Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anya-lánya kapcs. másként
Torolt_felhasznalo_401069
Létrehozva: 2012. május 16. 10:12
Saját tapasztalat is és bnőkkel folytatott beszélgetéseim alapján is azt állapítottuk meg, hogy nagyon ritka a jó-bizalmas kapcsolat anyuka és lánya között. Hol van ez a dolog elrontva?
Én anyukám olyan mindentudó, katonás típus, gyerekkorunkban nem lehetett sosem ellenkezni vagy más véleményen lenni. Direkt módon sosem mutatta ki a szeretetét. Bizalmas dolgaimat mindigis barátnőkkel tárgyaltam ki, eszembe se jut(ott) neki elmesélni. Most is a minimális infóközlés taktikáját folytatom, mielőtt túlzottan belefolyna-beleszólna az életembe, így kevesebb a feszkó.
Egy kivételével barátnőim is állandó viszálykodásról, meg nem értésről számolnak be az anyukájukkal, ez elgondolkodtató! Azok tapasztalatát várnám, ahol szuper kapcsolat van, mi a titka ennek?
Azok még az unokájukhoz se mennek be.
Azt kérdezed, gyerekkorban keresendő-e... Hát ez szerintem nem minden esetben ott keresendő!
Anyukám egy nagyon intelligens, okos ember, tele érzelmekkel, energiával. Ezzel ellentétben sosem ölelgetet, puszilgatott minket az öcsémmel, pedig hiányzott mindkettőnknek. Ésszerű döntéseket hozott, jó példa volt, mindig a szárnya alá lehetett bújni (amit az öcsém a mai napig kihasznál 33 évesen) Szóval semmi rosszat nem tudnék róla mondani, csak a szeretet kimutatásának hiányát. Nekem a legfontosabb ember az életemben (a gyerekemmel együtt) minden nap találkozunk, beszélünk, bármi gond vagy jó történik azonnal egymást hívjuk. Az életembe nem szól bele, vagyis sosem tiltott semmitől, senkitől, de erre nem is volt szükség. Elfogadta a döntéseimet, támogatott benne amikor kellett. Jobb anyát nem tudnék elképzelni magamnak, mert ő az a család összetartó erő, ami ha nem lenne, már széthullottunk volna! A kemény, paraszti észjárású apám is neki köszönheti, hogy ilyen nő állt mellette élete során, mert apámat könnyen el lehetett volna vinni rossz irányba.
Osztom annak a véleményét, aki azt mondja, nem kell vér szerinti anyának lenni ahhoz, hogy anyaként tekints valakire! És viszem tovább azt ami ő, észre veszem magamon, ahogy a gyerekemet nevelem. Annyiban különbözünk, hogy én néha fojtogatom a gyerekem a szeretetemmel, ölelgetem, puszilgatom, bújok hozzá. :)
És azt kívánom, mindenkinek olyan példaértékű viszonya legyen az anyjával, mint amilyen nekem van!
Halljátok csak nézek itt, hogy milyen anyák(?) vannak. "Rideg, katonás, buta, nem képes kimutatni a szeretetét, nem érdekli a jegyeim, eredményeim" ....ááááá ez kész.
Ridegtartás...
Kemény.
.
A lányom a legjobb barátnőjének tart,minden témáról tudunk beszélgetni.
Édesapámnak volt egy meghatározó mondata anno:Amikor baj van,akkor az apád vagyok,nincs apelláta.Egyébként haverok vagyunk.
És be is tartotta,tudtunk hülyülni,tanított,"mellettem volt" amikor szükségem volt rá.De amikor pimasz voltam,elszaladt velem a ló,akkor hirtelen váltott,és szülő lett belőle.
A lányomnál ugyanezt alkalmaztam,és mondtam neki ha majd neki lesz gyereke,ő se felejtse el hogy volt gyerek.Egy szülő nem a tekintélyét kicsikarva válik szülővé,hanem attól hiteles,hogy el meri mesélni a gyereknek a baklövéseit,tanuljon belőle.Sok szülő fél ettől,nem érett erre a feladatra,és van amelyik a saját vágyait vetíti a gyerekre.Nem engedi a gyereket ellenkezni,mert fél hogy csorbul a tekintélye,és nem parancsolhat tovább.Bizonyos szintű érzelmi zsarolást is be szoktak vetni,lehet hogy már tapasztaltad.
Ha egy gyereket jól nevelnek,akkor lassan el kell engedni,tegye meg a lépéseket mint kiskorában.De az már a nevelés csődje,ha bizalmatlanok a gyerekkel,ellenőrzik,kijavítják,el nem tudják képzelni hogy valamit másképp szeretne mint ők.
Sajnos anyukáddal nem tudsz mit tenni,nem jól nevelt.Illetve ez így nem igaz,mert nagyszerű embernek tűnsz.A nevelési elvei rosszak,és a katonás stílusából ítélve ez nem is fog változni.Talán egy trauma miatt majd valamikor közelebb kerültök egymáshoz,valakinek az elvesztése összehoz titeket,esetleg majd ha szülsz,és a sarkadra mersz állni.Ha nem,akkor abba is bele fog szólni,de az unokák általában nem hagyják annyiba,hogy egy ilyen nagymama nevelje őket,ellenkezni fognak keményen.Akkor viszont minden újra rajtad csattan.
Válj le róla keményen,mondd meg neki hogy bizonyos dolgokat nem mesélsz el,mert a te életed,és nincs beleszólása.Ha ezt nem léped meg,akkor az előző verzió felé haladsz.
Sziasztok!
Ismerős ez a fajta "anyuka"!!
Kíváncsi lennék a véleményetekre........csak én veszem fel?
30 után,nőgyógyászati műtét után,nem jön be,mivel a férjem úgyis jön be...............?????????
Amúgy bak az anyukád?
Nem egyszerű ügy a nevelés. Ha nem látok egy jó példát és azt nem tudom ésszel felfogni, hogy az az út a helyes, ha nem látom a rossz példát, vagy nem tudom ésszel felfogni, hogy az a rossz akkor ki tudja milyen emberré válok. Ki tudja milyen külső hatások torzítanak.
Az se kizárt, ha az intelligens nyugodt okos embert nem kapom meg testközelben, akkor az idegbolond bunkót simán elfogadhatónak, követendőnek látom.
Nálunk is csak BESZÉD szinten gond a csavargás,mert azért nem hülye és meg érti mikor el mondom neki hogy azért ez még nem való és lesz még épp elég ideje csatangolni elötte az élet,hétköznap tesó és tánc miatt nem is lenne idő rá.De azért elő jön idönként a téma.
Vissza szoktam kérdezni hogy a csavargó osztálytársak szülei szerinte mennyire vannak képbe hogy mi is történik nap mint nap a gyerekeikkel??erre mindíg mesél hogy ezt sem tudják,azzal sem foglakoznak mert ugye a gyerekek ezeket egymás között meg beszélik,és a lányom el mondja.
Igen, nagyon egyetértek azzal, amit írtál.
Azon gondolkoztam, hogy nekem is olyan típusú anyukám, mint a topikindító anyukája: olyan "mindenténtudok" és katonás, de mégis jó a kapcsolatom vele, mai napig minden nap beszélünk telefonon. És azért jó a kapcsolatunk, mert valahogy úgy neveltek, amit te is írtál!
Egyébként ha valami nagyon bánt, vagy nagyon izgulok valamin, a mai napig az nyugtat meg legjobban, ha anyukámnak elmesélem. Tudom, ez se biztos, hogy jó, de nekem így van.
BÁR az egészséges az volna, ha a vér szerintiek emberi szintje magasabb fokon állna.
Sok esetben egy gyereknek pont az édesanyja maga a sorscsapása.
Ami nálad gond azt én nem ismerem, mert eszem ágában nem volt lógni az utcán ostoba kölykökkel, vittek edzésre, vittek táncolni, nyelvórákra.
A hivatalostól meg biztos mindig szökésben lettem volna, láttad volna tv-ben, hogy keresnek.
Igen, biztosan gyerekkorban keresendő. Az én anyukám hasonló lehet a tiédhez, hűvös, kemény, szigorú (ez önmagában nem baj, most anyaként én is az vagyok szerintem), nem emlékszem ölelésre, közös programokra, viszont sok kellemetlen helyzetre igen, már kicsit nagyobb koromból, soha nem érdeklődött, kérdezett, evidens volt számára, hogy jól tanulok, hozom az elvártakat, megcsinálom, amit kér. Nem vagyunk rosszban, napi szinten beszélünk, találkozunk, de soha nem volt a bizalmasom, most sem az (akkor már inkább az apukám az), szokott segíteni és érdekes módon az unokáival már egészen más, mint velünk volt.
Szóval én azért sokmindent igyekszem másként csinálni a saját gyerekeimmel, köztük az egyszem lányommal. Bár elvárások és "követelmények" nálam is vannak, emellett nem mulasztom el sem fizikai, sem verbális értelemben a tudtára adni, mennyire szeretem, milyen fontos nekem és mennyire örülök, hogy van nekem, mégha nagyon csöpögősen is hangzik. Meghallgatom őt, kérdezem a napi élményeiről, beszélgetek vele, hordom edzésre, eljárok a versenyeire (nem is tudom elképzelni, hogy ne menjek), támogatom őt. Nem mondom, nem egyszerű, hiszen van még két testvére, akikkel szintén igyekszem hasonlóképpen eljárni, és ott vannak a hétköznapi tennivalók is, de muszáj. Ráadásul a lánykám a klónom, kívül-belül, ekként tükröt is mutat nekem, ami talán segít még inkább helyén kezelni a dolgokat.
Szerintem az ilyen esetben egyik fő probléma az, hogy az anya (apa) nem fogadja el, hogy nő a gyerek.
A kicsi gyereket még nagyon kell irányítani, viszont ahogy nő, egyre több teret kell adni az önállóságnak is. Sokan ezt nem fogadják el és a nagyobb gyereket is úgy akarják irányítani, mint egy 5 éves gyereket.
Nekem elég jó a kapcsolatom anyukámmal, bizalmas dolgokat is megbeszélek vele (kivéve szexuális jellegű dolgokat, mert elég prűden neveltek bennünket -ezt az egyet kicsit sajnálom, de egyébként meg lehet elégedve.. :) ) de rá is jellemző, hogy sokszor még mindig meg akarja mondani, hogy mi a jó nekem. Ilyenkor kedvesen figyelmeztetem, hogy "aaaanyaaa.....". ekkormár tudja, hogy megint elragadtatta magát.
Másik fontos dolog szerintem az, amit te is írtál: szeretet kimutatása, és hogy lássa a gyerek, hogy a szülőt érdekli az öröme, bánata, félelme is, nem csak az, hogy hogyan teljesített.
Talán ha mindenben partnernek kezelik. De emelett fontos a határok kijelölése már kicsi korban, az a gyerek, amelyik mindent megtehet, minden úgy van, ahogy ő akarja, az lábtörlőnek fogja használni a szülőt.
Aki viszont nem engedi, hogy a gyereke személyisége érvényesüljön, mindig ledorongolja, túlságosan gyerekként kezeli, ott meg bezáródik a gyerek, mert azt érzi, hogy nem kíváncsiak rá.
Ugye megint az arany középút...
Illetve fontos lenne, hogy felismerjük a gyerekeink képességeit, meg akarjuk ismerni, és annak ismeretében neveljük, akkor is ha valami nem tetszik, megpróbáljuk elfogadni és nem egy idealizált képet követni.
Na, most jól összemostam mindent, de talán benne van a lényeg. Mindenesetre én egy szigorú családból származom, anyukám az, de mindig meghallgatott, elmondhattam a véleményemet, ki is kérte már gyerekként is, szerintem jól nevelt, a kapcsolatunk meg nagyon szoros. Közel is lakunk egymáshoz, szándékosan.
Értem.Azért a te eseted is egy szélsőséges eset.Unokahugomnál is ez a helyzet állt fent egy darabig,anya sehol ,pót anya 100% volt amíg volt.most sajna nincs anya semmi formában,vérszerinti éli világát.11 éves a lányka...
nehéz dolgok ezek.
Én igyekszem engedni a nagyobb lányomnak,tisztába vagyok vele hogy a tesóval sok "nyűg " van a nyakában,egyedül csak a hangsúlyal és a beszéd stílussal van gondom,ilyenkor figyelmeztetem,erről folynak a beszélgetéseink,ezt írtam surlódásnak.
Annyi szülő van aki olyan szabadon engedi a gyerekét hogy szerintem nem kéne ezzel szoktunk még küzdeni,mert szerintem egy alig 14 éves lánynak pl semmi keresnivalója nincs naponta több órán át az utcán,nem beszélve az este 9-10 óráig tartó csatangolásokról.ott van a hétvége(akkor sem egész nap és nem este),és esetleg hétköznap alkalmanként 1-2 óra.
Ezeken felül mindent gond nélkül meg tudunk beszélni.
De jó!
Tudom hogy léteznek az ilyen szuper kapcsolatok, csak a titok nyitjára lennék kiváncsi! Gyerekkorban keresendőek? Én néha arra is fogom, hogy anyámat sosem érdekelte a tanulmányi eredményeimen kívül, hogy mi is van velem, annyira el volt foglalva a hétköznapokkal. Ilyen, hogy közös-kettesben program nem is volt soha. Míg versenyszerűen sportoltam, egy edzésre-meccsre nem jött el pl.. Ez így nem lehet nagyon egy jó kapcsolat alapja..
Szerintem anyukád rontotta el a dolgot... mi az, hogy nem lehet ellenkezni? Pontosabban nem is ellenkezni, hanem elmondani, hogy neked MÁS a véleményed valamiben?
Jó, vannak dolgok, aminek úgy KELL lenni, ahogy anya mondja, főleg ha kicsi a gyerek, de azért egy anyának nagyon fontosnak kéne lenni, hogy a gyerekének mi a véleménye a világról...
Nálunk az volt, ha a gyerek elkezdett mesélni bármit, ha hazajött a suliból, leraktam, ami a kezemben volt, és meghallgattam. Nem volt semmi más fontosabb, mint a gyerek mesélése. Talán itt kezdődhet a bizalom? Hogy a gyerek érzi, hogy anya figyel rá, hogy fontos neki, hogy fontos a véleménye?
Semmit nem jelent a vérszerintiség, főleg ha azzal szembesülsz, hogy az idegen az anya, akiről csak szuperlatívuszokban beszélhetek.
A másikkal nem kell beszélni a nagykorúságom óta.
És melyikkel mennyi időt töltöttél?
Valamilyen szinten másként kezelendő a nem vérszerinti anya,szerintem nem lehet párhuzamot vonni.Érzelmileg biztos más,az anyák részéröl is.
Gyerek neveléséhez szeretet, tudás, intelligencia is kell.
A nemhivatalossal soha nem volt súrlódásom semmiben.
A másikkal meg soha nem egyeztünk semmiben.
Ez így durva és szélsőséges megfogalmazás,de gondolom okkal írtad így.
Nehéz téma ez,kamasz lányommal igen sok "nézet eltérésünk" van,pl miért nem mehet annyit csatangolni mint osztálytársak,kistesót ő rendezi délután és ennek hatására úgy gondolja joga van úgy vissza szólni bármiért ahogy nekem nem tetszik.Sokat beszélgetünk,át rágjuk a témát,pár napig szent a béke,aztán újra kezdődnek a surlódások,aztán beszélgetés,párnap nyugi....így megy ez nálunk :) szerintem idővel meg változik majd,a nagyobb 14 lesz a "kicsi" 9.
Volt egy hivatalos és egy nem hivatalos anyám, kőbunkó és az intelligencia a köbön.
Ki is az igazi anyám, nem kérdés a nem hivatalos.