Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Palacsintatészta leragad

g.o.m.b.a
Létrehozva: 2011. augusztus 8. 21:32

Sziasztok!

 

Végre találtam egy nagyon jó palacsintatészta receptet, amiből pont olyan palacsintát lehet csinálni, amit én szeretek.

 

Legalábbis elvileg, mert egyszer sikerült. Meg másodszor is. 

 

Harmadszor meg úgy leragad, hogy a második után a wc- ben kötött ki. Most ismét próbálkoztam, gondoltam, a múltkor sok tejet öntöttem, de nem. Most nagyon odafigyeltem, minden pontosan annyi volt, amennyi kell. Az eredmény mégis ugyanaz. Leragad. Gondoltam lehet azért, mert kicsivel több szódát tettem bele, és 1 napig állt.

 

Aztán gyorsan sebtében összedobtam egy újabb adagot, minden arányt hajszál pontosan kicentizve, betartva. Így ugyan tudtam sütni, de még mindig nem az  igazi. Nyúlós-ragadós.

 

Pedig biztosan tudom, hogy az első két-három alkalommal is mindent pont így csináltam.

 

Mi lehet az oka?

 

És sütés közben mit lehet tenni a tésztával, ha ezt tapasztalom?

 

Köszi a tapasztalt háziasszonyok segítségét!

 

 

  1. 2011. augusztus 8. 22:0026.
    Én ehhez a mennyiséghez 1 decivel kevesebb tejet teszek és jóval kevesebb olajat és még sosem ragadt le. Lapátot nem használtam még sosem, de az nyilván nem befolyásol semmit. A hőfok sem mindegy, én úgy állítom be a gázt, hogy ne maximum lángon menjen, de ne is takarékon. Szóval bő közepesen.
    előzmény:
    g.o.m.b.a (8)
    2011-08-08  21:46
  2. 2011. augusztus 8. 22:0025.
    Én sokallom az olajat. Ha úgy érzed, hogy túl lágy a tészta (tehát nem leragad, hanem egyszerűen a saját súlyát nem bírja el a fordítás közben) akkor érdemes megpróbálni egy tojással többet tenni bele.
    előzmény:
    g.o.m.b.a (8)
    2011-08-08  21:46
  3. 2011. augusztus 8. 22:0024.

    Cukor minek a tésztába, amikkel megtöltöd + megszórod, annyi bőven elég, és igen menjen bele kicsi olaj, plusz tejből sem kell annyi, mehet úgy, h a recept fele tej fele szóda (én van, h tejet nem is használok), és kb. minden második-harmadik palinál kicsit kikenem a teflont

     

    szal végülis amit előttem többen is leírtak, de ennél okosabbat sztem senki nem fog :-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  4. Torolt_felhasznalo_907450
    Torolt_felhasznalo_907450
    2011. augusztus 8. 21:5923.
    vizet max. akkor ha elfogyott a tejem. és nincs időm lerohanni, vagy nem tudok senkit mozgósitani:D
    előzmény:
    eda-1952 (20)
    2011-08-08  21:57
  5. Torolt_felhasznalo_650589
    Torolt_felhasznalo_650589
    2011. augusztus 8. 21:5922.

    Én sem mérem a hozzávalókat, hanem "érzéssel" csinálom, inkább ahogy leírtam, kanálszámra szoktam méricskélni, mert én így tanultam még anno a nagymamámtól. Egy kis gyakorlat, és hidd el fog az menni.

    Sok szerencsét, és sok finom palacsintát.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (15)
    2011-08-08  21:53
  6. Torolt_felhasznalo_907450
    Torolt_felhasznalo_907450
    2011. augusztus 8. 21:5821.
    Csodálkozom, hogy te ennek a receptnek amit beirtál az alapján egyetlen egy db-ot is kitudtál belőle sütni.
    előzmény:
    g.o.m.b.a (17)
    2011-08-08  21:55
  7. 2011. augusztus 8. 21:5720.
    Naugye hányféleképpen lehet készíteni...))) miért, te nem teszel bele vizet? Én meg cukrot és van.cukrot sem...))) Adagot nem tudom, méregeti a fene ennyi idő után...mindenesetre szépen megsülnek és vékonyra.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_907450 (14)
    2011-08-08  21:52
  8. 2011. augusztus 8. 21:5719.

    Köszönöm!

     

    Először akkor azt fogom kipróbálni, hogy nem süteménylisztet, hanem sima lisztet veszek.

     

    Csak mivel én nem használok főzéshez lisztet, így nincs is itthon. Csak sütihez a süteményliszt, de akkor lehet ez lehet az oka.

     

    És ha  még ez sem elég, akkor dobok bele egy tojást. És kicsit lecsökkentem az olajat!  Csak el ne felejtsem ezt a sok (vissza)változtatást!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650589 (13)
    2011-08-08  21:52
  9. 2011. augusztus 8. 21:5618.

    Én már jártam így (ugyanaz a tészta, ugyanaz a teflonsütő, és egyszer csak leragad, hiába olajozom). Aztán vettem másik sütőt, és simán ment a sütés. Valószínűleg megsérült valamitől a teflon, de én nem vettem észre.

    Lehet, hogy nálad is ez van.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  10. 2011. augusztus 8. 21:5517.

    Pedig alapvetően nem gáz a recept. mint írtam is, sütöttem már ez "alapján", és nagyon finom lett. 

     

    Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy olyan, amilyennek én szeretem. Olyan igazi nyári, balatonparti könnyű, laza tészta.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_907450 (14)
    2011-08-08  21:52
  11. 2011. augusztus 8. 21:5516.
    Na...))) Azzal a különbséggel, hogy nem teszek olajat a tésztába, a többi stimmel, még a nagyi sütője is. Még az is, hogy nagyon ritka, hogy van itthon szódavíz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650589 (10)
    2011-08-08  21:49
  12. 2011. augusztus 8. 21:5315.

    Valójában azért nem írtam le elsőre a receptet, mert azt hittem, hogy a leragadó palacsinat oka visszavezethető egy vagy két összetevő rossz arányára. 

     

    De a válaszokból mostmár inkább azt szűröm le, hogy lehet ez is, az is, kísérletezgetni kell.

     

    Én először a sok tejet hibáztattam, de mivel volt olyan, hogy egy milivel sem öntöttem többet, mégis olyan maradt, így elbizonytalanodtam.

     

    Meg emlékszem, még régen anyósom mondta, hogy ő soha nem méricskélte a palacsintatésztát, hanem ránézésre. És ha túl nemtudommilyen, akkor egy kis liszt, ha túl amolyan, akkor egy tojás.

     

    De arra már nem emlékszem, hogy melyiket mire mondta.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_650589 (10)
    2011-08-08  21:49
  13. Torolt_felhasznalo_907450
    Torolt_felhasznalo_907450
    2011. augusztus 8. 21:5214.

    kevés a liszt, sok az olaj, sok a viz, nincs benne cukor stb. Nem tudom honnan vetted a receptet, de ez nagyon gáznak tűnik igy.

     

    35dkg liszt

    2ek cukor

    csipet só

    1-2 vaniliáscukor(izlés szerint)

    3 tojás

    és annyi tej(ezt liszttől függ) amennyivel jó sűrű palacsintatéstát kapsz.

    Pici olaj a tésztába-de tényleg kevés.

     

    Én kb igy csinálom.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (8)
    2011-08-08  21:46
  14. Torolt_felhasznalo_650589
    Torolt_felhasznalo_650589
    2011. augusztus 8. 21:5213.

    "aztán vissza a falapátra, és ugyanúgy szakadt..."

     

    Ha szakad, akkor kevés a tojás. Én egyébként BL-55 lisztet használok.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (6)
    2011-08-08  21:44
  15. 2011. augusztus 8. 21:5212.
    Akkor "szokjad" olajozni a serpenyőt! Mindegyik előtt. Sőt, ha körbefolyatod  a tésztát és elkezd sülni, mártsd az olajadagoló teáskanalat az olajba és körben húzd végig, hogy a széle se ragadjon le. A teflon ilyen. Igazából azok a régi jó palacsintasütők kellenének, de olyanok már nincsenek..vagy ha igen, akkor úgy árulják, hogy csónaklakkal vagy mivel vannak lekenve és azt leégetni nagyon büdös dolog...((( Falapát helyett nekem jobban beválik egy szélesebb pengéjű, de életlen kés.
    előzmény:
    g.o.m.b.a (8)
    2011-08-08  21:46
  16. 2011. augusztus 8. 21:5011.

    nem csináltál valami mást a palacsinta sütőben véletlenül? úgy tudom nem szabad, csak erre használni.

    nekem is ez a receptem van, pont a múlt héten sütöttünk. :) nem volt baja a tésztának.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  17. Torolt_felhasznalo_650589
    Torolt_felhasznalo_650589
    2011. augusztus 8. 21:4910.

    Szia! Nagyon aranyos vagy, de nem hiszem, hogy tud valaki segíteni, ha nem írod le, hogy hogyan állítod össze a tésztát. Milyen sütőben sütöd, és teszel-e a tésztába olajat?

     

    Az én palacsintatésztám: 2-3 tojás, 1-2 kiskanál cukor, pici só, két-három kanál olaj, kevés tej, ezt jól elhabarom, majd teszek bele lisztet kb. 9 evőkanállal. Először galuska sűrűségű tésztát kapok, amit simára kikeverek. Ezután tejjel apránként felöntöm, összekeverem, a végén vagy teszek bele szódavizet, vagy nem. A palacsintasütőt, megolajozom, jól felmelegítem, és sorban kisütöm a palacsintákat. Én általában minden palacsinta alá teszek pici olajat. Ezt mások nem teszik, én így szoktam meg.

     

    Teflon palacsintasütőm van, de jobban szerettem a régi nagymamás igazi fekete palacsintasütőt. Mikor abban sütöttem, nem tettem a tésztába olajat.

     

    (Közben látom már leírtad, hogy csinálod, de már nem javítok bele.)

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  18. 2011. augusztus 8. 21:479.

    A liszt:

     

    süteményliszt. komáromi.

     

    Tej: volt ilyen is, olyan is.

     

    És az is biztos, hogy sütőt is eléggé felmelegítem, mert ma már szinte füstölt, mikor beleöntöttem a cuccot.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. 2011. augusztus 8. 21:468.

    20 dkg liszt

    3 dl tej

    3/4 dl olaj

    csipet só

    2 dl szóda

    2 db tojás

     

    legelső alkalommal - amikor NEM ragadt le - még egy csomag vaníliás cukrot is tettem bele.

     

    Olajozni soha nem szoktam az edényt, mert a teflon nem "kívánja". De érzem, hogy nem is úgy ragad rá, hanem magával a tésztával van a baj.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2011. augusztus 8. 21:447.

    Nálam eddig 3 hiba jött elő:

    - túl sok a tésztában a cukor

    - túl kevés benne az olaj

    - tartós tejből csinálom 

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  21. 2011. augusztus 8. 21:446.

    Szia! 

     

    Cukor nincs benne. Semennyi.

     

    A palacsintasütő meg ugyanaz, ami mindig is. Teljesen sértetlen, mert falapátot használok.

     

    Még arra is gondoltam először, hogy azért nem tudom rendesen megfordítani, mert műanyag lapátra váltottam, de aztán vissza a falapátra, és ugyanúgy szakadt... 

    előzmény:
    nincs5letem (2)
    2011-08-08  21:40
  22. Torolt_felhasznalo_900011
    Torolt_felhasznalo_900011
    2011. augusztus 8. 21:445.

    Szia!

    Tegyél a tésztába 1-2kanál olajat,én egyáltalán nem teszek a tésztába cukrot csak csipetnyi sót és sosem ragad le.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  23. 2011. augusztus 8. 21:424.
    Légysízves írd le a receptet, úgy könnyebb. Milyen serpenyővel dolgozol? Ugyanolyan lisztet használsz, mint először? Mostanában annyiféle liszt van forgalomban, sajnos az sem mindegy, hogy melyik malomból származik.
    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  24. 2011. augusztus 8. 21:423.

    Hát jobbat nem tudok: olajozni a palacsintasütőt. A teflont is. Nekem csak az első szokott leragadni, az is csak azért, mert addigra "áll be" a hőfok rendesen.

    Egyébként kenőtollal olajozom.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32
  25. 2011. augusztus 8. 21:402.

    Nem lehet, hogy sok benne a cukor?

     

    Ugyanabban a serpenyőben sütötted? Mert lehet, hogy teflonhiba.

     

    Nincs(több)5letem.

    előzmény:
    g.o.m.b.a (1)
    2011-08-08  21:32

Címlap

top