Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Te mit teszel erte?

Torolt_felhasznalo_979457
Torolt_felhasznalo_979457
Létrehozva: 2012. augusztus 4. 13:22

Sziasztok!

 

Beszelgessunk egy kicsit, csak ugy, kivancsi lennek velemenyekre, dontesekre, mindenre, ami ezzel kapcsolatos.

 

A tema eleg aktualis, de nem politikai szempontbol szeretnem most megkozeliteni (eppen ezert nem a gumiszobaban nyilt a topik).

 

A kulfoldre vandorlok oriasi szama kapcsan szinte mindig felmerul az ezzel kapcsolatos eszmecserekben, hogy nem menni kellene, hanem maradni. Illetve aki nem megy, az sokszor azzal indokolja donteset, hogy o otthon tesz Magyarorszagert, a jovoert. Sajat jovojeert, illetve az orszag jovojeert.

 

A kerdesem egyszeru: te szemely szerint mit teszel azert, hogy az orszagot epitsd? Ne maradjunk olyan evidenciaknal, hogy magyar termeket vasarolsz, nezzunk kicsit tovabb ennel. Erdekelne, hogy aki igy nyilatkozik, az az o egyeni szintjen mit tesz a jobb, stabilabb jovoert? Tegyuk fel, egy ketgyerekes, kisvarosban elo csalad mit tesz, milyen konkret cselekedetekei vannak ennek erdekeben?

 

  1. 2012. augusztus 4. 14:3226.

    Orszag akkor van,ha van lakossaga,van,aki el benne. Tehat aki egy orszagban el,az epp azt teszi adott orszagert,hogy orszagot csinal egy foldrajzi helybol-az adott orszag hiovatalos nyelvet beszeli,annak normai szerint el es munkajabol adodo javainak egyreszet annak tejeli le. Es aztan mikor eljon az ideje,olyanra probal szavazni,aki leginkabb elobbre viheti az orszag erdekeit-no ez a legnehezebb feladat...Huseget ad az orszagnak.

    Aki elmegy(mint en),az nem egy huseges fajta egy orszaghoz. Innen is elmehetek akarhova. En ilyen vagyok-nekem az az elvem,hogy a novenyeknek vannak gyokerei,nekem labaim vannak. Evvel ellentetben gyermekeim mind2 eleg kotodos tipus adott orszagukhoz-fiam,mivel 7eve skoraig ott nott fel,hat Magyarorszaghoz-vissza is tert oda lekni. Pottomlyanyom meg ide huseges,mivel csecsemo koratol itt novekszik,majd' 10 eve.Es meg varost sem akar nagyon valtoztatni.

    Lehet,en vagyok a genetikai hibas,es ezt nem orokitettem utodaimra at?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (1)
    2012-08-04  13:22
  2. 2012. augusztus 4. 14:3225.

    szerintem,valahol mindenki tesz,aki itt él

    vagy legalábbis tenne,ha volna rá anyagi kerete,és ha hagynák az ötleteit megvalósítani,vagy meghallgatnák az egyszerű utca emberét is,a fiatalokat is,a gyerekeseket is,az öregeket is

    tudjuk pl az öregeket küldjük termál vizes helyre,meg idősek klubbjába..mi van ha ő ennél többre kiváncsi,vagy más érdekli,vagy nincs teszem fel anyagi kerete utazni??

     

    sok mindent kéne tenni..

     

    akik külföldre mennek,mentek,utaztak,láttak azokat se kéne lehurrogni,hisz élményt,tapasztalatot gyűjtenek,máshol.netán népszerüsítik magyarországot külföldön,ajánlják a turistáknak,utazóknak az országot,az éttermeket,a szálláshelyeket..satöbbi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (1)
    2012-08-04  13:22
  3. 2012. augusztus 4. 14:2924.

    rendben, koszonom a valaszt!:)

    egeszen biztos voltam benne, hogy valami kodos, megfoghatatlan dologrol lesz szo, gondolom annak az ertelmeben, miszerint tesszuk a jot, de nem beszelunk rola. ez az, amirol mindenki beszel, de meg senki sem latta.:-)

    de most mi bajod lenne, ha mondjuk nem a sajat tetteidrol beszelnel, hanem csak ugy altalanossagban, hogy vegre felvilagosodjuk?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (23)
    2012-08-04  14:26
  4. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 4. 14:2623.

    Ahogy gondolod.

     

    előzmény:
    saschamora (22)
    2012-08-04  14:25
  5. 2012. augusztus 4. 14:2522.

    pontosabban? mert ez ugy hangzott mint az itt a semmi fogd meg jol! :-)

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (17)
    2012-08-04  14:08
  6. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 4. 14:2421.

    Köszönöm érdeklődésed, de nem azért teszzük, hogy ezzel villogjunk.

     

    Szerintem meg beszelni is kellene rola, mert lehet, hogy jo otleteket lehetne adni-kapni. 

     

     

    Ezt érezni kell, hogy neked mi a teendőd.

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (19)
    2012-08-04  14:19
  7. 2012. augusztus 4. 14:2220.

    engem is erdekelnek a velemenyek, de ez nagyon erzekeny tema... persze en is remelem hogy nem fog szetcsuszni, de a mi kulturankban az "aldozati" szerep, a fegyver kovacsolasa a lehetosegek hianyabol meg mindig erteknek "szamit", es ez eros feszultseget okozhat... mint ahogy szokott is!:)

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (18)
    2012-08-04  14:12
  8. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 4. 14:1919.

    Ertem Csendike, tehat te TESZEL (vegre valaki). Meselj nekem legyszives, hogy a hetkoznapokban hogyan, mikben nyilvanul ez meg!

     

    Szerintem meg beszelni is kellene rola, mert lehet, hogy jo otleteket lehetne adni-kapni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (17)
    2012-08-04  14:08
  9. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 4. 14:1218.

    Elnezest, hogy egy hozzaszolasban valaszolok, nagyon gyenge a netem.

     

    turrita: en is igy gondolom, hogy nem igazan van kapacitasa, lehetosege egy atlagembernek ennel tobbet tenni. Viszont ez szerintem nem tartozik abba a korbe, amivel sok embernek a mellet kellene vernie, hogy az orszagot epiti. Ez azt jelenti, hogy EL. Erre mondtam, hogy regen ezt nem orszagepitesnek hivtak, amivel embereket lehetett egymas ellen hergelni (lasd az "en maradok, mert epitem az orszagot - en megyek, mert tobbet akarok a

    honaprol honapra vegetacional" osszecsapasok), hanem eletnek.

     

    saschamora: en nagyon remelem, hogy nem harapoznak el az indulatok. Ez egy nagyon aktualis tema szerintem, amirol lehet ertelmesen beszelgetni. Ugy gondolom, hogy pont azok az emberek teszik a legtobbet, mint peldaul a testveredek is, akik nem azzal vannak elfoglalva, hogy masok utkeresese miatt bunbakokat keressenek, utalkozzanak, hanem ok "csak" haladnak elore, tiszta fejjel.

     

     

     

     

  10. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 4. 14:0817.

    Sokan teszünk, de nem azért hogy ezekról a dolgokról beszéljünk.

    A cselekvés a lényeg.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (15)
    2012-08-04  13:59
  11. 2012. augusztus 4. 14:0616.
    a válaszom is egyszerű : Semmit 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (1)
    2012-08-04  13:22
  12. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 4. 13:5915.
    Abban bizom, hogy jonnek majd olyan emberek, akik tenyleg tesznek valami olyat is ezeken az evidenciakon kivul, amely altal bebizonyosodik, hogy tevedek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (11)
    2012-08-04  13:51
  13. 2012. augusztus 4. 13:5614.

    scorpionqueen: Ha mindenki, aki munkaképes, 'csak' dolgozna és 'csak' adót fizetne, ahelyett h segélyen élne, akkor sokkal előrébb lenne.

     

    Igen, az átlag magyar ennyit tud tenni, de egy nap 24 órából áll, és ha választhatok, h anyaotthonba menjek, vagy a gyerekeimmel legyek abban a kevéske időben, amikor éppen nem rohanok, akkor nagyon hazafiatlan módon inkább a gyerekeimet választom. Mert önkénes munkát végezni dícséretes, de a gyerekeinket felnevelni kötelesség.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (5)
    2012-08-04  13:31
  14. 2012. augusztus 4. 13:5213.

    scorpionqueen: Dolgozom és sok-sok adót fizetek. A munkám hasznos (céges nyelvtanítás) és alulfizetett, és egy csomó más embert is közvetve eltartok belőle. Igyekszem lelkiismeretesen és jól csinálni, fejleszteni magam, és jól kijönni az emberekkel, akikkel a munkám során kapcsolatba kerülök. Még amikor anyagilag nem igazán voltam sokkal előrébb, akkor is inkább dolgoztam, mint segélyt kértem.


    Igyekszünk a gyerekeinkből olyan embert nevelni, aki majd a társadalom (hogy melyik, az már jó kérdés) hasznos tagja legyen.

     

    Banális dolgok - vigyázunk az egészségünkre, környezetünkre, egymásra.

     

    Amit nem teszünk: civil szervezetet vagy politikai pártokat nem alapítunk, nem támogatunk, nem veszünk részt kampányokban és tüntetéseken. 

     

    Nem nézem én, h ezt most magamért, a családért vagy a hazánkért tesszük, mert mindenkinek egy élete van, és amit tesz, az kihat az élete minden területére, és a környezetére. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (1)
    2012-08-04  13:22
  15. 2012. augusztus 4. 13:5212.

    szerintem ebbol balhe lesz! :-)

    szereny meggyozodesem, hogy senki nem tesz semmi kulonlegeset, de nem is kell tenni. rendesen tudna mukodni az orszag ha lenne eleg munka, "csak" ennyi kene.

    az "en nem szaladok el, es teszek az orszagert" cimu szoveg csupan egy visszavagas, es csak azok hasznaljak, akik mennenek kulfoldre, de a korulmenyek miatt nem tudnak, de legalabb -szerintuk- jol odacsapnak azoknak, akik mashol keresnek boldogulast.

    akik pedig nem akarnak elmenni, mert szamukra lehetetlen mashol elni (pl. a testverem is) nem erenyeskednek, nem magyaraznak, nem mutogatnak, nem dongolnek a foldbe. egyszeruen nem foglalkoznak masok utkeresesevel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (1)
    2012-08-04  13:22
  16. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 4. 13:5111.

    Mert nekem sajnos csak egy hangzatos maszlagnak tunik az egesz. Amikrol eddig beszeltunk, azok szamomra az "elest" jelentik, ami ugyanugy megvolt 30-40 evvel ezelott is, csak most sikerult hozza idiologiat is gyartani.

     

     

    Hm.

     

    Eltudnád az képzelni, hogy tévedsz ?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (10)
    2012-08-04  13:47
  17. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 4. 13:4710.

    En is igy latom pompom. Csak kezdem ezt egyre tobbet hallani (marmint az epitkezes szoveget), ezert gondoltam hatha jonnek olyanok, akik majd tudnak errol irni.

     

    Mert nekem sajnos csak egy hangzatos maszlagnak tunik az egesz. Amikrol eddig beszeltunk, azok szamomra az "elest" jelentik, ami ugyanugy megvolt 30-40 evvel ezelott is, csak most sikerult hozza idiologiat is gyartani.

    előzmény:
    pompom78 (7)
    2012-08-04  13:40
  18. 2012. augusztus 4. 13:439.

    Itt pl, nagyon nepszeru onkenteskedni par orara a heten stb..

     

    Segiteni iskolaban megszervezni valamilyen rendezvenyt alapitvany reszere.

     

    Alapitvanyi bal szerevzese, idesek latogatasa otthonokban, anyaotthonok tamogatasa gyujtessel vagy csak segitseggel stbb.

    előzmény:
    pompom78 (7)
    2012-08-04  13:40
  19. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 4. 13:428.

    Mi innen azt tesszuk, hogy az itt megszerzett jovedelmunk kb. 80%-at Magyarorszagon koltjuk el, de semmit nem veszunk igenybe.

     

    Itt pedig igyekszunk ugy elni, hogy azzal meghalaljuk a befogadast, es a lehetoseget.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325942 (6)
    2012-08-04  13:35
  20. 2012. augusztus 4. 13:407.

    Pedig szerintem sokan CSAK erre ertik ez a dolgot.

     

    Azzal ,hogy 2 vagy ket gyereket felnevelnek es adozo allampolgart adnak az orszagnak majdan. Lesz mibol nyugdij mert az o gyerekei fizetik.

     

    Ha ironikous akarok lenni akkor ezen kicsit elmosolyodom ,de sokan ezt mondjak.

     

    Szerintem nagyon keves az aki tesz valamit ezen kivul az orszagert.

     

    En ilyenkor mindig azt mondom,hogy en meg ugy teszek erte,hogy a kulfoldon megkeresett penzem egy reszet elkoltom otthon nyaralasra es eves bevasarlasra.

     

    Iden tobb szaz ezer forint volt az egesz csalad nyaraltatasa belfoldon.

     

    En igy tamogatom az orszagot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (5)
    2012-08-04  13:31
  21. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 4. 13:356.

    Értem.

     

    Az Passangernek írtal, azt teszem én.

     

    Ott a Közel-Keleten tudsz valamit tenni Magyarországért?

    Vagy inkább azért az országért teszel valamit ahol élsz?

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (5)
    2012-08-04  13:31
  22. Torolt_felhasznalo_979457
    Torolt_felhasznalo_979457
    2012. augusztus 4. 13:315.

    Igen, kifelejtettem, hogy az "adot fizetunk" velemenyem szerint nem tartozik ide, mert ez nem egy egyeni dontes, nem hozzaallas kerdese azoknal, akik nem feketen dolgoznak. Tehat most ne ebbe az iranyba vigyuk el a beszelgetest.

     

    Passenger: en is ugy latom, hogy ennel tobbet egyszeruern nem TUD tenni egy atlag magyar, de annyiszor hallottam mar, hogy "en nem menekulok, hanem itthon epitem az orszagot", hogy kivancsi lennek, mi is az az epitkezes vajon ezeken felul.

     

    Csendike: nem Magyarorszagon elek, a Kozel-Keleten.

     

  23. 2012. augusztus 4. 13:274.

    én mit teszek?

    a fizum majdnem felét oda adom (elveszik) az államnak szja formájában.

    a maradék 27%-át áfában

    aztán ami még megmarad azt telefonadóban, csekkadóban,stb.

    a többibők vegetálok

    ennél többet nem tudok tenni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (1)
    2012-08-04  13:22
  24. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. augusztus 4. 13:263.
    Te  hol élsz?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (1)
    2012-08-04  13:22
  25. 2012. augusztus 4. 13:262.

    fizetem az adot. inkabb az a kerdes masok mit tesznek ezzel a penzel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_979457 (1)
    2012-08-04  13:22

Címlap

top