Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

30-hoz közel, egyedül

Epifánia
Létrehozva: 2012. augusztus 17. 15:01

Sziasztok!

 

29 éves vagyok, nemrég ért véget egy hosszabb kapcsolatom, erről indítottam is itt pár hete egy fórumot.

 

Mivel előfordul, hogy esténként egyedül vagyok itthon, szívesen beszélgetnék szintén egyedülálló harminchoz közeli vagy harmincas nőkkel, ők hogyan élik meg azt, hogy még nem találták meg az igazit, vagy megtalálni vélték, de mégsem ő volt az?

 

Hogyan próbáltok újra ismerkedni, egyáltalán milyen esélyeket láttok arra, hogy menni fog?

 

Korábban már voltak ehhez hasonló fórumok, de egyik sem élő, úgyhogy gondoltam nyitok egy újat.

 

Egyébként magamról annyit, hogy egy intelligensnek és vonzónak tartott nő vagyok, önálló egzisztenciával. Nem tartom jelenleg sem a nagykést a csuklómhoz :), amiért jelenleg nincsen párkapcsolatom, sőt, elkezdtem élvezni az egyedüllétet és azt, hogy azt csinálok, amit csak akarok. Viszont van bennem egy egészséges félelem, amiért nem tudtam eddig megfelelni a társadalmi elvárásoknak (család, gyerek). 

 

Szóval várom a sorstársakat.:)

 

 

  1. 2012. szeptember 20. 12:08326.

     A francba, látod kóválygok összevissza .

    Még jó, hogy terelgetsz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_132875 (317)
    2012-09-19  10:02
  2. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. szeptember 19. 21:12325.
    ezvan.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_132875 (324)
    2012-09-19  20:56
  3. Torolt_felhasznalo_132875
    Torolt_felhasznalo_132875
    2012. szeptember 19. 20:56324.
    Jó, így már teljesen értem. Sajnálom, nem akartalak felzaklatni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (323)
    2012-09-19  17:41
  4. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. szeptember 19. 17:41323.

    a gyerek soha nem látta az apját és az apja sem látta a gyereket az elsö ultrahang képen kivül.

     

    nincs semmilyen kapcsolat lassan 2 éve, mióta terhes lettem.

    az apának most már joga sincs keresni-ezt lerendeztem.

    igy már érthetöbb vagyok?

     

    szerinted mégis milyen embernek tartom?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_132875 (322)
    2012-09-19  11:11
  5. Torolt_felhasznalo_132875
    Torolt_felhasznalo_132875
    2012. szeptember 19. 11:11322.
    Persze, értem mire gondolsz. De kérdem azt, milyen gyakran látja apját a gyerek és milyen ember az apja véleményed szerint?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (321)
    2012-09-19  11:09
  6. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. szeptember 19. 11:09321.

    félreértettél, én nem is várom el senkitöl hogy helyettem nevelje a fiam. de ha spec együtt élnénk, akkor látna apaképet a kicsi pl.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_132875 (318)
    2012-09-19  10:06
  7. Torolt_felhasznalo_132875
    Torolt_felhasznalo_132875
    2012. szeptember 19. 10:10320.
    Néha vaciláltam én is egy darabig.....hogy lehet, hogy lelkésznek kellene mennem.....de aztán rájöttem, hogy marha nehéz lenne.
    előzmény:
    születettszingli (309)
    2012-09-17  18:15
  8. Torolt_felhasznalo_132875
    Torolt_felhasznalo_132875
    2012. szeptember 19. 10:07319.
    Na tessék, 1 napig nem vagyok, aztán már megy a sírás-rívás.....vágjuk fel az ereinket közösen?
    előzmény:
    Mangó (307)
    2012-09-17  18:09
  9. Torolt_felhasznalo_132875
    Torolt_felhasznalo_132875
    2012. szeptember 19. 10:06318.
    Szerintem nem apát kell kerítenetek, az már van neki. Ha így álltok hozzá, jóhogy minden pasi megijed. A jövőbeli párnak csak elfogadnia kell, hogy van mástól gyereke, szerintem akkor jár el bölcsen, ha nem szól bele a nevelésébe, maximum a véleményét elmondja, ha kérdezik. De mivel nem saját gyerek, ha lesz közös gyerek, abban nyilván beleszólhat. Nekem legalábbis ez a véleményem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (306)
    2012-09-17  17:42
  10. Torolt_felhasznalo_132875
    Torolt_felhasznalo_132875
    2012. szeptember 19. 10:02317.
    Hova fordulsz vissza? Most montam, hogy jó úton haladsz.....
    előzmény:
    Mangó (304)
    2012-09-17  15:43
  11. 2012. szeptember 18. 19:54316.
    azzzz...én is így fetrengtem a röhögéstől először aztán a keresztneve alapján megtaláltam a facebookon vallásos, egyházközeli ismerősnél, így meglett a teljes, nem hétköznapi neve és a gugli igazolta az állítását utána meg azon röhögtem, h ilyen a mesében nincs és naná h ez is velem történik....ki mással
    előzmény:
    regan (315)
    2012-09-18  19:47
  12. 2012. szeptember 18. 19:47315.

    haha, méghogy papnövendék!    

    jókat derültem az utóbbi beírásokon!

     

    az "idősebbeket" kérdezem: ti nem találkoztok azzal a jelenséggel a munkahelyen, hogy MINDENKI terhes-babázik-gyesen van a veletek egykorúak között? 

    én már lassan úgy érzem magam odabent, mint egy frusztrált UFO... de tényleg, ebben semmi túlzás nincs: a korosztályomban (30-35) SENKI nincs aki ne tartozna a fenti 3 kaszt valamelyikébe...  egyedül is én vagyok egyedül :/ na ezt jól megaszontam... 

     

  13. 2012. szeptember 18. 15:09314.

    Itt nemcsak a szerelem hajkurászáson van szó, esetlegesen a családalapítás is fenn foroghat.

    És szerintem vagyunk itt páran aki már bőven 30fölött van, ebben az esetben már talán annyira nem mindegy :-S

    Oké, ne általánosítsunk, hogy Minden pasi d...ni akar mert nem így van, viszont a próbálkozások zömében mégis ezzel találkozunk, és hárítunk.

    Amíg kapcsolatban voltam én is másképp láttam ezeket a 'jelenségeket':-S 

     

     

     

    előzmény:
    HataMari (313)
    2012-09-17  18:47
  14. 2012. szeptember 17. 18:47313.

    Meg 30 evesek sem vagytok,fiatalok,van aki gyerekkel,van ,aki nem-es azon feltek,hogy nem lesz mar soha tobbe pasitok.Nem kene ezen panikolni,fiatalok vagytok,majd jon az a szerelem,mikor jon.

     

    Aztan hogy ki hogyan reagal,ir sms-t,ad zold utat,az csakis egyen kerdese-van olyan no,aki iranyitani akar egy kapcsolatban,es van olyan ferfi,aki pont ilyen nore vagyik!Es mindenki teszi a maga modjan,erre aztan nincs jol bevalt recept!-plane irkalni,hogy a legtobb pasi csak dugni akr,es kesz...haaaat lanyok,ha Ti szinte csakis ilyenekkel talakoztok,az nem a ferfiak hibaja...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_256863 (310)
    2012-09-17  18:18
  15. 2012. szeptember 17. 18:43312.
    ő nem ez a típus volt, bár nem mindig ismerte el  h igazam van, de a történeteiből kiderült, h nem sok sikere volt a nőknél ( pedig nem csúnya, nem buta, csak túl félénk meg béna szegény) és így jött vhogy h akkor menjünk papnak....de még tanuló, szóval cölibátus még nincs....mik vannak
    előzmény:
    Mangó (311)
    2012-09-17  18:30
  16. 2012. szeptember 17. 18:30311.

    Na, hallod, egyik barátnőmnek van egy fiatal pap haverja. 

    Nagy ritkán elmegyünk bandázni:-) De ez a papfiú, hogy hogy tud vadulni, hujjujujj, cigi, pia, káromkodás, csak nő nem .

    Marha jól néz ki és eleinte nem tudtam, hogy ki ő, mi ő, egy buli alkalmával, iregtem-forogtam körülötte, aztán rámszóltak, hogy inkább ne, mert immunis a nőkre. Bakker.... 

     

    előzmény:
    születettszingli (309)
    2012-09-17  18:15
  17. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. szeptember 17. 18:18310.

    Én értelek, a barátnőm is így gondolkodik, de én nem tenném...

    Ha érdekled, jelentkezni fog, ha nem váltottad ki belőle akkor abból nem is lehet semmi hosszú távú, vagy semmi jó...

     

    Elég, ha az ember lánya csak válaszol és akkor sem jó az azonnali visszajelzés.

     

    Ja és igen, kell a pasiknak is a "visszajelzés", de a  szó azt is jelenti egyúttal, hogy válaszolsz a jelzéseire.

     

    Ha nincs mire akkor minek is kellene ?? Lehet zöld az az út, de előbb várd meg , hogy megnyomja -e a gombot!

    előzmény:
    Mangó (296)
    2012-09-17  14:13
  18. 2012. szeptember 17. 18:15309.
    hátha ott vannak jóféle papok? jut eszembe, az eddigi legleglegtárskeresősnabaszdmeg-pillanat az volt, mikor egy papnövendék írt rám míg ki nem nyomoztam, h tuti, addig azt hittem, kamuzik, de nem döbbenet, hol tart a világ, pedig aztán nem vagyok prűd
    előzmény:
    Mangó (302)
    2012-09-17  15:04
  19. Torolt_felhasznalo_256863
    Torolt_felhasznalo_256863
    2012. szeptember 17. 18:11308.

    Dehogy vagy kretén... !!

     

    Van egy harmincas barátnőm...Na rajta aztán  lemérhető mindez, pedig értelmes, többdiplomás és még nagyon mutatós is....Csak valahogy Ő sem várja ki, hogy a pasik lépjenek..Ha egyet lép, ő lép 3-at és ezt valahogy tényleg nem szeretik. Valahogy átugorja ezzel a lényegét az egész ismerkedési folyamatnak és így kimarad egy pár létfontosságú dolog....

     

    Hogy egyre jobban foglalkoztasd a gondolatait, a hiány, majd a lépéskényszer..., a várakozás, hogy hogyan reagálsz...stb. Nem lehet az ember nyitott könyv már az elején, mert úgy csak nagyon kevesen akarják lapozgatni...

     

     ...és hát be kell látni, hogy a legtöbb pasi kizárólag szexet akar és a nagy részük foglalt és az is szándékozik maradni..

     

    Azért vanak tipikus viselkedési formák, így az elején már rá lehet jönni szerintem...Na meg semmiben sem szabad beleélni magatokat, mert a nagy számok törvénye alapján sok a felesleg..

     

    Huh...na nem szívesen lennék  a mai világban szingli, az biztos!Viszont én is kipróbálnám a társkeresőket, de tényleg kell hozzá a kitartás, a türelem és , hogy nem szabad véresen komolyan venni...

    előzmény:
    regan (284)
    2012-09-16  19:53
  20. 2012. szeptember 17. 18:09307.

    :-(

    Nektek azért nehéz a pártalálás, mert van csemete, nekünk meg azért mert nincs és ha ilyen rosszul haladunk, ki tudja, hogy lesz-e egyáltalán?! 

    Lehangoló az egész és mindegy, hogy melyik táborba tartozunk, egy a lényeg, szarul állunk:-S

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (306)
    2012-09-17  17:42
  21. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. szeptember 17. 17:42306.

    igen, emlékszem rád, hazaköltöztél a szüleidhez, ugye?

     

    hát a kis manókról nem tehetünk... egyedül kell helyt állni. Komolyan mondom, fel kell  kötnünk a gatyát ha apucit szeretnénk nekik találni.

     

    mert hogy ugye "zabigyerek" meg "kakukktojás" meg "úgyis elkelünk" jönnek az éterben.

     

    de a tapasztalatom szerint esélyünk sincs, hogy öszinte legyek.

    előzmény:
    Sarkofag (305)
    2012-09-17  17:26
  22. 2012. szeptember 17. 17:26305.

    Aszem egy cipőben járunk

    28 vagyok, kisgyerekkel, egyedül. És kissé ki vagyok éhezve

    Egyébként  pánikolok is meg nem is. Mert pont ezen gondolkodtam, a 28-30 éves csókák nagy része már házas,  vagy menyasszonya van stb. Én meg még hátrányból is indulok, anyuka révén 40 év felettivel nem igen akarok próbálkozni, 28 év alattival meg még inkább nem. 

    A 40 év felettiek általában csak dugni akarnak és nősek vagy elváltak és eszük ágában sincs megint nősülni. 

     

    Neked hogy megy kisgyerekkel a pasizás? Az enyém két hónapos, szóval még nagyon az elején vagyok mindennek. De parázok hogy mi lesz ha lemaradok minden jó pasiról, aztán be kell érnem valami rokkanttal

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (280)
    2012-09-16  17:55
  23. 2012. szeptember 17. 15:43304.

    Rendben mesterem, engedelmes tanítványod leszek.

    Akkor visszafordulok, jó?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_132875 (303)
    2012-09-17  15:08
  24. Torolt_felhasznalo_132875
    Torolt_felhasznalo_132875
    2012. szeptember 17. 15:08303.

    Na, a mártíromság viszont nem áll jól. Azt hagyjuk másokra!

     

    Mit nem csinálsz jól? 

     

    Nyitva hordod a szíved ilyen randik alkalmával? Erre az 1 kérdésre, ha igen a válasz, akkor nem benned van a hiba.....ennyiben össze tudom foglalni kb. 100 netes randim tapasztalatát 5-7 évvel ezelőttről. Most már átadtam mindent tudást padavanom, mehetsz utadra.

    előzmény:
    Mangó (302)
    2012-09-17  15:04
  25. 2012. szeptember 17. 15:04302.

    Bakker, köszi, dehát vmit mégsem csinálok olyan jól .

    Nem baj, megyek én zárdába, indulok is...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_132875 (300)
    2012-09-17  14:52

Címlap

top