Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anya-lánya kapcs. másként
Saját tapasztalat is és bnőkkel folytatott beszélgetéseim alapján is azt állapítottuk meg, hogy nagyon ritka a jó-bizalmas kapcsolat anyuka és lánya között. Hol van ez a dolog elrontva?
Én anyukám olyan mindentudó, katonás típus, gyerekkorunkban nem lehetett sosem ellenkezni vagy más véleményen lenni. Direkt módon sosem mutatta ki a szeretetét. Bizalmas dolgaimat mindigis barátnőkkel tárgyaltam ki, eszembe se jut(ott) neki elmesélni. Most is a minimális infóközlés taktikáját folytatom, mielőtt túlzottan belefolyna-beleszólna az életembe, így kevesebb a feszkó.
Egy kivételével barátnőim is állandó viszálykodásról, meg nem értésről számolnak be az anyukájukkal, ez elgondolkodtató! Azok tapasztalatát várnám, ahol szuper kapcsolat van, mi a titka ennek?
Az én gyerkőcöm első osztályos volt, nem a nagyival EGYÜTT mosta az ablakokat, hanem EGYEDÜL, a nagyi a szomszédban pletykált addig. A nagyi ki van kímélve, világ életében úriasszonyt játszott...ő a főzésen kívül nem csinál semmit ottho. A bejárónői mind felmondtak náluk, mert senki nem bírta cérnálva.
Nem a melóval volt gondom, hanem a hozzáállással. Én sem úgy nőttem fel, hogy egész nap a hátsómat növesztettem, hanem keményen segítettem a szüleimnek, én már 8 évesen mostam (akkor még nem volt automata mosógép), állatokat etettem, vizet hordtam a kútról, stb. - szóval a házkörüli dolgokat, ami egy kertesházban akad, elvégeztem.
Pár hete tapétázták az egyik szobát, önként és dalolva ment apósomnak segíteni a gyerekünk. Még tépkedték, majd ragasztották, jót hülyültek közben. EGYÜTT.
Mivel nem ismerem a helyzetedet, viszonyaidat, kapcsolataidat, nem is kívánok véleményt mondani.
Csak ez a mondat regadott meg, hogy ennyire ellene voltál, hogy ablakot mostak a nagyival és hogy erre írtad, hogy befogta cselédnek.
Én annak idején hónapokat töltöttem a nagymamámnál és sokat segítettem neki, amikor már beteges volt egyedül pucoltam az ablakot stb. 14 voltam, amikor meghalt :-((, tehát 10 éves korom körül már bőven segítettem neki.
Ez pontosan így van, ahogy mondod!! Már most azt mondja a nagymama, hogy az én nevelésem, én nem engedem hozzájuk, én teszek mindent, ami rossz. :(
Nem is tudom mi ilyenkor a leghelyesebb megoldás???
ÉN is pedagógus vagyok, mégis marad időm a gyerekemre. Az iskola a munkám, a gyerekem meg a családom, a mindenem.
Imádok dolgozni, imádoma gyerekeket, szerencsére ők is engem. Lehet, hogy a nap végére elfáradok, de a saját gyerekemre mindig marad energiám. Olyankor újra töltődöm.
DE az enyém!! :) Sohasem értem azokat a szülőket, akiknek otthon munka után már nincs türelmük, idejük a saját gyerkőcükre. :(
Nekem fontos, hogy olyankor együtt legyünk, együtt játszunk, olvassunk, rajzoljunk, sétáljunk...stb.
Nevelés?? Hasonlóképp gondolkodunk! Mamák szeressenek!! ;-)
Tizenkettő, de amikről írtam, nem mostanra értendők, hanem amikor kicsi volt. Pár év óta már önállóan otthon marad, nem kell rá vigyázni.
Az a baj és talán azért nem változik meg soha a helyzet, mert a felnövő nemzedék az ilyeneket nem veti a társadalom peremére.
Az ilyen fakanalazó asszonyok ezreivel ha nem állnának szóba a felnőtten a gyerekeik, akkor lenne társadalmi vízhangja, hogy a primitív szülő mire számíthat. (az apákkal egyetemben)
De a maszlaggal fedik el, hisz az életed adta neked.
csak az kimarad, hogy 18-20 évet utána kínzott.