Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Olasz utazás, segítség!

alexzsu
Létrehozva: 2012. augusztus 5. 02:44
Sziasztok! Segítsetek, légyszíves, hátha valakinek van információja! Aug. végén mennénk Olaszba egy hétre, de nem szombattól-szombatig. Így nem akarnak semmiféle szállást kiadni nekünk, ragaszkodnak a turnusváltáshoz. A társam szerint menjünk le foglalás nélkül, és majd ott keresünk valamit. Én gyerekekkel nem szívesen mennék el tuti hely foglalása nélkül. Van valakinek tapasztalata, hogy lehet helyben szállást foglalni? Vagy valami tuti vebcím is jó lenne, ahol nem akarják mindeáron az egy hetes turnust! Köszönöm segítségeteket!
  1. 2012. augusztus 7. 21:1031.

    Szia!

     

    Ha valóban a vége a hónapnak, akkor van esélyetek. Mondjuk az utolsó héten. 

     

    Persze előtte is lehet szállást találni, de horror áron. Mi egyszer kérdezősködtünk augusztusban, az első három szállodában nem volt hely, a negyedikben igen, de az ár nekünk túl magas volt (50 euro/fő/éj). Mérlegeljetek.

     

    Ja, ez Lignano volt.

    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  2. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2012. augusztus 7. 20:5730.

    Ugyan mire lennenk irigyek? Arra hogy mar nem is tudsz rendesen magyarul? ( Akkor elkepzelni sem merem az angolod milyen tre lehet, leven hogy az nem is az anyanyalved!)

     

    Te nem beszelni good madzsar, spellinged sem good, nem dzsakoroltad mar regen, ahelyett a lot of hibat ejtetessz, de itt noklapjan dzsakorolhatol again, en is aszt szokok csinalni, igy lehet tenni lot of talking with fellow madzsarz. Mindenrol beszeltetunk itten, good etelek, sex, relationships, baratsagossagossag meg ugy everything. Gyere ide often, igy majd helpingelunk neked practicelni madzsar.

    All da best.

    előzmény:
    irenehavas (23)
    2012-08-05  16:06
  3. 2012. augusztus 6. 09:4929.
    előzmény:
    alexzsu (25)
    2012-08-05  20:05
  4. 2012. augusztus 5. 20:1028.
    Köszönöm, meg fogom nézni! 
    előzmény:
    mbs (22)
    2012-08-05  14:58
  5. 2012. augusztus 5. 20:0927.
    Néztem kempingben telepített sátrat, hát...horror ára van. Amúgy meg már az sincs , tele van. Hát, majd lesz valahogy.
    előzmény:
    Milu (21)
    2012-08-05  14:29
  6. 2012. augusztus 5. 20:0826.

    Annyira nem kicsi gyerekek (csak mindig elfelejtem, hogy közben megnőttek), de azért mégiscsak morognak, ha nem tetszik valami nekik. Mondjuk, hogy nincs szállásunk. :)

     

    Most tudunk kicsípni pár napot. Előbb-később nem. 

    előzmény:
    willson (14)
    2012-08-05  12:57
  7. 2012. augusztus 5. 20:0525.
    na, bocsi...már fenn vagyok, rendesen 
    előzmény:
    pipacs34 (24)
    2012-08-05  18:23
  8. 2012. augusztus 5. 18:2324.
    aham.
    előzmény:
    alexzsu (16)
    2012-08-05  13:39
  9. 2012. augusztus 5. 16:0623.
    mi  van ti  IRIGY  VALAKIK.  szaljatok ma le rolam. valaki itt tanacsot ker erre ti barom nepseg velem jottok. az irigysegeteknek nincsen hatara. .   
    előzmény:
    genre24 (10)
    2012-08-05  08:52
  10. mbs
    mbs
    2012. augusztus 5. 14:5822.
    Szia! Nekem is volt ilyen problémám már többször, aztán kis keresgélés után két legyet ütöttem egy csapásra ha nem hármat :) akkor foglalsz és addig ahogy szeretnél és a végösszeget is ha nézed utazásokat olcsón keresel akkor ennyi
    http://utazasokolcson.8x.hu/
    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  11. 2012. augusztus 5. 14:2921.
    Engem sem zavarna, hogy nincs foglalva, sőt így legalább nem zsákbamacska. Viszont sátrat biztosan nem vinnék, ha alapból nem sátrazni akarok, mert ahhoz nem elég a sátor, rengeteg cucc kell hozzá, pláne gyerekekkel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_379840 (20)
    2012-08-05  14:17
  12. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. augusztus 5. 14:1720.

    Igaz amit írtak, hogy az olaszok augusztusban ellepik a partokat, különösen hétvégeken, de én rendszeresen látok üresen, partközeli apartmanokat és találkoztam már üres szállodai szobával is.

    Ne parázz, induljatok el nyugodtan.

    Vigyetek egy sátrat végszükségre, hogy egy kempingben meghúzzátok magatokat, míg nem akad jobb. Bár kizárt, hogy erre kényszerüljetek.

    Két gyerekkel utazunk foglalás nélkül. Nem szeretjük a kötöttségeket, na.

    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  13. Torolt_felhasznalo_672736
    Torolt_felhasznalo_672736
    2012. augusztus 5. 13:5519.

    Te vakon gepelsz vagy meg felig alszol? Vagy ittal valamit?

    Azt csak felve merem megkerdezni hogy lehet nincs baj a szemeddel es teljesen eber vagy es jozan?

    előzmény:
    irenehavas (3)
    2012-08-05  04:35
  14. 2012. augusztus 5. 13:5118.

    Hát, köszi, mindenkinek! De azért nem vagyok teljesen nyugodt!

    Bibione, Jesolo, Caorle lenne a legjobb, de mindegy,mindenhol jó, csak legyen egy kis sós víz!

    előzmény:
    tamtamtam (9)
    2012-08-05  08:07
  15. 2012. augusztus 5. 13:4217.
    a 16. hsz a tiéd is! :?)   Amúgy köszi!
    előzmény:
    tamtamtam (4)
    2012-08-05  07:48
  16. 2012. augusztus 5. 13:3916.
    Bökte-bökte !! :) Hajnali 3 volt, ha jól emlékszem!!! :) és "dolgoztam"! :) Reggel 6 óta! NA!
    előzmény:
    pipacs34 (8)
    2012-08-05  08:02
  17. 2012. augusztus 5. 13:0115.
    Ahol pedig van még szabad hely, nem adják ki másképp, csak szombattól szombatig. Tudják, hogy nem maradnak üresen, és Nekik jobban megéri így.
    előzmény:
    willson (14)
    2012-08-05  12:57
  18. 2012. augusztus 5. 12:5714.
    Szia! Olaszországban augusztus 15-e Ferragosto napja, ami Náluk az egyik /ha nem a legnagyobb/ nemzeti ünnep. Ilyenkor veszik ki a szabikat, és mindenki igyekszik víz közelébe kerülni nyaraláskor. Teljesen telítettek a szállodák, az éttermek. Ebben az időszakban szinte lehetetlen vállalkozás szállást találni, az olaszok már tavasztól elkezdik lefoglalni augusztus második felére amit csak lehet. Szerintem jobb lenne /különösen gyerekkel/ az olasz utat szeptember elejére tennetek, akkor már nem adódhat hasonló problémátok!
    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  19. 2012. augusztus 5. 10:2013.

    Nyugi! Lesz szállásotok. Mi mindig így megyünk. Olcsóbban jövünk ki így mintha előre foglanánk. Sőt, ha nem tetszik akkor mentek a következő helyre.

    Mi 10 hónapos gyerekkel is így mentünk, igaz annak már 10 éve. Az elsőt drágállottuk a második helyen, egy utcával arrébb minden rendben volt.

    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  20. 2012. augusztus 5. 09:4312.

    Gyerekkel én sem indulnék el bizonytalanra. Próbáld meg behatárolni hogy hol nyaralnátok az országon belül hátha érkezik valaki aki azon a tájon tud jó panziót vagy szállodát.

     

  21. 2012. augusztus 5. 08:5411.

    Ugyan ma'''''...

    Olaszorszag eppen  olyan  corrupt  szar  mint  Siofok.

    Odaerkeztek  az  alomasra,  oszt  adtok  valami  penzt  a  hordarnak,  es  az  rogton  szerez  szobat  Nektek,  ti  butuskak!

    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  22. 2012. augusztus 5. 08:5210.

    TE  "IRENEHAVAS"---te  most  valaki  mas  vagy!!

    Egeszen  masok  a  hibaid,  es  az  eroltetett  magyar  zagyvasagaid.

    Mi  van  az  eredeti  Irenhavassal???

     

    előzmény:
    irenehavas (3)
    2012-08-05  04:35
  23. 2012. augusztus 5. 08:079.

    Nekem úgy tűnik, hogy pl. itt nem ragaszkodnak semmiféle turnusváltáshoz:

     

    https://www.blastnessbooking.com/prenota_new.htm?dc=1234&lingua_int=eng&tappa_1_id_albergo=439&headvar=ok&id_stile=2476

     

     

    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  24. 2012. augusztus 5. 08:028.
    Tudom de nekem nagyon bökte és legalább ezt is tudja 
    előzmény:
    tamtamtam (6)
    2012-08-05  07:59
  25. 2012. augusztus 5. 08:017.

    Nekem a kozmetikusom is így ment nem olyan régen foglalás nélkül, leértek este 7 után és kaptak is helyet azonnal nagyn jó áron.

    De nem tudom hol, helyileg nem mondta :-(

     

    Szerintem igaza van a férjednek, nyugi lesz szállás.

     

    Bár én se így szeretek nyaralni, bevallom 

    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  26. 2012. augusztus 5. 07:596.
    Idéztem. :)
    előzmény:
    pipacs34 (5)
    2012-08-05  07:57
  27. 2012. augusztus 5. 07:575.
    Segítsetek légy szíves= Segítsetek, legyetek szívesek
    előzmény:
    tamtamtam (4)
    2012-08-05  07:48
  28. 2012. augusztus 5. 07:484.
    Segítsetek, légyszíves = Segítsetek, legyetek szívesek
    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  29. 2012. augusztus 5. 04:353.

    szia. a parodnak igaza van.  mi soha de soha nem foglaltun k le szallast. mi 2 hete juttunk meg az  OLD ORCHARD  BEACH  rul  MAINBUL. SZALLAS SEHOL.  HOTELOK VOLTAK DE CSAK EGY EJSZAKARA.  ES A LIMITUNKON JOVAL FELUL.   es talatunk egy szuper kis motelt. szinte fillerekert.

    egyebkent par eve a niagaran beszeltunk egy fiatal parral tomboltak. mer lefoglatak a szallast es mikor meg lattak ruszul lettek. es nem kaptak visza egy fillert sem. mi akkor is kerestunk, igaz 25 percet vezettunk a niagaratul de volt olcso es szep tiszta szalas. biztos taltok ti is valamit.  igen lehet sot bizti kicsit meni kell de van es jo lesz.   egyebkent az a cel ahjova mentek mar menet kozbe nezztek az rszag uton a hotelokat. be is lehet menni es kerdezni.   sok sok sikert nektek. es nagyon jo utat es jo nyaralast kivanok.

    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44
  30. 2012. augusztus 5. 02:462.

    Csak, hogy megjelenjen!

     

    előzmény:
    alexzsu (1)
    2012-08-05  02:44

Címlap

top