Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Juj, mit eszünk!

Torolt_felhasznalo_741718
Torolt_felhasznalo_741718
Létrehozva: 2012. augusztus 27. 12:42

Sziasztok!

 

Gyerekkorom egyik kellemes emléke a párizsis zsömle. (Szigorúan "párizsi", én soha nem hívtam parizelnek...) Akárki akármit mond, nekem ízlett. Bele a vizes zsömlébe, oszt nyami.

 

Érdekes, hogy felnőttkoromban, amikor már megengedhetem magamnak, hogy "rendes" dolgokat egyek, még mindig szeretem. És még mindig ugyanúgy: csak úgy bele a zsömlébe, és kész. 

 

Ami felélesztette a nosztalgiám, az ez a teszt volt egyébként, amit nemrég olvastam.

Nem egészséges, tulajdonképpen nem is finom. Mégis: akit csak megkérdeztem eddig, szereti.

 

Neked milyen a viszonyod ehhez az élelmiszer-ipari csúcstermékhez?

PS: Ez egy habkönnyű kis hétfői topik. Nem, nem ez a legfontosabb problémám.

  1. 2012. augusztus 31. 21:33351.

    Szia, és hol lehet ezt a zsemlét kapni Gödöllőn?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (333)
    2012-08-29  12:13
  2. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 31. 21:31350.
    Ez egy szerencsés topik, ide kizárólag a párizsifanok gyűltek. Aki meg nem fan, az is normálisan véleményezett.
    előzmény:
    Hialin (348)
    2012-08-31  21:20
  3. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 31. 21:28349.
    Inkább csak olvass vissza.
    előzmény:
    Hialin (348)
    2012-08-31  21:20
  4. 2012. augusztus 31. 21:20348.

    Nem vagyok hajlandó végigolvasni mindent, de el tudom képzelni mit kaptál ezért. Gondolom a biósoknál kicsapta a biztosítékot a mert azoknál a párizsi gondolata is rettenetet kelt.

    Méreg, aki ezt ad a gyerekének nem komplett, valaki akkor se enné meg ha utánadobnák mert mi van benne, meg ne tudjátok hogyan készül,  stb...

     

    Hát én is szeretem, szoktam is venni. Most vessetek le egy szikláról

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1)
    2012-08-27  12:42
  5. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 30. 22:37347.
    A szalonna?Nem inkább a kenyér?
    előzmény:
    Amarynda (340)
    2012-08-30  14:07
  6. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. augusztus 30. 21:59346.

    Ááááá, Bubi, már annyira hiányoztak, a jó kis topikjaid.

     

    Na, igen a párizsis zsemle. A ropogós papírba csomagolt teavajjal. Ez nagyon fontos elem.

    Gyermekkori ízek, imák, szerelemek ja, bocsi ez nem az.

     

    Valamikor a 70-es, 80-as években ettem olyat, ami igazán ízlett.

    Keresgéltem drágább párizsik és zsemlék között a múltat,

    DE NEM OLYAN AZ ÍZE.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1)
    2012-08-27  12:42
  7. 2012. augusztus 30. 15:22345.
    Régen egyszer volt egy szomszédunk akik kínaiak voltak. Amikor valamilyen barbecue készült náluk, arra mindíg mézet használtak. A másik szósz amit sokszor használtak a soy sauce, meg fish sauce volt.
    előzmény:
    Amarynda (340)
    2012-08-30  14:07
  8. 2012. augusztus 30. 15:17344.

    Biztosan fugg azert egyenektol is meg attol hogy amugy mennyi a cukrod meg ilyenek.

     

    Ha te szerencses vagy akkor bunozhetsz tobbszor is

    előzmény:
    liat (343)
    2012-08-30  15:00
  9. 2012. augusztus 30. 15:00343.

    hmm. megfontolando.

     

    de en valoban nem tapasztaltam a reggeli meresnel. na, majd ezentul argus szemekkel lesem a merot...

    előzmény:
    Amarynda (342)
    2012-08-30  14:19
  10. 2012. augusztus 30. 14:19342.

    Sajnos nem igy van.  A szalonna gyorsan bomlik le es cukrot csinal a veredben.

     

    Ezert nem szabad a cukrosoknak zsiros dolgokat enni.

     

    En ha nagy ritkan bunozok  akkor mindig felugrik tole masnap reggelre a cukrom. A husos szalonnatol nem annyira de a sima fustolttol igen.

     

    En is csodalkoztam amikor mondta a specialistam de igy van.

    előzmény:
    liat (341)
    2012-08-30  14:15
  11. 2012. augusztus 30. 14:15341.

    a szalonnatol???

    attol csak a koleszterined ugralhat, de nem a cukrod.

     

    en is szoktam neha szalonna-bunozni, de meg nem vettem eszre, hogy megemelkedett volna a mertek.

    előzmény:
    Amarynda (340)
    2012-08-30  14:07
  12. 2012. augusztus 30. 14:07340.

    Isteni lehet

     

    Van aki mezzel kenegeti meg, ugy is nagyon finom lesz.

     

    ps:

     

    tudatom a topic tagokkal hogy addig piszkaltam az eletem parjat amig bement Adelaidebe a nemet henteshez es hozott egy nagy rud parizsit, meg virslit es fustolt szalonnat.

     

    Vacsora megvolt, godolom nem volt nehez kitalalni hogy mi?

     

    Holnap viszont nem merek cukrot mert a szalonna valahogy nem tetszik a cukormeronek

    előzmény:
    Csalf a Romeo (335)
    2012-08-29  14:07
  13. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 30. 09:54339.
    Miért? Nagyon finom! Akkora, mint egy óriási zsemle, csak az íze inkább kicsit a kenyérre hajaz. Halászlé mellé tökéletes, miért nem illene a párizsihoz is?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (338)
    2012-08-29  21:25
  14. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 29. 21:25338.
    Ööö.. A hasonszőrű ízlést ezennel ünnepélyesen visszavontam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (334)
    2012-08-29  12:22
  15. 2012. augusztus 29. 14:32337.

    Nagyon kicsit édesít rajta.

    Vannak akik BBQ-szósszal szeretik.

    előzmény:
    sayadina (336)
    2012-08-29  14:21
  16. 2012. augusztus 29. 14:21336.
    Almajuice? No, ezt érdemes kipróbálni! Én nagyon szeretem a húsokat gyümölccsel párosítani, de oldalasnál még nem próbálkoztam vele. Ananász is jöhet!:)))
    előzmény:
    Csalf a Romeo (335)
    2012-08-29  14:07
  17. 2012. augusztus 29. 14:07335.

    A borda nekem is az egyik kedvencem. Az enyém kb. úgy szokott kinézni, mint az alább belinkelt videón.

    Jó időben kint sütöm a grillen, télen bent a sütőben, akkor lemarad a füst is, meg hát ugye kis hamu is....persze gázon nincs hamu......

     

    Lehúzom a belső hártyát, amit papírral kell megfogni, mert nagyon csúszós.

    Ha sovány bekenem olajjal. Teszek rá fokhagymát, sót, darálok rá fekete/fehér borsot.

    Megsütöm izlés szerint ropogósra.

     

    És most jön a fontos dolog.

     

    Bespriccelem alma juice-al. Becsavarom szorosan aluminum fóliába, és beteszem a sütőbe (nagyon fontos), kb. 90-95 Celsius fokra. 2-3 óra hosszára. Addigra ha megfogod a csontot, ki tudod húzni a húsból, vagy ha felemeled a csontot fogva, a hús leesik a csontról.

    Van amikor juice helyett ananász karikákat vágok rá.

     

     St Louis Style Barbecue Spare Ribs by the BBQ Pit Boys - YouTube

    előzmény:
    sayadina (327)
    2012-08-29  11:46
  18. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 29. 12:22334.
    Nemsokára lesz halfesztivál Szegeden, és ott mindig lehet kapni ún. kakastejes cipót. Lehet, hogy csinálok egy párizsis kakastejes cipó nevű gasztronómiai innovációt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (333)
    2012-08-29  12:13
  19. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 29. 12:13333.

    Gödöllőn olyan zsemle van, hogy még! Ők úgy hívják, hogy gödöllei zsömle :)) Olyan tömör, de mégis puha és friss, hogy eggyel is fél napra jól lakik egy felnőtt.

     

    Nyamifinom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_413693 (332)
    2012-08-29  12:05
  20. Torolt_felhasznalo_413693
    Torolt_felhasznalo_413693
    2012. augusztus 29. 12:05332.
    Hát nekem is a párizsis zsömle volt a kedvencem gyerekkoromban..... nagyon finom volt...... csak nosztalgiázni szoktam róla, mert most sem a párizsi sem a zsömle nem olyan....... Akkor egyfajta párizsit lehetett kapni és nagyon finom volt..... most kapsz 50 félét, egyik rosszabb, mint a másik...., a zsömlékről nem is beszélve
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1)
    2012-08-27  12:42
  21. 2012. augusztus 29. 12:02331.

    És hogy tetszett Versailles? Szerintem egy hulladék, a szökőkút nulla.

     

    Vannak kedves kis kastélyok arrafelé. A legjobban az tetszett, ami félig egy folyóra épült.

     

    Neten ma már mindent le lehet  foglalni előre, persze van egy kis munka vele.

    előzmény:
    Amarynda (328)
    2012-08-29  11:48
  22. 2012. augusztus 29. 11:55330.

    Péntekenként van pisztrángfilé gombával grillezve. Kóstoljátok   meg egyszer. :)

    Isteni, bár én a sima sültre szavazok.

    előzmény:
    sayadina (321)
    2012-08-29  11:34
  23. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 29. 11:49329.

    Most nézem a kajás fotóimat, és ezek szerint egyszer ettünk már báránycombot is. Tökre nem emlékszem rá, de a file-név nem hazudik.

    Ezek szerint nem hagyott bennem a bárány mély benyomást.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (325)
    2012-08-29  11:41
  24. 2012. augusztus 29. 11:48328.

    Mi amikor utaztunk mindent az utazasi ugynok intezett, a szobafoglalastol meg a Versaillesbe is megvettek nekunk elore a napijegyet, ugyanigy a metrora stb.

     

    Nagyon klasszul megszervezett mindent, jobban mintha en csinaltam volna.

    előzmény:
    payaboy (326)
    2012-08-29  11:45
  25. 2012. augusztus 29. 11:46327.
    Guszta!:) Majd hozzágondolom a krumplipürét meg a céklát.:)))) Én ugyanis azzal szeretem. A zsírját meg kenyérre kenve, paradicsommal, paprikával.... na jó, mára eleget híztam virtuálisan!:)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (324)
    2012-08-29  11:38
  26. 2012. augusztus 29. 11:45326.

    Szerencsések vagytok.

    Nálunk ez Egyiptom, Tunézia kategória. 

     

    Egy normális nyaralás 7-8000 AUD négyünknek. (Görögo. szigetek + egy kis tengerparti punnyadás, szűk két hétben)

    Franciaország meg van kevesebből is. Csak ahhoz már fél évvel előbb le kel foglalni Párizsban egy magánlakást, vagy előszezonban kell menni. 

    Mondjuk ez Ausztráliából nehezebben megoldható.  :(

    előzmény:
    Amarynda (311)
    2012-08-29  11:14
  27. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 29. 11:41325.
    Én a marhát csak pörköltben szeretem. A a kedvencem. Az minden módon jöhet.
    előzmény:
    sayadina (321)
    2012-08-29  11:34
  28. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 29. 11:38324.

    Nesze, kép is.

    (Saját fotó, ha olyan van, le szokom fényképezni az általam készített ételeket.)

    előzmény:
    sayadina (321)
    2012-08-29  11:34
  29. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 29. 11:38323.

    Hasonszőrű az ízlésünk. Én csak azt az állatot eszem meg, aminek legalább 2 és maximum 4 lába van. :) (Kivétel a hal.)

    A kaviárral pont úgy vagyok, ahogy te, de számomra a pacal is pont annyira undorító.

     

    Viszont a lazacot imádom, meg a pisztrángot. Erdélyben ettem olyan istenit, hogy mindenki 20 ujját megnyaltam utána. :D

     

    Párizsis zsÖmle dö beszt! :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (305)
    2012-08-29  10:58
  30. 2012. augusztus 29. 11:38322.
    előzmény:
    gezemici (307)
    2012-08-29  11:01
  31. 2012. augusztus 29. 11:34321.

    Na, most a sült oldalas említésére keményen megindult a nyálelválasztásom...:)) Azt hiszem, szombati ebédnek be is ütemezem.

    Nagyobb keletje van nálunk, mint a tengeri herkentyűknek.:) Ha már uszonyosról van szó, akkor én inkább a pisztrángra szavazok. Itt kb. 10 kilométert kell autózni, és ott fogják ki az orrunk előtt a halastóból.:) Nemrégiben előrecsomagolt, füstölt pisztrángot vettünk, pár perc sütés után valami mennyei volt. 

    A férjuram szereti a marhahúst, de ahogy már itt megállapítottátok, nemigen lehet jót kapni a boltokban. Főleg Miskolcon nem.:( De lehet, hogy én nem tudom jól elkészíteni, mert sosem elég puha és omlós.:((( 

    Tegnap este meg  annyira elkapott a nosztalgia, hogy sonkás tojás helyett parizer and eggs-et sütöttem....  Volt hozzá friss zsemle meg gyümölcstea. A férfiak szerint jöhet máskor is....:)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (305)
    2012-08-29  10:58
  32. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 29. 11:26320.
    Semmilyen állati eredetűt nem kaphatnak. Pedig volt próbálkozás más téren is.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (237)
    2012-08-28  09:41
  33. 2012. augusztus 29. 11:23319.
    Nem emlékszem. De valószínű nem azt, mert apám hihetetlen jól főzött és bármiből ill. inkább a semmiből csinált jó kajákat.
    előzmény:
    Werbunga (315)
    2012-08-29  11:19
  34. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 29. 11:22318.

    Nekem is a kedvenc reggelim a párizsis vajas kifli paprikával, tejjel/kakaóval.

    És gyakran veszek nosztalgiapárizsit, mert az még hajazik a régi ízekre.

     

    Megyek a bódba!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (1)
    2012-08-27  12:42
  35. 2012. augusztus 29. 11:21317.
    Komolyan gondolja.
    előzmény:
    Werbunga (314)
    2012-08-29  11:18
  36. 2012. augusztus 29. 11:20316.
    Látom már, jól ellennék azon a kontinensen.:-)))
    előzmény:
    Amarynda (313)
    2012-08-29  11:16
  37. 2012. augusztus 29. 11:19315.
    És mit ettél végül, sült csontot?:-)))
    előzmény:
    Gillie (312)
    2012-08-29  11:15
  38. 2012. augusztus 29. 11:18314.
    Negrókával én sem szívesen vitatkozom, mert néha akkora sületlenségeket állít, hogy már nem is tudom, hogy komolyan gondolja-e vagy csak provokálni akar.:-((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (310)
    2012-08-29  11:07
  39. 2012. augusztus 29. 11:16313.

     

    Itt az ozik imadjak a sushit, tele van a varos sushi ettermekkel. En a szagat se birom.

    előzmény:
    payaboy (309)
    2012-08-29  11:06
  40. 2012. augusztus 29. 11:15312.
    Mondta szegény apám anno (anya nélkül nőttem fel, voltam vagy 13-14), hogy oldalast fogunk sütni. Én meg finnyás kamaszgyerek lévén az összes zsírnak látszó dolgot levágtam róla. Na, az volt ám a sült oldalas...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (305)
    2012-08-29  10:58
  41. 2012. augusztus 29. 11:14311.

    Biztositasokkal egyutt 4200.

     

    Nem kifizethetetlen de eleg sok. Ennyi penzbol itt allati kenyelmesen elmehetunk barhova tobb hetre az orszagon belul.

     

    Es ez csak az utikoltseg.

     

    Amikor Tasmaniaban voltunk 10 napot a repulotol a kocsiberlesig minden benne volt 2000 dollarban. Egy jo szallodai szoba  60 dollar korul volt egy ejszakara , jacuzzival reggelivel.

     

    Franciaorszaban amikor voltunk a szoba picurka volt  nem volt benne legkondi es 180 dollar volt egy ejszakara .

    előzmény:
    payaboy (308)
    2012-08-29  11:01
  42. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 29. 11:07310.
    (OFF: Pont ezt akartam írni, csak vannak, akikkel nem szívesen bocsátkozom, khm, vitába. Meg kell nézni egy élőlény fogazatát, bélrendszerét, és abból meg lehet mondani, milyen táplálkozású. Nekem semmi gondom azzal, ha valaki "állatszeretetből" vagy hasonló indokból nem eszik húst, csak ettől "az emberi faj nem húsevő" hozzáállástól megy fel a kritikus szintre a vérnyomásom.)
    előzmény:
    Werbunga (302)
    2012-08-29  10:50
  43. 2012. augusztus 29. 11:06309.

    Én a lazacot utálom. A múltkor nem figyeltem, és fagyasztott lazacból vásároltam be. Örült a bővebb család. :)

    Kagylótól szereztem egyszer egy enyhe ételmérgezést, azt azóta nem igazán kedvelem.

     

    előzmény:
    Amarynda (303)
    2012-08-29  10:50
  44. 2012. augusztus 29. 11:01308.
    3500 AUD-ból kijön kettőtöknek oda-vissza. Az azért nem egy vagyon.
    előzmény:
    Amarynda (301)
    2012-08-29  10:44
  45. 2012. augusztus 29. 11:01307.
    előzmény:
    Amarynda (304)
    2012-08-29  10:52
  46. 2012. augusztus 29. 11:00306.

    Én is utálom a kaviárt, a hideg ráz az ízétől, állagától, meg a kinézetétől is. 

    Viszont Cirpuson - meze részeként - simán megettem. Igaz, nem natúran, hanem tarama saláta néven, ami valójában vörös kaviár és összedolgozzák kenyérbéllel, citrommal, sóval, fetával, olivával. Hihetetlen finom kence a végeredmény. 

     

    Karácsonyra fogok csinálni előételnek. 

     

    A párizsi téma meg jó.  mi nagyon szegények voltunk és csak arra tellett. De imádtam, paprikával, vagy csak simán zsömlébe, ha már vaj is volt alatta, akkor megettem egy egész zsömlét is 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (298)
    2012-08-29  10:35
  47. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 29. 10:58305.

    Borzalmas néz ki a kaviár, kevés undorítóbb kinézetű ételt ismerek.

    Az ún. tenger gyümölcseit sem szeretem. Még a rák, homár, azt megeszem, de a többi boá. (Az a nyami ellentéte.) Polipot egyszer próbáltam, kagylót, csigát sose, nem is fogok. 

     

    Amit még szintén nem szeretek, az a lazac, mert amikor Finnországban éltem, RENGETEG lazacot ettem (az ott nem nagy szám), és szerintem egy életre telítődtem vele.  Konkrétan azóta szinte ránézni sem tudok a lazacra, pedig már sok év telt el azóta.

     

    Viszont a párizsis zsömle meg a sült oldalas megunhatatlan. Prolibubi.

    előzmény:
    Amarynda (303)
    2012-08-29  10:50
  48. 2012. augusztus 29. 10:52304.

    Korhazban a beteg:

     

    szojaporkolt, szojakolbasz, szojafasirt

     

    szojanovernek hogy beszartam........

    előzmény:
    Werbunga (302)
    2012-08-29  10:50
  49. 2012. augusztus 29. 10:50303.

    Teljesen megertelek. En soha nem szerettem egyiket se, pedig itt ha partyra megyunk az ausztralok nagyon szeretik a kaviart is es a tengeri herkentyuket is. Sokszor amikor latom a rakkoktelt meg hasonlokat elszomorodok, es remenykedem hogy valami "jobbat" mondjuk egy egyszeru csirket vagy valami jopofa sultet is csinalnak.

     

    Annyira itt nem dragak ezek mert ugye tengerrel vagyunk korulveve, de en sosem voltam oda ertuk. Amikor eloszor es utoljara ettem osztrigat az osszes szor felallt rajtam. Megtoltve meg sutve meg csak csak, de nyersen ajaj

     

    A ferjem szereti a kaviart is meg a halfeleket, rakot stb.

     

    A jofajta rantott halfile johet krumplival  nekem is meg tartarral de a tobbit meghagyom masnak. az egyeduli dolog amit nagyon szeretek a fustolt kagylokonzerv. az nekem is nyami

     

    egyebkent meg milyennoazilyen aki nem szereti a kaviart????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (298)
    2012-08-29  10:35
  50. 2012. augusztus 29. 10:50302.

    Az ember mindenevő, a fogazata is ennek megfelelően alakult ki!

     

    Már a másik topikban is említettem: teszek rá, hogy vega vagy és szójával tömöd magad... De hogy egy pici gyereket is ezzel etess?! Az egyik legallergénebb anyag, amit ismerünk, ráadásul ha a származási helye sem ismert, akkor könnyen lehet, hogy génkezelt is!

    Kábé két oldalon másoltam be anno a lehetséges mellékhatásait.:-(((

    előzmény:
    dani zsuzsanna (284)
    2012-08-28  14:33

Címlap

top