Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem kell mindig kaviár:)

Torolt_felhasznalo_924485
Torolt_felhasznalo_924485
Létrehozva: 2005. január 21. 15:48
ugye ti is így gondoljátok? most hideg van, süvít a szél... itt ülök, gőzölög a tea a bögrémben, de nincs hozzá semmi nasi:( miket nassolnátok ebben az időben, ha éppen nincs kaviár és pirítós kézközelben?
  1. 2005. február 8. 16:06501.
    Sziasztok!

    Ma nálunk rántott sajt volt rizzsel tartárral. Kaptam Medve sajtot rántanivalót rúdban és múltkor amikor szintén ez volt a vacsora akkor előre bepaníroztam egy csomót. Ment a mélyhűtőbe és most csak ki kellett sütni és a rizs, meg a majonéz készült hozzá frissen.
    Holnap valami tésztás dolgot csinálok, de még nem tudom, hogy mi legyen az.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  2. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 8. 15:54500.
    nnnnna, hagymaleves és végre a kb. egy hete beígért nasi goreng a mai menü.
    isziri:) miért van az, h. a zöldbabfőzelék szinte vonzza a sült csirekcombokat??? nem a tarja, comb, v. csmell, hanem a CSCOMB:)
    téli pihenés: tényleg jó lenne elmenni vmi szép, havas helyre, ahol szánkózni, hógolyózni lehet, forralt bor mellett jókat dumálni, társasozni, dehát ehhez az is kell, h. a barátok is ráérjenek, ne csak mi. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_211077 (499)
     
  3. Torolt_felhasznalo_211077
    Torolt_felhasznalo_211077
    2005. február 8. 15:37499.
    Sziasztok lányok!
    Egy hétig nem voltam köztetek, hiányoztatok ám. Most próbálom visszaolvasni a sok jó receptet amiket írtatok. Jó meleg vízben töltöttük el kis családommal a múlt hetet, az idő hideg volt, de a nap is sütött rendesen. Itthonról vittünk sokféle kaját, igy ott nem kellett csak melegítenem. Volt: csirkepörkölt tarhonyával, lencsefőzelék sűlt husival, rántott karaj reszelt krumplival. Esténként a fürdő és a kaja után nagyokat sétáltunk, borozgattunk, egy kis pizza is lecsúszott mellé (ezt nem én készítettem, de ISTENI volt). Nagyon jó ez a téli pihenés. Az a nézetem, hogy 1 hét téli pihenés felér 2 hét nyári szabadsággal. Nincs tülekedés, általában kevés a vendég ilyenkor, a vendéglőkben szíves örömest várják a vendéget. Emberibbek a hangok. . . finomabbak a borok. . . . . és a pizzák is.
    Most már újra beindult a munka, lehet várni a nyári szabadságot!
    Ma már főznöm kell. Lesz karfiol leves és zöldbab főzelék sűlt csirke combikkal. A következő kaján még gondolkodom, de visszaolvasva a múlt heti termésből nem lesz nehéz választani.
    Üdv mindenkinek: isziri
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 8. 11:25498.
    szia lányok:) kávé mellé az uccsó marcipános muflint eszegettem. tehát ma sütni kell:) tegnap a leves után túrós tésztát kooperáltunk azurammal. a paprika tévén is éppen azt főztek, jópofa volt szinkronban főzni a szakáccsal:)

    kapszli: az első muffinjaimat tepsiben, csak kapszlikban sütöttem. azóta már 1x kapszli nélkül is próbáltam muffintepsiben, ki sem vajaztam, kicsit segíteni kellett a mufliknak, h. kicsusszanjanak, de sikerült.

    itt nincs annyira hideg. . . legalábbis a napon. persze minden relatív:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_548436
    Torolt_felhasznalo_548436
    2005. február 8. 10:31497.
    Ja és nektek is szép jó napot! :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_942699 (495)
     
  6. Torolt_felhasznalo_548436
    Torolt_felhasznalo_548436
    2005. február 8. 10:29496.
    Mindneképpen hűtsd ki a vaníliás tejet mielőtt összekevered a tojással, különben összekapja. Langyosan már összekeverheted és újra felforralhatod.
    előzmény:
    Dithe (484)
     
  7. Torolt_felhasznalo_942699
    Torolt_felhasznalo_942699
    2005. február 8. 09:39495.
    Szisztok, jó reggelt :-))

    Tényleg meglehetősen fagyos ez a reggel, mire becsúszkáltam a dolgozóba, jégcsapok nőttek rám. Gyorsan megleptem magam egy forró narancsos-borsmentás zöldteával :-))

    Kapszli-mizériás időszak valahogy mindig van, nálam legutóbb tavaly nyáron volt - de ekkor (hosszas bóklászás eredményeként) találtam egy isteni lelőhelyet, ahol az eladólányka állítása szerint mindig van kapszli. Ez a Mamut I. alagsorában a Tálal6, itt darabra is lehet kapni, nem muszáj megvenni egy egész dobozzal.
    A Mamut II-ben viszont ott van a Konyha Mánia üzlet, ott is vannak ezek a kütyük szinte mindig, de csak egységcsomagolásban árulják, és persze nem túl olcsón.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (493)
     
  8. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 8. 07:55494.
    és jó reggelt meg napot mindenkinek, reggel kint majd befagyott meg lefagyott mindenem:)a mai ebéd rizseshus lesz csirkével, rizottó szerű, zöldséggel, a la Brill. ma kipróbálom Stahl meggyes csokitortáját. és most elmegyek inni egy kávét, mert nem sikerül észhez térnem:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 8. 07:50493.
    köszönöm!én is mindig kapszlizok, kényelmesebb, bár drágább:)de amikor se égen se padláson nem lehetett kapni papirkát, akkor is sikerült vékonyan kivajazott formában, mert a legtöbb tésztában önmagában is elég zsiradék van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_942699 (491)
     
  10. 2005. február 7. 20:17492.
    Köszi a válaszokat, legközelebb megpróbálom. Én a madártejre narancs héjat szoktam reszelni, vagy sport csokit. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420556 (487)
     
  11. Torolt_felhasznalo_942699
    Torolt_felhasznalo_942699
    2005. február 7. 17:48491.
    Szia :-))

    Én úgy kb. a forma feléig pakoltam, volt, amit picit feljebb. Az a helyzet, hogy a sütőportól igencsak "feldagadnak", teljesen "kicsúcsosodtak" a formából.
    A formákba tettem papirkapszlikat is, anélkül még soha nem mertem muflit sütni.
    Jópofák voltak :-))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (490)
     
  12. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 7. 17:10490.
    szia, és szia mindenkinek!

    ezt a no büdös no cicó fánkot én is kipróbálom, igaz muffinsütőben, mert másik formám nincs. egy lukba kb. mennyi tésztát kell tenni szerinted?
    ma nálunk maradék "egybekaraj"volt rizzsel, céklával, és maradék rakott sonkás-sajtos tészta, a csemetémek jutott pont egy adag. most vásárlás, aztán vacsi előtt még sütés. . mert ellógom napok óta és ki fog törni a botrány:)ja!és pont most kortyolom a teám:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_942699 (488)
     
  13. Torolt_felhasznalo_420556
    Torolt_felhasznalo_420556
    2005. február 7. 16:58489.
    ALMÁS HALSZELETEK

    HOZZÁVALOK:70dkg tengeri halfilé, a panirhoz, liszt, tojás, zsemlyemorzsa, 8szelet szendvicskenyér, 2-3db alma, 1/2citrom leve, a sütéshez bő olaj.

    ELKÉSZITÉS:A halfiléket ketté vágom, ha kell még vékonyabbra szelem, lisztbe tojásba és morzsába forgatva kisütöm. A kenyérszeleteket megpiritjuk és mindegyikre almát reszelünk, citromot csepegtetünk és ezekre rakosgatjuk a kisütött halszeleteket.
    Sozni nem kell, mert igy is pikáns lesz. Azonnal még forron tálaljuk.

    Kitünő , gyors vacsora.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_942699
    Torolt_felhasznalo_942699
    2005. február 7. 16:56488.
    Hali, sziasztok, előkerültem :-))

    Megsütöttem a fánkot, amit a 375-ben emlegettem, nagyon jó lett. Muffinsütőben csináltam, mert Feather azt mondta, hogy abban is műxik a recept - és tényleg. 18 db nagy méretű muffin-fánk lett belőle :-))
    Mivel kisérletező kedvemben voltam, egy részét megtöltöttem rózsaszirom lekvárral - hááát, ez nem tett jót neki. Más lekvárral biztosan sokkal finomabb lett volna, de azért ezek is elfogytak.

    Ma maradék-sült-oldalas lesz a vacsi, hidegen, zsíros kenyérrel és forró citromos teával.

    Kiwis mufli, Palika? - ez is jól hangzik, nem lehet rossz. Megsütötted, és hogy sikerült?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. Torolt_felhasznalo_420556
    Torolt_felhasznalo_420556
    2005. február 7. 16:47487.
    Szia Dithe:)

    A madártejet ha tojással készited, mindenképp le kell huzni a tüzről, egy kicsit hülni hagyni és ugy keverni bele a tojásokat, aztán takarékon lassan fözni, igy nem csapodik ki a tojás. De egyszerübb, amit Coryk mondott, igy nem lesz balhé:)
    Megjegyzem a madártejet én karamellmártással is szoktam késziteni, ugy hogy a habok tetéjére csurgatom a mártást.
    előzmény:
    Dithe (484)
     
  16. 2005. február 7. 16:09486.
    Szia!
    Ha vaniliás pudingport teszel bele akkor nem csapodik ki.
    Nálunk ma tejfölös gombapörkölt lesz tésztával.
    Szemészeten voltunk aanyukámmal és így csak gyors kaja fér bele.
    előzmény:
    Dithe (484)
     
  17. 2005. február 7. 13:48485.
    szia! :-)) én Duplo csokit majszoltam. és nézem a tv paprikát, milyen finomságokat sütnek. :-)) az nem hízlal.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (1)
     
  18. 2005. február 7. 13:46484.
    nekem nem sikerül a madártej. :-(( a tojás mindig kicsapódik és olyan kis csúnyácska. pedig már a cukros-tojás keverékbe tettem 1 kis forró tejet, hogy kiegyenlítse a hőmérséklet különbséget. hm. . . azért elfogy, az íze finom. :-)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_612477 (2)
     
  19. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 7. 11:21483.
    szép napot lányok:) végül tegnap is összejött egy muflin, azuram szt a "besztszeller": marcipános. és ez feljött és szép lett és tökéletes!!!

    tozsu! a kacsanyapecsenyés ebéd igazán klassz lehetett! egyszer sütöttem kacsát, de annak gyorsétterem lett a vége, annyira kevés volt hármunknak:)
    előzmény:
    Dithe (482)
     
  20. 2005. február 7. 10:06482.
    Én a dobostortának a dobját szeretem. :-)) 1x próbálkoztam grillázzsal, de nem igazán sikerült. Kicsit nagyra volt vágva a dió, a cukrot lehetett volna sötétebbre pirítani. Azért, elfogyott. :-)
    előzmény:
    tozsu2 (481)
     
  21. 2005. február 7. 09:49481.
    Szép napsütéses hetet mindenkinek!
    Én a hétvégén egy jól megtermett kacsával birkóztam meg. Lett belőle jó sök kacsazsír, benne megsütve az óriási (ekkorát még nem is láttam) mája reggelire. A csontos részekből természetesen leves lett sk. cérnametélttel, a husis részekből pedig meggyes kacsasült. Igaz, hogy a recept cseresznyésre szólt, de a fagyóból a meggyet sikerült kivenni. De ez így is nagyon fincsi és különleges volt szerintem.
    Ja, és sütöttem egy dobostortát is, aminek már sajna nyoma sincs.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. február 7. 09:40480.
    Jóreggel:)
    Eperke ha nem szereted a kiwit pucolni vágd ketté és kanalazd ki mint a lágytojást én igy szoktam enni.
    előzmény:
    eperlevel (467)
     
  23. 2005. február 7. 09:35479.
    Sziasztok, napsütéses szép napot!

    Alchri! A jó kaják jöhetnek, a többit hagyd a másik topicon. Ez így jó ahogy van. :-)))

    Tegnap Alma tortát sütöttem, a Stahl félét.

    Üdv: Edit
    előzmény:
    alchri (442)
     
  24. Torolt_felhasznalo_282287
    Torolt_felhasznalo_282287
    2005. február 7. 08:50478.
    Köszi, megprobalom legközelebb! :)))

    És jo reggelt Kaviarosok!!!

    nekem a reggeli mar meg volt , -a nagy csesze kave melle egy majkremes piritos. Ezzel kihuzom ebedig. . . .
    ugy gondolom az ebedem sved köttbullar lesz dinsztelt zöldseggel 1 szem föttburgonyaval es barnaszosszal. Na nem azert , hogy fogyokuraznek , de ehhez van kedvem.

    Kellemes uj hetet kivanok mindenkinek!
    /Brill
    előzmény:
    1szaki (477)
     
  25. 2005. február 6. 20:43477.
    A kemény kiwi pár nap alatt megpuhul, ha pár napra egy alma társaságában egy nejlon zacskóba teszi az ember.
    Kipróbáltam, működik!
    1szaki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282287 (468)
     
  26. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 6. 19:02476.
    hali:) klassz a csirkeragu:) nálunk babérlevesem csirkemájleves, aszaltszilvával és gomolyával töltött csirkemell krumplipürével volt ma a menü. a második fogás az uccsó falatig elfogyott!
    mindenféle csúnya hideget ígértek, mégis olyan szép idő volt ma:) nálunk olyan is akadt (:), aki vagy 2 órát aludt a friss levegőn:))) de utána nagyon jól esett a friss, meleg tej!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420556 (473)
     
  27. Torolt_felhasznalo_420556
    Torolt_felhasznalo_420556
    2005. február 6. 14:26475.
    . . ja, de mafla vagyok:(. . a szobati turos palacsintát is másképp csináltam, lehet még nem ismeritek.

    ERDÉLYI PALACSINTA

    HOZZÁVALOK:8db palacsinta, 20dkg tehénturo, 3dkg mazsola, 3evőkanál meggybefőtt, 3evőkan. cukor, 3tojás, 1dl tejszin, 1cs. vaniliás cukor, 1reszelt citromhéj, 1-2evőkan. rum, dionyi vaj.

    ELKÉSZTÉS:A turot a 2tojással, cukorral, mazsolával, meg a befőttel elkeverjük, rummal, vaniliás cukorral, reszelt citromhéjjal izesitjük és megtöltjük vele a palacsintákat. Mindegyiket négybe hajtva, vajjal kikent tüzállo tálra fektetjük és 1tojás meg a tejszin keverékével leöntjük, forro sütőben egy kissé megpiritjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420556 (474)
     
  28. Torolt_felhasznalo_420556
    Torolt_felhasznalo_420556
    2005. február 6. 14:10474.
    JOGHURT-SÜTI

    HOZZÁVALOK:2dl joghurt(jo a vaniliás is), 4dl kristálycukor, 6dl liszt, 1/2cs. sütőpor, 3tojás, 1dl étolaj, 1cs. vaniliás cukor, 1citrom reszelt héjja.

    ELKÉSZITÉS:A hozzávalokat egy 2dl-is pohárral könnyen kimérhetjük. Ezután az összes alapanyagot jol összekeverjük és kikent lisztezett tepsiben kb. 200fokon 40perc alatt pirosra sütjük.
    Önmagában is jo és egyszerü, de mielőtt beteszed a sütőbe kanalazhatsz a tetejére pld. áfonyalekvárt is, ugy még izletesebb.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_420556
    Torolt_felhasznalo_420556
    2005. február 6. 14:00473.
    Szia Lányok:)

    Tegnap semmi különöset nem főztem, gulyáslevest meg turos palacsintát rendelt a family. Ma meg csirkeragutkészitettem, de ez meg olyan fini lett, hogy beirom a recijét, mert megérdemli.

    CSIRKERAGU

    HOZZÁVALOK:1db egész csirke, 20dkg vegyes zöldség, 1hagyma, 2dl olaj, 3evőkan. liszt, 1gerezd fokhagyma, 2dl fehérbor, 2dl husleves(leveskockábol is jo), 2evőkan. paradicsompüré, 1/2dl konyak, so, örölt bors, 1babérlevél, csipet kakukkfü, 1szál zellerzöld.

    KÖRETHEZ:50dkg csiperke gomba, 8dkg vaj.

    ELKÉSZITÉS:A csirkét feldaraboljuk, a zöldségeket karikára, a hagymát négyfele vágjuk. A hust és a zöldséget forro olajban hirtelen megpiritjuk, liszttel meghintjük, a fokhagymát ráreszeljük, belekeverjük és megsozzuk, borsozzuk. Ráöntjük a bort meg a huslevest, beletesszük a paradicsompürét, a babérlevelet, kakukkfüvet, zellert, és jol felforraljuk. Lefedve a sütőben puhára sütjük, majd a hust 1másik edénybe szedjük.
    A mártást átszürjük és turmixoljuk, ha tul sürü 1kis bort önthetünk még hozzá. Felforraljuk és végül a konyakkal összekevereve, forron a husra öntjük.
    Vajban piritott gombával és krumplipürével tálalhatjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (472)
     
  30. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 6. 11:49472.
    :))))) érdemes a közértben behúzott nyakkal közlekedni, nehogy egy eltévedt kiwi megtaláljon:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282287 (468)
     
  31. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 6. 11:47471.
    sziasztok lányok:)
    marcsika! talán még nem késő!!! a répa nagyon finom lesz, nem kell agyon sütni-főzni. nem lesz olyan puha, mint a húslevesben, de pont így a jó!! amikor "olyanom" van, akkor zellert is szoktam kirántani, de ebben a kategóriában a friss, nem fás paszternák a legtutibb!

    stahl muflija nagyon finom lett, csak bénácska. . . az íze szuper, de nem egy vendégváró süti. . . .
    előzmény:
    marcsika_1 (469)
     
  32. Torolt_felhasznalo_612477
    Torolt_felhasznalo_612477
    2005. február 6. 11:25470.
    köszi a hagymatortát :))) ki fogom próbálni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (449)
     
  33. 2005. február 6. 10:29469.
    Sziasztok! Néhány napja nem voltam, most olvasgatok.
    Szóval Stahl csokis muffin. . . én a kezdetek óta gyanakodva figyelem a sütijeiben levő vaj és cukor mennyiségeket, ezért 1-2 próbálkozás óta alapból csökkentem ezeket, a muflinál pl. 6 dkg vajat és 10 dkg cukrot teszek, így én szeretem és a család is.
    Kivi: nálunk a túrótorta jött be a legjobban belőle: piskóta alap, rá pedig zseletinos túrókeém, amibe kividarabok vannak, a tetején pedig szép kiviszeletek. Nagyon jól megy a kivi a túróval! Csak az a baj, hogy a lányom allergiás a kivire, ezért ritkán csinálom, pl. ha vendégség van nálunk.

    Most pedig fő reggel óta a fácánleves, nagyon jó illata van. Mindjárt megyek még pulykacicit panírozni. . . répát is tegyek mellé? Tényleg, elég kemény a répa, hamar megsül azért? Jó főzőcskézést nektek is!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (460)
     
  34. Torolt_felhasznalo_282287
    Torolt_felhasznalo_282287
    2005. február 6. 09:33468.
    Jo reggelt, ebresztöööööö!

    Itt most mindenkiwi a kiwiröl beszel?!

    Egyetek sokat lanyok belöle , mert a mi nemunknek rendkivul fontos es szukseges valaminokat tartalmaz, - irjak a NÖI lapok itt is.
    Ez a reklam helye!!!!
    Persze, mert most van az ideje, ott ahonnan hozzak, -nalunk is dobaljak utanunk , de ha eltalának biztos elájulok , mert kökemény éretlen mind! :))))

    Szep vasarnapot!
    Udv/Brill

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2005. február 5. 23:00467.
    Köszönöm! :)))
    Kiwi??? Finom, csak én is unom pucolni. Szeretem sima gyümölcstortába. Sütök egy piskóta lapot, olyan formában, amiben egy kis szegélye is lesz a tortalapnak, főzök vaníliapudingot, rákenem a tortalap tetejére, mehet rá bármilyen gyümölcs, pl. kiwi, és zselatin a tetejére. Tuti, hogy ti is ismeritek, csak az ember (lánya) könnyen elfelejti :)))))

    De lehet belőle gyümisali is csinálni. Hm. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (454)
     
  36. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 20:13466.
    mármint nem a kiwi milyen, azt tudom, kivül szőrös belül zöld:), hanem a muffin.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (464)
     
  37. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 20:10465.
    hát ez a mufli soha nem lesz hűdemagas, még a könyvben a képen sem az. viszont frissen egy kis vajjal:))jaj, jaj:))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (460)
     
  38. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 20:08464.
    első hely KPnek kiosztva:)))és nekem momentán nincs kiwim, úgyhogy tessenek beszámolni arról, hog y milyen:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (463)
     
  39. Torolt_felhasznalo_785864
    Torolt_felhasznalo_785864
    2005. február 5. 20:03463.
    Na jó, de csak mert indulok a Jófej Bajnokságon. . . Hajtok a dobogós helyre. . .

    Kiwi-turmix (SJ szuper reggelije)
    Hozzávalók: 2 dl tej, 3 evőkanál vaníliás puding, 3 db kiwi, 3-4 apróra vágott, friss mentalevél, 2 evőkanál méz
    1 citrom reszelt héja
    Elkészítés: Ahogy minden turmix, ez is úgy készül, hogy a hozzávalókat beledobálom a turmixgépbe, aztán megnyomom a gombot. Persze a kiwit azért meghámozom előtte.
    5 deci lesz belőle,
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (462)
     
  40. Torolt_felhasznalo_785864
    Torolt_felhasznalo_785864
    2005. február 5. 20:01462.
    J és még egy kiwiség, aztán megyek lenyomni gyök alá a kiskorút, Stahlnak van egy őőőrületes kiwis turmixa, kell bele vaniliapuding is, meg tej, meg persze kiwi. . . . Én asszem holnap azt is bevetem. . . . Ja tecsó, nálunk ott adták occcsón
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (461)
     
  41. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 5. 19:54461.
    na ez az, nálunk az auchanban volt nagyon ócccsó, vmi 1 kilóért fizettünk filléreket:) persze már unjuk, ráadásul én nem is érhetek hozzá, azuram meg már utálja pucolni. . . na, holnap megsütöm a kiwis muflit én is!! persze lehet, hogy 3 kiwi helyett, 6 lesz majd benne:))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (459)
     
  42. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 5. 19:53460.
    vow!! kiwis mufli!!! amikor stahl (nigella:) csokis mufliját gyártottam (gemelos ajánlására), néztem a sarokban punnyadozó kiwiket és azon morfiztam, miként lehetne belőlük is sütit csinálni. . . . hihetetlen, és tényleg, rokonlelkek, ha találkoznak!!!! nekem ez a muffin megint nem lett az igazi, de sebaj. amikor nem itt sütöttem, akkor is uilyen csufi lett, pedig én narancslekvárral és frissen facsart narancslével és a többi. . . sütöm. evvan!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (457)
     
  43. Torolt_felhasznalo_785864
    Torolt_felhasznalo_785864
    2005. február 5. 19:46459.
    Nem tom honnan gyűjtöttem le, de mivel úgy bevásároltunk kiwiből, hogy ideje a más irányú feldolgozásnak. . . Ezért "képbe" került. . . .

    Kivis muffin
    Hozzávalók: 3 kivi, 24 dkg liszt, 1, 5 teáskanál sütőpor, 1, 5 teáskanál szódabikarbóna, 12 dkg vaj, 12, 5 dkg cukor, 3 tojás, 1, 5 teáskanál vanília (vagy 1 csomag vaníliás cukor), 1, 2 dl vaníliás tej (a tejet fel kell forralni 1 vaníliarúddal)
    A kiviket meghámozzuk, apróra vágjuk. A vajat a cukorral, a tojásokkal, a vaníliával és a vaníliás tejjel habosra keverjük. Hozzákeverjük a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, végül a kividarabokat. Kivajazott muffinformákba töltjük, majd 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük.

    Remélem sikeres lesz a dolog, bár a C vitamin időközben kisétál belőle asszem. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (458)
     
  44. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 19:27458.
    Was ist das kiwis mufli? Ich bin nicht im Bilde:))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (457)
     
  45. Torolt_felhasznalo_785864
    Torolt_felhasznalo_785864
    2005. február 5. 19:17457.
    Szia Gemelos pajti! Köszi! A mediterrán hiányzott a keresésemhez. . . Nagyon köszi, bár én is a férjed módján közelítek hozzá. . . De bízom a Ti izlésetekben. És valóban igaz, egy jó kis tejjja. . . igazán rám férne. . . Igaz, a kiwis muffli még csak holnap kreálódik, de most megelégszem a teával. . . Nur. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (456)
     
  46. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 19:09456.
    amúgy meg jóestét, teázom és csokit eszem, a sütésből ma sem lett semmi, mert elháztartottam az időt. sebaj, majd holnap.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  47. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 19:06455.
    régi idők focija:))még "mit főzzünk holnap" recipe.
    előzmény:
    eperlevel (452)
     
  48. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 19:04454.
    MEDITERRÁN ZÖLDSÉGES PITE Redhead

    A tésztához:

    25 deka liszt
    kb. 2 dl olivaolaj (vagy más)
    kb. fél dl viz
    1 tojás
    kis só

    a töltikéhez:
    3 ek olivaolaj
    2 gerezd átnyomott fokhagyma
    2 fej vöröshagyma szeletelve
    3 kisebb padlizsán
    só, bors, kakukkfű
    + 6 db paradicsom szeletelve

    A tésztát összeállitjuk, kinyujtjuk, belesimitjuk a cakkos szélű piteformába, és középmeleg sütőben egy pár percig elősütjük. közben elkészitjük a töltikét. Az olivaolajon megfuttatjuk a fpokhagymát, és a v. hagymát, rádobjuk a kis kockákra vágott padlizsánt, fűszerezzük, és majdnem készre pároljuk. Ezt rálapátoljuk a tésztára, a tetejére rendezzük a paradicsomot, és sütőben kb. 20 percig sütjük. Én tálaláskor megszórtam egy kis parmezán sajttal, de persze ez elhagyható.

    gemelos lábjegyzete:az olajat, vizet attól függően adagoljátok, ahogy a tészta felveszi. Sóból mehet egy jó csipet, akinek kedve van, tehet a tésztába is egy kis borsot vagy oreganót, egyebet.
    nekem egy nagyobb padlizsán elég volt rá, befedte gazdagon, és elég volt három méretes paradicsom. a tegnapi cukkinis tésztából maradt egy kevés párolt-fokhagymás cukkini, azt is belekutyultam, nem ártott neki:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (448)
     
  49. Torolt_felhasznalo_785864
    Torolt_felhasznalo_785864
    2005. február 5. 18:55453.
    Ezt próbálom én is kinyomozni. . . .
    előzmény:
    eperlevel (452)
     
  50. 2005. február 5. 18:13452.
    Melyik az a Redhead zöldségese, milyen néven fut? Nem vagyok képben :(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (448)
     
  51. 2005. február 5. 18:10451.
    Köszönöm, ezt a rántott répát ki fogom próbálni. Csak ne utálnék annyira panírozni :(((
    Nálunk ma Alchri káposztás tarja receptje lesz a menű. Mivel nagyon későn keltünk, "kicsit" el vagyunk csúszva, és már csak vacsora lesz belőle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (449)
     
  52. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 5. 16:16450.
    palika:))) jobban jártok, ha megéri a holnapot, ui. a sütés napján élvezhetetlen, ez most komoly, bár tudom, velem kapcsban nem ehhez vagy szokva:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_785864 (448)
     
  53. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 5. 16:15449.
    sziasztok! a rántott sárgarépa olyan, mint a rántott hús, csak sárgarépa:) a répákát kettévágom és panírozom, majd sütöm. a pasik is szeretik!!!

    Hagymatorta (Delia Smith receptje)

    5-5 dkg sima és teljeskiőrlésű lisztet (én csak simát használtam), csipet sóval és fél teáskanál mustárporral (helyettesíthető mustárral), 5 dkg vajjal, 4 dkg erős ízű sajttal és annyi jéghideg vízzel (3-4 evőkanál) kezelhető tésztává dolgoztam, majd betettem a hűtőbe.

    70 dkg hagymát apróra vágtam, majd 5 dkg vajon kb. 20 perc alatt puhává pároltam, szép, karamell színű lett!

    A tésztát 19 cm átmérőjű quiche-formában kellett volna sütni, én sima tortakarikába tettem (formára nyújt, szélet is csinál, h. ne fusson ki belőle a töltelék), megszúrkáltam, majd 180 fokon 15 percig sütöttem. Közben felvertem 2 tojást. 15 perc után megkentem tojással a tésztát, majd vissza 5 percre. Közben a tojásba belekevertem 1-1, 5 dl tejszínt, só, bors. A tésztán elegyengettem a hagymát, majd ráöntöttem a tojásos tejszín felét, amikor beszívta a hagyma a levet, a maradékot is ráborítottam. A recept nem írta, de én szórtam a tetejére bacon kockákat, majd megszórtam 5 dkg reszelt sajttal. Kb. 30 perc alatt készre sütöttem. Nagyon finom!!! Biztosan még jobb lett volna, ha nem 26 centis a tortaformám, de nem figyeltem és így jártam:))) Amúgy a reci eredeti neve Duci hagymatorta.
    előzmény:
    eperlevel (441)
     
  54. Torolt_felhasznalo_785864
    Torolt_felhasznalo_785864
    2005. február 5. 15:46448.
    Sziasztok! Gemelos! Milyen néven, merre lehet Redhead zöldségese? Valami útmutatást légyszi! Most elmegyek és elkészítem stalex egytojásosát! Nagyon kíváncsi megéri-e a holnapot?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (446)
     
  55. Torolt_felhasznalo_612477
    Torolt_felhasznalo_612477
    2005. február 5. 14:49447.
    :))))))))) jövök, de megyek is és megeszem :)))))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (446)
     
  56. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 14:44446.
    khm. . . pont ezen tipródtam, hogy minden, ami eszembe jutott az "kelesztendő":), de közben ezer dolog van folyamatban a háztartásban körülöttem:)már épp jól lebeszéltem magam, erre jössz itt a kakaós csigáiddal:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_612477 (445)
     
  57. Torolt_felhasznalo_612477
    Torolt_felhasznalo_612477
    2005. február 5. 14:37445.
    jöhet a hagymatorta :))) én szeretem, de csinálni nem szoktam. majd most . )))

    én ma kelttésztához kaptam kedvet. a túrósbatyut már meg is kóstoltam, a kakaóscsigucik most sülnek :) nagyon jóóóóóóóóóóó :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (438)
     
  58. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 5. 14:36444.
    sziasztok, a szombat megemberelte magát, napsütés, olvadás:)
    tegnap a tolófánk olyan jól sikerült, hogy uzsonna vacsora lett belőle, eltűnt mind egy szálig. . ma ebédre zöldséglevest főztem, és zöldséges pite volt, amit még régeben Redheadtől tanultam. pillanatok alatt készen van, szép és finom, igazi háziasszony öröme. még a páromnak is izlik, pedig ő gyanakodva néz mindenre, amiben "csak"zöldség van:)tegnap a sütés lemaradt, ma kitalálok még valamit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. 2005. február 5. 11:42443.
    Ezer bocsánat, ezt a Mit fözzek topicba szántam, csak megzavartak:)

    Szép napot Nektek:)
    előzmény:
    alchri (442)
     
  60. 2005. február 5. 11:41442.
    Sziasztok Tündérek:))

    Mi ma maradékot eszünk, a tegnapi rakott kelt, amit rizs nélkül készitettem.
    Tettem bele fött tojást is karikára vágva, meg kisütött bacon kockákat. Nagyon izlett a vendégnek is.

    Tegnap este az elöadás roppant érdekes volt, lenyügözve hallgatták az emberek Karcsi bácsi történetét. A legszebb fiatal éveit börtönben töltötte, mert benne volt egy ifjúsági szervezetben, akik az 56-os forradalmat készitették elö.
    Utána a sajtos pogikat férjem ötlete alapján nem tettem ki az asztalra, hanem egy hatalmas kosárból kináltam körbe. Ez jó ötlet volt, mert igy mindenkinek jutott.

    Délután nekiállok a székelykáposztának.

    Évikém, a sütidnek óriási sikere volt! Köszönet érte!

    Szép hétvégét Mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2005. február 4. 23:09441.
    Az a hagymatorta érdekelne engem. Milyen az a rántott sárgarépa?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (438)
     
  62. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 4. 22:17440.
    glöggi, hú, de jó is lenne!!! persze előtte egy jó kis hógolyózás, hóbanfürdetés is jogos:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282287 (435)
     
  63. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 4. 22:14439.
    magam fűszerezem: gyömbér, fokhagyma, chiliflakes, bors, só, kicsi szerecsendió. szoktam bele tenni kagylómártást (oyster sauce) és kecap manist. nálatok klassz indonéz boltok vannak, ott igazán van nasiba és bamiba való fűszerkeverék és MINDEN! nagyon hiányolom a szárított garnélát!!! azt is tennék bele, ha lenne!! te hogy csinálod a nasi gorenget????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354914 (429)
     
  64. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 4. 22:10438.
    na, megnyugodtam:) nálunk ma készült egy hagymatorta. igazi vacsorára való csemege, de még egy pikniken is megállná a helyét. ha vkit érdekel, szívesen beírom. azuramnak, h. vmi komoly is legyen, rántott hús volt (no meg némi rántott sárgarépa) rizzsel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (428)
     
  65. Torolt_felhasznalo_282287
    Torolt_felhasznalo_282287
    2005. február 4. 20:26437.
    köszi, egeszsegunkre ! :)))
    előzmény:
    eperlevel (436)
     
  66. 2005. február 4. 20:16436.
    Kedves Brill, akkor most rögtön küldöm neked fénypostán. Csak nyisd ki az ablakot, ne hogy úgy járjál mint Mézgáék :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282287 (435)
     
  67. Torolt_felhasznalo_282287
    Torolt_felhasznalo_282287
    2005. február 4. 20:07435.
    :))) szia itt meg nalunk + 7 körul van egesz nap, de a forralt bort vagy glöggöt en is elkortyolgatnam barmikor Eperke!
    előzmény:
    eperlevel (434)
     
  68. 2005. február 4. 19:36434.
    Igen láttam. Köszönöm :)))

    Lányok, a máglyarakás annyira finom volt hideg tejjel. Igazi kényeztetés volt. Akárcsak reggelire a barackos süti a házi joghurtommal.
    Most egy kis forralt bort fogok szürcsögni, mert teljesen megfagytam. -7 C van itt Tatabányán.
    előzmény:
    edit-a (433)
     
  69. 2005. február 4. 19:20433.
    Eperke, a Mit főzzünkre írtam be délután egy receptet maradék zsemle és párolt káposzta felhasználásával. Láttad?Mikor megláttam, egyből eszembe jutottál. :)
    előzmény:
    eperlevel (431)
     
  70. Torolt_felhasznalo_282287
    Torolt_felhasznalo_282287
    2005. február 4. 18:58432.
    Szia, a könyv szerzöje Toth Endre
    es a cime Fözzuk ki egyutt!

    Ha jol emlekszem a Tescoban vettem,
    de gondolom mashol is kaphato.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (425)
     
  71. 2005. február 4. 15:41431.
    ja és a rögtönzött máglyarakás. Amit tegnap este készítettem a maradék zsemlékből.
    előzmény:
    eperlevel (430)
     
  72. 2005. február 4. 15:40430.
    Sziasztok, tegnapi tervem még a maradék paprikáscsirkével az volt, hog yvégre megcsinálom hortobágyinak. De ma a párom közölte, hogy ezt így megeszi ahogy van.
    Ezért ma újra főzök. Káposztás tarja lesz a menü.
    Édességnek ott van a fánk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (425)
     
  73. Torolt_felhasznalo_354914
    Torolt_felhasznalo_354914
    2005. február 4. 15:00429.
    A nasit te hogyan készíted, fűszerkeverékből vagy te magad fűszerezed?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (425)
     
  74. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 4. 14:59428.
    de eszik is meg iszik is:)mára maradt még csontleves, cukkinis makaróni volt utána. délután, ha hazaérnek a népek sütök nekik tolófánkot, és holnap reggelire is valamit. . de azt még nem sütöttem ki:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (425)
     
  75. 2005. február 4. 14:19427.
    Sziasztok!
    Tegnap a mh-en nem volt fánk, de mentem ügyeletre és ott valaki megkérdezte, na ettetek fánkot, mire mondtam, h nem rögtön kaptam két fánkot. Mivel éhes voltam, nagyon jól esett.
    Holnap farsangi mulatság lesz, még nem tudom mit süssek (mindenki maga viszi a kaját) valószinűleg valamilyen salátát. (van otthon egy füstölt csirkecombom mellével együtt)
    Olvasgattam a pogácsás recepteket, aztán jutott eszembe, szegény Nagynéném, aki nagyon finom pogikat sütött. Most egy éve halt meg. Még megvan a recept. Ugyanaz, mint a turós pogácsa, ahol egyenlő arányban van a liszt, margarin (vaj) és turó. Ennél a turó helyett tejföl van és egy éjszakát pihen. Másnap ő háromszor hajtogatta, majd meglátom én is hajtogatom-e. Ma ezt csinálok és holnap kisütöm.
    Jó hétvégét és jó sütögetést.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 4. 12:15426.
    :) te is, loma is közérti pirogot esztek. . . lehet, h. mi is azt ennénk, de itt nincs. na meg gomba sincs itthon, úgyhogy még várat magára a pirog!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_781473 (422)
     
  77. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 4. 12:13425.
    szia lányok! ma senki nem főz és nem iszik-eszik semmit? olyan hideg van! valszeg egy forró csoki jót tesz majd (unom a tejeskávét:). nasi gorenget szeretnék főzni (ha nem ugrik be jobb ötlet).

    brill:) nem ismerem azt a szakácskönyvet. de ez nem újdonság, a sokat emlegetett tatin utcát sem láttam még (polcon sem:(. . . na, majd ha egyszer eljutok egy igazi könyvesboltba!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. Torolt_felhasznalo_282287
    Torolt_felhasznalo_282287
    2005. február 4. 09:11424.
    Sziasztok, szep reggelt kivanok!

    Jaaa, el akartam mondani Nektek , hogy megvettem, most amikor MO-on voltam magamnak ajandeknak a Duna-tv-s fözöszakacs könyvet. Ti biztos ismeritek. . . . .
    Többnyire reggelente meg szoktam nezni a musorat , ezert voltam nagyon kivancsi a szakacskönyvere is .
    Meg tuzetesen nem forgattam at , de ugy latom szep kepes illusztracioval sok izgi kaja recepje is helyet kapott benne.

    Jo fözöcskezest kivanok mara is. . .
    /Brill
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2005. február 4. 06:48423.
    Jó reggelt mindenkinek!:)

    Szia Coryk!:)Igen, ez nálunk is így van:ha itt van a Tati (apukám), akkor a szülők el vannak felejtve. :)

    Tetszett a lányodnak a készített szakácskönyv?(Bocs, ha már valahol írtál róla, nem olvastam még, de érdekel. ):)
    előzmény:
    coryk (419)
     
  80. Torolt_felhasznalo_781473
    Torolt_felhasznalo_781473
    2005. február 4. 06:07422.
    Sziasztok, Lanyok!

    Csak egy gyors bekukk:)

    Marcsika, tetszik a porehagymas-sajtos tesztad!

    A pirog ertekezletrol kicsit lekestem, de igy utolag csatlakoznek, mert hogy en is, nagyon:)De en nem veszodom vele, hanem keszen veszem.

    Ma Capri tesztasalatat csinaltam, es ananaszos-kokuszos gyumolcsrizst (hidegen mindkettot).

    CAPRI TESZTASALATA

    penne teszta
    mozzarella (puha)
    capribogyo
    olivaolaj
    bazsalikom
    paradicsom
    zuzott fokhagyma
    so, feher bors

    A sajtot, a paradicsomot kockakra vagni, hozzaadni az aprora vagdalt capribogyot es a bazsalikomot, a fokhagymat, sozni, borsozni, majd az olivaolajjal egyutt, a kifott tesztahoz keverni. Utana hutoben jol lehuteni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 3. 20:51421.
    köszi, éreztem, h. vmi nem stimmel. (8-án és nem 8. -án:)))
    előzmény:
    Missz (412)
     
  82. 2005. február 3. 20:42420.
    nem könnyű elkészíteni az biztos. Én is most készülök rá, életemben először. Köszönöm a tippet én is, így könnyebb lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (417)
     
  83. 2005. február 3. 20:19419.
    Szia Edit!
    Jó hogy jöttél, jó kis csapat van itt.
    Ma én a székelykáposzta maradékot ettem, mert unokásnapom volt. Mellette meg nem igazán lehet csinálni semmit, azaz én mindig kellek neki. Anyját már inkább hagyja időnként.
    előzmény:
    edit-a (418)
     
  84. 2005. február 3. 20:02418.
    Igen, sokat segítettél, köszönöm!Nagyon részletes, és érthető volt a leírásod!:)Majd beszámolok az eredményről!:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (417)
     
  85. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 3. 19:48417.
    szia!

    amikor először veselkedtem neki a kolbásszal töltött karajnak, irodalmi kutatásokat végeztem:))és ahány szakácskönyv volt a kezemben annyifélét irt. . lehuzni-nem huzni, lefedni-nem fedni, forgatni-nem forgatni, besózni-nem sózni, tesiben=sütőben-platnin:))igy kellőképppen összezavarodva a következőképp csinálom:

    a karajt felszuratom, és a kolbászt nem kopasztom meg, csak rendesen behűtöm(még mélyhűteni se kell)
    a husiba taszajtom a kolbászt,
    közvetlenül sütés előtt lapogatom át sóval a hust
    előmelegitett sütőbe teszem, mellészórok némi vhagymát, fokhagymát
    a husi tetejét finoman átkenem pirospaprikával
    különböző elméletek vannak arra is, hogy kell e alá zsiradék vagy
    sem, én ezt zsirral sütöm, és a felforrósitott zsirt ráöntöm a husira még mielőtt tepsistől a sütőbe tenném, aztán sülés közben nagyon gyakran locsolgatom, ettől szép, fényes sötét mézsszinű kérget kap
    ha menet közben elsülné a zsirját, forró vizet öntök mellé, de nem a husra!
    az "öregebb" disznót lassúbb tűzön sütöm és letakarom fóliával 20-30 percre, a zsengébbet nem. .
    hát:))remélem segitettem valamit:)
    előzmény:
    edit-a (409)
     
  86. 2005. február 3. 19:29416.
    Igen én írtam be, de Frank Júliától származik. :)A kedvenc levesünk!:)De aranyos, hogy így emlékszel rá(m). :o))

    A férjem szerint a sült kolbásznak sem húzzuk le a bőrét, akkor így megehetjük. . . Én legszívesebben viszont lehúznám, de ha még lágy a kolbász, akkor nem tudom bedugni. . . :))De akkor ezek szerint először be kell tenni a fagyasztóba. Köszi a sütési tanácsokat. :)Majd veszek egy kilónyi csontos karajt, a hentessel átfúratom + leválasztatom a csontjáról. Abból meg lesz leves. (Hétvégén anyósomnak is főzök, mert eltörte a karját. Hajaj. . . Talán a 14 év alatt ha 2x evett a főztömből)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (410)
     
  87. 2005. február 3. 19:02415.
    Mi ma reggelire jó adag parasztrántottát ettünk, mivel a paprikás csirkéből éppen ezért nem ettünk, maradt belőle jócskán, és most csinálom meg a hortobágyit belőle, mert arra nem volt már időm, se kedvem. És galuskával ettük. Megint sütök fánkot, mert kedd este pechünkre barátaink megleptek bennünket, és mi alig ettünk belőle.
    Az alma leves viszont elfogyott, ezért egy lightos zöldborsó levest még készítettem ma.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. Torolt_felhasznalo_420556
    Torolt_felhasznalo_420556
    2005. február 3. 18:57414.
    Szia Marcsika:)

    Köszi a tésztád is klassz!
    Csak azért tettem 1kis sonkát a levesembe, hogy legyen benne 1kis "energia is":)). . . önmagában nekem tul diétás lett vona:)
    előzmény:
    marcsika_1 (413)
     
  89. 2005. február 3. 18:50413.
    Sziasztok! Nálunk meg póréhagymás-sajtos tészta volt és gombaleves.
    A tészta:
    Egy póréhagymát megpirítottam kicsit margarinon, tettem hozzá egy ek. lisztet és 2 dl meleg tejet /besamel-féle/. Ezután egy 20 dkg-os sajtkrém bele és fűszerek: só, bors, bazsalikom, kicsi vegeta. Ebbe belekavartam megfőtt penne tésztát. Ennyi az egész!

    Stalex, nagyon tetszik a pórélevesed, mentettem, köszi!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420556 (411)
     
  90. 2005. február 3. 18:48412.
    Szia,
    rosszul tudod, mert nem shrove thursday, hanem shrove tuesday es jovo kedden (8. -an) van.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (410)
     
  91. Torolt_felhasznalo_420556
    Torolt_felhasznalo_420556
    2005. február 3. 18:25411.
    Sziasztok:)

    Ma csak egy kis poréhagyma levest dobtam össze, többre nem vot energiám.

    PORÉHAGYMALEVES

    HOZZÁVALOK:4poréhagyma, 5dkg vaj, 2apritott hagyma, 1, 5l csikehuslé(leveskockábol), 3dl tej, 1db áttört-főtt krumpli, 10dkg aprora vagdalt főtt-füstölt sonka, 1dl tejszin, so, örölt bors, 1cs. apritott friss petreszelyem.

    ELKÉSZITÉS:Tisztitsuk meg a porét, hagyjunk rá a zöldjéből is picit. Karikázzuk fel vékonyan. 1lábasban olvasszuk fel a vajat és pároljuk meg rajta üvegesre a porét meg a hagymát. Öntsük fel a huslével és lassan forraljuk kb. 15percet. Adjuk hozzá a tejet meg a tört krumplit, keverjük simára és forraljuk, amig be nem sürüsödik. Vegyük le a tüzről, adjuk hozzá a tejszint meg a sonkadarabokat és rottyantsunk rajat egyet.

    Tálalás előtt szorjuk meg apritott petrezselyemzölddel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (410)
     
  92. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 3. 17:34410.
    loma:) tetszik ez a torkos elnevezés. ha jól emlékszem, akkor ma van palacsinta-nap angliában! shrove thursday, ez az eredeti neve, ebből lett a pancake day. (jajj, remélem, nem keverem ezeket!) bízván abban, h. azért nem szentségtörés e napon almás pitét sütni, illatozik a lakás fahéjtól:) persze ha azuram megtudná, h. ma palacsinta-nap van. . . .

    loma:) kint a lengyel közértben mindig volt az emlegetett fánkod! ha vki arra járt, annak feladata volt, h. vegyen egy tálcával. . . húúú!

    zellerkrémlevest (igazi zellerből és nem halványítóból, végre!) és borsófőzeléket főztem (köszönet, h. egyik barátnőm rámcsörgött és ötletet adott:).

    edit-a! tőled származik a babérleveles csirkemájleves recije! jó, h. felbukkantál a topicon, itt az ideje egy jó kis csirekmájlevesnek!! nagyon szeretjük:)
    kérdésedre: van olyan kolbász, amelyiknek leveszem a bőrét - nyilván mert vastagabb -, van amelyiknek nem. én előbb mindig lefedve - fóliával letakarva -, majd az uccsó 20 percben pirongatva, locsolgatva sütöm az ilyen típusú húsokat. pont karajt így még sosem csináltam, gemelos biztosan válaszol majd neked!
    előzmény:
    loma6 (407)
     
  93. 2005. február 3. 17:23409.
    Sziasztok!:)

    Bocs, hogy így "bepofátlankodok"közétek (jó olvasgatni benneteket :), de kérdésem lenne.
    Ha a karajba kolbászt töltök le kell húzni a kolbász bőrét?Lefedve kell sütni vagy simán locsolgatva?Mennyi ideig sül?Még sosem csináltam, de szeretnék. :)

    (S itt tudja-e valaki, hogy hogyan kell tofuból túrót csinálni?
    S lehet fánkot sütni tojás nélkül?)

    Na, mostmár eldugulok. . . :o))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271043 (402)
     
  94. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 3. 17:08408.
    sziasztok!

    hát, ha nem is ma, de a napokban biztosan fánkot sütök:)Loma én is olyan éhes lettem rá, miközben olvastalak:)ezt pedig itt a neten találtam, arról, hogy hogyan született a fánk:)

    "Az eset úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette tovább. Nem volt könnyű az élete özvegy Krapfenénak, mindazonáltal továbbra is az ő pékségéből került ki a legfehérebb, legfinomabb kenyér, a város legtávolabbi részéből is elzarándokoltak érte az emberek. Ám egy napon valami okból a kenyér nem készült el idejében. A vásárlók közül ki üres kézzel, bosszúsan ment el, ki türelmetlenül várt, s cifrákat mondott. . . . . , mígnem a pékné végképp kijött a sodrából, és egy darab kenyértésztát, amit éppen a kezében tartott, valakinek a fejéhez akarta vágni. Szerencsére rosszul célzott és a tészta nem az illető képén csattant, hanem a kályhán lévő lábasba pottyant, amelyben zsír forrdogált. A váratlan következmény az lett, hogy a célját tévesztett tészta néhány perc alatt szép aranysárgára sült, s a véletlen jóvoltából megszületett az első fánk, amit a bécsiek azóta is Krapfennak neveznek. "
    (Részlet Halász Zoltán Mesélő szakácskönyvéből)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2005. február 3. 12:16407.
    Sziasztok!
    Csak emlékeztetni szeretnélek Benneteket, hogy ma van "torkos" csütörtök. Ilyenkor fánkot kell enni. A lenygeleknél ez nagy divat, anyosóm mondta, hogy Magyarországon torkosnak hivják. Itt ez a nap a fánké (lengyelül zsiros csütörtök) rengeteget csinálnak, szép szalagos, közepén lekvár és fehér cukormáz van rajta, azon meg apró narancshéj darabkák. Nagyon éhes lettem:)))))
    A pirogot szerintem (én nem szoktam csinálni, készen veszem, ha veszem) élesztős tésztából csinálják, de az a jó, amibe azért egy kis vajat vagy margarint tesznek. A káposztás gombás nagyon jó, csak soha nem éreztem ki egyiknek az izét sem. Biztos a nagyüzemi gyártás miat!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. Torolt_felhasznalo_924485
    Torolt_felhasznalo_924485
    2005. február 3. 11:48406.
    szia lányok:) nem, brill, nem kézzel gyalulok! van egy kis mini trancsírozógépem, ebben gyártom a prézlit, a guacamole-t, aprítom a hagymát, pürésítem a krémlevest és gyalulom a káposztát. meg még mi mindent!!

    gemelos:) a pirogot nem most gondoltam, de majd előbányászom a receptjét. ma almásat sütök, azt rendelt azuram. a főzés, hát azt még nemtom mi lesz!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282287 (400)
     
  97. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 2. 23:10405.
    :))mielőtt még glóriám találna nőni, azér' sütöttem reggel, mert este lusta voltam befejezni, egyébként nagyon ritkán fordul elő ez a hajnali kisértetjárás a sütő körül:))megint ötlet, köszi!-rég volt hal, meg cvekedli is!
    előzmény:
    marcsika_1 (401)
     
  98. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 2. 23:02404.
    ajjaj, vesztedre szóltál, kis lovag!!először a mamádat fogom megkörnyékezni töpörtyű ügyileg, másodszor -életemben nem ettem pirogot, csak hallottam róla, csuda jókat!!-szóval hogyan kell létrehozni??a három kiló gyaluláshoz meg elismerésem!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_924485 (399)
     
  99. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 2. 23:00403.
    köszönöm szépen, Brill, hogy eszedbe jutott a becsületes nevem:)a jókivánság mindig jólesik:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_282287 (398)
     
  100. Torolt_felhasznalo_271043
    Torolt_felhasznalo_271043
    2005. február 2. 22:58402.
    én egyiket se nem:)azaz, szépen megkértem a hentest, hogy szúrja fel, mert kolbásszal szeretném megtölteni. és ő mégiscsak tehetségesebb ebben a műfajban, nem beszélve a hatalmas halefről, amivel ügyeskedett:). akkor már csak kis mutatvány kell, meg egy kellően keményre hűtött kolbász, mert azt könnyű beletuszkolni.
    előzmény:
    eperlevel (397)
     

Címlap

top