Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Végbélrepedés - Dr Regőczi

Torolt_felhasznalo_419781
Torolt_felhasznalo_419781
Létrehozva: 2011. június 21. 11:45

Sziasztok!

 

2 hónapja szültem, utána alakult ki végbélrepedésem (plusz vérrögös aranyér is, de az már hálistennek elmúlt), amihez záróizom görcs is hozzájárult, a sok fájdalom miatt.

Voltam már orvosnál, aki megállapította ezeket a diagnózisokat, és megbeszéltük, hogy kenegetem körömvirág-krémmel, ill. napi 2x feszítő-lazító intimtornát csinálok.

 

Sajnos 1 hónap alatt sem változott a helyzet.:(

A neten találtam Dr Regőczi Tamás nevét, Istenhegyi Klinikán rendel - esetleg valaki járt már nála? Vélemények?

 

Azt is szívesen veszem, ha valaki az enyémhez hasonló panaszokkal meggyógyult - hogyan és mennyi idő alatt?

LÉgyszi, ne írjatok olyanokat, hogy először a székletet rendezzem, mert ezen már régesrégen túlvagyok, minden OK. Literszám iszok folyadékot, rostokat eszek, nem használok druva wc-papírt, stb. stb. - és teljesen normális a székletem, nem ez a baj!

Simán megy a wc-zés, de utána pár órán belül bekövetkezik az izomgörcs (én ezt nem is érzem, és hiába koncentrálok a lazításra, nem múlik), és egész nap fájdalmaim vannak.

Nagyon nehéz így mosolyogva ellátni a babámat...

 

Előre is köszönök minden hozzászólást!

  1. 2011. június 21. 13:062.

    Sajnálom, hogy senki nem válaszol, de valahogy sejtettem. Túl intim probléma ez, sokan aki ezzel szenved szégyelli.

     

    Ezen az oldalon, nagyon hasznos információkat találtam:

    http://www.vastagbel.hu/hu/proktologia/vegbelre pedes


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  2. 2011. június 21. 13:073.

    Szia!

     

    Én voltam nála, nagyon rendes, szimpatikus orvos. Repedéssel voltam, életmódváltozást javasolt, illetve tanácsot adott táplálkozásról, tornáról, ilyesmiről. Nem hittem volna, de két hét alatt rendbe is jöttem, pedig elég súlyos volt az állapotom, rengeteget sírtam is a  fájdalomtól.

     

    A gyógyulás titka pedig kizárólag lelki eredetű! Sok nyomasztó dolgot sikerült megoldani és azóta sincs semmi bajom. Erre világított rá ő is és igaza volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  3. 2011. június 21. 13:284.

    Jó ezt olvasni!

     

    De nagyon nehéz lehet az utat végigjárni. Jó hogy neked sikerül. Mindenhol ezt írják, hogy lelki eredetű!

    De mikor van szükség műtétre? Nekem a lazítás attól nem megy hogy attól szorongok, hogy talán ez már nem javulhat, és műteni kell..

    előzmény:
    zapatácska (3)
    2011-06-21  13:07
  4. 2011. június 21. 14:365.

    Szia,

     

    őt nem ismerem, én Dr. Csatár Évánál jártam (a Margit híd budai hídfőnél rendel) 2 éve, meg voltam vele elégedve. Nekem ilyen záróizom-görcs nem volt, csak simán repedés, ami élesen fájt, vérzett. De konkrétan ezt a problémámat ő sem kezelte külön, mert időről időre helyrejött mindig magától. (Nálam másféle beavatkozást végzett, mert más gondom is volt.) 

    A repedésre ő is csak Neogranormont meg körömvirág kenőcsöt javasolt, ha jól emlékszem.

     

    Jobbulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  5. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 21. 16:076.

    Mindenkinek köszönöm a válaszokat!

     

    Bbohar, ezek szerint sorstársak vagyunk... Én ezt a lelki eredetű dumát nem veszem be, egyértelműen a szülés után alakult ki, egy nagy székrekedés után. Ráadásul volt egy továbbrepedt gátsebem is, úgyhogy volt fájdalom rendesen az alsó fertályamon, sztem ettől indultak el ezek a folyamatok.

    Megkérdezhetem, neked hogy alakult ki? Mióta szenvedsz vele? Miket próbáltál már?

     

    Néhány helyen olvastam egy bizonyos nitroglicerines kúpról, ami a lazításban is segít, de vényköteles. Lehet érdemes lenne elmenni sima sebészetre, ezt feliratni.

    Én most Reparon kúpot kezdtem el használni, este és ma reggel is, és nem merem elkiabálni, de mérföldekkel jobban érzem magam, mint tegnap ugyanekkor (tegnap reggel 9-kor wc-ztem és este 9-re múlt el a fájdalom). Na majd meglátjuk. Azért a feszít-lazít tornát mindenképpen csinálom.

     

    Ja, egyébként a kérdésedre válaszolva, én úgy tudom, műteni csak akkor műtenek, ha elfertőződött a seb, vagyis tályog lett belőle. Egyébként: ha hozzányúlnak késsel, az ugyanúgy fájdalmat generál, tehát marad a görcs.

    Egy valami biztos, hogy NEM SZABAD: lézeres műtétbe belemenni!!! Nagyon csúnya dolgokat olvastam ezzel kapcsolatban, visszafordíthatatlan károkat okozhatnak a lézersugarak.

    előzmény:
    Bbohar (4)
    2011-06-21  13:28
  6. 2011. június 21. 22:117.

    Nekem sosem volt székrekedésem, mindig reggel, könnyen, gyorsan mentem wcre.

    Az első szülésem (három volt) kitolási szakasza volt a legnehezebb, azalatt kijött az aranyerem, ami nagyon nehezen múlt el, illetve, ma már tudom, hogy abból lett végbélrepedés, ami aztán vagy fél évig iszonyatos szenvedést okozott. Orvoshoz akkor nem fordultam. (hosszú, hogy miért)

    Második szülést a fentiek miatt halogattam volna a végtelenségig, nem a szüléstől vagy a terhességtől tartottam, hanem utána a hónapokig tartó gyötrelemre, ami alatt a kisbabámat, a gyerekemet ellátni is alig bírom. Újra ugyanez a forgatókönyv. Annyi különbséggel, hogy elmentem orvoshoz, többször is, az az egy, aki vizsgált, nem volt túl alapos, ki sem kérdezett alaposan, a vizsgálat iszonyatosan fájt, ő csak egy lencsényi aranyeret talált, azt mondta ezzel nem lesz semmi gond, hosszú, innentől többször írtak fel ezt azt, de nem segített, végül sok szenvedés után kipróbáltam a homeopátiát, akkor az segített.

    Harmadszor ugyanez, rövidebb, enyhébb szenvedéssel.

     

    Na és negyedszer valóban egy stresszes, nagyon feszült időszakban, aranyér, és abból repedés (onnan tudom hogy az aranyér az csak kellemetlen volt, majd pár nappal később az éles csípős érzés, és utána az erős fájdalom. Elmentem orvoshoz, és itt mondta, hogy ez repedés, és hogy ez nehezen gyógyul, és a repedés fáj. Azóta sokat utánaolvastam én is, és megértettem, talán túl későn, hogy korábban is repedés volt, ezért nem hatottak az aranyeres kúpok, ezért nem egyezett az aranyeres tünetekkel, iszonyat erős fájdalmak voltak, ahogy te írod, órákon át.

    Most ez a negyedik tart, hol sikerül "kimásznom" belőle, 1-2 hét szünet, majd egy stressz, vagy egy nap, hogy elfelejtettem eleget inni, és kezdődik előről.

    Nem tudom én sem hogy mitévő legyek ezzel. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (6)
    2011-06-21  16:07
  7. 2011. június 21. 22:138.

    Amit én próbálok:

    sok zöldséget, gyümölcsöt enni, parafin olajat, aszalt szilvát, Nitricum Acidum homeopátiás szert, Doloproct krém, ezt az orvos írta fel, hatékonynak érzem, volt egy kúp, perubalzsam és valami b betúvel kezdődő összetevője volt, gyógyszertári készítmény, az is jó volt, az már elfogyott, sajnos. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (6)
    2011-06-21  16:07
  8. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 22. 15:329.

    Szegénykém, hát te is megszenvedted már rendesen.:(

     

    Nekem is a kitolási szakasz volt kemény, 2 órás. De érdekes módon utána 2 hétig nem volt semmi baj ("csak" a gátsebem szakadt tovább), aztán jött egy székrekedés, és utána minden...

     

    Ha korábban a homeos bogyó bevált, most nem szeded? Mennyi ideig szedted, amikor hatott?

    Én is elkezdtem szedni, egy 80 db-os már elfogyott (ami ugye kb 5 nap volt), most kezdtem a második dobozt, de nem érzek túl nagy változást. Illetve tegnap, hogy rágyúrtam a Reparon kúpra + kenőcsre, nagy javulást éreztem. Ma megint egy picit rosszabbnak érzem, bár volt már ennél sokkal rosszabb is.

    Olyan kilátástalannak tűnik az egész, amikor újra érzem a fájdalmat, akármennyire is picit esetleg jobb, mint volt.

    Jó lenne megint a régi életet élni, szabadon, azt csinálni, amit szeretnél (már úgy értem: szabadon végezni a háztartási teendőket, sportolni, stb.)

     

    Nem tudom, elmenjek-e a dr Regőczihez. Itt lejjebb írták, hogy tulajdonképpen csak életmódbeli tanácsokat adott - azzal már nekem is tele van a padlás, és be is tartom. Ennél már több segítség kell, úgy érzem.

     

    Próbálok utánanézni most valaminek. Több helyen is olvastam már egy bizonyos nitroglicerin tartalmú kúpról, ami a fájdalomra és a görcsre is jó hatással van (mert neked sem "csak" a repedés fáj, hanem az izomgörcs, amit nem is érzünk, csak fáj). Gyogyótárban kérdeztem, vényköteles. Kicsit félek elmenni szimpla, mezei sebészhez ezt feliratni, pont azért amit írtál, hogy durván vizsgálnak - márpedig az a mi állapotunkon még inkább ront, újabb görcsökkel.

     

    Nézni fogom mindig ezt a topikot, ha gondolod, megoszthatnánk az infókat, illetve, hogy ki hogy áll - hátha tudunk segíteni egymásnak is!

    előzmény:
    Bbohar (7)
    2011-06-21  22:11
  9. 2011. június 22. 15:5610.

    Nekem is nagy segítség, már az is hogy megtaláltuk egymást, és van kivel megvitatni.

    Akkor a Paeonia Officinalist használtam, azért választottam, mert kb. az illett rám a legjobban, annál írtak erős fájdalmat, álláskor, járáskor.

    Amikor most, legutóbb előjött, azaz először nem szülés után, akkor három dolog jött össze:

    -kipróbáltam paleo enni, mert elkezdtem kicsit hízni, és gondoltam ez jó lesz, majd abbahagytam (ez azt jelenti, hogy főleg zöldség és gyümölcs evés után, hirtelen újra ettem gabonafélét, tehát visszaálltam)

    -a fentiek után gondolom valamennyire keményebb, székrekedősebb lettem, így előjött az aranyér, de nem mentem rögtön, (ahogy tettem mindig) venni homeo bogyókat, nem kezdtem azonnal szedni, csak kb. négy nap múlva, de addigra már késő volt, mert az aranyérből repedés lett.

    Ekkor amúgy elég stresszes időszak jött, amit valóban "megfeszítetten" próbáltam kézben tartani. Szóval az egész rossz lett.

    Ez az orvos, akit ezúttal kifogtam nem volt durva, érzékelte, hogy iszonyatosan fáj, és tulajdonképpen megnézett, de nem vizsgált meg. Te kibírtad a vizsgálat fájdalmát? Esetleg tükrözést is?

    Szóval amit felírt, az hatott, de úgy engedett el, hogy ez nagyon lassan gyógyul, sajnos, amit felír attól már nem fogok úgy szenvedni. Kérdeztem mikor menjek újra, azt mondta, amikor elfogy a kúp. Namost addigra nem mentem, mert valóban jól lettem. De aztán olyan könnyen előjött, ejőjön újra. A nitricum acidum bogyókat szedem most, ez erre jó, és valóban érzem is, hogy sokkal de sokkal jobb. A gyógyulás úta, keskenyebb a széklet ettől barázok, hogy esetleg ez a hegesedés miatt, azaz műtét kellhet. Írtam egy orvosnak, ő azt írja ez is az izomgörcs, a feszesség miatt.

    Háziorvos nem írja fel azt a kúpot amit írsz?

    Én most pénteken tervezek újra elmenni orvoshoz.  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (9)
    2011-06-22  15:32
  10. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 22. 17:0211.

    Tehát a Doloproct kúptól lettél végül olyan jól, hogy nem mentél vissza kontrollra?

    Nem értem, nekem ezt miért nem javasolta a magándoki...? Utánanéztem a leírásnak, és tényleg, lidocain is van benne. Úgy értelmeztem eddig, hogy pont az állandó fájdalom a gátja annak, hogy az izomfeszülés oldódjon, tényleg nem értem, miért hagyott ez a doki nyűglődni heteken keresztül.:(

     

    Amikor megvizsgált, akkor még aranyerem is volt, illetve előző nap "durrant" ki (vérrögös volt), szóval akkor picit megkönnyebbülten éreztem magam. Egyébként maga az érintés nekem nem fáj, így ebből gondolom, hogy talán maga a repedés már meg is gyógyult, csak még fennáll az izomfeszülés.

     

    Én is tervezek egy orvost még a héten. Most vidéken leszek pár napig, talán sikerül elérnem egy régi jó dokit, akit már ismerek, aranyérrel már kezelt. Csak rettenet nehéz elérni a kórházban, lehet, egész nap kéne várni rá, nem tudom, hogy oldjam meg a 2 hónapos babámmal, aki kizárólag szopizni hajlandó.

    Na de, valamit csak kitalálok.:)

     

    Háziorvosom most szabin van, így ez a nitroglicerines kúp egyelőre csak vágyálom marad.:)

     

    Ha addig nem beszélünk, pénteken mindenképp írj, hogy mi volt a dokidnál!!

    Remélem, mindketten hamarosan meggyógyulunk!

    előzmény:
    Bbohar (10)
    2011-06-22  15:56
  11. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 22. 17:2512.

    Még 1-2 kérdés, kedves Bbohar!

     

    - miután a Doloproct-tól jobban lettél, ezért nem mentél vissza a dokidhoz, szóval ehhez képest mennyi idő múlva jött elő újra a probléma? És szerinted mi váltotta ki újra?

     

    - homeos bogyót (Nitricum) mennyi ideig kell szedni szerinted?

     

    - magándokihoz jársz? Budapesti vagy? Ha gondolod, priviben is szívesen látnám a dokid nevét, ha jónak tartod!

    előzmény:
    Bbohar (10)
    2011-06-22  15:56
  12. 2011. június 22. 19:3113.

    A doloproctot kenőcsben írta fel, de létezik kúp formában is.

    A kenőcstől és a kúptól (gyógyszertári készítmény) lettem jobban.

    Először majdnem egy hét után jött újra elő, szerintem mogyoró ill. egy nagyobb stressz, másodszor majd két hét után, vagy több, akkor meg elutaztunk, ott is mentem ugyan minden nap wcre, de mégis lehet hogy valamennyire székrekedés volt, illetve egy nap nagyon kevés folyadékot ittam.

    Szóval azt nem tudom, hogy hosszabb idő a gyógyulás, és addig minden kis apróságtól könnyen visszatér, azaz egy friss seb, és könnyen reped újra, vagy ez most már mindig így lesz e.

     

    Ha érintésre nem fáj, akkor, biztos, hogy repedés ez?

    A homeos bogyót addig kell szedni, amíg érzed a tünetet, el kellene olvasnod a leírását mondjuk annak a kettőnek amit írtam, és eldönteni, hogy illik e rád a tünetkép. (mivel nem is drága, érdemes megpróbálni).

     

    Sajnos nincs bevált magándokim. Budapesten élek. Akit a múltkor írtam, ő békécsabai, ő nagyon szimpatikus lenne, de nagyon messze van.

     

    Most ezen a topicon írtak egy női orvost, illetve akit te írtál, még gondolkodom. Én pénteken valószínű, simán az egészségházba megyek. Tartok tőle, az én fájdalmaim általában reggel vannak, illetve délelőtt. Délután már oké, és az este is, mintha semmi baj nem lenne. Délelőtt viszont a fájdalmak miatt nehezen irányítok három kicsi gyereket, ez bizony stresszhelyzet sajna. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (12)
    2011-06-22  17:25
  13. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 22. 20:3514.

    Na most lehet, hogy nagyon értetlennek fogok tűnni ..., de ami gyógyszertári készítménytől jobban lettél, azt írta fel a doki, és ebből a kenőcs volt a Doloproct, a kúp meg gyógyszertári készítmény, amit szintén a doki írt föl?

     

    A mogyorótól miért lett rosszabb a helyzet? székrekedést okozott?

    Csak azért kérdezem, mert valahol olvastam, hogy "szúrós" ételeket kerülni kell, amik esetleg emésztetlen darabokban a bélcstornába kerülnek, és a széklettel együtt felsérthetik a sebet (pl. chips).

    Én pont az előbb ettem mogyorót...:O remélem, nem lesz semmi baj.

     

    Sztem az van, amit írtál, hogy hosszú idő a gyógyulás, és addig berepedhet minden kis apróságtól.

    Nagyon remélem, hogy nem arról van szó, hogy ez már mindig így lesz....

     Nagyon nem lehet könnyű 3 gyerkőccel, nem is tudom, hogy bírod ilyenkor, amikor fáj...

     

    Egész biztos, hogy repedésem van, doki mondta. Amikor kenem kenőccsel, érzek 2 cérna-szerű kidudorodást hosszanti irányban, de érintésre nem fáj. Mégis olyan érzésem van egész nap, mintha baseball ütővel sóztak volna oda a fenekemre...

     

    Homeos bogyót elkezdtem szedni, ma arra jöttem rá, hogy csak Reparon kúppal együtt van értelme, illetve a Reparon kúpnak sincs haszna a bogyó nélkül. Aztán meglátjuk mi lesz holnap, amikor mindkettőt használom tartósan. Nagy rejtély ez az egész.

     

     

     

    előzmény:
    Bbohar (13)
    2011-06-22  19:31
  14. 2011. június 22. 22:1615.
    Hmmm...lehet, hogy én is a repedés miatt szenvedtem olyannyira 2 hétig a szülés után, hogy csak nézett mindenki, hogy mit kell egy kis gátseb meg aranyér miatt a falat kaparnom...?
    előzmény:
    Bbohar (7)
    2011-06-21  22:11
  15. 2011. június 22. 23:1116.

    Igen, ettől a kettőtől. Annyi, hogy a kúp elfogyott, a krém még van, és használom is ha kell. A kúpból lehetett volna a Doloproct is, annak a tájékoztatóján olvastam, hogy van kúp formában, nem tudom hogy miért nem azt írta.

     

    Éppen az volt a baj a mogyoróval, hogy felsértette a sebet, konkrétan éreztem :(((

    A következő pedig az volt amikor őrölt lenmagot szoktam enni, joghurtba keverve, de amikor ehhez elfelejtettem elég vizet inni (az az aznap alig) pedig rá is van írva a lenmag csomagolására, akkor az újra!

     

    Rosszul bírom a gyerekekkel, rossz érzés nem vidáman felszabadultan nyári szünetezni, aktívan, hanem belül szenvedni.. (egyébkén 3 és 5 és 7 évesek)

     

    Én is érzem a repedést, amikor fáj, akkor nekem fáj, bár kenésre nekem sem, de reggelente a wcn bizony azrt fáj, bár főleg utána.

     

    Milyen homeos bogyót szedsz?

     

    Budapesti orvosnál fogsz próbálkozni? Megvan már a jelölt?

      

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (14)
    2011-06-22  20:35
  16. 2011. június 22. 23:1217.
    Hát igen, nekem is fura volt, hogy az aranyértől mások nem szenvednek úgy ahogy én, nincs olyan problémájuk vele, így azt hittem ezt kb. tűrnöm kell, hisz népbetegség.
    előzmény:
    biobula (15)
    2011-06-22  22:16
  17. 2011. június 23. 14:5318.

    Szia,

    úgy tűnik, hogy ez a kombináció, hogy homeopátiás bogyó, plussz a krém, 3 nap alatt helyrehozott, legalábbis ma már semmi bajom. Most azt nem tudom, hogy így elmegyek e holnap orvoshoz. Tényleg nem tudom. Ilynekor mindig azt hiszem, hogy megoldódott, és elindultam a gyógyulás felé :)

     

    Amúgy azon szoktam gondolkozni, hogy ezzel sebészhez vagy belgyógyászhoz kell menni. 

    Te nem ma mentél? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  18. 2011. június 24. 10:2019.

    Nitricum Acidumot.

     

    Ma nagyon rosszul jártam, bár reggel is rendben volt minden, azaz gyorsan gyógyult a dolog ezúttal, de még csak két napja, hogy nem fájt.

    Ennek ellenére elmentem orvoshoz (körzeti egézsségház sebészet) hogy nehogy nyaralás alatt legyen problémám.

    Itt mindig más van, eddig is, most is, kimondottan ingerült, arrogáns orvos volt. Sajnos megvizsgált, és bár nem talált semmit, a vizsgálat alatt éreztem újra az ismerős csípő érzést, azaz...hazafelé is egyfolytában éreztem, tehát a vizsgálattól újra berepedt. Ez nagy kár volt, végre gyógyult, most kezdhetem előröl :( a következő valahány nap, fájdalom.

    A kérmet a kérésemre úgy írta fel, hogy mi ez, kívánságműsor?-mondta bunkón..de azért szerencsére felírta. Azt hszem a ha legközelebb gondom lesz, talán érdemes lesz magánorvost választani, úgy néz ki csak úgy bírnak normálisak lenni.

    Ennél még az volt a "vicces" hogy sebész, és a neve "Mészáros". 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
    2011-06-24  10:01
  19. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 24. 12:3820.
    Szia
    előzmény:
    Bbohar (16)
    2011-06-22  23:11
  20. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 24. 12:4721.

    Na úgy tűnik szórakozik velem a technika...

     

    Szóval, sajnálom, hogy ilyen tapló dokihoz sikerült kerülnöd...Ne is mondd, nekem erre az évre már bőven elég volt a dokikból, úgy tűnik mindegyik csak szivatni tud.

     Remélem, pár nap alatt helyrehoz a Doloproct kenőcs!

     

    Hm, hát nem tudom pontosan meghatározni, hogy nekem hogy fáj. Amikor kenegetem, akkor nem a sebet érzem, hogy fájna, bár érzékenyebb persze - de inkább mélyebbről érzem a fájdalmat, és nem csípő-szúró érzés, ahogy neked. És nem is wc-zéskor érzem, akkor egyáltalán nem fáj. Utána pár órán belül jelentkezik.

    Ezért gondoltam, hogy záróizom-görcs, meg ugye a magánproktológus is mondta (Bánfalvi Péternél voltam amúgy).

    Neked nem szokott úgy fájni, mintha a farokcsontodra sóztak volna egy baseball ütővel?

     

    Viszont, érdekes, mert ha "csak" záróizom-görcs a baj, akkor hogy lehet, hogy most pár napja elkezdtem Reparon-kúrát (kúp + kenőcs), egy kedves sorstársam ajánlotta, hogy neki ezt ajánlotta a dokija 4 héten keresztül - és sokkal jobban érzem magam tőle.

    Mellette a Nitricumot is szedem, mert egy nap, amikor csak Reparonoztam, jobban fájt, mint előzőleg.

    Hát nem tudom, meglátjuk.

     

    Most vidéken vagyok, de úgy tervezem, hogy kivárom a hétvégét, hogy alakul ez a javulás, és ha úgy érzem, hétfőn kimegyek a sebészetre és könyörgök egy kis alamizsna vényköteles szerért...

     

    Tudod, azt nem értem, ha tényleg záróizom-görcs, amin ugye nagyban ront a fájdalom, ami miatt még jobban görcsöl, szóval, ördögi kör - tehát, ha ez így van, akkor a Bánfalvi miért nem írt föl legalább az első pár hetes időszakra vm fájdalomcsillapító jellegű kúpot, kenőcsöt?? Mert a körömvirág kb. annyi, mint halottnak a csók... 4 hétig szenvedtem vele, őrület, kísérleti nyúlnak érzem magam emiatt.:(

    előzmény:
    Bbohar (16)
    2011-06-22  23:11
  21. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 24. 12:4922.
    Most hogy 2 napja panaszmentes voltál, most csak a Nitricumot szedted?
    előzmény:
    Bbohar (19)
    2011-06-24  10:20
  22. 2011. június 24. 13:0923.

    Az égő csípő érzés, az akkor van, amikor épp bereped, azaz egyszer, utána jön az, hogy kellemetlen valamennyire a wczés, és utána nem sokkal jön a fájdalom, hosszan, akár hasonlíthat ahhoz amit te mondasz, de nagyon erős.

     

    Szóval Bánfalvihoz mentél... őrajta gondolkoztam én is, de a leírásai, és valakivel való privis levelezésem alapján úgy éreztem, ő inkább "aranyérben van otthon" a repedésre nincs nagy ötlete.

     A panaszmentesség előtt? vagy hogy ezt hogy értem el?

    a Doloproct plussz a nitricum. Hát félek a holnap reggeltől, délelőttől, akkor fogom "megtudni" hogy mennyire kezdődik újra. Pedig már olyan jó volt fájdalom nélkül. Én is bánom, hogy nem írt kúpot is, ami a múltkor olyan hatékony volt, "csak hogy legyen nálam" úgy éreztem neki sem épp a szakterülete ez.

    Dr. Csatár Évát  ajánlották itt, néztem az interneten is, ő jó lehet, de akár ő is, akiről a topicot nyitottad. Tényleg nem értem, hogy miért körömvirág krémet ajánlott az orvosod.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (22)
    2011-06-24  12:49
  23. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 25. 10:0424.

    Szia!

     

    Hogy érzed ma magad?

    Regőczi amúgy sztem alapvetően sebész, sőt a Szt. Imrében plasztikai sebész.

    Bánfalvi - hát igen, aranyér az elsődleges proflja sztem is. Azt el kell ismernem, hogy rajta keresztül értettem meg a végbélrepedés és a záróizomgörcs lényegét, el is magyarázta, tájékoztatót is kaptam, és a torna is biztos, hogy nagyon kell, nem is hagyom ki! De valószínűleg megspórolhattunk volna 4 (!) heti kínlódást, ha felír nekem normális kúpot-kenőcsöt is. Ha már a Reparontól is sokkal jobb a helyzet...

     

    Amúgy a körömvirággal kapcsolatban: az egyetlen értékelhető fórumon itt ebben a témában, azt írta egy lány, hogy neki semmi sem segíett, végül rátalált a körömvirágra és pár nap alatt rendbehozta. Szóval, van akinek ez válik be?:O

     

    Szted amúgy a Doloproctot háziorvos nem írhatja fel?

     

    Csatár Éván is gondolkoztam én is.

    Mindenesetre most sokkal-sokkal jobban érzem magam, mint bármikor, úgyhogy folytatom a 4 hetes Reparon-kúrát, ahogy javasolták.

     

    Viccesek amúgy a napjaim: napi 3x szedem a Nitricumot, előtte-utána fél óráig ugye se enni, se inni. Szintén napi 3x szedek tejszaporító kapszulát (tutira használ, egyszer abbahagytam és meglett az eredménye) - az előtt-után 20 percig szintén nem szabad inni...

    Napi 3x50 perc már eltelt, a köztes időben próbálom bepótolni a 3-4 liter folyadékot, amit inni kellene...:)

    És akkor már csak a napi 3xkenőcs+ intimtorna, és a napi 2xkúp van hátra... Tisztára mint egy 95 éves nénike...:))))

    előzmény:
    Bbohar (23)
    2011-06-24  13:09
  24. 2011. június 25. 20:4125.

    Köszönöm, ma meglepően jól!

    Igazán nem akarom elkiabálni, de talán mindketten javulunk? A gyóyulás útjára lépünk? Ha rendbejövünk, egy virtuális pezsgőbontás? Mit szólsz? Ja te szoptatsz még, bár a virtuális alkohol nem árthat :)

     

    A torna lényegét nem tudod valahogy "átadni" nekem? És ezt amit írsz, a záróizomgörcsöt elmondani?

     

    Igen, én is olvastam, hogy annak a lánynak a körömvirágkrém jött be. Tényleg mindenkinek más, mindenkinek magának kell megtalálnia úgy látszik.

     

    Szerintem a Doloproctot felírhatja háziorvos.

     

    Hát igen, tényleg icces így leírva, olvasva egy nap, és akkor még a pici egy-két (?) hónapos babád ellátásáról, a szoptatásról stb. még nem is szóltunk :)

     

    A napi 3-4 liter folyadékot te találtad ki vagy mondták, kb. én is annyit iszok.

    Én még olyat csinálok, amikor nem felejtem el, hogy pár aszalt szilvát éjjelre beáztatok egy kis pohár vízbe, reggel megiszom a levét, este megeszem a szilvákat. Hogy miért magam nem tudom, anyukám mondta. Azt hiszem tényleg jó.

    A másik, hogy szintén amikor nem felejtem el, akkor parafin olajat veszek be reggel és este egy kiskanállal.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (24)
    2011-06-25  10:04
  25. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 25. 22:1226.

    Örülök, hogy te is jól vagy!:) És megnyugtató lehet a tudat is, hogy most már bármikor kéznél van a Doloproct is.:)

    Benne vagyok a pezsgőbontásba, de majd csak kb 3 hét múlva, amikor befejezem a Reparon-kúrát, jó?:)

     

    Bizony, 2 hónapos a picurkám, vele is megvannak a kis szertartásaink.:) Szerencsém van, mert párom is sokat segít, most pedig éppen vidéken vagyunk, szüleimnél, szóval, ha úgy akarnám, a szoptatáson kívül mindent bevállalna bárki, bármikor.:)

     

    Nagyon rafinált ez a szilvás módszer is!:) A szilvalekvár nekem is be szokott válni, csak olyan ritkán lehet kifogni piacon igazi házi jellegűt.

    A 3-4 litert Bánfalvi tájékoztatóján olvastam. Én úgy szoktam, hogy még reggel megtöltök két 1,5 literes kancsót sima vízzel, így nincs sunnyogás, nincs sacc per kábé, csak a száraz, vagyis vizes tények.:) Amikor már kifordulna a számból a sok víz, kis gyümilét adok hozzá, úgy kicsit tartalmasabb, izgalmasabb. Na meg, joghurtot is eszek minden nap (hozzá 2-3 korpás kexet, ez is a napi kötelező szertatrtások része), gyümölcsöt, müzlit tejjel (ez is kötelező:), szóval valahogy csak összejön a min. 3 liter.

     

    Bánfalvitól komplett 2-3 oldalas tájékoztatót kaptam, nincsenek rajta szerzői jogok vagy ilyesmi, sőt írja is a végén, hogy osszuk meg minél több mindenkivel ezeket a tanácsokat. Sajnos most nincs nálam, pedig itt be tudtam volna szkennelni. Jövő héten, ha visszatérünk Pestre, megpróbálom beszkennelni valahol, és szívesen átküldöm neked, ha gondolod. A tornát is leírja, de röviden most is le tudom neked írni:

     

    fontos hogy vm krémmel be kell kenni a mutatóujjat, vagyis úgy írja, borsónyi krémet tegyünk rá, én azért el szoktam oszlatni az ujjamon, különben "kint" marad az összes krém.

    Szóval kb. az utolsó ujjpercet kell bejuttatni a végbélbe, közben lazítani, ezért lehetőleg fekve kell végezni ezt a műveletet.

    Szóval, amikor bent van az ujj, meg kell próbálni ráfeszíteni a záróizmot, ahogy a doki írja, kb úgy, mint amikor el akarja az ember csippenteni a széklet végét.

    A záróizom-problémás emberek ha ilyen feladatot kapnak, meglepő, mennyire nem történik semmi először. Én is csak feszítettem-feszítettem, doki meg mondta, hogy semmi az égvilágon nem történt. Ezért fontos, hogy eleinte az ujjunk is bent legyen, mert így van kontrol, hogy jól csinálod-e.

    Néhány próbálkozás után már érzi az ember, hogy tényleg ráfeszül az ujjra - ezután pedig szépen el kell lazítani.

    Ezt a feszít-lazítot kell 6-8 x csinálni egymás után, mindig koncentrálva a lazítás részre.

    És pl. nagy wc-zés után is felidézni ezt a lazítás érzést, mert legtöbb ember wc-zés után továbbra is feszít, pedig ez nem jó.

     

    Hát ennél picit részletesebben és jobban írja le a Bánfalvi, de így az elején kb. ez a lényeg. Remélem, tudtam vele segíteni neked is.

     

     

     

     

    előzmény:
    Bbohar (25)
    2011-06-25  20:41
  26. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 25. 22:1327.
    "benne vagyok a pezsgőbontásBAN". elnézést, kicsit gyorsan írok ilyenkor...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (26)
    2011-06-25  22:12
  27. 2011. június 25. 23:1928.

    Előre is köszi, a bescannelést, átküldést!!

     

    Eszembe jutott valami amit mindkettőnknek fontos figyelni!

     

    Egy ismerősöm kislánya nemrég kórházba került, igen súlyos állapotban, a diagnózis az volt, hogy túl sok folyadékot ivott.

     

    Most rákerestem így, hogy túlzott folyadékfogyasztás, túlzott folyadékbevitel, vízmérgezés, bármelyik keresőszóra találsz cikkeket, amiben kiderül, hogy nagyon súlyos dolog,komoly bajokat, halált okozhat!!!hirtelen!

    Tehát egyszerre ne igyál túl sokat!! Rövid időn belül ne legyen sok, szét kell osztani! Olvass utána és figyelj erre.

    Szerintem a homeos bogyó után előtt, pl. nem lehet óriási nagy baj, ha iszol utána mondjuk 1-2 dl vizet. Ugyanis, pl. babáknak víben felolva szokták adni a chamomilla bogyókat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (26)
    2011-06-25  22:12
  28. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 26. 12:0529.

    Te jó ég, hát sehogy sem jó...:O

    Azért a túl sok folyadéktól én még messze tartok, úgy érzem...:) Pedig azt mondják, szoptatás alatt +1 literrel kell még rászámolni...

     

    Viszont örömmel jelenthetem, hogy a mai nap a 2., amikor nagydolog után sem jönnek a szörnyű órák.  Fantasztikus érzés, rég nem éreztem már így magam.:)

     

    REmélem, te is jól vagy még mindig!

     

    előzmény:
    Bbohar (28)
    2011-06-25  23:19
  29. 2011. június 26. 23:4130.

    Nagyon örülök, hogy úgy tűnik vége a szenvedéseidnek! Így is folytatod a reparon és a homeo bogyós kúrát? Meddig? És a tornát?

     

    Én is jól vagyok ma is, de...nekem van mit izgulnom, hisz, most elutazunk egy hétre, és akkor ugye a "székelési szokásaim" valszeg megváltoznak valamennyire, sőt az étkezési is, úgyhogy, mivel frissen gyógyultnak érzem magam, még talán visszajöhet, de nagyon remélem, hogy nem fog.

     

    Jó neked is, hogy most így gondolom, jobban tudsz a babádnak örülni. Kisfiú vagy kislány? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (29)
    2011-06-26  12:05
  30. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 28. 09:1431.

    Mindenképpen folytatom a kúrát, mind3 részét! Tegnapelőtt azért kicsit még éreztem dolgokat, de tudom is, hogy a reggeli nagydolog miatt. Nem volt vészes, főleg nem az elmúlt hetekhez viszonyítva, de azért óva intett.

     

    Hová mentek nyaralni, megkérdezhetem? Hát igen, ilyenkor picit minden felborul, de talán pont mivel nyugiban lesztek, ez jó hatással lesz mindenre, nem kell reggel kapkodni, nyugodtan félre tudsz vonulni pl. a reggeli dolgokhoz. Vegyél szilvát ott is, meg gondolom vannak még olyan kaják, amikről biztosan tudod, hogy segítenek.

     

    Igen, egészen más élmény így babázni, fájdalommentesen, hogy tudok vele mászkálni.:) Kisfiú a drágám.:O) Most szüleimnél vagyunk vidéken, úgyhogy dupla élvezet, mert amikor csak tehetjük, kint vagyunk a kertben, imádja. Úgy döntöttem, maradunk még 1 hetet, szüleim repesnek a boldogságtól, és nekem sem lesz túl rossz, hogy még pihizhetek egyet, és nyugodtan csinálhatom a kúrát, lefekhetek, ha akarok, mindig van önkéntes jelentkező a kis Nokedlire.:O)

    A te gyerekeid mekkorák?

     

    Ja, és még egy "fura" dolgot szeretnék kérdezni.

    Szóval, mielőtt csináltam volna az intim tornát, én nem igazán nyúlkáltam soha ezeken a területeken, így nem tudom, alapállapotban milyen.

    De, most hogy kenem a kenőccsel, azt érzem, mintha 2 db cérna lenne ott bent, kb 1 cm hosszan (az is lehet, hogy csak 2 kis erecske, de ugye nem tudom, mert előtte nem néztem).

    Neked is van ilyen? Ez a repedés helyén kialakult heg lenne?

    előzmény:
    Bbohar (30)
    2011-06-26  23:41
  31. 2011. június 28. 22:1432.

    Szilvásváradon vagyunk. Tényleg jó itt, és nyugalom van, bár az idő nem túl jó. Sajnos az indulás pillanatában az egyik, a legkisebb gyerek lázas volt, szóval akkor vettük észre, vagy akkor lett az. Az úton hányt. Ma mindhárom gyerekkel orvosnál voltunk itt, és mindháromnak antibiotikumot kell szedni! Az én torkom is fáj. Plusz a pénztárcám elveszett útközben. De azért élvezzük a nyaralást :)))

    3 éves fiú, 5 éves lány, és 7 éves fiú

     

    Jó kérdés, mert én sem nyúlkáltam arrafelé régebben, viszont én is érzem amit írsz. ezt csak úgy tudhatjuk meg, hogy heg e, ha egy orvost megkérdezünk, vagy ha valaki olyat, akinek még nem volt ilyen problémája.

     

    Te voltál orvosnál?

     

    Gondolom hogy jó a kertben, vidéken a szülőkkel. Jól teszitek, hogy maradtok. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (31)
    2011-06-28  09:14
  32. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. június 29. 09:4433.

    Szilvásvárad gyönyörű hely, de jó nektek!! REmélem, hamar meggyógyulnak a gyerkőcök.:( Azért vannak izgalmak nálatok...:) Remélem, nem volt a fél fizetésed a pénztárcádban...

     

    Nem voltam még orvosnál, még folytatom a Reparon kúrát 3 hétig.

    Nem is tudom, olyan macerás eljutni a dokihoz. Itt akiben megbíznék, nagyon nehéz elérni, hol a műtőben van, hol a rendelőben - nem tudom a pici babámmal hogy várhatnék rá egész nap. Most még a fejőgép sincsen nálam, hogy esetleg addig itthon hagyjam a törpémet anyukáméknál.

     

    Neked a csontod szokott fájdogálni amúgy azon a tájékon?
    Nekem sok ülés után (kb fél óra) jön elő, de az is lehet, hogy ez még a terhesség utáni emlék, mert utolsó hónapban is sokszor volt ilyen.

     

    Na de, most nem is akarlak ilyen kérdésekkel zavarni, pihenj, érezzétek jól magatokat!

    előzmény:
    Bbohar (32)
    2011-06-28  22:14
  33. 2011. július 7. 08:4334.

    Szia!

     

    Visszaértünk már, végülis nagyon jó nyaralás volt. Csak sajnos én is beteg lettem, antibiotikumot szedek, kb. 10 éve nem volt szükségem ilyesmire.

    Sajnos az altáji problémámról sem feledkezhetem el egészen, tegnap, és ma, újra fájdalmas a délelőttöm, ha nem is annyira, mint korábban. Ezért nagyon reménykedem, hogy visszatérsz még ide, és azt a tornát, vagy lazítást amit beszéltünk, valamilyen formában megosztod esetleg velem. Emailcímem küldjem? vagy hogy legyen?

     

    A pénztárcára visszatérve, most komolyan megléptem hogy nincs már nagy pénztárcám, csak egy kicsi, és külön a kártyák, külön a pénz.

     

    Nekem az az orvos  szimpi nagyon továbbra is, akit mutattam, aki Békéscsabán van, ami igaz, hogy messze van, de lehet, hogy a kellene elutaznék oda.

     

    A csontom nem szokott fájdogálni nekem. Ez lehet, hogy neked még a szüléshez kapcsolódik, remélhetőleg mostanra, vagy hamarosan már el is múlt/ vagy múlik. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (33)
    2011-06-29  09:44
  34. 2011. július 7. 08:5735.

    Bocs, nem tudok visszaolvasni.

    Nekem volt végbél repedésem és izomgörcs is. Én is sokáig próbáltam természetes úton kezelni és gyógyítani, végül megműtöttek. Ez a műtét valójában csak egy metszés az izmon, hogy feloldja a görcsöt és utána be tud gyógyulni a repedés is. Minimális kellemetlenséggel túl voltam rajta.

    Csak ajálani tudom ezt a megoldást.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (1)
    2011-06-21  11:45
  35. 2011. július 7. 10:3136.

    Te vagy az orvos döntötte el, hogy itt az ideje a műtétnek, nem érdemes már próbálgatni mást?

    Írnál pár szót a műtétről, hogy zajlott? Milyen vizsgálatok előzték meg?Egyáltalán, mennyire volt problémás a repedés előtte? milyen erős tüneteid voltak, vagy milyen gyakoriak?

    Ki műtött, őt ajánlanád e? Mennyibe került?

    Mennyi idővel ezelőtt történt, azóta nem tért vissza a probléma?

     

    Elnézést, hogy ilyen sokat kérdezek, akármennyire is válaszolsz belőle, nagyon köszönöm! 

    előzmény:
    netuddki990 (35)
    2011-07-07  08:57
  36. 2011. július 7. 22:0437.

    Szia!

     

    Az orvos döntötte el, hogy ideje megműteni.

     

    A műtétről nem sokat tudok írni, mert altattak. Még csak hashajtás sem kellett, mert annyira "lent" zajlott a dolog. (bár lehet, hogy csak itt van így. Itt kell megemlíteni, hogy külföldön élek, tehát orvost ajálani nem tudok.)

     

    A sebész megvizsgált, mikor a körzeti orvos elküldött hozzá. Gyakorlatilag annyiból állt a vizsgálat, hogy "megnézte", mert az látszott, hogy görcsben van az izom. Tehát nem erőltetett semmit, nem okozott fájdalmat. Elmagyarázta, hogy a végbélrepedés miatt beállt ez az izomgörcs és emiatt nem tud begyógyulni a seb. Szóval beállt egy ördögi kör. Ha feloldja ezt a görcsöt a metszéssel, akkor be tud gyógyulni a seb.

     

    Nagyon sok fájdalmam volt a műtét előtt, volt, hogy begyulladt a seb, akkor kúpokat kaptam. Hónapokig szenvedtem. Minden vécére menetel egy kín volt.

     

    Próbálkoztam relaxálással, autogéntréninggel. Néha úgy tűnt, hogy javul, aztán megint rosszabb lett.

     

    A műtét 8 és fél éve volt. A legrosszabb az első vécére menetel volt. Aztán egyre jobb lett. Azóta nem tért vissza.

     

    Nekem arra volt jó ez a cécó, hogy egy egész életnyi székrekedés után rá lettem kényszerítve, hogy megoldjam ezt a problémát. Azóta nagyon vigyázok, hogy ne legyen székrekedésem.

     

    Mint fentebb írtam, én külföldön élek, itt más a rendszer. Magánkórházban műtöttek, de az eü biztosítás térítette. Kb 3 órát töltöttem a kórházban.

    Ha van még kérdésed, írd meg nyugodtan.

     

    előzmény:
    Bbohar (36)
    2011-07-07  10:31
  37. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 8. 12:3138.

    Szia!

     

    Remélem, már meggyógyultál teljesen!:O

    Mi is most tértünk vissza Pestre, viszont sajnos szkennelni még nem tudtam, szüleimé nem volt jó. Talán párom meg tudja oldani a munkahelyén, ha nem, akkor max. lefénymásoljuk és elpostázom neked, ha az úgy jó.

     

    Sajnálom, hogy újra visszatértek a panaszaid - de mitől szted? Doloproct nem segít?

     

    Én most tartok a Reparon-kúra 3. hetében - és gyakorlatilag már nincsenek panaszaim. Alig merem még leírni is.:O)))

    Azért ma picit megszeppentem, ugyanis ma voltam először egyedül sétálni a manómmal, és bár csak 8 lépcsőfokot kellett cipelnem a babakocsit...de volt súlya.

     

    Visszatérve a kúrára, tegnap volt az első olyan napom, amikor egyáltalán nem éreztem úgymond a végbél tájékomat, szóval abszolút nem voltam tudatában, mint a régi szép időkben, amikor csak jöttem-mentem, éltem a hétköznapjaimat. Izomtorna közbe is azt érzem, hogy laza és rugalmas a terület. Igaz, amikor elkezdem, akkor mindig feszesebbé válik kicsit, de fájni nem fáj.

    Végigcsinálom a 4 hetet, nem hagyom abba.

    Meg a Nitricumot is szedem egyébként.

    Mindig mondogatom, hogy egész életemben csupa egészség voltam, náthás is 3 évente 1x voltam, hát most áldozok a gyógyszergyárak oltárán rendesen...:O

     

     

     

    előzmény:
    Bbohar (34)
    2011-07-07  08:43
  38. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 8. 12:3339.

    Szia!

     

    Köszönöm, hogy leírtad, és nagyon örülök,hogy neked már a múlté ez a probléma!

     

    Azt hiszem, az én izomgörcsöm nem volt ennyire súlyos, simán meg tudott tükrözni a doki, igaz nem volt kifejezetten kellemes, de nem is okozott problémát.

     

    Mivel tartod rendben a székletedet?

     

    előzmény:
    netuddki990 (37)
    2011-07-07  22:04
  39. 2011. július 8. 15:1840.

    Valahol reméltem, hogy te már túl vagy az egészen, és hamarosan elfelejted, csak egy régi rossz emlék lesz belőle.

    Ha én az eslő szülés után tudtam volna, hogy nem aranyér, hanem ez, és ennek megfelelően küzdöttem volna vele, talán nem szenvednék most.

     

    Adnék még esélyt a tornának, hátha rajtam segítene, ha nem, talán ősszel én is beválalnám a műtétet, ha addig így folyton visszatér.

     

    A Doloproct ezúttal irritál, most a körömvirág krém jön be. Meg az ülőfürdő. Tulajdonképpen nekem a Wc-n eltöltött idő, és a meleg ülőfürdőig, meg még utána valamennyi idő amíg fájdalmas. A nap többi részén csak érzem, hogy holnap fájni fog. (érzem ha próbálom a saját elképzeléseim szerint feszíteni, lazítani)

    A nitricum segít nekem, talán ezért nincs hogy már nem az van, hogy reggeltől kb. egész délelőtt iszonyat fájdalmaim vannak, mint eleinte. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (38)
    2011-07-08  12:31
  40. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 8. 15:4141.

    Elképzelhető, hogy tényleg a záróizom-görcs akadályozza nálad a végleges gyógyulást. Ha meleg fürdőre enyhül a fájdalom, akkor valószínű ez a legnagyobb baj.

     

    Viszont begépeltem neked a záróizomtorna helyes kivitelezése című oldalt, amit kaptam a dokitól - így, ha küldesz nekem email címet, elküldöm neked a fájlt, hátha pont ez fog segíteni!

     

    Egyébként én is csinálom a tornát minden nap. Igaz, van amikor a reggeli kimarad, mert felkelés után már megyek is wc-re, utána meg nem szeretem csinálni a tornát, mert úgy tapasztalom, sokkal feszülékenyebb ilyenkor az izom, nem akarom, hogy pont ezért ne gyógyuljon. De lehet, hogy rosszul gondolom. Mindenesetre esténként egy alkalmat sem hagyok ki, én Reparon kenőcsöt használok egyelőre, a 4 hét letelte után váltok majd körömvirágra. Torna után pedig Reparon-kúp. Valahol olvastam, hogy a kúp felrakása önmagában is oldja az izomfeszülést. De elég drága mulatság azért, napi 2 kúppal számolva egy héten elfogy 2 doboz majdnem.

     

    előzmény:
    Bbohar (40)
    2011-07-08  15:18
  41. 2011. július 8. 16:2342.

    Elküldtem priviben az emaílcímet, és várom és köszönöm a csodamódszert.

    Én nem szerettem kúpot használni.

    Egyébként úgy érzem hogy úgy tér vissza, hogy újra sérül valahogy, de ezt már írtam, székrekedés, kevesebb folyadék, vagy amit szintén írtam, hogy mogyoródarabka, lehet hogy hülyeség, most ribizlimagra gyanakszom.

    Tényleg jó, hogy te még az út elején megállíthatod az egészet, én meg ki tudja, vagy még helyrejövök, vagy már ott tartok lassan, mint  netuddki 990 hogy lassan a műtét következik. Bizakodom, hogy a csodatorna segít rajtam, vagy hogy összejön egy problémamentes szakasz amikor lesz ideje úgy begyógyulni a repedésnek, hogy már ne legyen ilyen sérülékeny.

    netuddki990,

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (41)
    2011-07-08  15:41
  42. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 8. 18:5143.

    El is küldtem neked a leírást, és szívből remélem, hogy segíteni fog hosszú távon!

     

    Látod, nekem maga a repedés nem is fájt már az elmúlt 2 hónapban, és mégis iszonyú fájdalom gyötört az egész tájékon, nálam már valószínűleg "csak" a záróizom-görcs lehetett a ludas. Viszont fura, hogy mégis a Reparontól lettem jobban. Persze, doki lehet azt mondaná: most ért be a torna gyümölcse.:)

    Akárhogyan is: remélem, ennél rosszabb már sosem lesz, mint most.

    előzmény:
    Bbohar (42)
    2011-07-08  16:23
  43. 2011. július 9. 00:1444.

    A hagyományos dolgokkal, mint sok-sok rostos étel, sok víz.

    Emellett ami nekem nagyon bejött, hogy reggel felkelek 15 perccel hamarabb, iszok egy pohár langyos vizet és várok. Addig nem kezdek semmibe, amíg "meg nem születik " az eredmény.... Mert ha beindítom a reggeli tevékenységeket, akkor már nem figyelek oda az ingerre. Egyszerűen rászoktattam magam erre. ha netán mégis fennakadás van, pl beteg vagyok, vagy utazok valahova, akkor veszek be tejcukrot (laktoz szirup) és az segít.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (39)
    2011-07-08  12:33
  44. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 9. 14:5045.

    Szerintem a nagyobb súlyok hirtelen megemelésével is érdemes vigyázni.:(

    A tegnapi nagy babakocsi emelgetésemnek tudom be, hogy ma már nincs az a felhőtlen "nem is érzem azt a tájékot" - érzésem. Nem szúr vagy fáj, de úgy érzem, nagyon kell figyelnem, hogy lazítsam a záróizmot.

     

    Azt a sunyi hétszázát ennek a repedés-záróizomgörcs párosnak basszus...

    előzmény:
    Bbohar (42)
    2011-07-08  16:23
  45. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 10. 17:0546.

    Hogy vagy Bohar?

     

    Én továbbra sem olyan fényesen, mint a babakocsi-cipelgetés előtt.

    Feszül az izmom, néha belenyilalgat. A korábbi durva időkben ez a fajta érzés előzte meg a komoly fájdalmat, ezért ez megrémiszt.

     

    Gondolkodom a Kriston-féle tornán. Azt írják a záróizmok állapotán is segít. Nem tudom, mennyiben különbözhet azoktól az egyszerű gyakorlatoktól, amiket a Bánfalvi írt össze.

    Te ismered a Kriston-tornát?

    Tanfolyamra biztosan nincs pénzem, meg a pici mellett nem is tudnék járni, de gondolkozom a dvd-n, illetve a könyvön. Utolsó szalmaszál...

    előzmény:
    Bbohar (42)
    2011-07-08  16:23
  46. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 10. 17:1547.

    Találtam egy videót, a Kriston Andrea beszél helyes székelési szokásokról, a 4. perc körül megemlíti a végbélrepedés - záróizomszorítás összefüggését is:

     

    http://www.youtube.com/watch?v=TRv-KWv9xtc&feature=grec_index

     

    Gondoltam, érdekel téged is.

    előzmény:
    Bbohar (42)
    2011-07-08  16:23
  47. 2011. július 11. 17:4048.

    Hááát sajnos nem jól. Kissé változott a probléma, szerintem most repedés nincs, mert nincs az egész délelőtti iszonyú fájdalom, hanem..kb. 3 napig iszonyú kemény volt..fogalmam sincs miért, pedig nagyon odafigyelek :(. Tehát iszonyú erölködés,fájdalom, majd mára vérzés is. Remélhetőleg aranyér, de azért újra azt érzem, hogy el kell mennem orvoshoz. 

    Szerettem volna békéscsabára ahhoz, aki tényleg nagyon szimpatikus. Csak sajnos az szervezést ígényel, és ez talán most sűrgősebb. Most Csatár Éván gondolkozom, lehet hogy hozzá fogok elmenni.

    Miközben azt érzem, hogy talán gyógyulok, talán a repedés is gyógyult, ha erre a kínlódásra nem jött elő, de most meg tulajdonképpen módosult a probléma. Most érzem azt, (a vérzést leszámítva) amit te szoktál írni, hogy olyan tompán fáj a hátsóm. Tehát szervezem az orvoshoz menést, újra, és kezdem a te kúrádat :) reparon kúp, stb.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (46)
    2011-07-10  17:05
  48. Torolt_felhasznalo_419781
    Torolt_felhasznalo_419781
    2011. július 11. 19:3649.

    Jaj, szegénykém.:(

    Lehet hogy érdemes lenne esetleg paraffin olajat is bevetni arra az időszakra, amíg teljesen meggyógyulsz - hogy addig is biztosan rendezett legyen a széklet, nem?

    Bár valóban egy jó orvos lenne a legjobb, aki szépen tisztázza, hogy egyáltalán tényleg hogy állsz most. (erre mondjuk én magam is kíváncsi lennék magammal kapcsolatban... és Csatár Évát egyre szimpatikusabbnak találom. A videoklinikás oldalon olyan reménytkeltően hihetően beszél arról, hogy ugyan borzasztó a végbélrepedés, de van végleges megoldás - hogy ha nem segítene a Reparon-kúra, hozzá mennék.

    Illetve a Kriston-tornának is utána fogok járni.

     

    Egy másik oldalon egy proktológus azt javasolta, hogy záróizom-görcs esetén naponta annyiszor csináljunk feszítés-lazítást, amennyiszer csak eszünkbe jut. Jónak érzem a dolgot. De persze, nyugtával dícsérjük a napot...

     

    Nálam meg az a baj, hogy reggel elmegyek wc-re, tök jó, minden rendben, utána zuhi, krém, kúp - 1 órán belül el is felejtettem ma is, hogy van egyáltalán végbelem:) DE: dél körül ismét wc-re kellett mennem, akkor is normális volt, de éreztem, hogy sok így egymás után.:O

    De most per pillanat jó, örülök neki.

     

     

    előzmény:
    Bbohar (48)
    2011-07-11  17:40
  49. 2011. július 12. 11:0750.

    Képzeld rászántam magam, hogy felhívom az orvost, azt képzeltem én naív, hogy már ma elmegyek, és ma meglesznek a válaszok, a hatékony gyógymódok. Kb. két hét múlvára kaptam időpontot, ez a legközelebbi. Kérdés, hogy kivárjam? Elmenjek máshoz? Nem tudom :(.

     

    Remélem nálad ma minden oké!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_419781 (49)
    2011-07-11  19:36

Címlap

top