Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anyajegy szűrés hülyeség

Glia
Létrehozva: 2012. július 18. 14:40

Mosatnában mindenhonnan ezt lehet hallani, hogy fontos évente ellenőriztetni őket, így megelőzhető lehet az esetleges rosszindulatú elváltozás.

 

Szabadság előtt gondoltam elmegyek ma a bőrgyógyászatra, és én is átnézetem magam. Nincs különösebb próblémám, csak érdekelt volna, hogy oda kell-e valamelyikre jobban figyelni.

 

Mikor közöltem a bőrgyógyásszal, hogy mit is szeretnék, azt mondta, hogy már ne haragudjak, de milyen hülyeség ez. Most azt akarom tudni, hogy nincs-e melanomám és Görögországban leégethetem-e a bőrömet??? Az asszisztens is adta alá a lovat, hogy semmi logika nincs ebben, amit most csinálok.

 

Totál ledöbbentem. Csak felül vizsgált meg, a nadrágomat le sem kellett vennem, kb. 2 percet voltam bent, és közölte, hogy kész vagyok, viszlát.

 

Tud valaki egy normális bőrgyógyászt???  

 

  1. 2012. július 19. 21:0451.
    Én meg Téged, a földön két lábon állásért! :-)
    előzmény:
    inmélius (33)
    2012-07-18  22:16
  2. 2012. július 19. 21:0050.

    És TE, Ez eltűrted anélkül, hogy leüvöltötted volna a fejüket??

    Bár sokszor éreztem én is, bassszzzuuuus, hogy én a hülye laikus többet tudok a betegségemről mint pl a háziorvosom. Mert én utánanézek, elolvasom a netem.. stb.

    De az én dokim legalább rendes, mert mindenképpen és minden esetben továbbküld szakororvoshoz. 

    előzmény:
    énmegmondom (23)
    2012-07-18  17:43
  3. 2012. július 19. 20:4849.
    Először is köszönöm. Ez úgy jött, hogy nézegettem egyszer a fórumot, és sajnos(nem akarok senkit megbántani) láttam egy-két olyan egészségügyi tanácsot fórumozóktól ami sajnos nem hogy segít, hanem árt, és ezért gondoltam regisztrálok és segítek amibe tudok.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776746 (47)
    2012-07-19  20:29
  4. Torolt_felhasznalo_928547
    Torolt_felhasznalo_928547
    2012. július 19. 20:4248.
    Ehhez képest, hogy nem használnak dermatoszkópot én rendesen ki lettem vizsgálva.
    előzmény:
    dr. Kiss István (35)
    2012-07-18  22:46
  5. Torolt_felhasznalo_776746
    Torolt_felhasznalo_776746
    2012. július 19. 20:2947.

    Nincs semmi problema.

    Azon csodalkozom , hogy benez es tanacsot ad az Nlcafen egy orvos .

    Igazi nevvel , igazi udvariassaggal : csodalkozom , mert ezt itt nem lehet gyakran latni.

    Erdekelne , hogyan jutott az On eszebe ide benezni?

    Tovabbi jo forumozast .

     

     

    előzmény:
    dr. Kiss István (46)
    2012-07-19  20:22
  6. 2012. július 19. 20:2246.

    Kedves Mozdonj

    Nem értem mire gondol, sajnálom 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_776746 (44)
    2012-07-19  20:00
  7. 2012. július 19. 20:2145.
    Hát lehet, hogy van közös ismerősünk. Ön is Debreceni egyetemre járt esetleg, onnan ismerhetünk valakit?
    előzmény:
    amen (43)
    2012-07-19  19:54
  8. Torolt_felhasznalo_776746
    Torolt_felhasznalo_776746
    2012. július 19. 20:0044.

    es hogyan tetszett ide benezni ? 

    Micsoda meglepetes....

    előzmény:
    dr. Kiss István (42)
    2012-07-19  19:24
  9. 2012. július 19. 19:5443.

    Köszönöm!  Lehet, hogy van közös ismerősünk...?  :) 

     

    Szép estét! 

    előzmény:
    dr. Kiss István (42)
    2012-07-19  19:24
  10. 2012. július 19. 19:2442.

    Kedves Amen!

    Debrecenben az ÁOK-ra jártam 1978-tól 1984-ig. Majd 1990-ben belgyógyász szakvizsgát tettem.

    előzmény:
    amen (41)
    2012-07-19  19:12
  11. 2012. július 19. 19:1241.

    Kedves Glia!

    Sajnos a TB álltal támogatott szűrések között nincs anyajegy és melanóma szűrés. Ehez dermatoszkópot használnak. Akkor kell orvoshoz menni , ha anyajegye növekszik, halványul, sötétül. Ha sok anyajegye van akkor csökkenteni kellen a szolárium és vagy napozást, mert emiatt alakulnak ki, és ezekből lesz bőrrák. Mindenképpen hasznos volt, hogy elment mert így legalább megtudta, hogy nincs-e atípusos anyajegye, vagy melanómája. Az atípusos anyajegy gyakran kell figyelni mert rákos elfajulásra nagyon hajlamos. Ha bőrgyógyásza nem mondott semmit, akkor nincs baj, de figyeljen  barnulásra, és a helyes naptejre.

     

    dr. Kiss István 

    idézet:
    dr. Kiss István (35)
    2012-07-18 22:46:34

    Kedves Doktor Úr! 

     

    Melyik évfolyamon végzett Debrecenben?  :)

    előzmény:
    dr. Kiss István (35)
    2012-07-18  22:46
  12. 2012. július 19. 18:2140.

    Nem baj, ha sose ér a nap!

    Végül is annál nagyobb esélyed van arra, hogy mikor nyaralni mész megégsz, ami növeli a bőrrák kockázatát. Gondoltál te már erre?

     

     

     

    Arról nem is beszélve, hogy kell az alany, aki kitölti a D-vitamin hiányosok széles táborát, anélkül ugyanis nehezen beszélhetne a Sugárbiológiai Intézet munkatársa emelt fejjel arról, hogy Magyarországon népbetegség a D-vitamin hiány és a következtében kialakuló számos daganatos betegség és egyre növekvő teherbe esni nem tudó hölgyek tábora.

     

     

     

    Egyébként pedig köszöntelek a klubban!

    A családomban volt melanomás beteg. Ne ijedj meg! Meggyógyult!

    Ő az apukám nővére, akit sose ért a nap, mert egy ruhagyárban dolgozott egész életében varrónőként és hajnalban ment munkába, este ért haza. Nyaralni sose járt, viszont egész életében hosszú szoknyát és a testét eltakaró ruhát hordott - az ő korában ez volt a divat. Volt egy 2 cm széles óriás anyajegye, amit 70 éves kora után egy kiskutya megsértett a tappancsával, amikor az Eta néni ölébe akart ugrani. Ez rákosodott el. Kemót nem kaphatott, mert kihordott a lábán egy hepatitist és a mája nem bírta volna. Eltávolították a nyirokcsomóit, mert azokban kimutatható volt a rák. Mára már meggyógyult és Mo és Svéd ország között repked, kétlaki életet él közel 80 évesen. Ráadásul megszerette a napozást, mert míkor melanomája volt, az orvos azt mondta neki, azok nagyobb eséllyel élik túl, akik napoznak, mert azoknak magas a D-vitamin szintjük.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Glia (38)
    2012-07-19  09:01
  13. 2012. július 19. 12:4039.

    Menj a BLESZ-be, ott nagyon aranyosak.

     

    Amúgy, amit írsz az tök jellemző. Tele van minden azzal, hogy ilyen-olyan szűrésre menjél el, meg ellenőriztesd magad kivűl-belül, közben, ha elmész tényleg, néznek Rád, mintha egy idióta lennél, és a fejedben lenne a baj. Én 5 év után egy vérvizsgálatot is csak a "tébémből csakkitelik nem?" arrogáns tudmával tudtam "kisírni"... Undorító...

     

    Persze, ha elmész egy magánrendelésre, ahol fizetsz a vizsgálatért, mindjárt előjegyeznek nyolcvanöt szűrésre....

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  14. 2012. július 19. 09:0138.

    Direkt fel volt tünteve a honlapjukon, hogy szűrést is csinálnak, azért jelentkeztem. Egyébként szoliba évente talán 1x járok, vagy még annyiszor sem, napozni meg nem nagyon szeretek. Max. akkor éghetek le, amikor sétálok a kutyákkal (az elég sok idő :)), de akkor figyelek, hogy bekenjem magam.

     

    Deréktól lefelé pedig meg sem nézett ez a jóember, és már a kedvem is elment tőle, hogy reklamáljak. Inkább keresek egy magánt, ahol tényleg átnéznek rendesen. 

    előzmény:
    dr. Kiss István (35)
    2012-07-18  22:46
  15. 2012. július 18. 23:1037.

    Pont mostanában hallottam arról, hogy mégsincs olyan szoros összefüggés a napozás-szoláriumozás és a melanóma között.

     

    A leéégést kell kerülni, és akinek a bőre szoktatott" (óvatosan, fokozatosan, rendszeresen  volt napon), az jóval kevesebb eséllyel betegszik meg, mint aki folyton óvja magát, de egyszer-kétszer leég.

     

    Persze ez olyan, mint a tojásevés, volt, amikor kifejezetten károsnak tartották, meg koleszterinszint emelőnek, aztán kiderült, nincs így...halad a tudomány :)) 

     

    Orvoshoz meg nem úgy kell menni, hogy kérek egy szűrést, hanem úgy, hogy panaszom van. Szaporodtak, nőttek, fehéredtek, sötétedtek...bármit lehet mondani, és az már nem szűrés.

    Dermatoszkópot, hosszabb vizsgálatot  meg csak a lelkiismeretesebb bőrgyógyász használ, saját tapasztalat...

     

    Nem mellesleg ez a magyar egészségügy:   prevenció, ami jóval kevesebbe kerülne hosszútávon az államnak, mint olyan, nincs nálunk... 

    előzmény:
    dr. Kiss István (35)
    2012-07-18  22:46
  16. 2012. július 18. 23:0036.

    Lehetsz "rossz", ha ez jó neked....de mi értelme van? Miért fáj valakit tanár urazni, ha egyszer megilleti? Főorvosnak,tanácsosnak, adjunktusnak, doktor úrnak,  professzor úrnak/nőnek nevezni valakit, ha egyszer az? Letett érte valamit az asztalra, nem?

     

    A "Jó napot , Uram" szerintem kicsit bénácska, itthon nem is igen használatos, és persze akinek célzod , lehet, hogy érzi majd rajta a csakazértis cinizmust...ettől lesz majd szebb a napod?

     

    Én örülnék, ha a mi területünkön lenne még urológia. Július 1-től megszüntették. Megyei kórház, nagy területet ellátó, jónevű osztály volt, lelkiismeretes orvosokkal.

    A helyén elfekvőt alakítanak ki.. :(

    előzmény:
    inmélius (33)
    2012-07-18  22:16
  17. 2012. július 18. 22:4635.

    Kedves Glia!

    Sajnos a TB álltal támogatott szűrések között nincs anyajegy és melanóma szűrés. Ehez dermatoszkópot használnak. Akkor kell orvoshoz menni , ha anyajegye növekszik, halványul, sötétül. Ha sok anyajegye van akkor csökkenteni kellen a szolárium és vagy napozást, mert emiatt alakulnak ki, és ezekből lesz bőrrák. Mindenképpen hasznos volt, hogy elment mert így legalább megtudta, hogy nincs-e atípusos anyajegye, vagy melanómája. Az atípusos anyajegy gyakran kell figyelni mert rákos elfajulásra nagyon hajlamos. Ha bőrgyógyásza nem mondott semmit, akkor nincs baj, de figyeljen  barnulásra, és a helyes naptejre.

     

    dr. Kiss István 

  18. 2012. július 18. 22:2934.

    A Kékgolyóban van rendszeresen szűrés.

    Időt kell rá szakítani az igaz!

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  19. 2012. július 18. 22:1633.

    Értelek én. Honnan tudhattam volna előre, hogy a tanárúr tanárúr? A nőgyógyásznál meg az uram jött a számra véletlenül.

     

    :)))) de tudod, mostanában már csak krakélerségből is uramozni fogom a férfi orvosokat. Rossz vagyok:))))

     

    Egyébként: milyen rangok vannak még az orvosoknál? milyen sorrendben jönnek ezek?

     

    Volt egyszer, hogy hivatalos iratot küldtem a tűzoltóparancsnoknak, aki menetközben (amíg ment a levél) dandártábornokból  eggyel előrébb lépett. Képzelheted, mi terror lehetett ott, ha telefonált a titkárságról a fő-fő-főtitkárasszonya, hogy az istenre kér, íratnám át az első oldalt, mert ő bizony így be nem meri vinni őfőnagyméltóságának... asszittem előbb, hogy hülyül, de nem... hát átírattam fuldokló röhögések közepette.

     

    Imádom egyébként a cím és rangkórságban szenvedő embereket leszállítani a földre...

    előzmény:
    semiramis (25)
    2012-07-18  18:23
  20. 2012. július 18. 21:4832.

    Nagyon köszönöm Mindenkinek a hozzászólásokat, illetve a priviket is! 

    kaptam sok jó ötletet, elérhetőséget, ezeket majd meg fogom nézni.

     

     

     

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  21. 2012. július 18. 19:4331.

    Még jó, hogy "madamozás" meg már ki ment a dívatból. 

     

    előzmény:
    semiramis (25)
    2012-07-18  18:23
  22. 2012. július 18. 19:1130.

    Én mivel a 11 kerületben lakom mehetek és mentem is a Kelen korházba ahol a bőrgyógyász dr.nő miliméterre megvizsgált és mivel gyanus dolgokat talált elküldött az Országos Onkológiai Intézetbe. Igaz ott ráment egy napom, de ott is végig vizsgáltak a bőrgyógyászaton és azután átküldtek a sebészetre mert a szemem mellett volt egy basalioma, amit aztán ki is műtöttek.

    Most sajnos megint van egy az oldalamon, vagy megyek a bőrgyógyászatra ahol talán még le tudják fagyasztani vagy megyek a sebészetre. Azt hiszem ez utóbbi lesz.

     

    Az Sztk-s bőrgyógyászhoz egy évig jártam a szemem melletti basaliómával, közölte hogy bőrrák, de a fagyasztáson kívül mással nem próbálkozott, és a teljes szűrés nála is abból állt hogy megnézte még a hátamat kb 3 méterről.

    Nekem nem, de sok másnak ajánlotta hogy menjen a magánrendelésére. Ezért nem  csinálnak semmit az Sztk-s rendelésen hogy áttereljék a betegeket a magánrendelésükre.

     

    Kell az ellenőrzés legalább évente.

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  23. Torolt_felhasznalo_787710
    Torolt_felhasznalo_787710
    2012. július 18. 18:5029.
    Szerintem, ahogy az orvosnak köszönt azzal megadta a tiszteletet neki, még akor is ha nem doktorúrnak lett szólítva. Úgyhogy a minimális udvariasságról szerintem nem kéne kioktatni a hozzászólót.
    előzmény:
    semiramis (25)
    2012-07-18  18:23
  24. 2012. július 18. 18:4028.

    Nem biztos, hogy megelőzhető, de időben felfedezve kezelhető.

     

    Én félévente járok, a lábujjamon találtak egy vadiúj, gyanús anyajegyet 7 éve (hoszunéves voltam, kicsi gyerekkel). Levették, szövettan, mealnoma. Másnap amputálták a lábujjam,  kezelések sora.

    Koppkopp, azóta semmi bajom. Ha akkor nem veszik észre, sokkal rosszabb... 

     

    És minden alkalommal, mikor megyek, kapom az új időpontot, szóval még csak erre sincs gond, tényleg semmibe nem kerül. Mindenkinek a maga érdeke.

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  25. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2012. július 18. 18:3927.
    Én csak azt nem értem, hogy nekem, mint betegnek honnan kell tudnom, hogy így kell hívni az orvost?
    előzmény:
    semiramis (25)
    2012-07-18  18:23
  26. 2012. július 18. 18:3126.

    Sajnos, egyre inkább magánrendelést kell felkeresni, ha az ember nem akar rosszul járni. Egyre inkább erre felé tendál az egész dolog. Mert ha én észre veszek magamon valamilyen panaszt akár nőgyógyászatit, hónapokig kell, kellene várni, amíg orvos elé kerülök!! Ha nem komoly a baj akkor ok., de mi van ha komoly a baj, ahol minden perc drága????

    utálom amikor az ügyeletes mártír szerepébe tetszeleg az egészségügyi dolgozó. Mi a túrót képzel másutt fenékig tejfel?? Máshol minimálbérért is kidolgoztatják az ember belét, és még jó pofát is kell hozzá vágni, és örülhetsz hogy munkád van. Igazából nem értem miért ilyen pályát választ ha nincs hozzá affinitása? Lehet pályát módosítani!

    Egyébként semmilyen "szűrés" nem hülyeség, igazából évente mindenkinek el kellene menni nőgyógyász, belgyógyász, bőrgyógyász, fogorvos, teljes körú laborvizsgálat. Természetesen még ezek mellett sem biztos, hogy megússza, ha baj van. 

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  27. 2012. július 18. 18:2325.
    ezen nem kell kiakadni. ez a titulusa, szolitsd igy. minimalis udvariassag.
    előzmény:
    inmélius (20)
    2012-07-18  16:28
  28. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2012. július 18. 17:5324.
    Csessze meg az ilyen orvos. Megmondom őszintén, én már csak magándokihoz járok. Minden év februárjában elmegyek bőrgyógyászhoz és nődokihoz. A bőrdoki 5 ezer forint, a nőgyógyász 10 ezer, de mindig úgy jövök el onnan, hogy maximálisan válaszoltak minden kérdésemre és alaposan megvizsgáltak. Bármi bajom van, igyekszem magánúton megoldani. Nem vet fel a pénz, minimálbért keresek, de erre kiszorítom. Érdemesebb, elkerülöd az ilyen kellemetlen és megalázó szituációkat.
    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  29. 2012. július 18. 17:4323.

    Bár nem bőrgyógyászos, de azért leírnám az én kis sztorimat az orvosokkal kapcsolatban:

     

    Kb. 5-6 éve nyáron az oldalamon megjelent egy vörös kokárda alakú folt, tudjátok pont olyan amit mindenhol mutogatnak, a Lyme-kór bőrtüneteként.

    Elmentem megmutatni a háziorvosom helyetteséhez (az enyém éppen szabadságon volt). Bementem, megmutattam a foltot, erre a kedves doktornő és asszisztense egymást túllicitálva poénkodtak és röhögcséltek rajtam, hogy JAJ NÉZD MEGCSÍPTE VALAMI ÉS RÖGTÖN ORVOSHOZ SZALADT HAHAHA. Mire megjegyeztem, hogy  azért jöttem el hozzá, mert a csípés nyoma hasonlít a a Lyme kór tünetére, erre a dokinak elkerekedett a szeme, valamit matatott a gépében, majd gyorsan adott egy beutalót és közölte, hogy futólépésben induljak be a Szent László kórházba, mert ez szerinte is Lyme kór. No komment...

     

    előzmény:
    *csillagfeny* (14)
    2012-07-18  15:45
  30. 2012. július 18. 17:1122.

    Szia!

     

    Bár nem írtad,helyileg merre vagy,én a XX.kerületi sztk-ba hordom a lányom,Dr.Forgács Balázshoz.Szigorúan kikötötte,félévente kontroll,fényvédelem stb.Minden alkalommal nagyítóvak végignézi az összes "pöttyét".Az asszisztensek is rendesek.

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  31. 2012. július 18. 16:3321.
    Mi elég sokat járunk most az urológiára, és a barátom orvosa nagyon lelkiismeretes, alapos. Nem vagyok hálapénz-párti, de ő pl. simán megérdemli.
    előzmény:
    inmélius (20)
    2012-07-18  16:28
  32. 2012. július 18. 16:2820.

    Fene tudja, inkább embere válogatja, milyen a szakasszisztencia, asszisztencia, nővérek, orvosok.

     

    Mostanában sűrűn találkozom velük. Tapasztalataim:

     

    - az irgalmasrendiben ha nem szólítod "tanár úr"-nak a tanárurat, morcos lesz (MIVAN?)

    - A Szent István kóházban úgy köszöntem a nőgyógyásznak, hogy "jó napot kívánok, uram", erre kiakadt, hogy ő DOKTORÚR. Én meg vállat vontam, amit úgy értett, ahogy akart, szerintem az urammal megkapta a mindenkinek kijáró tiszteletet.

    - minél alacsonyabban van valaki a kórházi hierarchiában, annál fontosabbnak igyekszik látszani, és úgy beszél velem, mintha a seggéből húzott volna ki. Nyelek egy darabig a benntfekvő érdekében... Általában a harmadik látogatásig bírom, aztán eligazítást tartok...

     

    Most éppen az Urulógián fekszik a Kedves. Kédezi, adjon-e a műtét után pénzt a doktornak. Mondtam, hogy egy fillért sem. Előre meg pláne nem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (12)
    2012-07-18  15:08
  33. 2012. július 18. 16:2419.

    A barátnőm tegnap volt magánrendelésen, azt mondta, hogy tovább tartott, amíg levetkőzött, mint maga a vizsgálat. 9000 forint.

    Az SZTK-ra pedig hónapokat kell várni. 

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  34. 2012. július 18. 16:1218.
    Ezek szerint nekem mázlim volt. Nem magánban voltam, mégsem néztek hülyének, és ha nem is az összes pöttyömet, de a nagyobbakat végignézte nagyítóval a doktornö. Söt, azt is mondta, hogy évente legalább menjek vissza.
    előzmény:
    mape (11)
    2012-07-18  14:57
  35. 2012. július 18. 16:0017.
    Tudod csak az a felháborító, hogy akkor minek fizetjük a TB-t (oké, már nem így hívják), ha úgyis el kell menni magánhoz sok pénzért, mert az SZTK-ban nem nagyon foglalkoznak veled, vagy éppen úgy beszélnek veled, mintha azért mennél oda, hogy direkt idegesítsd őket. Ez a baj!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (16)
    2012-07-18  15:55
  36. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. július 18. 15:5516.
    Inkább a nővérek,asszisztensek ütnek meg néha olyan hangnemet amit nem kéne.Tudom,hogy frusztrált és sok a meló,kevés a pénz, de akkor is, a beteg is szarul érzi magát hisz azért van kórházban.Nehéz dolog ez.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_325436 (15)
    2012-07-18  15:53
  37. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. július 18. 15:5315.
    Egyébként, nekem nincs rossz tapasztalatom az orvosokkal.Itt is a kórházban hárman vizsgáltak meg, és köszönöm nekik a nagyon humánus,kedves ellátást.Rájuk egy szavam sem lehet.
    előzmény:
    *csillagfeny* (14)
    2012-07-18  15:45
  38. 2012. július 18. 15:4514.

    Igen, felháborító ami manapság egészségügy címén megy az országban... és az én véleményem az, hogy ez bizony nem pénz kérdés. 

     

    Az orvosok sem mindenhatók, csak sajnos azt hiszik magukról!

     

    Tavaly, vagy tavalyelőtt nyáron elmentem én is bőrgyógyászhoz, hogy nézze meg egy anyajegyem, mert rohadtul viszketett, már vagy két hete. Természetesen a hátam kellős közepén, így esélytelen volt, hogy lássam, változik- e.

     

    A diagnózisa: - Viszket, viszket, majd elmúlik.

     

    Oké, igaza volt, de mondjuk ezért egyetemre járni...  

  39. 2012. július 18. 15:3213.
    egyetértek,velem is így történt kb
    előzmény:
    mape (11)
    2012-07-18  14:57
  40. Torolt_felhasznalo_325436
    Torolt_felhasznalo_325436
    2012. július 18. 15:0812.

    Tudod én ezt nem hagytam volna szó nélkül.Én mint laikus nem biztos, hogy felismerném az elváltozást.Kutya kötelessége megvizsgálni, ha én kérem.Talán még panaszt is benyújtottam volna a megjegyzések miatt.

     

    Sajnos, ha azt akarod, hogy normálisabban megnézzenek, magán rendelésre kell menni.

     

     

    A múltkor én hólyaghuruttal mentem a kórházba, mert egész éjjel vért pisiltem.Kérdezi a pikírt asszisztens, hogy mi a bajom?Elég bicskanyitogató stílusban.Mondom neki, azért vagyok itt mert ezt szeretném megtudni.Aztán visszavett az arcából.

     

    Ugyanez az asszisztens egy másik betegtől megkérdezi, van gyógyszerallergiája?A beteg válaszolt, hogy  tudtával nincs, erre a kezéből oda nyom neki egy db gyógyszert, hogy ezt vegye be!Azt se mondja, mi a neve a gyógyszernek és mire jó.Felháborító. Úgy beszélnek az emberrel, mint egy kutyával egyesek.

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  41. 2012. július 18. 14:5711.

    Szia!

     

    Sajnos én pont ugyan ezt tapasztaltam... Hónapokig győzködtem magam, hogy kell nekem ez a vizsgálat, be is jelentkeztem és rám is úgy néztek mint egy hülyére. Engem meg sem akart vizsgálni, külön mondtam hogy ha már itt vagyok nézze már meg azt a párat ami a nyakamon van, mert rendszeresen belekapok és ahogy láttam meg is nőtt, de csak ránézett és megállapította hogy semmi bajom! Eléggé elvette a kedvem az egésztől... De úgy látszik ez minden rendelőben így megy ami nem magán jellegű...

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  42. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. július 18. 14:5610.
    Szerencsére rajtam nincs sok, úgyhogy szép fokozatosan levetetem mindet. Azért nem csináltam hamarabb, mert azzal rémisztgettek, hogy heg marad utána, de semmi nyoma sincs, még egy pici világosabb csík sem.
    előzmény:
    Glia (9)
    2012-07-18  14:51
  43. 2012. július 18. 14:519.
    Ahh, ha én leszedetném mindet, ementáli lennék! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (5)
    2012-07-18  14:50
  44. 2012. július 18. 14:518.
    Nálunk a sebész scakis bőrgyógyász javaslatára távolítja el. Az aáltalam megadott két doki bőrsebész is, a rendelőben ambulanetr végzik az anyajegyelteltávolítást és mindkettő elég neves patológussal nézeti meg.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_139892 (5)
    2012-07-18  14:50
  45. 2012. július 18. 14:517.
    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  46. 2012. július 18. 14:506.

    Én még nem nézettem meg, azért is gondoltam, hogy akkor most elmegyek. Igazából a nyaralásnak nem sok köze van hozzá, főleg nem Görögországnak, hiszen oda nem is megyek. 

     

    Leégni sem nagyon szoktam, mert figyelek erre, napozni egyébként sem nagyon szeretek. Tehát nem értettem a "támadást".  

    előzmény:
    *csillagfeny* (3)
    2012-07-18  14:47
  47. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. július 18. 14:505.
    Én anyajeggyel nem bőrgyógyászhoz, hanem sebészhez mentem- pár perc alatt levette, nem kellett fizetnem semmit.
    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  48. 2012. július 18. 14:494.
    Köszi, talán mégiscsak érdemesebb magánhoz menni. Megnézem őket!
    előzmény:
    buongiorno (2)
    2012-07-18  14:46
  49. 2012. július 18. 14:473.

    Én is ellenőriztetem az anyajegyeimet évente. 

     

    Igaz, én magánredelésen, de ott bizony a doktornő levetkőztet bugyira, és minden anyajegyet megvizsgál egyesével.

     

    Esetleg azt érdemes megfontolni, hogy nyilván így is, úgy is vigyázol magadra, de nyár végén nézeted meg. Én is akkor szoktam, akkor érdemesebb.

     

    Arra meg mindenképpen ügyelj, hogy ne égj le. Ha van anyajegy az adott bőrfelületen, ha nincs!

     

     

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40
  50. 2012. július 18. 14:462.

    Magán lehet?

    Drr Dobozy Enikő, ő Budán van, és Dr Kálmán Andrea, ő a XV. kerületben.

    Honlap:

     

     http://phlebo-med.hu/

     

      http://drkalmanandrea.hu/

    előzmény:
    Glia (1)
    2012-07-18  14:40

Címlap

top