Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mit tegyünk...

rockcica
Létrehozva: 2017. június 1. 14:48

Van egy dolog ami kb. egy éve nem hagy nyugodni engem és a Páromat. Adott egy haveri/baráti társaság. Van egy barát (Legyen A jelű)aki tizenkét éve barátja a Páromnak, az az igazi "mindenben lehet rá számítani"tipus.(kölcsönösen egymásra, párom is segít mindenben amire megkéri Őt..) De a csajozásban igazi lúzer.. Öt éve összejött társkeresőn egy csajszival,(illenek egymáshoz, a csajszi szintén nem egy bomba) akivel össze is költöztek, de elejétől látszódott, hogy a lány nem szerelemből van vele, hanem csak a "rendessége" miatt(és hát szinte minden koncertjegyet, kaját a srác áll, valamint a rezsit is, mert a csaj nem igazán ad bele, inkább hazaadja az anyjának) Adott a társaságban egy másik srác,(legyen B)aki páromnak még régebbi barátja, ezért valamivel még szorosabb a kapcsolatuk)Ő nem lúzer fajta, viszont rengeteget melózik, és egy elég hosszú párkapcsolat után egy pár éve egyedül van. Ezért minden csajnak udvarol, kedveskedik aki a közelébe jön, legyen kövér sovány, stb.  A srác tavaly egy koncert után  dicsérgette a csajszit,( A haver nem volt ott) aki mint egy tizenöt éves kis csitri komolyan vette, és azóta holt szerelmes belé. Ami ugye egy dolog, ha plátói. De! Tavaly megtörtént közöttük az, aminek nem kellett volna, lefeküdtek egymással. Mi a férjemmel tudjuk milyen a haver(A), meg is értjük valahol a leányzót(amúgy őt is kedveljük)hogy nem elég neki a jelenlegi partnere, mondtuk is anno, hogy ha így érzik, jöjjenek össze B vel, és hagyja el a másikat, éljenek boldogan. De ez nem történt meg a mai napig sem, a srác(A) úgy van a csajjal, mintha mi sem történt volna..érez valamit, de nem meri tipliztetni. A lány azt mondja nem szerelmes már, túltette magát, de nekünk a másik fiú elmond mindent, és tudjuk ez nem így van.. Mivel egy "banda" vagyunk, ezért elég sokat vagyunk együtt, de ez így tök kellemetlen, hogy tudunk mindenről, szegény kis "A" haver meg semmit. Emiatt egyre kevesebbet van kedvünk talizni velük, mert mi nem szeretjük a hűtlenkedést, de mindhármójukat szeretjük(főleg a két srácot) és nem tudjuk mi tévők legyünk..nézzük még évekig hogy a csajszi félrelép, és tartsuk a szánkat, vagy valahogy próbáljuk a z A nak a tudtára adni, (mert eléggé ki van mondjuk használva, ez a legfőbb gond az egészbe..) Volt már ilyen Nektek a körötökben? (mint említettem a csajszit is megszerettem, jó barinőm lett, de nem értek egyet vele ebben..vamzerkodni sem akarunk, csak hülye helyzet..


)

  1. 2017. június 6. 10:3051.

    Nem az a fő téma..

    előzmény:
    Sissi52 (47)
    2017-06-04  18:30
  2. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 6. 07:5050.

    Van igazad persze..


    Az utolsó mondathoz hozzáfűzve,igen eszébe jut a csajoknak milyen lehet a párommal,volt is sztori,hogy az egyik degenerált nőci,aki mondjuk csak ismerős egy bulin szó szerint hulla részegen ölelgette a pasim,de le tudta szerelni..és velem is rendszeresen /nyíltan/próbálkoznak,udvarolgatnak,de mi  csak nevetünk ezen,sőt Párom büszke is.. és én is rá ha látom hogy lesik😊 

    idézet:
    rockcica (46)
    2017-06-04 18:20:40

    a jó, kívánatos külsőt az még nagyon megfejeli


    ha közös nyaraláson a szomszéd szobából áthallik egy baromi nagy kefe


     


    jártam úgy hotelben, hogy hatalmasakat élvező csaj volt a szomszédban


    de, csak pár nap után jöttem rá, kézimunkázik, mert egyedül volt


     

    előzmény:
    rockcica (46)
    2017-06-04  18:20
  3. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 6. 07:4449.

    😀igen általában ez van, de olyan barátnőnek meséltem aki nem ennek a társaságnak a tagja..vigyázok én ne izgulj..

    idézet:
    rockcica (40)
    2017-06-03 04:06:57

    hát igen


    kevés nőnek van annyi esze, hogy tudja mikor elemi érdeke lakatot tenni a szájára

    előzmény:
    rockcica (40)
    2017-06-03  04:06
  4. 2017. június 5. 11:0148.

    Már megint kekeckedsz.


    Miből gondolod, hogy náluk ez a fő téma?

    előzmény:
    Sissi52 (47)
    2017-06-04  18:30
  5. 2017. június 4. 18:3047.

    En sem, de olyanok kozott sem, ahol a fo tema ki kivel es hogyan dug.

    előzmény:
    rockcica (44)
    2017-06-04  18:10
  6. 2017. június 4. 18:2046.

    Van igazad persze..


    Az utolsó mondathoz hozzáfűzve,igen eszébe jut a csajoknak milyen lehet a párommal,volt is sztori,hogy az egyik degenerált nőci,aki mondjuk csak ismerős egy bulin szó szerint hulla részegen ölelgette a pasim,de le tudta szerelni..és velem is rendszeresen /nyíltan/próbálkoznak,udvarolgatnak,de mi  csak nevetünk ezen,sőt Párom büszke is.. és én is rá ha látom hogy lesik😊 

    előzmény:
    Nikita 666 (37)
    2017-06-02  16:55
  7. 2017. június 4. 18:1345.

    Szia Róza! Igazad van, mi is tudjuk, csak sajnáljuk csóri gyereket...mi sem szólunk bele,persze,de pont azért írtam ide,semleges helyre mert kiváncsi voltam véleményekre..

    előzmény:
    Róza555 (38)
    2017-06-02  20:13
  8. 2017. június 4. 18:1044.

    Én meg pont azért érzem jól magam ebben a társaságban,mert nem kell modoroskodnom,és önmagam lehetek..nem tudnám elképzelni magam sznob seggfejek és agyrakós hülye picsák között .. 

    előzmény:
    Sissi52 (42)
    2017-06-04  16:41
  9. 2017. június 4. 18:0543.

    Szerintem túl prűd vagy... mi az hogy mocskos?azért mert nem Picasso képeiről beszélgetünk, és elmondunk mindent egymásnak? Az tuti te rosszul lennél közöttünk, gondolom valami elit környéken lakó többdiplomás kékharisnya lehetsz aki lenézi a nálánál alacsonyabb rangúnak gondolt embereket..És mondok még valamit..csak hogy még jobban kiakadj...nem kell kibeszélni egymás háta mögött semmit mert tabuk nélkül mindent elmondunk.. 

    előzmény:
    Trafógyöngy (41)
    2017-06-03  16:39
  10. 2017. június 4. 16:4142.

    Engem csak az birizgal, hogy amiert a rohadek B azt mondta, hogy a csaj szar az agyban, az egyaltalan nem biztos, hogy igaz. Attol, hogy o azt mondta. Talan azert, mert a no nem hagyja ott A-t omiatta. Talan a no ot gondolja szarnak az agyban, csak nem mondja ki. Vegulis, ha B-nek nem jo a csaj az agyban, masnak meg lehet jo, ahogy az abra az A-val valo felfekvesbol mutatja.


    En is csak gondolkodom magamnak. Amit B mond, ez a becsuletbeli lovag, na az ugy is van. Aaaaaaaaaa...


    Jo kis banda, ilyen szinvonalon vannak, hogy ki, kivel, mikor, hogyan. En ettol sokkal magasabb szintu tarsasagban erzem jol magam. Kinek hogy. Valahol megrekedtek olyan luke kozepiskolas szinten.


    Velem egyszer kikezdett a legjobb baratnom pasija. Nem ert celt nalam, pedig a kezeimet is tekergette, hogy leteritsen. Es mondta, ezzel nincs vege, egyszer elkap engem. A fene a budos pofajat. Gondolkodtam, mit tegyek. Ha elmondom a baratnomnek, azzal magamnak is, de foleg a baratnomnek artok. Lehet tovabb szurni, mi van, ha nem nekem hisz, hanem a pasinak? Ezert ugy dontottem, a baratnom a legfontosabb szamomra, mert ot szeretem, inkabb legyek en a bunbak, de ot meg ne bantsam. Ezert elkezdtem szep lassan lazitani akapcsolatot veluk, es vigyaztam, hogy meg veletlenul se maradjak soha tobbe egyedul a rohadek pasival egy percre sem.

    előzmény:
    rockcica (8)
    2017-06-01  16:24
  11. 2017. június 3. 16:3941.

    Ez nem barátság kedvestopikgazda,  mocskos amit műveltek.Még azt is tudjátok egymásról milyen színűt szartatok.Mert a havernak tudnia kell  hogy ki hogy kefél.Újjonsz azon hogy a másik lányra egyfolytában ugattok.


    Nehogy azt hidd, hogy te nem vagy kibeszélve.Mert ha ez a baráti társaság nálatok, akkor a pasid haverjai azt is tudják hogy hány szál szőr van a pinádon,mire élvezel, és hogy rejszolsz a pasidnak.

  12. 2017. június 3. 04:0640.

    😀igen általában ez van, de olyan barátnőnek meséltem aki nem ennek a társaságnak a tagja..vigyázok én ne izgulj..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (32)
    2017-06-02  14:26
  13. 2017. június 3. 04:0339.

    Volt már mással konfliktusa,de nem mondott semmit arról sem..csak a történteket mesélte el, de nem szídta..a csajt sem,csak közölte nem jó az ŕgyban,slussz..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (28)
    2017-06-02  14:09
  14. 2017. június 2. 20:1338.

    Szia Cica!


    Ezer éve...


    Az ilyen dolgokba nem kell beleszólni senkinek. Ez annak a három embernek az ügye. Ne agyaljatok rajta ti sem.


    Te jó ég, hogy miket lát az ember maga körül...


    De nem vagyok egyiknek sem az anyukája, sem a gyóntatója, sem a pszichológusa. Nem velem csinálják, nem én csinálom, nem a férjemmel csinálják, nem a férjem csinálja, nem a gyerekemmel történik, így számomra érdektelen. Nincs joga senkinek rendet tenni mások életében, még akkor sem, ha erkölcsileg helytelennek tartja a dolgot.


    A legjobb barátnőm férjét láttam félreérthetetlen helyzetben, vagy 15-20 éve. Nem éreztem úgy, hogy jogom lenne bármit is tennem. Tavaly ünnepelték az ezüstlakodalmukat, 40-es éveikben járnak.


    Soha nem agyaltam mit kellett volna tennem. Ugyanis semmi közöm hozzá, ez annak a két embernek a magánügye. Ha találkozom velük sem jut eszembe, csak most az írásod kapcsán.


     


     

  15. 2017. június 2. 16:5537.

    A második bekezdésedhez annyit fűznék,hogy szerintem ha valaki igazi barát,nyugodtan elmondhatja az intim részleteket a másiknak,nincs benne semmi. Én tudom hogy amikor összejöttem a Párommal elmesélte a két legjobb barinak hogy milyen volt velem elsőnek, de valahogy nem érdekelt..én is meséltem a barátnőmnek..Nálunk nem nagyon van tabu /mármint a társaságban../

    idézet:
    rockcica (25)
    2017-06-02 13:47:53

    Basszus Cica, annyira már megismertél, hogy eléggé gátlástalan vagyok.


    De!


    Az, hogy a barátainkkal lazán tudok a szexről beszélgetni, hülyéskedünk is, nem jelenti azt hogy el is mesélem nekik mit művelünk egymással. NEM tartozik másokra, legjobb barátra sem. Ez egy intim titok két ember között, sokkal izgalmasabbak a sejtelmek, és ezáltal a találgatások. Társaságban egy nő (még barátok között is) adjon magára annyira, hogy az élete eme részét megtartja tabunak. A barátaink között én vagyok a laza úrinő, aki szemérmes. És bizony kellemetlenül ért hogy a nők rám zúdították as nemi életük részleteit, amin magamban röhögtem. Egy-két keresetlen szóval, utalással elértem azt hogy fogalmuk sincs mit művelünk a párommal, ugyanakkor engem kérdezgetnek négyszemközt amikor problémáik akadnak. A férfiak pedig tisztelnek, egy-egy "disznó viccnél tőlem kérnek elnézést. A társaság nőtagjaira nézve ez tulajdonképpen sértő.


    Az hogy egy férfi elmeséli hogyan érzi magát egy nővel első és sokadik alkalommal, nem fogja a nő értékét növelni. A férfin pontosan lehet látni hogy hogyan érzi magát intim pillanatokban az adott nővel. Nálunk a legkellemetlenebb sztori az volt, amikor a haver vigyorogva mesélte hogy visz magával síkosítót a légyottra. Nos, azon kívül hogy közünk nem volt az anális fekvéséhez, legszívesebben mindketten felvilágosítottuk volna hogy a babaolaj jobb. De nem tettük, csak megvolt a mély egymásra nézés, amiből haver egyből leszűrte hogy valamiről nagyon lemaradt.


    Ha a baráti társaságban nem ecseteled a nemi életet, izgalmasabbnak fognak tartani, hidd el. És még valami, nincs olyan legjobb barátnő, akinek ne jutna eszébe hogy milyen lehetne a férjeddel neki. Ez az amit soha nem fognak neked elmondani.


    Most azt ne merd mondani hogy nincs igazam.

    előzmény:
    rockcica (24)
    2017-06-02  13:47
  16. hus
    hus
    2017. június 2. 16:4436.

    Vigyazni kellene, hogy milyen tanacsot adsz a barataidnak, mert valamiert meg is csak a barataid.


    " Mi a férjemmel tudjuk milyen a haver(A), meg is értjük valahol a leányzót(amúgy őt is kedveljük)hogy nem elég neki a jelenlegi partnere, mondtuk is anno, hogy ha így érzik, jöjjenek össze B vel, és hagyja el a másikat, éljenek boldogan. De ez nem történt meg a mai napig sem, ..."


    Ha pedig valami miatt meg sem az tortent  meg  amit tanacsoltal, akkor hagyd az ugyet az erintettekre, mert meg te leszel   rossznak kikialtva.


    Remelem a barati kör sikeresen megoldja a problemat es mindenkinek a javara lesz az egesz.


     

  17. hus
    hus
    2017. június 2. 16:2235.


    "..Nálunk nem nagyon van tabu /mármint a társaságban../ "


     


    Akkor mi a problemad? Minden baratot es baratnot  ismersz, azok szokasait, ok is igy vannak veletek, miert  zavar ez teged, hiszen ez egy teljesen megszokott dolog ezek szerint  a körötökben.


    Abban az esetben, ha B tudott A es a lany kapcsolatarol, akkor inkabb o kezdett mast a csoportban. Feltetelezve, ha mindenki igazat mondd a masikrol (?)


    Az,  hogy ki kivel es miert erzi magat jol, vagy nem jol,   azoknak a problemaja,  akiket erint. Mi a kovetkezo lepes szerinted, olyan batarokat egymas ala fektetnetek, akik szerintetek megfelelnek egymasnak? 


    Erkölcsöt keresed ?


     



     
    előzmény:
    rockcica (24)
    2017-06-02  13:47
  18. 2017. június 2. 15:4334.

    Túlagyalod. Ha B elmesélte, hogy mi van, max. elmondjátok erről a dologról a véleményeteket neki, és minden megy tovább. Ettől még szerethetitek mindhárom embert, semmi közötök az ilyen jellegű magánügyeikhez.


    Vagy meg is lehet kérni B-t, hogy legyen olyan kedves és tisztázza a helyzetet, mert ez nektek így baromi kellemetlen. Ha tényleg olyan jó barát, hogy az sem gáz, ha megbeszéli veletek a szexuális életét, akkor megteszi.

    előzmény:
    rockcica (23)
    2017-06-02  13:44
  19. 2017. június 2. 14:2733.

    Pontosan erről van itt nagyba szó.

    előzmény:
    Nikita 666 (15)
    2017-06-02  09:32
  20. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 2. 14:2632.

    Én tudom hogy amikor összejöttem a Párommal elmesélte a két legjobb barinak hogy milyen volt velem elsőnek, de valahogy nem érdekelt..én is meséltem a barátnőmnek..Nálunk nem nagyon van tabu /mármint a társaságban../



    hát igen, ha egy csajt a nagy lompossal jól megtekernek, élvezett 32 akkor azt szokta elmesélni a barinőknek


    DE EZ egyébként jó


    mert a barinők is kedvetkapnak és szépen a háttérben kezdenek sündörögni


     

    előzmény:
    rockcica (24)
    2017-06-02  13:47
  21. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. június 2. 14:2131.

    ezek nem kivételesen egyedi faszok a világban, se a csaj se a B


    a legjobb ha ti nem veszitek nagyon emócira, hogy genyók és az A val ki van baszva


    majd az élet rendet tesz, lehet hamarosan


    nektek nem jó ha ebbe a csatába belefolytok

    előzmény:
    rockcica (25)
    2017-06-02  13:51
  22. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. június 2. 14:1130.

    Pontosan. Es sajnos, aki etikatlan, az minden iranyba etikatlan. Ezert kellene elhatarolodni a privat ugyeitol (amit persze konnyen mond a kibic...)

    előzmény:
    rockcica (23)
    2017-06-02  13:44
  23. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2017. június 2. 14:1029.

    Ahogy szokták mondani, az egyik 19, a másik egy híján 20.


    Már az is nagyon gáz, hogy mindent és mindenkit mindenkinek-barátnak ( vagy még másnak is ) - elmond A és B is.És a TI pasija (esetleg  a TI maga is) ezt meg is hallgatja!!!


    Ez egy szennyes kapcsolat az összes részvevővel együtt.


     

  24. Torolt_felhasznalo_151823
    Torolt_felhasznalo_151823
    2017. június 2. 14:0928.

    Tenyleg nem a huhogas a szandekom, de ez sajnos nem igy van. Ha lesz ugymond mondanivaloja rolatok (pl az elso konfliktusnal), ugyanugy fog benneteket kibeszelni, ahogy a csajtazagyban. Ettol meg leget segitokesz meg akarmilyen is, de ne legyenek olyan illuzioid, hogy csak a csajtazagyban beszeli ki nektek. Ilyen az emberi termeszet.

    előzmény:
    rockcica (26)
    2017-06-02  13:54
  25. 2017. június 2. 13:5527.

    Ez pontosan így történik...

    előzmény:
    évi* (20)
    2017-06-02  12:43

Címlap

top