Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Eperfáról eper feldolgozás

bubóca
Létrehozva: 2013. június 10. 16:04

Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni. Van 5 nagy eperfánk, ebből 3 fehér, 2 fekete. Rengeteg termése van. Hogyan lehetne ezt feldolgozni befőttnek, szörpnek, lekvárnak, dzsemnek? Sajnos, nem vagyok egy gasztrofenomén, de sajnálnám, ha pocsékba menne. Aki bármilyen megoldást tud, kérem, írja meg, nagyon köszönöm előre is. (Pálinka kivétel minden megoldás jöhet.)

  1. 2013. június 10. 21:5226.

    "Szedés után nagyon gyorsan elkezd penészedni, így amilyen gyorsan csak lehet használjuk fel őket. Hűtőszekrényben is csak néhány napig tartható el.
    Alaposan mossuk meg a szemeket, majd távolítsuk el az esetlegesen meg rajta levő szárakat.
    Az érett faeper finom nyersen magában, süteményekhez, fagylaltokhoz, szörbetekhez. A túlérett szemekből pompás lekvár, illetve mártást készíthetünk.
    A vitaminok közül C-vitamint tartalmaz kimagasló mennyiségben, ezen kívül található benne némi K-vitamin is. Ásványi agyagok közül kalcium-, foszfor-, kálium-tartalma említésre méltó."

     

    (Itt meg az áll, hogy nem erjed, hanem gyorsan penészedik! A penész pedig veszélyes!

    A fentit innen idéztem.)

  2. 2013. június 10. 21:4325.

    Itt azt írja, hamar fel kell dolgozni!

    Gondolom, mert nagy a cukortartalma, így hamar megerjed, ezért is dűlöngélnek tőle állatok, és ezért való bornak, meg pálinkának.

     

    Ha lekvárt csinálsz mégis belőle, gyorsan dolgozd fel, nehogy megerjedjen, és ki kelljen dobnod az egészet!

    (bár az erjedt lekvár jó lehet még pálinkának!?? ezt csak így sejtem, biztosan nem tudom!)

     

    Szerintem okosabb lenne mégis pálinkát főzetni belőle, mivel nagy a mennyiség, és azt elcserélni -mert rémlik, eladni tán nem szabad a házi pálinkát- finom lekvárra!

    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  3. 2013. június 10. 21:1724.

    Ezen én is csudálkoztam cseppet!

     

    A kökényt, meg a sütőtököt (gondolom, a sütőtök egy bizonyos fajtájára érvényes ez is) már hallottam, hogy akkor jó igazán, ha dércsípett, de faeperről még soha!

     

    A faeper rég lehullik, mire a dér jön, bár mostanság, ebben a felfordult időjárásban, még megeshet, hogy dér csipkedi majd nyáron!

    előzmény:
    klára13 (23)
    2013-06-10  20:56
  4. 2013. június 10. 20:5623.

      Bubóca, összetévesztetted valamivel a feket szedret. Talán a sütőtökkel?! Már nehogy megsértődj, ez csak tréfa.

      A szeder nyáron érik, és nagyon-nagyon finom. Illetve az eper, amely az eperfán terem. Isteni finom édes

        Talán a kökénynek tesz jót a dér? Hát, nem tudom...

    előzmény:
    bubóca (19)
    2013-06-10  17:57
  5. 2013. június 10. 19:4622.

    Bort is lehet belőle készíteni!4

    http://www.finomreceptek.hu/befozes/faeper-bo r-recept

     

     

  6. 2013. június 10. 19:2521.

    Amikor lepotyogott, akkor már elég sok probléma van vele

    Régen úgy csinálták a nagyapámék, hogy rossz anyagokat, kartont terítettek a fa alá és a lerázott gyümölcsöt szedték össze.

     

    Szezonális gyümölccsel együtt lekvárt készítettek belőle.Na meg pálinkát.

     

    Ha nincs most érő gyümölcsöd, esetleg póbálj hozzáfőzni bio szörpöt.Ez  csak 1 ötlet, de úgy nagyon kevés cukor kell hozzá a tartósításkor.

    Sok sikert.

    előzmény:
    bubóca (19)
    2013-06-10  17:57
  7. 2013. június 10. 18:1420.

    Az 5 fa hatalmas nagy, több 10 éves. Lehet, ha itt jóllaknál te is dűlöngenél??? :))

     

    Azon gondolkodom, megpróbálom mártásnak elkészíteni citrommal, és még valamivel ízesítve.

    Ha sikerül megnéznem a linkeket, biztosan többet fogok tudni. De jelenleg felettünk hatalmas zivatar van, így ki kell kapcsolnom a gépet, nehogy a villám esetleg kárt tegyen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_829086 (15)
    2013-06-10  17:12
  8. 2013. június 10. 17:5719.
    Sajnos, csak fekete szedrem lesz, de az csak akkor jó, ha egy kicsit megcsípi a fagy. Az egres és a ribizli is aranyárban kapható. :((
    előzmény:
    antironia (18)
    2013-06-10  17:37
  9. 2013. június 10. 17:3718.

    Szerintem az áfonya sokkal nemesebb gyümölcs annál, hogy "elsüllyeszd" ilyen olcsó és tömeges faeper közé......

     

    Kár lenne érte! 

     

     

    előzmény:
    bubóca (17)
    2013-06-10  17:32
  10. 2013. június 10. 17:3217.
    Áfonyám van. Az is jó mellé?????
    előzmény:
    antironia (14)
    2013-06-10  17:11
  11. 2013. június 10. 17:1416.
    Köszönöm a jótanácsokat! Azt, hogy fog a fekete eper a saját káromon már megtapasztaltam. :))
    előzmény:
    bkrisztika (11)
    2013-06-10  17:02
  12. Torolt_felhasznalo_829086
    Torolt_felhasznalo_829086
    2013. június 10. 17:1215.

    Szerintem tök jó, hogy néhányan leírták, hogy az állatok berúgnak tőle, én ezt pl. nem tudtam, pedig már régóta ezsegetem az útmenti fákról, ha arra járok...

     

    Öt eperfa, az nem semmi!

     

    Receptet sajnos nem tudok, de nekem az édessége miatt pont az ugrott be, hogy vajon milyen lehet savanyúságnak, savanyítva valahogy... és húsételhez enni, mint a svédek az áfonyát pl.

     

    Remélem, sikerül valami jót kifőzni belőle! 

    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  13. 2013. június 10. 17:1114.

    A ribizli, egres azért is nagyon jó tipp, mert azok gazdag pektintartalmúak. :-) És a savanyúságuk jól ellenpontozza a faeper édes ízét.

     

     

    előzmény:
    bkrisztika (11)
    2013-06-10  17:02
  14. 2013. június 10. 17:0913.
    Nem véletlen, hogy a korábban linkelt másik topikon azt javasolták, hogy ruhafestéket csináljon belőle a TI.
    előzmény:
    bkrisztika (11)
    2013-06-10  17:02
  15. 2013. június 10. 17:0512.

    Ez nagyon jó ötlet, csak sajnos, kicsi a mélyhűtőm kapacitása.:(( Mellé még sok-sok zöldséget kell eltennem, hogy legyen mit ennünk a télen.

    Ezért gondoltam lekvárra, dzsemre, mert az nem foglal helyet a mélyhűtőben. :(

    előzmény:
    drvia (9)
    2013-06-10  16:39
  16. 2013. június 10. 17:0211.

    Nekem is volt eperfám-ki kellett vágni,mert féltünk,hogy rádől a házra- és sokmindennel próbálkozam a gyümölcsét eltenni.

    A legfontosabb amit szeretnék javasolni,hogy valamivel együtt tedd el pl lekvárnak,mert jellegtelen ize van magában. De pl meggyel, vagy sezeresznyével, ribizlivel,egressel isteni finom.

     

    A fekete nagyon fog, ócska ruhában állj neki szedni,kesztyüben,mert nincs az a csodaszer,ami lepucolná!!!!! 

    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  17. 2013. június 10. 16:4210.

    Nagyon szépen kösznöm a segítségedet. Ha a mobilnetem is úgy akarja itt a tanyán, azonnal megnézem.

     

    Köszönöm, és minden jót kívánok Neked!

    előzmény:
    antironia (4)
    2013-06-10  16:22
  18. 2013. június 10. 16:399.

    Én lefagyasztottam. Télen elővettem és megettem. A szára kemény marad, de ha kiolvad akkor is ehető.

     

    Gyümölcslevesbe is jó, csak a szára ami zavaró, mert kemény marad.  

    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  19. 2013. június 10. 16:328.
    A mi udvarunkban  is volt eperfa anno. 7 éves voltam, kiengedtem a disznókat, mire anyukámék hazajöttek, mind kifeküdt.... :( Nagyon féltem, hogy kikapok, főleg a mostohaapámtól, de amikor elmondtam anyukámnak, hogy megráztam a fát, és a disznók felfalták az epret, elkezdett nevetni. "Berugattad őket". Akkor még nem tudtam, hogy erjedésnek indul bennük.... 
    előzmény:
    nonamona (2)
    2013-06-10  16:16
  20. 2013. június 10. 16:286.

    Az egyik linkben azt írták, az angolok sokféleképp fogyasztják, így rákerestem angolul is.

    https://www.google.hu/search?q=mulberry+recipe+&ie=utf-8&oe=utf-8&aq=t&rls=org.mozilla:hu:official&client=firefox-a

     

    (Sajnos, nem tudok angolul, de a mulberry-t a Google eperfaként is, és szederként is fordítja.)

    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  21. 2013. június 10. 16:245.
  22. 2013. június 10. 16:224.

    Érdemes nézegetni a gasztroblogokat. Nagyon klassz recepteket lehet találni, kikísérletezett, jó ízkombinációkat is.

     

    PL: 

     

    http://dulmina.blogspot.hu/2011/07/faeper-dzsem-dulmi na-modra-vegan.html

     

     http://www.maimoni.hu/2010/07/szed res-meggyes-es-francia.html

     

    A pálinka miért nem jó? Az egy tuti tipp, mert nem romlandó.

     

     

    A dzsem nem bonyolult egyáltalán... Vegyél Quittin dzsemfixet, arra rá van írva, hogy - a verziótól függően - mennyi gyümölcshöz  mennyi cukor és Quittin kell. Ez tkp. egy kevés almapektin (sűríti a dzsemet, de nem leszt tőle kemény  zselés), és picike tartósítószer. Forrástól számítva 5 percig kell főzni - szóval pikk-pakk készen  van. Ha túl édes a faeper, akkor kevés citromsavval tudod korrigálni az ízt, hogy pont kellemes ízű legyen.

     

     

    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  23. 2013. június 10. 16:173.
    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04
  24. 2013. június 10. 16:162.
    Előre is bocsánatot kérek: de az jutott eszembe, hogy anyukám nagyszüleinek kertjében állt ilyen eperfa és mindig berugtak tőle csirkék... bocsánat, bocsánat, hogy csak hülyeség jutott az eszembe 
    előzmény:
    bubóca (1)
    2013-06-10  16:04

Címlap

top