Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nem történt semmi??

május2014
Létrehozva: 2017. Április 1. 15:47

Szerintetek ha egy férfi megiszik egy italt egy kolléganőjével úgy, hogy a feleségének ezt nem mondja el, mekkora az esélye annak, hogy nem történt köztük semmi?

  1. 2017. Április 22. 17:52101.

    kicsi...

  2. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 22. 16:51100.

    Hát nem muszáj repülővel járni a sarki boltba, te! ide a közelbe lehet menni autóval is, vagy busszal. Most nemrégiben Prágában voltunk buszos utazáson a lányommal, az első nap volt csak gáz, mert nagyon korán kellett kelni, de amúgy már tökre megszoktam, hogy bármikor alszom egy jót a buszon, és az élményekért cserébe totál megérte. Jó, mondjuk annó Görögbe repültem én is, az lehet, hogy busszal kicsit hosszú, meg a szigetekre nyilván nem is megoldás.


    Mindegy, tudom, hogy neked USA a lieblinged, ahhoz Anglia végülis lehet egy ugródeszka... Mondjuk szerintem mindenhol akkor jó élni, ha van lehetőséged elutazni néha...


    Akkor gratulálok az új munkádhoz, jó, hogy tudtál egy ilyet találni - nekem sajnos csak nyolcórásat sikerült, távol a lakhelyünktől, szóval plusz napi 2,5 óra utazgatás. Jó fáradt vagyok tőle, pedig nekem is kéne sokmindenre energia... :/


    Azért nem mindig utálom őket, illetve nem mindenkit utálok. Pl. ezen a héten tök jó volt velük. A nyolc óra viszont mindig időpazarlásnak tűnik, elég lenne hat szerintem, mindenki szenved ettől, és úgyis mindenki elpartizik két órát belőle. Még szerencse, hogy legalább ezen a melóhelyen sokszor megtehetjük, amikor nincs annyi meló. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (99)
    2017-04-22  11:53
  3. 2017. Április 22. 11:5399.

    Nem, 3.an megyek vissza. A kisauto is ott van:) (igaz bal kormanyos,kepzelheted)
    " ha jó időt akarsz, mehetsz Horvátba, Olaszba, Görögbe, "


    Hat nem feltetlen, a fapados jaratok nem olcsobbak M.o-rol... sot, sokszor van az,hogy atszallassal lehet/kell menni. Persze ez nem veszes. Inkabb a magyarorszagi hangulat/altalanos moral az ,ami aggaszto,nekem eleg volt belole. Persze, kell egy bazis, mondjuk ezen lehet vitazni,gondolkodni ,hogy mi a jo - en pl NY.- ot szerettem volna, de mostanra (a gazdasagi ciklus ezen szakaszaban) sehogy sem jott ki jol a matek- pl adozas stbstb szempontjabol - plane hosszu tavu terveket nezem. Vajon mi a jobb, egy teli hely,ahonnan folyton eljarsz napozni, vagy egy varosi,ahol egyebkent minden meg van lehet aktivkodni, kiveve a taj szepsege, vagy mondjuk delen napozas - ahol nehezkes a nyelv (en legalabbis nem tudok se spanyolul,se olaszul se horvatul se semmi ilyesmi nyelven) na mindegy. 
    Hat nekem kb tobb dolgom van most,mint volt. Lakast eladni, mindenfele papirokat intezni, uj folyamatokat osszerakni, kulcs embereket keresni stbstb, de megy ez, csak majd meglatom,hogy mi lesz a vege. Minden esetre jol el vagyok, egyaltalan nem unatkozom,sot. Egyebkent is lett egy uj munka - ami raadasul nem is konnyu , de heti 1 nap, viszont eleg jol fizet,hogy vallaljam. Gyakorlatilag ebbol mindent tudok fizetni,ami a fenntartasokhoz kell (kaja,pia,ruha adok,rezsi,stbstb ha nem b.nam el hulyesegekre, akkor meg a hosszu tavon elromlo dolgokra is lehetne sporolni (pl fogakra is osszejonne belole, vagy ha kell ct vagy petct vizsgalatot kell fizetni gyorsan,vagy uj hasznalt auto stb)  - de mint irtam, akkor mar sporolnom kellene,hogy ne csinaljak semmit :D , viszont ezzel a toke meg legalabb nem fogy. 
     


    Aki meg emberekkel dolgozik, az ugye tudjuk,hogy konnyen lehet,hogy egyebkent utalja oket... - mar mondtam korabban :)
     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (95)
    2017-04-18  20:14
  4. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 21. 23:0798.

    Mondjuk, úgy látom, tényleg nincs már értelme itt lenni, gyakorlatilag megszűnt az nlc. R.I.P.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (97)
    2017-04-21  23:00
  5. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 21. 23:0097.

    Sajnálom, hogy életed főműve ilyen rövidre sikeredett, de most már mindegy. Jó utat!

    előzmény:
    kekelefant (96)
    2017-04-20  23:29
  6. 2017. Április 20. 23:2996.

    Viszont az emberek is utaltak,mint minden ingyenelot,az o adojukbol,eltel mint marcika a hegyesen,valoszinu most sem vagy valami nepszeru,azert irogatsz ide....minden topikban,hogy mar fel eve nem voltal pasival,elkerulnek azok is.....de nagyjabol ha barataid lennenek,nekik mondanad,nem annak a selejteknek,akik meg irogatnak ide......na veglegesen mentem.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (91)
    2017-04-15  21:28
  7. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 18. 20:1495.

    Miért, most kinn vagy Angliában?


    A cicáidat is kivitted?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (89)
    2017-04-15  19:11
  8. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 15. 23:1094.

    Magyarországban amúgy jó szerintem, hogy egy csomó európai ország könnyen elérhető: ha jó időt akarsz, mehetsz Horvátba, Olaszba, Görögbe, ha hegyeket, akkor ott van Ausztria, Erdély, vagy a Tátra, Németország sincs nagyon messze... és mondjuk mostanában a biztonság nem elhanyagolható tényező - bár ez mindig törékeny dolog.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (91)
    2017-04-15  21:28
  9. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 15. 21:3793.

    Meg ugye akkor az anyagi eszközeim sem voltak meg semmire, hogy előrébb jussak.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (92)
    2017-04-15  21:35
  10. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 15. 21:3592.

    Az volt a rossz az otthon punnyadásban, hogy még amit szerettem volna csinálni, az is nehezen ment egy idő után, mintha leállt volna az agyam. Most bezzeg, hogy semmi időm, sokszor meglenne a lendület, csak mire odajutok, elfáradok... Mintha ezt a világot fordítva kötötték volna be...vagy engem...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (91)
    2017-04-15  21:28
  11. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 15. 21:2891.

    Egyébként ha van pénzed (nem kell a betevőért aggódni), akkor Magyarországon is sokmindent lehet csinálni szerintem. Vagy a rossznyelvekre gondolsz? Mondjuk az tényleg gáz, ami itt megy, hogy mindenért megkritizálnak. De én amúgy, mikor munkanélküli voltam, hasonlóan éldegéltem, mint a haverod: nagyokat sétáltam, neteztem, nagyon sok időt elvoltam így. Ami nem feltétlenül jó, és nem is feltétlenül jókedvemben csináltam, csak egyszerűen így hozta az élet. De rendszeresen bejárni dolgozni 8 órában, ez kész horror, kezdem nagyon unni az embereket... :/

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (89)
    2017-04-15  19:11
  12. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 15. 21:2090.

    :) Hát, erre már én is rájöttem. Sajnos vannak ősz hajszálaim, vettem is egy szőkésvörös hajfestéket, hogy majd itt-ott befestek néhány tincset... most meg nincs kedvem kiszőkülni :( Szívem mélyén egy sötéthajú indiai szépség vagyok...


    Szóval tényleg meg kell élni a dolgokat, amiket szeretnénk... Csak az a baj, hogy olyan sok van belőlük... Másrészt meg azért néha hiányoznak az emberi kapcsolatok is - nekem az az egyik nagy bajom, hogy nem igazán tudok kötődni senkihez. A lányomon kívül persze, csak ő meg már nagy lett, és lassan itthagy engem. Még néhányszor elvihetem ide-oda utazgatni, aztán annyi.


    Nehéz olyasvalakit találni, akivel van közös téma... pedig most végre még asztrológiát is tanulhatok, de az is csak egyszer van egy hónapban... a többi időt ki kell töltenem valahogy - ne tudd meg, már miket olvasgatok: láttam tegnap egy dokufilmet a Manila temetőjében lakó emberekről, akik ott is dolgoznak, mint sírgondozók, ezért ma Manilának néztem utána.Amúgy a temetőhöz képest elég kontrasztos a város, és túl mozgalmas a történelme - nem jó ilyen helyre tervezni a nyugdíjas éveket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (89)
    2017-04-15  19:11
  13. 2017. Április 15. 19:1189.

    Dehogy vonultam,en szeretek dolgozni,meg van egy csomi projekt,amit vegig akarok majd vinni,csak nem most.  "Rajottem" ,hogy a haverjaim mar majdnem mind oszulnek. A sztarok akiket szerettem,vagy meghaltak (Lemmy), vagy mar oregek ok is (pl Bon Jovi) , ugyhogy nekem kell az abszolut szabadsag,nem az olyan,mint a korabb munka.
    Van egy nagyon jo baratom,meg altalanosbol, Londonban el, januarban otthagyta a munkahelyet,mert a uj csapat szar volt,masreszt annyira meghajtottak ot az utolso 3-4 evben,hogy mar idegi alapon kezdett beteg lenni. Azt mondta h nap mint nap olyan volt,mint amit a tvben latni a Gordon Ramsey showban. Az ota - 4 honapja- szabin van es delelott biciklizik utanna meg egesz nap csak xboxozik  vagy ha ott van,akkor a gyerekevel foglalkozik.


    Na ugyanezt akarom en is,sokat motorozni,honapokat buvarkodni parton dogleni,jetskizni,neha este durvan bulizni ,meg telen boardozni stbstb. Ezt M.orszagon meg nem lehet mert annyira bekorlatoz,hogy az ember csak pislog ha kikerul onnan. De meg csak bazist sem erdemes fenntartani M.o-n fenntartani. Plusz egy csomo olyan program van,amihez nem is kell tul sok penz ,csak kis ido,de erdekes. Ugyhogy ez nem nyugger elet, csak mar unalmas ,hogy hany inches a teved - gorbitett-e vagy sima, hol lehet olcson draga cipot szerezni , vagy minlyen biztositasi mahinaciobol lehet sokmilliot szerezni blablabla. Kit erdekel ez?Azt kell csinalni amit meg akarsz elni az eletben,mert nincs sok ido.
     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (88)
    2017-04-12  19:31
  14. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 12. 19:3188.

    Hehe, az utóbbi időben én is napi szinten a jó kajáldákról beszélgettem, már egész elszégyelltem magam, hogy milyen jókat ettünk így nagyböjt idején...


    Na de nálam a szellemi táplálék van első helyen, mint tudjuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (86)
    2017-04-11  23:26
  15. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 12. 19:2387.

    Nocsak-nocsak... Visszavonultál?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (86)
    2017-04-11  23:26
  16. 2017. Április 11. 23:2686.

    Annal azert cirtomabb,nem taxis :) ,de elobb-utobb el kell adni,barmennyire is elvezem. Mindig akartam egy ilyet. :)


    Ja,mit tudom en mit szolnak a csajok,nem nagyon kerdeztem senkit,meg nem is nagyon erdekel.  Bulizni ugy is taxi v subway, akkor lehet pialni is. Uzleti talalkozon ,ami mostansag nincs nekem, meg max megallok 1 utcaval odebb, osz' kesz. A magyar haverjaim, meg ismeroseimbol meg ugy is elegem lett, nagyon unom mar a faszsagaikat. A tema mindig ugyanaz naluk,mint reg: hol a jo kajalda/pialda ki ott a szakacs vagy borosgazda stb, az uj auto milyen (ugy is szar), vagy h honnan szakitott xy ismeros nagy lovet. Vagy eppen az a tema h valamelyikuk, ismerem e xyt az z cegnel, akihez be akar vmelyik jutni ,vagy hogy mikepp baszogasd az agytalan beosztottadat. Ja meg h hol nyaraltal. A nyaralasi beszamolok mondjuk jok. Kb fel ev utan talalkoztam veluk, azt megszolal az egyik (akit 25eve ismerek): mult heten nem voltal.... ugyhogy kb leszarom ki mit szol mihez:) 


    Te ez egy elso generacios twingo nem Lambo. Hat aki ranez az kb atnez rajta, nemhogy meg pasit keressen benne . Nyista lenyithato teto meg ilyenek. legfobb erenye h 1200 euro alatt volt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (81)
    2017-04-08  20:46
  17. exb
    exb
    2017. Április 11. 17:2285.

    Tuti nem történt semmi, csak a férfiak szeretik maguk előtt is bizonygatni,hogy milyen jó pasik és mennyi nőnek kellenčnek.


    Nyugi. Ezúttal nem történt semmi.


    Viszont ez a típus nem életbiztosítás.

  18. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 10. 21:4984.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (81)
    2017-04-08  20:46
  19. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 8. 20:5083.

    Mármint az esélye, hogy nem történt semmi!Még valaki mást képzel itten nekem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (82)
    2017-04-08  20:48
  20. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 8. 20:4882.

    Elég nagy.

  21. Torolt_felhasznalo_745347
    Torolt_felhasznalo_745347
    2017. Április 8. 20:4681.

    Nekem most 1es twingom van , szep sarga.   


    Taxizol?


    És mit szólnak hozzá a csajok? Még sosem kellett beülnöm sárga autóba, bár volt egy, amibe szerettem volna... bár az egy lenyitható tetős sportautó-szerűség volt... de a pasi volt a lényeg igazából... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (78)
    2017-04-05  22:03
  22. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 6. 10:1180.

    mondtam emgem annyiban érdekel a vitte valamire, hogy abból látni nem lusta


    a 911 turbo tanárember úgy 5 évi fizetése volt akkor, de ma is 2-3 évi


    nem értettél


    nekem nem volt feszíthetnékem az ismerősök előtt, hogy dugom szűcs judit a csini miniszternét.......


    nem ültem át golf-ból porsche budapesten

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_447735 (78)
    2017-04-05  22:03
  23. Torolt_felhasznalo_397210
    Torolt_felhasznalo_397210
    2017. Április 6. 10:0079.

    itt is írogatját 2 hét ismeretség után, jajjj de szereti

    előzmény:
    Nikita 666 (72)
    2017-04-05  16:25
  24. 2017. Április 5. 22:0378.

    Hat valoban, abban igazad van,hogy a "vitte valamire"-ben erosen benne van a csaladi hatter, szoval az mar valami mast is mutat.
    De ettol meg tartom,hogy a kepzettseg stbstb az mindenkeppen elony.


    Hat nem tudom, a porsche az azert nem akkora kuriozum. Atlagos kozep-felso kozep nemet megveheti.
    Persze lehet,hogy M.o-n az kuriozum.


    Nekem most 1es twingom van, szep sarga.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_397210 (69)
    2017-04-05  14:10
  25. 2017. Április 5. 20:2677.

    Buta suttyó pasik és nők párkapcsolati "kultúrája" ez.


    Jah, hát tényleg nem volt szó az okosokról, csak a butákról. Ha ezt így látod hagyjuk is szerintem... Lapozzunk.

    előzmény:
    Inez_Alvarez (74)
    2017-04-05  19:23

Címlap

top