Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Rubint

pipogizi
Létrehozva: 2012. július 14. 08:47

Ez a nyomorult Rubint Réka olyan buta, hogy azzal már verni lehet! Hogy lehet egy arab ország képviselőjénél így megjelenni?! Ezt a sötétséget!   Nem jár bőrönddel, azt elhiszem, de egy kendőt csak vehetett volna hirtelen. A vendéglátói voltak olyan inteligensek, hogy úgy tettek, mintha semmi nem történt voln, de nehogy azt higgye ez a csökött agyú nő, hogy ezt egy pillanatig is elfelejtik neki. Nem volt eleget arab országban? Nem látta, hogy mi a szokás? Vagy legalább kérdezne. Az so sem szégyen. A szégyen :EZ!

 

  1. 2012. július 14. 12:2151.

    micsoda kép ez te jó ég:))) a két megilletődött nyertest norbi kedvesen átöleli, ott van még mellékalakként a fotózást emelendő csini transzvesztita-hosztesz... 

     

    szerintem korhű :) 

     

     

    előzmény:
    csutak51 (6)
    2012-07-14  09:22
  2. Torolt_felhasznalo_852970
    Torolt_felhasznalo_852970
    2012. július 14. 12:2352.
    Igazi tahó hozzáállás, Még nlcés viszonyításban is sötét vagy. nagykövetségre az ember eleve nem megy ujjatlanban, kidüllesztett csöcsökkel. Muzilmán nagykövetségre még kevébé. Ha üzletet akar, utánanéz, mik az adott országban az elfogadott szabályok, te sötét barom.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (48)
    2012-07-14  12:18
  3. 2012. július 14. 13:0153.
    a hozzászólásokat is érdemes elolvasni   
    előzmény:
    csutak51 (6)
    2012-07-14  09:22
  4. 2012. július 14. 13:0854.
    Beleolvastam.Eléggé egyöntetűek a vélemények, ahogy láttam.
    előzmény:
    TiaMaria (53)
    2012-07-14  13:01
  5. 2012. július 14. 13:1455.

    igen. 

     

    és van 1-2 nagyon találó megfogalmazás  :D 

    előzmény:
    csutak51 (54)
    2012-07-14  13:08
  6. 2012. július 14. 13:2956.

    Mi az, hogy "ilyenek"????Nem mondta még Neked senki, hogy általánosítani helytelen???

    Te mit szólnál, ha egykalap alá vennének pl. a dubajozós magyar lányokkal???

     

    Ha nem látnád, az "ilyenek" egyike egy nem kicsi ország nagykövete, a másik pedig annak szolíd eleganciával öltözött felesége.

    Rangban mindenképp, intelligenciában meg -a kép szerint- nagy valószínűséggel magasan R.R. felett.

     

    Különben, akinek van némi tartása és ízlése, nem az "ilyenek" miatt, hanem sajátmaga miatt szégyenkezne így öltözve,- vagyisinkább vetkőzve?- odamenni.

     

    Mutogassa a "cége reklámját" ott, ahol ez való, a konditermében, és ne egy nagykövetségi ebéden!

     

    Szerintem kizárt, hogy kap ott mégegyszer ebédet.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (48)
    2012-07-14  12:18
  7. Torolt_felhasznalo_956331
    Torolt_felhasznalo_956331
    2012. július 14. 13:4057.
    Óriási LIKE!!!!Szívemből írtál!De ha mindent kitesznek a nyilvánosság elé ,és megszólják őket ezzel elindul a körforgás ami működteti a szereplést MINDENÁRON!Ez a REKLÁM!Győzike után itt vannak Ők"!Testvírek!"
    előzmény:
    TiaMaria (44)
    2012-07-14  12:12
  8. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. július 14. 13:4058.

    Na te viszont egy igazi intellektuell vagy. 

     

    Egyébként még így ismeretlenül is azt mondom, legközelebb anyáddal beszélj így..

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852970 (52)
    2012-07-14  12:23
  9. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. július 14. 13:4459.

    Pont lesz.rom, hogy Rubint Réka mit keresett az araboknál és mibe volt öltözve, az viszont felháborít, amit itt egyes gyök kettő ikujú pitsák meg nem engednek maguknak, csak azért mert valaki nem úgy gondolkodik, mint ők. (nem rád gondolok)

     

    Jómodorra tanítanának másokat, miközben a kapanyél kilóg a szájukból.

     

    Hát nézzen már mindenki magába, kérem, utána pattogjon!!! 

    előzmény:
    csutak51 (56)
    2012-07-14  13:29
  10. 2012. július 14. 13:4860.

    Az a nő annyira primitív, hogy egy döglött egérnek használhatőbb az agya, mint neki. Egy suttyó.

     

     

    előzmény:
    pipogizi (1)
    2012-07-14  08:47
  11. Torolt_felhasznalo_852970
    Torolt_felhasznalo_852970
    2012. július 14. 13:4961.

    Anyám 78 évesen értelmesebb, mint te.

     

    Hogy lehet ekkora baromságokat beszéni, hogy egy arab nézzen magába, mert szerinted nem jól bánik a nőkkel? Seggbuta vagy. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (58)
    2012-07-14  13:40
  12. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. július 14. 13:5162.

    De még jó, hogy ennyi okos ember is van itt az nlc-n, mint te vagy, különben hova lenne a színvonal, mi? 

     

    A bővebb véleményemet már leírtam priviben.

     

    Ahhoz tarts magad és ne merészelj még egyszer nekem írogatni. Van egy szint, ami alá nem alacsonyodom.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852970 (61)
    2012-07-14  13:49
  13. 2012. július 14. 14:1563.
    köszi   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_956331 (57)
    2012-07-14  13:40
  14. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. július 14. 14:3064.

    Azért annyira nem lehet buta, mert elég jól megél abból, amit csinál. 

     

    A sikeres embereket mindig körülveszik a rosszindulatú, irígy emberek is.

     

    Gondolom, Réka már edzett a témában és nincsenek álmatlan éjszakái az miatt, hogy pár nlc-s nő akárminek tartja.

     

    Most őszintén: téged érdekelne? 

    előzmény:
    bababetű (60)
    2012-07-14  13:48
  15. 2012. július 14. 14:3365.

    :)))Rámeredtem erre a képre, gondolkoztam, hogy jaj, kire emléeztet ezen a képen a gyönyörűséges Rékánk..:))))

    Aztán beugrott!!! Igen! Az Irigy mirigynek arra a tagjára, aki mindig nőnek öltözik a kabaréban, jól kitömi, olyan természetellenesen nagyra a cicijét, és szőke paróka van rajta, és olyan érdekesen vonaglik. :D :D :D

    A Réka ezen a képen detto ugyanolyan röhejes..:))))))Hatalmas labdák, és az a lehetetlen testtartás, ügyefogyott ábrázat! :)))) Csak a többi irigy mirigyes tag hiányzik mellőle. :))

    előzmény:
    bababetű (60)
    2012-07-14  13:48
  16. 2012. július 14. 14:3666.

    Én sem gondolom, hogy álmatlanul forgolódik amiatt, hogy mi mit gondolunk róla. :)) Ne is tegye!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (64)
    2012-07-14  14:30
  17. 2012. július 14. 14:3667.
    akkor te nem ua. jársz ahova mások
    idézet:
    TiaMaria (50)
    2012-07-14 12:21:08

    Olyan vagy, mint az öregasszony, aki kihívja a rendőröket, hogy a szomszéd kertjében erkölcstelenül viselkednek.

    Kimegy a rendőr, megnézni, mi az az erkölcstelen viselkedés, de a sok növénytől nem is lehet átlátni a szomszéd kertjébe.

    -Néni, mi zavarja magát, hát nem is lehet átlátni.

    -Innen nem is, de jöjjön csak!

    Bemegy a kamrába, az ablak elé  húz egy széket.

    -Na arra álljon csak fel, akkor mindent láthat!
    előzmény:
    TiaMaria (50)
    2012-07-14  12:21
  18. 2012. július 14. 14:3868.

    Amúhy hoyg van ez? Tart otthon kisebb-nagyobb kivehető, cserélhető dudákat különböző alkalmakra?

    :D :D :D

    Mert általában a többi képen kisebbnek látom a szilikonlabdáit.. 

    előzmény:
    bababetű (60)
    2012-07-14  13:48
  19. 2012. július 14. 14:3869.

    Lehet, hogy a Rubint-család tagjának írom le a véleményem - akkor fölösleges.

    Amennyiben nem: itt illemről van szó. Az, hogy kinek tetszik R.R. és kinek nem, az itt teljesen másodlagos. Ez egy olyan dolog, hogy színházba sem megyek bikiniben.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (64)
    2012-07-14  14:30
  20. Torolt_felhasznalo_852970
    Torolt_felhasznalo_852970
    2012. július 14. 14:3970.

    Kár fáradnod, letiltottalak. A véleményem meg nem változott rólad. ostba vagy és az alap normákkal sem vagy tisztában. Ahogy RR sem.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (62)
    2012-07-14  13:51
  21. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. július 14. 14:4471.

    Nem, köszi, nem vagyok családtag. De még rajongó sem. Sőt, még tornázni sem szoktam vele, túl nehéznek találom a tornáit. 

     

    Csak egyszerűen érthetetlen számomra, hogy az emberek képesek olyan embereket gyűlölni, akiket nem is ismernek.  

    előzmény:
    mamóka (69)
    2012-07-14  14:38
  22. Torolt_felhasznalo_237607
    Torolt_felhasznalo_237607
    2012. július 14. 14:4672.
    előzmény:
    payaboy (67)
    2012-07-14  14:36
  23. 2012. július 14. 14:4773.

    ez mindent elmond rólad,  minősíted magad

     

     

     

    " Itt a nlcafén igaz barátságot keresek, ezért sem fogok konfrontálódni senkivel.



    Persze, mint az itteni összes férfi kommentelőnek, nekem sem lenne ellenemre egy jó orál.

    Ha jártas vagy a mélytorok technikában, hívj az alábbi telefonszámon:

    +36 1 3171888"

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    payaboy (67)
    2012-07-14  14:36
  24. 2012. július 14. 14:5274.
    na. azt hittem már kezd kiveszni a humor az nlc-ről.. grat paya :D
    előzmény:
    TiaMaria (73)
    2012-07-14  14:47
  25. 2012. július 14. 14:5275.
    És rólad is.
    előzmény:
    TiaMaria (73)
    2012-07-14  14:47
  26. 2012. július 14. 14:5376.

    Ez nem ér! Payaboy reklámanyagát csak úgy, minden költség nélkül kiteszed nyilvánosba? Úgy hogy nem is fizet érte???

     

     

    :D :D :D  

    előzmény:
    TiaMaria (73)
    2012-07-14  14:47
  27. 2012. július 14. 14:5477.

    Én  is olvastam Payaboy bemoldalát már, és jót nevettem rajta....

    És nem tárcsátam a számát, tényleg nem..:D :D :D 

    előzmény:
    pihe** (74)
    2012-07-14  14:52
  28. 2012. július 14. 14:5578.
    Még annyit én bejelöltema 18 éves korhatárt a bemlapomon. Hogy tudtad mégis megnézni?
    előzmény:
    TiaMaria (73)
    2012-07-14  14:47
  29. 2012. július 14. 14:5579.

    Nekem nagyobb probléma az angol falu primitívsége, mint Rubint Réka mellbimbója. 

     

    Szerintem az utóbbin röhögnek egyet, míg az előzőn megkérdőjelezhető a rendező ország befolyása, hozzáértése, ha pár dühös angol paraszt elég, hogy megzavarják az olimpia menetét.

    előzmény:
    semiramis (41)
    2012-07-14  12:09
  30. 2012. július 14. 14:5580.
    te vagy a felvételen ?   
    előzmény:
    payaboy (75)
    2012-07-14  14:52
  31. 2012. július 14. 14:5681.
    közöd? 
    előzmény:
    payaboy (78)
    2012-07-14  14:55
  32. 2012. július 14. 14:5782.

     

    Tényleg rá hasonlít !!!!

     

    Elképesztően gnóm a képen az odaragasztott gumilabdáival.  Még ki is dülleszti, majdnem lefejeli a nőt, aki mellette áll.

    előzmény:
    Kalliopé (65)
    2012-07-14  14:33
  33. 2012. július 14. 14:5783.

    indíts topikot a témában

     

    érdemes volna

     

     

    ezt meg itt hagy meg, lécci  RR cicijének  :D 

    előzmény:
    gezemici (79)
    2012-07-14  14:55
  34. 2012. július 14. 14:5784.

    "Időjárás-jelentés 1958, mesemondó 1956 óta létezik - ez utóbbi idén ötvenéves, s jelenleg is hallgatható a 317-1888-as hívószámon. Állítólag a gyerekek rendszeresen visszabeszélnek az automata mesemondónak, köszönnek neki, vagy éppen rá akarják venni, hogy változzon meg a mese vége - e sorok írója ilyesmire nem emlékszik, de arra igen, hogy ezeknél az automatikus szolgáltatásoknál volt áthallás - azaz akik éppen egy időben hívták például a mesemondót, azok kellő hangerővel akár egymással is beszélhettek -, ez volt a nyolcvanas évek "vonalas chat-je"."

     

    Sajnos azóta megszűnt...

    előzmény:
    Kalliopé (77)
    2012-07-14  14:54
  35. 2012. július 14. 14:5885.

    Te szent ég. Neked miért fáj ennyire a dolog, hogy képes vagy ismeretlenül is sötétbaromozni?

     

    Norbiéknak nem fog összejönni az üzlet, mivel megállapítják, hogy még öltözni sem tud az asszony. Ennyi. 

     

    Ettől neked kevesebb lesz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_852970 (52)
    2012-07-14  12:23
  36. 2012. július 14. 15:0186.

    RR ruhája egy sima business meeting-hez sem volt kompatibilis: szerintem ennek a nőnek az üzleti dress coda-ról fogalma sincsen.

    (Amúgy a dudi meleken kívül szerintem egész jó az alakja, szeretnék ilyen jó szálkás lenni - de a dudicsöcs az nem kéne...)

     

    Ami azonban szemet szúrt nekem a cikkben, a blikkben lévő cikkben is, hogy az írta, hogy kevesebb elhízott ember lenne Szaudiban.

    Nos, pont hogy Szaudiban kevés az elhízott ember , és az arab konyha igen egészséges. Én is szoktam főzni arab kaját: egyátalán nem hízlal! Sőt! Eszel, és fogysz! - mondjuk nálam hozzájön az, hogy munkám miatt nagyon sokat mozgok és kinn vagyok a friss levegőn.

    előzmény:
    pipogizi (1)
    2012-07-14  08:47
  37. 2012. július 14. 15:0187.

    Őt érdekli, mert mindig megsértődik rajta, hogy olyan csúnyákat írnak róla, pedig ő nem is olyan.

     

    Engem nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam vagy mit beszélnek itt az nlc-n, de igazából a való életben sem érdekel. 

     

    RR egyszerűen illetlen, hivatalos helyen nem jelenik meg az ember melltartó nélkül, bármennyire is jó a melle. 

     

    Másrészt van a protokoll, amit megsért. 

     

    Mert buta, neveletlen, öntelt kis hp. Nem tud viselkedni.

     

    Az lehet, hogy rengeteg pénzt összeharácsoltak, de azt csak azért, mert vannak náluknál butább emberek , és felvettek jó reklám szakembereket. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (64)
    2012-07-14  14:30
  38. 2012. július 14. 15:0288.
    Ezt néztem én is, hogy köbcentit váltott ?
    előzmény:
    Kalliopé (68)
    2012-07-14  14:38
  39. 2012. július 14. 15:0389.

    :)) Tényleg, minden rosszndulat nélkül, ahoyg ránéztem, éreztem, hogy valakire nagyon hasonlít...:))))

     

    Én csak azt nem értem, hogy RR és a férje annyira jól vannak anyagilag, hogy megtehetnék, hogy egy öltözködési szakembert, és tanácsadót alkalmazzanak, aki felöltöztetné Rékát, és nem engedné ilyen eseményre strandruhában elmenni. Én megértem, hogy ízlése nuku, egy szál sem, nem ez a dolga, semmi gond. 

    De egy közéleti szereplőnek meg kell tudnia jelenni. 

    előzmény:
    bababetű (82)
    2012-07-14  14:57
  40. 2012. július 14. 15:0890.

    Jaj, mi volt az az esemény, mikor tangabugyiban vonult be az RR? És húzta maga után szegény kis Larát..

    Norbi meg azt nyilatkota, hogy ő büszke a nejére, hogy ő megteheti, hogy egy orzság-világ előtt leadott eseményen kivan a valaga.. 

    előzmény:
    bababetű (87)
    2012-07-14  15:01
  41. 2012. július 14. 15:1291.

    (Azért annyira nem lehet buta, mert elég jól megél abból, amit csinál.)

    Ez így rossz megfogalmazás. Valóban megdolgozott az ismertségért és sokáig szimpatikus módon. Amíg nem lettek pont ezért beképzeltek és nem feledkeztek meg arról, hogy olyan megnyilvánulásokat amiket ők megengednek maguknak (saját lányával kapcsolatos  undorító megjegyzése), azon a szinten, ahová ők felkapaszkodtak, kicsit is értelmes ember nyilvánosan nem enged meg magának. Ha a kicsivel több az értelem, akkor otthon sem.

     

    (A sikeres embereket mindig körülveszik a rosszindulatú, irígy emberek is.)

     Nem rosszindulat, ha valakik észrevesznek hatalmas bakikat.

     

    (Gondolom, Réka már edzett a témában és nincsenek álmatlan éjszakái az miatt, hogy pár nlc-s nő akárminek tartja.) Abszolút nem érdekel, hogy egyáltalán eljut-e hozzá pár nlc-és nő véleménye, tehát 1:1

     

    (Most őszintén: téged érdekelne?) Nem engem kérdeztél, de engem érdekelne. Ui. nehéz feljutni oda ahol vannak, de minél magasabb az ilyen polc, annál nagyobbat lehet esni róla. Nem gyorsan, de úgy látom azért "haladnak"...Lefelé, az emberek megítélésében. (nem az nlc-ből indulok ki.) Ilyen esetben viszont visszaút nemigen van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (64)
    2012-07-14  14:30
  42. 2012. július 14. 15:2792.

    nehéz feljutni oda ahol vannak, de minél magasabb az ilyen polc, annál nagyobbat lehet esni róla

     

    Várod már, ugye? :))

    előzmény:
    eda-1952 (91)
    2012-07-14  15:12
  43. 2012. július 14. 15:2993.

    Ha nem "ismerném" a képen szereplőket, akkor a következőre jutnék a kép nézegetésekor.

     

    Jé... Nincsenek otthon az úrék, a személyzet meg összeállt egy közösségi portálon mutogatható kép erejéig. A képen szereplők balról jobbra: a komornyik, a sofőr, a házvezetőnő és a szobalány.  Mindenki "cinog" és végre hozhatja a munkahelyén a civil formáját. 

     

    A vendéglátó szemmel láthatóan szintén hanyagolta a hivatalos öltözetet, ingujjban vendéglátóskodott.

    A mosolya őszinte. :)

    Norbit nem zavarja, hogy felesége a fejére nő - minden tekintetben.

    A kedves háziasszony nem teszi albumba a képet, gondolom küzd rendesen a súlyával a mindennapokban és még a nyakára állították azt a csont-szilikon kombót.

    Réka meg hát élvezi a saját életét. Mivel férjnél van, neki már csak a DUG-BÁJ jut.

     

     

     

     

     

    előzmény:
    pipogizi (1)
    2012-07-14  08:47
  44. Torolt_felhasznalo_349500
    Torolt_felhasznalo_349500
    2012. július 14. 15:3494.

    a két megilletődött nyertest norbi kedvesen átöleli, ott van még mellékalakként a fotózást emelendő csini transzvesztita-hosztesz... 

     

     

    előzmény:
    pihe** (51)
    2012-07-14  12:21
  45. Torolt_felhasznalo_379840
    Torolt_felhasznalo_379840
    2012. július 14. 15:4395.
    Mekkora kohéziót generál, ez a téma...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_337076 (0)
     
  46. 2012. július 14. 15:4796.
    juuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuuj, azett ez nagyon gaz... 
    előzmény:
    bababetű (60)
    2012-07-14  13:48
  47. 2012. július 14. 15:4997.
    tökeletes kepleiras. igen, pont ez a jellege a csoportnak.
    előzmény:
    Jégmacska (93)
    2012-07-14  15:29
  48. 2012. július 14. 16:1098.

    "Azért annyira nem lehet buta, mert elég jól megél abból, amit csinál."

     

    Valószínűleg nem tódulnának az alkalmanként 1500 Ft-os Alakreform haknijára, ha nem Schobertné lenne.

     

    "A sikeres embereket mindig körülveszik a rosszindulatú, irígy emberek is."

     

    Csakhogy nekik mindenki rosszindulatú és irigy, aki akár a legfinomabban  megfogalmazott kritikai észrevételt teszi. Csak a dicséretre vevők. Ezért is hibáznak annyit. Nem hajlandók abba a tükörbe belenézni, amit mások tartanak nekik.

    Arról nem beszélve, hogy irigységgel ők is bőségesen el vannak látva. Egy kanál vízben megfojtanának bárkit, aki nem az ő módszerüket alkalmazza és még ráadásul jót is merészel  mondani róla. (Lásd pl. Gombos Edina és Szendi Gábor elleni kirohanások).

     

    "Gondolom, Réka már edzett a témában és nincsenek álmatlan éjszakái az miatt, hogy pár nlc-s nő akárminek tartja."

     

    Ez nagy tévedés. Rékának nagyon fontos a megítélése. Van egy ideál, amihez túl következetesen ragaszkodik és minden ettől eltérő véleményt igyekszik figyelmen kívül hagyni. Ezért tilt ki a facebook oldaláról mindenkit, aki  nem pozitív dolgokat ír be, vagy - urambocsá - celebnek merészelni nevezni őt. Ebből is látszik, hogy a melldomborítós-miniruhás-magabiztos "fitneszlady" megnyilvánulás csak kompenzáció. Egy felvett szerep, amivel leplezni igyekszik a kisebbrendűségi érzését és a belső bizonytalanságait.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_237607 (64)
    2012-07-14  14:30
  49. 2012. július 14. 16:1999.

    micsoda kép ez te jó ég:))) a két megilletődött nyertest norbi kedvesen átöleli, ott van még mellékalakként a fotózást emelendő csini transzvesztita-hosztesz... 

     

    szerintem korhű :) 

     

     

    idézet:
    pihe** (51)
    2012-07-14 12:21:39

     

    Nem olvastam vissza, most látom ezt a hsz-t, hogy valaki reagált rá.

     

     "a fotózást emelendő csini transzvesztita-hosztesz... "

     

    előzmény:
    pihe** (51)
    2012-07-14  12:21

Címlap

top