Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Madarakkal találkozom

Butterfly5
Létrehozva: 2012. augusztus 1. 21:50

Az elmúlt 1,5 hónapban rengeteg madarat találtam, itt-ott.

Volt, hogy élőt a lépcsőházban, nem tudott kirepülni, megfogtam és kiengedtem az ablakon . . . 

Volt, hogy döglötteket, utcán, kertben . . . 

Volt,hogy egy kis fiókát a parkolóban meghalva . . . 

Volt, hogy ültem a kertben, és az égből leesett egy döglött madár.

Illetve még élt kicsit, oda mentem, felvettem, és akkor csukta le a szemét. .  .

 

Nem tudom értellmezni a dolgot, de valamit biztos jeletn.

35 évig sehol semmi madaras sztori, amiket meg leírtam, mind az elmúlt 6 hétben fordultak elő velem.

 

Van valakinke valami tippje, hogy mitől lehet ez?

 

A hely nem meghatározó, mert egymástól független településeken fordultak elő . . . 

 

Köszönöm a segítséget.

 

 

 

  1. 2012. augusztus 2. 07:5715.

    Nézd, én leírtam amit gondolok, amit tennék a te helyedben-a többi a te dolgod.Ha egyedül nem megy kérj segitséget (ami mint tudjuk a legnehezebb).

    Minden jót Neked:) 

    előzmény:
    Butterfly5 (12)
    2012-08-02  01:30
  2. 2012. augusztus 2. 07:5314.

    Juj mennyi zizis tűnt fel itt :-)

     

    Nem jelent semmi komolyabbat, valóban ez a szélsőséges időjárás több madarat megvisel. Te pedig most nyitottabb vagy az ilyen történésekre.

     

    De sem Csernobil (jesszusom hogy jut ilyen az eszébe valakinek!) , sem pedig mélyebb ezoterikus dolog nincs benne.

     

     

    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50
  3. 2012. augusztus 2. 05:1913.

    Ha tudsz a környéken tegyél ki vizet a madaraknak. Ez a nagy meleg őket is megviseli és sajnos meg is ölheti őket, főleg ha nem jutnak vízhez és nem tudnak fürdeni sem.

     

    Nálunk most a fekete rigók és cinkék tüntek el, igaz a környéken feltúrtak mindent és nagy zörgés is volt, remélem hogy csak a közeli erdőkbe költöztek ki időlegesen, és ha csend és nyugi lesz visszajönnek.

    Vizet minden nap teszek ki nekik egy egy fa vagy bokor alá, és a galamboktól kezdve a szarkáig mindegyik jön inni.

    Itt is volt elhullott madár, mint másfelé, ez a természet rendje. De ha tudunk segítsünk rajtuk hogy a víz hiányától ez ne történjen meg.

     

    Ha nagyon sok madár tetemet találsz kérdezd a Madártani intézetet hogy mi lehet az oka.

    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50
  4. 2012. augusztus 2. 01:3012.

    Persze, pont ezt gondolom én is.

    Csak nem tudom mi a baj.

     

    Azt nem mondom, hogy minden kerek körülöttem, minddenkinek van ilyen-olyan gondja, de a nagy magyar átlaghoz képest azt mondom, velem minden rendben van.

    Nincs gond a munkával, van párom akivel jól megvagyunk, nem fizetünk deviza hitelt, most megyünk nyaralni, kicsit sokat dolgozunk az utóbbi időben, ezen most próbálunk változtatni mindketten, de végül is nagyon nincs okom panaszra.

     

    Amikor sz@rban voltam, évek óta single voltam, a melóm is bizonytalan volt, a családom kihátrált mögülem, akkor miért nem találtam úton útfélen döglött madarakat????????

    Akkor lehetett volna intő jel több minden miatt is. . . .

     

    Most, hogy úgymond inden ok velem, most kell változtatnom?

    Lehet valami abban amit mosolyka írt az elején, ha nem repülök beledöglök.

    El vagyok kényelmesedve minden téren, és nincs semmi ami ebből kizökkentene. . . . . . 

     

     

    Most biztos szereztem csomó irigy embert, de gondolom az előző időszakomat senki nem irigyli . . . 

    előzmény:
    mosolyka (11)
    2012-08-02  00:18
  5. 2012. augusztus 2. 00:1811.
    mert  neked szól.
    előzmény:
    Butterfly5 (9)
    2012-08-02  00:08
  6. Torolt_felhasznalo_368791
    Torolt_felhasznalo_368791
    2012. augusztus 2. 00:1710.
    Ecsém, eztaz összeesküvés-elméletes topikot...
    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50
  7. 2012. augusztus 2. 00:089.

     

    Elképzelhető, hogy van valami a környezetben, de akkor ugye nem csak nekem kéna találni, hanem a páromnak, a barátnőimnek, a szomszédaimnak, meg itt mindenki panaszkodhatna erről . . . . 

     

    Viszont csak velem fordul ez elő.

    Vagy van itt olyna, akinek ez szintén feltűnt az elmúlt hetekben?

     

     

  8. 2012. augusztus 2. 00:058.

    Na, bocs, hogy elmentem a gép elől, de még dolgom volt lent a földszinten, és el is felejtettem a topikot.

     

     

    Szóval, az első az Pomázon történt, aztán XII. kerület, Biatorbágy, Budaörs . . . . . 

     

  9. Torolt_felhasznalo_506575
    Torolt_felhasznalo_506575
    2012. augusztus 1. 22:357.
    Szárazság meg kánikula a madarakra is hat . Ilyenkor több ember távozik az örök vadászmezőkre a meleg miatt nem csak madár .
    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50
  10. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. augusztus 1. 22:326.
    Figyelj! A nicknevedből kiindulva, örülj, hogy egy madárvilág, madárfórumán, nem nyitottak topikot, egy Butterfly5 nevű pillangóval való találkozásról...
    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50
  11. 2012. augusztus 1. 22:255.

    NE  HOGY  HOZZANYULJAL  valami  rongy  vagy  gummikeztyu  nelkul!!!

     

    A beteg, vagy  doglott madarak halalosan  fertozoek lehetnek!!!

     

    Hogy  mitol  doglenek  meg  olyan  sokan beloluk?--NEM  FONTOS.

    Talan  tul  sok madar  szuletett  es  nincs  eleg  ennivalojuk,

    vagy talan  valami  madar-kbetegseg  van  ott a kornyeketeken.

    Legkozelebb  ,  ha  nem  felsz  tole---  tedd  be  a  madarat  egy  dobozba  es vidd  el  az  egeszsegugyi  kozegekhez . 

    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50
  12. Torolt_felhasznalo_391572
    Torolt_felhasznalo_391572
    2012. augusztus 1. 22:224.
    Merrefelé történtek ezek az események? Kerület, esetleg még pontosabban, és, ha Bp-en kívül is, akkor az is érdekelne. Köszi!
    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50
  13. 2012. augusztus 1. 22:003.
    Madár: repülés, szabadság...
    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50
  14. 2012. augusztus 1. 21:582.

    Talán most jobban oda figyelsz a madarakra. Velem a pókokkal hasonló a szitu, én veszem csak észre őket és mindig rám másznak. Meg akkor van ilyen pl, mikor Öcsém autót vett magának,addig fel sem tűnt mennyi ilyen kocsi van, de azután mindenhol olyat láttam.

    előzmény:
    Butterfly5 (1)
    2012-08-01  21:50

Címlap

top