Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Másképp kell nevelni a mai gyerekeket?

Nők Lapja Cafe
Létrehozva: 2012. augusztus 9. 13:59
A digitális kor, a közösségi oldalak térhódítása és a fogyasztói társadalom értékválsága új kihívások elé állítják a mai szülőket. Hogyan lehet ebben a folyton változó világban egészséges gyerekeket nevelni? Erről kérdeztük a két ismert pszichológust.

Nők Lapja Café: Másképp kell nevelni a mai gyerekeket?
  1. 2012. augusztus 14. 21:03200.
    Ráadásul elég sok mesekönyvünk van, de alig találok olyan meséket a gyereknek, ami ne lenne tele számára idegen szavakkal, dolgokkal. Ha pedig "kínai" számára a mese, akkor nem köti le.
    előzmény:
    Gillie (199)
    2012-08-14  21:00
  2. 2012. augusztus 14. 21:00199.

    Tudom, de dögöljek meg, én nem értem miért. Kicsit sznob dolognak tartom ezt a pfujolást. A környezetemben lévő kisgyerekek igen nagy többsége imádja, mégpedig azért, mert számára is átélt/átélhető történetek vannak benne.

     

    Sőt, az én három gyerekem (és a nagyok már ehhez képest nagyok), róluk szóló APG könyvet kértek tőlem. 

    előzmény:
    Werbunga (198)
    2012-08-14  18:17
  3. 2012. augusztus 14. 18:17198.
    Pedig azokat a szakma nagyon lehúzza.:-)))
    előzmény:
    Gillie (197)
    2012-08-14  14:12
  4. 2012. augusztus 14. 14:12197.

    A fiam is inkább beszélgetős volt, meg persze jobban szerette hallgatni a saját kis sztorijait, vagy bármit a családunk életéből. Mondjuk erre még én is emlékszem a saját gyerekkoromból. 

    Nem véletlen lett akkora kedvenc a kisebbek körében az Anna-Peti-Gergő sorozat. 

    előzmény:
    Werbunga (191)
    2012-08-14  09:03
  5. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 14. 11:45196.
    El tudom képzelni. Szex, agresszió, alkoholizmus. Akár egy világjátékban vagy rajzban.
    előzmény:
    Werbunga (195)
    2012-08-14  09:39
  6. 2012. augusztus 14. 09:39195.
    Dolgoztam egy darabig "hetes" nevelőotthonban óvónőként. Ide a gyerekek általában csak a rossz szoc. körülményeik miatt kerültek, s a hétvégékre, ünnepekre (kevés kivételtől eltekintve) hazamehettek. Ne tudd meg, mi zajlott a babaszobában "játék" címén hétfőnként!:-(((
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (194)
    2012-08-14  09:17
  7. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 14. 09:17194.
    Nem csak meseolvasással lehet. Itt inkább a szülővel való zavartalan intimitás a lényeg. Az viszont tény, hogy egy kicsi gyerek a meséken keresztül tud igazán megnyílni, azokon keresztül tudja a probémáit feldolgozni. Óvónők mesélik, hétfőnként majd' minden gyerek eljátsza, mesébe foglalja, mi történt otthon a hétvégén. Akár jó, akár rossz. A gyerek a mesefigurákkal tud azonosulni, és ebből tökéletesen lemérhető, éppen milyen helyzeteket él meg. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (192)
    2012-08-14  09:04
  8. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 14. 09:07193.
    Azt gondolom én, hogy a danolászás ugyanaz, mint a mese. Az esti szertartás intim része.
    előzmény:
    Werbunga (191)
    2012-08-14  09:03
  9. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 14. 09:04192.

    Átbeszélés, stb a napnak az nálunk is van. csak mese nincs:) azt továbbszövik, stb.... avval nem boldogulunk.. néha megpróbáljuk, de mindig nemalvás a vége (nekem is kettő van, már mindkettő tud uyganarra figyelni, szal nem ez a gond)

     

    szóval naplezárás ahogy trivial írja, az természetes nem? csak azt nem értem ezt miért csak meseolvasással lehetne?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (190)
    2012-08-14  08:57
  10. 2012. augusztus 14. 09:03191.

    Nálam bizony volt, hogy mese helyett csak danolásra futotta. Volt három altató dalom a repertoárban, de azokat végig kellett szépen sorjában énekelni. Ha valamelyiket kihagytam vagy átugrottam egy strófát, rögtön rám pirított az ágyból a kölök.

    Néha az volt az érzésem, én már mesélve, danolva is tudok aludni. (Hun a rosszanyaszmájli?:-))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_567762 (190)
    2012-08-14  08:57
  11. Torolt_felhasznalo_567762
    Torolt_felhasznalo_567762
    2012. augusztus 14. 08:57190.

    Nálunk többnyire megvalósult. Leginkább azért, mert az estimese ideje volt az a nagyon intim félóra, amikor zavartalanul zsazsoghattunk egymásnak. Mindig 2 mese volt, hiszen a lányaim időben közel vannak egymáshoz. Meg aztán én magam is szeretem a mesekönyveket olvasni mind a mai napig.

    És igen, valahogy lezárta a napot. 10 perc mese, azt átbeszéltük, és aludtak, mint a tej.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (189)
    2012-08-14  08:36
  12. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 14. 08:36189.
    A mesemondás nagyon fontos, de aki ezt mindennap képes esti rutinként megvalósítani, az vagy időzsonglőr zseni (esetleg ismeri a teleportálás titkait), vagy mást áldoz fel ennek az oltárán, vagy festi magát. :))) Főleg, ha több gyereke is van, én egynél se tudom megvalósítani minden este. Pszichológiai szempontból azért lenne ajánlott az esti mese is (nemcsak a nappali), mert egyfajta lezárást, a napi események feldolgozását, leülepítését jelenthetné a gyereknek még az álom előtt. Így tehát esti mesének nem könyv, hanem a napi eseményeket feldolgozó, fejből mondott saját vagy odaillő nemsaját mese lenne a legideáliabb, de valljuk be, ez azért nem kis energia a szülő részéről. Szóval én akkor csinálok ilyet minden más esti dolgomat beáldozva, ha történt valami olyan a napjában, ami érdemes erre a mesés feldolgozásra. EGyébként nálunk is napközben van mese, én vállalom, hogy ennyire telik tőlem. Egy átdolgozott, pihenőidőt teljesen nélkülöző nap után örülök, ha zombiként pihegek az ágyban, nem mesélek este. EGyszer olvastam egy vicces blogot egy anyuka tollából, aki leírta, hogy  mi lett az oda nem figyelős, fáradt mesélés eredménye: valami özönvíz előtti, szocialista mesekönyv került a kezébe, és mechanikusan, bár hangsúlyozva :D, de teljesen másra gondolva felolvasta a gyerekének. Másnap reggel a gyerek így kezdte az oviban az óvónőnek: ma apukám talán később jön értem, mert anyával szervezik a kommunista szövetséget! :) (vagy valami hasonlót) :) Szóval szerintem az ilyen - felolvasom, de ott se vagyok gondolatban - típusú mesélésnek nem sok értelme van. Van egyébként olyan ismerősöm is, aki - legalábbis a saját állítása szerint - minden áldott este mesél a gyerekének, de ettől még a gyereknek ezer más hiányossága, lelki baja, mindenféle nyűgje van, szóval önmagában ez még vajmi kevés egy normális személyiség kialakításához. VAgy csak ezzel mentegetem magam. :)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (188)
    2012-08-14  07:50
  13. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 14. 07:50188.

    Háát igen...ez így van... mint írtam...este nálunk sincs mese és még csak mese olvasás sincs... egyenlőre, talán majd változik...most nincs.

    Csak fejből kipattant kutyulékokat nyomunk...

    Este pedig az egyszer volt, hol nem volt ig jutunk és már alszik is a külköm...

    De ha mesét néz tv. sz.g. akkor is a pantomimes mesék érdeklik inkább, más nem... imád ő maga is pantomimezni... egyenlőre ez van 3 évesen 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (186)
    2012-08-13  14:50
  14. 2012. augusztus 13. 14:58187.
    Jaj, ha azon problémáznék (nagyon), hogy nem felelek meg, illetve a gyerekeim nem felelnek meg az elméleteknek, már felkötöttem volna magam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (186)
    2012-08-13  14:50
  15. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 13. 14:50186.

    hát van ilyen:)

     

    de hatamari elméletével akkor te is szembemész ill a gyereked. szeritnem egyik gyerek iylen másik olyan. 

     

    előzmény:
    Gillie (185)
    2012-08-13  13:40
  16. 2012. augusztus 13. 13:40185.
    Ha ez megnyugtat, akkor az enyém se alszik el úgy, hogy én mesélek és ő meg az ágyban fekve hallgatja. Pontosan oda akar ülni, képet nézni, kérdezni, stb. Fel nem pörög tőle, de csukott szemmel nem hallgat mesét, még akkor se, ha természetesen kétszázadszor is ugyanazt választja:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (184)
    2012-08-13  13:29
  17. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 13. 13:29184.

     

    akkor ha nem minden gyerek ugyanolyan az baj??  olvastad amit írtam?? hogy nem nem értek egyet, csak azt modntam minden ygerek más. így van amelyik nem alszik el mesére, mert elkezd gondolkodni... 

    az olvasás az mikor magának olvas vki már más... bár megyjegyzem, én ha érdekes a könyv, akkor szintén rápörgök, és nem alszom el olvasás közben... (tesóm is iylen) szóval nekem nem furák a gyerekeim. 

     

    a világ nem fekete meg fehér. 

    nem azt mondtam,h ogy mesére elaludni rossz, csak itt páran úgy írtok róla, mintha az a ygerek aki máshogy alszik el, az valami hiányt szenvedne.. erre írtam (de nemcsak én) hogyha leteszi a fejét és alszik, akkor nincs is mikor mesét hallgatnia. nem így alszik el. altatni se kell. de ettől még mese van!! csak nem alváskor.

     

    most szerintem elbeszélünk egymás mellett kissé... én nem a mesemódzsert kétlem, hanem csak arra reagáltam, amit más írt, hogy nem minden ygerek így alszik el. van akinéál ellenkező a hatás. mert a ygerekek is emberek, nem egyfpormák,a hogy mi felnőttek se.

    előzmény:
    HataMari (183)
    2012-08-13  10:34
  18. 2012. augusztus 13. 10:34183.

    Azert irtam a kepnelkuliseget,hogy ne legyen urugy nem lehunyni a szemet.

     

    De feladom,nem vagyok gyermekpszichologus,vitatkozz azokkal,azok sem mondanak nagyon mast,mint en...(felnott eseteben is az olvasas az,ami le tudja nyugtatni este, a tv-zes,szamgepezes meg felizgatja).PONT

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (181)
    2012-08-13  10:24
  19. 2012. augusztus 13. 10:28182.

    Trivial,

     

    Szerintem meg kene beszelned a gyerekkel,hogy bizony az iskolaban sok ilyen dolog lesz,ami muszaj,merthat ez az o munkaja,mintahogy Neked is muszaj dolgok vannak a munkadban,node otthon is,pl. nem kedvtelesbol mosol-vasalsz-takaritasz-bevasarolsz-fozol...

     

    Mondjuk a leendo tanitonenivel nem ertek egyet,altalaban nem szabad nyarra hazi feladatoztatni a gyereket,hagyni kell,hogy az elozo evbeli megszerzett tudasa le tudjon ulepedni es hogy az agyacska kipihenhesse magat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (167)
    2012-08-12  10:53
  20. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 13. 10:24181.

    a bütyködre léptek, vagy mi???

     

    Este, ha egyből elalszik a gyerek, hova a mese?? (mint mondtam nálunk ölelés,takaró, és már hortyognak is szinte mindig... vane z így máshol is..)

     

    a mesében képek indítják be a kérdezést?? fabntázia!! nem kellenek képek, hogy kérdezzenek a gyerekek... 

     

    Megjegyzem nekem nem fura, hogy egyik ygerek mesére alszik el másikra nem.. a ygerekek is sokfélék, a családok is...

    Pl egyik gyerek sokáig a szülőkkel alszik egyhelyen, amáshol hamar  külnalszanak. egyiks em fura...

     

    neked miért fura, hogy van gyerek aki a mesétől (bármilyen történettől) felébred??? mert egyből beindul az agya?

    előzmény:
    HataMari (180)
    2012-08-13  10:19
  21. 2012. augusztus 13. 10:19180.
    napkozben van kerdes,"dolgozas" a mesen,mint mar irtam. Este meg lenyugvas,direkt lenyugtato meset is kell valasztani,olyan konyvvel,amiben nincsenek kepek. De szerintem Te erteni sem akarod,amit masok irogatnak a mas temaidban sem,csak fujni a magadet!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (145)
    2012-08-11  20:58
  22. 2012. augusztus 12. 20:30179.

    Persze, hogy tudod. Nem tanár vagy? :) Bár nem követem az itteni életet szorosan, bocsi, ha nem.

     

    Azt is tudod, hogy milyen fontos a vágyak és kötelességek közti egyensúly. És irigylem valahol a gyerkőcödet, hogy a vágyait félted, és nem a kötelességei miatt aggódsz. :) 

     

    Off: Most volt a TV-ben, hogy sms-ben megkérdezték az embereket, hogy szeretik-e a munkájukat, és a válaszolók hetvennyolc százaléka az igenre szavazott. :))

     

    Mondjuk, elég hihetetlen, de ha igaz....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (172)
    2012-08-12  15:10
  23. 2012. augusztus 12. 19:15178.
    Valóban nem kell, mert a saját álláspontodat nem érveléssel, hanem személyeskedéssel véded meg, mint most is. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (177)
    2012-08-12  19:05
  24. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 12. 19:05177.

    Köszönöm válaszod... ebből csak arra tudok következtetni, hogy nagyon érintett vagy a témában és véletlenül, nagyon tyúkszemedre léptem. Nem, állt szándékomban bántani! Sajnálom, ha a Te gyermeked a leírtak és a számomra elitéltek szerint nevelkedik. 

    Azt hiszem rajtad kívül már mindenkinek sikerült megértenie, hogy miről beszélek...írok.

    Ne akarjál olyat belémlátni ami nincs bennem...

    De, még az is lehet, hogy én nem értelek Téged! Háát ígyjártunk...

    ne erőltessük tovább...ok?   

    előzmény:
    Gillie (166)
    2012-08-12  10:47
  25. 2012. augusztus 12. 17:49176.

    Nem hinném, hogy a gyógypedagógiai ajánlások szerint mindenben kiválónak kell lenni.A gyógypedagógia szerint minden gyereket önmagában kell szemlélni , a saját képességeivel ,lehetőségeivel.Ennek megfelelően kell segíteni, bármilyen területen ha a gyerek fejlődése, továbbhaladása ezt megkívánja-a megfelelő beilleszkedés, mindennapi élet normál módon történő megélése érdekében. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (164)
    2012-08-12  10:37
  26. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 12. 16:08175.
    Én is azt hittem, hogy van muszáj is meg szabadság is... de úgy tűnik, erősebb egyelőre a szabadság. Az alapvető dolgok természetesek számára, mint pl. türelem, konfliktuskezelés, szemét kidobása a szemetesbe, ne az utcára stb. De úgy tűnik, hogy mit szeressen rajzolni, ott még az iskola dolga lesz a "betörés"... :S
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (174)
    2012-08-12  15:49
  27. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 12. 15:49174.

    trivial. nem tudom, mert nálunk van itthon muszáj, és kell is, meg  szabadság is... szóval én amikro az 5 évesemnek az oviban megjelent,h oyg ezt azt meg kell csinálnia, akkor nem volt iylen, hogy mert nem midnegy mit... mondjuk, én evvel alejétől foglalkoztam, pont ezért, amit írsz.. nehogy amiett  vesszen el a tehetsége, emrt csak a szabadgyakorlat ok, és dacból ne legyen semmi a kellre...

    tudod, adjuk meg a császárnak ami a császáré:D mégha nem is modnom ezta gyereknek:)

    de ha otthon sokat ebszélgettek erről, szeritnem át fog lendülni a gyerkőcöd ezen, főleg ha amúgy szereti azt a dolgot csinálni. 

     

    amúgy másban is iylen? hogy a muszájjal ellenkezik, vagy inkább túlesik rajta, vagy feladatnak tekinti? ezt si te tudod, és arról az oldaltról lehet megközelíteni, hogy  menjen a sulinak ez a része. (szerintem)

     

    az tény, egy versenyző típusú ygerek az könyebben veszi a sulit hirtelen az ilyesmikben:)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (167)
    2012-08-12  10:53
  28. 2012. augusztus 12. 15:19173.

    a társadalomba illeszkedés nem az iskolánál kezdődik..

    hanem pl.közértben biza sor végére állunk,és várni kell

    körhintánál várni kell míg más kiszáll nincs be előzés(sok szülő szarik rá)

    mászókánál-csúszdánál sorba állás,kicsik nem fel lökése(sok szülő szarik rá)

    pedig elit nek gondolja magát,meg különlegesnek a gyerekét

    azután szocializálódik utazáskor,pl most néni száll fel le előre megy mert öreg(sok szülő újfennt tesz rá)

    azután a ne üvölts,ne hisztizz zavarsz mást..

    ilyesmi

    következő az ovi

     

    és itt jön képbe hogy az óvónők nem hagyhatják hogy egyik gyerek püfölje vagy bántsa a másikat.az első lépésnél be kell avatkozni és el is kell magyarázni pontosan hogy miért nem üthetem meg a másikat!!

    na ez hány helyen nem így van

     

    pl anno mi ovinkban sem volt így..soha nem láttak semmit..

    egy idő után a bántalmazott gyerek két dolgot tehet..vagy árulkodni megy akkor ki lesz csúfolva hogy árulkodó júdás(nálunk ez ment)

    vagy ha állandóan lökik,elveszik a játékát,megharapják,belerúgnak..akkor ha nem megy árulkodni,és az ovónők sem védik meg-mit tehet majd? gyűlik a düh és vissza fog ütni,csak lehet hogy éppen jól elgyepálja majd azt aki kötekedik vele már régóta..és még lehet ő lesz sarokba állítva!!

    az oviban és suliban is volt szerencsém látni a társadalmi hiányosságokat

    csak az oviban még be lehetne avatkozni,mert kicsiket még formálni lehetne

    a suliban már nem lesz rá mód

    ahol össze lesz eresztve udvaron a 12 éves kötekedő,a 6-7 éves kisfiúval,akit majd bánthat!!!

    azután persze ott sem fog beavatkozni senki

    hány kisgyerek lett pl öngyilkos már,mert társak terrorizálták

    és hány példa volt hogy három gyermek agyonvert egy negyediket???

     

    és komolyan gondolkodom rajta hogy,a gyereket hagyományos régimódi sem oviba,sem suliba nem engedem mert félek..félek hogy majd jön a nem láttam,nem hallottam semmit

    előzmény:
    fata (171)
    2012-08-12  12:21
  29. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 12. 15:10172.
    Köszi, valahol ezt én is tudom, csak... nehéz egyensúlyozni a vágyak és a kötelességek között, ha nem rólad van szó, hanem a gyerekedről... :) pláne, ha azt vetted észre, hogy néha inkább a vágyakra kellett volna hallgatni... bár azért nem panaszkodhatom, mert a hobbim a munkám (ennek megfelelően nem adnak érte pénznek nevezhető összeget :D), a szeretőm a férjem (még mindig :D), és imádom a gyerekem! :) De ezeket mind a vágyaimra hallgatva tudhatom a magaménak... viszont kellettek hozzá kötelességek is, ez igaz. :)
    előzmény:
    fata (171)
    2012-08-12  12:21
  30. 2012. augusztus 12. 12:21171.

    "Vagy éppen ez a suli lényege,hogy az ember megtanulja, hogy a napja nagy részében azt tegye, amit muszáj, és teremtsen magának némi szabadidőt, amikor végre azt tehet, amit akar???"

     

     

    Nem ez A lényege, de biza ez is fontos feladata az iskolának. 

     

    Hiába bontják ki a tehetségét egy gyereknek, ha nem tanítják meg a tásadalomba beilleszkedni és a feladatait végrehajtani. Olyan az életben nincs, hogy mindig azt csinálom csak, amihez kevem van. Meg még olyat sem láttam, hogy valakinek mindenhez mindig kedve van, szóval nincs ezzel problémája. :)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_634765 (167)
    2012-08-12  10:53
  31. 2012. augusztus 12. 12:18170.

    Na erre írtam azt - gyépésként - hogy aki egy területen előbbre van a kortársaknál, az nem feltétlenül minden területen kiváló. Sőt! A gyerekem sem az. Nem született zseninek, sőt polihisztornak sem. Nem győzöm nyugtatgatni (enyhén hiperaktív) és a matek lecke mellé leültetni (gyorsan felfogja, de mégsem érdekli).:-(((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (160)
    2012-08-12  09:48
  32. 2012. augusztus 12. 12:18169.

    egy olyan ember aki olvasott,és már szinte minden téren felvilágosultabb,minden témához hozzá tud szólni,nyitottabb,érdeklődőbb a fantázia tágul vele

    könnyebb tanulni pl.nyelveket

    könnyebb új dolgokat megtanulni

     

    nyilván az élete előrehaladásához ez hasznos

    sajnos az hogy egy ilyen ember előrébb jut-e az életben,vagy sem.sokszor nem ez határozza majd meg

    hisz hiába lesz,mindez a tudás a birtokában,ha pl tök szegény családból származik.nem tudja hasznosítani,befásul,elveszti az érdeklődését.lehet hogy csak alantas melót kap majd

    szemben egy nem érdeklődő,nem felvilágosult,de úgymond hátulról végig nyomott emberrel gyermekkel akiből pl a rendszer kreál majd egy cégvezetőt..aki nem olvasott,nem felvilágosult.de jól magolt,benyomták egy főiskolára,és úgymond benyomták egy adott céghez.ott rá állt egy adott feladatra..sorra legyűrte törtetően a riválisokat

    majd megcsinálta a szerencséjét

     

    és közben ez az ember lehet hogy alap dolgokhoz sík hülye ,hogy úgymond..de azt az egy feladatot amit kell,jól ellát mint egy droid

     

     

    na nem tudom értetted-e a lényeget

     

    mindenesetre egy felvilágosult,és olvasott ember..sokkal nagyobb előnnyel indul(hatna)az életben

    bár a rendszer az ilyen embereket mindíg megpróbálta elnyomni,mert a rendszernek egy droid sokkalta jobb és kifizetődőbb,mint egy széles látókörű,egyed.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (163)
    2012-08-12  10:14
  33. 2012. augusztus 12. 11:25168.
    Olvasd el még egyszer, amit írtam...))) Pont arról volt szó, hogy nemhogy előbb, de nagyon nehezen tanultam meg olvasni. Majdnem év végére értettem meg, hogy kell a betüket összeolvasni. Aztán pótoltam....))) Szóval mindegy is talán mikor tanul a gyerek olvasni, DE olvasni kéne neki és ez manapság sajnos nem jellemző.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (163)
    2012-08-12  10:14
  34. Torolt_felhasznalo_634765
    Torolt_felhasznalo_634765
    2012. augusztus 12. 10:53167.

    Most én is elbizonytalanodtam picit, persze nem akarok előre aggódni, csak kíváncsi vagyok. Most fogja kezdeni a lányom az elsőt, ő alapvetően a kis-és nagymozgásokban a legügyesebb, igazi kis tornász alkat, de a kézügyessége is topon van. Olvasni nem tanult meg magától, nem is kérdezte a betűket, csak egyet-kettőt a neve leírása miatt, szóval nem is erőltettem. Legalább nem fog unatkozni elsőben, gondoltam. Remélem, azért elmaradni sem, bár nem hinném, hogy nehéz lesz neki megtanulni immár hétévesen olvasni, írni, értelmes gyerek. Ami most kicsit mégis elgondolkodtatott, az az, hogy még a tanév végi találkozón kiadtak a jövendőbeli tanítónők egy füzetet, amit otthon, nyáron kell telirajzolni. Édesapjával egyszerre mosolyogtunk össze, hogy mindössze négy oldalas a füzet, négy rajz kell bele, családról, kedvenc játékról stb. Azért mosolyogtunk, mert keveselltük a dolgot, a gyerekünknek félórás "meló", gondoltuk: az oviban egy délutáni csendespihenő alatt nyolcat is megrajzolt (utsó évben már nem aludt, hanem rajzolhatott vagy kézműveskedhetett a másik szobában másik óvónővel a nemalvó nagyokkal). Ehhez képest most sincs kész a füzet, csak a négyből két rajz. Pedig többször szorgalmaztam már, hogy üljön neki... Ettől függetlenül rajzol: mást. Rengeteget, és szépen. Megkérdeztem tehát: ha olyan szépeket rajzolsz csak úgy szórakozásból, miért nem csinálod meg azt, amit kért a tanítónéni? A válasza ez volt: mert én azt szeretem rajzolni, amit én akarok. Itt meg oda van írva, hogy mit kell. De én nem akarok olyat rajzolni, amit KELL. Annak mi értelme van? Azt jó lerajzolni, amire éppen gondolok. Nem pedig azt, amit megmondanak. --- Tökéletesen igaza van, én felnőttként is érzek néha így. A rajzolás meg ráadásul egy alkotó tevékenység, művészetté válhat, a kötelező jelleg éppen ezt öli ki belőle.

    Szóval ami most kétely bennem, hogy a suliban jó sok ilyen lesz, hogy ezt kell és ezt muszáj, és ha történetesen egy olyan dologról is van szó, mint a rajzolás, amiben még tehetséges is, azt sem fogja szeretni, mert kell, éppen akkor kell és éppen azt kell???? Vagy éppen ez a suli lényege,hogy az ember megtanulja, hogy a napja nagy részében azt tegye, amit muszáj, és teremtsen magának némi szabadidőt, amikor végre azt tehet, amit akar???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_544962 (164)
    2012-08-12  10:37
  35. 2012. augusztus 12. 10:47166.

    Akkor végigvezetem neked:

     

    Tettél egy általánosító kijelentést, amire többen felkapták a fejüket:

    "A korának megfelelően...: benne van az is, hogy aki már 4-5 évesen írni tud, az már nem a korának megfelelő neveltetésben részesült...tehát van a szülőnek félnivalója... "

     

    Leírták neked - ezt később személyeskedésként és rosszindulatként tituláltad - hogy többnyire a gyerek természetes kíváncsiságát elégítik ki a betűk megmutatásával és nem direkte tanítják olvasni.

    Én a témához kapcsolódva leírtam egy olyan módszert, amivel megoldják azt, hogy az olvasni tudó gyerekek ne unatkozzanak.

    Erre rákontráztál, hogy ez a korának nem megfelelően nevelt gyerek szintén helytelen nevelése.

     

    Ez a korának nem megfelelő nevelés a te szóhasználatod, tehát kértük, hogy értelmezd. Ahelyett, hogy ezt megtetted volna, arisztokratikus lenézéssel érzékeltetted, hogy aki ezt nem érti, az kb. hülye,  majd később közölted, hogy te tulajdonképpen végig ugyanarról beszélsz, amiről mi és a szövegértelmezési képességeinkkel van gond.

     

    Ez veri ki a biztosítékot, nem az, hogy más a véleményed valamiről. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (159)
    2012-08-12  09:46
  36. 2012. augusztus 12. 10:39165.

    A topikinditó kérdésre:

     

    igenis-nem is 

    előzmény:
    Nők Lapja Cafe (1)
    2012-08-09  13:59
  37. Torolt_felhasznalo_544962
    Torolt_felhasznalo_544962
    2012. augusztus 12. 10:37164.

    A gyermekek eltérő mértékben fejlődnek, s még az ún. "jók" sem minden területen kiválóak. Ahogy itt a másik gyógypedagógus kolléga is említette már.

     

    ezen mindig is gondolkodtam, miért kell mindenből kiválónak lenni a magyar gyógypedagógia ajánlások alapján...  ez ugyanis nonszensz... hogy csak az ajó, aki szuper..mert ez van...

    aki viszont természettől rendelkezik képességekkel azt meg leautistázzák,s stb... agyrém az egész magyar gyógypedagógiai ajánlás újabban...

    ne haragudj, de minél több szakuirodalmat, aktuáléis dolgot olvasok a témában annál inkább erre jövök rá. És örülök, hogy enm most vagyok gyerek...

     

    mert ez a mindenből kiválónak, de nem túlságosan, mert már az is baj...fejleszzük egyenszintre az össze gyereket, akkor elsz vele könnyű a suliban.. helylyett,h ogy istápolnánk, és midnenkinek a ehlyét találnánk meg...

     

    na nem tduom igazából neked mik melóban az elveid, szal werbunga ne vedd magadra, ah enm inged!!! 

     

    szóval és ha nem egyenletesen,e gyformán fejlődnek a ygerekek?? akkor mi van?? felnőttnek pláne nem lesznek egyformák!!! egy  nyelvekben jó, vagy egy műszaki érdeklődés már angyon kiskorban kiüt pl.. (meg egész sok minden).

     

    valahogy a gyerekeket magukat kéne nézni. Én rémülten nézem, mik vannak, egyre inkább.... Nagyon azt érzem... amit a pszichotanárom mondott.. a gyerekek vannak a rendszerért, nem a rendszer a ygerekek oktatásáért... és ez szörnyű!!! 

    még jó hogy azért vannak kivételek helyben , és tanárokban,s tb. 

     

     

    előzmény:
    Werbunga (150)
    2012-08-11  22:58
  38. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 12. 10:14163.

    Nagyszerű! És így most felnőttként, mennyivel lettél előrébb egy olyannal szemben aki nem tudott idő előtt olvasni? Értem és semmi baj nincs vele..de ez komolyan érdekelne? 

    További szép napot! Most mennem kell, majd este elolvasom a válaszod.

    Köszönöm!  

    előzmény:
    eda-1952 (162)
    2012-08-12  10:02
  39. 2012. augusztus 12. 10:02162.
    Akik maguktól megtanulnak olvasni, azoknál nagyon fontos, hogy a tanár tudja a helyzetet kezelni, meg azoknál is, akik sokat olvasnak. Én pl jólnevelten végigunatkoztam az általánost, mert az hagyján, hogy később sem volt feladat a kötelező olvasmány, mert évekkel előbb már olvastam, de általánosban akkor még az volt a szokás, hogy tanévkezdés előtt kb egy héttel megkaptuk a könyveket. ÚJ könyv, rávetettem magam és elsejére mind kiolvastam. Na kivéve felsőben a fizikát, mert ahhoz soha nem volt érzékem, nem is értettem, csak elhittem és időlegesen megtanultam...)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (160)
    2012-08-12  09:48
  40. 2012. augusztus 12. 09:51161.

    Onnantól fórumozhattál, hogy volt fórum.

    Ismered azt a viccet, hogy mindenki szembejön az autópályán? Tényleg pont ezt csinálod gyakran és most nem csak erre a topikra gondolok.

    előzmény:
    dani zsuzsanna (149)
    2012-08-11  22:15
  41. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 12. 09:48160.

    Köszönöm!  Igen, nem tagadtam, hogy igen is lehetnek kivételek...! 

    Amint látjuk, olvastuk, Katka is az lehet...de sokkal kevesebben vannak ők, mint a 3-4-5 évesen már olvasni tudók...!  

    előzmény:
    eda-1952 (158)
    2012-08-12  09:31
  42. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 12. 09:46159.

    Álltalánosságban írtam, többségében.... /az első mondatodra/

     

     

    De mivel Te cáfolod azt amit írtam, neked illik alátámasztásokkal megvédened azt... kevés, hogy azt írod, hogy ez nem igaz...ha ezt leírod, akkor vázolnod kéne, hogy miért!

    7 éves korban elérte a gyermek azt amivé lesz, onnan már csak terelgetésről lehet beszélni és max segíteni tudod a gyermeked, na meg eltartani addig amíg nem lesz kereső képes. 7 éves korára kialakul a gyermek, jelleme, egyénisége...

    Te lovagolsz azon, hog yén ezen lovagolok, számtalanszor leírtam, hogy nem arról beszélek, aki magától, hanem arról akit rávezetenek, hogy magától ezt kell csinálnia és akit "erőszakkal"... De ezt Pöttöm is leírta segítségül, hogy nem erről beszéltem, aki magától...!! De csak Neked, csak most leírtam ezt hatodszorra is és utoljára!!! 

    Nem értem miért vitatkozunk arról, amiről, ugyanazt gondoljuk!!! Ja és mindhnyájan.... A vita arról folyik, hogy valami mást szeretnél belém beszélni...ez annyira pedig egyszerűen nem érdekel.

    Érted? Nehari! Kérlek olvass vissza és meg fogod látni!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (157)
    2012-08-12  09:12
  43. 2012. augusztus 12. 09:31158.
    Te evija, tulajdonképpen sok igazság van abban, amit írsz, mert valóban rengeteg szülő csinál hülyeséget. Én is láttam kb 3-4 éves gyereket, akiről és előtte közölte az anyuka, hogy okosabb, mint bárki, mert olyanokat tud és bizonyításképpen azonnal megkérdezte tőle, hogy ki találta fel a telefont. Kiskölök meg rávágta, hogy Bell, pont úgy mint  a papagáj. Egy picinek ilyenkor még mondókákat, hasonlókat kell tanítani, nem ilyen hülyeséget. Szemmel láthatóan fogalma sem volt róla, miről van szó. Legjobb tudomásom szerint nem lett belőle zseni...))) Csak azt ne felejtsd el, hogy akad azért gyerek, aki valóban magától tanul meg olvasni, mert érdekli, bár tényleg ők vannak kevesebben. Ettől még nem lesznek zsenik, de valószínűleg értelmes emberek lesznek. Katilin írta-ha jól emlékszem- hogy ő is korán megtanult olvasni és már általánosban Passuthot olvasott. Én meg nagyon nehezen tanultam meg olvasni, anyám a haját tépte, de amikor végre leesett a tantusz, azonnal elkezdtem olvasni és más nem is érdekelt gyerekkkoromban. Visszagondolva nem egész normális az a gyerek, aki Thomas Mannt olvas, pl a Lotte Weimarban-t, amire felnőttként már nem voltam képes...)))
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (148)
    2012-08-11  21:33
  44. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 12. 09:12157.

    Senki nem alázott, a kicsinyes fasságot sem értem miért írod.. Ezek szerint te sem azt olvasod ki a szövegből, amit mi írunk.

     

    Folyton ezzel a 7 éves korig neveléssel jössz (ami szerintem nem állja meg a helyét, ugyanis 7 éves kor után nem lesz önállóan gondolkodó egy gyerek sem), de nem részletezed, hogy az miben teljesül ki.

     

    És lovagolsz ezen a rosszul nevelésen, ha egy gyerek már 5 évesen folyékonyan ír-olvas. (Ami egyébként nem folyékony.) A gyerek kérdez, mert érdekli, a szülő meg válaszol és nem pattintja le. Ebben tényleg nincs több.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (156)
    2012-08-12  09:06
  45. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 12. 09:06156.

    Nemértelek! Nem erről van szó és nem is erről írtam... értem, hogy valami mást olvasol ki abból amit írok...csak azt nem értem miért?

    Jelzem...: 4 gyermekem van mind különböző 4 féle... ebből hármat már felneveltem, felnőtt... és még mindig el tudom képzelni, hogy tudnak nekem újat mondani gyermekneveléssel kapcsolatban...nem hiszem, hogy én vagyok a mindet tudó ezügyben... De úgyérzem, hogy a tapasztalataimat, ami eddig megtörtént, azt azért állíthatom, mondhatom...lehet véleményem, mint itt ahogy mindenkinek...

    Szal a lényeg, hogy én itt beszélgetni szeretnék és nem hitetleneket meggyőzni és lenénőzekt visszaalázni, meg ilyen kis kicsinyes f@szságokba belemenni.

    Köszönöm a megértésed!   

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_368791 (153)
    2012-08-11  23:13
  46. Torolt_felhasznalo_118041
    Torolt_felhasznalo_118041
    2012. augusztus 12. 09:01155.

    Kedves Werbunga!

    Minden elismerésem a szakmaádhoz és a gyermekedhez egyaránt...valószínű,ő is egy kivétel...

     

    De azt hiszem, nem vitázunk ezen a témán mert teljesen ugyanazt írtam amit Te, Te szakmailag megközelítve, én pedig laikusként, mint emberileg...

    Csak a fogalmazás volt más...!

    Egyetértettem a differenciált oktatással, és azt jeleztem, hogy 5 éves korban elég elkezdeni az iskolára való felkészítést /ahogy Te is írtad/ és az álltalad felsorolt fejlesztéseket. De nem 3-4 éves korban.

     

    Van egy ismerősöm, akinek a gyermekét 4-5 évesen az érdekelte, /babákat kellett neki venni/, hogy kitépkedje a karjait a lábait, majd a fejét a babáknak. 

    7 éves korig nevelünk, rajtunk múlik addig minden 

     

    Ezt csak írom és nem a  kötekedés miatt!!!!! 

     Csak mert olvastam már ezzel vádoltok... Nem lehet erről, ezekről beszélgetni, véleményt cserélni???? Hiszen a cikk gyermek nevelésről szól! Nekem nincs bajom azzal, ha valaki másként gondolja, látja, tudja...nagy érdeklődéssel olvasom/nám! De ha úgy gondoljátok, hogy ennek nincs értelme, akkor miért nem hagytok itt /máraki/ Miért gondoljátok, hogy a másik csak sületlenséget mondhat??? 

    Bocs Werbunga ez nem csak Neked szólt... az az nem is neked, csak a fölötted szólónak, meg annak aki így viselkedik.  

    előzmény:
    Werbunga (150)
    2012-08-11  22:58
  47. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 11. 23:14154.
    iwiw, msn?? ott pont, hogy te választod meg a "barátaidat".
    előzmény:
    dani zsuzsanna (149)
    2012-08-11  22:15
  48. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 11. 23:13153.

    Na te ezt már direkt csinálod, vagy sose láttál érdeklődő gyereket, aki nem nagykönyv szerinti. Ahova rakod ott marad, míg nem lapozol a következő oldalra ahol újabb a "korának megfelelő"(???) lecke jön és azt meg úgy csinálja.

     

    Bahh..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_118041 (148)
    2012-08-11  21:33
  49. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. augusztus 11. 23:07152.

    "bezombult"

     

    előzmény:
    dani zsuzsanna (149)
    2012-08-11  22:15

Címlap

top