Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.
A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.
Üdv: a moderátorok
Észak-Amerika napjainkban
Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam. Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.
Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.
Ez a topik is mint minden topik szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.
Majd amikor telefonalunk vele , megmondjuk neki, hogy irjon be ide, es hogy hianyoltad.. Pesten van es "szkeptikus" :-)))
Nem nehez megtalalni.
A modikhoz egyikunk sem irt be. Ki mondta azt neked, hogy irtunk oda? Aki mondta azt kerdezd.
Ami a "sertodoskodest" illeti, mi nem veszunk reszt abban. Abban masok a nagymesterek. Azok rendszerint ido"s holgyek mas forumokban.
Ugy veljuk, hogy a NL forumok a kovetkezo csoportokbol allnak:
1.-- a tini-babak, akiknek alapjaba veve a NL cikkek irodnak(direct audience)
2.-- a nyo"gdijukra tamaszkodo ido"s holgyek akiknek az eletben az egyeduli erdeklodesuk
es oromuk a fo"zes.
3.-- Magyarorszag-i IDO"S HOLGYEK AKIKNEK A "FORUMOZAS" valami "modern" dolog.......
4.-- Ferfiak akik eleg sokan bejarnak es felcsipnek egy-ket "csajt"
no megaztan :
6.--mi bejarunk rohogni es MAGYARUL GYAKOROLNI!!!
TE M I E R T jarsz be?
Merre repultpk ? MIt irtal nekem a moderatoriba hogy mar nem talaltam ? Valami kompetenciazavaros toroltette vagy olyan volt a hangneme ? Mindig duhos vagyok arra aki helyettem sertodik meg Tudod engem megserteni nem tudsz. Igazandibol hianyolom az okos tajekozott altalam megkedvelt Drakulat . Merre lehet ?
Alom szepek mi is rendelunk csak nem tudom mi lesz belole ha tavasszal ultetjuk el . Azt irtad valahol hogy tragyazni kell , nem eleg a tapoldat ?
---- mi pedig szu"lo"i engedelyel tovaszallunk.
Good bye.
Today is one of The BEST days of our lives!!!!!!!!!!!
google.com: "TOVA means GOOD in Hebrew"
that's good ----------- :-))
Igen a "tova" egy erdekes nick, mar azert is mert 2 ertelme van, magyarul: tova szallunk stb. de azon kivul egy no"i nev is.
"
betyarok20
2015-01-31 04:137189.
hm...... "tova"---erdekes nick.
"Taltos paripakon tova-szallunk......... " :-))
2015-01-31 04:10betyarok20 (7188)előzmény:
"
Igen.
Olyan gyonyoruek ezek a rozsak, teljesen "elvettek az eszem". Utana fogok jarni es beszelni a gyerekekkel, hogy hova csinaljunk belole egy csodat.
Remelem nem engedik meg nekik.
A biologiai fegyver az kegyetlen fegyver, mert tonkre tudja tenni az emberiseget. Amikor a TV-ben latom, hogy egyik allat pusztitja a masikat es feltunoen, akkor a gondatlansag , felelotlenseg is kozre jatszik.Az ökológia fontossagat nem lenne szabad nem figyelembe venni.
Azt a filmet en is lattam, canadabol vittek farkasokat, mert a szarvasok elszaporodtak es leragtak a termeszetet.
Nagyon erdekes volt. Igen, az ember sokszor a sajat erdekeben rombol, ha kell, ha nem. Ha nem sajat erdek, hanem kozos, akkor is. Igazabol a nepszaporulat fogja tonkretenni az emberiseget, ha tonkre teszi.
Venturat is megviselte ugylatszik az elozo munkaja.
Valamelyik nap kicsit olvastam rola, hat dobbenetes, hogy ugy szerzi az utobbi evekben a penzet, hogy pereskedik valakivel. Hol nyer, hol nem, de ugy lataszik ebbol o jol meg tud elni.
Ami nekem meg nem tetszik vele kapcsolatban, hogy amikor tehette volna, hogy ott javit, ahol hibat lat, amikor kormanyzo volt, akkor nem folytatta a munkajata, pedig szerettek, megbiztak volna benne tovabbra is, es minden lehetoseg a kezeben volt a sajat allaman belul a hibak javaitasara. Masnak meg ennyi esely sem jut. Ezert nem lehetne akkora szaja, mint van, raadasul annyi hulyeseget osszehordani, amit o osszehord, kitalal, es ugy ad elo, mint o, haaaaaat igen egyedi.
Ismerek egy par embert, aki akkor szuletett, amikor o. Milyen erdekes, mindegyik elegedetlen termeszetu, raadasul amikor kellett volna, akkor nem azt csinaltak, amit folyamatosan kritizalnak. Valoszinu, az ilyen ev volt gyermekszuleteseknel. A horoszkopjuk nalam vagy mi a nyavalyajuk azt mutatja, nem macska, kutya, meg kigyo, hanem elegedetlenek éve.
Ventura es MM, ok voltak olyan pozicioban, amikor valtoztathattak volna azon, amit kritizalnak rendszeresen.
Tehat a nevuk csönd az en szememben.
hm...... "tova"---erdekes nick.
"Taltos paripakon tova-szallunk......... " :-))
I G Y mar lehet erteni, es koszonjuk.
Mi azert jarunk a NL-forumokba, hogy magyarul tanuljunk. Sajnos, neha a beirok ossze-vissza irkalnak es mar nem valami jo a magyar nyelvtudasuk.
Mi probalunk nem sok hibaval irni. A tanarunk atnezi, es utolag bizony kijavitja.
Hogy Te honnan irsz, azt nem tudjuk.
Anyhow......THANK YOU!!
A per folytatodott Kyle halala utan... tehat o" mar nem tud fizetni az allitolagos "buneiert" hanem a csalad, az ozvegye. Mit lehet ezen nem erteni Egyebkent ugy tudom hogy az ozvegye felebbezik.
Talan ezentul a pitola egy extra kulcsot fog hordani a zsebeben........ :-)))
A Delta Air Lines flight heading from Minneapolis to Las Vegas was forced to make an emergency landing today after the pilot was locked out of the cockpit, airport officials said.
The call about Flight 1651 came in around 12:10 p.m. and the plane landed safely at McCarran International Airport around 12:25 p.m., officials told ABC affiliate KTNV.
The cockpit door malfunctioned, locking the pilot out of the cockpit, airport officials told KTNV, noting that the first officer made the landing.
"About half way through [the 2.5-hour flight] there seemed to be some talking at the front of the plane. You could see the captain out there," passenger Jesse Dougherty told ABC News. "There wasn't a huge panic but some confusion."
The captain explained to the passengers that the door was jammed and he couldn't get back in, Dougherty said, adding: "It was very, very bizarre."
When the first officer made the landing "perfectly," the passengers broke out into spontaneous applause, Dougherty said.
Because the first officer was accustomed to the controls on the right seat of the cockpit, he remained there, the crew explained to passengers. That meant the only issue was a lack of taxiing controls once on the ground, necessitating a tow from the runway to the gate, Dougherty said.
No one was injured and there were 168 people on board the plane, officials said.
---------------
hogy mik vannak!!!!
az IMA.... IME akart lenni!
es ima ezt ma kaptam toluk
nagyon koszonom a tulipant!
annak ellenere hogy tenyleg imadom a termeszetet, fakat elsosorban es MINDEN VIRAGOT, A TULIPIN A #1... rogton az orgona es a gyongyvirag utan...
dehat sajnos olyan rovid eletu viragok, hogy olyat kell ultetnem ami eloszor is itteni idojarashoz viszonyodik, masodszor ami rengeteget nyillik, egesz nyaron.
Es ez a rozsa es a zinnia.
nagyon birja mindketto a 110+ hoseget,, parat, nyillnak egesz decemberig, sot a rozsaim az iden tul tettek magukon, mert meg mindig nyillik. Ma is szedtem egy csokorral.. a konyhamba mindig van.. csodas.. illatos..
es errol jut eszembe, megint mit hallottam az ejszakai musoromban..
Say No to Genetically Modified Mosquitoes Release in the Florida Keys
Right now, a British company named Oxitec is planning to release genetically modified mosquitoes into the fragile enviroment of the Florida Keys. The company wants to use the Florida Keys as a testing ground for these mutant bugs.
Even though the local community in the Florida Keys has spoken -- we even passed an ordinance demanding more testing -- Oxitec is trying to use a loophole by applying to the FDA for an "animal bug" patent. This could mean these mutant mosquitoes could be released at any point against the wishes of locals and the scientific community. We need to make sure the FDA does not approve Oxitec's patent.
Nearly all experiments with genetically-modified crops have eventually resulted in unintended consequences: superweeds more resistant to herbicides, mutated and resistant insects also collateral damage to ecosystems. A recent news story reported that the monarch butterfly population is down by half in areas where Roundup Ready GM crops are doused with ultra-high levels of herbicides that wipe out the monarch's favorite milkweed plant.
News Release Date: January 28, 2015
Fox photographed with remote motion-sensitive camera
Yosemite National Park is excited to report the first confirmed sighting in the park of a rare Sierra Nevada red fox (Vulpes vulpes necator) in nearly 100 years. Park wildlife biologists had gone on a five-day backcountry trip to the far northern part of the park to check on previously deployed motion-sensitive cameras. They documented a sighting of the fox on two separate instances (December 13, 2014 and January 4, 2015) within the park boundary. The Sierra Nevada red fox of California is one of the rarest mammals in North America, likely consisting of fewer than 50 individuals.
“We are thrilled to hear about the sighting of the Sierra Nevada red fox, one of the most rare and elusive animals in the Sierra Nevada,” stated Don Neubacher, Yosemite National Park Superintendent. “National parks like Yosemite provide habitat for all wildlife and it is encouraging to see that the red fox was sighted in the park.”
--------------
a multkor lattam egy kis filmet, tobb mint valoszinu a youtube-on hogy attol hogy a farkasok visszajottek szinten ide, mennyire megvaltozott az egesz park.. meg a folyo is, es a taj fakkal bokrokkal. Nagyon erdekes volt.
a termeszet ha az ember hagyna, tudja mi miert tortenik. Kar hogy az ember egyre tobbet "belepofazik" mert o olyan okos..
es katasztrofak szuletnek belole.
volt ido amikor szimpatikusnak tunt, conservative gondolkodasaval. Azonban mikor a tv interjuban lattam meg tavaj valamikor es a sniper halala utan a FELESEGET PERELTE ES MEG IS NYERTE.. milliokat... elkepedtem.
szoval errol ennyit.
azt mondod, hogy "most mar a csaladjat bunteti, zsarolja"
KICSODA?? KI buntet Kit?????? Ki a zsarolo?
Sorry, nem ertjuk................... :-((
Lattuk a filmet, elegge "atlagos..." nem eri meg a 8 dollart egy jegyert.
Ventura, Michael Moore etc. beszelhetnek barmit, ennek ellenere a filmnek nagy sikere van. A per folytatodott Kyle halala utan es o mar nem volt ott vedeni magat. Most a csaladjat bunteti, zsarolja.
Nezd csak mit talaltam! Friss, tegnapi.
https://www.youtube.com/watch?v=J2bA9t4Nn58
Hat en majd leesek a szekrol. Meg a felesege valasztotta azt, hogy o iranyitsa a ferje hagyatekat? De kinek kellett volna?
Hat ki a fene lenne a legelso, mint a gyereke egy fiatal embernek, aki varatlanul elmegy, akinek a felesege fog vigyazni tovabbra is a gyerekere?
Meg azt sem ertem, hogy miert csak neki a munkaja a tarsai megvedese, esetleges hostette, amit kapott erte.
Azeret valamit kellett tenni, nem csak tartani a puskat.
Nekem az a velemenyem, hogy eleg soteten nezi ennek a fiunak a linkeleset. Ki is jelenthette volna, hogy a tortenet nem igaz, ezt csak azderet talalta ki, mert nagyobb forgalmat akart a konyvenek, pont mint masok.
Azert nem engedi el az esetet, mert egy bekepzelet ember, anyagi problemakkal es igy jut egy kis jovedelemhez. Milyen szerencseje van, hogy a fiu kitalalta a tortenetet.
Ha a filmnek a rendezoje en lennek, akkor kifizetenem neki a jarandosagat, amit ker. Ezzel most jol lejaratja magat, jobban, mint a mesterlovesz.
Nagytvonaluan el is engedhette volna a buntetest, amait megitelt a birosag.Ugyan azt monadja, hogy o nem akarta, de akkor miert ment a birosagra a fiu halala utan? Dehogynemakarta! Kis piti ember.A nagy ember.
Ez a Venture nekem nem a kedvencem. Amikor megkapta a vezeto munkajat, orultem neki.
Most pedig nem tudom nagyra ertekelni, miota allandoan annyi suletlenseget osszehord, raadasul a Youtube-on lehet is latni a zoldsegeit.
Nagy penzzavarban van, ugylatszik a hulyesegre kikoltekezett, mert kepes meg a feleseget es a gyereket is perelni, hogy ne menjen tonkre.
Allitolag Mexico nyujtja most neki a biztonsagot, ott el. Oda pedig penz kell, kulonben nem vigyaznak ra.
""A hero must be honorable, must have honor. And you can't have honor if you're a liar. There is no honor in lying," Ventura told" Ez erdekes, mert nem a katonasagbana eltelt idejet hazudtolta meg, nem azzal kapcsolatban nem mondott igazata, hanem egy szemelyes ellenszenv lehetett az, ami miatt azt allitotta, hogy kapott az eros egy erosebbet.
Ugy latszik rosszul esett neki, pedig ennel sokkal, de sokkal nagyobbakat is szoktak mondani, ami nem igaz, meg sincs beperelve az illeto.
Az, amikor Hillaray olyat mondott, amit lehetett rogton ellenorizni, na az degy kicsit huzos volt, az miatt nem is lehetett elnok. Az nagy bukta volt.
Megint idezem az urat, "Ventura also dismissed the movie as propaganda because it conveys the false idea that Iraq had something to do with the 9/11 attacks." Hat eppen ez az, ha mar kikuldtek oda oket, akkor nem hostettet hajtottr vegre, hogy minel kevesebb katona haljon meg?
Persze ez most olyan furcsan hangzik, de az, amikor most egymaast gyilkolasszak ott, az nem baj , majd csak nyer az egyik, Allah neveben hôstettezik most az iraqi es a tobbi muzulman ellen az ISIS es tarsai.
Szornyu lehet most ott elni a gyerekeknek, es felnotteknek.
Koszonom szepen, maris felirtam, mert nagyon megtetszett, hogy nincs vele nagy gond.
Olyan csodalatosak a rozsaid, hogy az ember nem tudja a szemet levenni rola.
Az illatarol nem is beszlek, hogy szinte "idaig erezni", olyan erzesem van, amikor latom oket.
Ajandekodert hoztam egy szal tulipant cserebe.
Ide teszem neked amit irnak a partrol, hogy ertsd jobban a wikiben.
http://en.wikipedia.org/wiki/Progressive_Conservative_Par ty_of_Canada
Korulbelul ugy kepzeld el, hogy a liberal az aki most van a noi (?) vezetovel itt ontarioban, a conservative party pedig olyan, mint nalatok a republican party, amelyik most vezeti az orszagot, es a miniszerunk Harper
Annyi kulonbseggel, hogy nem huznak annyira szet, mint nalatok. Itt jobban kozepre tartanak a politikusok.
Amit soha nem fogok felfogni, de attol ez igy van, hogy nem veszik figyelembe azt, hogy csak a megtermelt es eladott javak utan lehet jol gazdalkodni es ezt nem akarja tudomasul venni a gyakoarlatban jelenleg a liberal party vezetoje itt ontarioban.
Utana lehet szepiteni a dolgokat es koltekezni fejetlenul, ha van tartalek. Most, hogy az olaj ilyen csehul all vilagvviszonylatban, mindenkinel ossze lesz huzva a csinos kis derek nalunk is.
Amiben szerencsenk van es mindenkit megelozunk, az a foldgaz kitermelese, eladasa. Ezzel jarunk jobban ebben a "nehez" idoben a tobbi orszagokhoz kepest. Mert m inde orszag meg fogja erezni az olaj jelenlegi alacsony arat.
Nekunk jo, mert a kutnal olcsobb an tankoilunk, de mar a bankok is viszik meg lejjebb a kamatokat, mert erzik, hogy szukseges.
Nagyon sajnalom azert, mert allami keresre vegezte a munkajat es meg csak annyit sem kapott erte, amennyi egy olyan embernek jar, aki a minimumot viszi veghez a hazajaert.
Ha mst nem, legalabb azokert a katonakert harcolt, akiket oda kuldtek haboruzni es o az eletuket mentette vele.
Meg a tobbi dologert, amire felkertek. Ki tudta, csak o az ezzel kapcsolatos fajdalmat a vezetoseg fele.
Nem igy kell nezni azt a tanyert, hogy mar megint enni akar valaki, hanem ugy, mint egy gyerek alkotasa esetleg. Ahhoz pedig nagyon is megfelel. Annak pedig orulni kell.
Kedves Houston! Allitolag, az uj, kitisztitott, NLC-n manapsag mindig ujbol be kell jelentkezni ha Kijelentetted magadat.
Az segit, hogyha mar bent vagy, hogy sosem zarod le.
Ugye a Ventura egy birkozo volt??????
Valamikor........
Szerintem manapsag minden katona "hero".
Be vagyok jelentkezve, beirom, kepet beteszem, mikor el akarom kuldeni kiirja.. ELOBB BE KELL JELENTKEZNI!!!!
STUPID!!! nlc
OKAY.. MEGEGYSZER...
nezd meg mara milyen a David Austin rozsam, mar level sincs joforman rajta csak ez a csodas virag. Ez az ami annyira illatos.
a masik pedig amit emlitettem, mikor kinyillik olyan mint egy rozsaszin lepke.. olyan atlatszo a szirma, mikor felnagyitottam lattam egy bogarka csucsul benne..
no nezd csak! most jott fel az internettem news-jen...
pont neked szol, hogy tobbet tudjal rola.
--------------
Ventura won't see 'American Sniper'; says Kyle is no hero
By STEVE KARNOWSKI, AP
4 hours ago
MINNEAPOLIS (AP) — "American Sniper" is tops at the box office but don't expect to see former Minnesota Gov. Jesse Ventura lining up at a theater for it.
Ventura, a former Navy SEAL, won $1.8 million in a defamation lawsuit last year against the estate of the late Chris Kyle, the SEAL protagonist of the movie, which has sparked debate over whether snipers should be considered heroes. Ventura said Wednesday he won't see the film partly because Kyle is no hero to him.
"A hero must be honorable, must have honor. And you can't have honor if you're a liar. There is no honor in lying," Ventura told The Associated Press from his winter home in Baja California, Mexico. He also noted that the movie isn't playing there.
Ventura also dismissed the movie as propaganda because it conveys the false idea that Iraq had something to do with the 9/11 attacks. "It's as authentic as 'Dirty Harry,'" he said, referring to fictional movie series starring Clint Eastwood, the director of "American Sniper."
Ventura testified Kyle fabricated a subchapter in his "American Sniper" book in which Kyle claimed he punched out a man, whom he later identified as Ventura, at a California bar in 2006 for allegedly saying the SEALs "deserve to lose a few" in Iraq. Ventura said it never happened.
The jury gave Ventura the legal vindication he craved. Publisher HarperCollins removed the passage from the best-seller, and it gets no mention in the movie. Kyle's estate has appealed. Ventura's separate lawsuit against HarperCollins remains pending.
The former wrestler is now working on the second season of his online-only political talk show "Off the Grid" at Ora.tv, which he records in Mexico, where he lives in a solar-powered home with a satellite Internet connection.
Ed Huddleston, a lawyer for Kyle's widow, Taya Kyle, said they won't comment on Ventura's remarks because the lawsuit is on appeal.
Kyle was killed in 2013 on a shooting range. The former Marine charged in his death goes on trial in Texas next month.
The "American Sniper" film has been a sensation at the box office and has earned more than $200 million domestically since it was released last month on Christmas day.
---------
arra a beszelgetesre is emlekszem mikor a FOX meginterjuolta Venture-t hogy az ozvegyet pereli... es nyert is.
mint latod most fellebbezes alatt all az ugy.
ez a kep annyira super dupernek nez ki, azt hittem valahol Dubaj vagy kornyeken lett keszitve. Ezek mind irodak vajon vagy lakasok,, vagy kevert? Nagyon szep helyen van, el sem tudom kepzelni mi lehet a ber bennuk..
most mar emlekszem, de ez meg tavaj volt valamikor, akkor mutattak , feleseget is meginterjuoltak. Nem tudtam hogy film keszult az esetrol. Igaz a konyvet sem olvastam.
ha olyan rozsat akarsz amivel nincs gond, akkor knock-out rozsat rendelj. Elulteted, megtragyazod (egy szep nagy marek empson saltot is kore ontesz) es kesz. Semmi mas gond nincs vele, idonkent meglocsolod.
es onteni fogja neked a rozsat hohullasig! tenyleg.
nekem is van ami itt a kepen csak szimpla es nagy szirmok egy sima virag,, mikor ki van nyilva olyan mint egy pillango. Nagyon szep. szoval ezt nagyon megeri tartani a kertedbe.
very interestin!
liberal, lesbian... nagyon muvelt..
akartak, megkaptak... nalunk is igy van!
de a kifejezest (ami ha jol ertem az ellenpart) PROGRESSZIVE CONSERVATIVE .... mi akar lenni?
nalunk a progressive.. a liberal..
a conservative suppose to be fiscal conservative...
Mindegy.---
A web maris tele van par szaz "legendaval" arrol a fiurol.
A tortenelemben mindig sok legenda volt es van es lesz a ho"s katonakrol.
Isten nyugosztalja-----------
Typikus----------- mindenhol es mindig foleg a zabalasrol van szo...... :-((
Errol nem hallottam, hogy rakos lett volna. Attol igaz is lehet.
De az a baratja, aki lelotte, az beteg volt, PTSD-je volt.
Tessek elkepzelni, hogy ez Pest-Budat akarja abrazolni tanyeron zoldsegekbol kirakva.
Azok a kis palcikak a hidak.
Tessek mondani, hus, mit akar jelkepezni az a piszkos tanyer a felig megevett dolgokkal....
Valami Magyar dolog???
yeach.............
Chris Kyle-nek vol allitolag (who knows...?) rakja, es ezert a legjobb baratja lelotte, hogy ne szenvedjen.
Elvegre, mar 100X meghalhatott volna a csatateren is......
Nalunk szinten ez a helyzet, azt irta az ujsag, azt mondtak a radioba, ....(Lujza+Jeno)
Az orvosok fizeteset egy tablazatrol nezik le, ahol el van dontve a vizit, egy mutet, egy vervetel ara es meg sorolhatnam.
Na most juttattad eszembe, hogy aki most nalunk van tartomanyi miniszter, azt ugy kritizaltak ma a radioba, mint te szoktad a tieidet. Megmondtak, hogy az eddigi miniszterek kozul a legrosszabb es amit igert a valasztasok elott, azt semmit nem tartott be, mindent maskepp csinal, diktatorikusan akar uralkodni, sok mindenet nem akar megmutatni papiron amit kellene es csak mondtak, csask mondtak. De ez a no volt az, akirol bebizonyosodott, hogy a partja erdekeben kitoroltetett mindent, ami ra nezve nem lett volna jo. Ezek utan megvalasztottak. Akkor mit vartak? Ordogbol angyal lesz?
http://en.wikipedia.org/wiki/Kathleen_Wynne
Itt van, rola beszeltem.
Jaj de gyonyoru az a csokor viragod!
Ilyenkor, amikor latom, mindig szeretnek rozsakertet csinalni.
Csak ne lenne olyan szeles itt a tavasz(?). Ha elmulik ez a felhajtas, majd gondolkodom azert.
Lanyom mindig mondja, hogy keves munkat adjak magamnak, mert egyutt sok lesz az egy kicsi ez, egy kicsi az.
Kinek volt rakja, aki lelotte, annak?
Az ugy most fog menni birosag ele.
Ez a film erdekel. Kivancsi vagyok, hogy csinaltak meg.
http://www.imdb.com/title/tt2179136/
Nem azert nem hallottal rola, ,mert oregszel, hanem valoszinu, hogy nem figyeltel oda, amikor beszeltek rola.
Azert erdekel, mert messzemenoleg o volt a legjobb mesterlovesz az USA-ban. A tortenetet ugy is elolvassa az ember, de a film erdekel, mert az apukaja sok informaciot adott a rendezonek es ebbol o mit tudott visszaadni.
Errol beszeltem,
http://townhall.com/tipsheet/katiepavlich/2015/01/27/obama-administration-stil-pretty-upset-boehner-invited-netanyahu-to-speak-n1948783?utm_source=BreakingOnTownhallWidget_7&utm_medi
ugyan irnak rola, beszelnek rola, csak gondoltam, hogy te tobbet tudsz, mint ott elo.
Olyan csodakat kuldesz at nekem, akartam, hogy te is lasd ezt a gyonyoruseget.
Amikor Montrealban voltunk, akkor tatottam a szam, de levegot meg sem kaptam. Sajnos nem engedtek senkit sem fenykepezni. Ha egyedul lettem volna ott, akkor egesz nap jarakalatam volna benn, mert ha csodat lattal, akkor ez az.
Kivulrol csinaltunk egy par kepet, mivel eppen turtak es furtak ott mindent, meg egy normalis kep sem sikeredett kivulrol sem.
Na majd legkozelebb.
no ma "jo hir" jott az idoseknek.. a cikk cime is nagyon "intelligens" de a cikk meg jobb.. nem teszem be, mert tul hosszu, es tipikusan olyan, hgy ha elolvastad megkerdezheted "mit mondott"??
vagyis mondja.. mondja.. de se fule se farka.. egy a lenyeg, hogy LEVAGTAK AMIT FIZETNEK. No ezt a reszet konnyu megerteni!
csak aztan nagyon szepen, nagyon cifran mint az O care adviserje mondta.. a publik hulye, ugysem tudja mirol van szo!
hat igen, nagyon vigyaznak ra, hogy ugy fogalmazzanak hogy az atalag ember - akinek szanjak... akit erint ... meg veletlenul se ertse meg.
Big change: Feds to tie more Medicare payments to 'value'
ERTED UGYE??? ezutan az orvos altal nyujtott ERTEK szerint lesznek dolgok fizetve.
hogy minek mi az erteke, es ki szabja meg hogy milyen ERTEKETerdemes egy nyugdijasra szanni.. ugye azt mondj az OKOSOK eldontik...
aztan eddig minek az erteke alapjan volt vajon az arcedula megallapitva????
itt van kep a Sugar Moon
es rozsaszin David Austin rose-rol.
a csokor pedig az en David Auston rozsam amit most 2 eve vettem, decemberben ha nem volt rajta 20 bimbo egy sem. Most is van a lakasomban egy csokor. Nem ilyen nagy mint ez itt a kepen, de 3 szall.. gyonyoruseg. Es az illatuk csodas.
sajnalom hogy nem talaltad talan igy
www.davidaustinroses.com
de ha most sem talalod, google it.. ott vannak a rozsai is..
onnan a site-ot is megtalalod.
de ha meg nagyobb valasztekot akarsz, akkor menj a Tyler rozsa nevelohoz, annak is vannak David Austin (ezek a fajtak az illeto tenytesei, ezert viselik a nevet) rozsai, szallit mindenhova es az aruk is jobb. Egy gallonos contenerekben szallit. Fantastikus valaszteka van, millio acre-n termelik es az uzlet ahol arulja is fantasztikus meretu, nehez bejarni. De valasztani annal is nehezebb mert egyszeruen csodas a valasztek.
baratnom vett David Austin rozsat itt Tylerbe, olyan mint a frissen esett ho, es olyan illatos , hogy elkabulsz
Sugermoon a neve...
ennek a helynek a websiteja:
www.chambleerroses.com
telefon szamuk ha akarsz katalogust 1-800-256-ROSE
ha ez sem jonne be, google it ...Chamblee's Rose Nursery
Tyler, TX .
https://www.youtube.com/watch?v=YgFDL4FaIBs
Chris Kyle
Terdszelinek:
He was honorably discharged from the U.S. Navy in 2009 and wrote a bestselling autobiography, American Sniper, which was published in January 2012. On February 2, 2013, Kyle was shot and killed at a shooting range near Chalk Mountain, Texas, along with friend Chad Littlefield. The man accused of killing them is awaiting trial for murder. A film adaptation of Kyle's autobiography, directed by Clint Eastwood, was released in December 2014.
Kulonben mindent elolvashatsz a WIKIPEDIa-ban
www. wikipedia
a'llitolag ra'kja volt............e's az orvosok manapsa'g me'g nem euthanasiaznak az USA-ban, kiveve 3 Allamban.
Ird be annak a a pasinak a nevet a youtube.com/-ba. Talan mar van rola valami hirado-film.
OTT, a Youtube-n majdnem mindent megtalalsz. Konyvet, filmet, .......(az OSSZES regi magyar filmeket is... :-))
a keresobe ird annak az embernek a neve't
Ha regi magyar filmet akarsz nezni, 1930-tol a mai napig, ird be :
Hungarian films, vagy
OLD hungarian films, vagy
a szinesz nevet.
Hus ! Te tudod hogy miert lotte le ? A konyv nagyon erdekes volt amit irt.
nem jo a rozsa link pedig engem is erdekelnek a szep es kulonleges rozsak jad rakeresek a nev szerint
nem is hallottak meg Christopher Scott Kyle neverol haditengereszet /SEAL /mesterloveszerol ? Konyvet is irt talan 2011ben ?
szep csald lehet/lehetett. Ezek un jatszmak ha surun elofordultak . Kerdes mi es mennyi volt az ami kivaltotta alkalmanket a konyvek vagdosasat az uvoltozest . parterapeutak nem kezeltek Oket ?
Hogy volt noje OK , de hogy ez moralisan miert nem vezethetett bukasahoz az mar kerdeses
meg valamit, mivel te is kerteszkedsz..
biztos ismered az epsom salt -ot . Nem tudom azt tudod e, hogy a novenyek is imadjak, a rozsaim talan azert annyira szepek, mert tavaj nyaron mar hasznaltam a rozsakra.
ha nem ismered nezz utana a youtubon, mint fertilizer!
a masik erdekesseg, nekem legalabb is az volt , megtudni dolgokat a coconat oil-rol.
van Pesten egy biologus baratnom, (egyutt jartunk ovodaba, majd kisiskolaba, es negyedikesek voltunk mikor elkoltoztek) es nem reg egy kozos ismeros altal talaltuk meg egymast.
hat az csodas volt.. azota mar persze talalkoztunk mikor otthon voltam, es most is rendszeresen beszelunk skype-n.
szoval tole mar hallottam errol az olajrol, de meg soha nem vettem. No most elkezdtem kicsit jobban utana nezni, mi mindenre jo!!!!! enni, fozni vele, kozmetikanak!!!!
nezz utana a youtubon, sok erdekeset megtudhatsz rola.
olvasom a computer news-ban, hogy keleten megint tombol a hideg, az "evszazad hidege"... no nalunk a huves es esos het utan tegnap olyan ido volt hogy short es tshirtben dolgoztunk a kerten. no mit szolsz??? igaz, reggelente meg este huvos van.
meg egy honap es meg lehet nyesni a rozsabokrokat.
Az iden szeretnek ultetni egy citrom fat. A kertesz baratnomnek van, mutatta kis fa letere mi termest ad, es gyonyoru nagy, vekonyheju gyumolcse van. Majd elviszem ot magammal mikor megyek venni.
meg tavasszal beszerzek egy par David Austin rozsat. Aki szereti az illatos, regi stilusu csodas angol tea rozsakat, az o rozsait nezze meg. valami csodas. Nekem 4 bokrom van es az illatuk valami gyonyor.
www.davidautinroses.com
erdemes megnezni!
nem, nem tudom kirol van szo, vagy milyen filmrol.
hiaba no, ugylatszik oregszem, es el vagyok maradva !
?????????? sajnos nem tudom mirol beszelsz!
igen , valoszinu! otthon nincs sikere, hat kivul keresi! Legyen vele boldog!
nagyon szep! hiaba no, Isten neveben amit ossze adnak a hivok igen csodas dolgokat epitettek. Franciaorszagban is van Parizsban par csodas templom, es persze minden nagy varosban Eu-ban. Nem beszelve a Vatikanrol. koszi a kepeket.
Allitolag hazassaguk mindig rozoga volt. A Feher Haz zajos volt a veszekedesuktol, ott nem maradhatott titokban mert a sok szemelyzettel voltak korul veve. Azt is olvastam, hogy H konyveket is vagdosott a prez. fejehez ha begurult. Billnek mindig volt baratnoje mellette, egyedul a politikakban ertettek es ertenek egyet. A karrierjuk tartotta oket ossze. Olvastam azt is hogy H nagyban hozza jarult es segitette a Feher Hazba jutashoz, amibol termeszetesen neki is haszna lett es lesz is.
Most erdekel egy film, amit meg szeretnek nezni, ha valahogy eljut hozzam. Olvastam jo par honapja rola, akirol most film is keszult, Chris Kyle, a legjobb amerikai mesterlovesz. Biztos hallottal rola, texasi, es a baratja lotte le direkt.
Beteg volt es o probalt rajta segiteni. Szornyu tortenet.
De annyi a kulonbseg, hogy a francia elnoknek nincs felesege, csak elettarsa. Hajszalnyi kulonbseg.
Clintonek megertik egymast, meg akkor is, ha a feleseg nem mindig olyan jo hangulatu.
Hallottad, hogy az izraeli miniszter meg lett hiva az elnok nelkul? Hat mi tortent?
Orulok, hogy tetszik es annak is hogy talaltal vegre egy jo baratnot, akivel mindent megoszthatsz. Ha meg az izlesetek is egyforma, akkor az kulon bonus.
Is this society blonde the 'Energiser' who's been one of Bill Clinton's secret lovers for 13 years?
She always arrives in an SUV, sometimes staying for a few hours, sometimes as long as a week — just so long as the lady of the house is away.
Described as ‘charming and friendly’, Energiser will even bring the bodyguards biscuits — a small price for their silence, but a nice thought, particularly as protecting the rude and ‘nasty’ Mrs Clinton is seen as a punishment posting.
---------
persze ez az o dolguk! mig privat emberek!
mikor mint elnoki csalad a vilag szeme rajtuk az mar egy kicsit risqui....no nem mintha a francia meg az olasz elnokrol nem lett volna hasonlo pletyka...ugylatszik ez a pozicioval jar mint minden mas...
egyszer olvastam valahol a google-n hogy a rossz nyelvek szerint a hazi "kunyhobol" ha kilep, rogton jon a szepseges szereto... persze Bill urhoz..
akit mellesleg mindenki szeret, mert kedves, ellenszemben Hillary aki allitolag ( errol mar biztos te is hallottal) vegtelenul uralkodo es fertelmesen undok es utalatos.
no mivel egyiket sem ismerem, igy a viselkedesukrol nem nyilatkozok, de az biztos, hogy egy olyan pasi mellett megmaradni, akin az egesz vilag rohogott.. es utana KARONFOGVA SETALNI FONTOS POLITIKAI TALALKOZOKON.. NAGYON VASTAG BOR KELL LEGYEN A KEPEN.
no persze, mivel ez tuti.. errol lehet velemenyem, es nagyon megvetem erte. Persze rossz nyelvek szerint csak azert marad Billel hogy elnok lehessen. Regen vagyik o erre. es EZERT minden szegyent kepes volt elturni.
minden esetre, csak sajnalni tudom.. tovabbra is ugy gondolom. Es bizony eleg ramatyul nez ki mar most.. mi lesz 8 ev mulva! Mert meg a simeboru es sotet haju egyenek is lerancosodtak es megoszultek.
tudod, elnezem ezt a szerencsetlen Hillarit! eskuszom sajni valo.
Ilyeneken mar en is elcsodalkoztam.
Nem is tudom mi ez potolhatatlan ember kepzet vagy hatalommania ? vagy ha torik ha szakad az elvonalban kell lenni ? Az is lehet hogy unatkozna otthon es ez munkaterapia vagy menekules a munkaba
hus ! hallod ez csodaszep Francia Mozdoj szokott hasonlo szepsegeket felpakolni , de O a sajat kepeit hozza, amiben az az erdekes, hogy az O szemszogebol latatja a lefenykepezett dolgokat. Hihetetlen szepsegeket szokott hozni .
Bizony gyonyoruek azok az epuletek is, meg a templomok is.
Epp meseltem a lanyoknak, hogy milyen lelegzetelallitoan gyonyoru a moontreali Notre Dame. Van ott penz, ahol ilyenekre telik es volt is mindig.
Ide teszem nezegesd te is, ha van idod.
https://www.google.ca/search?q=montreal+notre+dame&espv=2&biw=1680&bih=921&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=ncXDVKjsFLiUsQSy-IDYDw&ved=0CAcQ_AUoAg
Tegnap ramjott a faradsag es gyorsan elmentem, pedig meg akartam valaszolni.
"mond miert nem vonul nyugalomba, es ELVEZI A MUNKAJA GYUMOLCSET?????
mi hajtja??? egy olyan munkara ahol mindig szidni fogjak, ahol ejjel nappal talpon kell alljon."
Nem tudok masra gondolni Hillaryval kapcsolatban, mint arra, hogy a munkaja gyumolcse nem lenne mas, mint az elnoki szek, a vagya, hogy az amerikaiak elso noi elnoke legyen. Egyszeruen a hatalom vagya hajatja.
Okos, ertelmes no, el kell ismerni, ismeri mar az allamfoket, a politika utjat a vilagban, meg ami ezzel jar. Neki a penz nem kell addig, amig allami alkalmazott, mert mindenrol biztositjak, ami szamara es csaladja szamara szukseges. Miutan mindig a politikaval foglalkozott, a nagymamasag nem kotne le, hozza van szokva, hogy alkalmazottja van.
Egy ido utan a szidast termeszetesnek veszi, ami ezzel a munkaval jar, hiszen tapasztalata van eleg a ferjen keresztul.
Te sajnalod, neki meg az eletcelja. Ez az emberek elete.
Mikozben irtam neked, csongott a telefon, a testverem volt, csak azert irtam, ha kesobb jovok vissza, akkor tudd. Vagy esetleg valami mas is kozbe jott volna.
tudod, elnezem ezt a szerencsetlen Hillarit! eskuszom sajni valo.
mond, 8 evet ult mar a Feher Hazban, mint allamtitkar bejarta a vilagot, millioi allnak a bankban, mindene megvan, meg szep kis unokaja is.
MI AZ AMI ELEG?
mar most neha olyan meggyotort pofacskaja van, hogy rettenet. Meghizott.. oregszik o is, mint mindenki mas.
mond miert nem vonul nyugalomba, es ELVEZI A MUNKAJA GYUMOLCSET?????
mi hajtja??? egy olyan munkara ahol mindig szidni fogjak, ahol ejjel nappal talpon kell alljon.
mar mindent latott, mar mindent megtapasztalt.. de ugylatszik meg mindig nem eleg!
sajnalni valo egy noszemely!!!!
Csodaszep epulet ez a musk ..nehez elhinni hogy arrol predikalnak benne hogy mindenki aki nem muzulman meg kell olni.
nem, nem hallgatom a hireket, masrol sem beszelnek mint az elnok valasztasrol.. ugyan azok a pofak.. ugyan az a hazugsag, valamelyik a sok regi kozul nyerni fog. nem fog valtozni semmi!
valahol, valakik nagyon iranyitanak!!!!!!! szerintem teljesen mindegy melyiket "teszik oda"...
telefon van elkuldom..
MIT JELENT ???
Testverem volt, itt van nalunk "kicsifia", es erdeklodott a holnapi nappal kapcsolatban.
Annyi minden tortenik a politikaban, hallgatod?
Izgalmasan alakulnak a dolgok Yemenben, a szaudi kiraly elment es ezek mint fontos politikai esemenyek. Hallom, hoghy milyen undoritoan beszelnek rola egyes arab orszagokbol, hogy amerikai szolga volt, meg hasonlok. Tudod, csak emberek lehetnek ilyenek, kicsit kellene varni, hogy legalabb kihuljon.
Ez egy kuwaiti templom.----------------->
Igen, szuleivel, testverevel jott ki, kalandos utjuk volt es kokemeny, de kijutottak. En vagyok az unoka testverek kozul a legfiatalabb itt levo. Szerencsere fiatalosak, jol neznek ki, es remelem meg sokaig fognak elni. Mert nekem az a lenyeg, de elsosorban a csaladjuknak. Vegig rohantuk itteni eveinket, amig kellett, kicsit pihenunk mar mindannyian es frissitjuk magunkat ezekkel az osszejovetelekkel.
Telefon van, elkuldom.
Mi van veletek , mi ez az orokos ellensegeskedes ennyi ev ota Juca-haryjulissal? Edes nevet adtal neki. Segitsd ki amikor tudod, problemai vannak a gepezettel ugy latszik.
Houstonkam becsuletbol rogton megvedett bennunket, Jucus meg elnezest kert, nekem ez eleg volt.
56-ban jott??? akkor mar nagyon idos lehet, vagy pedig HOZTAK? mint gyereket? mert mar azok sem fiatalok!
nekem egy tucat unokatestver el Canadaban, akiket persze hoztak, mert gyerekek voltak, mar az o gyerekeik is majdnem kozepkoruak.
ja.. kerem, mulik az ido! oregszeneke a GYEREKEK!
orulok hogy ismet MEGTISZTELTEL tarsasagoddal es nagyon intelligens, szokasossan EPITO KRITIKADDAL.
barmikor szivesen latunk, mert mi lenne velunk nelkuled!
Nalam is latszik minden es ez bizonyitja, hogy Te en vagyok...Ne is vedekezz husikam, jo ez igy.
// off Azon vihogok, hogy Juca valoszinuleg csak valakinek a hozzaszolasait nezte meg a profiloldalarol... erre adtam neki tanacsot a modisban. Odament sirdogalni, hogy O nem tudja, hol lehet megnezni ki mit es hol valaszol....
Reszletesebben Jucanak : ha a "megnezem"-et nyomkodod , akkor CSAK a profoltulajdonos valaszait latod //gondolom sissit kemkedted// , ha a topiknevre kattintasz, akkor minden hozzaszolas jelenik meg. Olyan nincs , Picim, hogy 5 perc alatt ejjel azon buzizik a modi, hogy atrendezzen egy oldalt.. OK? Nem vagy Te annyira erdekes , szarik Rad a CIA : nem vagyunk tobbek , mint kis porszemek
Es amikor valaszolas , kepkeszites es kepberakas utan megis belemkotottel a Modisban , akkor azt is irtam , hogy B+.
// off Most tanultam a B+-et . Tohonya jart igy a szkeptikuseknal , addig krakelerkedett..Vihogos topikot is nyitott poruljarasarol , mert O eros es O szembenez es O ujraepiti magat es O sarkonfordul //
Itt vannak a magyarazatok, amik ki lettek torolve a Modisbol , Juca-haryjulis-->
Koszi Houstonkam, hogy megragadtad az alkalmat mocskolodasra
Nem tudom mi lehet, mert nekem latszik minden.
Megint elmentunk mi unokatestverek egyutt, hat remek napunk volt. Mindnyajan beszeltunk gyermekkorunk erdekessegeibol, ennyi ido utan annyi erdekesseg jott elo, oromunk talan meg most volt a legnagyobb, pedig mar egy jo par eve rendezunk ilyen elmeneteleket a ferj es felesegek nelkul.
Legerdekesebb torteneteket ma az az unokatestverem szolgaltatta, aki 56-ban jott Torontoba. Sok -sok apro erdekesseg, elso es orokre benne maradt elmenyek.
azert marhara szeretnem tudni, ki es miert vette ki az osszes tegnapi beirast, mindenkitol!!!!
sem politika, sem karomkodas, sem szidas nem volt benne!
ertekelni tudnam ha nem venne/vettetne ki semmit innen!!!!
Akit a rossz mája hiv ehhez a topikhoz, az lugositson.
Ui: pont ez az, hogy addig, amig normalisan beszeltel velem, csodak csodaja, lehetett velem beszelni. Bye. Csutortokot mondok, csutortok van, mar ettem, ittam, megyek dolgozni. Meg nem politizaltam,de ugye, am kesik, nem mulik.
Sajnalom, hogy meg csak fel sem fogod, ha megbantasz embereket. Ha elfelejtetted, amit irtal, ez a korral jar, kertelek, hogy menj vissza es olvasd el ujra.
Magad neveben beszelj. Nem vagy kiralyi tobbes.
En mar mint mondtam, lezartam,de te tovabbragozod. Bekerult ide a csaladom meg az altalam halvany gozom sincs csaladod.
Nem mondhatok mast, ha egyszer megbantottak. Kedvedert sem.
Szereret nalam nem a hatam mogotti fikazat jelenti.
Ki kotott tebeled? Soha egyetlen szoval en nem. Csak mertem szolni, hogy megsem kellene engema hatam mogott gyalazni, meg lehet azt mondani a szemembe is.
Bufizel te es te ertekeled a topikodat, nekem szembe sem juttott. Azt hiszem, be kellene mar fejezed,en tegnap mar befejeztem, ill most. ha nem birod, akkor irkaljal nyugodtan. Szidjal tovabb, kitelik az idodbol. Latom. Jokivansagaidra meg nincs szuksegem, mert meg a betegsegemen is gunyolodtal mar. Azt csinalok, amit akarok, mint ahogy te is. ott forumozok, ahol akarok, ha neked tetszik vagy nem, ha nem, igy jartal.
H_HA_HA................................ :-)))
Most meg az utobbi 5 percben valaki atirta azaz megvaltoztatta a szamokat, ugy stimmeljen minden.
:-))))
Jaj de "fifikus" itt valki :-)))))))))))
Atlatszo vagy "husika" , jaj, de vicces.
:-))))))))))))))))))))))
nos, aludjatok jol gyermekeim aldasom ratok.
:-)))))))))))))
Ja, es nekem nem kell, hogy PRIVIleveleket irogasson egyikotok sem. Thank you.------------
Halvany fogalmam sincs mirol beszelsz, hus.
Ahogy mar irtam, valaki kitorolt legalabb 10 elobbi beirast innen.
Kedves hus!
Nem lehet tudni, hogy mire reagaltal, mert 7090-tol a 7099 beszolasig MINDEN KI LETT RADIROZVA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megkoszonheted annak a bizonyos Mozdonynak
" De aki ezt mondta nekem, annak annyiban IGAZA volt, hogy a "hus" is nagyon szereti meglecke'ztetni az embereket, es nagyon fenntrol-lefele beszel az emberekkel."
Te mirol beszelsz? Ez mar nem az elso eset, hogy ilyen megjegyzeseket teszel ram vonatkozoan. De mit gondolsz, vajon mire fel mondhatnak ram ilyeneket.? Remelem megvedesz engem! Hogy nem is igaz, ezert, meg azert. Es felsorolod a josagomat.
Tudod te mi jar a postasnak? Meg annak is, aki a felragasztott belyeggel elkuldte az udvozlolapot? Ha ez igaz, amit irsz? Ez, ... meg a szaja is jar feleslegesen.
"ez egy olyan vita itt most (kepzelem hogy elvezik az "olvasoing" mint az ovodaban szokas..."
Olyan lehet az olvasok velemenye, hogy na vegre tortenik valami mar megint az eszakamerikasban.