Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Keressem-e az apát?

Torolt_felhasznalo_661353
Torolt_felhasznalo_661353
Létrehozva: 2012. május 31. 13:18

sziasztok!

 

lenne egy történetem:

 

mikor terhes lettem és elmondtam az apának, hogy övé, letagadta, közölte vetessem el. mondtam, hogy megtartom. kitörölt a közösségi oldalról én meg kitöröltem a számát. onnantól kezdve nem volt semmilyen kapcsolat, ha akartam volna se tudtam volna megtalálni.

ez volt két éve összel.

néha rá rá kerestem a neten, de semmi. a nevét tudom és az apja nevét,meg a kerületet, ahol lakik, de az nem volt elég a gyámügyön se, hogy megtalálják. 4x találkoztunk összesen kb.

namármost.

múltkor megint keresgettem, csak úgy, már feladtam, hogy megtalálom.

de megtaláltam. miután már elintéztem, hogy jogilag rendben van a gyerek, az én nevemen, hamis apával.

most találtam róla fényképet és megvan, hova jár el, mert annak a helynek az oldalán van kitéve róla kép. tehát ha nagyon akarnám, meg tudnám találni.

a kérdés az, mi legyen. mert képet már tudok mutatni a fiamnak, hogy ö a te apukád. és igen, 23lesz idén, tehát fiatal.

a fiam egy hónap múlva lesz egy éves és új barátom van, akivel a kapcsolat komoly, vállal engem gyerekkel együtt.

 

ennyi. mi a véleményetek, keressem a valódi apát?

  1. Torolt_felhasznalo_517177
    Torolt_felhasznalo_517177
    2012. május 31. 16:50101.

    Szerinted hány ember szorítja háttérbe a szaporodás iránti vágyát, csak azért mert valamilyen betegség előfordult a családban és nehogy a gyerekén is kijöjjön?

     

    Továbbra is áll a kérdés, hogy apuka vajon mennyire lesz segítőkész és topicindító hogyan ellenőrzi, hogy amit mond az valóban úgy van? 

    előzmény:
    Lillaréka (85)
    2012-05-31  16:27
  2. 2012. május 31. 16:47100.
    KITARTÁS!!! Egyébként itt egy másik érv, használd csak: NEM VETETTED EL A GYEREKEDET, megszülted, életet adtál neki, amikor más, egészséges ember abortuszra megy akár egy nyaralás miatt is, hogy a terhessége ne zavarjon be. Te felelősségteljesen döntöttél, ez életet és a szeretetet szem előtt tartva. Nehézségek pedig minden gyereknevelésnél vannak, sok szülő, hiába nem beteg, mint te, mégis kudarcot vall. Ez tehát nem ezen múlik.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (90)
    2012-05-31  16:33
  3. 2012. május 31. 16:4799.

    Az apának EHHEZ semmi köze. 

    mármint a Te betegségedhez. Nem kell neki elmondani. Egyáltalán nincs köze hozzá.

     

    előzmény:
    Coke Girl (87)
    2012-05-31  16:29
  4. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 16:4798.
    nem kamutopik, bár én nyitottam, szóval nem hazabeszélek. gondoltam megkérdezem az itteni nagyérdemüt erröl a témáról, mert foglalkoztatott pár hete.
    előzmény:
    Lillaréka (96)
    2012-05-31  16:45
  5. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 16:4597.

    mi az, hogy "nem csodálod"?

    és az meg mit, hogy "te is sajnálod"? miért, ki sajnálja még?

    előzmény:
    ladybird65 (94)
    2012-05-31  16:44
  6. 2012. május 31. 16:4596.

    Régi nlc-s tapasztalat.. 

    A legemlékezetesebb az az ostoba csitri volt, aki daganatos betegnek adta ki magát... és a végén elárulta, többezer hsz után, hogy csak szórakozott.

    (még a fókuszban is benne volt)

     

    Akik emlékeznek erre  már mindent fentartással kezelnek.. és a gyanú is elég sokszor beigazolodott. 

    előzmény:
    Coke Girl (91)
    2012-05-31  16:35
  7. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 16:4495.

    coke girl, meggyöztél.

     

    nem fogom keresni.

     

    köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat és véleményeket! Nagyon hasznosnak találtam mindet.

     

    szép estét mindenkinek!

    előzmény:
    Coke Girl (92)
    2012-05-31  16:39
  8. 2012. május 31. 16:4494.

    Micsoda? Zárt osztályon voltál?

    Mondjuk nem is csodálom.

    Uhh, szegény gyerek, most már én is tényleg sajnálom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (88)
    2012-05-31  16:30
  9. 2012. május 31. 16:4293.

    Akkor meg pontosan, védd magad, és ne fess magadra újabb céltáblát ... nem igaz?

     

    Kívánom a legjobbakat. Remélem, neked is és a kicsinek is szép élete lesz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (88)
    2012-05-31  16:30
  10. 2012. május 31. 16:3992.
    De Morbid, ha ez a célod, hogy semmi köze ne lehessen a gyerekhez, akkor miért éppen te akarod építeni azt a hidat, amin később átjöhet akaratod ellenére? Ha valakit ki akarunk vonni a gyerekünk életéből, akkor a kapcsolatot úgy, ahogy van, elvágjuk, nem pedig létrehozzuk / megteremtjük !!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (83)
    2012-05-31  16:24
  11. 2012. május 31. 16:3591.
    Azt értem, hogy mi a kamutopic. Azt nem értem, miért kell minden második topicindítót ezzel meggyanúsítani?
    előzmény:
    Lillaréka (82)
    2012-05-31  16:23
  12. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 16:3390.

    júniusban lesz a következö tárgyalás, félévente van 3éves koráig. gyakorlatilag nincs sok esélyem. mert ez a betegség gyógyithatatlan. hiába szedem a gyógyszert, akkor is van és ez a fö érve a hivatalnak. a kirendelt pszihológus is rossz véleménnyel volt rólam, mint anyuka milyen lennék. de látogatom mindig, egy alkalmat se hagyok ki és most már vannak érveim júliusra.

    állitólag majd olyan 8éves korában fogom megkapni, utoljára ezt mondta a nevelö tanácsadó. de ha kell, addig várok. nekem van idöm...

    köszi egyébként meg :)

    előzmény:
    :lollol: (86)
    2012-05-31  16:28
  13. 2012. május 31. 16:3289.
    Én nem is erről beszéltem. Én arról az esetről beszéltem, ha az anya addig addig erősködik, míg bíróság előtt bebizonyítja, hogy valóban ő az apja. Ez esetben kinyitotta Pandora szelencéjét ... mert innentől kezdve már az a helyzet, hogy az apa nem csak a kötelezettségeket, hanem a jogokat is megkapja. Erről beszéltem.
    előzmény:
    :lollol: (80)
    2012-05-31  16:20
  14. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 16:3088.
    sokan vannak az biztos. nagyon sok birálást kapok, hogy minek vállaltam, felelötlen voltam, vagyok, nem is akarom nevelni biztos azért van nevelöknél, miért nem fogadok ügyvédet, szóval a birálatok kéretlenül jönnek csöstül. ez egy falu, ahol lakom. nem értik az emberek, hogy a terhesség megtartása az én döntésem volt ugyan, de a többi nem, hanem a hivatal szólt közbe. szülés után 2 hónapig voltam kórházban, abból másfél hét a zárton, utána nyilton és csak utána engedték megnézni a gyerekemet. erre mondom, hogy sirtam én már eleget és még védekeznem is kell az ilyenek ellen.
    előzmény:
    Coke Girl (84)
    2012-05-31  16:25
  15. 2012. május 31. 16:2987.

    A gyerek tudni fogja, még csak el sem kell neki mondani. Sajnos.

    Az egyéjszakás apának, aki csak a szart kavarhatná ezzel az információval a bírtokában, minek????

    előzmény:
    Lillaréka (79)
    2012-05-31  16:17
  16. 2012. május 31. 16:2886.

    Egyébként mennyi az esélyed arra, hogy mihamarabb Nálad legyen a fiad(?)? Kívánom a legjobbakat, bárhogy is alakuljon az életed! ;-) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (83)
    2012-05-31  16:24
  17. 2012. május 31. 16:2785.

    AZ segit, ha tudja mire számithat. 

    HA tud mit  mondani egy orvosnak aki rákérdez bizonyos dolgokra.

    HA van valami halmozodás bármelyik ágon, gondol arra a családalapitásnál.  

    előzmény:
    Coke Girl (81)
    2012-05-31  16:22
  18. 2012. május 31. 16:2584.

    Mielőtt elmész, kérdezd meg magadtól: Akarom én, hogy újabb embernek megengedjem, hogy beleszóljon az életembe és a fiam életébe? Nincsenek elegen, akik megmondják neked, hogy mit hogy csinálj? Nekem úgy tűnik, amúgy sem vagy a magad ura sok értelemben, és helyetted mondják meg neked, hogy mit csinálj, főleg a gyerekkel. Minek ezeknek a számát tovább bővíteni??????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (63)
    2012-05-31  15:41
  19. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 16:2483.

    lollol, én pont ezt akartam elérni. hogy ha a fejére is áll, akkor sem tehet a gyermekkel semmit, még ha 10év múlva eszébe is jutna, amikor benött a feje lágya.

    annyi idös korára pedig már nálam-nálunk lesz, ebben nagyon hiszek.

     

    Lillaréka, hogy én az vagyok, akkor neki 10% esélye van rá, hogy ö is az lesz, és az szerencsére elég kevés. és soha nem drogozhat, egyszer sem szivhat el egy füves cigit, mert kihozhatja. bár nálam nem ez hozta ki, akkor már 19évesen kijött volna ...

    előzmény:
    :lollol: (80)
    2012-05-31  16:20
  20. 2012. május 31. 16:2382.

    Kitalált  a probléma amivel topikot inditottak. 

    Nem valós.. valaki csak szórakozik ,vagy valamilyen kutatást végez...esetleg valami nlc-s újságirócska a hülye cikkéhez gyüjt anyagot.  

    előzmény:
    Coke Girl (78)
    2012-05-31  16:17
  21. 2012. május 31. 16:2281.

    40-50 év múlva már mit fog tudni segíteni bármilyen nagyszülő ???

    Nincs ennek semmi értelme, a gyerek megszületett, éppen elég kockázatot visel magában az a tény, hogy az édesanyja skizofrén, a kocka amúgy is el van hát vetve.

    előzmény:
    Lillaréka (72)
    2012-05-31  15:57
  22. 2012. május 31. 16:2080.

    Ki kell, hogy javítsalak: a vér szerinti apa, ha nincs apaként bejegyezve, akár a fejére is állhat, akkor sem perelhet. Sem az apaságért, sem semmi másért. Az ég világon semmi joga nincs. A gyerek perelhet, illetve a gyerek apropóján az anya. Annak tehát, hogy a vér szerinti apuka egyszer csak majd jön, viszi a gyereket és pont, az ég világon semmi esélye. És ez pont jól van így.

     

    Szép is lenne, ha pl. a szomszéd, csak úgy brahiból, bíróság elé citálna engem, hogy ez a frankó kis kölyök az övé. Járjak bíróságra, vérvételre, vizsgálatok, meg minden marhaság, csak mert a szomszéd vicces kedvében van. :-))))))

     

    Tehát no para, a vér szerinti apuka nem tehet keresztbe anyukának. Az más kérdés, hogy az örökletes betegségek miatt én is megkeresném az apát. De kizárólag ezért. Nem lennék kíváncsi sem az arcára, amikor megtudja, van egy gyereke, sem a nagyszülőkére, sem az apuka új barátnőjének az arcára, sem a rokonok arcára, sem semmi másra. :-)

    előzmény:
    Coke Girl (41)
    2012-05-31  14:31
  23. 2012. május 31. 16:1779.

    Pont a topikinditó írta, hogy ő skrizofén.. 

    Hát az ilyen és ehhez  hasonló dolgokról tudnia kéne annak a gyereknek legalább fiatal felnöttként.  

    előzmény:
    Coke Girl (77)
    2012-05-31  16:14
  24. 2012. május 31. 16:1778.

    Máshol is megkérdeztem, itt is megkérdezem, mi ez a kamutopicozás?

    Nem régóta vagyok itt, de már több topicban meggyanúsítják a topicindítót. Mire jó ez? És Kinek jó ez?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549666 (61)
    2012-05-31  15:30
  25. 2012. május 31. 16:1477.
    Nem a kérdezősködésre kicsi az esély, hanem arra, hogy a gyerek bármikori egészségi állapotához szükség lesz információkra arról, a felmenők milyen egészségi problémákkal küszködtek.
    előzmény:
    Lillaréka (60)
    2012-05-31  15:22
  26. 2012. május 31. 16:1076.

    1.- A nem kívánt terhességért Morbid igenis nagyon szépen vállalta a felelősséget, nem futott el, megszülte, vállalta a következményeket.

     

    2.- Hogy ebben a dologban a nő dönt, nagyon is helyesnek tartom, hiába írod, hogy sajnos. Végülis minden a nővel és a gyerekkel történik.

     

    3.- Az apa értesült, hogy van gyereke, világos, érthető magyar beszéddel közölték vele, ő pedig világos magyar beszéddel mondott nemet mind a gyerekre, mind az anyára. (Nem ítélkezem, kizárólag tényeket közlök)

     

    4.- Eldöntötte, hogy nem akar kapcsolatot. Miért kellene sorozatosan felajánlani neki a döntést? Ezzel megkapta a neki járó jogokat.

     

    5.- A gyerek 18 éves korában mit kezdene egy vadidegen emberrel? Kinek lenne ez jó? Csak a délamerikai szappanoperákban van ennek helye.

     

    előzmény:
    mumumama1 (55)
    2012-05-31  15:12
  27. 2012. május 31. 15:5975.

    Nem neki, hanem a felmenőinek!! 

    DE te tudod, adtam egy tanácsot, nem annyira fontos megfogadni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (69)
    2012-05-31  15:52
  28. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 15:5874.

    coke girl, úgy értettem, ha véletlen összefutunk, akkor mindenképp odamegyek hozzá, de ha nem, akkor nem.

     

    igazából én sem akarom felkavarni az állóvizet de látnom kellene az arcát amikor elmondom neki van egy fia. ez egy ilyen ábrándkép. de lehet sose fog megtörténni.

    most irtam egy levelet a teremnek, mert a telefonszámuk halott, a tudakozó se segitett, nincs telefonszámuk.

    lehet, hogy a körülmények fogják ezt az egészet eldönteni, nem én.

    előzmény:
    Coke Girl (70)
    2012-05-31  15:54
  29. 2012. május 31. 15:5873.
    Akkor a saját válaszodban is láthatod, a legjobb békén hagyni és nem piszkálni, mert kicsi az a pozitívum, hogy joga van, ellenben időzített bombaként robbanhat a dolog az arcodba, és erre meg nincs szükséged. Ki a fontosabb? A pici vagy az apja? Hát ez a lényeg!! Ne az apjának, hanem a picinek akarj jót.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (54)
    2012-05-31  15:11
  30. 2012. május 31. 15:5772.

    Szerintem meg.. 

    Nem tudhatjuk, hogyan fejlödik az orvostudomány az elkövetkező 40-50 évben.
    Igen, bármit dobhat a gép... De ha tudja mi van a pakliban akkor talán megelőzhető ami a felmenők között előfordult.

    Esetleg bizonyos tünetek jelentkezésekor nem kell kutakodni hónapokig, hanem tudja az orvos merre induljon.

    Gondolom Téged is, töviről- hegyire kikérdeztek amig diagnosztizáltak.

    Mert engem igen.. és jó lett volna valami értelmeset is modani. Nem nagyon tudtam, de ennek az oka az volt, hogy az én nagyszüleim életükben nem jártak orvosnál, csak nagyon öreg korukban, amikor már nagy baj volt. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549666 (66)
    2012-05-31  15:45
  31. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 15:5571.
    ezt én is igy gondolom, de azért összeköltözünk egy hónap múlva és júniusban találkozni is fog a gyerköccel. ö lesz az elsö egy év alatt, aki nem családtagként láthatja... a többiek kalandok voltak. mert voltak én nem szoktam egyedül maradni túl sokáig. de most ezt szerelem a javából mindkét oldalról ! ilyet utoljára 7éve éreztem... akkor volt egy sok sok évig tartó kapcsolatom, nem voltam kerge, csak nem akart házasodni, ezen bukott el a dolog. én szakitottam, 8évet vártam rá, többet nem tudtam.
    előzmény:
    Coke Girl (68)
    2012-05-31  15:50
  32. 2012. május 31. 15:5470.

    azt hiszem, az lesz a legjobb, ha nem keresem. ne haragudj edi1952, de talán az lenne a legjobb, nagyszülök ide vagy oda.

     

    most nagyon jó helyen van, szeretik, látom minden hónapban mennyit fejlödött. talán ez neki most a legjobb.

     

    a sors fintora: a barátom ugyanazt a sportot üzi, mint az apa. lehet, hogy egy versenyen össze fogunk futni, ki tudja, mert akkor oda fogok elé állni az biztos!

    idézet:
    Morbid (51)
    2012-05-31 15:03:13
    És miért állnál oda? Hogy a gyereket meglátva ötször annyira felkavarja az életeteket, mint amennyire te az övét? Mi értelme lenne ennek? Ezt gondold át.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (51)
    2012-05-31  15:03
  33. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 15:5269.
    azt kell mondanom, a genetikájával nem volt baj, amennyire én láttam
    előzmény:
    Lillaréka (62)
    2012-05-31  15:33
  34. 2012. május 31. 15:5068.
    Szerintem ne a mostani barátodtól tegyél függővé bármit is. Remélem, jól bánik veleted, és tényleg kellemes partner lesz sokáig, de marad ameddig marad, a gyerek érdekét hosszútávon kell nézni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (47)
    2012-05-31  14:53
  35. 2012. május 31. 15:4767.
    Ez nem igaz, egyáltalán nem vet rád rossz fényt a dolog. Bátor és emberi cselekedet volt. Most se, később se rontsd el azzal, hogy feleslegesen bekavarsz a saját életedbe.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (45)
    2012-05-31  14:40
  36. Torolt_felhasznalo_549666
    Torolt_felhasznalo_549666
    2012. május 31. 15:4566.

    az enyém pl szintén egy hibás génkapcsolódásból létrejött autoimmun.Szóval genetikai.Hidd el,nem oszt nem szoroz,bármit dobhat a gép.Akár 5,akár 45éves korban. Ez kevés indoknak.Persze a gyerkőcnak(tételezzük fel,hogy igaz a sztori amit nem hiszek)meg kell mondani,hogy ki volt a papa és valószínüleg azt is,hogy nem egy hosszú kapcsolatból fogant.Hogy mikor, azt már a gyerekpszochológus tudná megmondani.

    Itt a vége,fuss el véle:-)

    előzmény:
    Lillaréka (62)
    2012-05-31  15:33
  37. Torolt_felhasznalo_517177
    Torolt_felhasznalo_517177
    2012. május 31. 15:4465.

    Pusztán azért megkeresni a pasit, hogy milyen betegségei vannak a felmenőinek totál értelmetlen.

    Lehet, hogy elküldi a topicindítót a fenébe, vagy csak szimplán nem tudja, nem akarja elmondani.

     

    Topicindító temesse el a múltat és igyekezzen azon, hogy visszakaphassa a gyerekét és persze próbáljon jobban választani társat magának. 

    előzmény:
    Lillaréka (60)
    2012-05-31  15:22
  38. 2012. május 31. 15:4164.
    Véleményem szerint ő már megtett mindent. Az apát tájékoztatta és választhatott. Minek ezt többször elővenni. Már nemet mondott és döntött a pasi. Morbid megtette amit kellett.
    előzmény:
    hufur (43)
    2012-05-31  14:34
  39. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 15:4163.

    annyira jutottam, hogy valószinüleg elmegyek ebbe a terembe és rákérdezek.

     

    aztán meglátom.

     

    nem akarok elkapkodni semmit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  40. 2012. május 31. 15:3362.

    Kiefejezetten a genetikailag örökölhető betegségekre gondolok! 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_549666 (61)
    2012-05-31  15:30
  41. Torolt_felhasznalo_549666
    Torolt_felhasznalo_549666
    2012. május 31. 15:3061.

    amennyiben nem egy újabb kamutopik(szép szines sztorival,ami mindegy egyes a topikindító hsz-el tovább bővűl..egyéjszakás kaland fiatalabb sráccal,védekezés nélkül,utána újabb pasi aki nős,majd egy friss kapcsolat egy szintén örökbeadott vagy milyen fickóval a nő meg skizó..én vagyok üldözési mániás????

     

    Na mindegy.Én a nem mellett szavazok.A pasi nem akarta a gyereket,ha akarná vagy legalább kiváncsi lenne már kereste volna a topik indítót.A családi betegségek meg nem érv.Az én családomban rajtam kívül mindenki egészséges nekem meg autoimmunom van meg isten sem tudja még mim. Semmit nem jelent milyenek a szülők,a fogantatáskor annyi minden történhet,hogy abból nem lehet levonni semmilyen következtetést.

    előzmény:
    Lillaréka (60)
    2012-05-31  15:22
  42. 2012. május 31. 15:2260.

    Egyáltalán nem kicsi az esély, hogy az embert megkérdezik élete során, hogy milyen betegségek fordultak elő a felmenők között. 

    Nem csak a gyerekkora kell gondolni!!

     

     

    Topikinditó!

    Szerintem mindenképpen keresd meg az apát... közöld vele, hogy semmit sem akarsz...de tudnod kell volt-e a családjában genetikailag örökölhető betegség..

    EZT a fiadnak felnött korában mindenképpen tudnia kell... főleg akkor ha majd egyszer valamikor esetleg családot alapit... vagy beteg lesz.  

    előzmény:
    Coke Girl (57)
    2012-05-31  15:13
  43. Torolt_felhasznalo_139892
    Torolt_felhasznalo_139892
    2012. május 31. 15:1859.
    Nah, ha annyira szereted a férfi NEMet, akkor fogadd el, hogy az amelyikre rá akarod tukmálni a gyereked, NEM kiváncsi se rád, se a gyerekre.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (56)
    2012-05-31  15:13
  44. 2012. május 31. 15:1858.

    Hát bevallom őszíntén, felmerűlt bennem hogy szándékosan lettél terhes. Pont ezért, mert neked nem számított az sem hogy valaki nős és két gyereke van. De ugye ez már teljesen mindegy. Viszont sokan említették már, hogy egyedül döntöttél a gyermek megtartásáról, azért mert te késznek érezted magad az anyaságra. Azzal sincs gond, hogy kitalált név szerepel az anyakönyvben. 

    Értem én azt is, hogy ha a gyerek majdan rákérdezz arra ki is apja, akkor nem tudsz mit mondani neki. Ismerem ezeket az érzéseket.

    Édesanyám nem tudta ki az édesapja: volt egy nevelőapja-aki inkább mostoha volt. Persze feltette ő is a nagymamámnak a kérdést, de nem volt hajlandó beszélni a dologról.  Aztán amikor anyukám is anya lett, kinyomozta az édesapját. Messziről megleste és látta hogy van családja,gyerekei és unokája is. Akkor ott rájött, hogy nem akarja felrúgni az életüket azzal, hogy megjelenik. Ha évtízedeken keresztűl megvolt az édesapa nélkül, akkor már nincs rá szüksége. Számára az apukája, a nagyim férje volt-még akkor is ha anyukámat néha "zabigyereknek" hívta. Én kérdeztem miért nem akarja hogy megismerkedjen vele? Azt mondta, neki nem kell semmi egy olyan embertől akinek ő sem kellett.

    Én azt javaslom, hogy hagyd élni a fiatalembert ha nincs rá szükséged. Aztán majd később elmondod az igazat a fiadnak.Majd ő eldönti akarja -e látni az édesapát. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (45)
    2012-05-31  14:40
  45. 2012. május 31. 15:1357.

    Olyan kicsit az esély arra, hogy erre szükség lesz valaha is, viszont jóval nagyobb az esély arra, hogy egy viszonylag rendezett helyzetet fenekestől forgatnak fel.

     

    Nagyszülők joga az unokához? Véleményem szerint ilyen akkor létezne, ha embert neveltek volna a fiacskájukból, aki felelősségteljesen viselkedik, mind fogamzásgátlás, mind a tetteinek a következménye tekintetében. De per pillanat annyit tudunk, hogy ezek az emberek egy olyan fiút neveltek, aki kényelmesen kisétál egy teherbe ejtett lány életéből, és kifejezetten nemet mond a gyerekre. Maradjanak csak maguknak ők is szvsz.

    előzmény:
    Anda39 (36)
    2012-05-31  14:25
  46. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 15:1356.
    nem vagyok csúnya és szeretem a férfi nemet. ez baj?
    előzmény:
    alyobi (53)
    2012-05-31  15:11
  47. 2012. május 31. 15:1255.

    Egy gyerekhez, kell egy nő és egy férfi (most a normál esetről beszélek)

    Összehozták a gyereket, mindketten hibásak ha nemkívánt terhességről beszélünk. De ha már megtörtént, akkor bizony mindketten felelősek, attól független hogy a srác nem akarta megtartani, csakhogy ott volt, jelen volt, megtette a magáét hogy ez történjen.

    Sajnos igen, a nő dönt, mert ha el akarja vetetni, hiába akarja a fiú, a nő elvetetheti, de ha meg akarja tartani, akkor is a nő dönt mert a fiú nem tehet semmit nem foghatja le és kábíthatja el hogy most márpedig el lesz vetetve.

     

    Ez valahogy olyan hogy ketten húznak egy vázát, eltörik és már nem lehet tenni semmit, vagy igy marad vagy összeragasztják, de hát kié  a felelősség???

     

    Szserintem mindenkinek joga van, még az apának is!!! értesülni arról hogy van egy gyereke, aztán eldöntheti hogy akar e kapcsolatot vele...Eltelt annyi idő hogy mára fel kellett dolgoznia a tényt.

    Én nem erőltetném rá a tartásdíjat, sem semmit, de értesíteném hogy igenis, ez a te gyereked, tégy belátásod szerint.

    A gyerek viszont 18 éves korában felkeresheti az apját, mert joga van hozzá....csakhogy addigra már eléggé kiábrándult lesz és minden gyűlöletét majd rázúdítja hogy miért nem volt kiváncsi rá eddig az apja....

     

    előzmény:
    Coke Girl (52)
    2012-05-31  15:07
  48. Torolt_felhasznalo_661353
    Torolt_felhasznalo_661353
    2012. május 31. 15:1154.

    ez egy jó kérdés. talán amiatt, hogy magamnak akarom a babát! és ha úgy vesszük, hagytam elfutni az apját...

    küzdök azért, hogy megkapjam, mindenben együttmüködöm a hivatalokkal, nem hisztiztem, nem üvöltöttem, az elején sirtam, de elfogadtam a döntésüket. most is tartom magam, pedig kevés az a havi egy alkalom.

    és önzö disznó módon nem akarom, hogy az apjának bármi köze legyen hozzá vagy a rokonainak.

    de ott van a kisördög, hogy a gyereknek joga van hozzá.

    talán ezért.

    előzmény:
    Coke Girl (50)
    2012-05-31  15:00
  49. 2012. május 31. 15:1153.

    Mire megtudta, hogy terhes , már volt uj barátja, most 1 éves a gyerek és van új barátja, azt gondolom ennek a felelőtlenül megszült gyereknek lesz még jó néhány    "apukája". Sajnálom szegényt!!!!

    Szerintem a mama bármennyi éves, neki kéne először felnőni!

    Az igazi apuka helyében , vessetek meg, de én is kételkednék a dologban.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (1)
    2012-05-31  13:18
  50. 2012. május 31. 15:0752.

    Ilyen módon csak akkor kapsz infót, ha a keresett személy hozzájárul. Vagyis fából vaskarika. De hidd el, nincs is erre szükséged. Erővel kerestetni? Felbosszantani? Hivatal elé citálni, hogy azután kényére kedvére megbosszulja az okozott kellemetlenségeket?? Biztos, hogy nem ezt akarod, közben pedig biztos, hogy mégis csak ezt érnéd el.

     

    És még csak pénzt sem akarsz tőle.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_661353 (35)
    2012-05-31  14:24

Címlap

top