Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Szülők a kórházban

Gillie
Létrehozva: 2012. augusztus 16. 14:05

Előrebocsátom, nem célom az egészségügyet és az egészségügyben dolgozókat szidni, mert többségében pozitív tapasztalataim vannak.

Csak  kíváncsi lennék, hogy egy női oldalon, női fórumon mi a témához a hozzáállás. (egy másik oldalon rendkívül negatív)

 

Megfordultunk a gyerkőcökkel az elmúlt néhány évben pár alkalommal, inkább kisebb horderejű problémákkal 3-5 napot kórházban. Több kórház, vagy ugyanazon kórház más osztályai. A legtöbb helyen a szülőket valami szükséges rosszként kezelik, elviselik, mert muszáj.  A szülők ottlétének a minimum feltételeit is alig teremtik meg. Ugyanakkor a gyerekek gondozásába, ápolásába vastagon belekalkulálják őket, ha nem lennének ott, gyakorlatilag az étkeztetéseket nem tudnák megoldani.

 

Sok mindent megértek, itt nyilván örök, hogy nincs pénz erre-arra, bérezésre, minőségi munka és ellátási körülményekre, miegymás. De azt nem értem, hogy miért ragadt le a szemlélet valahol 30 évvel ezelőtt, miért nem lehet a szülőket együttműködéssel kezelni. 

 

 

  1. 2012. augusztus 17. 11:02101.

    Évike, frissitsd fel a memóriád-én azt javaslom, és spóróld meg mind magadnak, mind nekem az ismételt előadást.

     

    Hidd el, szép az élet, és igazságos, és nincs oly titok mi napvilágra ne jőne:)

     

     

    előzmény:
    évi* (100)
    2012-08-17  10:58
  2. 2012. augusztus 17. 10:58100.

    Legalább elárulnád, hogy mi a másik regem, és miből gondolod, hogy az az enyém?

    És tényleg nagyon szeretném látni azt a hozzászólást, amit nekem vélsz.

     

    Istenbizony megspórolnám, csak érdekel, hogy ki a másik "személyiségem"...

    előzmény:
    mosolyka (99)
    2012-08-17  10:54
  3. 2012. augusztus 17. 10:5499.
    Jajj akartam is írni, hogy az "összetévesztesz valakivel" c. egyfelvonásos előadást spóróld meg
    előzmény:
    évi* (98)
    2012-08-17  10:51
  4. 2012. augusztus 17. 10:5198.

    Szerintem Te összetévesztesz valakivel.

    Soha nem volt és nem is lesz másik regem. Nem tudom, milyen elfelejtős sztoriról van szó, de ha az lenne a véleményem, amiről itt írsz, azt simán megírnám évi* név alatt. Sem féltékeny, sem dühös nem vagyok szerencsére.

    előzmény:
    mosolyka (97)
    2012-08-17  10:44
  5. 2012. augusztus 17. 10:4497.

    Évike, most előadod a hattyú halált itt nekem,hogy hű meg ha, majd pár óra mulva egy másik reg-el meg nyomod a szokásos szövegedet, féltékeny dühből indítva, mert képtelen vagy megérteni, hogy ha valaki nem tud valakit elfelejteni(gondolok itt egy olyan pasira, aki képtelen elfelejteni egy adott nőt) arról nem tehet-van ennek értelme?:DD

     

    Ezzel meg kell békélni és elfogadni, de a legjobb ha barátsághba marad a 2 db emberke, mert szükségük van egymásra, akár tetszik ez neked, akár nem-ez így van. Természetesen napi szinten kiverheted a patáliát-csak felesleges, attól még egyetlen embert nem fogsz tudni bekorlátozni:) 

    előzmény:
    évi* (96)
    2012-08-17  10:40
  6. 2012. augusztus 17. 10:4096.

    Ne haragudj, hogy egyetértettem veled! :-)

     

    Sok más embert is "megtaláltam", akinek válaszoltam a hozzászólására, és egyiket sem akartam bántani, ahogy Téged sem, de nagyon fogok figyelni, hogy többet ne forduljon elő.

     

    Most tök komolyan. Bántó volt a hozzászólásom?

    előzmény:
    mosolyka (95)
    2012-08-17  10:37
  7. 2012. augusztus 17. 10:3795.
    Már megint megtaláltál?
    előzmény:
    évi* (94)
    2012-08-17  10:35
  8. 2012. augusztus 17. 10:3594.
    Teljesen jól tettétek, ehhez jogotok van.
    előzmény:
    mosolyka (90)
    2012-08-17  09:48
  9. 2012. augusztus 17. 10:3493.
    Ott elég sok igazán nagy taplóval találkoztam.
    előzmény:
    Gillie (86)
    2012-08-17  09:19
  10. 2012. augusztus 17. 09:5192.

    Heim Pál.

    6 gyerekágy mellett bent volt kettő kinyitható fotelágy - 4 gyerek így járt, kettőnek bent aludhat valakije - éjszakánként 1500 (vagy 2000 ?) forintért. Mi persze azonnal mondtuk, hogy bent fogok aludni, igaz ehhez kellett a TAJ kártyám is valamilyen okból, de végül valahogy azt is odavarázsoltuk. A kórházi tartózkodás ideje alatt a fotelágy árának legalább ötszörösét biztos kifizettem a kórháznak. Étel a gyereknek járt, nekem nem - igaz mondták, hogy lemehetek a kajáldába ahol a dokik is kajálnak, és ott volt viszonylag olcsó, ehető menü is. Valóban le is mentem ebédelni.

    Egyéb sokmindent én csináltam a gyerekkel - pelenkázás, öltöztetés, fürdetés, kötözésre menni vele, szólni ha lecsepeg az infúzió, stb. De ezeket egyébként is én szerettem volna csinálni.

     

    Egy másik ágyon egy nem annyira tehetős család gyermeke feküdt, nem a fotelágyak melletti ágyba rakták, hiszen ő nem tudott fizetni a fotelágyért napi nemtommenyit, ennek ellenére anyuka ott aludt minden éjjel a hokedlin félig ülve, mert a gyerek félt egyedül ottmaradni éjjel. Sem a többi üres gyerekágyat nem használhatta  anyuka (hiszen bármikor jöhet másik beteg), sem a fizetős - ám pár éjjel egyébként üresen álló - másik fotelágyat (hiszen nem fizetett). Értem én. A szabály az szabály.

     

    Persze volt olyan anyuka is aki ha bejött behozta a kisebb testvéreket, és a nővérektől kért bébiételt a gyerekének, mert a gyereke szerinte éhes (ő nem hozott be semmit egyébként). Meg cumisüveget. Meg pótruhát. Meg vizet. Meg mindent. És a hazafelé útra is a testvéreknek is. És ha nem kapott iszonyatos sírást rendezett, hogy mert ő szegény, és elhagyta a férje és nemtomhány gyereke van, és az egyik beteg. Persze a békesség kedvéért kapott is ezt-azt, csak ne ordítson már. Értem én ezt is.

     

    Összességében persze kiderült, hogy emberek dolgoznak itt is, ha látják, hogy pozitívan állsz hozzájuk, ők is igyekeznek - melyikük mennyire az változó persze. Ennek ellenére a 8 év alatti gyerekkel jó lenne ha az egyik szülő bent lehetne ha szeretne, és ez nem lenne csakis kizárólag anyagi kérdés. Lehet, hogy ez azóta változott - nem tudom, de szerintem a szomszédos ágyon fekvő kisfiú anyukája az éjjeli hokedlin alvásból felkelve nem igazán tudott frissen-fiatalosan szembenézni a gyerek betegségével...(persze mondták nekem, hogy van egy alapítvány aki tud segíteni, ha gond a pénz, de én úgy éreztem, hogy inkább meghagyom a lehetőséget másoknak. Illetve van valami "közeli" anyaszállás is, ahol éjjel lehet aludni - de én mindenféleképpen ott akartam szó szerint mellette lenni.)

     

    Összességében nem volt rossz tapasztalatom, de talán lesz majd egyszer olyan jólét Magyarországon, hogy a 8 év alatti gyerek anyukájától nem kell pénzt kérni azért, hogy egy nyomorult fotelágyon ott aludhasson a gyereke mellett....és leszünk majd olyan kulturáltak, hogy nem élünk vissza ezzel a lehetőséggel.

     

    előzmény:
    Gillie (1)
    2012-08-16  14:05
  11. 2012. augusztus 17. 09:5091.

    ...akkor sem zavart senkit. Velem foglalkozott, nem hangoskodtunk, nem nézegette a 70 és a halál közötti nénikéket, viszont nekem segített felülni, tisztálkodni stb.

    A pajzsmirigy műtét sokkal rosszabb, mint egy császármetszés, mert egyrészt mélyaltatás, másrészt egy csomó vért veszíteszt, a vérveszteség csökkentrése miatt miatt már előbb befektetnek és lenyugtatóznak, hogy csökkenjen a vérnyomásod, púlzusod, ráadásul a fejedet se tudod felemelni, mert a nyakad van keresztül vágva. És a felüléshez, bármilyen mozgáshoz először a fejedet kell megmozdítanod...

    előzmény:
    asztanaviszta (89)
    2012-08-17  09:44
  12. 2012. augusztus 17. 09:4890.
    Minekt nem érdekelt, hogy mit mondanak a nővérkék, elüdültünk a kissámlin is a gyerek mellett éjjel-nappal. 
    előzmény:
    Gillie (1)
    2012-08-16  14:05
  13. 2012. augusztus 17. 09:4489.
    Én a  pajzsmirigy műtétedre értettem, amikor veled volt ott a férjed.
    előzmény:
    ardian (88)
    2012-08-17  09:36
  14. 2012. augusztus 17. 09:3688.

    ott voltak a szobatársaim férjei is (5 dn.), kivéve azt a hagyományos apukát, aki a haverjaival elment leinni magát a gyerek születése alkalmából

     

    nem zavart, hogy ott vannak, a saját feleségükkel és gyerewkükkel törődtek...

     

    Az újszülöttek voltak a legzavaróbbak, mert az első nap szunyókálásda után megélénkültek és rájöttek, hogy baromi éhesek, viszont az Istvánban elkötelezett a személyzet a szoptatás iránt, ezért semmi pótlék, s míg be nem indult az anyatej (2.-3. nap), hat kis éhes száj bömbölt sztereóban. (Ja, bababarát kórház, a baba veled van végig - ha akarod, ha nem...)

     

    Ezek után tőlem a Sziget fesztivál közönsége is beköltözhetett volna a szobába, az sem érdekelt volna.

     

    előzmény:
    asztanaviszta (87)
    2012-08-17  09:27
  15. 2012. augusztus 17. 09:2787.
    Gondolom te is nagyon örültél volna, ha a szobatársaidnak dekkol ott reggeltől-estig a férje, miközben te nyugalomra vágysz és nem akarsz egy vadidegen férfihoz alkalmazkodni.
    előzmény:
    ardian (76)
    2012-08-16  15:50
  16. 2012. augusztus 17. 09:1986.

    Az egyik ilyen rossz tapasztalat nálam is a Lászlóból volt. Egy kivételtől eltekintve teljesen profin ellátták a gyereket, de azt leszámítva a légkör valami piszok negatív volt.

     

    Az egy kivétel az volt, hogy mire felépült a rotából a gyerek vénagyulladást kapott. Az orvos rém cinikusan először közölte, hogy ez egy olyan szövődmény, amit a felvételkor a nyilatkozatban aláírtunk és elfogadtunk. Aztán hozzátette, hogy ja egyébként meg valószínűleg attól van, hogy 5 napig hagyták benn a branült a karjában, holott a harmadik napnál cserélni kellett volna.

     

    De semmi sajnáljuk, hogy így alakult. 

    előzmény:
    évi* (85)
    2012-08-17  08:54
  17. 2012. augusztus 17. 08:5485.

    Én a Lászlóban voltam gyakorlaton. Nem tudom, mikor volt ott a gyereked, de naggggyon jól tetted, hogy nem hagytad ott. Nagyon durva volt a helyzet, amikor mi ott voltunk.

    A csecsmő osztály elfogadható volt, de a gyerekosztály egy rémálom...

    Egyedül a gyerekintenzív volt nagyon profi.

    előzmény:
    dani zsuzsanna (82)
    2012-08-16  22:03
  18. 2012. augusztus 17. 08:4884.

    az én gyerekeim az
    Istvánban születtek, ott bárki bemehet és végigtaőpizhatja az újszülötteket... ez először nekem nagyon furi volt (amikor az öcsém született még csak üvegen keresztül lehett nézegetni, mivel koraszülött volt, 2-3 hónapig csak így láttuk, anyukámat is csak néha engedték be, miután kiderült, hogy nem tud szoptatni, egyáltalán nem (akkoriban még nem foglalkoztak a koraszülöttek lelki életével)... 

     

    szóval, először fura volt, de aztán úgy voltam vele, biztos tudják, mit csinálnak, és ez megalapozta a későbbi hozzállásomat az újszülöttekhez. legalább laza anyu lettem, aki nem aggódja agyon magát, a nagyot 4 hónaposan kivittem az apja után Rómába, jöttünk-mentünk velük már pár napos, pár hetes koruktól kezdve... és egyik sem volt beteges, csak mikor közösségbe kerültek, akkor volt húzós az első pár hónap, azután ezen is túljutottunk.  

    előzmény:
    Lillaréka (80)
    2012-08-16  19:10
  19. 2012. augusztus 17. 08:4883.

    Jogos igény a pontos tájékoztatás, ennek ellenére én is sok ilyenről hallottam.

    Szerintem ilyenkor lép képbe az alulmotivált, bunkó munkaerő. Más okot nem látok rá...

    előzmény:
    Gillie (78)
    2012-08-16  18:16
  20. 2012. augusztus 16. 22:0382.

    hát én is zsuzsika vagyok

    viszont nekem mandula műtétem volt régen.a heim pálban..vagy szemben lászlóban?!talán..

    álltalánosban volt.4 ik 5 ik talán.

    volt amikor felébredtem közben..vagyis fél kómában voltam,tudni kell hogy akkor még valami éter szerű dologgal altattak,amit a szám elé tettek..nagyon féltem..lényeg hogy nem fekve találtam magam hanem inkább mint egy fogászati szék szerű dologban..és láttam,hallottam ami megy körülöttem.persze kábán..szerintem ki is buktam a székből..utána már se kép se hang csak amikor vittek a szobába.a nagy műtősfiú

     

    második műtétem ciszta műtét volt 23 évesen..ott se nem ébredtem fel,se rossz élmény nem volt.elit kórház.brüsszelben műtöttek,teljes altatásban.nagy műtét volt.kilukadt petefészek cisztám volt.a sebem szép viszont,elég sok idő volt mire nem fájt

     

    harmadik műtét,most a császáros szülésem,és epidurális érzéstelenítésben,nem altatva.hát arról nincs jó élményem..

     

    a kislányommal bennt voltunk kórházban,a lászlóban..de én egy percre sem hagytam ott sehol,még a vizsgálotakra,infzio bekötésre sem.ágyat nem kaptam,pedig rendesen fizettem tb-t..a földön feküdtem egész héten míg bent voltunk.megágyaztam magamnak.úgy látszik ágy csak kiváltságosoknak jár,mert volt akik kaptak,voltak akik nem.ez egy ilyen ország,nem csodálkozom semmin.de tuti hogy a nővéreknek könnyebb ha bent a szülő,hisz én etettem,én vettem a biliből a széklet mintát,nem nyűgös,nem sírt.meséltem ,bohóckodtam,rajzoltunk,behoztuk babát,játékot neki.itattam,erőltettem az evést is.lementünk a kertbe naponta sétálni mikor az infuzio nem volt rajta.egész jól kezeltük a helyzetet

    nem értem miért nem engedték be régen a szülőket.tiszta kínzás a gyereknek,a fájdalom plussz nem tudja mi van.meg a szülő hiánya..sajnáltam mikor sírtak a kicsik,amikor mandula műtétem volt

    előzmény:
    évi* (74)
    2012-08-16  15:47
  21. 2012. augusztus 16. 21:2181.

    Most hirtelen megszámolni sem tudom, hogy hányszor voltunk kórházban a gyerekeimmel. A naggyal kb. 5-6 alkalommal, ebből háromszor műtét miatt, a kisebbikkel is legalább 3x. 

    Soha nem hagytam őket egyedül egy percre sem. Nem érdekelt, hogy adnak-e ágyat és kapok-e enni , a gyerekem gyógyuljon meg, ez volt a fontos. Amikor kiderült, hogy bennt kell maradni, mindig kérdezték, hogy anyuka vagy apuka marad-e? Vidéki kórház.

     Nekem 7 évesen vették ki a mandulámat, együtt feküdtünk a kórházban a tesómmal és egy oszt.társammal, tök jó buli volt, a mai napig emlékszem részletekre, hogy miket játszottunk. Szülők csak látogatni jöhettek. Engem nem viselt meg. 

    előzmény:
    Gillie (1)
    2012-08-16  14:05
  22. 2012. augusztus 16. 19:1080.

    Háááát. a társalgószerű részbe nem túl jó ötlet kivinni az újszülöttet. 

    Apuka bemehet a szobába  és kezébe veheti.

    De mondjuk ne este 10 órakor produkálja magát a gyermekágyas osztályon.

    (ilyenben is volt részem.. a szomszéd szobában apuka volt a főszereplő... jó hangosan. szóltam a nővérnek amikor már 2 órája harsogott tőle az osztály, hogy legyen szives küldje haza )

    Ami meg a rokonságot illeti.. legyenek szivesek megvárni, amig anyu hazamegy a babával. Nem olyan sok az a 3-4 nap.

    Ha meg valaki azt szeretné, hogy nála napi 24 órán át ott legyen az egész akárhányfős rokonsága valamint barátai és üzletfelei az kérjen külön szobát és fizessen érte.

    Az meg a magánvéleményem, hogy a szűk családon kivül ne tapogassa senki a kisbabát. Apu-anyu- nagyobb tesók... akikkel a mama együtt volt a terhesség alatt naponta.

    És este legkésöbb 9kor a gyermekágyas osztályról húzzanak haza a látogatók, ha többágyas szobában van a mama.

    Mondjuk  többórát ott tölteni látogatóként szerintem bunkóság.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (79)
    2012-08-16  18:49
  23. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 16. 18:4979.

    Szülészeten történő látogatásról:

    Szerintem az sem jó,hogy apuka üvegen keresztül láthatja a kisgyerekét és az sem ha többen vagyunk egy szobában és mindenféle idegen előtt kell szoptatni.

     

    Véleményem szerint az egyágyas szobákban lehessen szabad a választás,ahogy a kismama szeretné.

    A többágyasoknál pedig ki kellene alakítani egy közös társalgó szerű részt a folyosón.Nem nagy dolog pár szék,asztal kellene.Ott mindenki fogadhatná a látogatót,és az apa is kezébe vehetné a kicsit. 

    előzmény:
    Lillaréka (63)
    2012-08-16  15:33
  24. 2012. augusztus 16. 18:1678.

    Nekem azzal semmi bajom, ha nem lehetek ott vizitkor, azzal viszont már igen, hogy vagy sikerül információt kapnom a gyerekről, vagy nem. 

     

    Két tapasztalat, hogy konkrétabb is legyek:

     

    Kiscsaj benn rotával. Minden reggel más orvos, vszínű az ügyeletes jön be, stabil, kijelölt kezelőorvos nincs. Akkor kérdezhetsz, ha tudsz és tud válaszolni, de ezen kívül eső időben elérhetetlenek.  

     

    Bőrgyógyászat. Ott egyáltalán nem tudod, hogy ki a kezelőorvos, kitől és mikor lehet kérdezni. De itt még a nővérek nagy része is agybajt kap, ha egy szülő rájuk néz.

     

    Tehát messze nem arról szólt a történet, mint amit az *Évi emlegetett, hogy nem érdekelt volna. Félreértés elkerülése végett nem arra vágyom, hogy napi félórás konzultációkat folytassak, de időről időre szeretném megtudni kulturált keretek között, hogy mi a helyzet. 

     

     

    előzmény:
    évi* (59)
    2012-08-16  15:29
  25. 2012. augusztus 16. 15:5977.

    Na, felnöttként anyukám engem is őrületbe tud kergetni az aggodalmaival. 

    Attól tuti hülyét kaptam volna- nekem mellékvese mütétem volt, ha ott rendezkedik körülöttem.

    Amugy ő rosszul van lelkileg ilyenkor.

    Én totál eltitkoltam elölük mi vár rám.. pedig már nyáron tudtam. Akkor mondtam meg, amikor már időpont volt a mütétre.

    Ha szólók tuti elkezdenek intézkedni, meg mindenféle ismerőst felhajtani itt a városban. Közben az endkokrin doki már elintézte nekem a SOTE-t.  

    előzmény:
    ardian (76)
    2012-08-16  15:50
  26. 2012. augusztus 16. 15:5076.

    általában a látogatók engem is... de azt szerettem, ha a férjem bent van, ő az egyetlen, aki megnyugtat, ha vmi fáj, félek, stb. Anyukám csak még jobban felidegesít az aggódalmaival, és hogy rögtön elkezd körülöttem rendezkedni...

    én mindkétszer császáros voltam, nem volt egyszerű egy sima felülés sem, és én valahogy úgy vagyok összerakva, hogy szülés után elkezd távozni a víz a szevezetemből, ezért tíz percenként keltem fel pisilni... ezzel nem akartam halálba kergewtni se a nővérkéket, se a szobatársakat, erre a legjobb egy férj... amúgy a kisfiammal rögtön egy ágyasba kerültünk, a kislánnyal másnap...

     De vesztegelt a férjem velem a kórházban pajzsmirigy műtét idején is, akkor az öreglányok nagyon utáltak minket, de hát evvan...

     

    ..egyébként pont azért, mert én is szeretem, ha a férjem ott van velem, nagyon át tudom érezni, hogy a gyereknek is szüksége van rám vagy az apjára...  

    előzmény:
    Lillaréka (69)
    2012-08-16  15:42
  27. 2012. augusztus 16. 15:4875.

    Jajj, én annyira visszavágyom, hogy az nem igaz...

     

    Ha elmegy a kicsim oviba, akkor keresek valami jó kis gyereksebészet félállást. :-)

    Nekem rohadtul nincs kedvem visszamenni az irodába papírt tologatni...

    előzmény:
    évi* (74)
    2012-08-16  15:47
  28. 2012. augusztus 16. 15:4774.

    Volt egy Zsuzsikánk, na az nagyon kemény volt...

    A centrifugában kereste az öccsét, így volt a fején egy nagy hajhiány, a főorvos csinált neki hajat több műtéttel.

    Ébredés után azonnal felkelt, és ment mint a világtalan, majd mivel szédült, kiabált, hogy "Fogjál meg! Pörög! Pörög!" :-)

     

    Kiscsaj amúgy is jófej volt a főorvost úgy hívta, hogy "Doktorbácsi-kopasz", amire a főorvos mindig mondta neki, hogy "De Zsuzsika, hát Te is kopasz vagy!" :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (72)
    2012-08-16  15:43
  29. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. augusztus 16. 15:4473.
    Végtére is fontos kérdés ez is...
    előzmény:
    Lillaréka (69)
    2012-08-16  15:42
  30. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. augusztus 16. 15:4372.
    Ez jó :) Ő azért annyira nem volt veszélyes, a lányom inkább.
    előzmény:
    évi* (68)
    2012-08-16  15:40
  31. 2012. augusztus 16. 15:4371.

    Megértem.. 

    nem semmi amin átmentél.

    nekem mázlim volt, mert simán szültem.  

    előzmény:
    évi* (67)
    2012-08-16  15:39
  32. 2012. augusztus 16. 15:4370.
    Én meg szétuntam magam, ha nem jöttek. :-) Ja, én nem szültem, hanem felkaszaboltak és kivették a gyereket, szóval én passzív résztvevő voltam, lehet, hogy ezért nem fáradtam el. :-)
    előzmény:
    Lillaréka (69)
    2012-08-16  15:42
  33. 2012. augusztus 16. 15:4269.

    én is nevetek rajta... 

    a fiamat beengedték hozzám az intenzivre pár percre.. és tőle azt kérdeztem, hogy -remélem a kicsilányom rendesen gondozza a farmomat a farmeramán. :-))

     

     

     

    Évi! engem fárasztottak a látogatók a szülés után.

    Győrben kétágyas szobák vannak.. és van hely az ágyak között..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (66)
    2012-08-16  15:38
  34. 2012. augusztus 16. 15:4068.
    Voltak olyan visszajáró betegeink, akinél már előre fogtuk a fejünket, hogy mi lesz ébredéskor. :-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (66)
    2012-08-16  15:38
  35. 2012. augusztus 16. 15:3967.

    Jánosban együtt dolgoztam egy gyereksebésszel, akiből plasztikai sebész lett. Mindenképp vele szerettem volna megműttetni a hasamat, de Budapesten csak magánklinikán dolgozik és nem szerettem volna egy vagyont otthagyni.

    Celldömölkön dolgozik heti pár napot az állami kórházban, ezért mentem utána. :-)

     

    Mielőtt valaki TB csalónak nevezne :-)

    A 2. császárom közben kettévágták a hólyagomat, és a katéterek és a drainek helyén mély, letapadt húzóhegek alakultak ki, ezt metszette ki. Ez hivatalosan mehet TB-re, de csak állami kórházban.

    előzmény:
    Lillaréka (64)
    2012-08-16  15:35
  36. Torolt_felhasznalo_822629
    Torolt_felhasznalo_822629
    2012. augusztus 16. 15:3866.

    Persze, csak a táncolós sztori miatt.

     

    A kislányomat 2 évesen műtötték, na ő brutál módon ordított még vagy 30 percig, csukott szemmel, alig lehetett észhez téríteni.

     

    A nagyobb fiam, akit most fognak altatni, 2 és fél évesen már átesett egy altatáson, ő sem ébredt túl jól, nem tudom, most mi lesz, de az apja biztos nem tágít majd mellőle. 

    előzmény:
    Lillaréka (52)
    2012-08-16  15:22
  37. 2012. augusztus 16. 15:3665.

    Ritka kivételnek számítasz. :-)

     

    Van olyan bunkó, aki még bele is kérdez, hogy jujjj, az ott mi...Na hát pont ez hiányzik a vizitre...

     

    Én lakodalmas menetes vagyok, ezért kértem külön szobát, hogy ne zavarjak senkit. :-)

    Alap volt, hogy bejön a férjem + 2 gyerek, és ott vannak, amennyit akarnak. :-)

    előzmény:
    Lillaréka (63)
    2012-08-16  15:33
  38. 2012. augusztus 16. 15:3564.

    miért pont Celldömölk??

    bocs.. hülye kérdés.. én csak a koszos vasútállomását ismerem... Szombathely- Győr vonatozás miatt. 

    előzmény:
    évi* (62)
    2012-08-16  15:32
  39. 2012. augusztus 16. 15:3363.

    Persze ebben van valami.

    hiszen a Szülészeten is jellemző.. ill a gyermekágyas osztályon, hogy van akihez lakodalmas menet megy látogatni

    én meg a tipus vagyok aki kitiltotta a látogatókat.  
    ill a nagyszülőknek napi 5 percet engedélyeztem. a férjemnek meg kétszer 10et... pont annyit, hogy hozza be amit kérek és vigye el kimosni a szennyest.

    A saját mütétem után meg kiültem a látogatóimmal a folyosóra, hogy ne zavarjam a többi beteget.

     

    Értem én, hogy mit írtok...

    de magamból kiindulva én elfordulok ha olyat látok ami nem tartozik rám.  

    előzmény:
    évi* (59)
    2012-08-16  15:29
  40. 2012. augusztus 16. 15:3262.

    Jánosban császároztak 3x. Ébredés után semmit nem éreztem a számban.

    Celldömölkre mentem hasplasztikára, még másnap is Narcotant köptem. :-)

    előzmény:
    Lillaréka (60)
    2012-08-16  15:29
  41. 2012. augusztus 16. 15:3061.

    Ez nem azt jelenti, hogy kirúgják a szülőt, de ott megtehetik.

     

    Én mindenképp arra szavazok, hogy szülő maradjon, de ha nem marad, az is meg van oldva. Ha kell, akkor nyugtatóval.

    előzmény:
    Lillaréka (57)
    2012-08-16  15:26
  42. 2012. augusztus 16. 15:2960.

    Lehet. 

    az ém mütétem a SOTE1en volt

    anyumé meg itt győrben.  

    előzmény:
    évi* (56)
    2012-08-16  15:25
  43. 2012. augusztus 16. 15:2959.

    Még akkor is megkérdezik tőle, hogy megjött-e már a menstruációja...

     

    Másik pedig az, hogy lehet, hogy nem Te, de ha szülőt hagysz viziten, akkor tuti, hogy ott akarja tudni, hogy a gyerek ihat-e már kólát, ehet-e csokit, és különben is milyen színűt kakált az éjjel...

    És még délben is ott tökölnének, holott már 2 órája műtőben lenne a helyük...

     

    És lehet, hogy Téged nem érdekel a szomszéd nyűgje, de tudod milyenek az emberek, a legtöbb biztos, hogy belebámul a másik sebébe, ha teheti...

    Lásd baleset az úton: Szabad egy sáv, mégis mindenki lassít, hogy jobban lásson, mi történt...

    előzmény:
    Lillaréka (55)
    2012-08-16  15:24
  44. 2012. augusztus 16. 15:2858.

    persze, de sok helyen nincsen...Illetve hiába mondod, hogy nem figyelsz, hallhatsz olyan dolgokat a másik gyerekkel kapcsolatban, amik nem tartoznak rád. Tudom, hogy nem érdekel, meg nyilván a saját gyerekedre figyelsz, de ezekre is gondolni kell.

     

    Igen, kézenfekvő a paraván, de sok helyen nem használják, vagy nincs. Nekem volt ilyen élményem, azért írtam ezt a példát...:(

    előzmény:
    Lillaréka (55)
    2012-08-16  15:24
  45. 2012. augusztus 16. 15:2657.

    Akkor Győrben tudták, hogy jobb a gyereknek ha ott az anyja. 

    ugyanis a kicsik anyja.. 3 év alatti még ágyat is kapott az anyaszálláson.

     

    az meg a másik, hogy a gyerek tán nem is élne, mert kb 10 percenként akart leugrani az ágyról koponyalapi töréssel és súlyos agyrázkódással. Nővér meg nem volt a szobában csak óránként 10 percre.

     

     

    Mivel ezt úgy nagyjából tudtam.. nem mentem volna ki.  

    előzmény:
    évi* (54)
    2012-08-16  15:23
  46. 2012. augusztus 16. 15:2556.

    Akkor Te valami jobb szert kaptál. :-)

     

    Csak így jutnakeszembe, hova kéne eljutni:

    Anesztes konferencián mutattak be Fentanylos nyalókát műtéti előkészítésre. Gyerek elnyalja a nyalókát, boldog tőle, és még el is alszik.

    Altatógázt adagoló mesetelefon...

    Az milyen már? :-)

    előzmény:
    Lillaréka (52)
    2012-08-16  15:22
  47. 2012. augusztus 16. 15:2455.

    Tudod erre lenne egy piszok egyszerű megoldás. 

    Az a neve, hogy PARAVÁN.  

    előzmény:
    kicsi_babóka (50)
    2012-08-16  15:21
  48. 2012. augusztus 16. 15:2354.
    Az intenzív az a hely, ahonnan csont nélkül kizavarhatnak a gyerekjogok ellenére hivatalosan...
    előzmény:
    Lillaréka (49)
    2012-08-16  15:19
  49. 2012. augusztus 16. 15:2353.

    Mert ahány szülő annyiféle szemléletmód, nevelési elv, tolerancia, empátia ahihez egyszerűen képtelenség alkalmazkodi a személyzetnek.

     

    Koraszülött ikerpár gyermekeimmel rengeteg időt töltöttünk kórházba.

    Megszámlálhatatlan műtét és sok egyéb betegség miatt.

     

    Minden osztályon más volt a szokásrend, de a hozzáállás az önzetlen és tiszteletre méltó.

     

    Rengeteg olyan dolgot láttunk aminek semmi értelme nem volt, de a gyógyítást és az érdemi munkát az bőven hátráltatta.

    pl.: Mandula műtét után a gyermekhez annyi látogató érkezett, mint egy falusi lakodalmas menet, orvostól lényegesen okosabb és állandóan intézkedő szülők, mindíg mindet kritizáló, elégedetlenkedő szülők és sorolhatnám még.........

     

    Voltunk viszont olyan osztályon ahol nem mehetett be a szülő csak pontosan meghatározott időpontokban, csak apuka és anyuka. 

    Ez egy sebészeti osztály volt és a gyermek felvételekor elmondták, hog erre azért van szükség, mert a műtétek után a gyermekeknek aludniuk kell. De ha van 4 gyerek egy szobában, akikhez állandó a jövés menés az nagyon komoly fertőzésveszély és a kellő felépüléshez szükséges pihenés

    sem biztosított. 

     

     

    előzmény:
    Gillie (1)
    2012-08-16  14:05
  50. 2012. augusztus 16. 15:2252.

    Még egy fenött sem viseli könnyen. 

    Nekem édesanyám volt tök rosszul az altatás után.

    én törölgettem szegénynek a száját nedves kendővel, mert inni nem ihatott.

     

    spec nekem tök jó kedvem volt altatásból felébredve...
    táncolni hivtam a dokit, amikor megkérdezte hogy vagyok--- gondolom a morfintól voltam olyan lüke.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_822629 (48)
    2012-08-16  15:15

Címlap

top