Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Londonban szulni?!

nicole24
Létrehozva: 2004. november 8. 13:43
Sziasztok!

Masfel hete tudtam meg, hogy babat varok. Aminek a parommal egyutt nagyon orulunk. Csak egy kis nehezsegbe utkoztunk..., ugyanis egy eve Londonban elunk es semmi tapasztalatom sincs sem a terhesseggel sem a kulfoldon szulessel kapcsolatban. Itt szeretnem megszulni a babat mert nem szeretnenk feladni itteni eletunket.
Olyanok segitseget varom, akik itt elnek Angliaban babat varnak, vagy kis gyermekuk van, vagy barmiben ugy erzi segiteni tud. Minden aprosag erdekel, baba klub, korhaz, orvos nev, papirok, szoval minden.

Elore is koszonjuk!!
  1. Torolt_felhasznalo_184821
    Torolt_felhasznalo_184821
    2005. január 30. 23:06601.
    persze má', ez így nem ér. . .

    ejnye-bennye (tényleg ezt hogy is írjuk helyesen?) Zsuzsi, sajtburger, sültkrumpli? Tessék salátát is kívánni hozzá ;-)) az is van a mekiben!

    Igen, nekünk is jó a febr. 11.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611094 (600)
     
  2. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 30. 22:50600.
    Ne haragudjatok, nem birom ki! HATSZAZ! :))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 30. 22:49599.
    Ja, igen, Anita, vizumot 10 evre adtak. . . Az a rohej az egeszben, hogy az utlevelem mar csak 3 evig ervenyes. Vagy akkor automatikusan atirjak a masikba? Nem tudom. Tenyleg, szerintetek kapunk majd EU-s utlevelet?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 30. 22:47598.
    Sziasztok!
    Na, vasarnap estere en is bekukkantok. . . Egesz hetvegen McDonaldsos sultkrumpli-lazban egtem, tegnap kaptam ebedre Ricsitol, es ma is azt ebedeltem. Ma volt az elso igazi rosszullevos napom, hat nem tudom, miert hianyoltam en ezt eddig. Szornyu volt. De a sultkrumpli elfujta a rosszulletet, Ti ertitek ezt??? Sajtburgert is ettem, en, aki kulonben igyekszem aranylag egeszsegesen enni. . .

    Ma voltunk a Royal Academy of Arts TURKS kiallitasan. Fantasztikus volt, csomoszor emlitettek a Szigeti veszedelmet (na, nem magat az eposzt, hanem az esemenyt), viszont amiatt pipa voltam, hogy sehol sem mondtak, hogy mi, magyarok mentettuk meg Europat a torok hodoltsagtol. . . Ilyenkor hatalmas honleany leszek mindig, Ricsi jot nevetett rajtam, ugy puffogtam emiatt. A kiallitas remek, de szornyu volt, hogy annyi embert engedtek be, mozdulni nem lehetett. Nagy sor is volt a jegyekert. . . Szoval mindenkinek ajanlom a kiallitast, de nem most, hanem mondjuk egy almos februari szerda reggelen. . . Aprilisig lesz nyitva.

    Ricsi megint probal. . . Unom mar ezt.

    Tunde, jo, hogy ujra itt vagytok! Jo Neked (azaz Nektek) a 11-e?

    Vera, a Sziddharta nagyon jo. Ajanlom. Ha akarod, Neked meg magyarul tudom kolcsonadni. A nemet szakdolgozatom Hesserol irtam, errol a murol is tobbszor emlitest tettem. . . Ha meg akarod venni Harinak, irj majd privit!

    Anita, ne aggodj az UH miatt. Mennyire vereztel a 8. heten, ha szabad ilyet kerdezni? A no is mondta, hogy nem abnormalis. . . Es lattal kis babat? Mit ereztel?

    Kellemes hetet mindenkinek!
    Puszi,
    Zs.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  5. Torolt_felhasznalo_184821
    Torolt_felhasznalo_184821
    2005. január 30. 22:47597.
    A talira reagálva: szerintem nekem is jó a febr. 11. Nekem személy szerint a St. James's Park talán jobb lenne, mert csak egyszer kellene átszállnom, és rövidebb idő alatt ott is lennénk. Persze helyismeretem ott sincs, de gondolom, azért oda tudnék találni. Van aki ismeri? Ott is van valami szimpi kávézó?
    pussz
    Tünde

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2005. január 30. 15:51596.
    Szia Tunde!
    Orulok, hogy szerencsesen hazaertetek. Ne aggodj a piskota miatt, ma vettem valami hasonlot es az is elegge izlett neki. Nehogy mar szegyeld magad miatta, lehetett eleg gondod anelkul is.
    Akkor Encsi visszafele jobban birta az utat?
    Most en halal almos vagyok, biztos ez a hulye idojaras.
    puszi, Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. Torolt_felhasznalo_184821
    Torolt_felhasznalo_184821
    2005. január 30. 15:38595.
    Sziasztok!

    Vera, úgy szégyellem magam, mert sajnos nem tudtam már benézni, miután feltettem a kérdésemet, így most nem hoztam Neked babapiskótát :-(( Azért remélem, sikerült közben már beszerezni, és finom is.

    Szóval mi ma reggel érkeztünk vissza. Átcsempésztük a maradék borkészletünket :-)) Főleg emiatt mentünk kocsival. Azért nem ajánlom senkinek. 12 óra volt az út, lehetett volna rövidebb is, ha gyorsabban megyünk. A párom viszonylag lassan hajtott, hogy ne érjünk Calais-be túl korán. Nem lehet teljesen kicentizni az időt, mert ugye tél van, eshet, meg a Tunnel-vonat olyan mint egy repülő, ha lekésted a járatot, ott maradsz.
    Ágota, a jegy nagyon drága, akciósan volt most 100 Ł az oda-vissza jegy. Különben asszem 200 font. De ha még aznap jössz-mész, akkor persze olcsóbb. Encsi visszafelé kicsivel jobban bírta, kevesebbet sírt, talán többet aludt. Ennek köszönhetően most nem akar aludni, pedig nagyon fáradt vagyok. De most hagyom, hadd pihenjen a párom, ő valszeg még fáradtabb.

    Anita, jó, hogy ti is visszajöttetek :-)) Biztos, minden rendben lesz az uh-n.

    Pussz mindenkinek.
    T.
    előzmény:
    barackmano (594)
     
  8. 2005. január 30. 13:22594.
    Szia Anita!
    Persze, hogy minden rendben!!! Ne izgulj. Akkor te is betoltotted a buvos 12. hetet. Most mar latszik a pocakod?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  9. 2005. január 30. 11:25593.
    Sziasztok!
    Na kezdem az UH-val, mert mindenki arra kivancsi:-)
    Ugy tunik, minden rendben van, legalabbis eloszor azt mondta a no, de aztan meggondolta, hogy inkabb visszahiv 1-2 het mulva egy masikra, mivel volt egyszer egy kis verzesem a 8. het korul es latott vmi kis pottyot vhol az UH-n -nem a baban, nem tudom pontosan hol. . . Azt mondta, hogy ez nem abnormalis, de jobb, ha megnezzuk kesobb.
    Ugyhogy egy kicsit megijedtem, de azota meggyoztem magam, hogy minden ok, ugyhogy nem izgulok, csak varom, hogy hivjon es megmondja mikor kell menni megint.
    A baba egyebkent epp ma 12 hetes az UH szerint -en is igy szamitottam kb.
    Februar 11 nekem jo a talalkara, ha addig kozbe nem jon vmi.
    Zsuzsi orulok a vizumnak, mikor utaztok? Hany evre adnak vizumot? 10-re?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. január 30. 10:27592.
    Sziasztok!
    Jo sokat irtatok megint.
    Anita, tenyleg, mi volt az UH-on? Isten hozott ujra itthon.
    Zsuzsi, biztos szivfajdito a dolog, hogy nem tanithatsz. Szerintem is probalj magantanitvanyokat fogadni, szerintem csak erdekelne valakit. Koszonom szepen az ajanlatodat, azt hiszem a Siddhartra erdekelne, ha megvan. Bar en meg nem vagyok olyan szinten, talan a ferjemnek megvennek szulinapjara, aztan kesobb nekem is jo lenne. De majd megbeszeljuk.
    Megyek is mindjart piskotaert a Tescoba.
    Tegnap tok szupi volt a japan baratainkkal, olyan aranyosak voltak. Megkaptam a fiu elso CD-jet es kiderult, hogy most mar zeneszerzo szakra jar es egy csomo felkerese van mar. Mi ketten nagyon hasonloak vagyunk, es Hari es a srac baratnoje szinten, igy jol elvagyunk. Aztan elmentunk a Heathrow-ra a baratjaert, ot hazavittuk Forest Gate-re, aztan vissza. Hat jot autoztunk.
    Nekem is jo a 11.
    puszi, Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2005. január 29. 22:50591.
    Szép jó estét!

    Kata jól van, telekajáltam magam és most szerintem nincs helye ficánkolni. Úgy döntött, akkor inkább alszik. :)

    A február 11 nekem - elvileg - jó. A St. James's-ben voltunk a múltkor a Nikivel, nagyon jó volt az is! Ha mindenkinek jó az időpont, majd kitaláljuk a helyet is.
    Annyi kaját vettünk ma, szegény párom cipelte hősiesen. :)

    Zsuzsi, ezt a filmet most látta a ma esti barátunk is, ő is mondta, hogy nagyon jó. . . . Skótricsard tényleg nem egyszerű eset. :))) És hurrá a vízum!!!

    Jó éjt!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 29. 13:46590.


    Talalka: mit szolnatok februar 11-ehez? (Pentek)

    Ugyanott, vagy esetleg egy masik parkban (Regent's, St. James's)?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 29. 13:43589.
    Sziasztok!

    Anita! De jo, hogy ujra itt!!!

    Agota, hogy van Kata?

    Es mindenki: hogy telik a het vege?

    Megjott vegre az amerikai utlevelem. Marminthogy a magyar utlevel az US vizummal, miket is beszelek.
    Ma eleg ramatyul erzem magam, emelyges, gyomoreges, es tegnap egesz este McDonald's-os sultkrumplit kivantam, de hiaba. Ugyanis Skotricsard nevu szomszedunkkal voltunk moziban, o vezetett, es o nem az a fajta, akinek azt lehetne mondani, hogy hazafele ugorjunk be a mekibe. . . Ha meg mondtam volna, hogy terhes vagyok, akkor talan nem omlott volna benne ossze a kozep-europai kulturnorol kialakitott kepem, de hat azt meg nem mondjuk ismerosoknek, baratoknak se. . . Aztan meg bejott teazni, en meg sultkrumpli-maniamban csak azt kivantam, hogy menjen el meg ejfel elott, hogy utana elkuldhessem Ricsit egy kis krumpliert, de sajnos (vagy szerencsere) maradt. Szegeny Skotricsard, ha tudna, hogy ilyeneket irok rola. . . Pedig mindketten imadjuk, neha ugy erezzuk, hogy o a gyerekunk. . . :)

    A film nagyon nagyon jo volt, ajanlom mindenkinek, Sideways a cime. Az arthouse moziban adtak Richmondban. Tenyleg nezzetek meg!!!

    Most varom ferjemet, bevasarol, aztan paprikas csirket fozok, juhe!!! Azt mindketten nagyon szeretjuk.

    Ma kaptam Blooming Marvellous katalogust, gyonyoru es megfizetheto!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. január 29. 12:36588.
    Sziasztok!

    Helló Anita!! Az uh-ról egy kukkot sem szólsz?????
    Köszi Zsuzsi a bordűr-tippet! Te szegény, elhiszem, hogy vacak érzés lehetett, hogy Te már nem vagy ott (mármint a gimiben). :( De gondolj mindig arra, hogy mindenből tanul az ember és ugye nagy projekt előtt is állsz. Persze, hogy a szíved csücske a tanítás, ezt nagyon megértem.
    Arra nem gondoltál, hogy nem suliban, hanem magánilag hetente 1x - 2x taníts németet ott a környéketeken? El tudom képzelni, hogy lenne jelentkező, aki esetleg Hozzátok menne lakásra, így még egyszerű is lenne. (Ezt még akkor is el tudom képzelni, ha a babátok már nagyobb lesz. . . Mármint pld. 1 éves. )
    Ezt nem is tudjátok, én szintén tanárnak készültem anno, de aztán nem jött össze (magyar-gyorsírás-gépírás szakra - imádtam és imádom a gyorsírást: egy írott, végtelenül logikus 'nyelv'. De sajna akkortájt összesen 13 embert vettek fel ilyen szakra az országból, és nem fértem be a keretbe, pedig 2x próbálkoztam), végül a munkahelyemen taníthattam, igaz, nem hagyományos tantárgyat és nem gyerekeket, hanem értékpapír-elméletet és a számítógépes rendszert felhasználói szinten. Nagyon szerettem.
    Bogi, jó hétvégéd lesz! Azt már én is akartam írni, hogy nagyon klassz lehetett az esküvőtök - majd mesélj róla, hogy ott hogy megy. :)

    Puszi mindenkinek,
    Ágota
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2005. január 28. 20:34587.
    Sziasztok lanyok!
    Jelentem megjottem ( bar Nikimar megtette elottem:-) ) Most nagyon faradt vagyok, ugyhogy nem is irok sokat. . .
    Akkor lesz talalka februarban? En barmikor raerek egyelore, ugy tunik. . .
    ouszi mindenkinek. majd meg jelentkezem
    anita
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  16. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 28. 20:21586.
    Bogi, pont tegnap ismerkedtem meg egy magyar ovonovel! Abban a kisvarosban dolgozik, ahol en! Es en is majdnem elmentem oviba dolgozni (itt, Angliaban), de vegul megfutamodtam. En a nagyobbakkal (gimis korosztaly) jobban szot tudok erteni, mint a picikkel. A kicsik zavarba hoznak, nem tudom, hogy kezdjem a "tarsalgast". Gugyogesre teljesen alkalmatlan vagyok, csak azokkal a gyerekekkel tudok beszelgetni, akik nem ezt varjak el tolem.
    előzmény:
    mbogica (582)
     
  17. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 28. 20:16585.
    Ellatogattam a masik topikjaimba is, bocs!
    Lattam az eskuvoi kepeiteket, nagyon jo lehetett ez a tropusi lagzi! A csaladbol ment valaki?

    Taiwanon mit csinaltal?

    Kerestem allast tanarkent, de a nemet nem tul nyero itt. . Azert olyan jol ugyse tudnek itt tanitani, mint otthon, nincs kozos kulturalis nyelv, kulturalis kapocs. Egyszoval azt se tudom, eszik-e vagy isszak az angol (brit) gyereket. . . De most lenne egy allas szeptembertol. Akkorra viszont mas programom van. . . :))))

    nekem is mindenki azzal jon, hogy mennyire keresnek itt tanarokat. Hat igen, matek-science stb.

    Agota, probald meg a Laura Ashley-t, ott lehet borduroket kapni gyerekszobaba! Nem nagyon neztem meg, lehet, hogy nagyon emelygos a lanyok mintaja. Fiusat lattam, az aranyos, hajos-vilagitotornyos.
    előzmény:
    mbogica (582)
     
  18. 2005. január 28. 20:02584.
    vagy meg Zsuzsi? mert ha nem, megyek anyucimmal csevegni:))
    előzmény:
    mbogica (583)
     
  19. 2005. január 28. 19:59583.
    Igazad van, Agota kepei is gyonyoruek:)) Foleg a fekete-feherek:) imadom a f-f kepeket. . . . :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611094 (581)
     
  20. 2005. január 28. 19:56582.
    szio:)

    ne sirj, nem olyan rossz azert eladonak sem lenni:)) te nem is probaltal itt tanarkent elhelyezkedni? Csak azert kerdezem, mert en meg ovoneni voltam otthon, meg meg taiwanon is, de itt meg nem:( pedig ugye az folyik mindenhonnan, hogy milyen keves a tanero, aztan megsem keresnek sehol. . . :(

    A mi eskuvonk Fiji-n volt:) lattad a kepeket?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611094 (581)
     
  21. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 28. 19:43581.
    Szia Bogi, hat pont egyszerre???

    Koszi a bokot. De Agota eskuvoi kepei az igaziak, azt nezd meg!!!

    A Ti eskuvotok hol volt?
    előzmény:
    mbogica (579)
     
  22. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 28. 19:41580.
    Vege a harmadik napomnak is es nagyon jo volt! Ket konyvet is kaptam ajandekba: van egy polc, ahol a serult konyvek vannak (be van szakadva egy lap stb. ), innen barmit el lehet hozni. Szoval elhoztam a The good women of China-t, amibol a Radio4-on hallottam mar reszleteket es nagyon tetszett, es Trinny es Susannah oltozkodesi tanacsado konyvet! :))) Ezentul stilusos leszek! :))

    Nem is emlekszem, irtam a tegnapi szivfajdalmamat? Telefonalt az Anyukam, es elmondta, hogy a gimi, ahol tanitottam, orszagos tizedik a legujabb rangsor szerint. . . Es akkor ugy megsajnaltam magam, hogy elado vagyok egy boltban. Bogtem is egy csomot. Raadasul este tanarokat toborzo reklam volt a teveben, arrol szol, hogy milyen jo gyerekekkel dolgozni, es erre meg jobban kiakadtam, es feltartoztathatatlanul sirtam. . . Szornyu volt.

    De kulonben jo a kedvem. Csak borzaszto sokat eszem, nem lesz ennek jo vege!

    Vera, ha akarod, tudok Hesset kolcsonadni!

    Hmmmm, fondu, en is de ennek!

    Encsinek nagy puszi!

    Es jo hetveget mindenkinek!

    Zs.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. január 28. 19:41579.
    haho lanyok:)

    Eddig dolgoztam 3 napot, azert nem voltam. . . munka utan meg uuuuugy kifaradok. . . . fonokom kisse faraszto:(

    Babapiskota a tescoban is van, a kaveknal, ha jol emlekszem. . . pont olyan, mint az otthoni:))

    Zsuzsi megneztem a kepidet, nagyon szep volt az eskuvod:)

    Holnap nalunk is vendegseg lesz, jonnek a magyar baratnomek vacsira, aztan sunday roast-ra is maradnak meg. . . ugyhogy sutok-fozok majd, de en nagyon szeretek, szal nem problema:)) remelem jobb ido lesz vegre, es ki tudunk menni setizni valami szep helyre. . . annyi van itt:)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2005. január 28. 18:40578.
    Niki, ejnye-bejnye!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. 2005. január 28. 18:04577.
    Na megyek haza!

    mindenkinek szupi hetveget!!

    Niki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  26. 2005. január 28. 17:33576.
    Helloka!

    kb. 45 percet rossz esetben es foleg este 1 orat. Szoval 11 ora osszesen. Es akkor meg hazaerek fozok, valamikor be kell vasarolni is. . . Na mindegy. Nem panaszkodom azert. Jobb az, ha el vagyok foglalva.

    Mamam videken isteni fankot csinal, es rajta a kajszi lekvar!! Nyami.

    Az elobb rosszul viselkedtem es folmentem 3 emeletet egyhuzamban. Most meg persze faj a koldokom, de nagyon, na ilyet sem csinalok tobbet. . .

    Hurra!! fel ora, es megyek!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  27. 2005. január 28. 16:58575.
    En szinte semmit nem tudok fozni, ugyhogy en is a ferjemben remenykedem holnap, nehogy mar a vendegeink ehenhaljanak. Szerencsere o is szeret fozni, nekem eleg a Tominak valo pepecseles.
    Eljenek a fozni tudo ferfiak!!! Nalunk csaladi hagyomany, apukam imad es remekul foz.
    En mar altalaban az elso mondatnal feladom :))) Ma csinaltam azert zoldseglevest.
    Niki, mennyit utazol naponta?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  28. 2005. január 28. 16:38574.
    Na ja, gondolom, az idő 90 %-ban szakmázni fognak. . . :(((
    Életem már a múlkor csörögefánkot is csinált! Túrósat és szilvalekvárosat. Biztosan kikapcsolódik közben, azért szeret időnként pepecselgetni a konyhában. Amúgy mi se csináltunk még fánkot. Tegnap, amikor kitalálta, elővettem a szakácskönyvet, 1. mondat a fánknál: nagyon bonyolult, gyakorlottak csinálják. :) Majd belejövünk a gyakorlatba. :)

    Többiek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. 2005. január 28. 16:29573.
    Jo hogy mondtad a fankot, egyik nap be fogom iktatni!! Meg soha nem csinaltam, de egyszer ki kell probalni. . .

    De jo fej a ferjed. Tok ari lehet, ahogyan surgolodik a konyhaban!!! :))))) Nekunk van egy-ket extra kotenyunk ffi meretben, ha gondolod. . . ;)

    Akkor azert megis jo lesz, mert jon a barat.

    Na megyek, szunetem van.

    Nikk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  30. 2005. január 28. 16:11572.
    Elég undorító ez az eső+szél összeállítás. :(((( Én nem vagyok merész, ülök a fenekemen - vagyis némi rendrakással próbálkozom. És ettől az esőtől megint álmos vagyok - persze, ma sem aludtam fél 4-negyed 7-ig semmit. . . :(

    A mi hétvégénk semmi extra, szombaton várhatóan: vásárlás + jön egy magyar barátunk és a párom főz, tehát jó dolgom lesz. Állítása szerint még fánkot is fog sütni!!! Vasárnap meg pihegés itt is, meg mondjuk mozi, vagy ilyesmi.
    Nem pite vagy, hanem terhes. :) Az szuper, hogy jövő héten tudsz dolgozni még!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  31. 2005. január 28. 16:03571.
    hELLO!

    NA EZ SEM A LEGSZEBB PENTEKI IDO. . . :((((((((((

    Nem tudom, mi volt az elmult heten, de tok hideg volt, meg ilyen esos. Pfuj!

    Valami extra terv a hetvegere? En csak fozok valamit, sutok barackos sutit, es pihegek. Az elozo hetvegen ugy kifarasztottam magam, hogy most csak lazitok. Azert akarok dolgozni, de minden nap 9 ora bent plusz az utazas eleg megterhelo. Vagy csak lehet, pite vagyok. :(
    Minden estre, jovo heten meg tuti, hogy jovok.

    Hogyan telt a napotok? Mindenki bezarkozott, vagy azert voltak meresz lanyok, es kimnetek a "kellemes" idobe. . .

    Na puszi, kesobb jovok

    Niki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  32. 2005. január 28. 12:04570.
    Sziasztok!

    :) Igen, Anita, nagyon várjuk a híreket!!!

    Zsuzsi, én is irigykedem a könyvesbolt miatt, nagy könyvmoly vagyok - na persze, angolul még nem az igazi. . .
    Amikor ált. sulis voltam, mindig 1 órával hamarabb keltem, mint ahogy kellett volna, hogy tudjak olvasni iskola előtt. El is romlott szépen a szemem. Meg persze a tancuccok alatt is mindig volt stikában valami könyv, párszor le is buktam Anyukám előtt. :))

    Nekünk is van fondüs készletünk M. o. -on, de még ki se csomagoltuk (nászajándék a svájci barátoktól), talán majd nyáron elhozzuk. Így én köszönöm, nem kérek most sajtot. Tündi, mennyi a Tunnel-díj? És mit is írtál, mennyi idő alatt értetek Genfbe?
    De jó fej Encsi, hogy így emlékszik ránk! Persze, dagad a mellem, hogy név szerint is említve voltam!!!! :)

    Fontos kérdés: tudtok olyan boltot (babásat, mi mást kérdeznék?!), ahol valami jópofa, színes bordűrt lehetne venni a Kataszobába? A párom nem igazán akarja, hogy kidekoráljam (pedig ANNYI 5letem van!), de azért ezt a kis minimumot szerintem muszáj.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  33. 2005. január 28. 10:55569.
    Anita akart lenni az az Agota, bocs.
    előzmény:
    barackmano (568)
     
  34. 2005. január 28. 10:54568.
    Sziasztok!

    Tunde, akkor ha nem problema, tudnal nekem hozni piskotat? Ha talalkozunk atveszem, kifizetem. Tomi imadni fog erte, majd mondom, hogy te hoztad.
    Van itt egy Sainsbury, de nagyon messze es nagyon ocska. Azert azt is megnezem, koszi Zsuzsi! OIyan jo neked, hogy olvashatsz. En imadok, de a torpe mellett nem lehet nyugodtan. Most eppen mit olvasol? Te nagyon muvelt csajszi lehetsz. Azt meg sejtem, hogy ki volt Hesse, de beszelgetni biztos nem tudnek rola, plane angolul. Most keresek is egy weboldalt rola es elolvasom.
    Niki, a fondu, nagyon finom, es lenyegeben az ahogy leirtad. Az alma is nagyon finom benne, vagy vegul is barmi. Nyami, most ugy ennek.
    Ma nagyon szorgalmas voltam, fel hetkor keltem, megreggeliztem es kitakaritottam a furdoszobat, mielott Tomi felkelt. Eddig koran kelt, de azt csinaltam, hogy mindig visszaraktam es csak 8-kor vettem ki a az agybol. Most 2 napja 8-kor kel. Remelem tartos.
    Ma tok jol vagyok, mondtam, hogy elmulik. :)))
    Agota, azonnal jelentkezz az UH-al kapcsolatban.
    puszi mindenkinek, Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  35. 2005. január 28. 10:34567.
    Jo reggelt!

    Na! Mar ketszer el kezdtem irni, de mindig be kellett fejeznem. Szoval.

    Jelentem, Anita megjott tegnap, es ma mennek uh-ra!Beszamolot kerunk!!!

    Jo, hogy mondtatok a babapiskotat, mert akkor en is felkutatom, es csinalok tiramisut!!

    A fondut meg sosem probaltam, pedig mar van hozza M. o. -on mindenfele kutyurem. Tokre kipobalnam, de nem tudom igazabol, hogyan kell. . . Csak felmelegited a sajtot es utana martogatsz bele pl. kenyeret?

    NA BEBOLONDULTAK KORULOTTEM, MEGYEK
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  36. Torolt_felhasznalo_184821
    Torolt_felhasznalo_184821
    2005. január 28. 00:50566.
    Sziasztok!

    Megint én zárom a napot!! Olyan jó, hogy jó a hangulat itt a topikon :-)) A párom szerint már nlc függő lettem, de rá se hederitek, ő is olvasgatja a maga kis Ford Mondeo-s topikjait. Ma azért mégiscsak kimozdultunk Encsivel ide a közeli játszótérre mászókázni, csúzdázni egy 3/4 órácskára. Gyakorolta, hogy kell óvatosan a jégen menni. Mi 3 évig laktunk itt Genfben, de ilyen tél nem volt. A páromat meg du. án elzavartam sielni, mert nyavalygott, hogy itt van és még csak 1, 5 napot sielt.
    Igen, most hétvégén megyünk vissza, talán vasárnap reggel 8-kor kell a Tunnel-nél begurulnunk a vonatba. Encsi ma emlegetett benneteket, az első természetesen Zsuzsi volt, aztán Ágota, és Tomi. Persze én felsoroltam neki még a többieket is. Tehát nem felejtett el benneteket :-))

    Ágota, nekem is ez a lottós-dolog jutott még eszembe. Vegyél lottót, hátha nyersz. Vera, itt tuti van babapiskóta, vigyek neked? Valakinek kell esetleg fondü-sajt?

    Vera, csatlakozom a többiekhez, próbálj kicsit többet törődni magaddal. A barátok most szerintem jót fognak tenni. Meg persze egyél rendesen. Nekem is jót tett, hogy eljöttünk, még igy is, hogy a nap nagy részét majdnem ugyanúgy töltöm, mint Angliában, de esténként barátnőknél vagyunk. Encsi ma este olyan kis tündérke volt, egész sokáig ott voltunk a barátnőméknél, és szuperül viselkedett. Huncutkodott mindenkivel, papirszalvétával nekiállt a követ vikszolni, bekajált egy csomó narancsot. Majd a búcsúzáskor nyomott egy puszit a barátnőm hasára, mert benne van a baba :-)) olyan édi volt.

    Na pussz mindenkinek,
    T
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611094 (565)
     
  37. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 27. 21:46565.
    Vera, a Waitrose-ban vagy Sainsbury's-ben talaltam. . . Asszem, inkabb Sainsbury's. Nem tudom, hogy hivjak, de az otthonihoz hasonlo a csomagolas, atlatszo, hosszukas csomag. . . Es a piskotak ugyanugy neznek ki, mint otthon.

    Agota, orulok, hogy nincs orok harag. Legkozelebb befogom a szam. :((

    A boltban semmi kulonoset nem csinalok, kiszolgalom a vevoket, rendezgetem a konyveket, nagy teaszuneteket tartok (ez kotelezo, mint Nikieknel), es rendelek az adatbazisbol konyveket. . . Es olvasgatok, termeszetesen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  38. 2005. január 27. 21:11564.
    Sziasztok!
    Ugye itt mondta valaki, hogy talalt valahol "otthoni" babapiskotat? Ugyanis ma elfogyott a municionk es hat Tomi imadja. Most en mondom, hogy HELP!!! Olyan jol bejott orditas ellen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  39. 2005. január 27. 20:41563.
    Zsuzsi, én paráztam rá a dologra kapásból, mondom, hogy nem haragszom, ne legyen lelkiismeret-furdalásod! :) De tényleg! Egyébként múlik a viszketésem!
    Örülök, hogy tetszik a könyvesbolt! :) Miket csinálsz a boltban?

    Nem tudom, hogy a többiek hova lettek! Niki azt írta, Anitáék holnap érkeznek. Tündiék elvileg 1 hétre mentek, tehát akár a hétvégén meg is érkezhetnek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  40. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 27. 20:29562.
    Sziasztok!

    Agota, bocsanat a tegnap esti tema miatt, meg mindig lelkiismeret-furdalasom van. Ne haragudj.

    Niki, jo volt beszelgetni, koszonom, hogy hivtal!
    Csatlakozom Hozzad, regen en voltam az orokmozgo, mindig fara masztam, tornaztam, futottam stb. , most meg en vagyok a csalad (es vilag) lustaja, sajnos.

    A konyvesbolt meg mindig szuper.

    Vera, Tomi azert edes lehet, amilyen aktiv! :)

    Tunde, mikor jottok? Es Anitaek? Holnap? Bogica, mi ujsag?

    Puszi, Zs.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  41. 2005. január 27. 18:42561.
    En sem voltam az a fenekemen ulos, tele is voltam mindig hatalmas kek-zold foltokkal. Meg termeszetesen eltortem a labaimat is, meg ilyenek. De aztan kb. 14 eves koromban megvaltoztam, es azota nem vagyok olyan belevalo csaj (ertem faramaszas, meg tarsait, bar ebbe a gondolom az egyre kerekedo hatsom is magyarazat :)))) ).
    Mondjuk nekem ez hianyzik, jo lenne neha olyan felelmek nelkul kozlekedni a vilagban.

    Na megyek haza.

    Puszi,

    Niki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  42. 2005. január 27. 17:59560.
    Jaj, Tesóm is ilyen mocorgós darab volt és állandóan rohanva közlekedett. A családot meg a frász törte ki állandóan - engem is, mert akkor már elég nagy voltam (elsős, amikor született), így remekül láttam magam előtt, hogy mikor hogyan esik el/töri el ezét-azát. Persze sosem lett semmi baja - ellentétben velem, akit lerakhattak órákra bárhova, jól elvoltam, mégis nekem tört be a fejem 3 évesen, én haraptam el az üvegpoharat, nekem akadt a torkomon 20 filléres, stb. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. 2005. január 27. 17:32559.
    Nem hiszem. :))) Bar en orulnek neki.
    En nem tudom mi tortent a Tomival, ez nemreg jott ra, eddig olyan nyugis volt, most meg tombol egesz nap. Tegnap este is azon rohogtunk, hogy mind a kettonknek milyen piros a szeme a faradtsagtol. Szerintem most mar Hari is kezdi erzekelni, abbol a par oarabol, ami neki jut este. Mar 8-kor szokta kerdezni, hogy: Nem akarsz meg aludni, Tomi? Szo se rola, en orulok, hogy ilyen elenk, csak nagyon lefaraszt. Ugy latszik ebben ram utott, en voltam ilyen orokmozgo. Hamar mentem is bolcsibe.
    előzmény:
    Deme71 (558)
     
  44. 2005. január 27. 16:52558.
    Vera, bizony, tessék magadra is odafigyelni, legyél egy kicsit 'önző'!!! (Nem lehet, hogy útban van Tomi tesója és azért szédülsz?????)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  45. 2005. január 27. 16:36557.
    Koszi Niki!
    Jaj, de varom mar, olyankor mindig ujjaszuletek.
    előzmény:
    nicole24 (556)
     
  46. 2005. január 27. 15:07556.
    Verus tessek enni! Biztosan ki vagy faradva, es ezert szedulsz, de ha nem javul menj el az orvoshoz!!!

    Ne felj, mindjart itt a tavasz, es akkor kivirulsz!!!
    előzmény:
    barackmano (555)
     
  47. 2005. január 27. 14:29555.
    Sziasztok!
    Szupi Agota, ilyen hamar megjott a kocsi? Akkor van agy, kocsi, kad? Mar csak Kata hianyzik. A joslo fajasokat azert kerdeztem, mert altalaban (de ez sem mindenkinel) 1-2 hettel a nagy idopont elott szokott jelentkezni.
    A japan sraccal a repulon ismerkedtem meg, mellettem ult, a csaj meg a baratnoje. Nagyon aranyosak, a fiu zenesz, gitaron jatszik.
    Hurra, Niki is itt van!!!
    Fogalmam sincs mi a franctol, de mar napok ota tobbszor ramjon a szedules, allitolag fogytam is es hat ez a viszketes megint. De ilyen happy bandaban nincs kedvem ezeken gyotrodni, majd elmulik, nem?
    Megyek, mert odaeg a krumpli. :))))))))))))

    pussz, Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  48. 2005. január 27. 13:25554.
    Szia Agota!!!

    Tokre tokre orulok a kocsinak!!!!!!! Akkor tenyleg olyan szuperul mukodik az e-bay, mint mondtak az ismerosok. Na lassan nekem is ra kell buknom a netre. . . , lassan.

    Igen, Anitaek holnap jonnek, gondolom itthon is lesz mit csinalni a cuccossal, amit hoznak.

    Mar lassan en is vakarozni kezdtem a viszketestol. . . , ne idegelj, vedd meg a lottot, es kesz. Utana meg teluzo busojarast tartunk itt. . . :))

    Na, ma mar jobb kedvem van, mint a het elejen, ejjel tuti jot aludtam, de mar megint almikas vagyok. Biztos no a baba, mint a gomba es szivja az eromet. (Vagy emeszti a tegnapi ebedemet es piheg, mint az anyja. . )

    Orulok mindennek, ugy tunik itt mindenki jo allapotban van. Annyi depis topik van, hogy az valami eszmeletlen. Uhhhhhhhh

    Zsuzsa jokat dumal a munkahelyen, Verus belelendul a talalkozasakba, Agota csak tartja, a jokedv szintjet, Tundeek jonnek haza, megszabadul a svajci fogsagbol, es elvezheti az angol telet. . . Anitat nem tudom, de o is alapbol jokedvu. Szoval jo kis csapat ez a mienk. . .

    Na megyek imitalom a munkat. . .

    Pusza,

    Nikk
    előzmény:
    Deme71 (553)
     
  49. 2005. január 27. 12:19553.
    . . . már megint én. :)
    Megjött a babakocsi és a hozzávalók!!! Teljesen újszerű állapotban van minden, szinte csak a kerekeken látszik, hogy nem új. És ráadásul összecsukható!
    Hurrááá!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. 2005. január 27. 11:29552.
    Ráadásul kétszter. . . értitek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2005. január 27. 11:28551.
    Mindent kétszter mondok, kétszer mondok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  52. 2005. január 27. 11:28550.
    Sziasztok!

    De jó lesz Neked Vera, akkor hétvégétől mozgalmas lesz az élet Veled! De jó!! A japánokkal hol barátkoztál össze?

    A viszketés még van, de pocakomon már nem annyira, úgy érzem, inkább a tenyeremen jobban és a talpamon - lehet, hogy Nikinek van igaza, és tényleg lottót kell vennem? :)
    Zsuzsi, végül tegnap este megnyugodtunk, hogy elolvastuk a dolgokat. Azért is kaptam frászt hirtelen, mert tegnap Kata is nyugodtabb volt a szokásosnál, és nem tudtam, hogy összefügg-e a viszketéssel, illetve az esetleges bajjal. (Persze, hogy nem haragszom, tudom, hogy nem akartál rosszat. ) De ma reggel megint aktívkodott, úgyhogy minden oké. Fájások sincsenek.

    Otthon néztek terheléses cukrot, bár azt is olvastam, hogy gyakran csak az utolsó harmadban alakul ki, de ezen végképp nem idegesítem magam.

    Amiket írtatok, Anyukák a viszketéssel kapcsolatban, abból azt szűrtem le, hogy valóban lassan a VÉGÉN járunk a 'bentlakásnak'. :) Mondtam is a Józsinak tegnap, hogy nincs mese, össze kell pakolnunk a kórházas cuccot, hogy ne két fájás között szaladgáljunk a lakásban, mint pók a falon.

    Nikit biztos sasolja a főnökasszony. :(

    Puszi: Ágota

    Anitáék nem ma jönnek haza? Vagy hétvégén?

    Puszi, Ágota
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. 2005. január 27. 03:09549.
    Sziasztok!
    Valaki kerdezte, hol vagyunk. En este nem tudok jonni, kozos csaladi TV nezes van. De szo szerint, Tomi ul kozottunk es lesi velunk a TV-t. Tudom, nem egeszseges, de mit csinaljak?
    Zsuzsi, megy a jelszo.
    Agota, ne aggodj, en is nagyon viszkettem a vegen es eppen most is, bar most nem tudom mitol. ( Biztos maj. ) Csak ha elviselhetetlen, akkor kell dokihoz menni. Joslo fajasaid nincsenek meg? Bar meg raersz.
    Ma mar egesz jo kedvem van, ui. csutortok van, aztan pentek, aztan HETVEGE!!! Szombaton jonnek a japan barataink :))), vasarnap meg Hari egyik baratja ele megyunk a repterre es hazaszallitjuk. Ennek mondjuk nem orulok annyira, de legalabb kimozdulunk. Kedden meg jon a spanyol baratnem, ugyanolyan idos kisfia van, mint Tomi. Ugyhogy most en bulizok. Mikor lesz a tali?
    Teszek meg fel kepet.
    Niki merre van?
    puszi, Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. Torolt_felhasznalo_184821
    Torolt_felhasznalo_184821
    2005. január 27. 00:05548.
    Terheléses cukrot gondolom még otthon néztek, ott biztos minden oké volt, szóval tuti minden rendben. Lehet, hogy tényleg a füszerek okozták. Ha már itt tartunk, nekem az utsó két hétben viszketett a pocakom, és piros foltok is voltak rajta, meg a szülés után is megmaradt kb. egy hétig, valszeg a kenőcstől, amivel kenegettem, hogy ne legyen csíkos, mégis az lett egy kicsit :-(

    Zsuzsi, örülök, hogy ilyen jól sikerült az első napod :-))

    Vera, olyan ügyes vagy, hogy csináltál közös oldalt, majd otthonról megnézem.

    Csak semmi para!!
    pussz
    T
    előzmény:
    Deme71 (547)
     
  55. 2005. január 26. 22:45547.
    Asszem, én meg máskor előbb utánanézek a dolgoknak, aztán kezdek parázni, mert szegény páromat jól megijesztettem. :(
    (A laboreredményekből úgyis kiderül, ha lenne valami, bár tényleg nem hiszem. )
    Jó éjt mindenkinek,
    Ágota

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  56. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 22:40546.
    Na, most mar megyek aludni.
    Agota, remelem, nem ijesztettelek meg, tolem nagyon tavol all a
    karogas meg ilyesmi, csak mar ketszer is irtad! Ugye nem haragszol?
    Holnap azert hivd fel a szulesznot, ha nem mulik el. Sok puszi,
    Zsuzsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  57. 2005. január 26. 22:39545.
    Na, akkor kizárhatunk minden parát: pöttyeim sincsenek, meg túlsúlyos se vagyok. Még a cukorbetegség jöhetne szóba, de ezt nem hiszem.
    Még a könyvemben is megnéztem, ott - amennyiben kóros -bőrfertőzés, vírusos májgyulladás és epekő esetén írja.
    Szóval ez 'csak' a normális, a terhesség második felében jelentkező viszketés. Huh. Azért megijedtem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  58. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 22:35544.
    A viszketés gyakori a terhesség utolsó hónapjaiban. Ez rendszerint nem kóros, bár enyhe májműködési zavar következménye is lehet.
    www. drinfo. eszcsm. hu
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611094 (543)
     
  59. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 22:35543.
    de mint tudjuk, Te nem hiztal meg az utobbi idoben! :)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 22:34542.

    www. babanet. hu

    Kérdés:
    A harmincötödik terhességi hétben vagyok. Két-három hete nagyon erősen viszket a bőröm. Úgy tudom a has viszketése jellegzetes terhességi tünet, azonban nekem nem elsősorban a hasam viszket, hanem a végtagjaim és hátam. Az irritált helyeken (talán az erős vakargatás hatására ?) kis piros pontok jelentek meg a bőrömön. Esténként kamillás vízzel próbálom nyugtatni, de hosszútávon nem tűnik túl sikeres gyógymódnak.
    Az általam leírt panaszok összefügghetnek-e a terhességgel vagy forduljak bőrgyógyászhoz? Mivel tudom enyhíteni panaszaimat?
    Válasz:
    A viszketés lehet ártalmatlan terhességi jelenség is: persze az Ön által leírt eset már mindenképp bonyolultabb. Leírása alapján én úgy gondolom, hogy a bőr feszülése (vizenyők?!) miatt keletkezett a kellemetlen érzés, amelyet viszont "sikeresen" elvakart és ezáltal apró helyi gyulladások (pl. szőrtüsző-gyulladások) jöttek létre. Ilyenkor szinte következetesen allergiás komponens is társul hozzá. A megoldás: fertőtlenítő szappanos (safeguard, lifebuoy) mosakodás, hexachlorophenes hintőpor ( patikában recept nélkül kapható). Szóba jön a vattapamacsra öntött sósborszesszel való ledörzsölés is, ez még a melegben hűsít is. Ártalmatlan hidratáló testápolót lehet használni utána, ha a piros pöttyök gyógyultak, hogy a bőr kiszáradását megelőzzük.
    Lényeges kérdés, amit szemérmesen elhallgat, hogy nem hízott-e túl sokat az utóbbi időben: ez esetben a terhességi vizenyőt, mint alapbetegséget kell kezelni, ezért orvosához kell fordulnia. Nem ritkán a terhesség vége felé a cukoranyagcserében is keletkezik zavar (un. terhességi cukorbetegség- ezt mi szűrővizsgálatokkal szűrjük). Ez esetben a diéta a követendő eljárás, természetesen szakember részletes útmutatása alapján. (Gyanújel lehet: nem kíván mostanában sokkal többet inni? Sok ivás, sok vizelet. . . )
    Remélem, csak az előbbi, ártatlanabb változattal van dolga.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. 2005. január 26. 22:32541.
    Na, közben szegény párom tök para lett, úgyhogy mi is megnéztük:

    'Terhességi mérgezés :Az első terhesség utolsó harmadában jelentkező, a vesére ható tünetegyüttes, mely fehérjevizeléssel, terhességi magas vérnyomással, valamint testszerte megjelenő vizenyőképződéssel társul. '
    Itt egyáltalán nincs szó viszketésről.
    Ami nekem biztosan nincs, az a magas vérnyomás és a vizenyőképződés, így valószínűleg ez csak véletlen egybeesés.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 22:30540.
    Nem a terhessegi toxikozis, mert annak megse ezek a tunetei. Meg keresem!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 22:22539.
    Hat, en sem tudom biztosan. . . A terhesseg vegen felgyulemlik valami mereganyag a szervezetben, amivel nem tudnak a meregtelenito szervek mit kezdeni. Elso jele a viszketes! Es akkor be kell fekudni korhazba, es kezelnek, es nem lesz semmi baj. De mondom, Neked biztos nem ez van!!!! Azert megnezem a babanet. hu-n terhessegi toxikozis alatt, asszem, ez a hivatalos neve.
    előzmény:
    Deme71 (538)
     
  64. 2005. január 26. 22:19538.
    Zsuzsi, egyébként ez a terhességi mérgezés micsoda?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  65. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 22:09537.
    (Agota!) Helyesen teszed! :)

    Tablazat ment.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  66. 2005. január 26. 22:08536.
    Ejha, ilyesmiről még nem is hallottam! :(
    Igazából azért nem gondoltam semmi rosszra eddig, mert amikor anyukám a tesómmal volt terhes, ő egész végig viszketett, mindenhol!
    Meg még arra gondoltam, hogy tegnap este gombalevest csináltam, több fűszerrel is, és ez is lehet, mert éjszaka kezdett el a tenyerem és a talpam viszketni. Szóval mitt'omén.
    Ha holnap du. -ra sem lesz jobb, akkor felhívom, ígérem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  67. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 21:41535.
    Agota, a midwife-os papirod olyan, mint az en diplomaosztomra a meghivo! A diplomaoszto utan ket nappal jott meg! :))) De az allamvizsgara is elfelejtettek behivni, kedden tudtam meg, hogy penteken megyek! :))))))

    Jo volt tegnap a baratnozes, foleg szulestortenetekrol volt szo! Nagyon helyesek ezek a lanyok. Az egyik skot, a masik angol.

    Na, most tenyleg frissitem a tabalazatot, eddig a tobbi topikomon nyomultam.

    Agota! Azert a viszketesrol tajekoztasd a GP-det, nem akarok karogni, de lehet, hogy beavatkozast igenyel! A kolleganom sogornojenek is ez volt. . . (Halkan mondom: terhessegi mergezes. ) Neked nem ez van, de megis hivd fel az orvost vagy a korhazat! Jo?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. 2005. január 26. 20:59534.
    Szia Zsuzsi!

    Örülök, hogy ilyen jól telt az első napod!! Tisztán kivehető, hogy fel vagy dobva. :))) Hányan vagytok a könyvesboltban?

    A kenyérevés már csak azért is jó, mert a gyomorsavat is leköti.
    Jaja, hallottam már erről a Burns night-ról! Nagyon jópofa dolog, a skótok (és az írek is) egyébként is híresen nagy hagyományőrzők, ami jó dolog.

    Elég vicces, ma postán megérkezett a kórháztól - tegnap adták fel -, hogy két nappal ezelőttre menjek be a midwife-hoz. :) Jobb későn, mint soha alapon, gondolom. :)
    Katácska ma napközben is viszonylag nyugis volt - viszont most már a pocakom is viszket, de kegyetlenül!

    Bogi, Vera, merre vagytok?

    Szia Tündi! Fondü, hmmm. . . , de finom! Nagyon jó étvágyat hozzá!

    Puszi, Ágota
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  69. Torolt_felhasznalo_184821
    Torolt_felhasznalo_184821
    2005. január 26. 20:51533.
    Sziasztok!

    Jelentem, mi majd megfagytunk ma. Kipróbáltuk a szánkózást, kb. 1O percig, mert tényleg nagyon hideg szél fújt, Encsi már sirva kérte, hogy vegyük le a szánkóról. Különben az elejét azért élvezte :-)) Holnapra 14O km/h-ás szelet mondanak. Lehet, hogy ki se mozdulunk a lakásból :-((

    Zsuzsi, milyen volt az első nap?
    Meg a barátnőzés?

    Niki jó volt ez a szöktetés a suliból :-)) Meg, hogy a babó is jól érezte, hogy ott van apukája a közelben :-)) Tökjó, hogy tudsz már kajálni!! Szuper!!!

    Vera küldök Neked ++++++energiát! Remélem, már jobb hangulatod van.

    Ágota majd a képeidet is megnézném. Szerintem otthonról, mert itt kicsit lassú.

    Puszilok mindenkit, most fondühöz készülünk, búcsúzom.
    T
    előzmény:
    Deme71 (529)
     
  70. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 20:43532.
    Tunde, udvozlom a gyonyoru Helvetiat!
    Egy kis havat hozz nekunk, lecci!!!! Elvezzetek nagyon a nyaralast.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611094 (531)
     
  71. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 20:41531.
    Jelszavat?????? Normalis vagyok en?

    Szoval jelszot.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_611094 (530)
     
  72. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 26. 20:41530.
    Sziasztok!

    Vera, nagyon jo otlet a kozos regisztracio! Majd kuldd meg legyszi a jelszavat, beteszem a tablazatba is!

    Megvolt az elso nap. Nagyon elveztem. Mindenki kedves es intelligens. . . A fonokommel Hermann Hesserol beszelgettunk, az elmult ev tapasztalatai utan ez TOK HIHETETLEN volt! :))))

    Tegnap volt Burns night, ezt ismeritek? Annyira tetszenek nekem az ilyen hagyomanyok itt, Britanniaban! A skot szomszedomnak csinaltam egy kis viragosszeallitast thistle-lel (skot bogancs, skot szimbolum) es egy kis csokor skotkockas szalaggal. Nagyon orult neki. Ilyenkor a skotok mindenhol a vilagban osszegyulnek, haggist zabalnak es Burns-verseket szavalnak hajnalig! :)))

    Ricsi ma sokaig dolgozik, ez meg kb. ket hetig igy lesz.

    Ma kaptam kis konyvecsket es antenatal idopontokat a korhaztol. :))) Ha nem eszem eleget, emelygek neha. Eddig mindig levest ebedeltem, de most kenyeret kivanok minden mennyisegben. Pedig regebben semmi kenyeret nem ettem, legfeljebb pitat. Es a szendvicsezoben kiderult, hogy magyar a felszolgalolany - o az elso magyar, akit eddig nem szurtam ki az akcentusa alapjan, masokat mindig leleplezek! Meg neztem is, milyen csinos!!! :))))) De nem volt tulsagosan oda, amikor mondtam, hogy en is hazankfia vagyok. . . :(

    Ja, ez meg a mult heten tortent, es mindig elfelejtem beirni. Utazom a metron, es a szemben ulo no ujsagjaba belekukkantva (tudom, nem illik) ezt olvasom: "Kinos labszag". Fuj, gondoltam. . . Sokaig nem is esett le, hogy ez magyarul van! :)))))

    Agota, az eskuvoi kepeitek tenyleg vilagklasszis! Gyonyoruek vagytok.

    A dvd-ket majd maskor kolcsonadod, semmi baj!

    Most megyek frissiteni a tablazatot. Mindjart kuldom!

    Puszi, Zsuzsi
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2005. január 26. 17:45529.
    Jelentem, fagyásmentes vagyok!
    Jól felöltöztem, az igaz. Nagyon jó kis friss levegő van kint és ez a napsütés!!! :)))) Épp most értem haza, tök jól esett mászkálni. Meg persze vásároltam is - Katának kórházból hazajövős meleg kezeslábast és a pelenkázóra szivacsot, amit aztán persze le is pisilhet.

    . . . közben Nikivel telefonoztam, tehát ő már tudja, hogy 'élek'. :)

    Huhú, Verus, látom, fenn vagyok a közösön! :)))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  74. 2005. január 26. 14:20528.
    Haha!!!!!

    Ettem egy 1/4 beefburgert, meg egy oriasi gorog salit es most olyan joooooooooooool erzem magam!!! Hurra, hurra Niki visszatert es eszik!!!! No more morning sickness! Not any more!

    De mar alig varom, hogy haza rohanjak adjak a cukinak egy puszit, aztan meg megyek angolra. . . .

    Hurra!!!

    Vera ha van hir, irj privit, pusza!!

    Agota vajon megfagy-e a setan? Ez a mai kerdes. . . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  75. 2005. január 26. 13:14527.
    Sziasztok!
    Kisetaltam magam, most mar sokkal jobb. Megvan a bemoldal, most probalok kepet, jelszoert priviben lehet jelentkezni.
    V.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  76. 2005. január 26. 13:00526.
    Amikor csak kedved és időd engedi! :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  77. 2005. január 26. 12:57525.
    O. K. Mikor mehetek?????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  78. 2005. január 26. 12:49524.
    Oké! . . . én már csak medvetáncot tudok. . .

    Igen, a nevetős nem volt fent! Az a kedvencünk - Józsi nagyon szereti, amikor így nevetek. :) Mondjuk, az egész fotózásunk ilyen vidám volt, egy nagyon jófej fiatal srác volt a fotósunk és nem is nagyon állítgatott be minket, mondta, hogy ahogy jól esik, ő meg majd kattintgat. :)
    Szerintem ezért is sikerültek ilyen jól. :) Van még 1-2 reklámfotó-jellegű, de az egész albumot azért nem akarom feltenni. Majd ha eljöttök hozzánk, akkor megmutatom a gépen.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  79. 2005. január 26. 12:45523.
    Na akkor menj, es toltsd ki a lottot, szombaton szedd be a penzt, es este menjunk el bulizni. . .
    :)
    Az lenne az igazi parade. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  80. 2005. január 26. 12:43522.
    Koszonom a kepeitek isteniek! En nem emlekeztem arra a nevetos -eskuvos kepre! Hat az valalmi csoda!!!!! Ha nem haragszol, utolagos engedelmedeel latta egy-ket csaj is itt, es nem hittek el, hogy nem egy reklam. Csak hosszas kifejtes utan hittek el, hogy ez egy"szimpla" eskuvoi foto. . .

    A maszkalasra kerem rendesen feloltozni, mert baromi hideg van kint. . . , a nap sem melegiti fel a hatsot hosszas napozas utan sem. :))

    Verus ne legyen rossz kedved!!
    Tok jo, hogy megcsinalod a fotoalbumunkat. Majd, ha arra alkalmas gep kozeleben leszek, en is elkuldom oket.

    Na pusza, Niki
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  81. 2005. január 26. 12:35521.
    Csajkák,

    az éjszaka elkezdett viszketni a tenyerem és a talpam. De eléggé (jelzem, nem a kosztól! :) ). Jelent ez valamit? - A párom szerint azt, hogy valakinek két marhanagy pofont fogok adni. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. 2005. január 26. 12:08520.
    Sziasztok!

    Bogi, tényleg ez a legegyszerűbb a közös oldalra - én asszem, túlbonyolítottam magamban kapásból a dolgot.
    És Vera, szuper rendi vagy, hogy csinálod!! Simán ballábas vagy, miért van kicsit negatív hangulatod?
    Niki, tök jó fej lehetett Ricsi tegnap. Ő is érzi már kívülről a babót?

    Helló Tündi!!! De jó, hogy van hó! El tudom képzelni, hogy Encsi nagyon élvezi. :) A kocsi 4kerekű egyébként, majd meglátjátok élőben.
    Ja, Niki, az van, hogy pár napon belül szállítják, de elvileg az ember mail-ben felveheti a kapcsolatot az eladóval és akkor gondolom, bármit meg lehet beszélni.

    Kata baba biztosan nagyon jól van, hiszen örökké izeg-mozog, bár a mai hajnal és reggel volt az első, hogy végre hagyott egy kicsit aludni a szentem. Viszont éjjel marha későn feküdtünk le, mert tegnap jöttek elvinni a tv-t és úgy volt, hogy este 7 és 10 között. De telefonált, hogy nagyon sok helyre kell mennie, jöhet-e később, vagy inkább máskor. Mivel már a múlt héten is eltoltuk erre a hétre, mondtuk, hogy jöjjön, negyed 1-kor sikerült neki ideérni. És persze addig úgysem tudtam elaludni, dvd-ztünk. A párom elaludt a combomon, így Kata baba biztosan tudja már, hogy ha kijön, és ütemes horkolást hall, akkor tutijó helyen van. :))))
    Közben kitaláltuk, hogy mégsem tesszük össze a babaszobát 7végén, mert 3 hét múlva jön egy barátunk 2 napra, így ő tud aludni a leendő Kataszobában, ott van 1 kinyitható kanapé. Amit majd ki kell utána vinni a nappaliba, és akkor lesz a bútorszerelés. Ha meg Kata előbb kopogtat, akkor felpörgetjük az eseményeket. :))

    Egyik barátnőm írt reggel sms-t (ő Ajkán lakik), hogy állati nagy hó esett az éjjel otthon!!!! Nem is tudott elmenni dolgozni, mert utazgatós a munkája 3 város között.

    Nagyon szép idő van ma is, bár biztos hideg! Asszem, du. kimegyek kicsit mászkálni.

    Zsuzsinak biztos izgis az első napja! Várjuk este a beszámolót! :) Egyébként Zsuzsi, amikor a védőnőtől hazaértem hétfőn, mindjárt szemembe ötlöttek a Neked kikészített dvd-k, amiket jól elfelejtettem elvinni. :((((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  83. Torolt_felhasznalo_441707
    Torolt_felhasznalo_441707
    2005. január 26. 11:28519.
    Szoval inkabb kicsit kesobb teszem fel.
    előzmény:
    meeting (518)
     
  84. Torolt_felhasznalo_441707
    Torolt_felhasznalo_441707
    2005. január 26. 11:17518.
    Sziasztok!
    Akkor ez lehetne a fenykepes oldal, nem tudtam jobb nevet kitalalni.
    Most egy fotot felrakok (ne essek sertodes, az elsot amit csinaltam), aztan majd megmondjatok jo e igy.
    Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. 2005. január 26. 11:03517.
    Szia!
    Meg hatravan egy par dolog, de kezdunk nagyon jol kinezni.
    Tudom, milyen rossz lehet, most neked. De gondolj bele, mar nem tart sokaig.
    Kuldok mosolyokat, most masra nem telik, en sem vagyok tul jo hangulatban.
    :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) )))))))))))))))))))))))
    Ha hazajottem, megcsinalom a kozos oldalt, ha jo ugy mindenkinek. Felteszem a kepeket, amik nekem vannak es a tobbiek johetnek emailban. Nem igerem, hogy hamar kesz lesz, nagyon lassan teszi fel oket.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  86. 2005. január 26. 10:45516.
    Szia Verus!!!

    Na hogyan haladnak a butorok? Remelem, mar o. k. , es mar befogtatok oket!!!

    Meghogy nincsenek regimodi lakasok Londonban. Persze, ahol mi lakunk az ok, mert fel vannak ujitva, de az angolok lakasiban siman padloszonyeg figyel mindenhol-meg a sok atka.

    Utalok ma bent lenni! Haza akarok menni!!!! HELP HELP HELP
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2005. január 26. 10:37515.
    Sziasztok
    Niki, nem vagy egyedul orulok, hogy jol sikerult a tegnap ested.
    Zsuzsi, milyen rendes a fonokod! Es milyen jo neked, minden nap buli, baratnok.
    Agota, megneztem a kepeket, tetszik az aktualis hasad, jo nagy mar. lassan tenyleg keszitheted a nagytaskat. :)))
    Tunde, mikor jottok haza?
    Bogi, a furdoben is padloszonyeg??? Nalunk egy het alatt szetrohadna, minden este uszik a furdoszoba Tomi utan.
    Majd meg benezek.
    puszi, Vera
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  88. 2005. január 26. 09:36514.
    Na a mai hidegben befagyuntunk, es mar nem is irunk semmit? :(((

    Olyan egyedulke vagyok. . .
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  89. 2005. január 26. 09:05513.
    Joooooooooooooooooooooo reggelt!!!!

    Kellemes alvas utan frissen, uden. De jo, hogy ilyen aktivak voltatok este!! Bogica kapok en is jelszot??? Leci-lecci!!

    Orulok, hogy ilyen jot pihizett a ferjed-urad Agota!!!Ha nem is sokaig, de feltotodott kicsit.

    Tok jo volt, tegnap elmentem a Ricsi sulijahoz, ittunk egy forrocsokit, aztan ugy dontott, hogy lelogja az orajat. Kellett volna latni a fejet!!Olyan felszabadult lett, mint egy ot eves gyerek, aki vegre ehet csokit. Az igazsag az, hogy hulla faradt volt, es velem akart lenni, meg a pocimmal a draga. Szoval este a baba is erezte, hogy ott van apuci es ennek oromere tancot lejtett megint. Tok vicces volt, mert lehetett erezni, merre mozog a hasamban.

    Kata baba hogy van mostansag? Olyan izgi, hogy mar berendezes, meg csomag, meg ilyenek. . .

    Tegnap itt is humorizalt, hogy esni kezd a ho. . . Hullott kb. 5 percig, aztan hello. Hideg minden estre van. De jo, szankozas. . . Jo nektek Tunde!!

    Anita meg mindig nincs, de 2 nap es hazajon. Hurra!!Hurra!!!Mar nagyon varom. Es tok jo, hogy Jorgos megy az uh-ra!!!!!!

    Na jol elirogatok igy reggel koran.

    Zsuzsi en is eleg koran vettem nadragot, de nem bantam meg, mert borzasztoan puffadt voltam az elejen. Utana meb mar belenottem. . . Ez tenyleg kedves, hogy kaptal egy kis ajandekot a volt fonoknodtol. Hat zsuzsi, te nem vagy az a fenekeden ulos. . . :))))
    Szet baratnozod, talalkozgatod magad. . . Tooooook jo!!!!!!

    Puszi mindenkinek, kesobb jovok.

    Nikk
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. Torolt_felhasznalo_184821
    Torolt_felhasznalo_184821
    2005. január 26. 01:16512.
    Sziasztok!

    Udv a szeles, havas Svájcból!! Akkora havat fogtunk ki, amekkora utóljára 3O éve volt itt Genfben. Itt kb. annyi hó szokott lenni, mint Londonban, vagyis O. Jól vagyunk, bár az út még igy is kicsit nyafogósra sikerült. Holnap megyünk szánkózni, feltéve, ha kicsit barátságosabb lesz az idő, és nem fújja le a fejünket a szél. Encsivel ma mászkáltunk a hóban, jégen, élvezte :-))

    Zsuzsi, gratula a szivecskéhez, nagyon örülök!!!! Meg szupi, hogy a vizum is megvan!

    Ágota, 3 vagy 4 kerekü a kocsi? Bocs, most nem tudom megnézni, mert eleg lassú a net (a szomszéd wireless-je idáig kihat, és azon internetezünk, jó, mi? :-))

    Puszi mindenkinek, most megyek aludni, mert mar nagyon keso van, a parom itt horkol mellettem.

    T
    előzmény:
    mbogica (511)
     
  91. 2005. január 25. 21:22511.
    Zsuzsi okszi, majd ha lesz idod:)) Jo baratnozest:)

    Szerintem siman bejelentkezhetnenk ujra egy fantazianevvel, es csinalhatnank 'neki' egy bemoldalt, aminek a jelszavt mindenki megkapna, es oda tolthetnenk fol a kozos kepeket. . . . ez eleg egyszeru nem?

    Agota koszi:) a varos tenyleg nagyon ari, kis muveszvaros, engem Szentendrere emlekeztet egy kicsit. . . raadasul kepzeljetek, nem en vagyok az egyetlen magyar mar itt:) par hete 'folszedtem' egy hontarsnot:) Hallottam az utcan, hogy magyarul beszel a kisfiahoz, es rogton le is tamadtam!:) Jo, mi, hogy micsoda veletlenek vannak:)

    A kis action macsok, meg igen, az action hapsikrol kaptak a nevet:) ha lesz egy sziamink is, Jean-Cloude lesz a neve:))
    előzmény:
    Deme71 (510)
     
  92. 2005. január 25. 20:42510.
    Á, én is csak okos voltam. :) Valamelyik fórumon olvastam, hogy van közös oldaluk, innen jött az 5let, hogy nekünk is jó lenne. Aki tudja, hogyan kell közös oldalt összehozni, ne titkolja!

    Na, azért csak jófej volt a (volt) főnököd és csak sajnálja, hogy elmész - bár, gondolom, fogtok még találkozni, ugye azt mondtad, hogy a szomszédban van a könyvesbolt?

    Én most kicsit eldőlök vízszintesbe, mert kezd fájni a hátam. Majd még lehet, hogy jövök.

    Puszi, Ágota

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  93. Torolt_felhasznalo_611094
    Torolt_felhasznalo_611094
    2005. január 25. 20:33509.
    Eljen, nem kell tobbe a viragboltba mennem! (Legfeljebb, ha viragot szeretnek. ) Es ezentul a ferjemtol is fogok viragot kapni, de jo lesz!!!
    A fonoknom nagyon aranyos volt, ajandekot is kaptam - egy giccses kis dobozt meg egy fulbevalot, amit sose fogok hordani. . . Gyulik a limlom. De a gesztus a lenyeg, nagyon meghatodtam.

    Agota, gratula a kocsihoz!!!

    Bogica, beirlak teged is a tablazatba, de lehet, hogy nem ma, mert rohanok a baratnoimmel talalkozni! Legkesobb holnap.

    Niki! Fo az optimizmus! Szuper termeszeted van! :)))))

    Jelet majd valtoztatok. . . Ma meg nem. Viszont kismamanacit neztem - tudom, hogy korai, de a hasam ugy dagad, hogy nem kenyelmesek mar a nadragjaim, mindig szoknyaban kell jarnom. . . De mindengyik ugy allt, mint tehenen a gatya, hogy stilusos legyek.

    A fenykepeket majd valahogy atoperalom a szamitogepre, es akkor felteszem a bemoldalamra!

    Agota, Te tudod, hogy lehetne valami oldalt csinalnunk? En nem tudom, hogy kell honlapot kesziteni, sajnos.

    Jaj, mennem kell mindjart!

    Puszi mindenkinek,
    Zsuzsi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  94. 2005. január 25. 20:14508.
    Hangulatos városban laktok, legalábbis a képekből úgy tűnik.
    Ja, és akartam az előbb is már írni, nagyon jópofa a két macseknév (gondolom Schwarzi és Stallone után) - :)))))))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  95. 2005. január 25. 19:32507.
    Bizti mashogy van a nagyvarosban:))) itt videken tesznek szonyeget mindenhova:)))

    jol neznek ki azok a fagyi-csokikelyhek a kepen. . :))

    aha, igy kb betajoltam, hogy hol is lakhattok. . .

    Otthon akkor majdnem szomszedok voltunk:)) en a 11. ker-ben nottem fel:)

    nagyon gazosan fogalmazok:((
    előzmény:
    Deme71 (506)
     
  96. 2005. január 25. 19:26506.
    Mi is Bp-en laktunk, a XII. kerületben, közel az Istenhegyi úthoz van a lakásunk.
    Nem, a sütis képek decemberben készültek, otthoni barátaink voltak itt nálunk egy hétvégére.

    Viszont Csajszik, akik készítettek képeket a múltkori talin - Zsuzsi, Vera, ki még? -, felteszitek valahova? Nem kellene valami közös oldalt csinálnunk?

    Én ezzel a szőnyeges dologgal nem szembesültem, mert össze-vissza 1 db volt itt a lakásban (berendezve béreljük), igaz, a két hálószoba padlószőnyeges, de a fürdőszobákba nem tettek. :)

    Putney Dél-London, mihez tájoljam Neked? Bővebben Wandsworth, Kensington&Chelsea alatt, Richmond mellett.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. 2005. január 25. 19:19505.
    a mostani pocid is nagyon helyes:) meg az eskuvoi kepek:))
    Ez a sutis kep az itteni forumos lanyokkal volt?

    Nem utalom a szonyeget, csak erdekesnek tartom ezt az angol megszallottsagot, hogy meg a furdoszobakba is szonyegpadlot raknak. . . brrrr

    Putney, az merre London? Eszak?
    előzmény:
    Deme71 (503)
     
  98. 2005. január 25. 19:14504.
    na mingya' megnezem az ujitast:)

    nalam NAGGYON lassu a fenykepfeltoltes az albumba, jol beragtam, es majd holnap folytatom:))

    koszi, szerintem is helyes az anyu;)
    Milyen jol kibogoztad:) igen, egy hugi, egy occs:)

    Robbal otthon ismerkedtunk meg, az Mo-i tescot alapitottak meg anno, es igy 5 evig pesten elt. . . velem csak az utolsot:)

    Te hol laktal Mo-n?
    előzmény:
    Deme71 (503)
     
  99. 2005. január 25. 18:59503.
    Itt vagyok, csak én is aktualizáltam a bemoldalam, feltettem még pár képet, meg a pocakomat is aktualizáltam. :)

    Köszi!
    Anyukád is nagyon helyes, úgy látom!! Utálod a szőnyegeket?
    Bérelünk lakást Putney-ban, egy új építésű modern házban, tetszik nekünk, bár picit még lehetne otthonosítani - növényekkel most már leginkább, ez még hátravan.
    Szóval egy hugod és egy öcséd van?

    Hol/hogy ismerkedtél meg a pároddal?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. 2005. január 25. 18:34502.
    Neked meg csini pocid van:))
    előzmény:
    Deme71 (500)
     

Címlap

top