Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Apa gondok
Létrehozva: 2012. augusztus 5. 11:26
Szinte végső elkeseredésemben indítom ezt a topicot, hátha valaki tud valami építő javaslatot tenni a problémám megoldására.
A problémám édesapámmal kapcsolatos, akivel nagyon nehéz kijönni. Anyukámmal élnek, én rég nem lakom velük. Sosem lehetett vele kijönni, mert ő az aki mindenkinél okosabb, mindenki más hülye és ez a jelző a legszalonképesebb verzió az összes általa használatos közül (a legvadabb fantáziátokra bízom a jelzők kitalálását...).
Szóval a mostani helyzet az, hogy nekem van egy féléves kislányom, akinek elvileg ő lehetne a példaképe, de totálisan az antipélda.
Ordítva káromkodik beszélgetésképpen, ráadásul a kertesházunk teraszán, ahol a szomszédaink is hallják az egész "beszélgetést". Szólok, hogy legyen szíves nem ordítani, különösen nem a trágárságokat, és a gyerek előtt meg majd végképp moderálja magát, nem szeretném ha ilyen lenne a gyerek szókincse.
Mindezt szépen, kúltúráltan kértük a párommal, bár nehéz az ő stílusát más, normális stílusban tükrözni, de mégis.
De nem érti meg.
A kérdés, miért? Amit a felnőttnek lehet, a gyereknek nem, meg úgyis hallja majd az oviban, meg itt ott.
A másik gond, hogy a stílusa bicskanyitogató és anyós-apóssal összeengedni egy veszélyzóna, étterembe már nem megyünk vele, mert a stílusa vállalhatatlan, barátai már rég nincsenek épp amiatt. Ja és a családban is (testvér, más rokonok) mindenkivel rosszban van, aki még elviseli, az csak édesanyámra való tekintettel teszi.
Én úgy érzem a tűréshatárom végén vagyok.
Próbáltam szép szóval, próbáltam erélyesebben, de 35 évem alatt egyszer jutottam el oda, hogy sírva-kiabálva kiosztottam (épp a babámat vártam).
De semmi sem segített, sehogy nem jut el az agyáig, szívéig, lelkivilágáig, hogy változtatnia kéne valamit.
Tudom, hogy a másik embert nem lehet megváltoztatni, csak magamat. Ezért próbáltam én változni, halkabban beszélni hozzá, türelmesnek lenni, elfogadónak lenni, de lepereg róla, a stílusa semmilyen hatásra nem változik.
Ha csak egy ismerős lenne, egyszerűen nem keresném a társaságát, de az apám.
Mit tudok még tenni, hogy valami változzon?
Lehet, hogy semmit nem tudtok javasolni, akkor is jó volt kiírni magamból...
Hasonló valóban a heyzetünk, bár én sosem kaptam pofont, meg apám nem iszik.
Ő máshogy durva, de a lényegen ez nem változtat.
Sokat agyalok szombat óta és ma reggel vasalás közben az fogalmazódott meg bennem, hogy ez tényleg egy játszma, és anyu is nyakig benne van.
Ugyanis amikor bármit mondok apuról, vagy visszautasítok egy találkozót, vagy ami még rosszabb közös elutazást, akkor könnybe lábad a szeme, és úgy néz rám, hogy én érzem magam szar alaknak, hogy milyen elutasító vagyok.
De hol vannak az én érzéseim, ez megint csak arról szól, hogy aput kíméljük.
Tulajdonképpen így apunak van igaza, hiszen neki soha senki sem mond ellent úgy igazán, minden el van tűrve, akkor miért változna? Neki ez működik.
De elhatároztam, hogy a köv. alkalommal rövidre zárom, mert a párom részéről meg az jogos, hogy ő meg nem hagyja, hogy az én apám az övét "ossza ki" a mi házunkban. Meg egyáltalán...
Csoda, hogy (rám való tekintettel) még nem penderítette ki tőlünk, hanem még mindig a szép szó erejével próbál rá hatni.
ez egy nyilt fórum, aki felregisztrál, olvashatják, ezzel tisztában vagyok.
az eredeti témához: fél év tényleg hosszú idö. de még mindig rövidebb, mint amikor 8évet mondtak. meglátjuk, mi lesz... addig meg el kell tölteni az idöt valamivel.
Sziasztok!
Ha visszatérünk az alapproblémához, szívesen csatlakoznék én is.
Nekem ennyire nem durva a helyzet édesapámmal, de tulajdonképpen nagyon hasonló.
Emlékszem gyerekkoromban sem szerettem, inkább féltem tőle, bár tény, hogy nem voltam agyba-főbe verve, de azért néhány igazságtalan pofon elcsattant. Jogos is persze... :)
Bennünket is inkább lelkileg gyötört meg az ahogy viselkedett velünk. Ha csak szigorú lett volna, azt még elviseli az ember gyereke, de elég sokat ivott, így gyakran nem úgy látta a dolgokat, ahogy voltak. Soha nem bízott senkiben, sem anyuban, sem bennünk. Mindig az volt, hogy anyut is gyanusítgatta fűvel-fával, ha mi elmentünk valahova, akkor mi is biztos csak dugni jártunk... Ha elkezdtünk valamit, akkor közölte, hogy minek, mert hogy úgysem tudjuk befejezni, és hasonlók. Nagyon sokat gyötörte anyut, aki szerintem főleg miattunk maradt vele amíg gyerekek voltunk, mára meg már - amivel én nem értek egyet, de felnőtt emberek, és az ő dolguk - beletörődött, vele maradt. Nyugdíjasok.
Na, de nem panaszkodni akarok, csak próbálom felvázolni a helyzetet.
Ma már, messziről könnyebb szeretni, elfogadni, de még mindig nem barátkoztam meg vele igazán őszintén. Kb. 5 km-re lakunk egymástól, és szinte sosem jönnek unokázni. Azért persze tud fater reklamálni, ha mi nem megyünk egy ideig. Van kocsijuk, stb., csak nem érnek rá. Tv, olvasás. A kisfiamat is úgy köszöntik általában, hogy megvárják míg egyszer csak átmegyünk.
Nálunk az alap vitatéma, hogy ne tömjék a manót édességgel. Fater csakazértis a hátam mögött, ahogy félrenézek.
Segítség nulla, pedig néha jól esne, ha velük is lehetne a manó. Ne értsetek félre, nem a nagyszülőknek szültem, de tök jól esne, ha mondjuk egy órát leülne játszani vele a nagyapja, nagyanyja.
Ritkán találkozunk, pont azért, mert szinte nincs miért...
Na, most aztán majd kapok én is hideget-meleget.
Pedig igazán nincs miért. Ezt csak egy töredéke az életünknek, a milyenségüknek, az én hozzáállásomnak, stb.
Én próbálom így elfogadni őket, tőlem, ha kérnek minden segítséget megkapnak. Csak hiányzik belőlük az, ami mondjuk anyósékban megvan. A szeretni akarás, az unoka iránti érdeklődés, a segíteni akarás, ha szükség lenne rá esetleg.
Fura egy família.
Egyébként visszatérve a topikindító kérdésére, nem igazán látok megoldást. Ennyi idős emberek nem fognak megváltozni. Apróságokban max, mint pl náluk azt elértük, hogy ne a lakásban bagózzanak, ha ott vagyok a manóval. (Terhesen ezt még nehéz volt elérni náluk)
Sajna szerintem csak az segít, ha annyit találkozol velük, amennyit kell. Nagyon rossz érzés, de ti már külön család vagytok, más értékrenddel, és ezt el kell fogadniuk.
Ez nagyon igaz. Amikor en jartam pszichiaterhez szorol szora igy magyarazott el dolgokat nekem is.
Es nagyon hasznat vettem annak hogy felismertem dolgokat amik addig egyaltalan nem voltak tisztak elottem.
Nem vagyunk aldozatok. Csak egyszeruen nem turjuk el senkitol hogy idegbajos modon amokfutast rendezzen. En idonkent kicsit felkapom a vizet amikor ezzel a baromsaggal elojon maskor eloveszem a humoros oldalamat es kifigurazom a szerencsetlent, attol fuggoen milyen napom van eppen.
Aki a forumozast itt ennyire komolya veszi az kizarolag o, nem tudok senki mast a 6 evi forumos multam alatt aki ennyire osszekeveri a valosagot a vagyaival es egy arctalan nevtelen forumon a hozzaszolokkal.
Amikor megerdemli ezentul is ugyanezt fogja kapni, ha nem tolem akkor mastol, mindig akad valaki akinek tele lesz a hocipoje ezzel az idiotaval.
Azt hiszem minden normalis ember meg tudja kulonboztetni a valosagot a virtualis vilagtol. Aki nem az igy jart.
Ha pedig idegbajos akkor meg inkabb nem fogja neki mindenki elnezni ezt az amokfutast amit itt rendez.
Reszemrol nem vagyok terez anya aki raszolgal arra hogy virtualis modon a helyere tegyem meg fogja kapni. Mindekinek joga lenne ahhoz hogy zavartalan modon beszelgessunk, vagy akar vitatkozzunk ezt a jogot pedig ez a no nem tartja tiszteletben. Ennel fogva en szemely szerint semmmit nem tartok tiszteletben ami az o maganeletet illeti, egeszen addig amig nem helyezkedik arra a szintre hogy beszelgessen es nem a maganelete baromsagaival tomjon itt bennunket.
En nem vagyok sertodos, rolam leperegnek a vagasok, tehat sokkal edzettebb "vivo" vagyok mint sokan masok.
A fenykepet amit felraktal a bem lapodra ismerte fel merthogy nekik is van belole, ezert aztan nem kellett tudomanyos akademiai vegzettseg hozza, hogy ki vagy.
Azt meg te meselted hogy a pasi lelepett es a gyerek maradt a neveloszulokkel, pedig ugy tervezted hogy karacsonyra eskuvo lesz.
En akkor irtam a topicodba hogy nem kellene elore unnepelni 6 honap hosszu ido. Nekem lett igazam.
Egyebkent nem erdekel a dolog , de ha valaki felteszi a kepet a bem oldalara akkor szamithat ra hogy felismerik nem?
Miert ne olvasna ha erdekli mit irsz? En is szoktam visszaolvasni masokat. Mi a gond ezzel?
szerintem meg kicsit túlreagáltad a hsz-t, de számitottam rá
neked adta valaki az infót, te meg szépen felhasználtad, az ö keze meg tiszta marad. a te hsz-eden kivül nincs több bizonyiték arra, hogy azon kivül, hogy minden nap olvas Pöttöm (kijelzi a rendszer ki néz meg, és mikor, minden nap ö van benne friss idöponttal) még mindig velem foglalkozik.
Nos, lehet, hogy nem kellett volna ötleteket írni, mert erre nem is gondoltam, hogy az ember után megy szobáról szobára és ha más nem akkor az ajtó előtt üvöltözve nyomja a marhaságokat.Nem voltam ilyen szituban.Én csak azt írtam le, hogy én mit tennék.De ahogy látom Semiramis adott ötletet, adott egy kiindulópontot.
El sem kell jutni addig, hogy mondhassa. Nem kell beengedni és nem kell elmenni hozzá.
Illetve amiket semi mond.
sajnos az ilyen tipusnál semmi nem válik be
az egyetlen ami beválik,ha úgy teszel mintha mi sem történt volna..mert ha egy kicsit is lereagálod,vagy netán feszkózik és te visszaszólsz mert már nem bírod..annál nagyobb üvöltés lesz a vége
ha ez társul kötekedéssel..na az a vég,akkor kikerülni se lehet,mert utánad fog menni minden szobába és ott fogja nyomni az ajtód előtt-addíg míg nem készit ki..
sajnos
ez ilyen
Nem arról van szó, hoyg most nem szólok, hanem hogy lepereg róla.
Én is szólok, párom is szól, semmi.
Tehát erre már gondoltam azért. :-)
Az ultimátumig nem akartam eljutni a családi béke (de persze, hát milyen békéről beszélünk) érdekében.
Ami egy hülyeség, mert ő így bármit megtehet, mi meg szólunk ugyan, de valahol mégiscsak asszisztálunk hozzá...
azert lenne jobb, ha valakivel leülnel ezt megbeszelni, mert jobb lenne, ha te magad jönnel ra a megoldasokra, ahelyett, hogy en irjam le neked ;-)
de jo helyen kapisgalsz. :-)
tehat: a szituacio megoldasara több lehetöseg van:
apad valtoztat
te valtoztatsz
melyik a jarhato ut, ertsd: melyik függ töled?
hat akkor azt kell tenni.
mi van most?
ha odamegy, karomkodik, te nem szolsz/keveset szolsz. következmeny: te rosszul erzed magad.
e megvaltoztathato dolog es egy köbvetkezmeny. papiron jatszd vegig a lehetösegeket (a szempont, miszerint TE tudsz-e rajta valtoztatni, lenyeges!)
az eredmeny jöhet priviben.
Egyetértek a, b és c-vel is, és hogy c, igazán nem valószínű.
Tegnap szépen megkértük, hogy változtasson, de ha nem így lesz (amit erősen gyanítok a korábbiakra alapozva), akkor marad az ultimátum...
Bocs, de telefonom volt.
+Megkérnélek, hogy más emberek multjával ne foglalkozz, sem ahhoz nincs közöd, hogy az a két ember mit érzett,mi hogy történt mi volt vele sem semmi ami ahhoz a két emberhez kapcsolodik. Törödj a kis életkéddel, de másokéval ne.
de, töröltnek igaza van, lehet agyserüles következmenye. mint ahogyan idegrendszeri funkcionalis zavar vagy nem organikus szemelyisegzavar.
DE nem gondolnam, hogy
a) a topikinditonak kellene utanajarnia
b) maga az erintett utanajarni ohajtana
c) 30-50 ev beepült hatterevel pszichoterapia meg komoly eredmenyeket hozhatna (HA az erintett akarja es nagyon dolgozik önmagan, akkor igen. hosszu evek alatt.)
ergo: igen, leülzetni, megmondani, hoyg IGY NEM, csak akkor jöhet, ha igyesigy viselkedik (a kivant viselkedes PONTOS megfogalmazasa!). Amig igy viselkedik, maradhat, ha visszater (konkretan az elsö karomkodas), AZONNAL meg fogod kerni, hogy hagyja el a hazat.
ES TARTSD IS MAGADAT EHHEZ, akarmekkora cirkusz is lesz.
2-3-szori hasonlo eredmeny lattan fogja tudni, mit KELL ahhoz tennie, hoyg lathasson titeket.
van valasztasa: vagy valtoztat, vagy nem megy oda.
TE viszont TARTSD MAGAD AZ ELHATAROZASODHOZ.
nos: EZ az a körülbelüli cel (a te esetedben), amit egy tanult tehetetlenseggel foglalkozo kognitiv viselkedesterapia (van benne mas is, de ezzel a megnevezessel talalsz hozza terapeutat) neked megtanithat.
hát erről beszélek!
ezért kéne megfékezni az ámokfutását!
meg dühítő is mikor szétrombol egy jó kis társalgást, senki nem bírja cérnával a végtelenségig!