flavanonok (es ezeken az alcsoportokon belul is kulonboz vegyuletek).
    előzmény:
    szekine (33)
     
  19. 2005. március 17. 18:4533.
    Köszi, hogy ezt megírtad, mert sajna én nem tudtam megnyitni azt az oldalt egy átmeneti hiba miatt.
    A fórum legelején én is céloztam arra, hogy egy üveg Flavin7 árán hány kg gyümölcsöt lehet kapni.
    A szer felfedezőjének láttam a Tv-ben az erről a termékről szóló kisfilmjét.
    Ő azért készítette ezt a szert, hogy a rákos beteg édesapját gyógyítsa meg vele. A filmből az derült ki, hogy hatásos volt a szer.
    A magyar találmányok jók, csak eddig itt sok termékről derült ki, ha itthon sorozatban gyártották (mint pl. anno a Bánffy hajszesz, Béres csepp plusz, . . . . stb. ) érdekes módon "felhígult" a hatóanyag. Bár a Béres cseppet kb 1 éve szedem, mert orvosok javasolták a szedését, amúgy ennek a terméknek szigorították a gyártási és forgalmazási lehetőségeit.
    Hónapok óta liter számra fogyasztom a zöldteát, az általad leírt adatok szerint a Flavin7-el sem érnék el nagyobb eredményt?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (32)
     
  20. 2005. március 17. 17:3632.
    Megneztem en is, koszi!

    Azt mondja, hogy Magyarországi vizsgálatok szerint a gyerekek átlagos flavonoid-bevitele 19, 5 mg/fő/nap érték, míg a felnőttek által elfogyasztott flavonoid mennyisége 18, 8 mg/fő/nap volt. Az emberi szervezet egészséges működéséhez optimális esetben napi 50-100 mg/fő flavonoid- bevitelre van szükség.

    Talaltam egy tablazatot (sajnos angolul van, de szotarral olvashato) ahol a kulonbozo elemiszerek flavonid tartalma van megadva.
    http://www. nal. usda. gov/fnic/foodcomp/Data/Flav/flav. pdf

    A dokumentum kozepen van a tablazat.
    A Mean nevu oszlopot kell nezni, az ott levo szam azt mondja meg, hogy 10dkg (100g) adott elelmiszerben mennyi flavonoid van (flavonoid fajtankent kulon-kulon). Osze kell adni oket.

    Par erdekes adat, amikben a legtobb van, veletlen sorrendben.

    1 dl teaban van kb 100mg flavonoid
    1 dl zold teaban 130mg !!!
    20 dkg malna 100mg
    20 dkg sarga paprika 100mg
    3 dkg pertezselyemzold 100 mg
    3 dl narancsle 100mg
    0. 5 kg hagyma 100 mg
    6 dkg lestyan level 100mg
    30 dkg kelkaposzta 100mg
    20dkg grapefruit 100mg
    10 dkg edeskomeny level 100mg
    10 dkg fekete bodza 800mg!!!
    16 dkg keseru csoki 100mg
    10 dkg cseresznye 100mg
    3 dkg kapribogyo (konzerv) 100mg
    10 dkg afonya (blueberry) 100mg

    Tehat mesterseges suritmenyek nelkul is konnyeden lehet a napi szukseglet tobbszoroset magunkhoz venni. Csak oda kell figyelni a valtozatos taplalkozasra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_521572 (30)
     
  21. 2005. március 17. 15:2731.
    Köszi előre is, megnézem feltétlenül.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_521572 (30)
     
  22. Torolt_felhasznalo_521572
    Torolt_felhasznalo_521572
    2005. március 17. 11:5730.
    Sziasztok!
    A Flavonoidokról egy bővebb írást találhattok itt http://www. freeweb. hu/egeszsegesen/vital. html
    Remélem segítettem. Üdv
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. március 16. 14:0429.
    Szerintem abból gondolta "Iteca", hogy orvos vagy, mert olyan kimerítő válaszokat küldtél, mintha orvos lennél.
    Bár olvastam, ahol konkrétan leírtad, hogy nem azzal foglalkozol (21. hozzászólásod) lehet, hogy ő nem olvasta el alaposan a topicot, mert később csatlakozott.
    Amúgy én örülök, hogy segítettél, mindegy, hogy dr. vagy, vagy nem.
    :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (27)
     
  24. 2005. március 16. 13:5828.
    Nem ismerem azt a keszitmenyt, es nincs eleg informaciom ahhoz, hogy ertelmes velemenyt mondjak rola.
    előzmény:
    szekine (26)
     
  25. 2005. március 16. 13:5527.
    Bocsanat, felreertes, tobbszor hangsulyoztam, hogy _nem_ vagyok orvos.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_738294 (24)
     
  26. 2005. március 16. 09:0726.
    Igazad van, a vörösborra sokan esküsznek. Csak miután antiepileptikumokat (karmabazephint) szedek, arra nem szabad alkoholt fogyasztanom. Nagyon ritka, hogy alkalomszerűen 1-1 pohár vörösbort megiszom.
    Amire Teri tett utalást, arra én is kíváncsi lennék, hogy mi a véleményed arról a termékről.
    Köszi az infókat :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (23)
     
  27. Torolt_felhasznalo_738294
    Torolt_felhasznalo_738294
    2005. március 16. 06:4325.
    A másolásnál az ő betűk helyett számok jelentek meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_738294 (24)
     
  28. Torolt_felhasznalo_738294
    Torolt_felhasznalo_738294
    2005. március 16. 06:4124.
    Szia! Bocsi, hogy beleszólok. Olvastam, hogy orvos vagy. Tanácsot szeretnék kérni. 10 éve autóbalesetem volt, ahol összetört a medencém. Azóta, főleg időváltozásra nagyon erős fájdalmaim voltak/húztam a lábam, a fájdalom kisugárzott a gerincembe és a lábamba és felkelni is alig tudtam/. ehhez még hozzájött a csontritkulás , a keringési rendellenesség és a pajzsmirígy alulműködés. A gyógyszerektől sajnos rosszul lettel, ezért a gyógynövénykészítmények között kerestem, hogy mi segíthet elviselhetőbbé tenni a fájdalmaimat. Sok mindent kipróbáltam, de kb egy éve találtam meg azt készítményt, ami segített. Azóta jöhet bármilyen időváltozás nem érzek fájdalmat. Jó a közérzetem és semmilyen gyógyszert nem szedek. Ezt a készítmény vitalionnak hívják. Különleges / HRI /eljárással készül. Ide másolom a leírást. Kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményed az összetevőiről.

    HRI Vitalion

    A Vitalion tabletta a természet hasznos és gyógyító anyagainak esszenciája. A Vitalionhoz felhasznált növények megfelelnek a szigorú biotermesztési elõírásoknak, s feldolgozásuk során egyedülálló eljárásokkal õrzik meg a bennük található értékes vegyületeket. A Vitalion hatása a szervezetre:

    Agy: serkenti a vegetatív funkciók koordinálását.

    Szív és érrendszer: csökkenti a meszesedésbõl eredõ lerakódást. Segíti a vérkeringést és az érfalak regenerálódását.

    Máj: segíti a máj méregtelenítõ mechanizmusait.

    Csontok: kedvezõen hat a csonttömeg növekedésére.

    Készült: alma, szõlõ, narancs, hibiszkusz, csipkebogyó, bodzavirág, béta-karotin, aszkorbinsav, cink-oxid, mangán-szulfát monohidrát, vas-fumarát, magnézium-oxid, kálium-klorid, kálcium-karbonát, nátrium-klorid felhasználásával.

    Adagolás: étkezés alatt vagy után kell bevenni bõ folyadékkal, az állapottól függõen naponta egy-két alkalommal.

    Megelõzési céllal is alkalmazható.

    Előre is köszönöm a válaszodat. Teri
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (23)
     
  29. 2005. március 16. 02:2923.
    A fo hatoanyaga a resveratrol a piros szolo hejaban talahato, lehet, hogy szoleszeti mellektermekrol van szo? :-)

    En maradok a vorosbornal, abban is sok van. . . ;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (22)
     
  30. 2005. március 16. 02:2722.
    "A Flavin7-et forgalmazzák nálatok? Mennyire ismertek nálatok a flavinoid tartalmú készítmények?"

    nem ismertem, utananeztem Kanadaban kaphato, de ez egy magyar ceg, elsosorban magyar hirek jonnek rola

    előzmény:
    szekine (19)
     
  31. 2005. március 16. 01:2421.
    Itt meg csak 5:30 van, delutan.

    Elvileg igazad van, de eleg nagy a kulonbseg van a szukseges es tulzott, karos adag kozott.
    Hogy ne csak a levegobe beszeljek, par pelda:

    A vitamin
    ajanlott adag: 5000 IU
    mergezo adag 4000-25000 IU/kg
    azaz egy 50kg-os embernel 200 000IU/nap hosszu tavon, 1 250 000UI egy adagban is mergezo

    D vitamin
    ajanlott: 400IU
    mergezo adag 50 000 IU naponta folyamatosan szedve

    E vitamin
    ajanlott: 30IU
    mergezo 3000IU naponta 7-9 heten at

    K vitamin
    nincs ismert mergezo adagja

    B1 -nem mergezo
    B2- nem mergezo
    B6
    ajanlott: 2mg
    mergezo: 200-300mg/nap
    B12 -nem mergezo
    C vitamin
    ajanlott: 60mg
    mergezo tobb mint 2000g/nap hosszan szedve

    A fentiek alapjan az ajanlott adagnak akar a 10 szereset valoszinuleg minden tovabbi nelkul meg lehet enni.

    Ebbol az angol nyelvu cikkbol vettem az adatokat:
    http://www. emedicine. com/emerg/topic638. htm

    A cikk azt is irja, hogy egy ev alatt az USA-ban (ugye az tobbszaz millo ember kozul) 57, 801 mergezes fordult elo, ebbol 63 volt sulyos es 4 halalos. Azt is tudnod kell, hogy itt sokkal nagyobb dozisu vitaminokat lehet venni.
    Tehat a helyedben nem aggodnek tulzottan a tuladagolas miatt.

    Biologus vagyok, es nem orvosi terulen dolgozok, tehat az orvosi jellegu velemenyeim csak egy tajekozott laikus maganvelemnyei.
    előzmény:
    szekine (20)
     
  32. 2005. március 15. 23:2820.
    Bocsánat, de nem biztos, hogy meg tudom várni a válaszodat, nálunk 23. 00 van. Köszönöm a segítségedet, ha írsz, holnap válaszolok.
    Üdv. : Sz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (18)
     
  33. 2005. március 15. 23:0219.
    Amit feltüntetnek a tájékoztatón, az azért sem lehet a teljes napi adag szerintem, mert ha pl. a természetes táplálékodban is van olyan vitamin, amit beveszel tablettában is, akkor már túladagoltad magad.
    Laikus következtetés.
    Amúgy megkérdezhetem, mi a szakterületed?
    A Flavin7-et forgalmazzák nálatok? Mennyire ismertek nálatok a flavinoid tartalmú készítmények?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (18)
     
  34. 2005. március 15. 22:4418.
    Vannak olyan velemenyek, hogy az ajanlott mennyiseg tulajdonkeppen a minimalisan szukseges mennyiseg, es annal tobb az ami igazabol kene mindenkinek, de ez mar nekem ingovanyos talaj, nem tudok eleget ahhoz, hogy tanacsot adjak.

    Legfeljebb talan annyit, hogy olvass el tobb ilyen jellegu irast, es probald meg szetvalogatni, azt keresd, amelyik nem kozvetlen anyagi erdekbol (hogy neked eladja az o termeket) beszel.

    Ez mar nem tanacs, nem ajanlas, csak megallapitas: en peldaul 500mg-os C vitamin tablettat tartok otthon, es 50mg-os B vitaminokat. Az is igaz, hogy nem veszek be minden nap beloluk.
    előzmény:
    szekine (17)
     
  35. 2005. március 15. 22:2917.
    Örülök, hogy a tegezés nem gond, ezek szerint királyok vagyunk mindketten!. :-) Tetszett a hasonlatod.
    Akkor kénytelen leszek itthon szétnézni vitaminok ügyében, mert választék van bőven. A bőség zavara okoz gondot sokszor, legtöbb beteg túladagolja magát, az általad említett okok miatt.
    A "C" vitaminról is hallottam, hogy nem szabad túlzásba vinni, mert hiába oldódik vízben, a vesére káros lehet.
    Én napi 100mg Cvitamint szedek, mert a Béres cseppben lévő vas felszívódásához szükség van rá.
    Nem gondoltam (kis naív vagyok), hogy a gyógyszerek termékskálája ennyire más a tengeretúlon, mint itthon.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (16)
     
  36. 2005. március 15. 22:0816.
    A tegezes az interneten altalanos.
    A regi magyar nyelvben lehetett tisztelettel is tegezodni, meg a kirallyal is lasd a nepmesek "Uram-kiralyom, eletem halalom kezedbe ajanlom" szokasos fodulatat: ez bizony tegezes. Tehat, ha megengeded, akkor en is tegezlek. :-)

    Konkret vitaminkeszitmenyt nem tudok ajanlani, mert ugy latom mas orszagban elunk (en az USA-ban), en ugy szoktam valasztani, hogy elolvasom a cimket, hogy mi minden van benne, minel tobbfele, es minel tobb van benne esszeru hatarokon belul, annal jobb.
    Nekem ugy tunik, hogy a legtobb multivitamin tabletta nagyon hasonlo osszetetelu. A lenyeg, hogy sokfele vitamin van bennuk, nem csak egy fajta.

    Itt az USA-ban kotelezo rairni azt is, hogy benne levo adag az a napi ajanlott adag hany szazaleka, igy meg konnyebb tajekozodni. ha ilyan tablazatod nincs, vagy nincs rajta a multivitamin dobozan, szivesen kuldok, vagy keresek egy weblapot, ahol rajta van.

    Az iskolaban azt tanitjak, hogy a zsirban oldodo vitaminokkal (D, E, K, es A) vigyazni kell, mert felhalmozodnak a szervezetben, tehat azokbol folyamatosan en nem vennek be sokkal tobbet az ajanlott napi szuksegletnel. A vizben oldodo vitaminok viszont kiurulnek, azokat sokkal nehzebb tuladagolni, igy azokbol en neha beveszem az ajanlott adag sokszorosat is.
    előzmény:
    szekine (14)
     
  37. 2005. március 15. 20:2015.
    Bocsánat, nem a bizonytalanság nyugtatott meg, pont az ellenkezőjét akartam írni. Az nyugtat meg, ha kikerülök egy bizonytalan helyzetből. Ezt szerettem volna ebből kifejezni.
    előzmény:
    szekine (14)
     
  38. 2005. március 15. 20:0814.
    Köszönöm mégegyszer a "belekottyot"!
    Kicsit zavarban vagyok, nem baj, hogy tegezlek? A munkahelyemen nagyon megszoktam, hogy mindenki tegeződik, de ha zavar, jelezd kérlek.
    Kedves tőled, hogy segítesz, örülök, ha számomra helyükre kerülnek a dolgok. Valahol a bizonytalanság az alábbiakkal kapcsolatban megnyugtatott, nagyon hálás vagyok! Ha valami nagy zajt hallottál, az a kő volt, ami a szívemről pottyant le.
    Azt akkor Nekem is mondták, hogy ez egy kapszula, sőt - kíváncsi vagyok mindenre- megmutatták, pici kis tűzkövekre hasonlítottak ezek a kapszulák. Tumor volt a fejemben, abba kellett ezeket a kapszulákat beleültetni. (meningeoma) 95- ben volt már sajnos, hagyományos operációval távolították el, ezt, ami tavaly kiújult, ezzel a módszerrel irtják ki a fejemből. 2-3 havonta kapok szteroidokat és vízhajtókat infúziókúraként, mert a pusztuló sejtek ödémákat termelnek. 2-3 évet mondtak a teljes gyógyulásra, ebből 1 év eltelt.
    Mégegyszer köszönöm a segítségedet. A Béres csepp C vitaminnal elég, vagy kell mellé más is? A Flavin 7-et mint alább írtam, fogyasztottam 3 üveggel. Remélem használt.
    Esetleg ismersz olyan konkrét készítményt, amit tudnál javasolni?
    Köszönöm előre is, utólag is a segítséget.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (13)
     
  39. 2005. március 15. 19:2213.
    Szerintem folosleges ezzel foglalkozni es aggodni miatta.

    A CT az gyakorlatilg rontgen, tehat a jodhoz semmi koze.

    A Jod 125-os izotop felezesi idej 60 nap. De ez csak akkor erdekes, ha benned hagytak. Egy ev utan akkor is mar csak a harmicketted resze van meg a sugarzo anyagnak, ha eddig nem okozott bajt, akkor most mar nem fog.
    De azt irod, 13 napig volt beultetve, gondolom utan kivettek, ez egy zart kapszula vagy valami lehetett, elvileg nem kerulhetett a pajzsmirigyedbe belole.

    Ha akkor konkretan nem irtak fel jodot, akkor biztos, hogy nem olyan kezelesrol volt szo, ahol a jod bejut a szervezetedbe, legfeljebb a veletlen szennyezes, baleset, ha kilyikad a kapszulas stb eseten kellett volna jodot szedned.

    Nem orvosi tanacs, csak belekotty: ha ilyen sugarterhelesnek voltal kiteve, akkor figyelj a valtozatos es vitamindus etkezesre, es esetleg valami jo multivitamin keszitmenyt is egyel rendszeresen.
    előzmény:
    szekine (11)
     
  40. 2005. március 15. 18:3612.
    Még annyit hozzátennék, hogy a beavatkozás miatt 3db CT vizsgálatom is volt, anna a sugártartalma sem kevés, úgy tudom.
    előzmény:
    szekine (11)
     
  41. 2005. március 15. 18:3211.
    Köszönöm, hogy válaszoltál!
    Tavaly a koponyámba volt beültetve 13 napon keresztül I125 izotóp 100 Gy összdózisban, közel 1 éve. Akkor csak említették, hogy kellene Jódot szedni, konkrét készítményt nem javasoltak. Akkor ezek szerint már fölösleges is ezzel foglalkoznom?
    Várható, hogy miután ezt elmulasztottam, lehet valami tartós károsodás ebből? A pajzsmirigyemet kell megvizsgálni ilyen esetben? Vagy már mindegy?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_880254 (10)
     
  42. 2005. március 15. 17:5510.
    A radioaktiv sugarzas -ami a szervezeted eri- es a jod kozott nincs osszefugges.

    Az egy masik eset, ha radioaktiv szennyezes (pl atomeromu szemete eromu, atomgomba) ert, _es_ abban volt sugarzo jod-izotop.
    Ez beepul a pajzsmirigybe es azt karositja. Nem radiaktiv joddal kiuzheto onnan.
    A I131 izotop fel eletideje 8 nap, tehat 8 nap mulva fele lesz, 16 nap mulva negyede, 24 nap mulva nyolcada es igy tovabb. Tehat _ha_ radioaktiv jod szennyezes ert, akkor azonnal, orakon, napokin belul van ertelme orvosi javaslatra, adott mennyisegu jodot fogyasztani.

    A tavalyi szennyezes mar reg lebomlott, tehat az ellen nem tud semmit tenni, viszont karos az lehet.
    előzmény:
    szekine (8)
     
  43. 2005. március 15. 17:339.
    most látom, hogy van egy másik topic is ezzel a témával kapcsolatban.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  44. 2005. március 15. 17:238.
    Engemet csak az zavar össze, hogy oly' sokféle ilyen készítmény van.
    Kérdés, hogy kinek mi a jó? Én pl. a Béres cseppet szedem 1 éve C vitaminnal. Nem tudom, hogy jó-e, vagy sem, de szedem. Még van egy pár üveggel, aztán a nyáron abbahagyom.
    Te jártas vagy ezeknek a szereknek az összetevőiben? Engemet pl. érdekelne a Metabol, főleg az, hogy a Béres cseppel együtt szedhető-e?
    Eddig senki nem tudott ebben tanácsot adni. A Metabolról nem tudnak semmi pontosat. A jódtartalma miatt érdekelne, mert tavaly eléggé sok
    radioaktív sugár érte a szervezetemet.
    előzmény:
    mombasa (7)
     
  45. 2005. március 15. 14:387.
    Az étrend kiegészitök, táplálék kiegészitők, csak természetes anyagokat tartalmaznak , jo esetben. Meggyogyulni nem lehet tölük, ha valaki beteg, kizárolag helyzetbe hozzák az immun rendszert. Ez azt jelenti, hogy a benne lévö természetes összetevök révén-zöldség, gyümölcs, gyogynövény-a szervezet megkapja azokat a vitaminokat, nyomelemeket, aminosavakat stb. amivel a müködése harmonikusabb. Möködünk ezek nélkül is, csak ha már tul kevés van némelyikböl akkor van gáz-betegség-gyengeség. Az a nem mindegy, hogy milyen táplálék kiegészitöt használunk, minnél nagyobb a benne találhato "anyagok"száma annál hatékonyabb.
    előzmény:
    szekine (6)
     
  46. 2005. március 15. 11:306.
    3*9500 az
    28500, azért jó pár kg gyümit lehet kapni, még télen is. Elég drága lecke volt, bár bajom nem lett tőle szerencsére.
    előzmény:
    szekine (4)
     
  47. Torolt_felhasznalo_312945
    Torolt_felhasznalo_312945
    2005. március 15. 09:445.
    Szia! Én is most vettem a papámnak, de szerintem ez nem igazán gyógyszer, csodát nem várok tölle, csak jót tesz a szervezetnek.
    előzmény:
    szekine (4)
     
  48. 2005. március 15. 09:254.
    Ebben van valami, mert én 3 üveggel ittam meg - még jó, hogy avan egészségp. szlám -, mert a 9500, - Ft, hogy úgy mondjam borsos ár 1 kb 2 dl-es léért.
    Ha beteg az ember, akkor ez nem annyira számít, csak használjon. Nekem úgy érzem nem is használt, de nem lett tőle semmi bajom.
    Persze lehet, hogy másnak jó.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_854721 (2)
     
  49. 2005. március 15. 09:243.
    Nekik biztos megéri, ha megveszed:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287580 (1)
     
  50. Torolt_felhasznalo_854721
    Torolt_felhasznalo_854721
    2005. március 15. 08:052.
    Mindenben fele hatóanyag a hit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_287580 (1)
     

Címlap

top