Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Karácsony 2012.

lila.tulipán
Létrehozva: 2012. szeptember 24. 12:22

El vagyunk késve, tavaly ilyenkor már két napos volt az aktuális topik.

Mához 3 hónapra szenteste. Várjuk idén is közösen!

 

A minden évben megjelenő fanyalgóknak: nem, nem költünk százezreket, sőt. Ebben a topikban soha nem az anyagiakról szólt az ünnep.

 

Viszont időben kezdünk készülni, mert azt szeretnénk, ha nem abból állna a karácsony, hogy 23-án munka után plázába beesve megvegyük a rutinajándékokat, úgymint parfüm a nőknek, könyv a gyerekeknek, egy üveg ital minden férfi családtagnak... nálunk a karácsony valóban ünnep.

 

Szóval szeretettel köszöntjük a beszólogatókat is, de csakazértse fogják elrontani a kedvünket! 

http://karacsony2012.blogspot.hu

  1. 2012. november 15. 20:143800.

    Sziasztok!

    Megvettem a Praktika decemberi számát, ha valaki szeretne belőle valamit, szívesen átküldöm. + vannak benne kuponok,  egy 50 %-os kupon az Aréna könyvesbolt webshop-jához is.

    Vannak jópofa és aranyos dolgok az újságban, mint már írta valaki.

     

    A multkori mérgelődésem, padlólap, "kezd rendeződni" ... ma közölték velünk, hogy ezek a lapok ilyenek és ezek az I osztályú minőségbe még beletartoznak...próbálták megmagyarázni, hogy rosszul rakják, szélesebb fuga kell, nem lehet kötésbe letenni... azt hittem felrobbanok..

    Közölték,hogy ez nem minőségi hibás, max visszacserélik, levásárolhatjuk az érintetlen csomagokat.

    Nagy nehezen sikerült választani egy másikat, de ezek nem akcióssak, így örülhetek ha csak 1.000.-/nm különbözetet kell még ráfizetnünk...... és kb 2 hét, ha más áruházban nincs ekkora mennyiség egy széria égetésből....

    Holnap kiderül a párom mit tud intézni, nem kis összeget hagytunk már náluk minden féle lapra, szaniterekre, kellékelre, lámpákra stb.

    Bocsi hogy ilyenekell zargatok mindenkit, de nagyon nem jönnek össze a dolgok, kb. 1 hét múlva be tudtunk volna költözni, ottalvasra....

    a1g1i1 mi is csak Karácsonyra leszünk ott, nekem sem lesz sok időm takarítás és bepakolás után még lakást díszíteni.......

     

    Valamit azért majd kitalálok a manóval "itthoni" készülődésre.

    Szegénykém 1 hetet itthon van 1 hét ovi, most csak 3 nap volt, belázasodott, mehettem érte. 

    Még az Ő ajándékai is alig készülnek, hogy itthon van....

     

    Na nem mérgelődöm tovább, csak elrontom a jó kedveteket!

     Most néztem bele a karácsonyi mappámba mennyi minden van benne, ha valaki talál valamit a hozzászólásaim között a tavalyi Karácsony 2011 fórumban és valami hiányzik keressen meg.

    Szuper készülődést és az újság miatt keresetek nyugodtan.

     

     


     

     

     

  2. 2012. november 15. 20:133799.

    Szia!

     

     

    Hogyan lehet a közös emailcímről csemegézni?

     

    Köszönöm

    előzmény:
    merc (3779)
    2012-11-15  13:43
  3. 2012. november 15. 20:043798.

    Karácsonyi falu: pár éve a Lidl-ben lehetett ezt a falut kapni,házakkal, figurákkal fenyőfákkal, kandelláberekkel 3 ezer párszáz forintért. Nagyon megérte.

    HGabi: kíváncsi vagyok a kúp alakú karácsonyfádra, mert én is tapéta ragasztóval szeretnék próbálkozni. Teljesen megfertőztetek. 

  4. 2012. november 15. 19:593797.

    Sziasztok!

    Légyszíves segítsetek Nekem. Van egy pár üvegem (torma volt benne). Hogy lehet leszedni róla a ragasztót. A papírt leáztattam róla, de maradt rajta ragasztó. Próbáltam acetonnal, alkohollal de nem jön le rendesen.

    Szombatra kellene mert Capuccinot adnék benne ajándékba.

    köszike a segítséget

    Gyöngyi

  5. 2012. november 15. 19:443796.

    Kedves karácsonyimádók!

     

    Nakéremszépen: nem lehet ám ilyet csinálni,hát én nem tudok olyan gyorsan olvasni,ahogy ti írtok!Főleg,hogy zugolvasó vagyok pár napja.

    A teljesség igénye nélkül:

    betegeknek jobbulást kívánok,a frissen érkezett pici babának minden szépet az életre!

    Ljanka:köszönöm,hogy szerény műveinket feltetted  bloggra,a lányom nagyon boldog volt,és bevallom én is örültem,hogy "odavalónak" találtatott.

    Lassan haladunk a varrogatással,de amilyen "okos" vagyok,csak veszem elő a régebbi Praktika újságokat,amiben jobbnál-jobb mintákat találok pl a filcdíszekhez.Na de így sose leszek kész,csak rajzolom a mintákat,vágom,de varrni mikor fogom???

    Banyoc@ a kandallód valami fantasztikus!!!!!Most nagyon irigy vagyok ám...Sajnos nálunk főleg hely nem lenne,+ a zuram azt hiszem kiesne a nadrágjából ha előadnám az ötletem...

    Na de egy kérdésem is van:szombaton összeraktam a martinit.A recept szerint ha leülepedik benne a mazsola+citrom,le kell szűrni.Ez vajon mennyi idő???Mert ugye most elég bizarr kinézete van...

     

    Ötletkérés:találtam a szekreterben egy üveg szeszt(piszkosul nem iszunk,talán tavaly kaptuk),valami Napoleon feliratú szeszes ital(tuti nem igazi konyak). Mit lehetne belőle vajon készíteni?Török a fejem,de mit lehet egy ilyesfajta alkohollal csinálni...Pálinka-vodka még oké lenne....

     

    Hopp: a decemberi Praktika újság szenzációs,nagyon jó ötletek vannak benne!

     

    A kúp alakú fenyő meg annyira elvarázsolt,hogy gondolkodom a kivitelezésen.Csak az a baj,hogy én szívesen tenném pl a bejárati ajtó mellé,na de van ám nekünk 3 azaz három darab kutya típusú mélycirkáló.Na ők is nagyon szeretnék azt hiszem...

  6. 2012. november 15. 19:253795.
    Nem is láttam még ilyent... (talán jobb is, mert leht, hogy akkor már két falum lenne):)))))
    előzmény:
    Eira (3792)
    2012-11-15  18:45
  7. 2012. november 15. 19:183794.

    Sziasztok!

     

    A Lidl-ben van őrölt mandula (449Ft/200g) és őrölt mogyoró (ha jól emlékszem, az 549 volt). Ezeket csak ilyenkor karácsony előtt szokták árulni, úgyhogy ilyenkor mindig beraktározok, jövő nyárig eláll. ;)

     

    Receptet is hoztam hozzájuk:

     

    Galíciai mandulatorta:

    http://www.macikonyha.com/2007/10/tarta-de -santiago-galciai-mandulatorta.html

    300g őrölt mandula kell hozzá (ezért kell jól beraktároznom a mandulából), a tölteléke nagyon finom, nem száraz, szinte marcipános ízű (én nem szeretem a marcipánt, de ez tényleg finom, sokan elkérték már a receptjét). Nekem olyan a sütőm, hogy mindig kb dupla annyi ideig kell sütnöm, hogy az alja is megsüljön rendesen, de így sem szárad ki. Mivel a tetejét porcukorral szokás megszórni, remekül lehet díszíteni sablonok (pl papírból kivágott hópehely, vagy csipke...) segítségével. Egy-két napos állás kifejezetten jót tesz neki, de langyosan is finom.

     

    Mogyorós stangli:

    http://latsiakonyhaja.blogspot.hu/2009/12/adven t-2-vasarnapjara-3-suti-keszult-az.html

    Egyszerű és gyors aprósüti, és sokáig eláll (csak el kell dugni). Én még csokizni sem szoktam, anélkül jobban szeretem.

  8. 2012. november 15. 18:453793.

     

    Tavaly én is szerkesztettem papír házikókat. Készítettem a családnak, és néhány barátunknak, de még a saját fánkra is került egy. A házikókba az ajándékozottakat "költöztettem be", nagyon örültek neki.

     

    https://plus.google.com/photos/1135417762165787 76956/albums/5659663050817903969/5711684860596545778?banner= pwa 

     

    előzmény:
    Angela30 (3563)
    2012-11-12  10:19
  9. 2012. november 15. 18:453792.
    a kivételek erősítik a szabályt én konkrétan falunak való házat szereztem be, dobozban volt néhány ház + figurák, a többi meg az említett szenvedély
    előzmény:
    banyoc@ (3789)
    2012-11-15  18:38
  10. 2012. november 15. 18:383791.
    Tökéletes a leírásod dekopálással kapcsolatban. Én csak annyival egészíteném ki, hogy érdemes egy 1db jó  minőségű puha ecsetet rendszeresíteni a ragasztózáshoz. Az olcsóbb műanyag, vagy kemény sörtéjű ecsetek pillanatok alatt kitépik a nedves szalvétát.
    előzmény:
    ljanka (3784)
    2012-11-15  17:02
  11. 2012. november 15. 18:383790.

    Semmi gond:)))))

     

    Ez a kép mesebeli!!! csodálatos! Ilyen karácsonyi havat szeretnék!!!:)))

    előzmény:
    Angela30 (3776)
    2012-11-15  13:25
  12. 2012. november 15. 18:383789.

    Karácsonyi falucska: szerintem ilyen kimondottan ,hogy "falkuba való házikó" nincs.

    Azt gondolom, hogy mindenki más is úgy, vagy hasonló képpen járhatott ezzel mint én. 

    Egyszer valahogy, valahonnan lett egy házikó. 

    Aztán mégegy, aztán mellé került egy figura, aztán közé egy fenyőfa, vagy fenyőtoboz, aztán jött egy kis templomocska is, aztán legyen már hó körülötte, de legyen mikulás, angyal,  vagy szánkózó, játszó gyerekek stb,stb. 

    Így szép lassan lett egy pár darabka amihez az ember elkezdett tudatosan kiegészítőket nézegetni. Mécsestartók, karácsonydíszek (nekem több olyan házikóm, és templomom van ami eredetileg fára tehető dísz ) hogy melyik az ami a legjobban illik a már meglévő darabokhoz mint méretben, mint színben, mint stílusban.

    Ha nem kapsz házakat, akkor színes kartonból Te magad is készíthetsz. A neten ezerni hajtogatható kartonházikó sablon van. 

    Kivágod, hajtogatod, ragsztod, fested, díszíted és máris kész a falucskád. 

    Vagyis csak azt hiszed, mert innentől fogva a "fertőzés" nem gyógyítható, csak nyári időszakban csitul a láz kicsit:)))

    előzmény:
    TCS (3769)
    2012-11-15  09:45
  13. 2012. november 15. 18:133788.

    Sziasztok! 

     

    Ma én is nekiláttam a tekeros Karacsonyfának. Kartonpapírbol csináltam a kúpot, betekertem folpack-kal. Tapetaragaszót használtam és valamilyen horgolocérnát... Cernanal vastagabb fonalnál vékonyabb. Na a tapétaragasztot nem sikerült csomómentesre keverni, nekiestem az elektromos habverővel... Aztán a ragasztó folyt mindenfelé, többször akartam a kukába vágni az egészet. Minden esetre tekertem egy ideig. Most szárad. Remelem lejön majd a kúpról. Lehet egy kisebb méretű kúppal kellett volna kezdeni... Majd reggel elárulom mi lett belőle.  

     

    A közös email cím egy levlista? Fel lehet oda valahogy kerülni?

     

    Bocsi a helyesírásért vagy ha ittott marhaságot írtam, de telefonrol pötyögök épp.  

  14. 2012. november 15. 17:403787.
    Köszönöm szépen!!!!
    előzmény:
    zodbigyo (3785)
    2012-11-15  17:14
  15. 2012. november 15. 17:143785.

    Szia!

     

    Én ez alapján a sablon alapján készítettem muffin tartót. A sablont egy kartonra másoltam, majd szalvéta technikával díszítettem. Nagyon aranyos lett. :)

     

    http://ohhappyday.com/2012/06/diy-cupcake-stand-wi th-free-template/

     

    előzmény:
    a1g1i1 (3783)
    2012-11-15  14:54
  16. 2012. november 15. 17:023784.

    andrea0814, nem tudom hogy szép kész karácsonyi keretet hol lehet venni.

    De esetleg javaslat, amit könnyű megcsinálni, nem kell festőművésznek lennek hozzá, az a dekupázs technika ("szalvétás ragasztás", decoupage).

    Szóval veszel képkeretet (fát, hungarocellt, kartont is akár bár az nem tudom, hogy nem ázik-e el...), dekupázs ragasztót, meg neked tetsző szalvétát. 

    A szalvétáról leszeded az egy színes réteget (vékony, picit ügyeskedni kell vele). A keretet bekenet a ragasztóval, rásimítod a színes szalvétaréteget, majd ismét lekened ragasztóval. Hagyod száradni és kész 

     

     

    Bár régen csináltam csak dekupázsos dolgot, de emlékeim szerint így készült , hozzáértőbb "szakangyalok" javítsatok, ha picit másképp kéne a technikát csinálni.

    előzmény:
    andrea0814 (3771)
    2012-11-15  12:33
  17. 2012. november 15. 14:543783.

    Aha, biztosan nagggggggggyon édes volt  Kölcsönadom egy hétre, kipróbálod?  Én még az öreglány (10 éves az idősebb kutyám) arcát néztem volna meg, mikor látta a pusztítást... vagy vajon segédkezett is?

    Láttam ezen az oldalon is olyan 3 emeletes muffin-tartót, amit kartonból volt. Mintha tett volna fel valaki róla leírást, hogy kell megcsinálni, nem tudja valkai hol van?

    előzmény:
    tutusatu (3781)
    2012-11-15  14:08
  18. 2012. november 15. 14:453782.

    Timi30 köszi az infót, sajnos arra nem járok, remélem azért valahol kapok

     

    karácsonyi tészta:  a mostani auchanos újságban láttam zöld karácsonyfa tésztát, talán gyermelyi volt, igen közbe megnéztem, ha 3 db. akciós tésztát vesztek fél kg-t 299 Ft/db. akkor adnak ajándékba egy 200 g-os karácsonyit ajándékba, de magába is kapható 149 Ft/200g

  19. 2012. november 15. 14:083781.

    biztos aranyos lehetett a kutyus, ahogy ráncigálja a táskát és a sok sok tészta repdes ide-oda

     húú, ez a weboldal ... nagyon nagyon sok pénzt el tudnék most itt költeni nagyon szép dolgok vannak itt... na még legeltetem rajtuk egy kicsit a szemem

    előzmény:
    a1g1i1 (3778)
    2012-11-15  13:30
  20. 2012. november 15. 14:053780.

    Nannami

     

    Köszönöm amit küldtél nagyon aranyos vagy. 

    előzmény:
    nannami (3775)
    2012-11-15  13:14
  21. 2012. november 15. 13:433779.

    a közös email:

     

    gyonyoru.karacsonykukacgmailpontcom

    előzmény:
    nannami (3768)
    2012-11-15  09:27
  22. 2012. november 15. 13:303778.
    Nézzétek, hátha talál itt valaki számára hasznosat: http://www.unnepekaruhaza.hu/index.php?stilus=webaruhaz&hiv=320
  23. 2012. november 15. 13:263777.

    Köszi mindkettőtöknek a segítséget. Ezt a vízüveges dolgot muszáj kipróbálnom, költözés ide vagy oda...

    Én tavaly vettem zöld karácsonyfás tésztát, de idén áldozatul esett a kiskutyámnak... Elkezdtem pakolni, és az összes tésztát (volt vagy 10 kiló) beraktam egy nagy vászonszatyorba, és azt le a földre. ELmentünk otthonról, és mire hazaértünk, az egész lakásban egyenletesen szétszórta a kis disznó  mármint mind a 10 kilónyit... Sajna nem láttam, mert Anyu pont jött hozzánk és előbb ért haza, mint mi, így összetakarított, mire hazaértünk (nem akarta, hogy szegény kislánya szívinfarktust kapjon... vagy csak a kutyát féltette?  ). Na szóval pótolnom kell a karácsonyi tésztát...

    Sajna nálunk nincs Metró meg Aldi sem, úgy irigykedem, mikor az Aldis akciókat mondjátok!

    előzmény:
    tutusatu (3774)
    2012-11-15  13:08
  24. 2012. november 15. 13:253776.

    Köszi!

    Bocsi, akkor kicsit félreértettem.  Nem mondom, ha kedvem van és nekidurálom magam, tudok én főzni és sütni is, akár tortát is. De nem mindig van kedvem.

     

    Mágika neked is köszi! 

    előzmény:
    banyoc@ (3735)
    2012-11-14  11:32
  25. 2012. november 15. 13:143775.

    Nem tudom a közös email címet :( De szívesen elküldöm oda, csak valaki árulja el :)

     

    Én kiöntöttem tálba a vízüveget (nem sokat, kb 1 decit), belenyomkodtam a kötelet (előtte feltekertem a tenyeremen, így annyira nem gubancolódik). Kb 2-3 percet áztattam benne, aztán megkerestem az egyik végét a madzagnak és elkezdtem egyből a tálból tekerni. Nem nyomkodtam rajta semmit.  Én nem vettem fel semmilyen kesztyűt, egész könnyen lejött a kezemről, de eléggé szárít, lehet, h gumikesztyűvel jobban jársz, de nem tudom, hogyan viselkedik a 2 együtt. A csomagolásán az van, h kell kesztyű, most néztem.

    előzmény:
    a1g1i1 (3773)
    2012-11-15  12:50
  26. 2012. november 15. 13:083774.

    szerintem még nem rakták ki minden DM-be a karis dolgokat. Én is láttam már egy helyen, a másik üzletben meg még semmi. Biztos nov. vége felé mindenhol kipakolnak:-)

    Én tavaly zöld karifatésztát vettem, nekünk nagyon tetszett Sima kis boltban jutottam hozzá, még nem is kellett nagy bevásárló helyeken keresgélnem. Idén is tervezem, ha látok rögtön veszek

    De szerintem az Aldiban, Lidl-ben is érdemes lenne majd körülnézni, szerintem ott is lehetnek ilyen dolgok:-))

     

     

    előzmény:
    a1g1i1 (3773)
    2012-11-15  12:50
  27. 2012. november 15. 12:503773.

    Mi lenne, ha feltennéd arra a közös email címre őket? És akkor bárki hozzáférhet. Hm?

    Voltam DM-ben, de nem láttam karácsonyi tésztát. Vajon még nem jött hozzánk, vagy vaksi vagyok?

    Köszi a lelőhelyeket, de ezt a vízüveges részt olyan szájbarágósan, légyszi! Szóval tálkába kiöntöm, beleáztatom a fonalat - meddig hagyom benne? Majd kiveszem, kinyomkodom, és leteszem valahova száradni? Hova és mennyi időre? Hozzá lehet nyúlni kézzel? Köszi, ha valaki tud válaszolni.

    előzmény:
    nannami (3768)
    2012-11-15  09:27
  28. 2012. november 15. 12:413772.

    Síkítottam

     

    Érdekelne az 

     

    "Apró tárgyak karácsonyra"

     "Karácsonyi kerti és lakásdíszek"

     

    és a Praktika Adventek (2003, 2004, 2011)

     

    trj0104@gmail.com

     

    Hálám pedig üldözni fog

    előzmény:
    nannami (3768)
    2012-11-15  09:27
  29. 2012. november 15. 12:333771.

    Sziasztok!

     

    Bocsánat, hogy csak így belekérdezek, de talán tudtok segíteni

    KArácsonyra a család képeket kapna és azt találtam ki, hogy papírkeretbe  rakom. Viszont a neten csak olyat találtam ami nincs festve, hanem nekem kell díszíteni. Mivel nulla kézügyességem van, arra gondoltam valami karácsonyi hangulatút vennék.  Ha valaki tudna segíteni, honna rendelhetnék, vagy milyen áruházba láttatok, azt nagyon megköszönném :-)

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  30. 2012. november 15. 11:433770.

    Szia Nannami

     

    Nekem el tudnád küldeni a Praktikás újságot és a karácsonyi díszeket gyöngyből? előre is köszönöm, a címem eeszter1976@gmail.com.

     

    Szép napot

    előzmény:
    nannami (3768)
    2012-11-15  09:27
  31. TCS
    TCS
    2012. november 15. 09:453769.

    Sziasztok Lányok! Elejétől kezdve követem a topikot, meg is fertőztetek szép lassan

     

    Karácsonyi falu ügyben szeretnék segítséget kérni. Végignéztem a keresővel már a hozzászólásokat, mert emlékszem, hogy írtátok, hol lehet venni házikókat. De nem találom... 

    Segítenétek nekem?

     

    Esetleg, ha valakit még érdekelne, tegnap kaptam négy különböző darabot, elég jó áron, 1.000 Ft körül/db, a Praktikerben, kb. 10 cm magasak és világítanak is. 

     

    Előre is köszönöm, ha megírjátok, hol lellelhetnék még házikókat.

  32. 2012. november 15. 09:273768.

    Na, most, hogy kerestem a bagoly szabásmintáját, rájöttem, h mennyi minden karácsonyi dolgom van. Felsorolom, akit vmelyik érdekel, sikítson, és küldöm :)

     

     Színes ötletek sorozat:

    Csillogó karácsonyi díszek

     Karácsonyi só-liszt figurák

     Apró tárgyak karácsonyra

     Karácsonyi kerti- és lakásdíszek

     Varázslatos díszek karácsonyra

     Karácsonyfadíszek száraztésztából

     Mézeskalács (pl: mézes adventi naptár)

    Papírangyalkák 

     

     Praktika Advent 2003, 2004, 2011

     

    2007 decemberi Praktika (A tavalyi is megvan, meg a tavalyi adventi is, csak azokat be kell szkennelni, hétvégén tudom csak küldeni)

     

     Van még 2 német karácsonyi üveg/matricafestés

     

    Csillagok és karácsonyi díszek gyöngyből (Holló barkácskönyvek)

     

     Ill. még különálló képek, amiket gyanítom a tavalyi topikból mentettem le, és sajnos nem tudom, h kiktől származnak, töltök fel párat.

     

     A tobozangyalkához van leírás is.

     

    Most pedig elvonulok bagolyszabásmintát szerkeszteni :)

    előzmény:
    lila.tulipán (1)
    2012-09-24  12:22
  33. 2012. november 15. 08:443767.

    Talán ha csak néhány, könnyen mozgatható díszt tennél fel ? ....

     

    Kenderfonal: háztartási bolt? gazda bolt? (nem tudom pontosan, csak tippelgetek)

    előzmény:
    a1g1i1 (3753)
    2012-11-14  21:29
  34. 2012. november 15. 08:443766.
    A dal tetszik, de a dísz formája annyira nem.. Vajon a műanyagból is ilyen jól szól??:)
    előzmény:
    fórumozok (3749)
    2012-11-14  19:52
  35. 2012. november 15. 08:443765.
    De jó ez a sok-sok dobozsablon!!! bármikor jól jöhet egy ilyen dobozka, nem csak karácsonykor:) el is mentettem:)
    előzmény:
    tutusatu (3745)
    2012-11-14  16:42
  36. 2012. november 15. 08:433764.

    Köszönöm:))

     

    Igen, már tegnap este is elé ültem, úgy néztem a TV-t:))) 

    Már tervezem a tetejére a falucskát:) 

    előzmény:
    nannami (3761)
    2012-11-15  08:22
  37. 2012. november 15. 08:423763.

    Szépeket készítettél:)))) 

    Hangulatos lehet, egy ilyen közös alkotó műhely:)

    előzmény:
    majkati (3758)
    2012-11-14  23:17
  38. 2012. november 15. 08:253762.

    Szia! :)

     

    Köszönöm! :) Van még egy patchwork kutya is, csak róla nincs kép, hétvégén megyünk haza, majd akkor lefényképezem :) Már készül egy hóember is :) 

     

    Neked is szép napot! :)

     

    Annami 

    előzmény:
    Pogikata (3759)
    2012-11-15  08:01
  39. 2012. november 15. 08:223761.

    Szia!

     

    Kenderfonalat barkácsáruházakban lehet venni,  én a Metróban vettem, mert akciós most, és a 175m-es került 500 ft-ba, ha jól emlékszem. Praktikerben jóval drágább métere.

    Színeset pedig hobbiboltokban kapsz.

     

    A vízüveg tök jó, levágom a kötelet, kicsit beleáztatom a vízüvegbe, hagyom másnapig száradni, és kész a kúp, nagyon tetszik :) Nekem is újdonság volt :)

     

    Puszunty: nagyon jó lett a fád :) Én lehet, h párat lefújok aranyra.

     

    Banyoc: gyönyörűséges a kandallód! :) biztos jó lesz mellette forró csokizni/forralt borozni/stb, ki mit szeret :)

    előzmény:
    a1g1i1 (3753)
    2012-11-14  21:29
  40. 2012. november 15. 08:123760.
    Bocsi, a linkelés nem az erősségem. Közben eszembe jutott, h megváltoztattam a szabásmintát egy kicsit, majd ma megkeresem és feltöltöm :)
    előzmény:
    buburuza (3751)
    2012-11-14  20:10
  41. 2012. november 15. 08:013759.

    Szia!

     

    Nagyon aranyosak az ajtó-őrök!

    Hasonlítanak a Kisvakond szereplőihez.

    Szép napot!

    Kata

     

    előzmény:
    nannami (3746)
    2012-11-14  18:21
  42. 2012. november 14. 23:173758.
    Nekem a papírrózsák tetszettek, ezt én követtem el. KÉszítettem még fellógatható tobozdíszeket, meg cd-ből hóembert, amit még nem fényképeztem le..... Sajna az a három óra nagyon rövidnek bizonyul...... de kapacitáltak bennünket, hogy menjünk a fóti tanfolyamra, úgyhogy én ott leszek:)
  43. 2012. november 14. 23:143757.
    még
  44. 2012. november 14. 23:123756.
    Idén a könyvlapos dekoráció a fő csapás, a lányok-asszonyok ilyesmiket készítettek
  45. 2012. november 14. 23:093755.

    Sziasztok!

     

    banyoc@, klassz lett a kandallod, nekem is nagyon tetszik ! Igazán inspirálnak engem is a belinkelt álkandalló képek:)

     

    Nézzétek, mibe futottam bele: instant lencseleves!! http://glazur.hu/ujdonsagok/trend/karacsony i-ajandek-instant-lencseleves-uvegben

    Megtetszett, mert nálunk a férifiak nem főznek semmi értelmeset ...  Viszont a férjem a lencsét sem szereti.. van valakinek ötlete, hogy lencseleves helyett mi mehetne egy ilyen üvegbe? Köszi az ötletelést.

     

    Pénteken megint akciós nap lesz a Rayhernél, akit érdekel. 

     

    A hétvégén voltam a Bricostore-ban kézműves foglalkozáson http://www.bricostore.hu/content/611-ingyen es-brico-tanfolyam  MÁr voltam a korábbi években is, nagyon szeretem ezt a lehetőséget. Akit érdekel, bátran jelentkezzen, teljesen ingyenes minden, a foglakozásvezető is nagyon tüneményesi:) Alig kell magaddal vinni valamit, az is attól függ, hogy mit szeretnél készíteni (koszorúalaot, gyertyát nem tud adni a foglalkozásvezető, és a bricoban sem kapható állítólag, de szinte minden más rendelkezésre áll). Belinkelek néhány fényképet ízelítőül.

  46. 2012. november 14. 22:583754.

    Angela30  tök jók a konzervdobozaid, nekem nagyon tetszik ahogyan a sötétben világítanak, és a gömbdíszek is jól sikerültek, ügyesek vagytok.

     

    Sil78  én is gondoltam már  textilfestékre, de most jut eszembe hogy textilfilcel  még egyszerűbb lenne ráírni a számokat.  Hímezve meg olyan szép lenne, legalábbis ahogy elképzelem, de inkább az egyszerűbb változatnál maradok.  Nagyon ügyes vagy, jók lettek a hóemberkéid!

     

    Puszunty  fantasztikusan néz ki a fád, irigykedek is rá!Én is szeretnék ilyet, meg még egy csomó mindent, majd meglátom mi lesz belőle.

     

     

    És egy ötlet, azoknak  akik  szeretik a könyveket:

     

    Csak ma olvastam róla én is, nov. 16-ig az  alexandra.hu online könyvesbolt oldalán nagyon - nagyon sok könyv most 40%-kal olcsóbban rendelhető meg. Még én sem néztem végig, de tuti rendelek valamit pl. Rejtő Jenő könyvvel szemezek, a fiam imádja őket és most a vastagabb, barna  dombormintás borítású, amiben több történet is van csak 2.099.- Ft-ért rendelhető. Szerintem nagyon szép ajándék.

    előzmény:
    Angela30 (3732)
    2012-11-14  11:07
  47. 2012. november 14. 21:293753.

    Sziasztok!

    Köszi mindenkinek a bíztatást, igyekszem pozitívan szemlélni a dolgokat, csak néha kesergek. De jó ezt a topicot olvasni, már nem is tudom, mi lenne velem, ha szabad félperceimben nem futhatnám át. Ma meglátta a lányom a pláza kivilágított díszítését, és rögtön belelekesült, hogy mi is vegyük elő az itthoni díszeket és díszítsük fel a lakást! Én nem tudom... szerintetek? Feldíszítsük december 20-ig? Aztán valahogy külön átvinnénk a kislakásba? Vagy hogy csináljam?

    Nekem légkeveréses a sütőm, de tovább sütöttem a csokis-narancsos kekszet. De én mindent agyonsütök, nehogy nyers maradjon, szóval lehet, hogy ez nem mérvadó.

    Tutusatu, nekem is pont ezt csinálta, mielőtt bemondta az unalmast... de akkor lett végre egy új, szuper, villanyos, szóval én örültem

    Puszunty én is odavagyok ezekért a "tekercselt" fákért, bár eddig életemben nem hallottam a vízüvegről, de most nem bírom tovább és ki kell próbálnom...!!! Kenderfonalat hol lehet venni, arról sem hallottam még?

  48. 2012. november 14. 21:243752.
    a 265 után van egy felesleges space, azt töröld ki és úgy bejön a honlapon a sablon!
    előzmény:
    buburuza (3751)
    2012-11-14  20:10

Címlap

top