Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Vége a Válságnak itthon

Torolt_felhasznalo_927697
Torolt_felhasznalo_927697
Létrehozva: 2012. június 8. 09:20

Matolcsy szerint tündérmese részesei vagyunk

Sikerként jellemezte a magyar példát a CNN-nek a nemzetgazdasági miniszter, aki szerint a magyar gazdaság, jövőre már erős növekedést fog mutatni.

A Richard Quest által készített interjú csütörtökön került fel az amerikai hírtelevízió internetes oldalára. Mint Matolcsy György elmondta, Magyarország az államháztartási hiány leszorítása érdekében számos nem konvencionális gazdaságpolitikai intézkedést hozott meg. "A válságnak vége" – jelentette ki a tárcavezető.

Rizikós ez az év

A riporter felvetésére, hogy a magyar gazdaság több mint egy százaléknyit zsugorodott az első negyedévben, ami a legrosszabb mutató az unióban, Matolcsy emlékeztetett arra, hogy viszont a tavalyi év utolsó negyede az egyik legjobb volt az EU-ban. "Ez egy átmeneti időszak a magyar gazdaság számára. A jövő évben, hadd mondjam így: erős gazdasági növekedési mutatóval fogunk rendelkezni. Ez az év egy kicsit rizikós, ebben igaza van" - mondta Matolcsy.

A CNN riportere, Richard Quest úgy vélekedett, hogy a magyar kormány "túlságosan innovatív és túlságosan kreatív", és hogy sok közgazdász szerint a magyar gazdaság rossz úton halad. A tárcavezető azonban hangsúlyozta, hogy a kormánynak "nem konvencionális, sőt, nem ortodox eszközök felhasználásával" sikerült megvalósítania egy sikeres konszolidációs programot.

Siker és tündérmese

A kérdésre, hogy szerinte súlyosan tévednek-e azok, akik szerint Magyarország gazdasági katasztrófa felé halad, Matolcsy György kijelentette: "Teljes mértékben. Ez képtelenség. Ez képtelenség. A magyar tündérmese, avagy a magyar példa egy éven belül sikeres lesz."

A CNN riportere szerint Magyarországnak meg kell hátrálnia a központi bank kérdésében, és ezt minél hamarabb teszi meg, "annál előbb száll le mindenki önökről". Matolcsy kijelentette, hogy a magyar központi bank száz százalékig független". Quest közbevetésére, hogy "mások ebben nem értenek önnel egyet", a nemzetgazdasági miniszter azt hangsúlyozta, hogy az MNB "lényegében független a kormánytól, és minden olyan törvényt, amely szükséges ahhoz, hogy ezt mindenki számára abszolút bizonyossá tegye, a parlament elé kerül, és június végéig el fogják fogadni".

Matolcsy arra a kérdésre, hogy miben látja a magyar gazdaság jövőbeni erejét az Európai Unión belül, kijelentette: az erőt Közép-Európa egészében látja. Szerinte ugyanis a közép-európai térség nagyon erőssé válik, mert ez lesz "a következő felemelkedő régió "Európai és Ázsia, Európa és az Egyesült Államok között, és Magyarország ennek a szívében található".

 

Hát igazából mondani nem nagyon tudok mit. De örülnék neki, ha valaki felébresztené ezt az embert a tündérmeséjéből, és megmutatná neki a valóságot. Vagy dobjon nekünk is egy kis cuccost, mert valami nagyon jó anyagot szívhat, ha ilyeneket él át.

  1. 2012. június 8. 10:5551.

    Pont erre gondoltam én is:) Itt tényleg (szinte) mindenki lop egy kicsit:(

    Azon gondolkodom mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás: de vszeg az van, hogy alapvetően az emberi faj szánalmas, és egyedei minél több lehetőségük van, annál szélesebb skálán mutatják ezt be:P

     

    De továbbra sem támogatom a lopást semmilyen indokkal:) Rakjon rendet és jutalomból, nyíltan kapja meg a milliárdját, úgy oké:)

    előzmény:
    ardian (44)
    2012-06-08  10:46
  2. 2012. június 8. 10:5450.

     

     

    És az  "okos" külföldre  szakadt  hazánk fiai  jót  röhögnek  a markukba.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (46)
    2012-06-08  10:49
  3. 2012. június 8. 10:5349.

    Kedves Vivien!

     

     

     

    EGYELŐRE  (igy kell helyesen irni, hasznalni). 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (40)
    2012-06-08  10:41
  4. 2012. június 8. 10:5248.
    Orbán elismert???????????? Hát üzenem a külföldieknek hogy cseréljünk helyet 1  évig na utána mondja bármely ország lakosa hogy elismert.Ez az ember bár lassan annak sem lehet említeni nem csinál mást csak a nyomorba küldi az országot
    előzmény:
    anitacska (19)
    2012-06-08  10:22
  5. 2012. június 8. 10:5147.

    Jó.A cikk alatti hsz-ekből nekem ez tetszik a legjobban:

    " Nem kell finomkodni. Aki ezt kitalálta szarjon sünt. Farfekvésest. Kezdetnek. Aztán rohadjon meg még életében."

    Jönnek a csontritkulásosok is, bár már voltak műsoron. Súlyos csontritkulásod van, nem javul, tehát nem kapsz gyógyszert, illetve kapsz, de nem tudod kifizetni, tehát remélhetőleg felfordulsz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (39)
    2012-06-08  10:40
  6. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:4946.
    A következő választáson majd az okos nép a nácikra is nagyobb arányba szavaz és Orbánékkal akkor biztos, hogy az ország lenullázódik a periférián.
    előzmény:
    Chrissie78 (36)
    2012-06-08  10:36
  7. 2012. június 8. 10:4945.
    Attól tartok, egykutya mind. Simán el tudom képzelni, ahogy kellemes esti partikon beszélik meg egymással mikor kinek mi lesz a következő lépése, és ez kinek hány új kacslábon forgó nyaralót, jachtot meg luxusterepjárót jelent majd, illetve milyen mértékű tőkenövekedést valamely külföldi bankszámlán:( 
    előzmény:
    Amarynda (42)
    2012-06-08  10:44
  8. 2012. június 8. 10:4644.

    ..abban igazad van, hogy jha mindenki lop egy kicsit, annak ez a vége: de itt nem kell fölfelé nézegetni, elég körülütted pillogni: a boltban, fodrásznál adnak-e számlát, a festő-burkolód minimálbérre van-e bejelentve stb.

     

    mert a sok kicsi nagyon sokra megy!

     

    Ha vki egyszer végre ebben rendet tudna vágni, az tőlem lophatna saját használatra pár milliárdot...

    előzmény:
    Chrissie78 (41)
    2012-06-08  10:42
  9. 2012. június 8. 10:4643.

    A távolság néha megszépíti a dolgokat:)

    Messziről nézve minden szépnek látszik.

    Talán mi is becsülnénk, ha más országba távozna, de sajnos kétlem, hogy ez bekövetkezne. 

     Veszíteni is tudni kell,  de van, aki nem képes rá. Nem adja fel, nem ismeri be, hogy hibázott, de óriásit.

     

    A helyzet sajos magától nem fog megjavulni, ebben kár hinni és reménykedni. Nagyon, nagyon hosszú idő kell hozzá, hogy rendeződjenek a dolgok, de sajnos,  az ország nem azon az úton, és nem olyan irányban halad:(((

    előzmény:
    anitacska (19)
    2012-06-08  10:22
  10. 2012. június 8. 10:4442.

    Bizonyos szempontbol egyetertek. Ha en otthon elnek nagy gondban lennek kire adjam a voksomat.

     

    A ket vezeto partra nem, de elmennek szavazni mert azt se akarnam hogy ne vegyek reszt ebben.

     

    Ha muszaj lenne akkor az LMP lenne talan esetleg a Jobbik, de inkabb az LMP akire szavaznek.

    Persze nem biztos hogy ok tudnanak jokat csinalni.

    előzmény:
    Chrissie78 (36)
    2012-06-08  10:36
  11. 2012. június 8. 10:4241.
    Hát én meg nem bocsátom meg:) Kivéve, ha ez teljesen legálisan és azután és azért történik, hogy az általános helyzet lendül fel. Az a baj, ha mindenki lop egy kicsit, annak ez a vége:(
    előzmény:
    ardian (38)
    2012-06-08  10:39
  12. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:4140.
    EGYENLŐRE a nagy vezíreiteket röhögjük! OKKAL, JOGGAL!

    Persze aki élteti őket azoknak is kijár.
    előzmény:
    Chrissie78 (36)
    2012-06-08  10:36
  13. Torolt_felhasznalo_927697
    Torolt_felhasznalo_927697
    2012. június 8. 10:4039.

    Most már jönnek a rákos-daganatos betegek is.

    Itt a cikk: 

    előzmény:
    eda-1952 (34)
    2012-06-08  10:34
  14. 2012. június 8. 10:3938.

    ...én azt is megbocsátom, ha tömi a saját zsebét, de legalább kapisgálja, mi az a GDP, kamat, árfolyam, munkanélküliségi ráta...

     

    magyarul: elegem van a dilettánsokból!!!

    előzmény:
    Chrissie78 (36)
    2012-06-08  10:36
  15. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:3737.
    Nem kell, aki tud számolni az a holdon lakva is látja a helyzetet.
    előzmény:
    morcos (33)
    2012-06-08  10:34
  16. 2012. június 8. 10:3636.

    Amarynda, kérlek ne vedd személyes sértésnek!

    De: ha szétnézel akár csak ezen a fórumon, bizony vannak "emberek", akik nagypofával röhögnek, gúnyolódnak azon, hogy itt nekünk nagyon nem jó. És igazán nem értem, miért? Miért jó bármely ember lelkének, hogy más nyomorán kárörvend? Még ha az, aki bajban van százszor, ezerszer hibás volt is. Ez nekem egyszerű csirkeól-szindróma, szánalmas.

    Mindazonáltal bármennyit olvasok, fülelek, figyelek, nem látok olyan embert, akire nyugodt szívvel szavaznék, mert megbízhatok abban, hogy az ország és nem a saját zsebe érdekében fog tevékenykedni. Persze én nem értek a politikához:)

    De ha tud valaki ilyen embert mutatni, nagyon szívesen szavaznék rá a következő választáson:)

    előzmény:
    Amarynda (22)
    2012-06-08  10:25
  17. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:3435.

    Draga ardian!

     

    Te egy ertelmes no vagy! Belathatod, hogy ennel mar nem mehet lejjebb a gazdasag, tehat innetol kezdve kifele megy az orszag a valsagbol. Ido kerdese, es rendben lesznek a dolgok.

    Miert nem lehet egy ici-picit pozitivabban elore nezni?

    idézet:
    anitacska (31)
    2012-06-08 10:31:36
    NEM MEHET?
    Hol élsz?
    A görög választások, ha nem megfelelően alakulnak MO is megy a levesbe.
    előzmény:
    anitacska (31)
    2012-06-08  10:31
  18. 2012. június 8. 10:3434.
    A hamarosan már késő. Addig is emberek nélkülöznek, gyerekek éheznek és betegek (olvasgass egy kicsit utána, mi történik már a cukorbetegekkel és jön utánuk a többi krónikus beteg is.) halnak meg rendes ellátás hiányában.
    előzmény:
    anitacska (26)
    2012-06-08  10:28
  19. 2012. június 8. 10:3433.

     

    Már  az  előző  hozzászólásodból  gondoltam,  hogy  nem  ebben  az  országban  élsz.

     

    Áruld  már  el,  ha  nem  a  saját  bőrödön  tapasztalod  a  mindennapi  gondokat,  akkor  mi  a  bánatnak  beszélsz bele ilyen  dolgokba?

     

     

    Költözz  ide. Akkor  majd  megtapasztalod, hogy  milyen  is  ez.

     

    És  akkor  legyél ennyire  optimista.

    előzmény:
    anitacska (19)
    2012-06-08  10:22
  20. 2012. június 8. 10:3232.
    Úgy legyen!!!
    előzmény:
    anitacska (26)
    2012-06-08  10:28
  21. 2012. június 8. 10:3131.

    Draga ardian!

     

    Te egy ertelmes no vagy! Belathatod, hogy ennel mar nem mehet lejjebb a gazdasag, tehat innetol kezdve kifele megy az orszag a valsagbol. Ido kerdese, es rendben lesznek a dolgok.

    Miert nem lehet egy ici-picit pozitivabban elore nezni?

    előzmény:
    ardian (25)
    2012-06-08  10:26
  22. 2012. június 8. 10:3130.
    ...dehogy, csak átköltöztették a Duna mellé :-)
    előzmény:
    asztanaviszta (28)
    2012-06-08  10:30
  23. 2012. június 8. 10:3129.
    Nyugodtan hidd el nekünk, akik itthon élünk, hogy van okunk a pesszimizmusra.
    előzmény:
    anitacska (13)
    2012-06-08  10:12
  24. 2012. június 8. 10:3028.

    És Lipótmezőt bezárták:

    Pedig teltház lenne ott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  25. 2012. június 8. 10:2827.
    Nyilvánvalóan nem lennék mérges:) De őszintén meglepődnék (elképednék), mert itt "alul" csak egyre romlónak tűnik a helyzet.
    előzmény:
    anitacska (19)
    2012-06-08  10:22
  26. 2012. június 8. 10:2826.

    Nezd, ha ez segit, akkor en most megtamogatlak abban a hitedben, hogy valoszinuleg hamarosan tenyleg kifele megy az orszag a valsagbol. Igy jo?

    Puszi

    előzmény:
    *angyalka* (24)
    2012-06-08  10:26
  27. 2012. június 8. 10:2625.

    én is derűsebbés optimistább lennék, ha innen több ezer km-re élnék

     

    de sajnos innen közelről csak a carkupacok látszanak...

    előzmény:
    anitacska (19)
    2012-06-08  10:22
  28. 2012. június 8. 10:2624.

    Már annyiszor hallotuk hogy "dübörög a gazdaság", aztán nyakig merültünk a kakiban... Szerintem az emberek nagy többsége nagyon szeretné már ha vége lenne a válságnak, csak egyszerűen addig míg nem érzi, nem hiszi el, ennyi.

    előzmény:
    anitacska (13)
    2012-06-08  10:12
  29. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:2523.

    Nem tudom sikerul-e Teged megnyugtatnom, de hatarozottan allitom, hogy nalunk (kulfold), Orban Viktor egy elismert es megbecsult politikus.

     

    Nagyon merges leszel, ha valoban hamarosan javul a helyzet Magyaorszagon, es esetleg ez a miniszter igazat mondott a riportban?

    idézet:
    anitacska (19)
    2012-06-08 10:22:57

    Székelyföld?

    előzmény:
    anitacska (19)
    2012-06-08  10:22
  30. 2012. június 8. 10:2522.

    Ha mar karorvendo csamcsogasrol van szo (ami ugyan nem igaz) akkor azert lenne mert ti ultettetek ezt a barom bandat a nyakatokba.

     

    Es mert epeszu ember nem mond ilyet nyilvanosan hogy meg jobban lejarassa a mar teljesen lejaratott orszagat.

     

    A Gyurcsanyek is ilyen szemetek voltak es loptak boven de ennyire egyetlen kormany le nem jaratta a magyarokat mint ez.

     

    Es ennek semmi koze a masok uj hazajahoz.

     

    Mas orszagok is vannak nehezsegekben de nem egetik magukat lepten nyomon csak  a magyarok.

    előzmény:
    Chrissie78 (15)
    2012-06-08  10:18
  31. 2012. június 8. 10:2521.
    előzmény:
    gezemici (12)
    2012-06-08  10:11
  32. Torolt_felhasznalo_325942
    Torolt_felhasznalo_325942
    2012. június 8. 10:2320.

    Vége a Válságnak itthon

     

     

    Ahhhhhhhh, tényleg?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  33. 2012. június 8. 10:2219.

    Nem tudom sikerul-e Teged megnyugtatnom, de hatarozottan allitom, hogy nalunk (kulfold), Orban Viktor egy elismert es megbecsult politikus.

     

    Nagyon merges leszel, ha valoban hamarosan javul a helyzet Magyaorszagon, es esetleg ez a miniszter igazat mondott a riportban?

    előzmény:
    Chrissie78 (15)
    2012-06-08  10:18
  34. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:2218.
    A gyűlölködést honnan szedted?
    Az "én bankom" nem fosztogatták ezek, így kom nincs a gyűlöletre.
    A kiröhögésre, meg ŐK maguk adták, adják meg az okot!
    előzmény:
    anitacska (13)
    2012-06-08  10:12
  35. 2012. június 8. 10:2217.

    Egesz Europa valsagban van sot a vilag nagyon jomodu orszagaiban is nehezebb lett az elet sok szempontbol, (tapasztalat), ez a baromarcu meg tundermesekrol beszel, meg fejlodesrol?

     

    Amikor nincs eleg bolcsode, ovoda, tobb millio ember letminimum alatt el?

    Az elso negyedevben 35 % kal nott a 90 napon tul nem torleszto devizahitelesek szama . ma reggel hangzott el az M1 en.

     

    Innen veszik az emberek azt hogy Matolcsi hulyesegeket beszel.

    Es szemet modon hulyenek nezi az orszag lakossagat.

    előzmény:
    anitacska (13)
    2012-06-08  10:12
  36. 2012. június 8. 10:2016.

    "Vége a Válságnak itthon"

    Hmmm, azt hiszem el kell mennem szemészetre, mert nem látom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  37. 2012. június 8. 10:1815.

    Klassz, hogy ilyen "optimista":P Nyilván nem véletlenül nem hisz, bízik a szavaiban senki. Személy szerint szomorúvá tesz, hogy megint nevetségesek lettünk és ezen csámcsognak, hogy olyan miniszterünk van, aki a demagóg propaganda érdekében hülyét csinál magából és az emberekből, akiket "vezetnie" kellene.

     

    És mélységesen elszomorít, hogy mindezen "idegenbe szakad honfitársaink" kárörvendően csámcsognak és gúnyolódnak, mert nekik az szimplán nem elég, hogy náluk "új választott hazájukban" minden tökéletes. Persze inkább arról lehet szó, hogy folyamatos önigazolás kell, mert számukra azért ott sem annyira tökéletes minden...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  38. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:1714.
    Az ilyen nagypofájú szarjancsik (amit ezek rendeztek) CSAK gúnyolódást és bukást érdemelnek.
    előzmény:
    anitacska (13)
    2012-06-08  10:12
  39. 2012. június 8. 10:1213.

    En azt nem ertem, hogy lehettek ennyire negativak, es gyulolkodok???!!!

     

    Miert mondana mast, mint ami az igazsag? Biztos nem a levegobe beszel.

     

    Mintha kimondottan drukkolnatok, hogy nehogy igaz legyen, hogy Magyarorszag vegre (!) kifele megy a valsagbol.

     

    Egyebkent topicindito miert irtad nagy betuvel a valsag szot???

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_483454 (10)
    2012-06-08  10:00
  40. 2012. június 8. 10:1112.
    Ez mit szívott? Én is kérek belőle
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  41. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:1011.
    A görögöknek 48%-al több az egy főre jutója és így is csődben vannak.
    Akkor Mo miben van? Halad az ERŐS növekedési úton?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  42. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 10:0010.
    KICSIT régebben annyi Orbán rajongó ember volt itt is!
    Az ellene szólókat mindennek lehordták.
    Köpönyegforgatóknak a vezére is olyan.
    előzmény:
    sophia (8)
    2012-06-08  09:52
  43. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 09:569.

    Ha a fizetésünk Matolcsy fizetésének nagyságrendjében lenne, mi is biztosan derüsebbnek látnánk a helyzetet.

     

    Egyébként akkor hiszem el, hogy vége a válságnak, ha majd az euró és a frank tartósan és jelentősebb mértékben csökken, a benzin áráéval együtt és a fizetésünk vásárlóértéke nem csökken, hanem majd nő.

    idézet:
    *angyalka* (6)
    2012-06-08 09:45:52

    Ez a kis görbe megmutatja majd mikor lesz derűre okod.

     

    előzmény:
    *angyalka* (6)
    2012-06-08  09:45
  44. 2012. június 8. 09:528.

    Matolcsy szerint tündérmese, a szomorú valóság pedig inkább egy rémálom, sajnos:(((

    Nem tudom, létezik-e olyan ember az országban, aki ezt elhiszi.

    Egy újabb propaganda a kormány részéről.

    Magyarázni, megmagyarázni, kimagyarázni, félremagyarázni!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  45. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 09:467.

    Még még bohócokat!

    Unatkozik a világ!

     

     Kövér haverja, aki majd az állampolgárságot kapott híveivel szavaz cserében a fideszre.

    http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=63584

    http://www.youtube.com/watch?v=To4EJrfuEk4

    A szabadságharcosotok, nektek és a hátatok mögött amikor Barroso is hallgatja.
    Mivel tudja, hogy a nép hülyébb, így a népnek hazudja a nagy harcost magáról.
    http://www.youtube.com/watch?v=0s5gzvb87ZY

    részlet:

     Én egyetértek ezzel, és azt mondanám, hogy mi, akik itt ülünk az asztal mellett, talán megkockáztathatjuk azt a kijelentést, hogy kohézió nélkül egész egyszerűen nincsen szíve az Európai Uniónak. Ez nemcsak a lényegi kérdése, hanem a szíve az Európai Unió egész architektúrájának. Ami a bizottság szerepét érinti, hiszen Tusk miniszterelnök úr utalt arra, hogy itt egy fontos csatában is vagyunk, és itt majd taktikai lépéseket is kell egyeztetni, de a taktikai lépések meghatározásakor érdemes egy stratégiai tényt is talán rögzíteni, legalábbis mi, magyarok így látjuk, ez pedig a bizottság szerepének az erősítése. Tehát az előttünk álló hónapok vitáiban – ha összefügg ez a kohézióval, ha nem – szerintem nekünk az az érdekünk, hogy a bizottság szerepét erősítsük. Én tudnék Önöknek mesélni arról, hogy milyen vitákba keveredik az ember időnként a bizottsággal, és időnként örülnék, ha gyengébb lenne, mint amilyen, de valójában, ha a közös érdekeke nézzük, akkor a helyzet úgy áll, hogy a következő hónapokban kulcskérdés, hogy a bizottság minden tekintetben erősödjön, mert a kohéziós pénzek sikeres felhasználásának egyik legfontosabb föltétele, hogy rugalmasabbak és gyorsabbak legyünk, mint eddig
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  46. 2012. június 8. 09:456.

    Ha a fizetésünk Matolcsy fizetésének nagyságrendjében lenne, mi is biztosan derüsebbnek látnánk a helyzetet.

     

    Egyébként akkor hiszem el, hogy vége a válságnak, ha majd az euró és a frank tartósan és jelentősebb mértékben csökken, a benzin áráéval együtt és a fizetésünk vásárlóértéke nem csökken, hanem majd nő.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_879276 (4)
    2012-06-08  09:37
  47. 2012. június 8. 09:415.

    Egek, es ez az ember egy felelos miniszter.

     

    Muszaj bohocot csinalnia magabol?  Es hulyenek nezni a magyarokat meg a vilagot?

     

    Nem volt eleg ahogy a miniszterelnok lejaratta MO ot a "nem leszunk gyarmat" "nekunk nem parancsol az IMF" utana palfordulas

    "az IMF a baratunk" megszolalasaival?

    Meg ez is?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  48. Torolt_felhasznalo_879276
    Torolt_felhasznalo_879276
    2012. június 8. 09:374.

    Vége ám... a türelmemnek, na annak vége van.

    Matolcsy meg fogalmam sincs, miféle álomvilágban él, de szeretném, ha én is ilyen derűs naivitással láthatnám a jövőt.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  49. 2012. június 8. 09:333.

     

    Remélhetőleg nem tündérmese, jó lenne, ha valóban tudna valamit Matolcsi, amit mi még nem, igy legyen, ámen !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20
  50. Torolt_felhasznalo_483454
    Torolt_felhasznalo_483454
    2012. június 8. 09:312.
    Ha ez nem lenne, kin röhöghetne a világ?
    A cnn másik bohócot nem talál.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_927697 (1)
    2012-06-08  09:20

Címlap

top