Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nők kedvezményes nyugdíja

Éva52
Létrehozva: 2012. október 7. 12:11

58 éves elmúltam. 40 éves szolgálati idővel és azon belül a minimumot meghaladó, azaz 32 évet meghaladó kereső tevékenységgel járó ill. azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban szerzett idővel rendelkezem. Mégsem mehetek nyugdíjba!

A 40 éves szolgálati idő nem egyenlő a 40 éves jogosultsági idővel. A szolgálati időből levonják a munkanélküli ellátást, holott erre az időszakra is vontak nyugdíjjárulékot ill. annyival kevesebb bért kaptam. Azt még hozzá szeretném tenni, hogy nem én döntöttem úgy, hogy munkanélküli leszek 52 évesen! Aki volt már az tudja, mivel jár, tehát lelkileg is teljesen padlóra kerül az ember.

Levonják a betegállományt, ami szintén önhibán kívül történik, senki nem akar beteg lenni!

Úgy gondolom, hogy ez az egész kedvezményes nyugdíjügy egy MÉZESMADZAG. Aki ezt kitalálta, csak megsokszorozta a problémákat és abszolút hiányzik belőle a HUMÁNUM!

Ez ílyen módon nem segítség, hanem egy pofoncsapással egyenértékű  azoknak az idős embereknek, akik ledolgoztak egy életet, gyerekeket neveltek, a háztartást ellátták, netán a munka mellett másodállásban is dolgoztak.

Ha mégegyszer fiatal lehetnék, a nyugdíjjárulékot én magam tenném félre, hogy idős napjaimra ne legyek megszégyenítve!

  1. 2012. október 7. 17:0451.
    A legjobb, ha bemész és megkérdezed. Ott már számítógépen van mindeki, így ők tudják neked a legpontosabb választ megadni. Üdv.: Évi
    előzmény:
    gida55 (41)
    2012-10-07  15:58
  2. 2012. október 7. 17:0250.
    Te Éva, most vettem észre a számot a neved mellett: te is 52-es vagy? Mert az 52-eseknek nem volt muszáj a kedvezményes 40 évvel elmenni, betöltött 59-es életkor, meg 40 év munkaviszony kellett hozzá, ami ugye nem ugyanaz, mint a kedvezményes lehetőség. Úgyhogy most nem értelek.
    előzmény:
    Éva52 (45)
    2012-10-07  16:46
  3. 2012. október 7. 17:0249.

    Kevered az adó és járulék fogalmát. Nézz utána.

     

    Amúgy teljesen jogosnak tartom, hogy a passzív táppénz, a munkanélküliség időtartama nem számít bele a szolgálati időbe.

     

    A passzív táppénz = megszűnt munkaviszony utáni táppénz. Elvileg arra szolgált volna, hogy ha a dolgozó munkaviszonya megszűnik pl. 2012. 10. 31-én, és 2012. 11. 01-jén megbetegszik, akkor ne maradjon teljesen kiszolgáltatott, ne maradjon pénzbeli ellátás nélkül.

     

    Mivel ez az ellátás a munkaviszony megszűnésétől számított 3 napon belül vehető igénybe, a valószínűsége igen kicsi. Mármint annak, hogy valaki pont a m.viszony megszűnése utáni 3 napon belül megbetegszik. 

     

    Ehhez képest, ezt az elmúlt években szinte minden munkavállaló kihasználta időhúzásra, vagy pihenésre. 

     

    Meg is szüntették. 

     

    A gyesnél meg fizetik a nyugdíjjárulékot, tehát jogos a szolg.idő elismerés. 

     

     

    előzmény:
    sovanyka (30)
    2012-10-07  14:57
  4. 2012. október 7. 17:0048.
    Igen, ez az, mire eléred a 40 évet, ami nem 40 év, addigra öregségire is mehetsz! Marha nagy kedvezmény!
    előzmény:
    Dnanga (12)
    2012-10-07  12:53
  5. 2012. október 7. 16:4947.

    Vajon ki tud többet ? Egy 62 éves orvos professzor, vagy egy 26 éves rezidens ?

     

    Miért kell az időseket "kidobni" ? 


    előzmény:
    asztanaviszta (43)
    2012-10-07  16:31
  6. 2012. október 7. 16:4646.

    Nem.

     

    Senki ne szabályozza FENTRŐL, ÁLLAMILAG azt, hogy ki mikor dolgozzon, nyugdíj mellett, vagy nem, és azt se szabályozzák, ki hány gyereket szüljön.

     

    A nyugdíjasok nem veszik el senki elől a munkát.

     

    Aki elment nyugdíjba, az hagy döntse el saját maga, mint állampolgár, akinek ALKOTMÁNYOS joga van a munkához, hogy ő akár kedvtelésből, akár a megélhetés miatt szeretne-e dolgozni, vagy nem. 

     

     

     

     

    előzmény:
    asztanaviszta (43)
    2012-10-07  16:31
  7. 2012. október 7. 16:4645.

    Ugye szépen hangzik a "40 év", csak az a baj, hogy az a 40 nem 40! Hiába a számokkal is mindig bajban VOLTAK ÉS VANNAK!

     

    Erről szegény Kádár Jani bácsi jut eszembe: ..."A KRUMPLI LEVES LEGYEN KRUMLI LEVES!".....

  8. 2012. október 7. 16:3344.

    Ha nem voltál közben táppénzen (nemcsak a passzív számít), akkor igen.

     

    előzmény:
    gida55 (41)
    2012-10-07  15:58
  9. 2012. október 7. 16:3143.

    Mert valaki vagy nyugdíjas, vagy dolgozik.

     

    Aki már elment nyugdíjba, mert annyit dolgozott,  az élvezze a nyugdíját.

     

    Felháborító, miközben tizenegynéhány százalékos a munkanélküliség, "megfáradt" nyugdíjasok veszik el a munkalehetőséget azoktól, akiknek dolgozniuk kellene.

    előzmény:
    bababetű (42)
    2012-10-07  16:03
  10. 2012. október 7. 16:0342.

    Miért is ?

     

     

    előzmény:
    asztanaviszta (40)
    2012-10-07  15:54
  11. 2012. október 7. 15:5841.
    Segítsen valaki, aki ért hozzá!!!

     

    Évekkel ezelőtt kiszámoltattam a munkában töltött éveimet a Nyugdíjfolyósítási  Intézetnél.

     

    Papiron le van írva: 2008 december 31-ével bezárólag van 35 év 2 napom.

     

    Azóta megszakítás nélkül dolgozom, passzív táppénzen nem voltam.

     

    Mikor lesz megy a 40 évem?  Jól gondolom, hogy 2013 decemberében?

     

     Ekkor már kérhetem a nyugdíjazásomat?

     

    Előre is köszönöm!

    előzmény:
    Éva52 (1)
    2012-10-07  12:11
  12. 2012. október 7. 15:5440.
    Remélhetőleg nem csak a közszférában, hanem mindenhol megtiltják a nyugdíj melletti munkavégzést.
    előzmény:
    sovanyka (27)
    2012-10-07  14:42
  13. Torolt_felhasznalo_551110
    Torolt_felhasznalo_551110
    2012. október 7. 15:5339.
    Én is 14 éves korom óta dolgoztam, nem volt könnyű.  És anyukád nem bánta meg, hogy nyugdíjas lett? Le tudja kötni magát? Egy páran már mondták, hogy nem szeretnek otthon lenni, unatkoznak. Én imádok itthon lenni, néha még nem is jut idő mindenre:) 
    előzmény:
    lila.tulipán (9)
    2012-10-07  12:41
  14. 2012. október 7. 15:4438.

    Dolgoztál 40 évet? Nem.

    58 évesen miért lenne jogos a nyugdíj, amikor 65 éva nyugdíjkorhatár?

     

    Idős napjaid még odébb vannak.

    előzmény:
    Éva52 (1)
    2012-10-07  12:11
  15. 2012. október 7. 15:4137.
    Tévedsz: vontak belőle nyugdíjjárulékot...nem tudom mikortól, de vontak. Ezen kívül neked nincs gyereked? Mert akkor megértem, hogy háborogsz, hogy a gyes ideje beszámít a szolgálati időbe.
    előzmény:
    sovanyka (30)
    2012-10-07  14:57
  16. 2012. október 7. 15:2736.

    Azt az egyet tehettem volna, hogy visszamegyek dolgozni arra a pár hónapra. Nehezen, de talán meg tudtam volna csinálni (a 88 éves anyámat ápolom, azért jött jól, hogy már elmehetek nyugdíjba), csakhogy közben változott a munkahelyem, 60 km-el messzebbre került, azt nem tudom vállalni. Máshol meg itt nem találok munkát, fiataloknak sincs...((( Az az én saját pechem, hogy amikor eljöttem, még rendben volt minden a munkahelyemen, tehát maradhattam volna, ha tudjuk előre, mit terveznek. Január elsején az ebben a lakásban élő mindhárom embertől elvették a nyugdíját. A férjem ugyan már visszakapta, mert betöltötte a 62-t, anyámhoz meg majdnem orvost kellett hívnom, mert hülye fejjel kezébe adtam a levelet, amiben azt közölték vele, hogy ezentúl rokkantsági ellátott. Ui a nem rendes nyugdíjat, hanem valami járadékot kapók annak minősülnek most. Később küldték a másik levelet, amiben kiderült, hogy mégiscsak özvegy, ez megnyugtatta, azt meg nem érti szerencsére, hogy ez már nem özvegyi nyugdíj, hanem hozzátartozói ellátás.

    És igen, nekik az a jobb, ha mielőbb tepsibe kerülünk.

    előzmény:
    Éva52 (32)
    2012-10-07  15:08
  17. 2012. október 7. 15:2435.
    Kedves "Soványka"! Köszönöm a válaszod. Te a szerencsések közé tartozol. Az idetartozó törvényeket már nagyon sokszor átolvastam, tisztában vagyok a feltételekkel, de mégis úgy gondolom, ha kidobnak az utcára 52 évesen, ami után sehol nem kellessz, aztán itt van a betegállomány téma, ami munka közben nem önszántadból, de mégis előfordul, hogy megbetegszel, amikről nem tehetsz, akkor miért kell így szankcionálni. Egyik oldalon a nagyvonalúság(???) a másik oldalon a pitiség?
    előzmény:
    sovanyka (27)
    2012-10-07  14:42
  18. 2012. október 7. 15:1434.
    Az adóterhet viselő járandóság azt jelenti, hogy szja-t nem vontak belőle. De nyugdíjjárulékot igen.
    előzmény:
    sovanyka (30)
    2012-10-07  14:57
  19. 2012. október 7. 15:1033.
    Teljes mértékben egyetértek!
    előzmény:
    eda-1952 (14)
    2012-10-07  12:55
  20. 2012. október 7. 15:0832.

    Nagyon sajnálom, hogy így jártál! Azt a pár hónapot biztosan ledolgoztad volna. Ilyenkor, amikor visszamenőlegesen módosítanak egy ilyen horderejű döntést, a másik félnek nem lehet hozzáfűznivalója??? Akkor ez is egy egyoldalú dolog, mint a devizahiteles szerződésekben a bankok egyoldalú módosítási "joga"????!!!!

    Itt már semmi sem szent??? Itt mindent meg lehet tenni az emberek feje fölött??

    Tényleg az lesz, hogy a sok bizonytalanság, stressz, idegeskedés miatt nem nyugdíjba, hanem egyből a tepsibe kerülünk, ez lenne a végső céljuk???!!

    előzmény:
    eda-1952 (6)
    2012-10-07  12:26
  21. 2012. október 7. 15:0531.
    Sajnos igaz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (23)
    2012-10-07  13:48
  22. 2012. október 7. 14:5730.

    Igen, 2011-től. Korábban adóterhet nem viselő járandóság volt! Azért nem vezették be 2011-ben a 40 éves kedvezményes nyugdíjazást, mert valakinek a valakije ott fent így akart nyugdíjba menni. Ennyi a szerencséje a mostani nyugdíjba menni akaró nőknek.

    Pontosan ezért nem értek vele egyet.

    előzmény:
    bababetű (28)
    2012-10-07  14:48
  23. 2012. október 7. 14:5029.
    lila.tulipán - én pontosan úgy voltam, mint Anyukád, csak én nem 14 évesen kezdtem, hanem 16 évesen, mert Anyukám beteg lett és nem tudtuk, hogy mi történik Vele. Sajnos megtörtént amire gondoltunk-( Munka mellett tanultam, leérettségiztem, szakmát szereztem, felsőfokú iskolát végeztem két gyerek mellett és most eljöhettem nyugdíjba. Szerencsém volt, mert olyan cégnél dolgoztam ahonnét nem kellett munkanélkülivé válnom. Ennyi a történet.
  24. 2012. október 7. 14:4828.
    Miért nem értesz vele egyet ? Azért, mert valaki gyereket szült, az miért menjen később nyugdíjba ? Másrészt a gyesből is vonják a nyugdíjjárulékot, azaz szolgálati idő is, és nyugdíjalap is.
    előzmény:
    sovanyka (27)
    2012-10-07  14:42
  25. 2012. október 7. 14:4227.
    Éva52 - Nem értem, hogy mi a gondod, amikor egyértelműen le van írva a jogszabályban, hogy ki mehet el a 40 éves munkaviszonnyal! Ki veszik a munkaviszonyból a hosszan tartó táppénzes időt és a munkanélküli segély idejét. Az, hogy a GYES-en lévő időt beleszámítják már egy hatalmas kedvezmény, amivel én pld. egyáltalán nem értek egyet, de ez az én magánvéleményem. És nagyon sokan el tudtak így menni nyugdíjba, éppen ezért okozott gondot a kormánynak, mert nem is számítottak ennyi kedvezményesre. Aki emlékszik rá, a fideszes reklám kampány szövegében benne volt, de el akarták tussolni, aztán egy valaki előhozta és addig verte a tam-tam-ot, míg kedves napóleon kénytelen volt bevezetni. Ez az egyetlen dolog ami jót csinált a mostani uralkodása idején. -) Többek között én is el tudtam menni 57 éves koromban, és mellette még dolgozni is tudok, mert ezt valamiért megengedték-)
    előzmény:
    Éva52 (1)
    2012-10-07  12:11
  26. 2012. október 7. 13:5826.

    Még az a "szerencse", hogy a nőknek legalább megadják ezt a 40 éves kedvezményt...már aki igénybe is tudja venni.

     

    A férfiaknak ez sincs, és ha felemelik 65 évre a korhatárt, akkor az ember mehet is a temetőbe a munkából. Nem is kell neki nyugdíjat fizetni.

     

    Nincsenek fiatal nagymamák, akik vigyázzanak az unokákra, mert 60 évesen is dolgoznak, mert nem tudnak nyugdíjba menni. És akkor ős a "szerencsések" közé tartoznak, mert van munkájuk. 

     

     

    előzmény:
    eda-1952 (20)
    2012-10-07  13:28
  27. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 13:5525.

    Az Alaptörvény szerint.

    Az meg magáért beszél.

    előzmény:
    bababetű (24)
    2012-10-07  13:53
  28. 2012. október 7. 13:5324.

    Ne, nézem meg, pihenek ma.

     

    Amit írtam, ugyanazt mondják a műsorban is, láttam ezt már régebben.

     

    A 10 % nyugdíjjárulék az, amit a dolgozótól levonnak, ami a dolgozó nyugdíjalapjába megy.

     

    Ami eddig TB járulék volt, az lett az SZHA, de az sosem volt a magánszemély nyugdíjalap növelője.

     

    Eddig járulék volt, most adó lett. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (21)
    2012-10-07  13:44
  29. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 13:4823.

    Az elmúlt 20 év tükrében pedig az is egy mázlista leendő nyugdíjas, aki egyfolytában 40 éven keresztül tudott dolgozni és még csak 55-58 éves.

    Vagy idősebb.

    Mert ehhez is nagy szerencse kellett és kell is.

     

    Sajnos nem sokan vannak ilyenek.

    előzmény:
    eda-1952 (19)
    2012-10-07  13:21
  30. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 13:4422.
  31. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 13:4421.

    A nyugdíjjárulék, a 10 %, amit vonnak, az még nyugdíjjárulék.

     

    A 27 % szha az ami már adó, de azt nem vonják, hanem a fizetés után fizeti a cég, és az sosem tartozott bele a dolgozó nyugdíjalapjába, lévén nem a fizetéséből vonták. 

    idézet:
    bababetű (11)
    2012-10-07 12:49:20

    http://www.youtube.com/watch?v=pGy8dUIpp3w

     

    Nem konrrétan a levonás és a befizetési kötelezettség címszavaira és jogcímkódokra koncertráltam, hanem erre gondoltam.

     

     

    előzmény:
    bababetű (11)
    2012-10-07  12:49
  32. 2012. október 7. 13:2820.
    Ha meg 14 évesen kezdett, akkor 54 évesen. Miután egy síma gimn.-i érettségi nem sokat számít, rengetegen dolgoznak pl gyárban, soron közülük. Ül egymás mellett két nő, egyik elmehet most 54 évesen, másik meg csak 4 év múlva. Igen tudom, a ledolgozott évek számítanak, de azért...azt igazságosabbnak éreztem, amikor a kor is számított.
    előzmény:
    bababetű (18)
    2012-10-07  13:15
  33. 2012. október 7. 13:2119.

    Igen, azoktól akik nem akarnának, nem állna módjukban, vagy nem képesek tovább tanulni, elvettek 2 évet (előtte meg négyet) azzal, hogy 16 éves korig tankötelezettség van.

    Egyébként senkit nem vígasztal, ha vele elbántak, hogy ma másokkal is megteszik...((( Még valami ehhez, hogy sajnálod a volt 14 éveseket: a korosztályom volt 14 évesei szép számban tanultak estin, levelezőn, mert ha akarták, megtehették. Ma pedig ez keményen pénzkérdés...(((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (17)
    2012-10-07  13:11
  34. 2012. október 7. 13:1518.
    Aki 18 évesen kezdett dolgozni érettségivel, az alapesetben 58 évesen elmehet nyugdíjba.
  35. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. október 7. 13:1117.
    Aki tanulhatott 14 éves kora után, az még kiélhette diákéveit, aki nem, annak hamarabb kellett felnőnie, felelősséget vállalnia stb... a jelenlegi fiatalokat már nem fog ilyen" diszkrimináció" érni mert nekik már kötelező tovább tanulni
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (16)
    2012-10-07  13:07
  36. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. október 7. 13:0716.
    Ahogy annak is igazságtaln volt a sorsa akit 14 évesen dolgozni küldtek. Nincs egyetemes igazság... és hogy melyik a nagyobb igazságtalanság....??!!
    előzmény:
    eda-1952 (15)
    2012-10-07  13:01
  37. 2012. október 7. 13:0115.

    "Munka mellett, estin tanult, 14 éves korától dolgozott."

    Gratulálok anyukádnak! Csakhogy igazságtalannak érzem, hogy engem azért bűntetnek visszamenőlegesen, mert a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy tanuljak és ne dolgozzak 14 éves koromban.

    előzmény:
    lila.tulipán (9)
    2012-10-07  12:41
  38. 2012. október 7. 12:5514.
    Igen az tény, hogy 40 évi fizikai munka után mindenki megérdemli a pihenést. És sok olyan munka van, amire már nem is alkalmas. Csakhogy ez ocsmány diszkrimináció azokkal szemben, akik tanultak, szakképesítést, szakmát szereztek, esetleg később munka mellett többet is. Nem mellesleg nem fizikai munkától is tönkremehet az ember egészsége, főleg ha a munkakörülmények balkániak. A fizetés meg....no nézd csak meg középfokú, akárhány szakképesítéssel rendelkező munkavállaló mennyi bruttóval rendelkezik nyugdíj előtt a közalkalmazotti bértáblán.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (10)
    2012-10-07  12:42
  39. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. október 7. 12:5413.
    Szóval nincs nyugdíjjárulék...ilyet már nem fizetünk, ahogy ehot-t sem, az sincs már. szal tb-t sem fizetünk, nincs kötelező orvosi ellátás sem... adót fizetünk és ennyi. Az egészségügyet az állam ugyanúgy tartja fent, mint a rendőrséget, tűzoltóságot. A mai fiatalok remélhetőleg fizetik valahová a nyugdíjjukat. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (8)
    2012-10-07  12:33
  40. 2012. október 7. 12:5312.
    Szintén "zenész".. Még kell lennie két évnek és mehetnék... ha nem kerültem volna munkanélkülire. Úgy hogy megint ugrott. Mire odajutnék, már öregségire is elmehetnék. 
    előzmény:
    Éva52 (1)
    2012-10-07  12:11
  41. 2012. október 7. 12:4911.

    A nyugdíjjárulék, a 10 %, amit vonnak, az még nyugdíjjárulék.

     

    A 27 % szha az ami már adó, de azt nem vonják, hanem a fizetés után fizeti a cég, és az sosem tartozott bele a dolgozó nyugdíjalapjába, lévén nem a fizetéséből vonták. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (8)
    2012-10-07  12:33
  42. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 12:4210.

    Én is ezt gondolom.

     

     

    Visszatérve  a te gondolatmenetedre, ez a 8. utáni munkkezdés pedig érdekes vonzattal bír.

    Szerintem.

    8. után a semmiféle végzettséggel nem  rendelkezők általában a legvacakabb és legkevésbé fizettt fizikai munkát végezték/végzik el.

    A kereset pedig ehhez igazodik.

     

    Nos, csak arra akartam kitérni, hogy ezeket az embereket elnyűtte a munka, ráadásul még a nyugdíjuk sem lesz  a megélhetésre elég.

    Már ha egyáltalán sikerül nekik ennyi évet összeszedni. 

     

    előzmény:
    eda-1952 (7)
    2012-10-07  12:30
  43. 2012. október 7. 12:419.

    anyukám is eljött.

    Munka mellett, estin tanult, 14 éves korától dolgozott.

     

    Sajnálok mindenkit, akinek nincs meg a 40 év, de ez egy extra lehetőség, sajnos olyan feltételt szabnak, amit akarnak. :(

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_551110 (2)
    2012-10-07  12:19
  44. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 12:338.

    Ha mégegyszer fiatal lehetnék, a nyugdíjjárulékot én magam tenném félre, hogy idős napjaimra ne legyek megszégyenítve!

     

    Igen, megértelek, de ez meg kivihetetlen.

     

    mert ha valaki állásban van, akkor automatikusan vonják a járuláékokat.

    Egyébként a nyugdíjjárulék, már nem nyugdíjjárulék.

    Adók módjára vonják és kezelik.

    Ez vonatkozik az idáig levont járulékokra is.

    Már nem ugyazaz mint volt........................

     

    előzmény:
    Éva52 (1)
    2012-10-07  12:11
  45. 2012. október 7. 12:307.
    A passzív táppénzt és a fizetésnélküli szabira vonatkozó részt jogosnak tartom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (3)
    2012-10-07  12:20
  46. 2012. október 7. 12:266.
    Így van. A 40 évessel az mehet el viszonylag korán, aki 8. után nem tanult tovább, gürizett 40 évet egészségesen. Én tavaly jöttem el 40 éves munkaviszonnyal, betöltött 59 évvel előrehozottba. Pár hónap múlva változtatták meg a szabályokat visszamenőleg és kaptam a levelet, hogy nem nyugdíjas, hanem ellátott vagyok. Ha ezt tudjuk előre, akkor nekem csak pár hónapot kellett volna még dolgoznom, mert annyit voltam munkanélküli.
    előzmény:
    Éva52 (1)
    2012-10-07  12:11
  47. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 12:235.

    Jogosultsági időnek minősül

    - a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal, valamint

    - a terhességi-gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő.

     

    Az öregségi nyugdíj nem állapítható meg, ha a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő nem éri el a 32 évet, olyan nő esetében, akinek a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbefogadott gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, a 30 évet.

     

    A 40 év jogosultsági idő - ha a jogosult a saját háztartásában 5 gyermeket nevelt - egy évvel, minden további gyermek esetében egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökken.

  48. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 12:204.
  49. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. október 7. 12:203.

    Sajnos, igen így van.

     

     

     http://www.onyf.hu/?module=news&action=show&nid=10299&root=ONYF&rand=cf8e39b1ae1d367609e7465599323e6b

     

     

     

     

    Kimásoltam a fentiből:

     

    Mely - az általános szabályok szerint szolgálati időként elismerhető - időtartamok nem minősülnek jogosultsági időnek?

    Jogosultsági időként nem vehető figyelembe

    - a munkanélküli ellátás folyósításának időtartama,

    - az egyébként szolgálati időként elismerhető tanulmányi idő,

    - a passzív, vagyis a biztosítási jogviszony megszűnését követően folyósított táppénz időtartama,

    - az 1998. január 1-jét megelőzően - nem gyermekgondozás, vagy -ápolás miatt igénybevett - fizetés nélküli szabadság szolgálati időnek minősülő első 30 napja.

     

    előzmény:
    Éva52 (1)
    2012-10-07  12:11
  50. Torolt_felhasznalo_551110
    Torolt_felhasznalo_551110
    2012. október 7. 12:192.

    Szia. Sajnálom, hogy így jártál, el tudom képzelni, hogy mit érzel.

     

    Én a szerencséssek közé tartozom. Nekem 42 év munkaviszonyom volt és másfél évvel ezelőtt, 57 évesen eljöhettem nyugdíjba.  Tulajdonképpen nem mézesmadzag.

    előzmény:
    Éva52 (1)
    2012-10-07  12:11

Címlap

top