Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hogy mosol?

Torolt_felhasznalo_982791
Torolt_felhasznalo_982791
Létrehozva: 2011. július 3. 10:58

Nem egy nagy durranás topic, de adhatnátok néhány ötletet, hogy mire cseréljem a mosószerem, mert ami most van, nem vagyok vele megelégedve. 

 

Na de a témára visszatérve, hány adagra osztod a ruhákat, azaz milyen kategóriákat mosol?

 

Nálunk van fehér, színes, fekete, törölköző, ágynemű, takaró. A fehérek kivételével mindegyikhez színes mosóport használok, nem gélt, mert amit használtam, nem éreztem jónak. Áttértem a porra, a színes jó, de a fehér, hiába mosok 90 fokon, semmit nem ér, el fogom használni azt a mennyiséget, ami megvan belőle, de utána váltani szeretnék. Kérdés, hogy mire érdemes? Használtam már párnát, használtam gélt, most a port, de egyik sem a legjobb. Márkában volt már mindenféle, ja, és ami fontos, nem magyar cuccokat használok, azaz nem a magyar piacra szántat, ez most pont német, szóval működnie kéne, de mégsem... 

 

Legyen ez egy ilyen mosós topic, minden, ami mosással és tiszta ruhákkal kapcsolatos  

 

  1. 2011. július 4. 22:44126.
    Na igen, ilyet soha nem csinálok, megvárom míg egy-egy adag rendesen összegyűlik. Féladagos mosásfunkcióm nincs, így nem pazarlom a vizet 1-2 kg ruha miatt.
    előzmény:
    diorissimo (78)
    2011-07-04  13:51
  2. 2011. július 4. 22:40125.
    Én a ruhákhoz Ariel gélt és mosószóda fele-fele arányban használok, öblítő helyett 15%-os ecetet a max jelzésig az öblítő tartályba. Színeseket 40 fokon, a kislányom mosható pelenkáit (csak azt használok) is igy mosom, csak 60 fokon, előmosással.Foltokra pedig a DM-es epeszappant. A fehér ruha akkor lesz vakítóan fehér ha rendszeresen napon tudod szárítani. Az fertőtleníti és fehéríti és isteni az illatuk.
    előzmény:
    navygirl (22)
    2011-07-03  11:37
  3. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. július 4. 21:56124.

    Ne kiabálj. Inkább vegyél elő szótárt.

     

    A sodium a nátrium angol neve gy. k.  És a nevezett vegyület növényi kivonat.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916820 (122)
    2011-07-04  21:50
  4. Torolt_felhasznalo_916820
    Torolt_felhasznalo_916820
    2011. július 4. 21:52123.
    mososzóda, m.szappan, sz.pehely azok jók
    előzmény:
    moncsika100 (117)
    2011-07-04  20:05
  5. Torolt_felhasznalo_916820
    Torolt_felhasznalo_916820
    2011. július 4. 21:50122.

    nem arról beszéltem

    sodium l s. SLS!!!

    az kőolaj származék!!!

     

    olvass csak utána!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_620936 (121)
    2011-07-04  21:17
  6. Torolt_felhasznalo_760877
    Torolt_felhasznalo_760877
    2011. július 4. 21:17121.
    Tudod, mi a nátrium lauryl(eth)-szulfát? Kókusz- vagy jukka-kivonat. Természetes, növényi szappan. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916820 (106)
    2011-07-04  16:31
  7. 2011. július 4. 21:02120.
    Na, ezért nem értettem. Én is csak vizes dolgokat törlök bele, semmi koszosat, zsírosat.
    előzmény:
    hengergo (115)
    2011-07-04  19:41
  8. 2011. július 4. 20:49119.

    Ezzel vitatkoznék...

     

    A jó minőségű környezetbarát dolgok pontosan olyan jól működnek, mint a legdrágább mosószerek, ha nem jobbak.

     

    Én az 5 literes folyékony mosószappant - éppen most számoltam utána - fél éve használom és még tart, igaz, most már tényleg kevés van benne. A teszem ezt úgy, hogy felmosáshoz is ezt használom.

    Szerintem fél évnyi mosásért 9000 Ft nem olyan drága.

     

    + a ruháim sokkal puhábbak, tartósabbak, szebbek a színek és nem irritálja a bőrömet.

     

    Hozzáteszem, korábban én is mosóporral mostam és nem éreztem, hogy rossz lenne a bőrömnek, de mióta szappannal mosok, érzem. A múltkor anyukám mosta ki valami holmimat mosóporral és délutánra vakarództam tőle.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_552514 (72)
    2011-07-04  12:59
  9. Torolt_felhasznalo_970125
    Torolt_felhasznalo_970125
    2011. július 4. 20:22118.

    Ezt mondtam én is.

    És nem csak a gépet, de a ruhákat is. A pamut kinyúlik, a szinek beszürkülnek és a kosz makacsabban ragad rá (nehezebben jön ki a következő mosásnál). Nem csak a gépet lepi be ez a nyálkás vacak, hanem a ruhákat is.

    Én ráadásul utálom az összes öblítő szagát, sokan annyit használnak, hogy az egész házuk, a család tagjai, minden holmijuk öblítőszagú. Ki lehet vele kergetni a világból.

    Arról nem is beszélve, hogy az öblítő a legjobban környezetszennyező háztartási szer!

    előzmény:
    rolabona (86)
    2011-07-04  14:24
  10. 2011. július 4. 20:05117.

    Sziasztok!

     

     

    De jó ez a mosásos topik! Nekem állandóan téma a mosás, mert mosómedve vagyok....

     

    Mostanában folyékony fekete olíva szappannal mosok mindent. Sokkal puhább az összes holmink. Gyönyörűen kiveszi az összes koszt, a foltokat előtte mosószappannal megsikálom és a legtöbbje már ettől is kijön.

     

    Itt veszem az olíva szappant és a mosószappant

     

    A folyékony szappanból többféle méret is van, én az 5 literest használom lassan fél éve.

     

    Illatosításnak ecetet és illóolajat használok. Eddig mosóparfümöt használtam, de nem voltak igazán illatosak a ruhák. Most kipróbáltam egy igazán jó minősésű illóolajat és a hatás összehasonlíthatatlan.

    Éppen hétvégén ezt próbáltam ki 

     

     

    Legközelebb a szappanpelyhet fogom kipróbálni, mert a neten rengeteg receptet találtam saját mosószerek kikeverésére. A legutóbbi rendelésemkor küldtek egy adagot ajiba, de még nem mertem kipróbálni. De lassan elfogy a folyékony, úgyhogy megpróbálom. :))) Imádok kotyvasztani:))) 

     

    Bocs, hogy hosszú voltam, de most éppen lelkes vagyok:))) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  11. 2011. július 4. 19:47116.

    Ugyanezért szoktam 90 fokozni

    Soha nem törlöm bele közvetlen a húsos kezem, mindíg alaposan kezet mosok,de akkor is

     

    előzmény:
    hengergo (115)
    2011-07-04  19:41
  12. 2011. július 4. 19:41115.
    Nem tőlem kérdezted, de a konyharuhába törlöm a kezemet pl. hússzeletelés vagy sáros, fertőzött földes zöldség pucolása után. Hiába mosom meg előbb szappannal a kezemet (van folyékony szappanadagoló a mosogató mellett pont ilyen célra), azért én az ilyen konyharuhát mindig rögtön lecserélem, és ha összegyűlt egy adag, 90 fokon mosom. 20 évesek a konyharuháim, semmi bajuk, simán bírják a 90 fokot.
    előzmény:
    Milu (114)
    2011-07-04  18:50
  13. 2011. július 4. 18:50114.
    Csak kíváncsiságból. Mit szoktál törölni a konyharuhával, ami fertőtlenítést igényel?
    előzmény:
    Becky26 (62)
    2011-07-04  09:58
  14. 2011. július 4. 17:54113.
    Köszönöm! Ezek szerint egyszerűen esedékes egy újabb ecetes forduló - talán kicsit erősebb a szokásosnál.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_420565 (112)
    2011-07-04  17:44
  15. Torolt_felhasznalo_420565
    Torolt_felhasznalo_420565
    2011. július 4. 17:44112.

    Az öblítőnyálkás részeire a mosógépnek tökéletes az ecetes átmosás. 2-3-szor mostam egymás után ecettel öblítendő dolgokat -törölközők, konyharuhák, ilyesmik- és patyolattisztán ragyogott tőle az öblítőtartály.

     

    Azóta, a finom holmik kivételéve mindent ecettel öblítek és inkább a ruhásszekrényt illatosítom, tartósabb is. 

    előzmény:
    Démétér (110)
    2011-07-04  17:02
  16. 2011. július 4. 17:11111.
    Vízkőmentesítésre ecet helyett használható sima natur citromlé is. Minnél magasabb hőfokon.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  17. 2011. július 4. 17:02110.

    Én szívesen használnék környezetbarát cuccokat - ilyen szempontból nagyon jól jött a topik, köszönet a sok ötletért. Ki fogom őket próbálni.

     

    Azonban: addig is kérdezném, hogy az öblítőhasználattól valóban kissé elnyálkásodott belső részekre is jó az ecetes átmosás? Azt szoktam egyébként használni, de fogalmam sincs, hogy az öblítő okozta problémára jó-e. Ha nem, akkor kérnék szépen javaslatot.

     

    Én is színenként szortírozok egyébként, és csodálom, hogy itt olyan sokan párféle kupacban ki tudnak mosni... Én nem merném :)

    Van fehér mosásom (zsebkendő, ágynemű, törölköző, 90 fok, fertőtlenítés, fehérítés). Van világos mosás (halványsárga, rózsaszín, krémszín), hatvan fokon ha problémás, foltos, negyven, ha nem az.

    A többit harminc fokon mosom, úgy mint: piros (narancs, bordó), kék (zölddel együtt) - a lilával állandóan bajban vagyok, mert elég sokat hordok, de mindig máshova sorolom :)) - sötét (barna, szürke, keki), és fekete.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_916820
    Torolt_felhasznalo_916820
    2011. július 4. 16:47109.

    nem minden öko cucc bio, és natur, én erre is figyelek külön

    még a kozmetikumoknál is!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_916820
    Torolt_felhasznalo_916820
    2011. július 4. 16:33108.
    sonett és almawin is kitűnő
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. VIK
    VIK
    2011. július 4. 16:31107.

    Nem a márka miatt, de ariel mosóport használok, a fehérekhez +mosószódát. A mosószóda előnye, hogy környezetbarátabb, mint a klasszikus mosóporok, de színes ruháknál vigyázni kell vele és nem sokkal olcsóbb, mint a nagyobb kiszerelésű mosószerek. Folttisztítás: szerves foltokra: clorox color, zsíros pötyit mosogatószerrel dörzsölöm át, mert az oldja és nem bántja a színeket, néha vanish szappant használok. A DM-es folttisztító nekem a foltot kevésbé, viszont a ruha színét annál inkább kiszedte. Barátnőimmel egy munkahelyen ugyanolyan ruhákat hordtunk, ugyanannyit mostuk, csak más mosószerekkel. A különbség az ariel-tesco-tomi használata között nem volt gyenge... Lehet, hogy egy-két mosásnál nem látható, de több mosás után az ő cuccaik nem kicsit beszürkültek. Próbáltam más mosóporokat, de rájöttem, hogy gyakorlatilag nem sokkal olcsóbbak és nem is váltak be.

    A ruhákat mindig szín szerint válogatom a mosáshoz, nekem ez bevált, minden az eredeti színében pompázik :) . Öblítőből pedig kizárólag kéket (silan, lenor), nehogy a fehér ruhákat elszínezze.

    Az ecet valóban csodaszer és olcsó is. kávéfőzőt, mosógépet, mosogatógépet, vasalót, szóval szinte mindent érdemes néha átmosni vele.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_982791 (1)
    2011-07-03  10:58
  21. Torolt_felhasznalo_916820
    Torolt_felhasznalo_916820
    2011. július 4. 16:31106.

    hát mivel van benne sodium laureth sulfate, ezért nem minden szerük jó

     

    nézz csak végig minden terméküket...ecovernek

     

    nem használ a szürkülés elleni por sem, már mindegyiket probáltam, amugy már 3 éve ezeket használom

     

     

    előzmény:
    livilla (105)
    2011-07-04  16:28
  22. 2011. július 4. 16:28105.

    Ezt rosszul tudod:

     

    http://www.frosch.de/de/marke/markenphilosophie

     

    Az ECOVER a világ legnagyobb ökológiai mosó- és tisztítószer gyártója.

     

    Szürkülés ellen van fehéritő poruk is. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_916820 (104)
    2011-07-04  16:21
  23. Torolt_felhasznalo_916820
    Torolt_felhasznalo_916820
    2011. július 4. 16:21104.

    frosh nem 100% bio/öko, mint az ecover sem!!!

    jól meg kell nézni az összetevőket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_949731 (90)
    2011-07-04  14:34
  24. Torolt_felhasznalo_916820
    Torolt_felhasznalo_916820
    2011. július 4. 16:19103.

    hát, nem drága a körny.kimélő mososzer

    én pl szineshez 1800ft-os 1.5literes sodasanom + minden mosáshoz 1 evőkanál mososzoda /ebből 5kg-os már fél éve használom/

    eleve a sodasanból kevés kell, és öblitő nélkül is finom illatos, és nem kemény /mososzoda lágyit is/

     

    fehérre csak az ariel maradt, mert a bio az megszürkit, de viszont ebbe öblitőt egy ecor casa olasz 1literest használok, pici kell ,levendulás és 1000ft 1 hóra elég

     

    én tisztitoknak is bio/ökot használok, és 4féléből hónapokig elég, kb negyed annyi a végösszeg, mint nem bio/ökobol

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_401565 (100)
    2011-07-04  15:36
  25. 2011. július 4. 15:46102.
    En havonta mososm at a mosogepet ecettel. A mososzer helyére ecetet öntök es üresen,a legmagasabb fokon csinalok egy mosast.
    előzmény:
    büttyentő (101)
    2011-07-04  15:39

Címlap

top