Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Állami meddőségi központ

akinom
Létrehozva: 2013. március 6. 21:14

Kedves Fórumozók!

 

Segítséget, de leginkább tanácsokat és véleményeket szeretnék kérni.

Idén 38 éves leszek és már olyan 2-3 éve tervben van egy baba, csak még valahogy nem jött össze. Még mindig bízom a természetben, de az idő meg csak megy, így kezdek elgondolkodni a mesterséges teherbeesésen.

Az is tény, hogy nem vettük teljesen komolyan a gyermek "csinálást", mert a munka meg a stressz miatt egyszer akartam, egyszer inkább nem. Most munkanélküli lettem, így lenne időm kijárni a kivizsgálásokat, amit el is kezdtem egy magán orvosnál és már kaptam időpontot is egy laparoszkópos petevezték átjárhatóságira, de az összegtől kicsit megrémültem. Kicsit sokallok 70e Ft-ot egy beavatkozásért, és lehet, hogy nem is szükséges. Utánna olvasgattam mindenféle fórumokon, és azt is olvastam, hogy van állami meddőségi központ, ahol ezeket a mindenféle beavatkozásokat támogatja a TB.

Vannak olyanok, akik tudnának mesélni, hogy ez hogy működik? Mi mindenen kell keresztül menni?

Azzal tisztában vagyok, hogy a magán klinikák mindent megtesznek a páciensért, de sajnos nincs túl sok a tarisznyámban, amit szeretnék kidobni, ha a TB is támogat.

Előre is köszönöm a hozzászólásokat!

akinom

  1. 2013. október 5. 13:1941.

    Szia Virág!

     

    Mi most fogjuk kezdeni az első inszeminációt. Jók lettek az eredmények, így ezt javasolta az orvos. 

    Végre mi is már eljutottunk ide, bár nagyon sok párnak nem sikerül az első, így azért én is felkészülök erre:)

    Sajnos ez a sok várakozási idő a legrosszabb, de hát ez ezzel jár. 

    Majd jelentkezz, hogy mizujs Veled:)

     

    előzmény:
    Virág85z (40)
    2013-10-04  09:38
  2. 2013. október 4. 09:3840.

    Szia Akinom!

     

    Mi újság veled azóta?

    Elolvastam  a topikot, és örülök,hogy rád találtam, mert te is mostanában kezdtél a BMC-ben.

    Mi csak most fogunk kezdeni, nov.11.-re kaptuk meg az első konzultációs időpontunkat.

    Már lassan 3 éve szeretnénk babát. Eddig csak endokrinológusnál voltam, ott megnézték a hormonokat, és minden rendben van.

    Sok mindennel próbálkoztunk már. Jelenleg folsavat, B-vitamint és D-vitamint szedünk mindketten.

    Írj majd, mert kíváncsi vagyok te hol tartasz! :)

    Szép napot és sok sikert! :)

     

    előzmény:
    akinom (1)
    2013-03-06  21:14
  3. 2013. július 23. 10:4739.

    Gondoltam megírom, hogy most hol is tartok.

    Nem volt egyszerű menet. Nem gondoltam, hogy ennyire el fog húzódni, de leírom a tapasztalataimat, hátha más is készül hasonló lépésre.

    Szerintem megéri ezt az időt, főleg, hogy mostanáig csak 1-2 gyógyszert kellett kiváltanom, tehát max. 5e Ft-ot kköltöttem. Persze ebbe nem számoltam be a felutazásokat.

    Tehát most ott tartok, hogy tegnap megvolt az átjárhatóságim. Ezzel lezárultak a vizsgálatok. Már csak az utolsó konzultáció maradt, hogy hogyan tovább. Mivel itt a nyár, sokan nyaralnak, így a konzultáció is majd szeptemberben lesz. Ez van, ezt kell szeretni. 

    Sajnos menet közben nem sokmindent árulnak el, csak mivel gond volt a pajzsmirigyemmel, így addig míg rendbe nem hozzák, addig nem mehettem más kivizsgálásra. Szerencsémre egy hónap elég volt rá, de a gyógyszer szedése egy életre szól. A többi eredményt nem árulták el, igaz néha bele lestem a kartonomba:) csak egy dolog dühít, hogy most ez a hónap úgy fog eltelni, hogy nincs nagyon értelme, mert ez alatt az idő alatt is mehetne a kezelés. 

    Röviden ennyi történt:)

  4. 2013. március 8. 12:2338.
    Ebben így, ilyen formában tökre nincs igazad. Igenis nagyon komoly utánanézés, kutatómunka szükséges ahhoz, hogy olyan orvost találjon, főleg ilyen támakörben, akinél nem csak az éveket vesztegeti, hanem segítséget is kap az ember!
    előzmény:
    TJ1117 (36)
    2013-03-08  11:43
  5. 2013. március 8. 12:0537.

    hidd el, nem ocsmároltam a MO-i orvosokat, csak nekem nem volt szerencsém jó orvost találni. Vagyis, hogy nehogy kiforgasd a szavaimat, lehet hogy jók, csak nekem más a tapasztalataim. Ami valószínűbb, mert az első nőgyógyászt egy itteni barátnőm ajánlotta a másikat meg úgy választottam, hogy hosszasan olvasgattam különböző fórumokat és egyebeket. Az én döntésem volt mindkettő, de az én csalódásom is.

    Nem voltam még ilyen helyzetben, ezért mertem kérdőre vonni a szakértelműket, mert ahogy a hozzászólásokat olvastam, mindenkinél az első a hormonvizsgálat volt és nálam egyik orvos sem csinálta meg. Nem vagyok orvos, nem tudhattam mi a menete a vizsgálatoknak és nem kevés pénzt hagytam már az orvosoknál. Elvártam valamit, amit meg is fizettem, de még mindíg 2 év után is ugyan ott tartok, az elején. Nem mondom, hogy érts meg, mert mindenki élete más. 

    2 hete vagyok munkanélküli és megőrülök ettől az állapottól. Múlt éven egyszer sem voltam táppénzen és még szabadság alatt is otthon dolgoztam, tehát nem azzal foglalkoztam hogy neten olvasgassak és tanulmányozzam a meddőség jeleit.  Úgy tettem, ahogy az orvos mondta, azt szedtem amit Ő mondott, vagy elő írt. akkor mentem, amikor mondta, hogy menjek. Igaz, még mindig úgy érzem, hogy nem tettem meg mindent. Most elszántam magam, mert most lett időm ezzel mélyebben foglalkozni és megrémültem, hogy már hány éves vagyok és még nem jött össze. Igen, kétségbe estem és bőgés helyett inkább nyitottam egy topicot. Rá jöttem, hogy még a munka sem ér annyit mint a család, mint az ami nekem még nem teljes. Túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy bebizonyítsam, hogy igenis talpra álltam. Semmivel jöttem, csak egy bőröndel és ügyfélszolgálaton kezdtem és irodavezetőként fejeztem be. Sajnos az új ügyvezető a saját embereit hozta és engem menesztettek, tehát nem a munkámmal volt a gond, de mindegy is, nem ez a lényeg. 

    Nem tudom sajnos az időt vissza pörgetni, sajnos ez a tény, hogy 38 leszek és igenis szeretnék gyereket.

    Tény, hogy nagyon jó orvosok vannak MO-on, csak én még keresem azt, aki nekem is tud segíteni. Az, hogy ha nálam van gond, nem minősíti az orvosokat,eszem ágában sincs senkit lenézni, de nálam egyik orvos sem küldött az alapvető hormon vizsgálatra és mindketten tisztában voltak a korommal meg azzal, hogy gyereket szeretnék.

    Tudom, hogy nem egy hónap lesz az egész procedúra, de most akkor mondjak le erről, mert már idősnek számítok? Lemondok a gyerekről, hogy ha egy doki azt fogja mondani nekem a kivizsglások után, hogy sajnos nem lehet gyerekem. 

    Mindenkinek meg van a saját oka arra, hogy miért későn kezdi az egész gyermekvállalást, sokan a karier miatt, sokan más miatt, de szerintem sokat szembesülnek is azzal akár 40 évesen is, hogy mekkora hülye voltam, hogy ezzel meg azzal töltöttem az időt. Sajnos nem lehet vissza pörgetni az időt, és sajnos most már ha 1 év, akkor 1 év, de legalább már olyan csinálja aki napi szinten csinálja és nem mellékes, hogy mennyiért.

    Így is elment 2 évem, hogy vártam, nem tudok mást csinálni, ki kell várnom az eredményt.

    Tudom és értem is, hogy mire gondolsz, de ezt az áldozatot meghozom, mert szeretném tudni, hogy mi a gond és szeretném minnél olcsóbban megúszni.

    Remélem Neked minden rendben ment és a szerencsésebbek közé tartozol:) 

    előzmény:
    TJ1117 (36)
    2013-03-08  11:43
  6. 2013. március 8. 11:4336.

    kedves akinom,

     

    én értem amit leírsz, csak valószínúleg elbeszélünk egymás mellett.

     

    Nem azt vonom kétségbe, hogy Neked jár -e a támogatás. Természetesen jár, ezt nem is posztom megítélni. Én azt akartam Neked megvilágítani, hogy a magyar orvosok szakértelme igenis kiemelkedő nemcsak Európában, de még világviszonylatban is.

    A támogatás jogosultságod nem vonom kétségbe, de azt figyelembe kell venned, hogy nincsenek csodák, és az h már 38 vagy, erősen behatárolja a lehetőségeidet - másképp fogalamazva, egyáltalán nem biztos, hogy az államilag finanszírozott szolgáltatások, melyekre hónapokat, esetleg éveket kell várni, az a Te esetedben megfelelő alternatíva lesz.

     

    Az, hogy adott esetben Te éppen nem a megfelelő szakembert válaszottad, előfordulhat, de az hogy Neked nem volt megfelelő információd arról, hogy 38 évesen 3 év az túl hosszúra nyújtottad a türelnmi időd, az a Te felelősséged. Bő fél-1 évi próbálkozás után ha nem sikerül természetes úton teherbeesned, akkor már indokolt felkeresned orvos. Normál szexuális élettel a 2-3 év azt igazolja, hogy biztos lehetsz abban, hogy vagy Veled, vagy a férjeddel, vagy mindkettőtökkel valami gond van.

     

     

    előzmény:
    akinom (35)
    2013-03-08  11:22
  7. 2013. március 8. 11:2235.

    köszönöm a hozzászólásodat, de erre csak annyit tudok mondani, hogy nem ismersz és nem tudhatod, hogy mi az oka annak, hogy 38 évesen szeretnék gyereket.

    igazából az első férjem volt az első férfi az életemben, ő volt a mindenem, nélküle el sem tudtam képzelni az életet. gimi után jött a szerelem és végig kísért főiskolán egyetemen át, végül 28 évesen megkérte a kezem, 10 év után. Gyereket addig nem szerettem volna, mert a házásság kívüli gyereknek nem voltam híve. Hittem abban, hogy az az igazi, ha összeházasodunk. Házasság után történt valami, 1 év után egy nagyot csalódtam a férjemben és elhidegültem tőle, és még 2 évig bírtam aztán minél messzebb akartam menni tőle, így kerültem MO-ra, mivel ismertem a nyelvet és állást is találtam Budapesten. 2006 óta élek itt, igyekeztem rendesen megtanulni a nyelvet, mert én iskolában soha nem tanultam magyarul, csak az otthoni konyha nyelvet ismertem, amihez még a tájszólás is hozzá tartozott. 30 évesen tehát ott voltam, hogy romba dőlt az egész életem, az álmom. Egyedül maradtam, és akkor örültem, hogy nem jött össze a gyerek, amit már annyira szerettem volna. Sajnos nem pasizni jöttem MO-ra, hanem talpra állni, megtalálni önmagam és újra kezdeni. Itt ismerkedtem meg a mostani párommal és csak 2 éve érzem biztosnak a kapcsolatunkat és igazzából 1 éve vagyunk házasok és ezért csak most 37 évesen gondolkodom érőteljesen a gyereken. Nem önzőség miatt, de mivel nem tudok senki segítségére sem támaszkodni egy másik országban, ezért vettem a bátorságot és megindítottam a topicot. 

    Ahonnan én származom, ott is ugyan ez a helyzet, tudom, hogy mindennek ára van, de ugyanúgy én is már tagja vagyok a társadallomnak, 2006 óta becsületesen dolgoztam és adóztam és ezért gondoltam, hogy én is igénybe vehetem a TB támogatást. Ha tetszik, ha nem, én is magyarnak érzem már magam és szerintem ugyanolyan jogom van nekem is a támogatásra.

    Nem várok csodát, csak egy kis információt szerettem volna kapni, akik már túl estek ilyesmin.  És igen, én is azt hittem, hogy ez nem velem fog megtörténni, majd minden jön az idejében.

    sajnálom, ha Te másképp látod, de megint csak azt tudom mondani, hogy mielőtt támadsz, gondolkodj el azon is, hogy valakinek esetleg más háttere van, más okai vannak és ezért 38 évesen kap észbe.

    az embernek el mehet a kedve az egésztől, de nem attól, hogy gyereke legyen, hanem, hogy hogyan teremtse meg rá a pénzt. Én is szívesen mennék magánhoz és ott csináltatnék meg mindent, mert kényelmesebb és csak velem foglalkoznának, de nem tehetem meg. 

    Tisztában vagyok azzal is, hogy lehet hogy komoly gondok vannak nálam is és lehet nem lehet gyerekem, de optimista vagyok és abban hiszek, hogy igenis lesz és nem lesz semmi baj, de szeretném ezt kideríteni és nem mindegy hogy mennyiért. Csak ennyit szerettem volna:)

    előzmény:
    TJ1117 (34)
    2013-03-08  10:51
  8. 2013. március 8. 10:5134.

    Előre is bocs, ha a szavaim keményen érnek majd, de véleményeket is kértél, én  meg sajnos nem tudom magamban tartani látva a hozzászólásaidat.

     

    38 évesen úgy gondolom jelentősen későn kapsz észbe, hogy Téged idézlek "kéne egy gyerek"

     

    Az hogy gyereked legyen, annak véleményem szerint az első lépése , hogy befejezed azt - pláne úgy h Te csak néhány éve laksz Magyarországon - hogy a magyar orvosokra mutogatsz, sikeretelenséged részbeni okaként megjelelöve.

     

    Magyarországon Európai viszonylatban is kiemelkedő az orvosok szaktudása és ez nem kétségbe vonható!

     

    Az hogy államilag mit finanszíroznak, és mit nem az már egy másik asztal témája. Nyugat -Európában is úgy működik, hogy vagy fedezi a biztosításod a több milliós meddőségi kezelést vagy nem.

     

    Visszatérve a lényegre, az, hogy Te 38 évesen 2-3 éve úgy gondolod , hogy majd a természet elrendezi a teherbeesésed ,az a Te óriási tévedésed. 30 felett fokozatosan, 35 felett pedig meredeken zuhan a természetes úton történő teherbeesés esélye. Ez biológiai tény, és ez akkor is így marad, ha x mennyiségű nő próbálja majd Neked itt bizonygatni, hogy nem, mert ő is 38 évesen sőt 45 évesen hordta ki a babáját. Előfordulhat, hogy 100 nő-ből 10 sikeresen teherbeesik, meg kihordja, de a maradék 90-nek nem sikerül, akkor se ha a feje tetejére áll, és milliókat költ rá. Még a Kaáli Intézet össz. meddőségi kezelésésének is  kb. 30% a sikeressége. Miközben huszonévesen 100-ból 70-80 esne minden további nélkül teherbe, azalatt 38 évesen csak 100-ból 30.

     

    Nem tudom mit értesz azon , hogy fiatalon az ember azért küzd h ne legyen gyereke. Mert ezt nem fejtetted ki, mit jelent Nálad pontosan: volt 1-2 abortuszod is, vagy 15 évig szedtél fogamzásgátlókat, esetleg havi szinten lórugásnyi hormontartalmú eseményutánikat?? Ha ez utóbbi 2, van esély arra, hogy rendesen hazavágódott a hormonháztartásod

      38 éves korodra és akkor már régen itt az idő, hogy a hormonszintjeid ellenőriztesd, még teherbeesés előtt.

     

    A munkahely nélküliség , anyagi gondok amiket felvázoltál, megintcsak azt támasztják alá, hogy rakás nehézséggel kell szembesülnöd , ha gyereket akarsz és ehhez sokkal nagyobb elszántság és összeszedettség szükséges annál, mint ahogy Te fogalmazol "el is megy a kedvem az egésztől, de kellene gyerek". A kezelések még a jelentős tartalékkal rendelkezők pénztárcáját is megviselik, nemhogy az anyagi gondokkal, munkanélküliséggel küzdőkét.

     

    Szóval szerintem, egyszerüen csak kezdd el reálisan látni a helyzeted, és utána nagyon határozottan lépj, ha még babázni akarsz.

     

    előzmény:
    akinom (1)
    2013-03-06  21:14
  9. 2013. március 8. 10:0533.

    tényleg csak azon gondolkodom, hogy már 2 magán dokinál is voltam már, de a hormonokat még sehol sem nézték.

    beszámolok majd a menetről, bár az még 1 hónap, mire oda kerülök.

    Milyen időnként kell bemenni a vizsgálatokra? Minden nap csinálnak valamit, vagy egy nap megcsinálnak több dolgot? Hány hónapot vesz igénybe az az idő, amikor leülünk majd az eredményekkel át beszélni a továbbiakat?

    Túl sok kérdés...:)

    előzmény:
    TSE (32)
    2013-03-07  19:41
  10. TSE
    TSE
    2013. március 7. 19:4132.

    BMC-ben a dokik nagyon kedvesek! Mindent el fognak mondani az első alkalommal, először nálad néznek hormonképet a ciklus különböző napjain, párodnál spermavizsgálatot.

    Elküldhetnek HSG-re, genetikára, immunulógiára, amit szükségesnek látnak! 

    Jó kezekben leszel, ne aggódj!

    előzmény:
    akinom (30)
    2013-03-07  12:11
  11. 2013. március 7. 12:2431.

    a szomorú az, hogy munkanélküli vagyok és ha netán sikerül állást találnom, akkor hogy fogok kinézni a munkáltató szemében. Mgsem mondhatom meg, hogy gyereket szeretnék és vizsgálatokra járok.

    Olyan nehéz, mert mindkettő fontos, és mégsem fér össze:(

    mert igazából nem a rá fordított idő a rossz, hanem inkább az, hogy ezt hogy nézné a munkáltató.

    na még a gyermektelenségen kívül ezen is stresszelni...

    és aztán, hogy a nő miért őrül meg:D

    előzmény:
    dragonfly (29)
    2013-03-07  12:11
  12. 2013. március 7. 12:1130.

    nagyon kedves nő volt a telefonba. kedvesek ott a dokik is?

    végig csinálnak minden vizsgálatot? és mennyi idő az minden?

    előzmény:
    kpzso (25)
    2013-03-07  11:58
  13. 2013. március 7. 12:1129.

    végül is mindegy, mert az időt nem tudják megfizetni

    március 7-e van, április 10-re kapott időpontot

    ha szerencséje van, egyből el tudják kezdeni a vérvételeket (3.nap), ha nincs, akkor 2 hét megint eltelik :-(

    én csak az időt sajnálom

     

    egyébként meg inkább ezt támogatta volna az állam, mint a települések adósságait 

    előzmény:
    kpzso (26)
    2013-03-07  12:07
  14. 2013. március 7. 12:1128.

    Akkor hogy lehet, hogy annyi nő több sikertelen lombik után véletlenül tudja meg, hogy mondjuk inzulinrezisztenciája vagy pajzsmirigy problémája van és teljesen feleslegesen vetette alá magát a lombik procedúrájának? Aztán meg simán spontán is teherbe eshetnek, miután az ok kezelve van?

    Én is voltam a Kaáliban régebben, ot is csak a női hormonokat nézték...

    előzmény:
    TSE (18)
    2013-03-07  11:28
  15. 2013. március 7. 12:1027.

    igen, ezt láttam, de ez azoknak szól, akiknek nincs biztosításuk, vagy akik már felhasználták a keretet.

     

    előzmény:
    dragonfly (24)
    2013-03-07  11:54

Címlap

top