Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

BKV-felszáll. első ajtónál

rebelde
Létrehozva: 2012. augusztus 14. 13:21

Azt hiszem, ez egy veszekedős topic lesz, bár nem nagyon szeretném. De elmondom, mi bosszant.

Nálunk kb fél éve bevezették ezt az első ajtós felszállást. Nekem van (volt, van, lesz) bérletem, így max kicsit kellemetlen ez a helyzet.

Viszont a sofőrök nem igazán lelkesek. Nap mint nap látom, hogy sokan még arra sem veszik a fáradtságot, hogy felmutassanak valamit. Sokan meg felmutatnak egy jegyet, hátramennek és leülnek.

Persze millióan vannak a buszon, mert ezek az emberek rájöttek, hogy ide nagy ritkán téved ellenőr, hiszen feltételezik, hogy itt mindenki bérlettel, jeggyel száll fel.

Van olyan, hogy utazunk kb 20-an a buszon, abból 10 ember 65 év feletti, 5 bérlet, jegy nélküli és 5 az aki megveszi a bérletet, jegyet.

Iszonyatosan szúrja a szemem ez a dolog. Nem beszélve arról, hogy sok család mondjuk él 200e forintból, amiből megveszik a két felnőtt bérletet, két gyerekbérletet (közel 30e forint), akkor a 65 év felettiek miért utazhatnak ingyen?

Miért nem csinálnak már valamit? 

  1. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 22:52501.
    Ha nem tudod eltartani, egy is felelőtlenség. Ha el tudod, 5 sem sok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (499)
    2012-08-17  22:47
  2. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 22:49500.

    Ismét egyetértek Diorellával.

    Akinek nincs pénze BKV-ra majd vesz kocsit rögtön kettőt is.

    Szintén keres egy közelebbi munkahelyet,amígy nem talál,simán eléldegél a tartalékaiból hónapokat.

    Ja és persze több lakása is van(a Rózsadombon,hol máshol),amit szépen ki tud adni.

    Életszerű,de mennyire. 

    előzmény:
    *Diorella* (495)
    2012-08-17  22:14
  3. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 22:47499.

    2-3 gyerek az tényleg olyan soknak számít?Halomra szülésnek?

    Így is éppen elég baj,hogy egy mai magyar fiatal 30-35 éves korára nehezen teremti meg azokat a feltételeket,hogy gyereke szülessen.Nézzük meg a lakástámogatásokat.

    És akkor én még csak a diplomás emberekről beszélek?!De elvileg egy utcaseprőnek és egy wc-s néninek is joga lenne a normális élethez,ahhoz,hogy szüljön 2 gyereket. 

    Vagy ne is vállaljon,akkor senki gyereket?

    Halljon ki a magyar társadalom?!

    15-20-25 évvel ezelőtt,amúgy nem ez volt a helyzet.Akinek kamasz gyerekei vannak,mit csináljon,adja őket vissza?!

    Suli helyett zavarja el munkába?!

    Tényleg ez a megoldás?!

    Másrészt emberek komolyan azt hisszük,ha mindenki venne jegyet a bkv-n,akkor az nem drágulna?!

    A tömegközlekedés valóban nem nyereséges sehol a világon,de azért ahhoz is nagy tehetség kell,hogy évről évre nagyobb veszteséget termeljen.Ha azt termel,akkor nem jó a vezetés,és le kell váltani.Vezetésről jut eszembe 100kg-os debella Elenóránkal és társaival mi is a helyzet?Visszfizették már a végkielégítést?!Talán ezt kellene először megnézni.Amíg a BKV ezt nem rendezni,nem mutat normális példát,akkor egy átlag embertől sem várható sokkal több. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (491)
    2012-08-17  20:52
  4. 2012. augusztus 17. 22:40498.

    "Ha a lakását kiadja, akkor ő hova költözzön, talán a híd alá?"

     

    A szőke női autóst megállítja a rendőr:
    - Hölgyem, Ön jelentősen túllépte a sebességkorlátozást! Kérem a nevét!
    Mire a szőke mérgesen:
    - Igen?! És akkor engem hogy fognak utána hívni?

    előzmény:
    *Diorella* (495)
    2012-08-17  22:14
  5. 2012. augusztus 17. 22:18497.
    Azt csinálom, amit te. Véleményt mondok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (491)
    2012-08-17  20:52
  6. 2012. augusztus 17. 22:15496.
    Kinek használható, akinek nincs pénze? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (490)
    2012-08-17  20:43
  7. 2012. augusztus 17. 22:14495.
    Na persze. Ha valakinek nincs pénze a BKV-ra, akkor majd autóra meg robogóra lesz. Ha a lakását kiadja, akkor ő hova költözzön, talán a híd alá? Meg ugye annyi a munkahely, hogy válogathat. 
    előzmény:
    payaboy (489)
    2012-08-17  20:31
  8. 2012. augusztus 17. 21:20494.
    minél - természetesen
    előzmény:
    payaboy (493)
    2012-08-17  21:19
  9. 2012. augusztus 17. 21:19493.
    Ha alapvetően veszteséges tevékenységet művelek, akkor minnél nagyobb lesz a forgalmam akkor ugyan nagyobb nagyobb lesz a bevételem, de sokkal nagyobb lesz a költségem is, ebből következően a nagyobb bevétel nagyobb veszteséget erdményez.
    előzmény:
    *Diorella* (486)
    2012-08-17  19:59
  10. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 20:53492.
    Plusz mindez attól függ, mennyivel nő a bevétel persze.
    előzmény:
    *Diorella* (486)
    2012-08-17  19:59
  11. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 20:52491.

    Te most mivel vitatkozol? Mindnyajan tudjuk, hogy a békávé szarul működik.

    Amúgy egy public transport vállalat sem nyereséges, sehol sem, azért van szükség állami és önkorm. támogatásra.  

    DE! Ha drágállod vagy nem tetszik, ésatöbbi, nem kötelező igénybe venni.

    A tanár házaspárhoz hozzáfűzném, hogy bár úgy gondolom, a tanárok is nagyon nagyon megérdemelnék a fizetésemelést, de addig is... A helyzet az, hogy én sosem értettem azokat az embereket, akik csinálnak sok gyereket a semmire/kevésre. 

    előzmény:
    *Diorella* (486)
    2012-08-17  19:59
  12. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 17. 20:43490.

    Ez egyáltalán nem mentség a bliccelésnek becézett lopásra.

     

    A 489-es hsz egész használható ötleteket sorol pl.

     

     

    előzmény:
    *Diorella* (488)
    2012-08-17  20:19
  13. 2012. augusztus 17. 20:31489.

    Autó, robogó.

    Közeli munkahely keresése, munkahely közelébe költözés és saját lakás kiadása.

    előzmény:
    *Diorella* (488)
    2012-08-17  20:19
  14. 2012. augusztus 17. 20:19488.
    Azért amikor a BKV-t más szolgáltatásokkal hasonlítjuk össze, egyet nem kellene elfelejteni. A többi szolgáltatásban van választási lehetőség. Ha valakinek nincs pénze pl. könyvre, akkor találhat könyvtárat, sőt még könyvtárak között is válogathat, mert nem egységes az éves díj. Ha valaki úszni akarja tanítani a gyerekét, akkor szintén több lehetőséget találhat és esetleg a pénztárcájának megfelelőt. A BKV-n kívül azonban lehetőség a taxi, ami szintén drága, a gyaloglás, ami ha maga az utazás lenne 1 óra, akkor az mennyi?, és a bicikli (ami szintén nem mindenkinek kivitelezhető). Lóvat sem engedhet meg mindenki magának és szánkóval is nehéz, ha éppen még hó sincs. Sajnos nincs egy másik BKV sem. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (487)
    2012-08-17  20:02
  15. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 17. 20:02487.

    Na látod, a BKV sem más. Miért nem viszi ez a szülő a gyerekét el az úszásra, aztán gyorsan elszaladnak, miután kikapta a vízből? Vagy miért nem viszi zeneórára, aztán gyorsan eliszkolnak, miután vége az órának? A tanárokat meg az úszómestert kikerülik, lesik, nehogy belbotoljanak és elkérjék a tandíjakat??

     

    A BKV ugyanolyan szolgáltatást nyújt, mint ezek. Ha nem akar jegyet/bérletet venni, nem kell igénybe venni. Ennyire egyszerű. A BKV-t se nagyon érdekli, hogy halomra szülik a gyerekeket, aztán meg rinyálás van, hogy fillérek maradnak hó végén. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (460)
    2012-08-17  17:50
  16. 2012. augusztus 17. 19:59486.
    Ha a bevétel nő, akkor a jól gazdálkodó vállalkozás előbb-utóbb ha nem is hasznot, de legalább további veszteséget nem termel. A BKV viszont egyre nagyobb veszteséget hoz létre. Már eleve azon járművek "olcsónak" számító megvétele  amelyek aztán alig bírnak ki pár évet és újra cserélni kell, tovább fokozzák a veszteséget, ahelyett, hogy inkább olyan járműveket vennének, ami aztán tényleg bírja évekig, ill. rendelkezésre is állnak alkatrészek a javításra és nem másikból kell kiszedni, mert pénz nincs, de hogy reggel azért elinduljon a busz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (483)
    2012-08-17  19:51
  17. 2012. augusztus 17. 19:56485.
    A szavaidból az jön le,hogy te még nem láttál soha pedagógust.
    előzmény:
    payaboy (475)
    2012-08-17  19:00
  18. 2012. augusztus 17. 19:54484.

    Nem igaz, hogy neked semmi sem jó.

    A másikban folyamatosan arról győzködsz, hogy azért kapnak ilyen sok pénzt mert megérdemlik. Akkor a pedagógusok nyilván azért kapnak ilyen keveset, mert ő meg nem érdemlik meg. 

    A forrás, azonos.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (482)
    2012-08-17  19:45
  19. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 19:51483.
    Az, hogy nő a bevétel, nem zárja ki, hogy veszteségesek továbbra is.
    előzmény:
    *Diorella* (480)
    2012-08-17  19:42
  20. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 19:45482.

    Azt írtad:

    "végezne értelmesebb munkát"

    Kevés értelmesebb van,mint gyerekek tanítani,pláne ha sérült-beteg gyerekről van szó

    Mindegy nem vitázok vele irigy,pofátlan ember vagy! 

    előzmény:
    payaboy (479)
    2012-08-17  19:38
  21. 2012. augusztus 17. 19:44481.
    Mi az értelmes munka? Mondjuk politikus lenne és rakosgatná a zsebébe a havertól a pénzeket? 
    előzmény:
    payaboy (475)
    2012-08-17  19:00
  22. 2012. augusztus 17. 19:42480.
    Kétlem, hogy tudnák, hogy hogyan alakul a bevételük (főleg ha közben vándorol a zsebekbe). Egyik nyilatkozatukban emelkedik, (még szép grafikát is készítenek) másikban meg annyira veszteségesek a sok bliccelő miatt... 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (474)
    2012-08-17  18:44
  23. 2012. augusztus 17. 19:38479.

    Kapjál már a fejedhez ember!

    Nem én állapítom meg a fizetésüket! 

    Csak azt mondom amit te az olimpikonok topicban. 

    Megmérettek, és ennyire érdemesnek találtattak. Ment volna lólengeni, lenne pénze  BKV bérletre.

  24. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 19:33478.

    Lehet nem végeznek értelmes munkák,mert téged is csak így sikerült megtanítani..

    Szégyelld magad!

    A házaspár hölgy tagja gyógypedagógus súlyos autista,hiperaktív gyerekeket tanít,a férfi pedig történelem-földrajz szakos tanár..

    Valóban nem végeznek értelmes munkát,jobb,lenne ha Győzikékhez hasonlóan mennének bodzát szedni?!Esetleg pincérnőnek?!

    POFÁTLAN vagy! 

    előzmény:
    payaboy (475)
    2012-08-17  19:00
  25. 2012. augusztus 17. 19:17477.
    Értelmes munkát végez egy sürgősségin dolgozó nővér, 12 órás műszakokban? És nincs 120...
    előzmény:
    payaboy (475)
    2012-08-17  19:00
  26. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 19:12476.

    Helyes. Nincs szükség tanárokra. Tanítsák a gyerekeket a szülők! Jeeeee! We don't need no education! 

    előzmény:
    payaboy (475)
    2012-08-17  19:00
  27. 2012. augusztus 17. 19:00475.

    "Én megértem a bliccelőket,mert nem lehet 2x 120,000ft-os pedagógusi fizetésből megvenni 2 felnőtt és 3 diákbérletet.A havi 240,000 ft-ból 32 e ft megy el a bkv-ra."

     

    Végezne értelmesebb munkát, többet keresne. Fizesse csak nyugodtan a bérletet ha használni akarja a BKV-t.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (459)
    2012-08-17  17:45
  28. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 18:44474.
    Egy ilyen akcióhoz mozgástér kell. Viszont mennyit változott a bevétel, mióta többet ellenőriznek! (Sokat. Ez kisebb mozgástér-igényű és biztosan hatékony).
    előzmény:
    *Diorella* (472)
    2012-08-17  18:41
  29. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 18:42473.
    előzmény:
    KayS. (471)
    2012-08-17  18:39
  30. 2012. augusztus 17. 18:41472.
    Nem, valóban nem biztos, hogy Józsi bácsi lenne, de ha meg azt szerették volna, hogy ne legyenek bliccelők vagy legalábbis jelentősen csökkenjen a számuk, akkor már régen legalább próbát tettek volna  akár csak 1-2 hónapra, hogy olcsóbb jegyárak/bérletek mellett hogyan változik a bevétel. Vagy persze inkább emelni sem kellett volna egy bizonyos pont után. Vagy az államnak magasabb fizetéseket, több munkahelyet kellett volna teremtenie. Amíg vagy ez nincs vagy az nincs, addig a bliccelők száma is növekszik. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (467)
    2012-08-17  18:26
  31. 2012. augusztus 17. 18:39471.

    Erre készülök én is :)

    MOndtam a lányomnak, azért költök most erőn felül a taníttatására, hogy el tudjon majd tartani :)))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (470)
    2012-08-17  18:38
  32. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 18:38470.
    Nyugi, később itt is ugyanannyi jár majd: semennyi :D
    előzmény:
    KayS. (468)
    2012-08-17  18:33
  33. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 18:33469.

    Összegezve:

    A BKV szar.

    A BKV drága.

    Mit tegyünk?

    Nem jöhet szóba:

    1. kevesebb bliccelő (mert a BKV drága, és azért bliccelnek)

    2. a rászorultsági alapon és nem életkoralapon járó ingyenbérlet (mert szegény nyugdíjasok, felépítették az országot és azok, akik többet kapnak, annyit érdemelnek, inkább vegye meg a tanár a 120ból a bérletet magának, meg a gyerekének, de ne bántsuk a magas nyugdíjjal rendelkezőket sem)

    3. több állami támogatás (szegény nempesti adófizetők)

     

    Ami szóba jöhet:

    Hirtelen ideális politikai széljárás-változás, melynek következtében hozzáértő BKV-vezetők kerülnek oda, ahova kell. Akik persze nem tudnak pénzt nyomtatni, úh. még optimális szervezés esetén is marad a jegyek szigorú ellenőrzése, tehát 1-es pont, ill. egyéb bevételnövelő intézkedések (p. 2es pont vagy jegyáremelés).

     

  34. 2012. augusztus 17. 18:33468.

    őszintén szólva nekem ez tetszik :)

     

    MAriska néni és doktor akármilyen Tihamér között megvolt a különbség, amíg dolgoztak, tóbbi tanulását, tudását, felelősségét  elismerték a fizetésével. Nyugdíjasként pont ugyanannyit érnek :) 

    Tb-t sem ugyannyit fizet mindenki, mégis ua ellátás jár, ennyi erővel a nyugdíjjárulék esetén is meg lehetne tenni. 

     

    Na, dobáljatok :)))

    előzmény:
    Amarynda (431)
    2012-08-17  13:04
  35. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 18:26467.
    Ha a Mari néninek töke lenne, nem biztos, hogy Józsi bácsi lenne.
    előzmény:
    *Diorella* (458)
    2012-08-17  17:43
  36. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 18:25466.
    Hát szerintem elég szegény,mert egy diplomás pedagógus nem ezt érdemli,ráadásul megélni sem lehet belőle
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (465)
    2012-08-17  18:16
  37. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 17. 18:16465.

    Nem, semmi ilyet nem akartam, csak bizony kínonban elröhögtem magam, amikor olvastam, hogy szegény csak 120-at keres...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (464)
    2012-08-17  18:13
  38. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 18:13464.

    Tudom,édesanyámék is vidéken élnek.

    De most itt kifejezetten a bkv-ról és a fővárosi emberek helyzetéről van szó.

    Ha úgy gondolod,hogy 2x120,000 ft-os fizetésből ki kellene gazdálkodni 30-35 e ft-nyi bérlet pénzt mond meg nyugodtan.

    Különben nem szeretem ezt a főváros-vidék ellentétet,pláne mikor,direkt szítva van.

    Nagyon sok vidéki kistelepülés van,ahol nagyon nehéz sorban  élnek az emberek,tudom.

    hidd el ez Budapesten is megvan,itt se arany az élet,vannak picike panelek horror rezsivel stb. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_741718 (463)
    2012-08-17  18:02
  39. Torolt_felhasznalo_741718
    Torolt_felhasznalo_741718
    2012. augusztus 17. 18:02463.

    Dete, én Csongrád megyében lakom. Itt a 120 nettó kiemelkedően jó fizetésnek számít... Ismerek olyan családot, ahol apa + anya fizetése együtt kb. ennyi...

    Gyertek le egy picit ide élni, mindjárt átértékelitek majd, hogy mit nevezünk kevés fizetésnek...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (459)
    2012-08-17  17:45
  40. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 17:58462.

    Diorella,egyetértek!!!!

    Ha egyik napról a másikra mindenki venne jegyet,akkor se lenne az már a büdös életben 200 ft..És ugyanúgy emelkedne az ára..

     

    A benzint,akinek kell megveszi,nem lehet bliccelni,mégis jó drága itthon.A kenyeret szintén,na az ugyanúgy emelkedik. 

    Ha ezeket az árakat megnézzük ismét ugyanazt látjuk,drága ország a hazánk:

    http://www.nagyutazas.hu/magyar/uzemanyagarak/?a ffiliate_id=holtankoljak

     

     

    előzmény:
    *Diorella* (458)
    2012-08-17  17:43
  41. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 17:53461.

    még annyit:

    biztos vannak szélhámosok-mint minden társadalomban-,akik bőven megtehetnék,de az emberek nagyon nagy része totál szívesen megvenné a bérletet-ha tehetné-sokkal kényelmesebb lenne nekik is.Nem kellene korábban munkába indulni,mindig az ellenőröket lesni,elölük szaladgálni,idegeskedni.Csak nem tehetik.És ilyenkor engem nem a BKV anyagi helyzete,hanem az emberi sorsok aggasztanak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (460)
    2012-08-17  17:50
  42. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 17:50460.

    És ezt nem közhelyként,elmaszatolt frázisként mondom,ez a nagy,magyar valóság.Jópár  családot ismerek,ahol 2-3 iskolás korú gyerekkel,a kétdiplomás szülők 100-150 e ft környékét keresve tengődnek,és egyik-napról a másikra élnek.

    Ahogy írtam tudok olyan pedagógus családot,ahol nem tudnak a gyerekek úszni járni az iskolával,nem tudják kifizetni a pár ezer forintos tandíjat féléves szinten a zeneiskolának,ahol a hónap utcsó napjain tényleg pár darab apró marad a zsebben.

    Mit csináljanak ezek az emberek?

    Becsületesség oltárán áldozzák fel magukat,vegyenek bkv bérletet és kötessék ki a villanyt?Ne fizessék be a gyereknek a menzát?Ne vegyenek nekik tornadresszt?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (459)
    2012-08-17  17:45
  43. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 17:45459.

    Én megértem a bliccelőket,mert nem lehet 2x 120,000ft-os pedagógusi fizetésből megvenni 2 felnőtt és 3 diákbérletet.A havi 240,000 ft-ból 32 e ft megy el a bkv-ra.Akinek milliói vannak és megteheti vagy jrá kocsival vagy megveszi a bérletet vagy a jegyet.Biztos olyan is van,aki anyagilag simán megtehetné,de szerintem ez az abszolút kis százalék.

    Ezt mondom végig:Ilyen kevés fizetések mellett,nem lehet kigazdálkodni azt,hogy a család minden tagjának legyen bérlete. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (457)
    2012-08-17  17:39
  44. 2012. augusztus 17. 17:43458.
    Egészen biztos lehetsz benne, hogy ha mindenki megvenné a bérletet/jegyet, akkor sem fizetnél kevesebbet. Azok közül, akik nem vesznek, sokan az emelkedő árak miatt mondták egyszercsak azt, hogy többet nem. Így alakult ki, hogy a végén egyre többen nem vettek. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (457)
    2012-08-17  17:39
  45. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 17:39457.

    De, adható. A BKV permanens problémája, hogy az államtól jövő támogatási hányad problémás. Tavaly pl. kijelentették, hogy az egészet megvonják. Ez nagy probléma. További nagy probléma, hogy NAGYON KEVÉS ember vesz teljes árú jegyet. A differenciált tám. rendszer ebben segítene. Meg persze egy olyan ellenőrzési rendszer, amit nem lehet kijátszani (én nem értem meg a bliccelőket. sőt. a tököm tele van, hogy miattuk is többet kell fizetnem). Meg persze, ha nem b@sznák el a pénzt, az is segítene.

     

    Amúgy én nem kétlem, hogy a BKV szar, nem tudom, miért hiszed azt, hogy én elégedett vagyok :D Csak közöltem, amit mástól hallottam. Én nem turistáskodni csak Japánban voltam, nahát, az ég és föld.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (456)
    2012-08-17  17:32
  46. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 17:32456.

    Külvárosban lakom iskolaszünetben,hétvégenként 20-30 percenként mennek a buszok.Tegyük hozzá,hogy sokszor kimarad egy-egy járat,volt már rá példa nem egyszer,hogy 3-4 óra körül 45-50 percet vártam a buszra.Illetve a közlekedés minősége,abban is áll,hogy tudnak babakocsival-kerekesszékkel közlekedni az emberek,nyáron nem lesznek rosszul a buszon,mert van légkondi,télen nem fagynak oda.Van egy váróterem,ahol nem ázunk bőrig.

    És lehet,hogy a párizsi,londoni külvárosi közlekedés sem az igazai,de azért fényévekre van az itteniektől,ráadásul jópár millióval több embert is szolgál ki.A londoni olimpia kapcsán hallottam,hogy a 80 ezres atlétikai stadiont 15-20 perc alatt a tömeg 100%-a normális el tudja hagyni tömegközlekedéssel.Velünk mi lenne ha egy ilyen nagy tömeg szeretne a-ból b-be jutni.

    Én éltem Amszterdamban 4,5 évet,így vannak elképzeléseim az ideális közlekedésről,ezenkívül én is jártam sokfele nem gondolom,hogy feltétlen Párizshoz vagy Bukaresthez kellene minek hasonlítani.Nézzük meg Prágát vagy Varsót.Évek óta minden ősszel visszatérő vendégek vagyunk Prágában,és minden éveben bámulok,hogy az elmúlt 10-15 évben,hogy rendbe tették a várost.Hömpölgyő turisták,kedves emberek,barátságos árak,normális közlekedés. 

    Magyarországon kellene egy teljes átalakítás:Zónák kialakítása,elektronikus jegyrendszer,géppark korszerűsítés.

    A közlekedési vállalatok költségei valóban nem csökkenek ettől(bár közvetlenül az én környezetben,lakhelyemen kevesebb busz jár,mint 6-7 évvel ezelőtt)

    1,a felelős gazdálkodás az lenne a fő szempont!Anélkül hiába tervezgetnek akármit,mindennek a felelős,előrelátó döntés a kulcsa.

    2,Több jegyet nem tudnak venni az utasok ez tény,ha ezen a szinten maradnak az árak vagy növelik őket,egyre több ember fog bliccelni(akiket teljesen megértek),mert Magyarországon egyedül a nettó átlagkereset csökken,az árak pedig nőnek.

    3.több állami támogatás szerintem már nem adható,nem lenne reális.

    Véleményem szerint a BKV összes vezetőjét(csoportok,osztályok szintén is) le kellene cserélni,és felelős vezetőket ültetni a helyükre.De őszintén ezt kitől/mitől várjuk?! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (454)
    2012-08-17  17:18
  47. 2012. augusztus 17. 17:25455.

    "mar elozoleg irtam mannanak a 10 ev itt tartozkodast, megint nem figyeltel."

     

    Talán mert nem az iskolában vagyunk és te nem a tanító néni vagy. Vagy azért mert későbbi hozzászólásodban írtál róla, mint amire válaszoltam.

     

    Csűrheted akárhogyan, felőlem hívhatják nyugdíjnak is, az amit szociális rászorultság alapján adnak, az bizony segély.

     

    Ezt a 65 éven felüliek szociális alapon kapják nálatok. Ausztrália gazdagabb ország, idáig is tudtuk, nyilván magasabb összegű segélyt ad, mint Mo.

    Ennyi. Ennek ellenére ők sem osztogatják az ingyenes utazást, csak a  rászorulóknak.

     

    Nálunk meg azt a keveset is herdálják hülyeségekre.

     

     

     

    előzmény:
    Amarynda (449)
    2012-08-17  14:34
  48. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 17:18454.
    4. szar a szolgáltatás (azzal most kezdhetünk vitatkozni, hogy nálunk jó-e, jobb-e, mint mondjuk Romániában, ahol legalább olcsóbb, de mindig eszembe jut a francia kolleganőm, aki élt Angliában, Párizsban és Brösszelben. Ő mindig leintett, amikor a BKVra panaszkodtam, mondván, hogy neki itt a legkönnyebb A-ból B-be jutni. Én csak turistáskodás szinten voltam Európa nagyvárosaiban, ugye az könnyen belátható, hogy az, hogy mondjuk a Louvre és a Musée d'Orsay között jó a közlekedés, az nem jelenti azt, hogy egy külvárosi könnyen eljut bárhova.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_685771 (453)
    2012-08-17  17:13
  49. Torolt_felhasznalo_685771
    Torolt_felhasznalo_685771
    2012. augusztus 17. 17:13453.
    Az egy dolog, hogy kinek megfizethető, de ugye nem gondolod, hogy egy közlekedési vállalat fenntartásának költségei csökkennek, ha kevesebb pénze van a zembereknek? Akkor kerül kevesebbe a jegy, ha 1. jobban gazdálkodnak a tőkéjükkel 2. több a jegyet vásárló utas, kevesebb a bliccelő/jog szerint ingyen utazó 3. több állami támogatást kap.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (451)
    2012-08-17  15:03
  50. Torolt_felhasznalo_511611
    Torolt_felhasznalo_511611
    2012. augusztus 17. 15:08452.

    Átfutva a turistáknak szóló napijegyeket,a bérleteket,a különböző kedvezményeket(kiv.a 65 év feletteieké,mert azt nem néztem,nem nyálaztam át magam,de lehet még szégyenteljesebb eredmény jönne ki ha megnéznénk egy 70 éves ember átlagnyugdíjait eu szerte).

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_511611 (451)
    2012-08-17  15:03

Címlap

top