Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Bionnex

drszöszi
Létrehozva: 2012. október 10. 10:53

A napokban vettem egy őszülés elleni Bionnex sampont és sprayt.

 

Magam részéről közel egy hetes használat után még nem sok jót mondhatok. A hajfestékemet szinte lemarja a hajamról :-), a megszokott hajápolási termékeimet hanyagolnom kell, ami meg is látszik (nem fénylik a hajam, nincs esése), és mivel az anyag hőérzékenysége miatt nem lehet csak fél óra múlva hajat szárítani, így egy kicsit meg is fáztam, de mivel azt írja a gyártó a Bionnexről, hogy a "  sampon és spray együttes használatának hatékonyságát klinikai tesztek bizonyították , és a részvevők 83%-nál 3 hónapon belül elkezdődött az őszülési folyamat visszafordulása az eredeti hajszínre" , így kitartok, és tovább fogom használni a következő három hónapban is.

 

Szeretnék olyanokkal társalogni, akik már használták a Bionnexet, így személyes tapasztalatokhoz jutottak ezzel kapcsolatban.

 

 

 

  1. 2013. május 6. 22:2414.
    Szerbusztok átolvastam a sok hozzászolást ,igyhát kisem probálom a terméket pepig énis nagy reményeket füztem hozzá. A véleményekböl itélve NEM ajánlanám senkinek  hacsak nem NAGYON kisérletezö egyéniség és nemfélti a még meglévö hajzatát.
    előzmény:
    Amarynda (2)
    2012-10-10  11:43
  2. 2013. május 6. 16:4013.
    Sziasztok 41 éves férfi vagyok és erősen őszülők,tavaly november 3-ától használom a Bionnex sprayt,idén januártól a sampont is semmi változás nem állt be a hajam színében,úgyhogy még elhasználom a két terméket és többet nem költők feleslegessen ezekre. 
  3. 2013. Április 21. 09:3212.
    Látom azért itt is vannak akiket fizetnek a hülyeségért..azt irtad amit hallani akarnak szánalmas vagy.vagy maga a reklámozo irta??
  4. 2013. Április 21. 09:2811.

    Sziasztok,Sajnálattam osztom meg a Bionnex tapasztalatát.

    Ugye azt reklámozza 83% át vissza adja az eredeti hajszinnek 3 honap mulva.

    Nos én hat honapja használom,a harmadik flakonnál tartok.Az eredmény nulla!!!!nagy 0 nagy 0.Pénz lehuzás,aminek látom mások is bedölnek.

    Aztán nyugtatom magamat...ez az élet folyamata ami ellen nem tehetünk semmi.föleg nem mi átlag emberek,DE  senki,lehet az milliárdos usa elnöke vagy romai pápa az idö mulása években mérhetö.Szemben nem tudunk ezzel menni.Fogadjunk el magunkat annak olyannak amilyenek vagyunk..

  5. 2013. március 20. 23:0610.

    Sziasztok!

    Láttam hogy írtak páran a fórumba, de konkrét tapasztalatot nem olvastam. Valami fejlemény van azóta valakinél?

    Nálam 25 évesen kezdődött az őszülés a három műszak és a stressz miatt, most 29 évesen már kezdek kicsit aggódni. Ráadásul feketére is festettem a hajam, azóta másfél hónap alatt 2cm-es ősz hajszálaim lettek. Nem lenne rossz valahogy megállítani a folyamatot, ezért akinek bejött a sampon vagy a spray, légyszi írja meg a tapasztalatát! 

    Köszike  

  6. 2013. január 3. 14:569.
    szia, mi lett végül az eredmény, végigcsináltad a kezelést kis foltban?
    Nagyon kiváncsi lennék rá, mivel erősen őszülök, és most terveztem kipróbálni én is a terméket.

    A nedves haj-megfázás problematikához: csak simán nedvesen hagytad, vagy betekerted törölközőbe, és úgy fáztál meg?
    előzmény:
    drszöszi (8)
    2012-10-29  16:32
  7. 2012. október 29. 16:328.

    Szia

     

    Így van, három hónap tényleg nem kevés idő, és kiábrándító ez a sok macera is vele, nem is értem, hogy miért éppen a megérkező hideggel párhuzamban dobnak piacra egy olyan terméket, ami nem szereti a hajszárítót, nincs olyan ember, aki ezt végigcsinálja, mert megfázna egyből. 

     

    A Bionnex sampontól összetapad a hajam, így azt nem tudom használni, egyelőre csak a már jól bevált samponommal történő hajmosás után fújom be minden nap a Bionnex koncentrátummal ugyanazon a kis területen a fejbőröm, majd ott fejezem be legutoljára a hajszárítást, ezzel elkerülöm, h megfázzak, de mégis ki tudom ezen módon megfázás nélkül próbálni, hogy egyáltalán hatásos-e.

    Persze így már nem mondhatom, h nekem nem jött be, pedig mindent úgy csináltam, ahogyan előírták.

     

    Amit el tudok róla mondani, hogy nagyon nehezen szárad tőle a hajam, és ugyancsak összetapad, ha nem csak a hajtőre kerül véletlen a koncentrátum.

     

    Szívesen olvasnám mások bionnex használatának tapasztalatairól, esetleg eredményeiről szóló hozzászólásait, vagy bőrgyógyászattal, kémiával, biológiával, stb foglalkozók véleményét a termékről ...

     

     

     Szia

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137227 (7)
    2012-10-22  02:08
  8. Torolt_felhasznalo_137227
    Torolt_felhasznalo_137227
    2012. október 22. 02:087.
    Kíváncsi leszek a végeredményre. 3 hónap nem kevés idő... Mindennap végig csinálni ezt a procedúrát...
  9. 2012. október 21. 22:416.

    2 napja be lett festve a hajam L'oreal gloss casting creme -mel , a szokásos módon jól befogta és meg is maradt a hajamon a festék. 

     

    üdv.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137227 (4)
    2012-10-15  12:17
  10. 2012. október 18. 15:125.

    Szia,

     

    most egy hétig abbahagytam a használatát, mert elkaptam vmi bacit, és nem akartam naponta fél órát vizes hajjal kivárni a hatóidőt, mivel nem lehet azonnal hajat szárítani.

     

    Míg beteg voltam visszatértem a régi samponomhoz, amitől újra szép fényes a hajam.

    Azt találtam ki, hogy naponta egyszer a koncentrátummal befújom a fejbőröm, de csak egy részen, és majd három hónap múlva eldöntöm, hogy az egészet kezelem-e vagy sem, mivel elég drága, másrészt nem vagyok benne biztos, hogy végeredményben milyen hatása lesz.

    A gyógyszerész mondta, hogy nem is fogok találni róla fórumot, mert ez még annyira új.

     

    Én közvetlen hajfestés után kezdtem el használni, így 2 hétre hajfestés után elmondhatom, hogy nem teljesen szedte le a hajfestéket, sőt végeredményképpen hasonló volt a hagyományos samponhoz, talán egy kicsit intenzívebb eleinte. 

    Normál sampont használtam, ami egy kicsit  szárítja a hajam, lehet száraz hajra valót kellett volna vennem, mert az megemeli a hajtöveket, és több hidratálót tartalmaz.

     

    Üdv.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_137227 (4)
    2012-10-15  12:17
  11. Torolt_felhasznalo_137227
    Torolt_felhasznalo_137227
    2012. október 15. 12:174.

    A napokban láttam a reklámot és nagyon elgondolkodtam a vásárlásán, de nem vagyok benne biztos, hogy tényleg hatásos-e, és ha igen nem-e hagy a későbbiekben maradandó károsodást.

    Azt írtad fested a hajad és leszedi. Amikor újra akarod festeni befogja a hajadat a hajfesték? Milyen festéket használsz?

  12. 2012. október 10. 15:513.

    helyes, tarts ki - kopasz is leszel. betartja, amit iger: nem lesz ösz hajszalad (igaz, masmilyen se).

     

    ha "lemarja" a hajadrol az erös kemiai vegyszert, ha ennyire höerzekeny, ha eletnelkülive teszi a hajadat - csak nem gondolod, hoyg TENYLEG jot tesz?! 

    előzmény:
    drszöszi (1)
    2012-10-10  10:53
  13. 2012. október 10. 11:432.
    a nevebol itelve ez valami termeszetes anyagu szer akar lenni?
    előzmény:
    drszöszi (1)
    2012-10-10  10:53

Címlap

top