Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Végbélrepedés - Dr Regőczi

Torolt_felhasznalo_419781
Torolt_felhasznalo_419781
Létrehozva: 2011. június 21. 11:45

Sziasztok!

 

2 hónapja szültem, utána alakult ki végbélrepedésem (plusz vérrögös aranyér is, de az már hálistennek elmúlt), amihez záróizom görcs is hozzájárult, a sok fájdalom miatt.

Voltam már orvosnál, aki megállapította ezeket a diagnózisokat, és megbeszéltük, hogy kenegetem körömvirág-krémmel, ill. napi 2x feszítő-lazító intimtornát csinálok.

 

Sajnos 1 hónap alatt sem változott a helyzet.:(

A neten találtam Dr Regőczi Tamás nevét, Istenhegyi Klinikán rendel - esetleg valaki járt már nála? Vélemények?

 

Azt is szívesen veszem, ha valaki az enyémhez hasonló panaszokkal meggyógyult - hogyan és mennyi idő alatt?

LÉgyszi, ne írjatok olyanokat, hogy először a székletet rendezzem, mert ezen már régesrégen túlvagyok, minden OK. Literszám iszok folyadékot, rostokat eszek, nem használok druva wc-papírt, stb. stb. - és teljesen normális a székletem, nem ez a baj!

Simán megy a wc-zés, de utána pár órán belül bekövetkezik az izomgörcs (én ezt nem is érzem, és hiába koncentrálok a lazításra, nem múlik), és egész nap fájdalmaim vannak.

Nagyon nehéz így mosolyogva ellátni a babámat...

 

Előre is köszönök minden hozzászólást!

  1. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2012. január 6. 08:5492.

    Szia Bohar!!

     

    Örülök, hogy rendbejöttél!

     

    Én is gondolkodtam már, hogy írok, mert jópár levelet kapok még priviben a témában.

     

    Nagyon szépen összefoglaltad a lényeget, az étkezés és a sok folyadék ALAP, és jók a jógagyakorlatok is!

     

    Én kereken 7 hónappal a szülés után éreztem végre 100%-osnak magam. De a repedés már elmúlt sokkal hamarabb, csak a záróizom-görcs maradt meg még nyomokban (de ennek a 2 órás kitolási szakasz tett be, nem maga a repedés)

     

    Nekem ezek váltak be:

    - a legfájdalmasabb időszakban: * homeo - Nitricum Acidum

                                                  * Reparon kúp + kenőcs 3-4 hétig

                                                  * Wc előtt körömvirág-krémezés

                                                   * Wc után meleg ülőfürdő

                                                  * napi 2x feszít-lazít intimtorna

     

    - amikor már túlvoltam a nehezén, és már "csak" kellemetlenség szinjtén zavart, hogy wc-zés után pár órával jelentkeznek a tipikusan záróizom-görcsös tünetek: nos ebben az időszakban már leginkább a torna segített, de ezt megcsináltam naponta többször is, amikor csak eszembe jutott csináltam 6-8 feszít-lazítot! Néha bevetettem még 1-1 Reparon kúpot-kenőcsöt, de ez már csak alkalomszerű volt.

     

    - étkezésben: ugyanazt tudom elmondani, mint te, zabkorpás-mazsolás natúr joghurttal/tejjel indítottam a napot, és teszem a mai napig. Sok folyadékot sajnos nem mindig tartom, viszont minden nap eszek gyümölcsöt vagy nyers zöldséget. Amikor délután-este sok narancsot eszek, másnap reggel garantált a siker!

     

     

    előzmény:
    Bbohar (91)
    2012-01-05  09:52
  2. 2012. január 5. 09:5291.

    Beszámoló, hátha valaki hasznát veszi:

     

    Nem mentem el végül a doktornőhöz, és sikerült fájdalommentességet elérnem.

    A legtöbbet ennek a honalpnak köszönhetek:

     

     http://vastagbel.hu/

     

    Itt elolvastam róla a leírást, és kérdésekkel is fárasztottam a doktor urat. Sikerült megértenem a lényegét.

     

    Röviden összefoglalva, nekem a legjobban a következő dolgok haszáltak:

     

    Homeopátiás bogyók: Arnica-ha vérzik, Nitricum Acidum-ha fáj

     

    Krém: Bepanthen plus,-fertőtlenít és sebgyógyít, Körömvirágkrém

    Étkezés:

    Igyekeztem kevés  kenyérfélét, több rostosat, gyümölcs, zöldség enni. (aszalt szilva, joghurt zabkorpával, olajos saláták,zöldségkeverékek)

    Sokat, nagyon sokat inni.

    A nehéz időszakban parafin olajjal tettem a székletet síkosabbá-azaz azt ettem egy-egy kanállal.

    Lazítás!! Nem szorongás, pánikolás, fájdalomra koncentrálás, ehhez nekem nagyon jó volt egy rövid tornagyakorlat, ez:

     http://www.youtube.com/watch?v=LnYq4Zo00rM

     

    Re mélem hamar túljut mindenki rajta...ha lehet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  3. 2011. július 29. 09:3890.
    Látod milyen fontos, hogy szándékodban állt a gyógyulás (: szerintem az intimtorna nagyon- nagyon fontos, plusz én még a jógában láttam hasonló potenciálokat. Vannak olyan ászanák, amik direkt az "alsó szektorra" fókuszálnak. De azt vettem észre, hogy a hasfalam erősödése is visszahatott a végbél állapotának javulásához (: 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (89)
    2011-07-28  16:15
  4. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 28. 16:1589.

    Akkor hasonlóan jártál, mint én..:D

     

    Még nem mondtam le az időpontot, mert csak halogatom-halogatom - de mindenképp lemondom, egyrészt a menzesz miatt, másrészt (és kopp-kopp-kopp), úgy tűnik, már nincs szükségem orvosi segítségre.:O)

     

    Már több napja vége a kúrának, időnként még elsütök 1 kúpot, de inkább csak biztonsági okokból. Kúp nélküli napokon is tök jó. Még reggel-este kenem körömvirág-krémmel + az intimtorna.

     

    Ha az aug. 9-i időpont neked jó lehet, akkor megbeszélhetjük, hogy egyeztetünk egy időpontot, amikor én lemondom, te pedig bejelentkezel erre a megüresedett helyre. Vagy ha nevet-telefonszámot adsz, akkor én is átirathatlak, amikor telefonálok, ahogy neked jó!

    előzmény:
    Bbohar (88)
    2011-07-26  08:16
  5. 2011. július 26. 08:1688.
    Képzeld hogy jártam/járok..ma van a napja, a Csatár Évás időpontomnak. Nem jutott eszembe időpontkérésnél, utána meg reménykedtem hogy nem így alakul, mára megjött a menstruációm. Nem tudom így elképzelni a vizsgálatot, anélkül meg nem szívesen adnék ki 10-15 ezer Forintot. Nem tudom mitévő legyek. Te kértél új időpontot? Lemondtad az augusztust?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (82)
    2011-07-21  14:50
  6. 2011. július 25. 09:3887.

    Kedves Bbohar!

    De jóóó, hogy sikerült ilyen irányt mutatni! Van még egy hely, amit javasolni szeretnék! Privibe küldöm (:

     

    előzmény:
    Bbohar (85)
    2011-07-22  14:25
  7. 2011. július 22. 14:2686.

    Nagyon köszönöm, hogy elküldted találtam benne legalább kettő, számora új, és nagyon hasznos dolgot.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (82)
    2011-07-21  14:50
  8. 2011. július 22. 14:2585.

    Szia!

    Nagyon jó, hogy írod a jógát, egyik orvos oldalán is ezt találtam, a végbérepedés gyógyításánál.

    Tegnap nem ezért, hanem úgy spontán találtam egy tibeti 5 elnevezésű gyakorlatsort, amit a gyerekekkel kétszer egymásután végigcsináltuk, nagyon jól esett :) Remélem hatékony is lesz.

     

    Én kivétel nélkül minden nap, pontosabban minden reggel megyek wcre, és van székletem, csak amikor nagyon fájdalmas olyankor nem megy egyszerre, wc-meleg ülőfürdő, és ez még kb. kétszer. 

    előzmény:
    ayurveda55 (84)
    2011-07-22  10:09
  9. 2011. július 22. 10:0984.
    Sziasztok!Nagyon fontos a krém és kúp mellett, hogy minden nap legyen székletetek, ehhez magasabb rosttartalmú termékek fogyasztása javasolt. A sok folyadék mellett minden nap legyen kis séta, vagy jóga, mert akkor a bélmozgás is aktívabb, könnyebben jönnek a "dolgok" ! 
    előzmény:
    ubi (59)
    2011-07-12  15:33
  10. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 21. 14:5283.
    Mármint úgy értettem, hogy a tegnapi nap folyamán nem volt egyáltalán székletem, nem "tegnap este", ahogy írtam...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (82)
    2011-07-21  14:50
  11. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 21. 14:5082.

    Elküldtem neked a dokumentumot, nemcsak táplálkozási, hanem helyes székelési szokásokat is tartalmaz. Gyorsan gépeltem, úgyhogy előre is elnézést, ha helyesírási hiba van benne, az nem a Bánfalvi hibája.

     

    Igen, tényleg nagyon macerás odafigyelni ennyi mindenre, és betartani őket... De most nagyon muszáj, neked is, nekem is!

     

    Sztem a vizsgálat miatt egyáltalán ne aggódj! Azt hallottam, hogy nagyon óvatosan vizsgál műszeresen, ami inkább csak kellemetlen, de nem fáj!

    Ez volt a Bánfalvinál is egyébként! Magándokik azért nagyon figyelnek ilyesmire.

    Úgy tudom, ha annyira fájdalmas görcsben van éppen a záróizom, akkor ujjal sem vizsgálnak, nemhogy műszerrel, akkor tűzoltásként felírnak vm kúpot, és legközelebb amikor már tudnak vizsgálni, akkor nézik meg pontosan belülről is.

    De sztem neked nincs ilyen szintű görcsöd, óvatosan fog vizsgálni a Csatár Éva!

     

    Tegnap este egyáltalán nem volt székletem, picit aggódtam így a ma reggel miatt, de szerencsére nem volt gond. Sztem nekem az esti nagy dinnyézések sokat segítenek az állagon.:O) Viszont így tegnap egyáltalán nem kúpoztam, Bepanthen Plust sem használtam, csak az esti intim-tornához körömvirág krémet. Igazából reggel sem volt gond a nagydolog után, lezuhiztam, ahogy szoktam, bekentem körömvirág krémmel (azzal ártani sztem nem lehet), és nem volt semmi gond. 1 óra múlva éreztem icipici kis "érzést", talán pici viszketést, nem is tudom - és mivel ma gyerekdokinál voltunk oltáson (ami nekem bevallom, nagyobb stressz, mint a gyereknek... ), így inkább beraktam egy Reparon-kúpot előtte... De most nem is érzem egyáltalán, így most 100%.

     

    Viszont: rájöttem, hogy Csatár Évához nagyon nem fogok tudni menni aug. 9-én..., mivel sajnos most már menzeszelek, és számításaim szerint pont aug. 6-án lesz esedékes a dolog.:O

    Viszont aug. első felében pont lent leszünk szüleimnél, úgy döntöttünk maradunk még 1 hetet a babával, és akkor ott helyben fogok elmenni ahhoz a dokihoz, akinél anno nagyon-nagyon rég jártam aranyeres panaszokkal.

    De lehet, hogy mire leérünk (júl. 30-án megyünk), már egyáltalán nem is érzem szükségét ellenőrző vizsgálatnak sem.

    Te hanyadikán mész a dokinőhöz?

    előzmény:
    Bbohar (81)
    2011-07-20  15:14
  12. 2011. július 20. 15:1481.

    Köszönöm, ha beírod nekem a táplálkozási tanácsokat. Tényleg már olyan fegyelmezett vagyok, és akkor még mindig vannak ilyenek, hogy apró mag (gránátalma) vagy valamitől egyszercsak kemény széklet és máris kezdődhet előről a gyógyulás. Ma pl. az ülőfürdő után jól vagyok, tegnap egész délelőtt fájt, de ez már egyáltalán nem olyan rettenetes, mint az elején. Biztos, hogy gyógyulóban van, csak nehezen gyógyul, és minden nehézség visszahozza. Közben nyár van, egyrészt sokat utazunk ideoda, másrészt, pl. a sok folyadék néha nehéz, vagy nincs módom eleget inni, vagy sokat kell pisilni, és ez parki séta, játszóterezések alkalmával nem könnyű.

     

    Én most kúpot egyáltalán nem használok. Amit írtak többen azt kipróbálnám, de az vényköteles.

     

    Ha ismersz olyat aki a Csatár Évánál járt hasonló problémával, nem tudod csinált tükrözést? Tényleg izgulok a vizsgálat miatt. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (80)
    2011-07-20  08:21
  13. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 20. 08:2180.

    Tudom, megértem, mennyire rossz, amikor fáj.:( Nem is lehet olyankor vidámnak, mosolygósnak lenni...

     

    Ötletem sincs, miért nem rendeződik a székleted megfelelő folyadékkal és kajával, de most eszembe jutott, hogy kaptam a Bánfalvitól egy olyan papírt is, ami a helyes étkezési és székelési szokásokról szól - megpróbálom neked még ma begépelni és elküldeni, hátha találsz benne valami hasznosat!

     

    Hát...tegnap még nem hagytam abba a kúrát, nagyon sűrű napunk volt, sok helyen volt jelenésünk, nem akartam kockáztatni.

    Tegnap reggel amúgy én is picit jobban ráerőlködtem a dolgokra, pedig nem volt kemény, és utána picit éreztem is a hatását, úgyhoyg inkább még kúpoztam. Egy sorstársamnak ajánlotta a Csatár Éva, hogy a Bepanthen Plusal (illetve neki pont Sudocremet ajánlott, de ez mindegy), szóval, hogy a krémmel kenje be a kúpot, mielőtt fölteszi - hát így tettem én is, hátha így beljebb is ki tudja fejteni a hatását a Bepanthen.

    Napközben végül már teljesen jó volt megint, este biztonsági okokból még tettem egy Bepanthen-köntösbe öltöztetett kúpot - és érdekes módon egy picit szúrkált utána 1 órával (nem fájt, csak meglepődtem, mert nem szokott ilyen lenni kúp után), szóval, nem tudom, hogy most tényleg eljutott mélyebbre is a kenőcs, és ott a még pici sebet csípte, tehát gyógyította - vagy egyszerűen csak irritálta azt a területet, és nem kéne erőltetni a dolgot.

     

    Nos, ma már meg kellene próbálnom kúp nélkül létezni.

    Majd meglátjuk a nagydolog után. Ha még nem teljes a komfort érzetem, inkább folytatom tovább a kúrát, amíg el nem jutok a dokinőhöz - inkább, mint hogy sokkal rosszabb legyen, és abszolút előről kezdhessek mindent.

     

    Ja, homeos bogyót már a kúra 3. hetében abbahagytam.

    előzmény:
    Bbohar (79)
    2011-07-19  14:28
  14. 2011. július 19. 14:2879.

    Igen a fájdalommentes napok szuperek, ilyenkor gyorsan belelélem magam, hogy vége is. A krémet ugyan használom, de pl. a homeopátiás bogyókat abbahagyom. 

    Nem gyógyultam meg, elég egy keményebb dolog és már vissza is tér. Csak azt nem értem hogy lehet még kemény néha, mikor elvileg odafigyelek. Úgy iszok, eszek, igazán fegyelmezetten.

     

    A torna, eleinte lelkesen próbáltam, ki kellene nyomtatnom, hogy rendesen elsajátítsam.

     

    Abbahagytad a kúrádat? A kúpot, bogyót most már?

     

    Te is jó sokára kaptál időpontot! Addigra én már beszámolhatok a tapasztalataimról.

     

    Nagyon rossz az, amikor fáj, (vannak még fájdalmas napjaim, ha nem is olyan durvák mint eleinte) nagyon nehéz könnyednek és jókedvűnek lenni, három kis virgonc gyerek igencsak bír pörögni, én meg feszült, ingerült vagyok ilyenkor :( 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (78)
    2011-07-18  11:24
  15. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 18. 11:2478.

    Ha már voltak fájdalommentes napjaid, sztem az mindenképpen pozitív jel, előrelépés!:) De még mindig nem gyógyultál meg teljesen ezek szerint...

     

    Amikor fájdalommentes napod van,akkor is kenegeted azért a Bepanthen plussal? Kúpot használsz végül? Torna hogy megy? Érzed a feszítéseket?

     

    Holnap lesz 4 hete, hogy Reparonozok...illetve ugye pár napja már én is Bepanthen Plust használok, és határozottan használ, jobb érzés, mint a reparon kenőcs!

    Tulajdonképpen én most már ott tartok, hogy reggeli wc-zés után Bepanthen Plus + Reparon-kúp, és nem is érzek semmit, egyáltalán nem fáj, tök jó.  

    Napközben nagyon sokszor tornáztatom csak úgy.

    Viszont: ha nemcsak reggel wc-zek, hanem kora délután is, akkor mintha kicsit borulnának a dolgok, és utána már érzem picit. Az sem vészes, nem mondanám kifejezett fájdalomnak, csak olyan kellemetlenségnek -de mivel hasonló érzés előzte meg korábban a nagyon durva fájdalmakat is, ezért nagyon figyelek erre...

    De tegnap kúpra ez is elmúlt.

     

    Hát nem tudom, meddig lehet kúpon élni...és ki sem merem számolni, hány dobozzal használtam el az elmúlt 4 hét alatt - szóval úgy döntöttem, már nem ezen fog múlni az anyagi helyzetünk, biztos ami biztos alapon bejelentkezek a Csatár Évához, mondja ki ő a végszót: van-e még ott repedés egyáltalán, vagy már tényleg csak a záróizom görcsölget esetleg - és ajnáljon ő olyan kúpot, ami akár pár nap alatt rendbehozza még ezt a kis apróságot - mert szerencsére úgy érzem, már csak vm kis apró dolog lehet nálam.

     

    Ma hívtam a dokinőt, és meglepődtem, mert aug. 9-re van a legkorábbi időpont...:O Szóval addig azért feltankolok még Reparon kúpból, és ha napi 2-t már nem is fogok használni, wc-zés után sztem még el fogok sütni egyet-egyet, és időnként próbálkozok kúp nélkül is.

     

    Egyszóval: amilyen kilátástalan volt a helyzetem még 1 hónapja, most annyira reményteli a helyzet, jól érzem magam, tudok végre tenni-venni, sétálni nagyokat a babámmal, stb. Amiatt a pici dolog miatt is csak azért fogok dokihoz menni, hogy biztosra menjek, véletlenül se essek vissza egyik napról a másikra, nem szeretném előről kezdeni az egészet...

    előzmény:
    Bbohar (76)
    2011-07-17  21:38
  16. 2011. július 17. 22:3077.
    úgy értettem, hogy : nem pörög a topic-azaz múlóban a probléma
    előzmény:
    Bbohar (76)
    2011-07-17  21:38
  17. 2011. július 17. 21:3876.

    Annyira szuper volt látni, hogy pár napja nem pörög a topicunk, reménykedtem hogy nagyobb rekordot döntünk. Olyan jó volt pár könnyű, normális, fájdalommentes nap. Lehetséges hogy ilyen apró, és buta hibák előhozhatják, hogy gránátalmát ettem, a magjával együtt..ami pici, kemény emészthetetlen mag, ennyi elég, hogy újrakezdjem, ma nem volt oké, remélem holnap az lesz, vagy remélem nem lesz rosszabb. Ez megerősített abban, hogy ha elmúlna is esetleg épp akkor amikor esedékes a Csatár Évához menésem, akkor is elmegyek.

     

    Veled mi újság, hogy vagy? Hány nap van még hátra a kúrádból (reparon, torna, homeo bogyók). 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  18. ubi
    ubi
    2011. július 13. 21:4875.

    Igen, belső repedése volt, ez állítólag angyon gyakori.

    Sajna nem emlékszem, miylen kúpot kapott, mert ugyan elkísértem, de kiváltotta a receptet és használta, így nem tudom. Arra emlékszem, hoyg a kolleganőm Bepanthen plusz kenőcsöt kapott, a kúpot nála se tudom.

     

    Lányomnak nagyon kellett figyelnie arra, hogy mit eszik, hogy könnyen legyen széklete, én úgy emlékszem, napok alatt rendbejött.

     

    Bocs, hogy nem tudok pontosabb infot, de ez pár éve volt. (És huszonéves gyerekről van szó, tehát módjával vettem részt benne :))

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (63)
    2011-07-13  11:22
  19. ubi
    ubi
    2011. július 13. 21:4474.

    Ilyen nagyon fájó a kolleganőmnek volt, a lányom nagyon korán elment ezzel a problémával a Csatárhoz, mert a mamája (én) rávette :)

     

    A kolleganőmnek viszont őrült fájdalmai voltak,  szerintem akkor nem tükrözte, mert már akkor többedszer járt nála, és tudta, mi a helyzet belül.

     

    Tükrözést már nekem is csinált, igaz nem végbélberepedés miatt. Én azt gondolom, az annyira, ill. addig fájhat, mint amikor a kúpot beteszed. Mert ha már bent van a cső, az nem  fáj egyáltalán. Székelési ingert okoz, ez tény. (Nem úgy, mint a vastagbéltükrözés, ami kegyetlen!). A végbéltükrözésnél a csövet ugyan be kell vezetni, de "bent" már nem fáj, ezért mondom, hogy oylan lehet, mint amikor a kúpot beteszed fájdalmas állapotban.

     

    El tudom képzelni, hogy azt lehet érzésteleníteni, de nem tudom, hogy csinálja. De egy biztos, hogy nem egy mészáros fajta, egy "kellemes" nő.

    Én azt gondolom, hogy akkor is megcsinálja, amikro először mész, hisz neki tudnia kell, hogy mi van belül.

     

    Remélem segítettem!

    előzmény:
    Bbohar (70)
    2011-07-13  14:10
  20. 2011. július 13. 15:1873.

    Persze hogy ismerem! Te még nem? A legtutibb babapopsikenőcs ami valaha is létezett!!! Drága, de megéri, mi csak olyankor használtuk, ha piros volt a popsija, de akkor nagyon gyorsan hatott. Ez gondolo még nem aktuális a babádnak, de majd ha mást  is eszik lehet hogy jól jön.

    Az még sosem jutott az eszembe, hogy másra is hasnzálható? Bár végülis nem az van ráírva hogy babapopsikrém, hanem, hogy az irritált, kipirosodott bőrre.

    Most egyelőre nem akarok több krémet próbálni, mert a körömvirágkrém is jó, a doloproct is, most meg a bepanthen plust is próbálom.

    Kúp viszont...kipróbálnám amit írtak többen is, anyu is azt ajánlja, csakhogy vényköteles :(

    Várom, hátha ír valaki arról, hogy mindenképp tükröznek e, hogyan tükröznek ha fájdalmas állapotok vannak. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (72)
    2011-07-13  14:42
  21. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 13. 14:4272.

    Egy kedves sorstársunknak a Sudocrem-et ajánlotta a Csatár doktornő - ezt ismeritek?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 13. 14:2871.
    Köszi! Doloproct-ra emlékeztem, amit már használsz, bocsi...
    előzmény:
    Bbohar (69)
    2011-07-13  14:08
  23. 2011. július 13. 14:1070.
    Nagyon érdekelne a vizsgálattal kapcsolatban egy kérdés. Amikor éppen nagyon szenvedek, akkor ez kb. úgy fáj, hogy ha ránéznek már nagyjából az is elviselhetetlen, attól félek, hogy ő esetleg rögtön tükrözést csinálna, ami még egyébként nem volt nekem, de ebben az állapotomban, még a gondolatától is rettegek. Ilyenkor mi van? Megcsinálja így is, vagy először elkezd gyógyítani, és akkor tükröz ha már nincs erős fájdalom?
    előzmény:
    ubi (60)
    2011-07-12  21:29
  24. 2011. július 13. 14:0869.
    A Bepanthen Plust, a Doxiproctot azt már használom..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (67)
    2011-07-13  13:39
  25. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 13. 13:4068.

    Szia!

     

    Nem emlékszel esetleg, mi volt a krém és kúp neve?

    MElyik dokinál voltál?

    Mennyi idő alatt gyógyultál meg teljesen?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515560 (66)
    2011-07-13  11:30
  26. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 13. 13:3967.

    Így van! Kis lépésekkel, de biztosan előrébb jutunk a gyógyuláshoz vezető úton.;)

     

    Melyik krémet vetted meg? A Bepanthent vagy a Doxiproct-ot??

    előzmény:
    Bbohar (65)
    2011-07-13  11:29
  27. Torolt_felhasznalo_515560
    Torolt_felhasznalo_515560
    2011. július 13. 11:3066.

    (nem olvastam végig a topikot) 

     

    nekem helyiérzéstelenítős kúpot írt a doki és az jó volt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  28. 2011. július 13. 11:2965.

    Én is köszönöm mindenkinek a plussz információkat!

    Ma már jobban vagyok, mint tegnap, reménykedem, hogy a fegyelmezett étkezés, folyadékfogyasztás, és minden egyébbel kibírom a következő két hetet az időpontig.

    A hétvégi sátrazást biztosan lemondom nem tudok elképzelni egy reggelt..ülőfürdőzési lehetőség nélkül.

    Az ajánlott krémért el is szaladtam, plüsstigris, a leírás alapján ez a krém tökéletesen alkalmasnak tűnik a problémánkra, fertőtlenítő, és sebgyógyító. Próbálni, még nem próbáltam, de hamarosan.

    A te tipped viszont biztosan hatékony volt nekem is, hogy reggel a dolog előtt bekrémeztem, köszi.

    Majd csak meggyógyulunk mindannyian :)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (64)
    2011-07-13  11:24
  29. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 13. 11:2464.

    Köszönjük szépen!

     

    A Bepanthen plusról már hallottam, hogy popsira lehet kenni -de vajon belső területekre is?

    előzmény:
    csildiko60 (61)
    2011-07-13  07:05
  30. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 13. 11:2263.

    Köszi szépen, aranyos vagy, hogy megosztottad velünk!

     

    Az alvázmosás nálam már réges-régóta hagyomány nagydolog után - régi motoros vagyok már aranyér témakörben is.:O)

     

    Csak még 1 kérdés (vagy 2...:): lányodnak is belső repedése volt?

    Nem emlékszel, milyen nevű kúpot és kenőcsöt kapott akkor?

    Mennyi idő alatt gyógyult meg végül?

     

    Végül 3 kérdés lett...:O)

    előzmény:
    ubi (60)
    2011-07-12  21:29
  31. ubi
    ubi
    2011. július 13. 09:0962.
    IGEN! A Bepanthen PLUS-t is mondta! Bocs, lemaradt.
    előzmény:
    csildiko60 (61)
    2011-07-13  07:05
  32. 2011. július 13. 07:0561.

    Neogranormon popsitörlő utána Bepanthen PLUS kenőcs.

     Ha égető érzés van akkor  napközben még  Doxiproct kenőcs ez nagyon jól csillapít és gyógyít, este és reggel pedig Suppositorium haemorrhoidale FoNo VII. Naturland kúp. A kúpot iratni kell ( háziorvos) a többi szabadon vásárolható.


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  33. ubi
    ubi
    2011. július 12. 21:2960.

    Sziasztok!

     

    Igen, személyes tapasztalatom van a Csatár dokinővel, bár én nem ezzel a problámával jártam hozzá, de a lányomnak ugyanez a végbélberepedés gondja volt, kolleganőm is hozzá jár emiatt. Ezen kívül még 3 ismerősnek ajánlottam, mindenki elégedett volt vele, de azt nem tudom, hogy ők konkrétan miylen problémával jártak nála. A lányomnak kúpot és kenőcsöt ajánlott, mindkettőt ő írta fel.  És persze a kajára nagyon kell figyelni. Neki egy egyszerűbb "változata"" volt, ettől rendbejött, nagyon ritkán, ha székrekedése van, visszatér, akkor kenegeti és eddig helyrejött. Tőle tudom, hogy nagyon fontos a klotyó utáni alvázmosás!  A kolleganőmé már makacsabb változat, néha vérzik is, visszatér néha a probléma, egyszer meg is műtötte (ott a rendelőben), azóta is előfordul, hogy problámája van, akkor kenegeti, ha nem segít, akkor visszamegy a Csatárhoz. Úgy emlékszem, hogy Neogranormont kapott és ő is kúpot. Szóval talán érdemes azzal kezdenetek, hátha használ  és nem kell elmenni.(Lehet, hogy írtatok erről, hogy esetleg próbáltátok, akkor bocs, nem emlékszem)

    Ha beírjátok a dokinő nevét, rengeteget olvashattok róla, nemzetközi hírő orvos a szakmájában. Így aztán ára is van,  úgy emlékszem, hogy egy egyszerű vizit 10.000.- A rendelő kulturált, a dokinő kedves és eszméletlen csinos! Ami persze nem fontos, csak megmarad az emberben.

     

    Kívánok nektek mielőbbi jobbulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (57)
    2011-07-12  15:26
  34. ubi
    ubi
    2011. július 12. 15:3359.

    Ha a Csatárhoz jelentkeztél be, érdemes rá várni!

    Ami eszembe jutott, hogy minden WC-zés után mosakodás!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (52)
    2011-07-12  15:04
  35. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 12. 15:2758.
    Ja, és abszolút rászoktam a korpás kex-re.:O) Eleinte csak napi 3-at ettem 1 joghurttal, de annyira megszerettem az ízét, hogy ezt nassolok napközben többször is.:)
    előzmény:
    Bbohar (54)
    2011-07-12  15:13
  36. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 12. 15:2657.

    Szia Ubi!

     

    Személyes tapasztalatod van vele?

    Megosztanád esetleg velünk? Köszi előre is!

     

    Ha a témát esetleg túl intimnek tartod, akkor priviben is nagyon megköszönném, ha írnál.

    előzmény:
    ubi (55)
    2011-07-12  15:21
  37. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 12. 15:2456.

    Én azért léptem ilyen gyorsan a dokival, mert a falat kapartam egész nap, nem csak a wc-zés utáni órákban, hanem folyamatosan. Ebből 1,5 hónap több mint sok volt...

     

    De valahol azt olvastam, hogy a 3-4 hét után nem gyógyuló repedés már krónikusnak számít, így tulajdonképpen egy csónakban evezünk mindketten. De lehet, hogy az én repedésem kisebb kiterjedésű, ezért javultam ilyen gyorsan a Reparontól. De jelenleg még nem vagyok 100%, erre jó példa volt a múltkori babakocsi emelgetés. Márpedig ennyire óvatosan képtelenség élni, és nem is szeretnék lemondani a mozgásról, sportról, így a legapróbb gyanúra is el fogok menni a dokinőhöz: mondja meg pontosan mi a helyzet, és alávetem magam mindennek, amit mond. Bármit, csak az a 1,5 hónap soha többet ne ismétlődhessen meg.

     

    Abszolút figyelek most is a folyadékbevitelre, ugyanúgy kiosztom reggel a kancsónyi vizet magamnak, gyümit is eszek minden nap. Müzlivel indítok reggel, nekem sztem fontos a napi 2 dl tej megléte. És kerülöm a csokit, illetve az olyan ételeket, amikről tudom, hogy veszélyesek.

     

     

    előzmény:
    Bbohar (54)
    2011-07-12  15:13
  38. ubi
    ubi
    2011. július 12. 15:2155.
    Mindenkinek, akinek hasonló problémája van, szívből ajánlo Csatár Évát, szerintem a téma legjobb szakértője!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  39. 2011. július 12. 15:1354.

    Étkezésedre, folyadékfogyasztásra mennyire figyelsz? Törődsz még ezzel?

     

    Szerintem te nagyon időben kapcsoltál, komolyan vetted, és hamarosan úgy megygyógyulsz, hogy tényleg túl leszel rajta. 

     

    Nekem az ülőfürdő tényleg segít, nagyon, anélkül iszonyúan szenvednék. (épp ezért mondok most le egy hétvégi sátrazást, sajnos az nem menne, a reggeli tortúrám miatt).

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (52)
    2011-07-12  15:04
  40. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 12. 15:0653.

    Ja, és a kérdésedre válaszolva: ha te ebben a dokiban bíznál meg igazán, akkor sztem menj hozzá, bekkeld ki ezt a 2 hetet Reparon-kúpon, fájdalomcsillapítókon, akármin. De ne menj szar dokihoz megint..., vagy egy másik ismeretlenhez, aki megint ki tudja, milyen lesz.

     

    előzmény:
    Bbohar (50)
    2011-07-12  11:07
  41. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 12. 15:0452.

    Sajnos reális a 2 hét.:(

    Bánfalvinál átlag 3 hetet mondtak, nekem pont szerencsém volt, mert vk lemondott egy időpontot, így mehettem már 1 hét múlva.

     

    Köszi, ma jól vagyok, így hogy csak egyszer volt még nagydolgom ma.

    Egyébként most azt csinálom, hogy napközben amikor csak eszembe jut, csinálom a feszít-lazítot, igaz, ujj bevetése nélkül, csak úgy.

    Illetve: wc-zés előtt közvetlenül bekentem körömvirág-krémmel a területet, hátha így egyáltalán nem sérti, irritálja a nyálkahártyát a székelés.

     

    Még 1 hetem van hátra a Reparon-kúrából.

    Úgy döntöttem, ha utána még mindig nem érzem 100%-osnak magam (és TÉNYLEG 100%-osnak), akkor Csatár Évához fogok elmenni. Tetszett a videoklinika.hu-s beszéde, hogy igenis van végleges megoldás erre a problémára.

    Nem szívesen vetem alá magam műtétnek...:( a durva fájdalmaim már elmúltak, nem lenne jó most önként és dalolva vállalni egy műtétet - de ha ez jelenti a garanciát arra, hogy utána végleg el lehet felejteni a problémát, újra sportolhatok, csinálhatok bármit - akkor bele fogok vágni!!!

     

    Te hogy érzed magad? Ülőfürdőket szoktál venni? A Bánfalvi nagyon ajánlja mindig (meg más oldalak is). Nekem személy szerint nem jött be, semmit nem segített - de ki tudja, lehet, hogy nálad szépen oldaná az izomgörcsöt.

    előzmény:
    Bbohar (50)
    2011-07-12  11:07

Címlap

top