Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba
 
Kedves Fórumozók!

Felhívjuk figyelmeteket, hogy a politikai topikokat csak a jogszabályokban kötelezően előírt mértékben moderáljuk, ezért itt fokozott a személyeskedés, vita, anyázás veszélye. Aki ezekbe a topikokba ír, illetve ezeket olvassa, készüljön fel lelkileg, és húzzon vastag bőrt a várható virtuális pofonok ellen, mert a moderátorok itt NEM törlik a bántó hangvételű hozzászólásokat, ha azok nem sértenek személyiségi jogokat, vagy egyéb jogi előírásokat.

A moderálással kapcsolatos további részletek a Felhasználási Feltételekben (http://www.nlcafe.hu/felhasznalasi) olvashatók.

Üdv: a moderátorok
Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba! Politikai gumiszoba

Észak-Amerika napjainkban

hus
hus
Létrehozva: 2011. október 12. 02:47

Azert nyitom, mert tudod miert nyitom Houstonkam.  Tekints el a haziasszonyi szerepemtol, ezt nem tudnam jol vegezni, ebben te vagy a nagyon jo.

 

Nagyon nagy szeretettel adom at neked, iranyitsd ezt a topikon kedved szerint.

 

 

Ez a topik is mint minden topik  szoljon a mindennapokrol, legyen benne egy kis ez, egy kis az, minden ami az itteni eletunkkel kapcsolatos.

  1. Torolt_felhasznalo_623857
    Torolt_felhasznalo_623857
    2011. október 24. 21:03101.

    Kedves  Bozse!

    azt hiszem  osszetevesztesz  valakivel.

    Mivelhogy  tegnap  iratkoztam  fel  a forumokra,  kicsit  furacska,  hogy  mar  ki is  torolted a beirasomat a Kandadai  forumbol.

    Lennel  oly  kedves  megmondani  M I e R T  teszted  ezt?

    Es elkuldtem a nnak a kedves  Bagoly  Asszonynak  is azt a  ronda  privit  amit  kuldtel  nekem.

     

    Te  talan  egy  moderator  vagy?

    Ha  igen,  akkor kerlek,  lekismeretesen  ird  meg  IDE  a  kriticizmusodat,  ugy  ahogy  azt  egy  tefajta  URINO  azt  meg  is  tenne'  bizonyara.

     

      Legyen  szep  napod. 

    idézet:
    Ohio2 (92)
    2011-10-23 22:16:08

    Fig       yU        DR-aksi!

    Me       nj a bagoly ASSz       onyodhoz meg        a CSEl/édlányaid-hoz ami kK-OR aaaKArsz, de neittRonnt-s-d a  Lev-Egőt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_732978 (92)
    2011-10-23  22:16
  2. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 24. 20:56100.

    persze.... es ez nagyon fontos!!!

     

    POLITIKUSOKROL NEM BESZELUNK! 

     

    hogy csak a szepet lassak, nem politizalunk!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (99)
    2011-10-24  20:54
  3. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 24. 20:5499.

    tegnap nekunk itt csodas idonk volt (28-30 C) es az arboratum nagyon szep volt annak ellenere hogy oktober vege fele vagyunk.

    majd hozok kepeket, mihelyt lesz idom leszedni a gepbol es kicsinyiteni.

     

    egyebkent rokonaim uzenik, hogy MINDENNEL 1000% el vannak ragadtatva, es el NEM KEPZELTEK, hogy ez a fureszpor izu hamberger ILYEN FINOM !!!!azt mondtak EZT elkepzelni sem tudtak hogy ennyire jo!

     

    hahahahahaha

     

    sok mindennel  vannak igy, amire azt mondta az unokatesom ferje, hogy igen, lehet utalni, meg szidni az USA-t, de MEG ELKEPZELNI SEM LEHET hogy milyen is a valosag!!!!

     

    mit szolsz????????? 

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  4. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 24. 20:5098.

    meg az a jo hogy TERAD mosolygott...mert engem a hideg kiverne, almomba se jojjon elo ilyen mosoly senkitol!

     

    az meg hogy most eppen mi a frizura divat... hat nem hiszem hogy kozel a 70-hez EZ!!!! foleg ha ENNYIRE FERTELMESEN ROSSZUL ALL!

     

    JAJ.....

     

    a szemettel ugy tudom mindenhol oriasi a problema. Nem csak a tengeren, hanem a szaraz foldon is. ha eltemetik az a baj (befolyik a talajvizbe a sok szenny (egyszer Mo-on hallgattam a hirekben, hogy a pisis pelenkak milyen problemat okoznak !!!! igen erdekes volt, az ember nem is gondol bele mi az eredmenye millio meg millio pisis pelenka beazasanak!)

     

    ha egetik, ugye az a problema , allitolag rengeteg rak kelto anyag kerul a levegobe. 

     

    es kepzeld mire a fold lakosaga meg duplazodik, es ami szemetet az fog termelni... mit fognak vele csinalni?????????

     

     

     

     

    előzmény:
    hus (97)
    2011-10-24  17:38
  5. hus
    hus
    2011. október 24. 17:3897.

    Nem, nem tudom elkepzelni. Ezt az oriasi veszelyt is meg kellene valahogy szuntetni. De ki tudna ezt megoldani, vagy kidolgozni ezt a problemat is?

     

    Mrs. Clinton frizuraja egy modern frizura, a kiegyenesites a lenyege.

     

    Ne bancsd mar, an most eleg baja.

     

     

    Obama meg azert olyan aranyos, mert figyelted?  Eppen ram mosolyog olyan edesen. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (95)
    2011-10-24  04:34
  6. hus
    hus
    2011. október 24. 17:2296.

    Bozse ez egy jatekszeruseg, aminek az az alapja, hogy a kompjuter megmondja neked azt, amire gondolsz.

     

    Veszelyes egy gepezet.

     

    A kartyak kozul valassz ki egyet wa jegyezd meg.  Amikor mar jol megjegyezted, hogy nem fogod elfelejteni, akkor kattints  a kek szora

    ... Here ...  ( mert az a noknek olyan jol megy )

    akkor feljon egy masik oldal, varjal 5-10 masodpercet es kattints a

     

     SEE RESULTS

     

    felirasra es nezd meg az eredmenyt, hogy eltunik az a lap amire gondoltal.

     

     

    Jo szorakozast!

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_450656 (87)
    2011-10-22  20:19
  7. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 24. 04:3495.

    el tudjatok kepzelni??????????

     

     

     

    UH Researcher Predicts Tsunami Debris Coming Sooner To Hawaii
    “We have a rough estimate of 5 to 20 million tons of debris coming from Japan,” said UH computer programming researcher Jan Hafner.    An average of 10 million tons of debris, the same amount released into the north Pacific basin in one year, was dislodged and set adrift in one day.“Hawaii is just in the path,” said Hafner.   Since the disaster, Hafner has been watching and calculating that wave of debris on a specialized computer program that follows and analyzes the currents.  The crew hit lighter debris, plastic, foam, and other stuff easily carried by currents and wind, even sooner.   “We projected it would hit Midway in spring of next year, but based on the Pallada finding, the debris seems to be moving faster,” he said.   “We don't want to create a panic, but it’s good to know it’s coming,” he said.

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  8. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 24. 04:1494.

    merci!!!!!

     

    ma lattam a tv hirekben interjuoltak!!!!!

     

    nem telik vajon egy hajvagasra, vagy legalabb egy frizura TANACSADORA?????????? 

     

    Igaz, az elnok asszony huzott szoknyaja meg kardiganja melle...lehet hogy ez a retro frizura illik?

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  9. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 24. 04:1093.
    milyen aranyos mosoly!
    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  10. Torolt_felhasznalo_732978
    Torolt_felhasznalo_732978
    2011. október 23. 22:1692.

    Kedves  Bozse!

    azt hiszem  osszetevesztesz  valakivel.

    Mivelhogy  tegnap  iratkoztam  fel  a forumokra,  kicsit  furacska,  hogy  mar  ki is  torolted a beirasomat a Kandadai  forumbol.

    Lennel  oly  kedves  megmondani  M I e R T  teszted  ezt?

    Es elkuldtem a nnak a kedves  Bagoly  Asszonynak  is azt a  ronda  privit  amit  kuldtel  nekem.

     

    Te  talan  egy  moderator  vagy?

    Ha  igen,  akkor kerlek,  lekismeretesen  ird  meg  IDE  a  kriticizmusodat,  ugy  ahogy  azt  egy  tefajta  URINO  azt  meg  is  tenne'  bizonyara.

     

      Legyen  szep  napod. 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  11. Torolt_felhasznalo_732978
    Torolt_felhasznalo_732978
    2011. október 23. 22:0691.

    Ezt  erdemes  megnezni!

    a  youtube-on

     

    MAGYARORSZAG LANGOKBAN  4/8

     

    ROVIDFILM AZ 56-OS  FORRADALOMROL.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (90)
    2011-10-23  16:33
  12. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 23. 16:3390.

    Es ha mar a jo kivansagoknal tartunk, szeretnek megemlekezni  a mai napon akik eletuket vesztettek 56-ban.

     

    azt mondtak akkor nem volt magyar csalad akiket nem erintett meg valamilyen formaban.

     

    bizony igy igaz!

     

    en elvesztettem egy nagybacsit (nagynenem ozvegy maradt 2 kicsi gyerekkel)

    es kivandorolt Canadaba egy nagynenem, 3 unokatesovel

    es egy nagybatyjam szinten 3 gyerekkel. 

     

    bizony szegenyebbek lettunk!

     

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  13. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 23. 16:2989.

    Szep jo reggelt kivanok Budapesttol- Torontoig-

     

    es ami kozbe esik tole, delre es eszakra :)

     

    ma nagyon be van borulva, pedig tegnap csodas idonk volt, es ma egy arboratumba keszultunk vinni a vendegeket.

     

    Jo nezni , ahogy - igaz, hogy ok sosem voltak Amerika ellenesek, de azert voltak dolgok amikben ketelyeik voltak... meg csak egy het, de mar nagyon oszlik az osszes tev hit (ilyenek hogy kenyszer mosoly ul minden amcsi arcan) rajottek hogy igen bizony itt turelmesebbek, kedvesebbek , baratsagosabbak es mosolygosabbak az emberek...

     

     

    es igaz, hogy en allandoan - tiszta szivbol dicserem, es nagyon szeretem a magyar piacot, azt allitjak hogy a mi supermarketunk is van olyan szep, jo es foleg aru boseges.

     

    Talan ha tobb magyar tudna kilatogatni, talan.... meg tudna szunni a sok tevhiv es buta megjegyzes szepseges orszagunkrol. 

     

    Persze ok most minden nap mennek, latnak, (zug a fejuk annyi a nezni valo!) :) de nagyon elvezik!

     

    majd en is hozok kepeket szepseges Hevizrol, csak meg nem volt idom illetve modom leszedni es lekicsinyiteni oket. De ami kesik nem mulik.

     

    Legyen szep vasarnapotok!

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  14. Torolt_felhasznalo_450656
    Torolt_felhasznalo_450656
    2011. október 22. 20:2488.

    Szia Virágom

    Na most majd kedden elválik,hogy a csajszi kutakodása elég volt-e, ha nem talál, nem csinálok belőle ügyet, a kisasszony nem lesz ilyen határozott, elfogadja majd azt, amit kap tőlem nem?

     

    Tudod én azért mint embert igen tudom őket sajnálni, bárhogy is bántak el velük, de amit tettek embertársaikkal, azt elítélem. Nem tudok ezen a véleményemen változtatni.

     

    Most kicsit kötögetek megint a tv mellett, eleget dolgoztam nap közben, ennyi pihenés ki jár. Majd holnap folytatom. Még van mit a kertben végeznem. Sosem lesz vége. Dehogy nem, hamarosan,még mielőtt ideér a hóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó

     

    Kívánok kellemes szép napot szeretettel és vidám hét végét

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (75)
    2011-10-21  20:53
  15. Torolt_felhasznalo_450656
    Torolt_felhasznalo_450656
    2011. október 22. 20:1987.

    Kicsim, teljesen igazad van. Igen,én úri asszony vagyok, sőt....

    Amit leírtál, az egy csodálatos gondolat, és aki azt a levelet megírta, hát egy igen inteligens ember volt. Szót kell neki fogadni.

     

    Tudod az előbb beraktál egy linket, ami nem magyarul van, sajnos én nem ismerem az angol nyelvet magas fokon,még alapfokon is alig,mert mivel már nem foglalkoztam vele,igy elfelejtettem. Ezáltal ezt a linket sem értem csak addig,hogy valami kártyázásról van szó.De én szoktam egyébként is itt a gépnél kártyázni nagyon sokat, ha rá érek persze,meg rengeteg rejtvény fejtek, és most már be is küldöm őket, semmi perc alatt megfejtem, és imádom is törni a fejecskémet. Ez épp elég torna az agynak, és az olvasás, ami karban is tart. Szerintem.

    Köszönöm,,hogy ilyen kedvesen irtál, legyen kellemes a napod és a hét végéd, szeretettel kívánom

    előzmény:
    hus (83)
    2011-10-22  17:41
  16. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 22. 20:1186.
    a ket kis ballago "oreg" imadni valo!!!!
    előzmény:
    hus (81)
    2011-10-22  17:19
  17. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 22. 19:5985.

     

    Nem orosz torvenyeket, az biztos.

     

    Megertem, hogy nem tetszik nekik.

     

     

     

     

    tudod en ugy gondolom hogy mikor egy orszag eljut oda hogy az emberek inkabb meghalnak, mint tovabb kinozzak oket, akkor ott bizony ver folyik.

     

    en hal Istennek csak kepeket lattam, mert mint kisgyerek nem engedtek kozelibe sem annak ami 56-ban zajlott otthon, de bizony lattam nagyon csunya kepeket! 

     

    szetszagatott, felakasztott "avosokat" hallottam a 10 ezer fiatalrol akit el kellett temetni, mert mar tul feszult a hur. 

     

    mondanam hogy ez van! 

     

    kar akarmelyik orszagnak is ITELKEZNI, mert minden orszagban voltak a tortenelemre szegyent hozo cselekedetek,  vagy az emberi jogokra valo OOOOOOOORIASI kihagasok.

     

    tudomasul kell venni, es kesz. 

     

     

    előzmény:
    hus (80)
    2011-10-22  17:12
  18. hus
    hus
    2011. október 22. 18:4084.

    Hoztam nektek jatekot, mig nem leszek ujra es esetleg senki nem ir be semmi erdekeset a mai naprol.

     

    http://www.angelfire.com/ak2/intelligencerrepo rt/page67.index.html

     

     

    Kellemes mai napot nektek.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. hus
    hus
    2011. október 22. 17:4183.

    Draga Duli-Fuli Bozsikem!  Tegyem meg hozza, hogy igen, ennel egy szot sem erdemel tobbet ez a tema , hiszem, hogy urino vagy.

     

    Inkabb ehhez tarts magad.

     

    Draga edes nagyapam arra tanitott meg minket, hogy soha ne menjunk oda, ahol nem szeretnek minket.  Emlekszem ra, amikor eloszor mondta ezt a testveremnek.  Tudod mit mondott a testverem neki?  De nagyapa, a xy szeret engem!  De a szulei nem, volt a valasz.

     

    Miben volt igaza neki es miben nem? Szeretet beszelt belole, mert nem szerett, ha azt bantjak, akit o szeret.

     

    A mai napig is orommel olvasom azt a levelet, amit kuldott valakinek 50 evvel ezelott es a szuleimrol irt. Mert hozzam kerult a level.

     

    Erdemes oromet szereznunk magunknak azzal, hogy orulunk magunknak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_450656 (74)
    2011-10-21  18:13
  20. hus
    hus
    2011. október 22. 17:2882.

    Pedig az emberiseg valahogy igy mukodik.

     

    Probalni segiteni azoknak akik elveszettnek erzik magukat.

     

    Hogy jo-e, erdemes-e, kifizetodo-e az mar mas kerdes.

     

    Mert hiaba probaljak kisegiteni mindig az elesetteket, ha azok nem tudjak, hogy kell felallni. Vagy hiaba probaljak, nem sikerul es nem is fog sikerulni nekik.

     

    Mondhatnam  NLC-n  neked, hogy ok a luzerek?  Nem is tudom. Lehetoseguk sincs talan. Akkor pedig kicsit mindig kell nekik segiteni.

     

    Lattad azt a topikot itt, aminek a luzer anya vott a cime?  na az is erdekes volt, ha igaz volt, ha nem. Mama bizony jol vagta magat anyasagbol tantoneni letere.   Hiaba, az anyasag az nem szakma. Ott kell csak igazan produkalni. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (76)
    2011-10-21  20:56
  21. hus
    hus
    2011. október 22. 17:1981.

    Egy dologban meg kell ertenem az arab ferfiakat is. Kegyetlen lehet 6 honapon keresztul dolgozni 42-45 C -ban. 

    Az aztan jol megkavarja az eszuket. NEM CSODALOM, HOGY NEHA EL IS VESZIK, csak azert az agyamentseget amit csinalnak sokszor, at kellene iranyitaniuk kicsit a jobb dolgok fele.  Ott kellene segiteni nekik inkabb.

     

    Kuldom az edeseket, egymas kezet fogjak. Az tetszik nekem bennuk.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (78)
    2011-10-22  01:30
  22. hus
    hus
    2011. október 22. 17:1280.

    Kerdezed:   " vajon mikor a cari csalad volt kivegezve , es a millio ember Sztalin altal, az milyen torvenyeket hagott at???? "

     

    Nem orosz torvenyeket, az biztos.

     

    Megertem, hogy nem tetszik nekik.

     

    Egyebkent azon csodalkozom, hogy Alladint amikor megoltek nem mutattak be a CNN-n, tegnap is lattam, este mutattak a jelenetet, amikot utottek az enbrek meg akkor is, amikor megsebesult. Nem is egyszer jatszottak le.

     

    Na epp gondoltam rad tegnap, hogy megirom mar neked, hogy azt nem ertem, hogy miert van akkora gyulolet amerika ellen az arab orszagokban.

     

    Nezd meg pl. Jordania milyen bekesen tud elni ott a tobbi utalkozo kozott.

     

    Az o kormanyuk miert nem viselkedik ugy az embereivel, mint az allatok?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (79)
    2011-10-22  15:10
  23. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 22. 15:1079.

    erdekesnek tartom  az orosz megjegyzest:

     

    As politicians in Western capitals were taking quiet pleasure in the capture and killing of Colonel Muammar Gaddafi yesterday, opinions elsewhere were divided.

     

    In Moscow, Foreign Minister Sergei Lavrov said that the Geneva Conventions had been breached with the killing of Colonel Gaddafi.

     

    vajon mikor a cari csalad volt kivegezve , es a millio ember Sztalin altal, az milyen torvenyeket hagott at????

     

    minden forradalom veres! hiszen attol lesz nagy es vegleges valtozas egy rendszerben, EZT az oroszoknak igazan kene tudni! 

     

    ok mar csak tudjak miert! 

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  24. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 22. 01:3078.

    szoval ez lett akkor a nagy hires "Arab Tavasz"-bol.

     

    es akkor meg mindig en ugy gondolom hogy amig latom ezt a sok millio munka nelkuli fiatal arab ferfit, hogy mindegy ki veszi at es ul a barsony szekben, nagy valtozas nem lesz amig massal is el tudjak magukat foglalni mint lovoldozni!!!! 

     

    majd ha lesz valami fele termeles, es munka, akkor talan kevesebben fognak az utcan lezengeni es lovoldozni, meg amcsi zaszlokat egetni. 

     

     

    előzmény:
    Tova57 (77)
    2011-10-21  21:41
  25. 2011. október 21. 21:4177.

    Uj kormany alakitasrol meg nincsen szo, nagy kaosz es unneples van egyelore.  Allitolag az USA me'g nepszerusegnek orvend. Ki tudja meddig?

    Egyiptomban meg mindig nem tort ki a be'ke.  A Copt keresztenyeket uldozik, gyujtogatjak a templomaikat, az izraeli kovetseget is megtamadtadtak.  Az USA-t pedig meg nyiltabban utaljak. A muszlim brotherhood garazdalkodik kedvere. Ez lett a sok tuntetesnek es Mubarak eltavolitasanak az eredmenye. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (71)
    2011-10-21  05:37
  26. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 21. 20:5676.

    Igen, akkor amikor az USA leszerelesrol beszel, urkutatas befejezeserol, stb. ugyanakkor meg tamogatjuk az "ellenseget" hogy hadd erosodjon.

     

    munkat adunk nekik, penzt adunk nekik, mikozben nekunk sincs, TOLUK kapjuk kolcsonbe, amire meg kamatot is fizetunk.

     

    kutya legyek ha ertem!

    előzmény:
    hus (72)
    2011-10-21  05:49
  27. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 21. 20:5375.

    szioka!

     

    sajnalom hogy nem sikerul a fonalat a megfelelo szinben venni, pedig a lanyodnak igaza van, nem akar extra hupikekiket, vagy banan sargat, csak egy egyszeru feket-feheret.. olyan alapveto hogy kizard dolog hogy elobb utobb ne talalj.!

     

    Kadhafi-val kapcsolatban, tudod azert engem AZ kepeszt el, mint annak idejen Sadan-nal. Vagyis penzuk is van, idejuk is van, hely is van AHOVA ELMEHETNENEK es elhetnenek a sok elrabolt penzbol kiralyi modon.

     

    de latod EZ nem eleg!

     

    HATALOM ehes szemelyek, es INKABB MEGHAL, FELAKASSZAK, LELOVIK de akkor is marad, ANNYIRA RAGASZKODIK A HATALMAHOZ, AMI MAR NINCS IS. DE ONTELT ES BEKEPZELT, ES NEM ADJA LEJEBB. 

     

    ezert aztan igazan nincs is miert sajnalni oket... egyiket sem. 

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_450656 (73)
    2011-10-21  18:07
  28. Torolt_felhasznalo_450656
    Torolt_felhasznalo_450656
    2011. október 21. 18:1374.

    Szia hus,

     

    Nem, itt nem beszélünk ki senkit,nem foglalkozunk másokkal, mert megbélyegeznek és megy a duma, úgyhogy nincs szükség erre,-sem-.

    Nagylelkű voltál az illetővel, azért ennyire nem kell túlzásokba esni, van neki szeme feltételezem, és keres magának megfelelő topikot.

    Egyébként meg ártatlan vagy,mint a ma született bárány.

    Tudod itt az nlc-n könnyen megtalálják azt a topikot, ahol piszkálódni lehet és kell is,mert úgy nem tisztességes,ha békén hagyunk másokat, és ha már beszólnak,akkor az legyen keménykedő. Aztán ha akad egy  is olyan,aki megvédi a másikat, rögtön farkast kiálltanak. Nem semmi viselkedés, de ha ezt megengedheti az illem neki,hát lelke rajta.

    Bár ocsmány dolognak tartom, de ez csak az én magán véleményem. Lehet eltérő,mert ugye nem kell egyet értenünk másokkal kimondottan, lehet kicsit ellenkezni is, de ha jószándék vezérel,akkor vita nem lehet.

    Na ezt most alaposan kiírtam. Szeretettel kívánok neked is kellemes napot

    előzmény:
    hus (59)
    2011-10-20  18:07
  29. Torolt_felhasznalo_450656
    Torolt_felhasznalo_450656
    2011. október 21. 18:0773.

    Szia Csillagom

     

    Igazad van,nem is igen kell ragozni, mert tényleg, egyik sem különb a deákné vásznánál, hogy ne mást idézgessek. és lehetőség szerint ne érje szó a ,,házunk,,-itt- elejét. Minden elnököt támadnak, akár a nagyvizen túl,akár innen. Nem érdekes? Én még olyat keveset hallottam,hogy ne kritizálnának valakit. Na majd kicsit jobban figyelek, hátha akad a szegre valaki,nálam is.De hogy mindenütt forrong a nép, az viszont 100 %. Most meg még a Kadhafi-t is lepuffantották, nem sámli,mondhatom. Még van pár ilyen bujkáló rosszfiú,aszem rájuk is sor fog kerülni, ha a nép bedühöng.

     

    Most jöttünk meg a sétáltatásból Kormi kutyámmal, meg a 3 cicával, jönnek utánunk, te ha még láttál diszes felvonulást,hát ez az,és minden nap megcsináljuk. 

     

    Nem lehet itthon kapni fekete-fehér cirmos fonalat, bejártuk tolnát-baranyát, minden kis üzletet, még miattam a nagykerbe is elmentek,és sehol semmi, még egy ,,botos,, megigérte,hogy körül néz kicsit jobban, kedden menjek vissza. Mert az én drága kislányom, azt akar,és igen erőszakos,hogy neki akkor már más szinű nem is kell. Jól van fiam, majd ha lesz,akkor lesz,ha nem, akkor meg nem kapsz semmit.

     

    Vigyázz magadra, kellemes szép napot szeretettel

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (55)
    2011-10-20  15:23
  30. hus
    hus
    2011. október 21. 05:4972.

    Azt szolom, hogy Kina 10 ev mulva a legerosebb  katonai hatalommal is rendelkezhet majd, hiszen oriasi meretu hadihajokat epitenek.

    Nekem nem ujsag, meg az sem, hogy a fiu gyerekek oriasi szama sem hoz magaval sok jot, agressziv es eros hadserege lesz, Isten mentsen meg mindenkit toluk.

     

    A kerdes az, hogy akkor neki mer-e menni az USA-nak, vagy az Oroszoknak.

    Vagy, ha barmelyik orszagot a ketto kozul megtamadja, akkor az a ket orszag kozosen kepes lesz-e leallitani a kinai hadsereget.

     

    Mert azt egyaltalan nem kepzelhetjuk, hogy haboru nelkul ez a fold eletkepes lesz 20 ev mulva.  Eleg feszult mar igy is a politikai helyzet.

     

    Gadhafi epp ma ment at a masvilagra. Kerdes, mint amit Tova is irt, vajon hogyan tovabb ott is.

     

    Minden esetre eleg jol szorongatjak a Kozel - Keletet. 

     

    Kinat pedig azert nyomjak, mert az fejlodik a legjobban most, mindenki oda fektet be, mert ugy latszik az  a legbiztosabb  orszag most. Lehet, hogy igy keri meg az arat, hogy ott dolgoztassanak naluk nagy nyereseggel.

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (67)
    2011-10-21  05:20
  31. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 21. 05:3771.

    egyaltalan tudjak mar ki is az uj kormany? ugy ertem ki fia bornya!

     

    mellette vagy ellene lesz az USA-nak?

     

    mi folyik pl Egyiptomban? semmit nem hallok rola! 

    előzmény:
    Tova57 (65)
    2011-10-21  04:34
  32. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 21. 05:3570.

    A Kennedy fiuk mind (beleertve az elnokot is) nagy szoknya vadaszok voltak.

    most szegeny Kennedy lany volt az aldozat.

     

    de azert szerintem is ez ami most kibukott mar csak az utolso szalma szal volt, mint mondjak ami eltorte a teve hatat! 

     

     

    előzmény:
    hus (68)
    2011-10-21  05:27
  33. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 21. 05:3069.

    no ha mar igy belejottunk, EHHEZ mit szolsz?

     

     

    idezet a Forbes magazinbol:

     

    You may be surprised to learn that most countries outside of Western Europe, Canada and Australia get foreign aid from the U.S.

     

    This year the requested amount for Russia was $68.7 million. For China, it’s $12.9 million. A whopping $647.7 million has been allocated  for Nigeria.

     

    Even $20 million is set aside for communist Cuba.

     

    Again, these figures are the requested amounts for 2011

     

    Congress is still trying to figure out how much to spend during the current fiscal year–and they only include aid to be managed by State and USAID. They don’t include money that finds its way into these countries through U.S. regional foreign assistance offices or offices that deal with specific issues like health or agriculture. 

     

    Where does the money come from? Taxpayers, of course.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (67)
    2011-10-21  05:20
  34. hus
    hus
    2011. október 21. 05:2768.

    Hogy California miert all ilyen nem jol, nem tudom, nem ertem. Hiszen mi is fizetunk annyi adot, mint ok, meg az sem lehet kifogas. Hiszen latod, irtam ma eppen.  Fejlett ipara, kutato ipara, mezogazdasaga, szorakoztato ipara es sorolhatnam meg.

    Azt nem ertem, hogy miert nem talalnak egy kormanyzot, mindegy, hogy republikanus, vagy demokrata, aki osszefogna az egeszet es nem csak beszelne, hanem cselekedne is.  

     

    Arnold  Schwarzenegger megdolgozott 2 valasztasi gyozelme volt, ingyen , fizetes nelkul.  Azt mondta, hogy 36 milliot vesztett a kormanyzoagan.

     

    Na most kepzeld el, mint uzletembert. Ezt a 36 milliot mashova is befektethette volna es csinalt volna belole 100 milliot oreg baratjaval, 

    Warren Buffettel.  

     

    Aztan mit olvastam Warren urrol.  A ven csibesznek2 felesege volt. Igaz, az elso nem lakott vele, o csak hozzajart a regi szep emlekeket felidezni ket hetente.

     

    Schwarzenegger meg mint  jo ferj, ha a felesege nemet mondott, akkor o udvariasan megertette es pordult-fordult agyikoba  massal akkor, amikor a feleseg eppen elment otthonrol.

     

    De tudod mit, azert nagy a szememben, mert nem tagadta le a fiat, mint az ilyenkor szkos, hanem felvallalata. Igaz a hazassaga rament, de nem biztos, hogy amugy sem ment volna tonkre.  Azert jo nagy meglepetest kapott ez a Kennedy lany is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (61)
    2011-10-20  19:02
  35. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 21. 05:2067.

    az erdekes meg ebben az is volt, hogy azt mondta a kongressman hogy ez egy "csomag". Vagyis minden allam ami benne van kapja, nem lehet egyiknek igy masiknak ugy.

     

    felhozta Izraelt.

     

    Izrael kap... es ezzel a kongressman egyetertett...

    de ugyan akkor, ugyan ezt a masik osszes tobbi is! 

     

    mindegy hogy eppen a mindenkori kormany mit tesz azzal a penzzel.

     

    azert ez nagy baromsag! szerintem! 

     

    kongressman sem ertett egyet vele! 

     

    es ha meg nevetni is akarsz....ime:

     

     

     

    We give how much foreign aid to China? January 24, 2011 

    You’re thinking: “it’s got to be zero, right?” Right? No way we could be giving foreign aid to China.

    Well, think again:

     

    While Chinese President Hu flaunted his country’s power during his Western tour, his No. 2 economy raked in billions in Western aid. That’s right. We’re still subsidizing China. Why?

     

    According to the Organization for Economic Cooperation and Development, foreign aid to China totals $2.6 billion a year. The biggest donor is Japan, followed by Germany, France and Britain, then the U.S. All of these countries, meanwhile, are in debt to China and running massive deficits.

     

     

    A few facts:

    Beijing spends at least $100 billion a year building up its military and training the world’s largest army.It spends billions more on a space program.It spent tens of billions on the 2008 Olympics.It holds some $2.5 trillion in foreign reserves.It boasts the world’s most billionaires after the U.S.----------no husika...ehhez mit szolsz?????????   

     

    előzmény:
    hus (66)
    2011-10-21  04:56
  36. hus
    hus
    2011. október 21. 04:5666.

    " kiderult hogy 158 allamnak adunk foreign ads- tobb szaz billiot...  "

     

      Hat ha ez igaz, akkor majdnem a vilag  osszes orszaganak ad az USA segitseget.   Le a kalapot akkor.

     

    Gondolod, ha pl. egy afrikai orszag kap segitseget az USA-tol, akkor a vezetoin kivul az emberek is tudjak?  

    Szidni mindig kell valamelyik orszagot, miert is ne az USA lenne az?

     

    Na latod, ezert nem tudnek egy rossz szot sem szolni az USA-ra.

    Negaivumuk is van, de sokkal, de sokkal tobb a pozitivum a vezetokben, mint nagyon sok orszag vezetoiben.

     

    Szerencsere az embereknek meg tudtak adni ezt a nagyon jo korulmenyt, aki tudta kihasznalta, aki nem, az duzzogott, hiaba ott szuletett. 

     

    Elmekszel amikor a magyarok is felvettek kolcsont mas orszagoknak?  Na ki lett mar fizetve a kolcson, vagy csak halmoztak ra?

     

    Tudod az zavar, hogy amikor a II.vil.hab. volt, nagymamam meselte, hogy mennyit dolgoztak Pesten a raktak rendbe a varost, teglakat tisztitottak, meg mar el is felejtettem meg miket csinaltak honapoig ingyen, mert penz nem volt, sem ennivalo, csak a rombadult varos.  Nem nagyon hallom itt, hogy megemlitenek, csak azt, hogy a mostani idosebbek annyi nyugdijat kapnak, mint a dolgozok.  

     

    Aztan 56 utan is annyit kellett dolgozni ingyen a szuleimnek. De meg szerencse, hogy eletben maradtak. Akkor ott elni a baj kellos kozepen sem volt mindegy.

     

    Na kicsit elbeszelgettem itt a jelenbol szepen visszamentem a II.vil.haboruig.  Visszabb mar nincs kedvem menni, pedig a nagyapam az I. haboruban igen szep szal legeny volt. Tortenete is volt .

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (63)
    2011-10-20  19:23
  37. 2011. október 21. 04:3465.
    Gadhafi nincs tobbe'Most aztan mehetunk nagytakaritast csinalni, pe'nzelni az uj kormanyt, habar sokak szerint nekik kellene vissza fizetni amiert segitettunk nekik. Kivancsi vagyok milyen demokracia es be'kesse'g lesz ezutan Libyaban.  Remelhetoleg nem a muszlim brotherhood kerul hatalomra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  38. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 20. 19:2864.

    en amit a szakszervezettol latok, nagyon elitelem!

     

    en sosem voltam szakszervezeti tag, meg nem is leszek soha, semmivel nem kulonbek mint a maffia... (marmint a vezetok, termeszetesen) 

    amit muveltek az iden pl Wisconsinban, hat az is csak a butak tomeges felrevezetesevel volt elerheto :( 

    előzmény:
    hus (60)
    2011-10-20  18:40
  39. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 20. 19:2363.

    meg egy jo kerdes feljott

     

    miert ad az USA ennyi orszagnak penzbeli segitseget?

     

    no kerlek ez igen erdekes valasz volt, megint a kongressman-unk egyetertett a kerdezovel...

     

    kiderult hogy 158 allamnak adunk foreign ads- tobb szaz billiot... 

     

    amit ugye KOLCSOLBE KAPUNK ....

    es akkor ezek kozul az allamok kozul nagyon sokan GYULOLIK AZ USAT, es ellenunk szavaznak az ENSZ-ben, es ellenunk vannak ugy altalaban.

     

    no de ugye, tudjuk, ez IS politika, es ez sosem fog megvaltozni! 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  40. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 20. 19:1762.

    no egy kicsit a town meetingunkrol:

     

    (nalatok is van ilyen???) 

     

    kerdeztek kerdest, es valaszoltak billentyu lenyomassal akik a telefonon benn voltak a conferencia call-on...

     

    2 erdekes kerdes/valasz volt

     

    1. safe-nek talaljuk a mexicoi hatart?

       a tobbseg - 90% felul - ugy valaszolt hogy nem!

     

    es rogton jott is a kerdes:

    miert van az hogy tobb penzt kuld az allam mas allamoknak, penzben es ember eroben hogy azok hatarat vedje, mint a sajat????

     

    igen jo kerdes, es kongressman-unk egyetertett, hogy nem helyes. 

    mert ugye a mexicoi hatarunkon ejjel nappal aramlik be az illegalis, mert meg a kedves elnokunk is azt mondta, hogy az arizonai governor wrong! amikor akik HIBAZIK, SZABALYTALANSAGOT KOVET EL, igazoltatasnal kerhetik az ittartozkodasi engedelyet, ezon olyan jo izuen elviccelodott hogy hogy is kepzel ilyet Arizona hogy ezt megteheti.... 

     

    ugyan akkor elkuldenek - mondta egy aki behivott Afganisztanba fiatal katonakat, es ott halnak meg, hogy az afganisztani hatart VEDJEK!

     

    POLITIKA... ugye tudjuk!

     

    2.  kerdes adoztassak e meg a "gazdagokat".... 

       a tobb valasz az volt hogy ne!!!!

    akik viszont igennel valaszoltak, ugye azok azok akik KAPNAK... es ugy gondoljak miert is ne tobbet, es miert is ne mas zsebere!

     

    gondolom az en valaszom tudtad: en nemmel valaszolok MINDEN ado emelesre!

     

    mellesleg akik 300 ezeren felul keresnek azok jelenleg 37% a jovedelmuknek oda kell hogy adjak, hogy az "okosok" dontsenek mire kell kolteni!!! 

     

    en meg ugy gondolom, hogy meg szegeny ember soha senkinek nem adott munkat amibel mas meg tud elni, ez egyik

    a masik pedig amikor O elvtars vagy B Streissand vagy W Buffet azt mondja hogy igen, a milliomosok fizesenek tobb adot, nem ertem MIERT NEM FIZETNEK? KI AKADALYOZZA MEG OKET, HOGY HA UGY TETSZIK MINDEN PENZUKET BETEGYEK A KOZOS KALAPBA????

     

    szerintem csak a nagy liberalis pofajuk jar! en ugy gondolom...

     

    mert meg majd el is hiszem, hogy a milliomos B Streissand vagy Obama cuculizmusban akar elni, es allambacsitol lakast kapni, abban lakni..meg welfar csekken....

     

    ja...persze...

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  41. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 20. 19:0261.

    latom kozben itt voltal, en meg elmentem, mert kaptam egy telefont a helyi kongressman hivott, town-meeting conferencia hivason keresztul.

     

    tobb 100-an voltak rajta, kerdezhettel amit akarsz, es a kongressman valaszolt.. 

     

    majd irok egy temat amit felhozott, de most hogy folytassam amit abba hagytam , hogy miert is van Calif problemaban, es miert is nincs Texas..

     

    mivel ugy gondolod hogy a politikusok nem hibasak

     

     

    "There is a reason that four out of five private sector jobs created in America from 2005 to present were in the state of Texas," said Perry.

     

     

    He was brutally honest about the state of California and quick to point out what he thinks California state leaders are doing wrong."You have a government that is dysfunctional.

     

    You're over-taxing, you're over-regulating, you're over-litigating," said Perry.

     

    Cloye and Bob Jones of La Jolla said they are big Perry fans."I am attracted to that because our state here isn't being quite as successful," Cloye Jones said.Bob Jones said, "I think California can take a little lesson from Texas that they are so pro-business and California loses businesses to Texas about every day.

     

     

    "Perry believes part of the reason his state is doing so well has to do with taxes. The sales tax rate in the Lone Star state is 6.25 percent, while California's is 8.25 percent. California's corporate income tax rate is 8.84 percent, while in Texas it's just 1 percent."Until they get their act together we're going to be out here recruiting businesses every day," said Perry.

     

    ------

    vagyis, ujabb bizonyitek hogy tobb penzt elvenni attol aki megdolgozik erte NEM VALASZ A PROBLEMARA!

     

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (58)
    2011-10-20  18:04
  42. hus
    hus
    2011. október 20. 18:4060.

    Itt vagy Houstonkam, de jo latni teged.

     

    Nekem meg mennem kell mar. Hiaba probalok ide ulni napkozben, jottek is ertem. Pedig milyen jo lenne most trecselni egy kicsit veletek.

     

    Egy prblema van ezzel a szaporulattal. Igen, tulajdonkeppen igazad van, tobb mindennek kellene fogyni, de mivel a technika vivmanyai gyorsan fejlodnek, nincs annyi munkaerore szukseg. Itt van a problema kezeitcsokolom.   Mindenki hozza van szokva a nagyobb haszonhoz es ezt csak ugy lehet elerni, ha olcsobban dolgoztatnak.

    Igy jon be Kina es India munkaereje USA-van.

     

    USA nagyon jot akaart az embereinek es magas orabereket probalt adni addig amig birta.

     

    Most egy fiatal es vegzett tanulonak ehhez helyzete van. Munka sem sok, a hazvasarlas is nehezebb, mert olyan magasak a hazarak (itt), mindennek az ara 30%-kal megemelkedett es ez joindulat reszemrol.

     

    Szakszervezet pedig probalja tartani magat amig tudja es az emberek "erdekeben" dolgoznak, allitjak.  Kozben ugyes osszejatszassal, ha hirdetnek 2-3-4 hetes sztrajkokat, akkor szepen le is vittek az orabereket a vedenceiknek.   Munkat ok sem tudnak biztositani, ok csak harconi tudnak igy.

     

    Mennem kell.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (58)
    2011-10-20  18:04
  43. hus
    hus
    2011. október 20. 18:0759.

    Na most meg kellett neznem, hogy mirol is irtam annal a hozzaszolasomnal.

     

    Bozse igazan olyan artatlannak erzem magam.

     

    Valaki bejott ide es erdeklodott, hogy 2 eve itt el es nem talalt hasonlo  angol  forumot, mint ez.

    Probaltam ajanlani, hogy probalozzon meg, hatha sikerul.

    Mert miert is kell feladni az embernek a vagyat.

    Ajanlatom azert gondoltam jonak, mert a kanadai lelkeknel tobb lehetosege van helyes valaszra, hiszen tobben vannak ott.

    Van meg a koromreszelgetos, ahol vannak kanadaiak, azt is irhattam volna, az is igaz, de azok a lanyok is jarnak a kanadai elkekhez.

     

    Te erted ezt, hogy mert vagyok olyan, hogy meg a nyelvet is ram kellett nyujtania?  De igazan kerestem volna valamit a szamara, ha tudom az erdekeltseget.   Nem gunyolodtam en a kanadas topikkal egyaltalan.

     

    Kepzelt epp a multkor is az tortent, hogy Andrea erdeklodott, valaszoltam neki eppen kirandulast ajanlottam neki es o is azt hitte, hogy azert ajalottam ot, mert talan gulyolodom.  Eszem agaban sem volt.

    Tanal kivulrol ugy nezek ki, ilyen utalatosnak?

     

    Kar, kar nagy kar.

     

    Vandorlelkeket ugye nem fogjuk kibeszelni. Meg az oda irokat sem, igaz?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_450656 (53)
    2011-10-20  08:59
  44. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 20. 18:0458.

    egyetertek azzal, hogy az emberek azt veszik csak (talan) ami eletszukseglet.

     

    de ha tobb maradna a kezukbe, amikor mar nem CSAK az elet szukseglet van, az atlag ember nem sporol Nem ugy mint a japanok, akik arrol hiresek hogy a fizetesuk 20% sporolt.. egesz mas szemleletu emberek. 

     

    az hogy nincs munka, a kerdes talan az lenne hogy miert? hiszen mint irtad, a fold lakosaga megtobbszorosodott... tobb cipo, ruha, kaja kell..

     

    hogy tortent hogy a vilagnak CSAK egy bizonyos reszen erdemes termelni???? mire fel a szakszervezetek hatalma, ha amit elernek, azzal szinte roncsoljak a gazdasagot, mert a termekek nem versenykepesek a piacon. Mert amig "kiharcoljak" hogy az amerikai munkas 65 dollart keressen, amig perelik a WalMart-ot, mert nem fizet eleget, addig a masik felen a kicsi foldgombunknek nincs szakszervezet, de van olcsobb munkaero. Tehat versenykepes. 

    Es mit csinal a nagy corporation? elmegy!!!!

     

     

    jo pelda erre hogy a texasi governer hogy szerez vallalatokat Californiabol... ami BROKE... es Texas...NEM!!!!

     


    "I'll be leaving here and talking to business men and women about relocating to the state of Texas," said Perry.When asked which ones, he replied, "I can't tell you."Unlike California, Texas has a healthy, balanced budget and leads the country in job growth."There is a reason that four out of five private sector jobs created in America from 2005 to present were in the state of Texas," said Perry.He was brutally honest about the state of California and quick to point out what he thinks California state leaders are doing wrong.

     

    előzmény:
    hus (51)
    2011-10-20  06:15
  45. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 20. 15:3957.

    nehez helyzetben vannak a poltikusok is. Hiszen probalna mindegyik a legjobbat es legszebbet megteremteni az orszaganak.

     

    no ezzel sem igen ertek egyet, megmondom miert!

     

    nezem a hireket...

     

    politikusok csalasait!!! el...a nep altal fizetett adobol... KIRALYT jatszani!!!

     

    afrakai kollegaktol tudom, hogy ott aztan meg csak tudnak a politikusok fertelmesen csalni, mindent bezsebelni!

     

    nezd meg Mexicot!

    maga a "hogy kell a nepet szegenynek tartani, es kozben meggazdagodni korrupcio altal" mintakepe!

     

    de a ...most hirtelen a pecsi varosatyak jutnak eszembe, akik ugy el vannak telve maguk jo munkajatol, hogy nem hogy evente, nem hogy havonta, meg csak nem is hetente, de NAPONTA KETSZER jutalmazzak magukat! MILLIOKKAL! 

     

    es a mi politikusaink? ok sem mennek tanacsert hogy kell adot csalni... lasd TREASURE SECRETERY urunk atyankat! Probalnal te csak ugy 30 ezerrel kevesebbet befizetni! 

     

    es amikor draga megbecsult elnokunk kedves kis felesege az AIR Force hasznalva (es biztos hogy a tobbi elnoknel is igy volt!) kis csaladjaval, es unokatesokkal, baratokkal atlatogat egy kis nyaralasra Spanyolba... 

     

    Es akkor mar meg sem emlitem melyen tisztelt Gore elvtarsat, aki aki a kis magan jet-jevel jarja az utat, es arrol predikal hogy kell biciglivel jarni hogy kevesebbet fogyassz, mikozben a soforje otthon nem gyozi szepen tisztaba tartni, fenyesen, hogy ragyogjon a 6 SUV a garazsban.

     

    Vagy Kerry hol tartja a kis magan yacht-jat, hogy ne kelljen ra adot fizetni!

     

    hogy szorakoztatjak a neptol beszedett penzen "titkos baratnoiket" ahogy  sorban buknak le melyen tisztelt  senatorok, governerek, stb.

     

    hogy csak egy par peldat hozzak fel...es akkor mar a nagy dolgokrol nem is beszelek...

     

    most mennem kell, de majd jovok kesobb... 

    előzmény:
    hus (51)
    2011-10-20  06:15
  46. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 20. 15:2756.

    tudod ezzel a mit tud az USA tenni.... ezzel is baj van!

     

    mert ez az egyik ok amiert pl odaat a tengeren utaljak. Mert hogy mit pofazik bele mindenbe. 

     

    pl most volt - az utobbi 6 hetben nem tudom hol allnak - ez a a sziriai buli. Biztos mutattak nalatok is, az embereket lotek mint a verebeket a kormany es megis amcsi zaszlot egettek, es uvoltoztek, hogy bele ne probaljon az USA avatkozni. 

    vagyis NEM KELL A SEGITSEG!

     

    erre ugye mit mond aki igy is ugy is utalkozik? 

    no persze, ott nincs olaj... nem segitenek!

     

    you can NOT win!

     

     

    előzmény:
    hus (51)
    2011-10-20  06:15
  47. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 20. 15:2355.

    de jo hogy raszantad magad es eljottel kozenk!!!

     

    tudod nem csak USA politikarol van itt beszelgetes, hiszen latod, hus is mas allamban el. Inkabb talan ugy mondanam hogy hasonlitgatunk, hogy megy itt, hogy megy ott, meg most majd toleg meg amott :) 

     

    es meglatod, hogy TELJESEN EGYFORMAN!

     

    ezt onnan tudom, hogy baratnommel rendszeresen beszelek a skype-on, es amikor panaszkodunk azokra akik az eletunket iranyitjak, kiderul hogy altalaban egyik kutya, masik eb!

     

    hus sokkal megertobb irantuk, majd meglatod, sokszor probalja oket "megvedeni" hogy szegenykek, igazan nem tehetnek a dolgokrol, hiszen ok IS csak aldozatai a "korulmenyeknek"

     

    en meg ugy gondolom, hogy OK teremtettek meg a korulmenyeket... igy aztan oket okolom sok mindenert!

     

    de hat azert hivjak beszelgetesnek, hogy megbeszeljuk te hogy latod, en hogy latom, meg ok hogy latjak! marmint akik idonkent beszolnak! okosokat!!!!

     

    orulok hogy sikerult a salad, es masnak is!

     

     

    remelem nem csak olvasni fogsz minket! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_450656 (54)
    2011-10-20  09:06
  48. Torolt_felhasznalo_450656
    Torolt_felhasznalo_450656
    2011. október 20. 09:0654.

    Szia Houston

     

    Örülök,hogy látlak, és már nagyon hiányoztál, kicsit majd ha rá érsz és nem lesz annyi elfoglaltságod, akkor remélem,hogy felélénkíted színes hozzászólásaiddal a topikot, hus-sal együtt, mert imádom olvasni írásaitokat.

     

    Igen bizony, MO-n nagyon magasak az árak, most megint emelik a benzin árát, és azért nyilván mert fogy,és kevés van belőle, de az nem érdekel senkit,hogy a jenkik hatalmas kocsikkal járnak és azt aztán meg kell tankolni.Mindenki a közösből vesz, kinek é rtékesebb a pénze,kinek nem. Erről a világpolitika tehet. Amit a kommunizmus elcseszett,azt még mindig nem hevertük ki, és azt hiszem soha nem is fogjuk. Meg még rátettek egy-pár lapáttal, úgy hogy van mit fizetgetnünk még az ükunokáinknak is.

     

    Képzeld el, abból a bizonyos sálból egyet már megkötöttem, felvettem a rendeléseket az ünnepség utáni ebédnél, rendes adag bejött belőle, úgyhogy kötögethetek. Most kutakodtam fekete-fehér mintás után, egyenlőre nincs sehol, de ma ment ki a bolt vezetőjének a lánya törökbe,és mintát vitt magával, fel van írva,hogy milyen kell, és holnap mehetek is megnézni,hogy sikerült-e. Ennél jobb helyet nem is találhatott volna, mert onnét származik az is, amiket eddig vettem, bár a tiéd mind2 oldalon cirmos, és ez meg csak szimpla, de ettől még gyönyörüségesen finom tipi-tapi meleg sál lett.

     

    Pusszantás néktek szeretettel Szép napot ha megébredtetek

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (48)
    2011-10-19  18:28
  49. Torolt_felhasznalo_450656
    Torolt_felhasznalo_450656
    2011. október 20. 08:5953.

    Szia hus

     

     

    Bocsánat,hogy belekotyogok, de teljes mértékben egyet értek a hozzászólásoddal. Csak megtalálja a foltját, és úgy látom sikerülni fog neki.

    előzmény:
    hus (35)
    2011-10-14  06:31
  50. hus
    hus
    2011. október 20. 06:5752.

    Nalunk az egyik ado 13% HST, nagyon meg vagyok vele elegedve, igazan megkerik minden kedves vasarlotol azt, amit adni tud.

    Igy van, minel tobbet vasarolsz, annal tobb adot fizetsz.

    Munkadij utan is fizetunk HST-t.  Ha egy ugyvedi szamla

    pl  $ 3,500.00 akkor arr szepen rafizetunk = 13%-ot. Tiszta elvezet.

     

    Ha eladjak a hazadat, akkor a real estate ember munkajaert  is ki kell szepen fizetni  a 13%-ot.

    Ha egy haz 1 millio, szamold ki, ha az kozvetitoi ar 5%-os. Szep penz az is az allamnak.  Most meg jol megy az epitkezes egy darabig,  habar kicsit lelassult az eladas.  Kovetkezmenye mi? Ugye tudod.

     

    De jo hir, hogy a kocsik eladasa jobban megy, mint a mult evben.

     

    Ami viszont meglepett a napokban egyre tobb uzletet latok becsukni.

    Nem birjak fizetni a fenntartast, mert nem keresnek annyit, mint amennyi a dolgozoknak jarna fizetes. Szerintem itt lesz a problema.

     

    Egy par ev meg kell, hogy az idosebb korosztaly levonuljon a terkeprol munka ugybol kifolyolag es atadjak a helyuket a fiataloknak, akik a jobb vasarlok es koltok. Nekunk mar nem sokat kell kolteni, igaz?

    Befektetni pedig mar kevesebbet lehet, bizonytalan minden, meg az arany ara is.

     

    Na nem daralok neked tobbet, biztos nagyon el vagy foglalva, hiszen csak eppen haza ertel. Csalad, haztartas, elmaradasok potolasa az is idoigenyes.

     

    In the year 2525.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=xbKRHIYgmLM&feature=related

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (46)
    2011-10-19  16:55
  51. hus
    hus
    2011. október 20. 06:1551.

    A gazdasagi helyzet jelenlegi allappotaban nem tudom mi lenne a legjobb, de nagyon sokan vannak igy vele.

     

    Igaz az, amikor  adot emelnek, akkor automatikusan elveszik  a lehetoseget a vasarloktol, mert kevesebb penzt lehet kolteni.

     

    Viszont a mai penzugyi helyzetben, amikor a munkalehetoseg sem olyan, mint 5 evvel ezelott, amikor munka sincs, akkor mindenki visszaszoritja a vasarlasait es az alapveto cikkeket fogja vasarolni, a letszukseget is egyben. Luxusra csak a gazdagok fognak kolteni. A felesleges dolgokert nem fognak sorba allni az emberek.

    Az szamunkra (emberek) az elelmiszer lesz a  legfontosabb, a viz, a fold, a levego es azok a korulmenyek, amik szuksegesse teszik a termeleset ezeknek a fontos eletfelteteleknek.

    Ha hozzavesszuk azt, hogy az utolso 30 evben a fold nepessege megduplazodott az egy masik csemege, hogy melyik orszag mire kepes politikailag, erkolcsileg es emberileg megtenni sajat es mas orszagokert.

     

    Mit tud az USA es a G20 orszagok tenni, tanacsolni, elore kiszamolni a lehetosegeket, mikozben az emberek a mindennapjaikert kuzdenek, nem tudom.

     

    Ezert mondtam azt, hogy nehez helyzetben vannak a poltikusok is. Hiszen probalna mindegyik a legjobbat es legszebbet megteremteni az orszaganak.

    A kerdes, hogy hogyan. Hogyan tovabb.  Az USA meg tudja-e forditani a jelenlegi allapotat, vissza tudja-e szerezni a gazdasagi hatalmat, mert a politikai meg mindig meg van nekik.

     

    Mikozben neztem tegnap este oket, erre is gondoltam.  Igazan probalna mindegyik republikanus jelolt a maga  altal elkepzelt legjobbat az orszagnak.

    Errrol most eszembe jutott a pici unokam, aki a halaadas  vacsoraja minden finomsaga mellett elkapta a cranberry szoszt es azt valasztotta.

    Semmi mas nem erdekelte egy darabig csak az a szep szine.

     

    Nem tudok kepet feltenni, azt probalja nekem mondani ez a szerkezet, hogy nem tettem fel kepet.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (46)
    2011-10-19  16:55
  52. hus
    hus
    2011. október 19. 21:3650.

    Szia neked is es jo olvasast.

     

    Orulok, hogy tetszett a kis teknos, pici es erosen nekiallt dolgozni, azert is tettem fel mint erdekesseg.

     

    Nalunk korabban van a halaadas, mint az  USA-ban, viszont nekik ez sokkal nagyobb unnep, mint nekunk.

     

    Unokaim keszitettek  a kepen lathatokat, ok igy vartak a vendegeket.

     

     

     

    Jo olvasast tovabbra is, ha van idod ra.

     

    Koszonjuk a jokivansagokat is, probalunk bekesen egymas mellett elni.

     

    Mi tudunk reg ora, neha kapunk kotossszkodos hozzaszolast, mint ahogy olvastad is, de az is szeretetbol jon.

     

    előzmény:
    BDia (47)
    2011-10-19  17:59
  53. hus
    hus
    2011. október 19. 21:2449.

    Nagyon orulok, hogy megerkeztel. Mint ahogy irod, a legjobb otthon.  Megszoktuk az itteni mindennapjainkat es ugy elvezzuk, ahogy van.

    Remelem jol kipancsikaltad magad es kiaztattad az aztatni valodat.

    Edes kis csontjaidra gondoltam termeszetesen.

     

    Lanyomnak a belvarosba kellett mennie reggel, igy nalunk aludt Cukorbaba.  Mar 9:10-kor villanykapcsolas es egymashozbujas volt,hamar elaludtunk mindketten.  Egyszer csak felig-meddig szokatlan horkolasos szuszogasra ebredtem es nem tudtam tovabb az agyba maradni, lejottem TV-t nezni.

    Akkor ment a republikanusok vitaja.  Nehez dolguk van nekik is.

    Ha lemorzsolodnak majd mas lesz a hangulat es  maskepp latjuk mi is a helyzetuket.  Meg a vilaget is.

     

    Olyan nehez most mindenhol.

     

    Nem  sok idom van most, csak bekoszonok neked, mert egy megbeszelesem van valakivel, utana a lanyomhoz megyek, mert a masik picit zongorara viszi es amig a felje haza nem er  addig ott leszek naluk.

    Este 7-kor pedig talalkozunk valakivel.

     

    Majd sietek minel elobb ide erni hozzad.

     

    Addig  is .

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (45)
    2011-10-19  16:50
  54. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 19. 18:2848.

    szia

    igen, teljesen igazad van, hogy a legjobban ugy lehet megismerni egy orszagot, hogyha tudjuk hogy zajlanak a HETKOZNAPJAI!

     

    nem tudom te hol elsz, de ha van kedved, teljesen mindegy, szolj hozza hogy te hogy latod, miutan en ugy latom, teljesen mindegy hogy eppen melyik orszagrol van szo, a PROBLEMAK ugyan azok!

     

    Mo-on ugy mondtam nekik, kis orszag, kis problema, USA nagy orszag, nagy problema.

     

    persze nem az orszaggal van a baj, az gyonyoru, ugy Mo mint Canada mint az USA

    akik iranyitjak, ott van a bibi!

     

    mindegyikben a politikusok tobb problemat okoznak mint jot!

     

     

    előzmény:
    BDia (47)
    2011-10-19  17:59
  55. 2011. október 19. 17:5947.

    Sziasztok Hölgyek!

    Hát csak gondoltam szólok, hogy igenis van aki olvas.

    És éppen attól nem unalmas, hogy a hétköznapi életről szól.

    Láttam a kritikát amit kaptatok.

    Én erre azt mondom, az USA vagy Canada vagy bármely ország leginkább az embereken keresztül ismerhető meg.

    Mi ha utazunk, akkor a hétköznapi életben, utcákon, boltokban próbálunk asszimilálódni, beszélgetni.  Így sokkal többet tudok meg egy népről, mintha végignézném az útikalauzokban felsorolt templomokat.

     

    Tetszettek a képek, a kis teknős az eperrel, meg az őszi tájak.

    És csodálkoztam, hogy ilyen korán van hálaadás? Sosem tudtam megjegyezni, de boldog hálaadást Nektek, és minden jót!

    Peace :)

     

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  56. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 19. 16:5546.

    vita topik:

     

    szerinted jo e az az orszagnak, ha mindenkit megadoztat, egyre jobban?

     

    vagy, amiben en hiszek, hogyha kevesebb adot szednenek el a neptol, jobban menne a gazdasag, mert az emberek nagy tobbsege nem sporol, hanem VASAROL!

     

    es ha van mibol vasarolni, tobb termek fogy, es ha tobb termek fogy, lehet ujbol termelni.

     

    (foleg ha ez a termek idehaza lenne eloallitva, meg akkor is ha valamivel dragabb lenne) 

     

    mi a velemenyed??????

     

    adoztassuk a gazdagokat

    vagy flat tax? (vagyis mindenki annnyi adot fizetne amennyit vasarol, termszetesen, akinek tobb penze van, tobbet vasarol, tehat tobb adot fizet... ez lenne "igazsagosabb", ha van egyaltalan igazsag, de legalabb logikusiabb...szerintem ) 

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  57. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 19. 16:5045.

    megcsodaltam a kepeidet... es a kisunokad!

     

     

    egyenlore ugy el vagyok maradva a restanciaval, hogy szohoz sem jutok. 

    A hirekkel is probalom magam utolerni, mert mint legtobb ember, most en sem tudom mi folyik korulottem. 

     

    Ismered ugye azt a mondast, hogy mindenhol jo, de legjobb otthon!

     

    en is igy vagyok!!!! 

     

    ma csak egy par perces bejatszas lattam a tegnapi las vegasi "vitabol". Szerintem tul sokan vannak a jeloltek. 

    Mindegyiket ha meghallgatod, van ami jo lenne... mindegyiknek van kis "hibaja" is. 

    Nagyon kivancsi leszek ki kerul ki gyoztesen. 

     

    minden esetre egy biztos, akarki lesz , ennel rosszabb mint most mar nehezen lehet.

     

    ma hallottam egy R szenatort, arrol beszelni miert a sok tuntetes. 

     

    nagyon jol mondta, a lenyege, hogy tul hosszu ideig tul jol eltek az orszagok nepei...a semmibol..illetve a kolcsonokbol.

    VEGE! 

    kiurultek a penztarcak, es vege a nem megalapozott anyagi joletnek.

     

    es EZ senkinek nem tetszik!

     

    aztan van a TOMEG, akiket valakik jol felbuzdidva az utcara terel, tablakkal... ADOZTASSATOK A GAZDAGOKAT!

     

    es nem tudjak szegenyek, hogy igen, lehet vallalatokat, bankokat adoztatni, de a vegen kinek a hatan csattan az ostor? 

    termeszetesen a nep hatan, akik megveszik a termeket (ami dragabb lett) akik felveszik a kolcsonoket, ami magasabb kamattal jon.

    A tudatlanokat nagyon konnyu felrevezetni! 

     

     

    előzmény:
    hus (43)
    2011-10-18  05:34
  58. hus
    hus
    2011. október 18. 08:2544.

    Megtartottuk igen a Thanksgivinget, jol ereztuk magunkat, mint mindig.

    Egy kis szint adtunk az osz melle.

     

    Holnap nem vagyok itthon nappal, majd este megint benezek hozzad.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (42)
    2011-10-15  08:15
  59. hus
    hus
    2011. október 18. 05:3443.

    Lehet, hogy igazad van es azert nem latok olyan sok kotos nenit, mert nem jarok koto klubba.  Majd lesz ra idom, ha  megelem.

     

    Nem sikerult a kotos delutan kicsi kis Borsoszememmel, nem erezte jol magat, nagyon kelletrt a nozijat torolni, de szerencsere nem volt lazas.

    Jot jatszottunk, olvastunk es masnap reggel kiflit keszitettunk.

     

    Egy nagyon kedves ugyfelunk, a nagymamija magyar volt, kerdezte, hogy tudok-e kiflit kesziteni.  Mas napelkuldtem a ferjemmel egy par darabot, sosat, makosat es szezam magosat.

    A csalad is megorult neki, a ferjem belekostolt es megdicsert.

    Ezt nagyon birom benne. Nem szereti a gombocot, a sztrapacskat, a langost, fustolt kolbaszt, nem is magyar ember ez.

     

    Setaltunk a lanyokkal a hetvegen.  Igy telt el csendesen es nem a vartnak megfeleloen kotestanulassal.  Gyonyorkodtunk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (39)
    2011-10-14  08:44
  60. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 15. 08:1542.

    Hat minden esetre igen erdekes lesz hogy lesz e eleg agymosott hogy megegyszer O bejusson. Hiszen allitolag minden csak penzen mulik.

     

    marpedig O eleget osszeszedett mar most. :(((

     

    multkor itt lattam egy kis rovid filmet arrol, hogy melyik elnok honnan szerzett penzt  (europai elnokokrol volt szo)

     

    es bizony a "piszkos Fred" kez benne van majd mindegyikbe..

     

    foleg afrikai orszagokbol jon hatalmas osszeg...stikaban persze!!!!

     

    beigert szerzodesek formajaban!!!!!

     

     

    no majd meglatjuk, a vak is azt mondta! :)))

     

    előzmény:
    Tova57 (41)
    2011-10-15  04:13
  61. 2011. október 15. 04:1341.
    Nekem is szimpatikus Cain, nincsen gyakorlata de O-nak sem volt tul sok. Sok esetben nem a gyakorlat szamit hanem a common sense. Clinton mondta egyik nap hogy O 1 even belul mar nem fog javitani a gazdasagi helyzeten.  "Barack nyila's" idejenek vege lesz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (38)
    2011-10-14  08:37
  62. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 14. 10:2940.

    igen, beszelnek rola, allitolag a budgetet nem fogadtak el a libik..

    erre a kormany megbukott, elovalasztasok lesznek, de addig akik most megbuktak megigertek hogy kitisztitjak a kormanyt a libiktol akik megbuktatak oket.

     

    no most a magyarok ennek csak azert nem orulnek, mert aki ugy nez ki  nagy eselye van visszajonni, az valami Fico nevu pasi, aki melysegesen es nyiltan gyuloli a magyarokat.

     

    tehat nekik ez nem jott jol.

     

    tudod hogy van, nalunk legalabb is az USA-ban, a libik szeretnek , akarcsak O tette 2.5 evig NO BUDGET... csak koltsuk esz nelkul, mert akkor szeret minket az a tobbseg aki csak a tenyeret szereti nyujtani, hogy kapjon.

     

    no most ahogy sorban jonnek be az europai orszagok...a bukasba... ugy jonnek a szoc kedvezmenyek elvonasai!

    ez pedig a nepnek nem tetszik!

     

    ELHISZEM!

     

    előzmény:
    hus (36)
    2011-10-14  06:45
  63. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 14. 08:4439.

    :))))

    (itt nem tudok smilikat betenni)

     

    az a holgy aki nekunk a kotes klubot vezeti, csodas dolgokat kot.. es igen, ujra csavaras nelkul... es igen... BALKEZZEL !

     

    de nagyon jol csinalja.

     

     

    ezt azt hiszem rosszul tudod, nagyon sokan vannak kotes klubokba, es nagyon sokan kotnek. Persze inkabb akik nem dolgoznak, vagy nyugdajasok.

    Sot....

    a klubok rendszeresen kotnek es adnak

    kis sapkakat - az ujszulott osztalynak

    a cancer pt-nek

    es takarokat kulonbozo helyekre - (termeszeti csapas sulytotta varosokba)

     

    a youtube-on MINDENT megtalalsz... mintakat es hogyan azt is!

     

     

    előzmény:
    hus (32)
    2011-10-14  06:02
  64. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 14. 08:3738.

    szia Tova

    gyere gyakrabban, itt nem fogjuk megengedni a nem megfelelo hangnemet.

     

    igen, ezt mar , sajnos kezdjuk megszokni..

    csak akkor vagy fasiszta, racista, szelso jobbos akarki ha Obama elvtarsrol mondod meg az igazsagot.

     

    de mindenki mas , hiaba fekete, ha konzervativ.... akkor az buta, egy senki, semmi gyakorlata, stb. stb.

     

    szomoru!

     

    valami!!! oka biztosan van!

     

    valakik nagyon akarjak hogy O maradjon ott .... ha megtehetnek... orokre!!! :((((

     

    En is hallottam mar Caint beszelni, nekem nagyon szimpatikus.

    Legalabb tudja mirol beszel... mert O nagy szavakon kivul, meg vagyon ujraelosztason kivul nem sokra volt kepes.

    EZT persze egy bizonyos reteg nagyon "ette"

    előzmény:
    Tova57 (30)
    2011-10-14  02:15
  65. hus
    hus
    2011. október 14. 06:5437.

    Egyebkent, hogy lasd milyen edes vagyok probaltam volna a kedvedbe jarni, hogy ajanlok valamit, rakerestem a nevedre, de ezt talaltam:

     

    http://www.nlcafe.hu/felhasznalok

     

    Tehat meg ki sem tudtam figuralni erdeklodesi korodet.  Vagy megis? 

     

    Mostmar biztos, hogy magadra vagy utalva, neked kell megtalalnod azt a helyet, ahol jol erzed magad. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624432 (27)
    2011-10-13  17:42
  66. hus
    hus
    2011. október 14. 06:4536.

    Ne is mondd. Akkor azert reklamalt az EU, hogy mar ki voltak segitve, most megint kapjanak egy csomo penzt, hogy felelotlenul elkoltsek?  Nem jo az biztos. Reggel lattam a TV-ban kiirva, hogy most a Szlovakok is problemas helyzetben vannak.

     

    De kar, hogy nem sikerult az egyesult penz. Persze ez varhato volt. 

     

    Ugy latszik vilagviszonylatban mar elore probaljak az eletszinvonalat csokkenteni, keszulnek eseetleg a szukosebb evekre.

     

    Az, hogy Europa orszagaiban ugy bantak a szocialis juttatassal, annak itt van a kovetkezmenye.  Most munka is kevesebb van, penz is, nem csodalkozom a sok depresszios, eletunt embereken, akik nem tudjak a problemajukat megoldani csak ugy, ha megongyilkoljak magukat.

     

    Kepzeld el, mentem ma egy helyre es latom, hogy egy nagy etterem be van zarva.Az egesz emelet az volt, de az alatta levo uzlethelyisegek is uresek mar. 

     

    Nagyon sajnalom, mert az ettermet szerettem, tobbszor mentunk oda.

     Ma is ugy gondoltam, hogy ott ebedelek a ferjemmel volt talakozonk , valahogy berangatom, mert utal etteremben enni. Hat nem sikerult.

    Igy hallgattam gonosz tervemrol is.  Kozben kaptam telefont egy aranyos valakitol a ferjem telefonjan keresett. Egy jot beszelgettunk a parkoloba, aztan elbucsuztunk a telefonalotol is, meg egymastol is.

     

    Na igy jartam, nem sikerult uzleti ebedunk. Most valami mast kell kifundalnom.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (29)
    2011-10-14  00:26
  67. hus
    hus
    2011. október 14. 06:3135.

    " Nem gunyolodast v. csodalkozast kertem, hanem otletet. "

     

    Irod. Na de milyen otletet kersz?  Ahhoz mast is kellene tudni a hozzaszoloknak szemelyeddel kapcsolatban, nem?

     

    Azert is irtam, hogy mi az erdeklodesi korod. Mirol szeretnel beszelgetni, fiu vagy, vagy lany, hany eves es melyik teruleten laksz.

     

    El ne aruld, nem azert irom, hanem mar akkor is megkonnyitened a helyzetedet es tudnanak neked ajanlatokat tenni.

     

    Ne nyujtogasd a nyelvedet, mert csunya dolog.

     

    Keresgess, de azert ajanlok neked topikot es ott is erdeklodj.

     

    http://www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=7035

     

    Ott a lanyok nagyon aranyosak, segitokeszek es sokan is vannak, biztos, hogy eltalaljak az izlesedet.

     

    Sok szerencset es legyen meg turelmed, ha idaig volt.

    Ne masba kossel bele, hogy 2 evig nem talaltal szajizednek megfelelot.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624432 (27)
    2011-10-13  17:42
  68. hus
    hus
    2011. október 14. 06:1934.

    Nem, esze agaban sincs indulni, mint elnok. Azt mondta, hogy  a csaladja miatt nem indul, pedig vagy 5x megkerdeztek tole, hogy miert nem akar indulni.

     

    Apukajanal nem, de a testverenel jobb elnok lenne. Ez a velemenyem.

    Ighaz, azota sok minden valtozott.

     

    Lattad a republikanusoknal  Herman Cain vezet egyenlore?

    Meg van egy ev persze amig eldol a nagy  valasztas.

     

    Obama most izgulhat. Pedig gyujtott mar eleg penzt, hogy kellemesen erezze magat a valasztasnal.  Na majd meglatjuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (25)
    2011-10-13  09:08
  69. hus
    hus
    2011. október 14. 06:1033.

    Draga lesz minden, ha lesz haboru, ha nem.  Tavasztol kicsit tartok, mert szerintem az elelmiszer arak fognak nagyon felmenni. De  csak szerintem. Nem hallottam semmi komolyat.

     

    Holnap megyek vasarolni, mert meg minden nagyon alacsony aron van.

    Most kellene egy melyhuto meg, kis segitseg es gyartanam a sok finomsagot. Telen meg a labam lobalnam.

     

    Nem tudom mon. kinek olcso a tankolas, amikor a testverem volt, majd elajult az aran mar akkor is. Nem csodalkozom, hogy te is csak csodalkozol.

    Meg tudjak venni, csak sirnak.  Persze sirhatnak is, mert draga dolog, majdnem luxus a kocsi. Persze csak az itt olvasottakbol gondolom.

     

    Siess haza es beszelunk majd, mert igazan a te szadbol akarom hallani, hogy ajuldozol arrol amit irtal.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (24)
    2011-10-13  09:01
  70. hus
    hus
    2011. október 14. 06:0232.

    Amerikaiul nem tudnek kötni es mateknal szorozni.

     

    Bonyolult.  Ritka alkalom latni ahogy csinaljak, nekem nagyon erdekes.

    Meg raadasul balkezzel. Ferjem figyelem idonkent es mosolygok a hata mogott. Nem gonoszul, edesen.

     

    Na most adtal egy jo otletet a youtubeot emlitve. Pedig sokszor nezem, hogy a kotes miert nem jutott eszembe, nem tudom.

     

    Kuldtem egy kis hutott pezsgot neked.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (23)
    2011-10-13  08:58
  71. hus
    hus
    2011. október 14. 05:5231.

     

    Es nem fogadod orokbe?  Jo kis unokad lenne. Mindig korulotted, vagyis a szoknyad korul sündörögne.  Valoban meglepett, de  ha orokbe fogadod, en is unokadnak tekintem.

     

    MJ ugyeben azt nem ertem, hogy evekig nem dolgozott es nem volt senki aki az alatt a par ev alatt rabirta volna arra, hogy probalja meg a gyogyszereket  csokkenteni?  Azt mondta a testvere es az anyukaja, hogy ok probaltakvele tobbszor errol beszelni es meg is igerte nekik, hogy kikezelteti magat.  Nem sok idovel a halala elott tortent ez.

    Ez az orvos pedig el volt adosodva, kellett neki a penz is, de kevesellte, mert tobb mint 2 milliot akart. A havi 150 ezer dol csi nem volt neki eleg.

    Azonkivul az altatas torveny ellenes volt, mert nem korhazban vegeztek, nem beszelve arrol, hogy milyen sok prpofalt taroltak a lakasban.

    De ez a lenyeg szerintem:

     

      "No matter how much the patient may complain, no matter how much the patient may beg, you as the doctor should say no?" Deputy Dist. Atty. David Walgren asked. "

     
    "That's correct," Kamangar replied. " 

     

    O egy nagy gyerek volt.

     

    Az orvos felelotlen volt. Olvastad mennyi gyogyszert kapott azon az ejjelen? Hetekkel halala elott hidegrazasai voltak nappokon keresztul.

     

    Sajnalatra melto eset.

     

     

    Most eppen omlik az eso. Lehules varhato, 12-17 fok lesz elorejelzes egy hetre.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (22)
    2011-10-13  08:53
  72. 2011. október 14. 02:1530.
    Igy van a baloldal pufoli Cain-t es felnek is tole, es nem o az egyeduli, kb. 1 eve Juan Williams-t elbocsatottak NPR-tol,mert nem tartotta be politikai korektseg szabalyait. A bőr szin ilyenkor nem szamit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (25)
    2011-10-13  09:08
  73. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 14. 00:2629.

    Kepzeld, hallgatom este a hireket!

    mondjak hogy a gorogoknel 25% felment az ongyilkosok szama a tavajihoz kepest... :(((

     

    akkora a nyomas, es a megvonasok, hogy vannak emberek akik egyszeruen nem kepesek felfogni hogy vege a kanaanjuknak.

     

    El nem kepzeled miket meseltek, akik nemreg jottek meg Gorogorszagbol... a szocialis jutatasok, 13dik 14dik havi fizetestol a magas nyugdijak, hosszu vakaciok, adomentesseg...

     

    es ez most mint lassan a multe.. es inkabb meghal..

     

    azert erdekes, nem???

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  74. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 14. 00:2328.

    No husika, kepzeld , ma elerte a benzin a 8 dollart, ha csak ugy szamitok altalanosan 4 l egy gallonnak. Azert ez mar kemeny, meg akkor is ha mondjuk nem autokaznak annyit mint mi.

     

    mert ez majd hozza magaval, termeszetesen az osszes tobbi dragulast. Egyebkent naponta bemondjak mi mennyivel megy holnaptol... minden napra jut egy ket dolog.

     

    De azert persze az utak itt is teli vannak, es senki nem vezet kevesebbet, akar mennyi is lesz a benzin.

     

    egyebkent pedig mar a hetvegere valami rekord minuszokkal ijeszgetik a nepet, mert hogy ami jon , meg ilyen nem volt.. tehat rekordot jegyeznek.. minusz 8-ra saccolnak vasarnap hajnalra.

     

    Nalatok is mar bekoszontott a huves ido?

     

    el is felejtettem megjegyzest tenni, hogy nalatok mar le is zajlott a Thanksgiving?????

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  75. Torolt_felhasznalo_628292
    Torolt_felhasznalo_628292
    2011. október 13. 17:4227.

    Ha ugy kepzeled, hogy az ev 365 napjan kerestem, akkor valoban elkepeszto. (Remelem, kierzed a gunyt....)

    Nem gunyolodast v. csodalkozast kertem, hanem otletet.

    Koszi, ez sokat segitett... (nyelvnyujtos szmajli)

     

    De menni fog nelkuled is, hidd el.

    előzmény:
    hus (18)
    2011-10-13  06:54
  76. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 13. 09:1126.

    Uzeneted van?????? kitol??? kinek????

     

    majd ha hazaertem felhivlak...

     

     

    előzmény:
    hus (19)
    2011-10-13  07:00
  77. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 13. 09:0825.

    Busht szeretned ha indulna ?????????

     

    szerintem semmi eselye a nyeresre nem lenne... mivel BUSH a neve.

     

    ne feledd! Amerikaban ez a nev melyseges gyuloletnek orvend....egyes korokben. annak idejen nyiltan beszeltek rola a tv-ben, hogy meg elnok ilyen nyilt GYULOLETNEK nem orvendezett mint az utolso Bush.

     

    Azt viszont olvastam hogy a hires/hirhedt NBC hogy letamadta Cain-t... holott fekete... de Istenke bocsassa meg neki, conzervative... es aztatazazt... a baloldal gyuloli!

     

    hogy konzervative feketet lehet szidni, ocsarolni, az nem racizmus... mar azt is lassan megszokjuk...

    csak O... rol nem szabad az IGAZSAGOT megmondani, mert akkor fasiszta, racista mumus vagy! :(((((

     

    mar EZT is megszoktuk!

     

     

     

     

    előzmény:
    hus (17)
    2011-10-13  06:47
  78. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 13. 09:0124.

    Igen, hallottam Iranrol...

    de szerinem nem kell izgulni, mert jelenlegi ANYAGI helyzetben kizart dolognak tartom hogy ay USA barmilyen katonai akarmibe belemenne.

     

    Hogy a szaudiak mit csinalnak majd  , megtorlasul , az megint mas... nekik van mibol........... haboruskodni!

     

    legfeljebb majd meg magasabb lesz a benzin ara.. :(((

    mert majd velunk fizetetik meg amibe nekik kerul, termeszetesen.

    előzmény:
    hus (17)
    2011-10-13  06:47
  79. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 13. 08:5823.

    az amcsi lanyok nagyon erdekesen kotnek, en nem tudok ugy.

    ok nem tekerik a fonalat az ujjukra, hanem szabadon log, es ugy emelik fel minden szemnel.

    de igy is nagyon gyorsan tudjak csinalni, sot, vannak akik igen gyakorlottak, oda sem neznek :))

     

    azt aztan sosem tudnam megtanulni.

     

    de mindegy hogy ki milyen metodussal csinalja, a vegeredmeny ugyan az. Engem is anyukam tanitott meg horgolni is kotni is meg nagyon kislany koromban.

    Nagyon aranyos lehet unokad, hogy o is mar ilyen fiatalon meg szeretne tanulni.

     

    egyebkent pedig a youtube-on minden fele kote megvan, ahogy mi csinaljuk az is, azt ugy hivjak hogy "continantal knitting" ...

     

    előzmény:
    hus (15)
    2011-10-13  06:28
  80. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 13. 08:5322.

    szep jo estet, mi most kelltunk fel, ragyog a Nap, de mar lefele csuszik a homero, ejszakara mar fagyok lesznek...

     

    kepzeld, nekem mekkora ujsagom van!!!!!

     

    kedves Inquiry UNOKAM AKAR LENNI!  :)))))))))))) hiszen oreganyamnak szolitott !

     

    no ehhez mit szolsz? fogadnek meg teged is meglep :))))

     

    igen, hallottam a MJ ugyrol, csak keveset, mert az itteni CNN nem egeszen az mint nekunk otthon.

    Nezd az a szerencsetlen ember teli volt droggal. Egyet azert hogy aludni tudjon, egyet azert, hogy fennmaradni tudjon.

    Az a teny hogy egyaltalan orvos kellett aki vele lakik, mar tudhatod hogy nagy problemak voltak ott.

    nem o az elso aki VELETLENUL tul lett adagolva.

     

    Annak idejen ugy hallottam, hogy az orvos teljesen el volt adosodva, tehat kizart dolog hogy direkt olte meg MJ-t.

     

     

     

    előzmény:
    hus (21)
    2011-10-13  07:14
  81. hus
    hus
    2011. október 13. 07:1421.

    Utana fogok jarni minden kerdesednek, csak nem most. Meg fogom irni.

     

    Mit engednek meg nekunk meg nem tudom. Csunyat mondani es szidni a politikusokat bisztosz nem szabad lesz.

     

    Kiderul majd menet kozben is.  

     

    Nezd csak meg,  mar az elso rosszfattettematuzre megkaptam. Csak en az egesz forumrol.

     

    " Mibol  gondolod,  hogy  pont  egy  magyarorszagi  noi  Magazin  portaljan  KELL  amerikai  vagy  canadai  magyaroknak  beszelgetniuk  egymassal?? "

     

     

    Inquiry11  O mondta.  Mikozben kormeit reszelgeti.   De latod, ezt is lehet benne kedvelni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (10)
    2011-10-12  23:17
  82. hus
    hus
    2011. október 13. 07:0520.

    " egyebkent pedig nagyon erdekelne az is, hogy hanyan fogjak majd hatul olvasni??? :)))) "

     

    Ne erdekeljen, felesleges idotoltes.

     

    Lehet, hogy senki nem olvas minket. 

     

    "

    tehat ugy kell "beszelgetnunk" hogy ELEG ERDEKES legyen, hogy ERDEMES LEGYEN NEKIK VISSZAJONNI NAPONTA .... olvasni ! :)))))

     
    Ha beszelgetunk az a baj, ha nem az. Persze nem mindenki olyanos.

     

    Sok ertelmes, intelligens ember van aki meg sem szolal csak olvas es a velemenyet megtartja. 

     

    Mert minek is csillognanak vele.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (11)
    2011-10-12  23:19
  83. hus
    hus
    2011. október 13. 07:0019.

    Ige, ismerem a muvesznot.

     

    Mon. lattam tobbszor eloadasat, itt is Torontoba. 

    Egy tortenetem is van vele kapcsolatba, de nem akarom itt leirni, majd kerdezz ra, ha beszelunk.

     

    Gyonyoru csodalatos hangja van.

    Errol jut eszembe, voltam anyosommal megnezni a Rajko zenekart es  meg nem mondtam neked.  Majd irok errol is.

     

    Uzenetem is van es at szeretenem adni. Tudod kinek?

    Nem fogod eltalalni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (12)
    2011-10-12  23:27
  84. hus
    hus
    2011. október 13. 06:5418.

      Ket eve nem talaltal?   Probalozz meg egy kicsit.

     

    Az erdekeltsegeden mulik es  az szerint keresni kellene szamodra valot.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_624432 (16)
    2011-10-13  06:42
  85. hus
    hus
    2011. október 13. 06:4717.

    Neztem a CNN-t. Jeb Bush volt a venged.  De kar, hogy nem akar elnok lenni.

     

    Ami mon. tortent, az nem mindennapos. Nem, hogy kilaboltak volna a bajbol a rendszervaltas ota, ugy csinalnak, mint az orveny. 

     

    Hallottad a legujabb hireket? Irant vadoljak az amerikaiak is, hogy a szaudiak ellen merenyletet terveztek es allitolag be tudjak bizonyitani.  Na tessek.

    Van baj mindenhol a vilagon, kepZeld amire feny sem derul.  Talan jobb is, szerencsejere az embereknek.

     

    Tetteikert felelnenek?  Jajjjjjjjjjjjj.

     

    Latod a Michael Jackson ugyet?  Mar ugy is inteztek, hogy max. 4 ev buntetesnel tobbet ne kapjon, ha bunosnek talaljak az orvosat.

    Azt kepzeld el, ha az orvos feher lett volna.  Hiszen MJ. mindig azt mondta, hogy ot a borszine (? eredeti) miatt  hatranyos helyzetukent kezelik. 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (13)
    2011-10-12  23:33
  86. Torolt_felhasznalo_628292
    Torolt_felhasznalo_628292
    2011. október 13. 06:4216.

    Sziasztok!

     

    Kanadaban elek en is 2009 ota.

    Azt szeretnem kerdezni, hogy talaltatok-e olyasmi kanadai, angol nyelvu forumot, mint ez? Kerestem, kerestem, de valahogy nem talaltam.

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  87. hus
    hus
    2011. október 13. 06:2815.

    Jujj de jo sokat irtal.

     

    Eleg oreg vagyok mar ahhoz, hogy a sajat tapasztalatomra is tudjak epiteni.  Meg a forumon is az  oregek koze tartozom.

     

     

    Te en olyan faradt vagyok, mindjart elalszom.

    Holnap is sok intezni valom lesz, azert irok, mert nem tudom mikor tudnek jonni.  Az egeszben azt nem szeretem, hogy meg magam sem tudom kiszamolni, hogy  mikor vagyok szabad es mikor nem. De mit lehet csinalni.
    Nekem ez a problemam, masnak mas. Ilyen az elet.

     

    Fogok majd irni Canadarol is. Pl. nalunk most volt Thanksgiving es osszejott a csalad. Miota a lanyok vannak azota sokkal masabb.  Ok vannak a csalad kozpontjaban.  Te ezek mit 2 kis boszorkak, olyan ugyesek, okosak mar. Delutan voltam Cukorbabaval, aztan meg apukajuknak is telefonaltak, hogy hozzank jojjon ne haza menjen. Nehez a mamijuknak osszeszedni oket az indulasnal. Borsoszemnek megigertem, hogy itt fog aludni egyedul szombaton.  Kerte, hogy tanitsam meg kotni. Na most itt lesz az alkalom, kivancsi vagyok ra. El fogjuk kezdeni. Egyenlore annyira varja es izgul mar, szamolgatja a napokat is.

     

    Dedikejet latja mindig kotni es bele van szerelmesedve. Mondtam is az anyukajanak, hogy egy problema lesz csak, en forditva veszem le a szemeket, nem ugy mint a canadaiak.  Iskolaban eseetleg problemak lesznek, ha majd ott fogjak mutatni neki. De tenyleg, olyan erdekesen szedik le a szemeket, meg csavarnak is rajta egyet.

     

    Houstonkam, a bologatas nem a mi kenyerunk. Nem azert, mert nem szeretek masoknak igazat adni, hanem szeretem hallgatni a kulonbozo velemenyeket es mondani az enyemet is meg akkor is, ha eltero.   Babaszobam regen volt. De akkor sem emlekszem, hogy bologato juhasz lettem volna.

     

    Igy nagyon is elkepzelheto, hogy sokszor fogunk "osszekelepelni" , de ezt mi igy szeretjuk.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_253448 (14)
    2011-10-12  23:43
  88. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 12. 23:4314.

    Egyebkent pedig - egyesek megnyugtatasara - egyaltalan nem baj, ha csak ketten beszelgetunk.

     

    mivel mint mar emlitettem, en semmit nem hallok a te orszagodrol, nagyon szivesen veszem, ha idonkent irnal rola, hogy OTT mi tortenik.

     

    te tobbet tudsz rolunk, tv- n keresztul, mint mi rolatok, ami  majdhogy nem semmit.

     

    es termeszetesen lesz tema AMIBEN NEM ERTUNK EGYET... hal Istennek. Hiszen nem mindent latunk egyforman..

     

    de nem szeretnem ha mi is ugy beszelgetnenk, mint vannak topikok , ahol csak egyet szabad.... BOLOGATNI :)))))

     

    azt en roppant unalmasnak tartanam...

     

    amit mi elertunk az evek folyaman, hogy INTELLIGENSEN, ES SZEMELYESKEDES nelkul vitaztunk.

    Tudom, nem mindenki kepes ilyen komplikalt emberi kommunikaciora, de aki nem, azt akkor kitesszuk!

     

    mert vagy megtanulja hogy kell TEMAROL vitazni, vagy tavoltartsa magat tolunk.

     

    de BOLOGATNI NEM KOTELEZO!!! :)))))

     

    mi a velemenyed????????

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  89. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 12. 23:3313.

    No meg csak annyit, hogy megdobbentoen sok a hasonlosag az itteni politikusok es a mi politikusaink kozott...

     

    most kezdik oket - a mult csapatbol - elcsipni a csalokat, tolvajokat, a nepet megkarositokat, a hivatasukkal visszaeloket, ami nagyon helyes.

    talan egy nap eljutunk oda, hogy ha ez mindig igy lesz, akkor kicsit jobban turtoztetik magukat a nepet kepviselonek nevezo rablok, mivel tudjak majd hogy be kell szamolni TETTEIKROL!

     

    nagyon ideje lenne....

     

    hiszen az ugynevezett haborus bunozoket is a mai napig elokotorjak, megha mar 100 eves is..

     

    a napjainkban, nepet megrablokkal ugyan ugy kene eljarni, mert az sem kevesebb amit a mai politikusok csinalnak.

     

    csak mas!

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  90. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 12. 23:2712.

    Te ismered, vagy a neve ismeros Sebestyen Martanak?

     

    sajnos ahol vagyok nem tudok bemasolni youtube-ot (sem a tiedet megnezni) majd kesobb..

     

    volt szerencsem szemelyes talalkozora vele egy gyonyoru templomi koncert alkalmabol. Regen hallottam, sot szallagom is volt tole, de most egy tobb szaz eves barok templomban, szemelyesen meghallgatni, hat az egy kulon elmeny volt.

     

    lemezunket is dedikalta, kep is keszult vele...

     

    de ami a LEGMEGKAPOBB ebben a holgyben, a csodas , egyedul allo tehetsege mellett a vegtelen baja es SZERENYSEGE!!!

     

    es akkor ugy elgondolkoztam felette, mivel mas ugy hires, mint nagy tudasu emberrekkel tudtam talalkozni, hogy ez mennyire jellemzo volt rajuk, hogy milyen igaz amit olyan regen tudok,

     

    marmint hogy az ontelt, masokat lenezo ember a BUTASAGAT igy probalja eltuntetni es palastolni, csak sajnos annyira buta, hogy nem tudja, hogy EZZEL arulja el magat a legjobban... :)))

     

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  91. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 12. 23:1911.

    egyebkent pedig nagyon erdekelne az is, hogy hanyan fogjak majd hatul olvasni??? :))))

     

    tehat ugy kell "beszelgetnunk" hogy ELEG ERDEKES legyen, hogy ERDEMES LEGYEN NEKIK VISSZAJONNI NAPONTA .... olvasni ! :)))))

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  92. Torolt_felhasznalo_253448
    Torolt_felhasznalo_253448
    2011. október 12. 23:1710.

    :)))))

    ni csak, ni csak!

     

    nekem szantad, de "baratunk" elott megtalta mint en! :))))

     

    azert azt szeretnem tudni, mielott belemelyednenk a nagy beszelgetesekbe, hogy lehet e  - masrol mint fozocskerol beszelgetni???

    mert ugye van aki beismeri, van aki nem, de a politika, az mindenkinek minden percet, igy tehat az eletet is befolyasolja, ezt tagadni badarsag.

     

    es ha arrol beszelunk, plane hogy nalunk jonnek majd a valasztasok, KINEK VAN JOGA GUMISZABAVA TENNI EZT IS?????

     

    Ez nagyon erdekel!!!!!

     

    meg hogy ha barmirol van szo, kinek van joga az illetot KITENNI  a topikbol a DURVASAGERT, GOROMBASAGERT ES SZEMELYES SERTEGETESERT???

    vagy ha ez bekovetkezne - mivel 100% biztos hogy befog... ismerve egyes forumtagokat - van e neked vagy nekem jogunk kivagni oket mint macskat az udvarra... vagy a moderator ISMET gumiszobat csinalhat ebbol is????????

     

    te ezeket tudod? vagy csak sejted, vagy nem tudod????

     

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47
  93. hus
    hus
    2011. október 12. 07:019.

    Houstonkam, a lenyeget majdnem elfelejtettem.

     

    http://www.youtube.com/watch?v=oZDcSrODALQ&feature=related

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  94. hus
    hus
    2011. október 12. 06:538.

    Hat tudod, ha valakit kozben erdekel, hogy mi tortenik Eszak - Amerikaban, akkor belep ide.  Megkerdezi, mikor jon a 6:20-as gyors a Nyugatibol.

     

    De ezt  sem nem lehet elvarni, hiszen mi magyar ido szerint ejjel vagyunk itt, amikor mar mindenki keves kivetellel alszik.

     

    Nezd, azert ideteszek egy ujsagot Canadarol.

     

     

    Ha valaki veletlen bepillant ide, legalabb meglatja a vilag buszkesegenek   elso 10 helyezettjet melyi orszagok kaptak meg az iden.

     

    http://money.ca.msn.com/savings-debt/gallery/worlds-most-respected-countries?cp-documentid=30887586&page=10

     

    Jo ejt neked, kellemes szorakozast neked is itt.

     

    "

    Nem  hiszem,  hogy  barki  is  tudna  a  cimbol,  hogy  itt  2 holgy  beszelget  csaladi  dolgokrol...... "

     

     

    Csak gondolj bele, milyen hamar tullepnek majd a topiktol, ha latjak, hogy milyen unalmas.

    Sutok, fozok, pelusozok.  Nem lesz vita, nem lesz veszekedes.

     

    Garancia viszont semmire nincs.

    Csak remeny.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_187940 (6)
    2011-10-12  06:35
  95. hus
    hus
    2011. október 12. 06:427.

    Igazan aranyos vagy, de oszinten  mondom neked, hogy nem varok semmit ettol a topiktol azonkivul, hogy beszelgetunk.  Ketten beszelgetos topik is van sok, ez is lehet olyan, ha senkinek sincs kedve ide irni, akkor ez is olyan lesz. Talan ezt vartam, nem tomeget. 

     

    Ne gonoszkoggy te, a telefon beszelgetes nekem ingyenes USA-ba, Canadaba es meg 50 orszagba.   Itt a gyorstalalkozokat  bonyolitanank szepen, edesen csevegve.   Mi sem lennenk ezzel kulonbek, mint Deakne a vasznaval. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_187940 (5)
    2011-10-12  06:27
  96. Torolt_felhasznalo_187940
    Torolt_felhasznalo_187940
    2011. október 12. 06:356.

    Ja, ---es  megvalami,  ha  szabad---

    miert  Eszak Amerika  a  "forum"-nak  a  neve???

        ez  nagyon  megteveszto".

    Az  atlag  ember  velkemenyem  szerint,  ugy  ertelmezi,  hogy  Amerikarol  szolo  dolgokat  beszelnek  itt  meg az  emberek.

     

    Nem  hiszem,  hogy  barki  is  tudna  a  cimbol,  hogy  itt  2 holgy  beszelget  csaladi  dolgokrol......

     

    Just  my  opinion.

     

    Bye, 

    have  fun!

    előzmény:
    hus (4)
    2011-10-12  06:17
  97. Torolt_felhasznalo_187940
    Torolt_felhasznalo_187940
    2011. október 12. 06:275.

    Isten  ments---ne  erts  felre!

    Nem kritizalom,  hogy  testvereddel  beszelgetni kivansz.

    Manapsag  a  postakoltseg  es  a  telefon  is  vagyonokba  kerul.

     Okosan kijatszatok  a  "system"-et!!!  ;-)

     

     

    De  "forum"  ????  Az  rendszerint  3++++  emberbol  all,   ugye?

     

     

    nos,  majd  meglatjuk  mi  lesz,  (a'  la  Vakember)

     

    have  a  lovely  time.

     

     

    előzmény:
    hus (4)
    2011-10-12  06:17
  98. hus
    hus
    2011. október 12. 06:174.

    Mibol gondolod, hogy olyan borzaszto dolog itt a nlc-n topikot nyitni?

     

     

     

    Minden esetre koszontelek, hogy belatogattal.

     

    Ennyire rossz otletnek tartod, hogy  itt szeretnek beszelgetni Houstonnal?

     

    De latom, legalabb te nem vagy finnyas, hogy Houston nevet eltevesztettem, vagy beakadt az egyik betum.

     

    Varom  tesokamat, de elkepzelheto, hogy csak a jovo heten jon ide, mert sok a dolga. Elvezi a napjait.

     

     

    Erdekes ez a kep felrakas. Ez a kep sokkan nagyobb a megengedettnel es most feltoltodott.

     

    Az elobb egy kisebb kepre azt irta ki a gepezet, hogy olyan nagy, hogy nem fer ide. Ki erti ezt, ki akarja erteni ezt.

     

     

    Gondolom kivansz nekunk sok szerencset Houstonnal, hogy tudjunk egyutt beszelgetni itt jo nagyokat.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_187940 (3)
    2011-10-12  05:21
  99. Torolt_felhasznalo_187940
    Torolt_felhasznalo_187940
    2011. október 12. 05:213.

    Kedves  Hus!

     

    M I E R T ,  vagy  mibol  gondolod,  hogy magaban  az  USA-ban  vangy  Kanadaban  nincsenek  SZA'ZA'VAL  Magyar  nyelvu computer  chettek???

     

    Mibol  gondolod,  hogy  pont  egy  magyarorszagi  noi  Magazin  portaljan  KELL  amerikai  vagy  canadai  magyaroknak  beszelgetniuk  egymassal??

     

       Talan 7-8  evvel  ezelott  ez  egy uj es   erdekes  dolog  volt, ---de  manapsag?....

     

    Akik  az  USAban  elnek,  es  nem  tanultak  meg  10-20  ev  alatt rendesen  angolul,  azok  az ottani  AMERIKAI-Magyar  forumokba  irkalnak.

    Ugyanez  all  fenn  Canadaban  es  Australiaban  is.

     

    Talan  az  az  oka,  hogy  hogy  az  olyan topikokrol  mint : "Magyarok  Eszak  Amerikaban"   mar lassan-lassan  eltuntek  a nemMagyarorszagon   lako   "tagok"....?

     

     

     

     

    előzmény:
    hus (2)
    2011-10-12  02:57
  100. hus
    hus
    2011. október 12. 02:572.

     

     

    Fogadd szeretettel ezt a topikot magyarorszagi utadrol valo  megerkezesednek ajandekaul.

     

    Koszontelek kedvenc mdaraddal es viragoddal.

     

    Meg vagyok gyozodve, hogy nagyon jol erzed magad es a vartnal minden jobban sikerult.

     

    Hamarosan jossz majd vissza es  esetleg meselsz nekunk legszebb elmenyeidrol.

     

     

     

    előzmény:
    hus (1)
    2011-10-12  02:47

Címlap

top